TÖRTÉNELMI KALEIDOSZKÓP...: régi

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: régi. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. december 5., vasárnap

IFA F 9

Az IFA F9 egy autó, melyet 1949 és 1956 között gyártott az Industrieverband Fahrzeugbau (IFA) Kelet-Németországban. A gyártás eleinte Zwickauban folyt, az Auto Union korábbi üzemében, majd 1953-ban áttevődött Eisenachban, ahol azelőtt a BMW készítette modelljeit. Később ugyanitt kezdődött meg az IFA F9 alapjain nyugvó Wartburg 311 gyártása.

Műszakilag az F9 nagyban a DKW F8-ra épült, mely 1939 és 1942 között készült. A karosszéria a DKW F9 tervei alapján készült, mellyel az Auto Union készült leváltani az F8-at, de a második világháború kitörése miatt csak prototípusi státuszig jutott. A háború után az első autó, melyet elkezdtek gyártani Zwickauban a háború előtti F8 volt, majd 1949-ben megjelent az új IFA F9.(Nyugat-Németországban szintén megjelent egy modell ugyanezen tervek alapján: a DKW F89.) Az új modellbe az a háromhengeres, kétütemű motor került, mely az 1938-as F9 prototípusban is volt. Nyugat-Németországban az Auto Union csak 1953-tól kezdte alkalmazni ezt, előtte kéthengeres motorokkal szerelte modelljeit.

A ma is fellelhető, restaurált F9-esek túlnyomó többsége szedán, de az autóból készült kabrió, kombi és sportváltozat is. A háború utáni időszakban az acélellátás meglehetősen szegényes volt Európa sok országában, ezért az IFA F9 karosszériájához gyakran használtak műanyag elemeket is, különösen, miután a gyártás 1953-ban áttevődött Eisenachba. A kocsi a korabeli adatok szerint jó pár kilogrammal könnyebb volt, mint az Auto Union által gyártott "féltestvére", a DKW F89, ami jót tett a kezelhetőségének.

Az F9-be 910 cm³-es, soros háromhengeres, vízhűtéses kétütemű motor került, mely 28 (egyes források szerint 30) lóerős teljesítmény leadására volt képes. A hűtő a motor mögött kapott helyet, ami meglehetősen szokatlan, de nem egyedülálló megoldás volt, többek között a DKW F91-ben is megfigyelhető volt. Az elsőkerék-meghajtású autóba négysebességes manuális sebességváltó került szabadonfutóval.

2020. október 17., szombat

Főleg eredeti alkatrészekből újítja fel a veterán motorokat a beledi Nagy Olivér

2020. október 12., hétfő

BMW R2

2020. február 6., csütörtök

A RÉGI PARASZTI ÉLET MUNKÁI: Az aratás

Az aratás, a gabona behordása mezőgazdasági munkák között, az egyik legfontosabb dolog a kenyér előteremtése. Ennek egyik művelete, az aratás viszont az egyik legnehezebb, de egyben legígéretesebb paraszti munka. Egy arató férfi és egy marokszedő nő tartozott össze. Az aratást mindig „Isten nevében „kezdték. A férfi vágta a rendet, a nő sarlóval összeszedte és a leterített kötélre helyezte. A soron visszafelé haladva a nő vitte a férfi kaszáját, a férfi pedig összekötötte a kévéket.

„Aratáskor nagyapám a gabonakévék kötését még bő gatyában, házi szövésű ingben végezte. A kévébe két nagyobb, vagy három kisebb marok került. Az egymásra rakott markokat hónaljig fel kellett szedni, lenyomni, majd rátérdelve a szalmakötéllel megkötni. Nyári forróságban a hónaljig felszedett termés különösen melegített a kalászok szúrták az ember testét. Ennek kivédésére szolgált a nagyapám féle, házi szövésű, nyakig begombolható ruha. A kévék összehordásának is megvolt a szabálya. A kévékbe rakott gabonát keresztekbe rakták, kalásszal befelé." A kévéket úgy kellett csomókba szedni, hogy a kalászok kiszáradása biztosítva legyen, és a meghatározott kéveszámú csomókkal, mint egységekkel a termésmennyiséget számolni lehessen. A kévék összerakásánál arra kellett ügyelni, hogy a kalászok lehetőleg ne érjenek a földre, az esetleges csapadék zavartalanul lefolyjon a kévékről, és a szél se tegyen kárt bennük. Különös rendeltetése volt a legfelső kévének (papkéve, papsapka). A kévék számát, a termény fajtája befolyásolta: árpa- vagy zabkévét általában kevesebbet (7-9) raktak egy kéverakási alapegységbe, a kisebb és könnyebb kévékből többet raktak a kötő kaszás aratók."
Az uraság megbízott egy aratógazdát, hogy szerezzen aratóbandát. Az aratógazda vagy bandagazda vezette az aratást. Ő vágta mindig az első rendet, ügyes marokszedővel a háta mögött. De ugyanígy ügyesnek, pontosnak kellett lennie az utolsó renden markot szedő asszonynak is, hogy a gabonaszálakat egy szálig felszedje. Különben az új rendfogásnál akadozott volna a bandagazda kaszája. Az uraságok ilyenkor aratási szalonnát adtak az aratóknak. Ezen kívül a napi munka után pálinkát és bort is ihattak. Ebédet mindenkinek a családja hordott ki a búza, rozs, vagy árpatáblára. Általában a nagyobb gyerekek, a feleség, vagy az édesanya vitték. Ilyenkor igyekezett mindenki tartalmas, húsos, de legalább sűrű, laktató ételt vinni a nehéz fizikai munkát végző kaszásoknak, marokszedőknek.
Az aratás nem mindig volt örömteli esemény, főképp a háborúk alatt nem. Az élelem is a kézi erő is kevés volt.
A gabona és a takarmányfélék szállításának és tárolásának külön-külön megvolt a sajátos módja. A megrakott gabona-, illetve takarmányszekéren jelentős tömeg és súlymennyiség volt elhelyezve. Azt a barázdákkal határolt földből a hepehupás dűlőútra, majd azon haza kellett szállítani. A rosszul megrakott szekér az egyenetlen utakon felborulhatott. Az újra felrakás nagy időveszteséget, értékcsökkenést és szégyenkezést jelentett. A rosszul megrakott gabona- vagy takarmánykazal megázhatott. Ilyenkor a gabona kicsírázott, a takarmány egy része tönkrement. A növénytermesztés és állattenyésztés minden ágazata tehát a kisparaszti gazdaságban is nagy hozzáértést igényelt.
A gabona behordásához a szekeret át kellett alakítani. Mindkét oldalára hosszú létrát erősítettek, és így rakták a szekérre a kévéket. Miután megrakták, lekötötték és a cséplés helyére vitték. Ez lehetett a lakóház mögötti rész, vagy kint a szérűn. A búza a rozs és az árpa külön kazlakba került.