2019. május 30., csütörtök

VÁRSORSOK NYOMÁBAN : “HOLMI FOSOS KURVÁT BE NE BOCSÁSSANAK…”



52940.jpg
A Várkör 1930-ban (Vargha Zsuzsa/FORTEPAN)

A fenti képen látható kőszegi Jurisics-vár, amely eredetileg az Alsó-vár nevet viselte; ezzel különböztették meg a ma kilátóként funkcionáló Óvártól. Az 1263 előtt épült erősség nagy szerepet játszott a 14-15. századi osztrák-magyar villongásokban és háborúkban, leghíresebb ostromára azonban 1532-ben került sor. Ekkor Jurisics Miklós vezetésével néhány száz katona, a városiak és az ide menekült környékbeliek sikerrel akasztották meg I. Szulejmán Bécs felé igyekvő hadait. 


Az “eredeti” kőszegi vár, az Óház napjainkban

A vár egészen 1777-ig volt hadi használatban, szerepet játszott a török és kuruc hadjáratokban is. Végül egy tűzvész miatt leszerelték, védműveinek nagy részét el is bontották; 1931-ig az Esterházy család, majd 1955-ig a honvédség birtokában volt. Első helyreállítására 1955-1963 között került sor, mai alakját pedig 2011-2012 között nyerte el. Bár a vár megmaradt, Kőszeg városfalai nem úszták meg a településfejlesztést, így azoknak ma már csak néhány helyen láthatóak maradványai.


5433297dd4.jpg
Így néz ki ma a vár; jól látszik a külső és belső vár, illetve az egykori árok nyoma, de a környék jelentősen átalakult

A kőszeginél is nagyobb átalakulás figyelhető meg Nagyvázsonyban, Kinizsi Pál legendás várában. A 14. században épült erődítmény a török korban megfigyelőpontként szolgált, de még a Rákóczi-szabadságharcban is volt katonai jelentősége.


Így nézhetett ki a vár fénykorában

A Zichy család birtokában lévő vár eleinte uradalmi börtönként, majd lakótornya öreg cselédek lakásaként – bizonyos szemszögből ez volt az ország legkülönlegesebb “nyugdíjasotthona” – funkcionált, egészen az 1857-es tűzvészig. A vár ezt követően sokáig pusztult: alábbi képünk ezt az állapotot örökíti meg, bár a 19. század utolsó harmadában Rómer Flóris sürgetésére azért folytattak helyreállítási munkákat.


schermannakos1932.jpg
A Kinizsi-vár 1932-ben (Schermann Ákos/FORTEPAN)

Az első nagyobb restaurációig 1955-ig várni kellett; ezzel 1961-re végeztek,. Második körben a 2013-tól a veszélyessé vált 25 méter magas lakótorony helyreállítására is sor került. Mára a vár nem csak a település, hanem a Balaton-felvidék egyik szimbóluma is lett, az állandó kiállítások mellett rendezvények és fesztiválok helyszíneként is szolgál. Szomorú érdekesség, hogy itt az erősség elkerülte a közösségi kőbányává válást, nem úgy a közeli pálos kolostor, amelyet a 16. században azért robbantottak fel, hogy köveiből erősítsék meg a várat.


gyongyi1950.jpg
A vár 1950-ben (Gyöngyi/FORTEPAN)

Mind az 1950-es, mind a mai állapotokat bemutató képen jól megfigyelhető a jellegzetes lakótorony és a kapu védelmét szolgáló barbakán, amelyhez hasonló látható Pécsen és Siklóson is, igaz nagyobb méretben. A másik érdekesség maga a vár elhelyezkedése: jól látható, hogy egy domboldalba épült, ami egyrészt nem túl előnyös, másrészt viszont így jobban tudták onnan ellenőrizni a közelben elhaladó fontos útvonalakat.



civertannagyvazsony.jpg
Légifelvétel a várról a domb felől
És egy a másik irányból: jól látszanak a támfalak

Szintén a szerencsésebbek közé sorolható Sárospatak vára; itt a jellegzetes (bár sérült) Vörös-torony mellett a teljes belső vár, és a városerődítések jelentős része is épségben maradt. Az 500 forintosról ismerős erősséget mai formájában a Perényi család kezdte meg kiépíteni. A lerombolt várkastély helyén 1534-től Péter, majd Gábor építkezett, előbbihez köthető a városfalak mellett a Vörös-torony felépítése és a palota első szakasza, utóbbihoz a tornyot a folyó felől védő bástyák felépíttetése.


vajkai_aurel1930.jpg
A hatalmas Vörös-torony és a hozzá kapcsolódó reneszánsz palota 1930-ban (Vajkai Aurél/FORTEPAN)

Az 1570-es évektől Dobó Ferenc, az egri hős fia birtokolta Patakot; 1584. karácsonyán itt esett meg az a botrány, hogy az akkor már ismert költő, katona és vagány, Balassi Bálint, kihasználva a várúr távollétét, nemes egyszerűséggel elfoglalta az erősséget, és a város templomában gyorsan feleségül vette aktuális múzsáját, Dobó Krisztinát. Az őrség persze hamar kapcsolt, és gyorsan kizavarták a hívatlan vendégeket, akik a lakodalmat egy polgár házánál kényszerültek megtartani. Akit érdekel a folytatás – a kor “celebéletének” egy szelete – ittmegtalálja. A 17. század elején Patak a Lorántffy családhoz került, 1616-ban pedig – Lorántffy Zsuzsanna és I. Rákóczi György házasságával – a Rákócziak birtokába jutott.


Rákóczi-vár, Vörös-torony, háttérben a Szent Erzsébet-templom.
Turisták a Vörös-torony tetején 1936-ban; háttérben a Szent Erzsébet templom (egykor szintén a városerődítés része volt) tornya (Gyöngyi/FORTEPAN)

Az ekkoriban folyamatosan épülő-szépülő Sárospatak lett a hatalmas Rákóczi-birtokok egyik központja, ahonnan  férje gyakori és hosszú távollétei alatt Lorántffy Zsuzsanna vaskézzel és elképesztő hatékonysággal irányította birtokait. A hagyomány szerint hozzá, illetve Szepsi Laczkó Mátéhoz (kb. 1576-1633), későbbi erdőbényei prédikátorhoz köthető a “borok királya, királyok bora”, vagyis a tokaji aszú születése is. Eszerint a lelkész 1621-ben Zsuzsanna asszony sátoraljaújhelyi Oremus szőlőjéből készítette az első aszút (novemberre halasztva a szüretet), és a pompás itallal húsvétkor állt úrnője elé. A történetet némiképp árnyalja, hogy már 1571-es iratok is említenek “asszú” borokat, viszont jól jellemzi Lorántffy Zsuzsanna (és persze a tokaji aszú) fontosságát és a környék történelmében betöltött szerepét.


zsanda_zsolt1942.jpg
A Lorántffy-loggia 1942-ben (Zsanda Zsolt/FORTEPAN)

1670-ben innen indult a Wesselényi-összeesküvés kérészéletű felkelése, 1697-ben pedig a hegyaljai felkelők szerezték meg kis időre a várat. 1702-ben a labancok felrobbantották a külső várat és megrongálták a Vörös-tornyot is, de az igazi katasztrófa egy évvel később következett be; a kuruc kézre jutott erősség leégett.


Rákóczi-vár.
A romos Vörös-torony és a Bodrog-parti falak, növényzettel “álcázva” 1955-ben (Krasznai Gyula/FORTEPAN)

Ennek ellenére II. Rákóczi Ferenc 1708-ban ide hívott össze országgyűlést. Akkoriban, főleg a trencsényi csatavesztés miatt igen rosszul állt a kurucok szénája, így
“Rákóczi Sárospatakon személyi szabadságot ígért a katonáskodó jobbágyoknak, azok rokonainak, illetve az elesettek özvegyeinek, miközben az általuk lakott településeket a hajdúvárosok rangjára szándékozott emelni. A nagylelkű ajánlaton túl más megfontolásból ugyan, de szintén a vitézlő rendnek kedvezett az a törvénycikk is, mely a vármegye helyett közvetlenül a hadseregre ruházta rá a hadiadó beszedésének jogát. Rákóczi szándéka ezzel a jogszabállyal az volt, hogy a megfelelő pénzösszegeket minél hamarabb a hadipénztárba juttassa, később pedig hasonló célból helyeselte az asszignáció, vagyis az utalványozás bevezetését is, amivel a vármegyei közigazgatást teljesen kikapcsolta az adószedésből. A kétségbeeséstől vezérelt sárospataki intézkedések ugyanakkor nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, a fejedelem által remélt haszon ugyanis messze elmaradt a törvények negatív hatásaitól.” 


sarospatak.jpg
És napjainkban: a kép bal oldalán megfigyelhetőek a 18-19. századi átépítések is

A szabadságharc leverése után katonai jelentőségét elvesztette, de német/osztrák birtokosai – a Trautsohn, a Bretzenheim, majd 1875-től a Windisch-Grätz családok –  karbantartották, bár jelentősen át is építették. A restaurálás az 1970-es évektől folyamatosan zajlik, annak eredménye a lenti képen is megtekinthető.


sarospatak_vara_4.jpg
A vár légifelvételen: jól érzékelhetőek a Vörös-torony méretei, de látható a tornyot védő “párkány” és a városfalak csatlakozási pontjai is
Ilyen volt a regéci vár fénykorában. 
A regéci várat a 14. század elején építették, igazán híressé azonban egy másik igen karakán nemesasszony, Zrínyi Ilona tette, aki 1677-ben költözött ide gyerekeivel, Ilonával és Ferenccel; utóbbi később II. Rákóczi Ferenc néven lett vezérlő fejedelem, aki 5 éves koráig Regéc falai között nevelkedett.
regecgyongyi1938.jpg
A vár 1938-ban, háttérben az öregtorony maradványai. Az is látható, hogy a fotózzuk a fotóst őrület sem ma kezdődött… (Gyöngyi/FORTEPAN)
Zrínyi Ilona – Lorántffy Zsuzsannához hasonlóan – maga volt a “gyengébbik nem” kitétel két lábon járó cáfolata, amelyet nem csak Munkács évekig tartó védelmével, de regéci tüsténkedésével is igazolt. Minden bizonnyal elégedetlen volt a várbeli állapotokkal, 1678-ban ugyanis, a precíz összeírás mellett 14+1 pontos, igen szigorú regulát adott ki az őrségnek:
“1. Tilos a szitkozódás; akit rajtakapnak, egy forintot fizet, vagy 12 botütést kap. 2. Éjjel dobszóval kell a várat megkerülni. 3. Aki a várat “meghágja” – azaz felmászik a falra – fejvesztéssel bűnhődik. 4. Cirkáló, virrasztó, ha elalszik őrségben, első alkalommal három pálcaütést kap, második alkalommal le kell vetni a mélybe. 5. Ha a szolgák közül valaki kapitányi engedéllyel a váron kívülre távozik, s éjjelre nem jön vissza, tömlöcben bűnhődjön, pálcázzák meg, s ha ismételten előfordul, keményebb verést kap és vasra verik. 6. Aki valakire kardot ránt, a kezét kell levágni, ha vért is ont, lenyakazzák. 7. Ha valakit elfognak s tömlöcbe vetnek – kivéve, ha parasztról van szó -, az úrnőt értesíteni kell. 8. Az őrség havonta tartson céllövési gyakorlatot, a fegyvereket tartsák rendben, a gyalogosok a mustrán tisztességes bocskorban jelenjenek meg. 9. A tömlöctartó a rabokért a fejével felel. 10. A várfalon mindig tartsanak készenlétben hordókban vizet a tűzoltásra, hetente tisztítsák a kéményeket. 11. A garázdákat, szitkozódókat zárják tömlöcbe, reggeltől estig tartó időtartamra; ha a nap második szakaszában követi el tettét, akkor estétől reggelig. 12. Halálraítélt csak a végrehajtásra vihető ki a tömlöcből. Kiegészítésként még a következő olvasható: »Holmi fosos kurvát be ne bocsássanak a várba, hanem az ki méltó az illendő tisztességes személyeket.« 13. A drabantok feleségei magukat a várban megbecsüljék, ne szitkozódjanak egymás közt, ne verekedjenek a várban az asszonyok. Akit rajtakapnak, a kapu között tizenkettőt üssenek rá; ha makacs, ki kell űzni a várból. 14. A tűzifahordás rendjéről intézkedik.” 
regec_legi_1.jpg
Regéc a felújítás előtt
A vár a Rákóczi-szabadságharc idején szerepet már nem játszott, mivel 1685-ben császári zsoldosok elfoglalták és felrobbantották. Későbbi birtokosai sem törődtek vele, így hamar közösségi kőbánya lett belőle. 1936-ban ugyan elhelyeztek egy emléktáblát az északi torony romjain, de érdemi feltárás vagy restauráció 1998-ig nem folyt. Jó hír, hogy azóta viszont folyamatosan halad, 2015 végén pedig átadták a helyreállított öregtornyot is, és a tervek szerint folytatódni fog az erősség helyreállítása.
vegehez_kozeledik_02.jpg
És a vár napjainkban
A siroki várnak otthont adó hegycsúcsról annyira látszott, hogy a környéken messze a legalkalmasabb a védelemre, hogy már az avarok, majd az őket elkergető szláv törzsek is erődítményt építettek rá. A mai formájában létező módon az 1300-as évek elejétől épült ki a vár, amely hol királyi, hol magánkézben volt. A török közeledtének hírére Országh Kristóf 1561-ben három olaszbástyával erősítette meg az alsó várat, de az erősséget az örökösök nem tartották karban, így hamar rossz állapotba került.
Az olaszbástyás átépítés után
1596-ban, Eger elestének hírére védőserege elmenekült, így a törökök puskalövés nélkül foglalhatták el. Új gazdái gondot fordítottak a várra, amely portyáik fontos kiindulópontjaként szolgált; egy környékbeli templom köveivel meg is erősítették a falakat.
gyongyi_1937sirok.jpg
A vár romjai 1937-ben, bal oldalon a Barát- és Apáca-sziklákkal (Gyöngyi/FORTEPAN)
Amikor császári hadak 1687-ben ostrom alá vették Egert, Sirok őrsége az ostromlottak segítségére sietett, így a várba minden erőfeszítés nélkül vonulhattak be a keresztény csapatok. Érdekesség, hogy a jól felszerelt erősségben a szokásos fegyverek és élelmiszer mellett még több hordó török mézet (elnézést) is találtak. Bár ekkor még kipofozták a kis várat, további katonai szerepet nem játszott. Ennek ellenére 1713-ban császári őrsége a kivonulás előtt megrongálta, okulva a korábbi évek rossz tapasztalataiból.
a Siroki vár.
A romok 1962-ben (Krasznai Gyula/FORTEPAN)
A vár azóta rom; 1842 és 1945 között a Károlyi család birtokában volt, majd állami kézbe került. Az első feltárások 1965 és 1972 között zajlottak. Komolyabb állagmegóvásra először 1996-ban került sor, 2002-től pedig nagyobb volumenű munkák zajlottak. 2010 és 2012 között állították helyre az alsó várat, ahol a kiállítások mellett működőképes felvonóhíd is megtekinthető.
08_legi.jpg
A felújítás után
Mai utolsó állomásunk sajnálatos módon még rosszabb helyzetben van, mint a korábban bemutatott várromok. A Vértes hegységben található Vitányvár. A 14. században épült kis erősség is volt királyi és főúri birtok, a 16. század során pedig több alkalommal ostromolták.
Vitány rekonstrukciója; a szürke részek állnak (még) ma is
A törökök 1529-ben még sikertelenül ostromolták, 1543-ban viszont birtokukba került a vár, amely még többször cserélt gazdát. 1597-ben Pállfy Miklós csapatai foglalták el, és azzal a lendülettel fel is robbantották, hogy többé ne kerülhessen az ellenség kezére. A 18. századtól az Esterházyak birtoka volt, köveit azonban a lakosság hordta szét.
1933ar.jpg
Vitány 1933-ban egy lelkes túrázóval/vadásszal (A R/FORTEPAN)
Ahogy a képeken is látszik, a vár egyre pusztul, szembetűnő a különbség az 1933-as és a mai állapotok között is. A várat már régóta nagyrészt lelkes önkéntesek igyekeznek karbantartani (bozótirtás, szemétszedés) a romokat, amelyeket 3D-ben körbe is fényképeztek. Bár sorsa még ma is igen bizonytalan, némi örömre adhat okot, hogy 2012-ben László János vezetésével megkezdődött a vár feltárása, amely során az északkeleti fal egy részét és a belső várba vezető kaput is részlegesen helyreállították. 
vitanyvar_legifoto.jpg
Egy légifotó a várról


BANÁN – A SZOCIALISTA IDŐSZAK ÁHÍTOTT GYÜMÖLCSE

A szocialista időszakban alig lehetett banánt kapni – szemben a kubai naranccsal, amit előfordult, hogy úgy dobáltak utánunk a piaci árusok. Ha banán érkezett, azonnal elterjedt a híre a fővárosban és rohantunk sorban állni. Annak ellenére, hogy csak egy kilót vehetett egy ember egyszerre, még így is megérte a várakozás. Ugyanis a kereslet mindig nagyobb volt, mint a kínálat banánból. Tudósított-e minderről a szocialista sajtó és ha igen, hogyan?


1961-ben például így:
 „Otthon ma banán lesz vacsorára. Persze, ez csak úgy lehetséges, hogy néhány órával előbbre hozzuk a vacsora időt, hogy elálljon estebédig a banán. Meg kell enni azt a tíz kilót, amiért vasárnap reggel megverekedtem az éjjel-nappali csemegeboltban. Elég lett volna ugyan a szokásos két-három darab. de ‘csak nem fogom hagyni, hogy mások vigyék el az orrom elől leszállított áron a banánt.”
1962-es szatirikus írás a Ludas Matyiból, arról hogyan harcolnak a vevők a szebb banánokért:
„A banán, mint közismert, fürtökben terem. Azért terem fürtökben, hogy ne lehessen turkálni benne, hanem szépen le tudják törni a következőt, a vásárló szerencséjére bízva, hogy melyik kerül sorra. Éppen eltettem a két szép éretlenbanánom, mikor észreveszem, hogy egy jóságos arcú hölgy figyeli a mérést. Gondoltam, biztosan valamiféle társadalmi ellenőr. Ám, alighogy elléptem a mérlegtől, a hölgy odaugrott, és öt darab banánt kért. Az én korcs banánjaim után ugyanis gyönyörű sárga gyümölcsök következtek a fürtön. Lám, csak egy kis türelem, és a siker, mint érett banán, hullik a szatyrunkba.”
Ugyanis a banán nagyon kényes gyümölcs ha besárgul, akkor egy-két napon belül piacra kell dobni. Szintén 1962-ben történt meg, hogy a vásárló feketére fagyott, ezért ehetetlen banánt vásárolt.
„A feketére fagyott banán vonzó tulajdonsága, hogy tizenöt forintos, leszállított áron kapható, viszont a gyanútlan vevő összetéveszti az élvezhető feketére érett banánnal, és örömmel vásárolja kilószám. Aztán kissé meghökkenve tapasztalja, hogy nem jön le a héja, ami a banánnál mindenképpen szokatlan dolog, tehát meghámozza késsel, mint a karalábét és kidobálja az üszkös részeket. A vásárló ezek után érthető gyanúval kóstolgatja az „olcsó’’ banáncsonkokat, majd szájízére hallgatva, a maradékot is sutba dobja. Ez a banánugyanis nem azért lett fekete, mert túlérett, hanem azért, mert túl fagyott.”


nikon 278.jpg
Meg se jött, de már el is fogyott (timelord.blog.hu)

1964-ben jobban járt a vevő ha hallgatott, amikor banánt vásárolt:
Banánt vásároltam az Október 6. utcai zöldség és gyümölcsboltban. Sajnos, óriási bűnt követtem el. Azt mertem ugyanis mondani a kiszolgálónak, hogy nem fontos zacskót adni az egy tömbből álló banánhoz, mert szatyor van nálam. Még végig sem mondtam a papírtakarékossági mondókámat, az eladónő erélyesen rendreutasított. A rendreutasítást pironkodva tudomásul vettem, mire ő nekibátorodott, és ekként gúnyolódott velem: „A legközelebb majd a kristálycukrot is a markába méreti”. Úgy éreztem magam, mint régen az iskolában, ha valamiből nem készültem. Igaz, hogy még ezek után se tudom, mikor kell és mikor nem kell zacskóban adni az árut, de azt mindenesetre megtanultam: örüljön a vevő, ha kiszolgálják!”

1966-ban a világsajtóból vettek át egy hírt, mely nyelvhasználati félreértésen alapult:
„Egy New York-i autókereskedő az üzlete kirakatában álló vadonatúj Pontiacra a következő szövegű táblát akasztotta: „Ara 1395 banán”. Mrs Margaret S. a táblát elolvasva betért a közeli déligyümölcs-üzletbe, és leszámoltatott 1395 darabbanánt, majd átszállíttatta az autókereskedésbe és kérte a kocsit. A kereskedő kinevette. Mrs S. a bírósághoz fordult. A kereskedő azzal tagadta meg a bíró előtt is a vásárt, hogy New Yorkban a dollárt szokás banánnak becézni. A rendőrbíró ennek ellenére kötelezte a kereskedőt, hogy adja ki az autót a kirakatba kitett árért: 1395 banánért. A kereskedő a vicces táblára 1320 dollárt fizetett rá: a banán kb. 70 dollárt ért.”
A Ludas Matyi 1966-ban egy olyan novellát közölt, amelynek csattanója az volt, hogy a férfi a nő szívét banánnal hódította meg egy bécsi társasutazáson: a férfinek ezután sztriptízbárba sem kellett már elmennie, pedig azt tervezte:
„Kornél pedig egy kiló banánt vásárolt, és azzal fogadta az asszonyt, aki egészen odavolt az örömtől, és így szólt: Ezt sohasem fogom elfelejteni magának! Mert bizony én már az utolsó schillingjeimet is elköltöttem, és már nem tellett volnabanánra, pedig annyira szeretem. Most hát megyek vissza a szállodába, mert ugyan mit csinálhatnék egy fitying nélkül, csak a szívemet fájdíthatom. És magának mi a programja? 
— Én arra gondoltam — felelte neki Kornél —, hogy beülök egy kis bárba, ahol sztriptíz is van, és éppen nyolcvan schillingem van még, amennyibe a belépődíj kerül. 
Rozália erre igen elcsudálkozva és mohón nézett rá, és így szólt: 
— Lenne szíve nyolcvan schillinget adni egy műsorért? Hiszen nyolcvan schillingért egy orkánkabátot vásárolhatnék magamnak! 
A férfi pedig az asszonyra kacsintva azt mondta? 
— Akkor hát vásároljunk egy orkánkabátot? De akkor mi lesz énvelem? 
Rozália pedig hozzásimult és azt duruzsolta a férfinak: 
— Rendezek én magának olyan sztriptízt, hogy annak árában nemcsak a belépőjegy lesz benne, hanem még a fogyasztás is!”
1967-ben a XI. kerületi Irinyi utcai csemegeboltban banán árdrágítók voltak: ugyanis az élelmes eladók azt találták ki, banánt csak celofánba csomagolva hajlandók árusítani, úgy viszont többe került a termék. 1968 januárban a „Megérkezett a narancs, a banán” című cikk első mondata az volt, hogy
„az üzleteket járva, azt tapasztaltuk, hogy nem változott abanán és a narancs ára, viszont egyik sem kapható. A Délimport Vállalat vezérigazgatója január közepére ígért javulást.(…) üzletekbe. A narancsellátás a közeli napokban még javulni fog, banánból azonban előreláthatóan nem tudják kielégítem majd a nagy keresletet. Citrom van bőven.”


A banán a politikai karikatúrák szereplőjévé is előlépett (timelord.blog.hu)

Tehát a cikk hírértéke annyi volt, amit amúgy is tudtak az olvasók: banánt nem lehetett kapni. 1968-ban előfordult olyan is, hogy vevő és eladó harcolt, kié legyen a banán, és természetesen a vevő került ki vesztesen a szituációból:

„Szerda reggel Pestlőrincen, a Béke téren levő közért-üzletben vásároltam. A pulton levő tálcán megpillantottam három gyönyörű banánt. Megörültem a mostanában ritkán mutatkozó- déligyümölcsnek — de örömömbe üröm vegyült. 
— Ennyi banán van? – kérdezem az eladót. 
Csodálkozik: 
— Jé! Van banán? Nem tudtam . Elviszem a páromnak— s ezzel a tálcáról elvesz két banánt, és leméri. 
Ezután már szóba állt velem. Én a megdöbbenéstől csak ennyit tudtam szólni: 
— Akkor kérem ezt az egyet. . . 
A három banán engem illetett volna meg, mivel én fedeztem fel a pulton. A kereskedelmi dolgozó azonban még azt is elfelejtette, hogy melyikünk a vevő. Legalább annyi udvariasságot elvártam volna: kérdezze meg a kedves vevőt, megengedi-e, hogy megvásárolja előle a kívánt árut.”
 Banán


Banán érkezett (1957)

1970 novemberi helyzet: a banán kilója 25 Ft-ba került, ha kapható volt:
Banán — az éréstől függően — már hetek óta kapható, igaz, néhány óra alatt elfogy az üzletekben. A tárgyalások alapján a tavalyinál 20—25 százalékkal nagyobb mennyiségre lehet számítani, bár még ez sem elegendő. Az év végéig a korábbi 1500—1800 tonna helyett 2200 tonna banán — változatlanul kitűnő minőségű ecuadori és kolumbiai gyümölcs — érkezik.”
1972-ben érlelőkamrákban érlelték az Ecuadorból érkezett gyümölcsöt:
plusz 13—22 fok között szülőföldjükre „emlékeztetik” a banánkötegéket, s a követelményeknek megfelelően 70—95 százalékos levegő-nedvességtartalom mellett érlelik az Ecuadorból érkező gyümölcsöt. A munka menetrendszerű. A távoli országból hétfőnként érkeznek a speciális szállítóhajók a hamburgi kikötőbe, onnan a Hungarocamion hűtőkocsijai hozzák Magyarországra, s a rákospalotai raktárházban általában pénteken és szombaton fogadják a küldeményeket.”
Hetente 2-300 tonna banán érkezett a fővárosba 1972-ben.[11] És mi volt a helyzet 1978-ban a rákospalotai raktárban? 35 napig tartott, amíg a fogyasztóhoz elért a banán a származási helyéről.
„A világon 700 fajta banán terem, ebből 400-féle csak főzeléknek való. Az idén 22 ezer 500 tonna banánt vásárolunk a Monimpex közvetítésével 5.6 millió forintért.”
1975-ben banánkrém receptet közölt a Népszabadság, ez alapján feltételezhetjük, hogy akkoriban épp kapható volt:
„A banánt és az almát meleg folyóvízben mossuk meg, hideg vízzel öblítsük le, tisztítsuk meg. Egyharmad rész banántkétharmad rész almával egy-két evőkanál vízzel vagy tejjel, turmixgépben keverjük össze és ízesítsük mézzel. (Turmixgép híján reszelt almához keverjük az összetört banánt.)”
1987-ben sem változtak az állapotok:
Banán! Van banán! Izgatott jövés-menés, élénk lótás-futás kezdődik. Némelyek megzavarodva a bablevescsárda felé trappolnak, mások céltalan futkosás helyett, gyakorlatias ésszel a szatyrokat nézik. A szatyrok árulják el leghamarabb a követendő irányt s a banánforrást, de a gondos vizsgálódáshoz higgadtság és magasabb rendű önuralom szükségeltetik.”
1988-ban a Skála-Coop saját költséggel hozott létre banánérlelőt:
„— A Skála-Coop nagyon komoly költséggel, saját magának létrehozott egy banánérlelőt, itt a nagyvásártelepen. Az igazán korszerű technológiával felszerelt tároló egyszerre 200 tonnabanán érlelésére elegendő. S noha az éretlen banán vételára érlelési költségekkel ugyanannyiba kerül mint az éretté, mégsem mindegy, mert ha itthon érlelik, akkor devizát tud az ország, illetve a vállalat megtakarítani.”


Az NDK-ban sem volt gyakori a banán. A képen sorban állók 1971-ben Magdeburgban.

Jómagam is sokszor álltam sorban banánért, még a az élmény is megvan, hogy figyeltük a csarnokban a szatyrokat, és annak segítségével próbáltuk könnyen és gyorsan kideríteni, hol van banánáruló stand. Ismeretségi körömben érdeklődve másnak is volt hasonló élménye az 1980-as években:
a csepeli piacra jártunk a szomszédasszonnyal banánért, mentünk többen vele kiskamaszok, mert ha jól emlékszem mindenki csak egy kilót vehetett, és tényleg órákig álltunk sorba, de ez olyan természetesnek tűnt el se tudtuk képzelni, hogy lehet ezt másképp is. (Vígh Tibor) Volt, aki a banánon levő címkét gyűjtötte, pontosabban ragasztotta fel konyhaszekrényre.”
A rendszerváltással beköszöntött az árubőség: banánból sem volt hiány többet. Így az újságokban megjelenő banánreceptek már nem váltottak ki esetleges dühöt az olvasókból. Az árát azonban időről időre sokallták a vásárlók.
Dévényi Tibi bácsi Három Kívánságában egy bonyhádi kisfiúnak csak egy “apró” kérése volt: borzasztó sok banánt szeretett volna enni. (1987)

Magyar „csodafegyverek” a második világháborúban

Ha második világháborús magyar arzenálról beszélünk, aligha jut eszünkbe a kor csúcstechnológiája. Pedig ezek a fegyverek is léteztek, legalábbis a rajzasztalon. Néhány év alatt valószínűleg a csapatokhoz is kikerülhettek volna a Németország „csodafegyvereivel” is vetélkedő magyar konstrukciók, amelyek ugyancsak megkeseríthették volna a Vörös Hadsereg, vagy éppen az amerikai bombázók életét. Következzen ezekből heti, szubjektív tízes listánk.
























Gyártósoron a világ első gázturbinás légcsavaros gép prototípusa

A világ első légcsavaros gázturbinás repülőgépe lehetett volna 

Az RMI-1 X/H lehetett volna a világ első légcsavaros gázturbinás repülőgépe. Tervezői rombolónak szánták, ezért nem kevesebb, mint hét nehézgéppuskát helyeztek el a gépen, amely háromszáz kilónyi bombateher cipelésére is képes volt. Magyarországon ez volt az első olyan repülőgéptípus, amelyet fémhéjszerkezettel terveztek, vagyis dúralumínium lemezekből állt a burkolata. Hajtóműnek a Jendrassik György által épített Cs-1 típusú 1000 lóerős gázturbinára esett a választás, amely később a projekt vesztét is okozta, hiszen a forradalmi konstrukció sok évvel megelőzte korát, a háborús körülmények között sem a megfelelő anyagi erőforrás, sem elegendő idő nem állt rendelkezésre ahhoz, hogy a gép az eredeti tervek alapján készüljön el. A Cs-1 híján a tervezők úgy döntöttek, új motorágyak tervezését követően a Csepelen a Messerschmitt programhoz készülő DB-605 motorokat építik be. Az átalakítás 1943-ban fejeződött be, sikerrel, hiszen az RMI-1 még a DB-motorokkal is jobb teljesítményeket ígért, mint a német Me-210, ám politikai okokból mégis a német rombolót rendszeresítette a Magyar Királyi Honvéd Légierő.

Egy igazán különleges vadász

A vadászgépek terén is forradalmi konstrukcióval állt elő a Repülő Műszaki Intézet. Az RMI-8 X/V-t arra tervezték, hogy az erős védőfegyverzetű bombázók és a fordulékony kísérővadászaik ellen egyaránt képes legyen harcolni. A formabontó újdonsághoz hasonló terv csak Németországban született, a Dornier Do-335 Pfeil. A húzó-toló motorelrendezésnek köszönhetően jelentősen csökkentek a gép méretei, légellenállása, kedvezőbb lett a súlyponthelyzete. Ezek a tulajdonságok nagyobb sebességet, hatótávolságot és fordulékonyságot kölcsönöztek a gépnek, amely harminc milliméteres gépágyúival a bombázók lövészeinek hatósugarán kívülről is megsemmisítő tüzet zúdíthatott rájuk.































Gyorsabb és fordulékonyabb lehetett volna kortársainál

Az első hazai szállítógép

1941-től a németek és az olaszok is szüneteltették a szállítógépek átadását, ezért a Légierőnek égető szüksége lett egy korszerű szállítógépre, amely leválthatja a kiöregedő Junkers ju-52-eseket, ezért megbízták az Aerotechnikai Intézetet egy saját szállítógép kifejlesztésével. RMI-5 X/U volt az első és eddig egyetlen magyar tervezésű négymotoros gép. Külsőre a német Fw-200 Condor vonalait mintázta, hajtóművéül a MÁVAG-ban készülő, szintén magyar fejlesztésű motort szánták, melyet a győri Waggon-nál gyártottak volna. A tervezők egy korszerű, fémhéjszerkezetű nagy szállítógép megalkotását tűzték ki célul. A négymotoros megoldás az előírt minimum húsz utas szállításához is megfelelt, és a civil légiközlekedés számára is ideális lett volna. A gép építése előrehaladott állapotban volt, már a törzsmodell készen állt, mikor a kísérleti műhelyt bombatámadás érte és megsemmisült.

Kaméleon - mítosz vagy valóság?

A magyar fegyverkezés történetének legrejtélyesebb fejezete kétségkívül az XN1-02 Kaméleon sugárhajtású vadászgép. Sokak szerint mindössze áprilisi tréfáról van szó (lévén hogy az egyetlen hely, ahol megjelent, a Repülés és ejtőernyőzés magazin 1980-ban kiadott áprilisi száma) mások esküsznek rá, hogy valóban megépült a háború végére. Ha hihetünk az újságnak, akkor a Kaméleon tervezője Nemisch Pál mérnök volt. Tulajdonképpen a törzs volt új tervezésű, a kettős törésű szárnyak pedig a Ju-87 módosított szárnyai. A pilótaülés plexibuborék borítást kapott, a lövész az orrkúpban foglalt helyet. Az alsó géppuskákhoz nagylátószögű optikájú kamera tartozott, és a kezelő személy képernyőn figyelte környezetét. A kétfős személyzet mindkét ülését katapultálhatóra tervezték. A T-elrendezésű farokrész fa és műanyag felhasználásával készült. Két hajtóműve a törzs hátulján, két oldalt kapott helyet. Az XNI-02 Kaméleon - már ha hihetünk a szóbeszédnek - kétség kívül korát messze megelőzte számos vonatkozásban, viszont egyetlen repülőképes példány épült belőle, bár konkrét bizonyíték ezt sem támasztja alá.








































A mai napig talány, létezett-e a Kaméleon? 

Világszínvonalú rakétánk, a Lidérc

Zárt kötelékben támadó bombázógépekkel vette (volna) fel a harcot a Lidérc fedőnevű légiharc-rakéta, melyet Pulváry Károly fizikus zseniális találmánya, a rezonáns gyújtó hívott életre. Németország alkalmazott először a világon a levegő-levegő rakétákat, ám ezek jól működő közelségi gyújtóval nem rendelkeztek. A német típusokat csapódó és időzített gyújtóval látták el, de a közvetlen találat igen ritka volt. A szovjet és a brit légierő a szárazföldi célok elleni rakétát alkalmazta, csak véletlenszerűen alkalmazták légi célpont ellen. Pulváry négy darab érzékeny mikrofon felhasználásával alakította ki a közelségi gyújtó elődjét, amely a repülőgépek motorhangjára volt érzékeny, és annak maximumára hozta működésbe a robbanószerkezetet. Mivel a rakétákat akkor még tehetetlenségi irányítás mozgatta, a fegyvert mindössze az ellenséges kötelék belsejébe kellett juttatni, ahol valamelyik géphez közel kerülve robbant és letarolta a közelben lévő repülőgépeket. Soha nem készült belőle számottevő mennyiség, így nem vethették be a hazánkra támadó amerikai és szovjet bombázók ellen sem.

Panzerfaust magyar módra


Az 1942-ben tapasztalt szovjet páncélosfölény és a nehézharckocsik megjelenése indította be a magyar páncéltörő rakéták gyártását, mivel akkor a német fél még elzárkózott a titkos rakétafegyver átadása elől. A Haditechnikai Intézet rakétaszakosztálya kétféle típus fejlesztésébe fogott. A kisebbik a 60 milliméter átmérőjű 44M páncélromboló kézből indítható rakéta volt, a nagyobbik a 215 milliméteres 44M buzogánylövedék, amely páncéltörő és erődromboló típus is volt. A buzogánylövedék a világon az első ismert nehéz páncéltörő rakéta volt, 215 milliméter átmérőjű, több mint négy kilós töltettel és első volt hordozható kettős indítószerkezete is, amit teherautó platójáról és földről is lehetett működtetni. Ezzel Magyarország a világ harmadik állama volt, a Harmadik Birodalom és az Egyesült Államok után, amely bevethető páncéltörő rakétákat épített.




























Magyarország a világ harmadik állama volt, amely bevethető páncéltörő rakétákat épített

Tigris helyett Tas

A magyar hadvezetés 1943 tavaszán döntött egy 75 milliméteres löveggel felszerelt nehézharckocsi beszerzéséről. Azért volt erre szükség, mert a Magyar Királyi Honvédség páncélosai rendre alulmaradtak a Vörös Hadsereg közepes és nehéz harckocsijaival szemben, melyek 76,2 milliméteres lövegükkel lényegesen hatékonyabbnak bizonyultak a gyenge fegyverzetű és vékony páncélzatú magyar harckocsiknál. A Tas fejlesztési munkálatait a Weiss Manfréd gyár mérnökei végezték. A munka során a német PzKpfw III futóművét vették alapul, amely a felázott talajon is kiválóan működött. A meghajtási rendszer alapjául a modern harckocsitípusok esetében alkalmazott megoldást választották. A motor a Tas mellső lánckerekeit hajtotta, ez jobb terepjáró képességet és könnyebb karbantarthatóságot eredményezett. A felépítményt a korabeli magyar harckocsikkal ellentétben nem függőleges, hanem döntött lemezekből állították össze, és nem szegecselést, hanem hegesztett kötéseket alkalmaztak, fő fegyverzetként a fejlesztés alatt álló 43M harckocsiágyút szerelték a prototípusba. 1944. július 27-én szövetséges légitámadás érte a gyárat, és az üzemcsarnokkal együtt a félkész jármű is megsemmisült. A prototípus helyreállítására az elszenvedett károk és a fokozódó nyersanyaghiány miatt már nem adódott lehetőség, pedig minden bizonnyal ütőképes fegyver lehetett volna az amúgy kiválóan képzett magyar harckocsizók kezében.





















Ütőképes fegyver lehetett volna a magyar harckocsizók keze alatt

Sas és Turul - a légtér őrzői

Mindenki ismeri az Anglia déli partjaira telepített radarállomások sorsfordító történetét, ám kevesen gondolnak arra, hogy magyar mérnökök is gőzerővel dolgoztak lokátorberendezések kifejlesztésén. A saját fejlesztés beindítására már csak azért is szükség volt, mert a német fél elzárkózott attól, hogy lokátort adjon el Magyarországnak. Négy különböző változatot készítettek a mérnökök, így kezdődött el a felderítő Sas, a tüzérségi Borbála, a vadász-irányító Bagoly és a Turul, a repülőgép-fedélzeti rádiólokátor-állomás prototípusának fejlesztése. Az első Sast 1943. november 2-án a János-hegyen telepítették, de a kedvezőtlen mérési eredmények miatt november 25-től Sáriban telepítették. A másikat Dunapentelére tervezték, de végül Jászkisérre került. Ezekkel a berendezésekkel, valamint az időközben németektől vásárolt Freya radarral biztosították az ország légvédelmének riasztását. A felderítési információk a Légvédelmi Erők Parancsnokságához futottak be, és riasztást és más légvédelmi intézkedéseket is itt koordinálták. Érdekesség, hogy a Freya radar és licencének megvételére Magyarország már 1942-ben tett kísérletet, de Németország csak a sikeres magyar kísérletek hatására adott el berendezéseket.

Titán - az ultrahangfegyver

Még ma is elrugaszkodott ötletnek tűnik, ám a háború alatt magyar mérnökök komolyan foglalkoztak egy ultrahangfegyver megépítésével. Tervezője, Tihanyi Kálmán már a világégés előtt erősen érdeklődött az ultrahang felhasználhatósága iránt, s a kártevő rovarok elleni ultrahangágyú megszerkesztésén törte a fejét. Ám miután Magyarország is hadba lépett, terv született egy katonai célokra alkalmas ultrahangfegyver kifejlesztésére. A Titán névre hallgató eszköz szupertitkos projektje a TVR kódnevet kapta, fontos eleme lett volna a két méter átmérőjű parabolatükör, mellyel fókuszálni, irányítani akarták a hanghullámokat, a különleges ágyú hatótávolságát pedig közel nyolc kilóméteresre tervezték. A Titán világviszonylatban is teljesen új eszköz volt. A németek kísérleteztek ugyan ultrahang-fegyverrel, de ezt szélesebb körben lehetett volna alkalmazni annál. Horthy Miklós képzelőerejét is megragadta a korát megelőző fegyver, audienciákon fogadta Tihanyit, és sürgetni kezdte, mikor készül el a prototípus. A feltaláló viszont kapcsolatba került a náciellenes polgári ellenállási mozgalommal,, s egyre jobban tartott tőle, hogy nem vagy nem csak a Magyar Honvédséget fogja erősíteni az ultrahangágyú, hanem a Harmadik Birodalom is ráteszi a kezét, ezért hozzá hasonló gondolkodású munkatársaival együtt lassítani kezdte a munkát.

Üreges töltet, sokszoros hatás


A kumulatív lőszer olyannyira magyar találmány, hogy a nemzetközi szakirodalom az üreges eszközök működési elvét azóta Misnay-Schardin-effektusnak hívja. A manapság használt kumulatív hatású robbanóeszközök jórészt Misnay József hadi műszaki törzskari őrnagy által, a Királyi Magyar Haditechnikai Intézetben 1938-1944 között kifejlesztett fegyvereket veszik alapul. Persze voltak hasonló érdeklődési területen dolgozó kortársai, német fizikusok a harmincas évektől foglalkoztak az üreges töltetek elméleti problémáival. Ám magyar műszaki tiszt komoly, a háborúban is bevethető gyakorlati eredményeket ért el: a 43M kumulatív és a LŐTAK-nak nevezett lövő tányéraknát egyaránt bevetették, mi több, a Keleti-Kárpátokban kialakított védelmi vonalat valósággal telerakták efféle robbanóeszközökkel, bár a háború végkifejletét hathatósan már nem tudták befolyásolni. 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...