2019. október 30., szerda

Kádár vonata

A pártvezetők által használt vonatok biztonsága elsődleges szempont volt, ezért a szerelvények csak pontos forgatókönyv, külön menetrend szerint közlekedhettek. A vonat indulásának és érkezésének időpontjai államtitkot képeztek, azonban azt is biztosítani kellett, hogy a vonalon, amíg a vonat áthalad, semmilyen más szerelvény ne közlekedjen: sem a vonat felett, sem mellette.

Az érintett vasúti átjárókat már jóval a vonat elhaladása előtt lezárták, ami többször okozott problémát az arra utazóknak. Az is lassította az áthaladást, hogy a „K vonat” előtt haladt mindig egy ún. előfutó kocsi, aminek az volt a szerepe, hogy tesztelje a vasútvonalat, és az esetleges aknától megvédje a kormányvonatot, ill. a benne ülőket. A vonaton utazó pártvezetők védelmét és a szerelvény fokozott biztosítását ebben az időben a kormányőrség és a karhatalom együtt végezte.

Kádár János kezdetben a Horthytól örökölt kormányvonatot, a hajdani Turánt használta, majd a 60-as évek végétől az új kormányvonattal az ún. Ezüst nyíllal utazott. A korábbi szerelvény elavultsága már a második dokumentumként közölt, 1965-ből származó jelentésből is kiderült. Az ebben megfogalmazott kritériumok alapján tervezték meg az új kormányvonatot, amely az eredeti tervtől eltérően végül csak 1969 márciusára készült el.



Az új vonatot a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár készítette el, a gépészeti részeket a Ganz Mávag Mozdony-, Vagon- és Gépgyár szerelte össze. Biztonsági okokból az új vonat padlózata és falai erősebbek, üvege pedig vastagabb volt, mint az átlagos személyszállító vonatoké. A fülkék hangszigeteltek voltak, belsejüket ellátták légkondicionáló készülékkel. A szerelvény telefonhálózattal, világvevő rádióval, rádióantennával és vonathangosítással is rendelkezett.

Indulás után a személyzet – mint egy repülőn – tájékoztatta az utasokat a célállomásról, a vonat által elérhető legnagyobb sebességről, majd megérkezés előtt a várható időjárásról. A vonaton volt konyha, tárgyaló (16 fő részére), fürdőszoba zuhanyzóval, ill. két- és négyfős hálókocsi-rész. Kádár kérésére egy kártyázásra és sakkozásra alkalmas kis szobát is kialakítottak, amelynek két kijárata volt. A kocsik berendezése természetesen a kádári puritanizmus jegyében sokkal visszafogottabb volt, mint például a jugoszláv államfő, Tito vasúti szerelvényei.

Mindez azonban nem volt problémamentes: "Az étkezőkocsi 4 személyes kis asztalokkal van beépítve. A delegáció nem tud egy asztalhoz ülni. Az elmúlt időben ezt már több vezető elvtárs komolyan kifogásolta. Az elmúlt években több esetben vita tárgyát képezte a kormányzati vonatok igénybevételének joga. Pl. a motorvonatokat rendszeresen használták a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium különböző beosztású vezetői. A termeskocsikat a legkülönbözőbb célokra igénybe veszik, a legutóbb egyik külkereskedelmi vállalat igényelte reprezentációs okokra hivatkozva. A felhasználásra vonatkozóan nincs egyértelmű rendelkezés kiadva.

A kormányzati vonatok műszaki karbantartása, javítása nincs megnyugtatóan megoldva, és ez nagymértékben akadályozza a biztonságos közlekedést és a pontos időben történő utazásokat. A vonatszerelvények külső és belső tisztántartása, apróbb műszaki meghibásodása igen sok kívánni valót hagy maga után. Több alkalommal a mi intézkedésünkre, beavatkozásunkra volt szükség, hogy a szerelvény tiszta legyen, a meghibásodások időben ki legyenek javítva. Megítélésünk szerint a fenti hiányosságok a következőkre vezethetőek vissza: a MÁV-on belül nincs egy felelős szerv megjelölve, amely a kormányzati vonatok felett egyértelműen rendelkezne" - olvasható az egyik dokumentumban.




2019. október 29., kedd

Elfelejtett Parancsnok : Kratochvil Károly

 A film a magyar történelem egyik elfeledett, kiváló alakjának, a nagyszerű hadvezérnek: Kratochvil Károlynak, az Erdélyt védő Székely Hadosztály parancsnokának életútját kíséri végig. Bemutatja azt az emberi-hazafiúi példázatot, amit a pedagógus, az első világháborút végigharcoló tiszt és a megtámadott hazát védő katona alakja jelképez - Kratochvil Károlyról vallomásai, írásai, különböző nehéz történelmi helyzetekben tett megnyilatkozásai révén éppúgy teljes, izgalmasan vonzó képet kaphatunk, mint az életművet bemutató, Kratochvil nagyságát taglaló szakemberek jóvoltából.





LEGENDÁS MAGYAR MOTOROK.../ Többi képért katt a posztra !
























WARSZAVA.../ Többi képért katt a posztra !








MOSZKVICS ŐRÜLET./ Többi képért katt a posztra !








Ezt is látnod kell

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...