2019. július 27., szombat

Régi mesterségek-A Kosárfonó






























Mibõl készül a kosár?

A kosárfonás alapanyaga a fûzvesszõ. A vesszõ szaporítása tavasszal, dugványozással történik. A harmadik év után válik jó felhasználhatóvá, de 10-12 év után lesz nagyon jó minõségû. A vesszõt õsszel, miután lehullott a levele(beérett)levágják, kévékbe kötik, majd a válogatás után eltávolítják az idegen anyagokat, és méret szerint osztályozzák.


A fûzfavesszõnek több fajtája létezik, amelyek színükben vagy minõségükben különböznek:

kep
  • amerikai vesszõ
  • sárga vesszõ
  • vörösfûz
  • szürke fûz
  • selyem fûz
  • fehér fûzfa



Hogyan hasznosítható a fûzfavesszõ?

A fûzfavesszõt kétféle képpen hasznosíthatjuk:
1, Nyersen, amikor a vesszõt nem tisztítjuk meg a hajától, hanem hajastól fonjuk bele a kosárba.

2, Megfõzve, amikor feldolgozás elõtt a vesszõt megfõzzük, majd megtisztít juk a hajától és így fehér vagy sárgás-vöröses szint kap fajtától függõen.

A második feldolgozási lehetõség folyamata:
Az osztályozás után 4-6 órán keresztül fõzzük a vesszõt a fõzõüstben, amíg a háncs le nem válik a vesszõrõl. Ezután következik a hántolás, majd utána ki kell szárítani a vesszõt. Nagyon fontos, hogy azonnal ki legyen szárítva, különben bepenészedik. Majd ismét osztályozásra kerül sor, mivel a vesszõk különbözõ méretûek, vastagságúak, színûek lehetnek.

Milyen eszközök kellenek egy kosárfonónak?

Az eszközöket 2 féle csoportba oszthatjuk:
- aktív eszközök segítségével alakítjuk ki a termékeinket. Ilyen például: metszõolló, vágókés, szurkáló (ár),verõvas, kalapács, különbözõ fogók, fûrészek - passzív eszközök olyan tárgyak, amelyek a munkában közvetlenül nem vesznek részt. Ilyen például: szék, munkapad, fonóasztal, ceruza, mérõszalag

Egy kosár készítésének menete:

Minden felhasználás elõtt 5-6 órát áztatni kell a vesszõt, mivel a víz hatására a vesszõ megpuhul és ezáltal hajlékonyabb lesz és így lehet vele könnyen dolgozni. Egy átlagos kosár elkészítéséhez két óra szükséges.
Elõször mindig a kosárfenék készül el, majd általában 32 oldalkarót helyez be a fenékbe, mely az alapváza a kosárnak. Az aljától indulva folyamatosan vesszõgyûrûket helyez egymásra, és a berakás során folyamatosan formálja is õket. A kosár közepe táján díszítésként más szerkezetû, esetleg színárnyalatú sorok következnek. A felsõ részének elkészítése után jön a szegés, amely lezárja a kosarat. Ezután csatolja hozzá a füleket.

A kosárfonás leggyakoribb termékei:

  • piaci kosár
  • piknik kosár
  • gazdasági kosár
  • tálcák
  • virágkosarak
  • virágtartók
  • macskakosár
  • ruhás kosár
  • mózeskosár
  • kenyértartó






A válogatás- X-faktor a Kádár-rendszerben

Az ÁFOR Csepeli KISZ alapszervezete egy rádióinterjú után felajánlja az alapszervezet helyiségét egy beat zenekarnak próba céljára. X-faktor a Kádár-rendszerben (már majdnem diktatúrát írtam).











Munkásőrök Zalában 1979

Mit csináltak, hogyan dolgoztak Zala megye gyáraiban, üzemeiben a munkásőrök 1979-ben Kőolajipari Gépgyár Nagykanizsa, Alumíniumipari Gépgyár Zalaegerszeg, Nagykanizsai Üveggyár, Zalabútor Zalaegerszeg, Zalatej Zalaegerszeg, Nagykanizsi Sörgyár, Zalahús Zalaegerszeg, lőgyakorlat, harcászati kiképzés, járőrözés.









Magyar Retró - A magyar turista

Milyen ember a magyar? Ezt az egyszerűnek tűnő kérdést az internacionalizmust hirdető Magyarországon először a hatvanas évek végén lehetett a sajtóban feltenni. A háziasszonyok szerint fáradt, szótlan és az otthoni munkában nem vesz részt. A püspöki kar szerint már-már kapitalista módon élvhajhász.










Magyar Retró - A magyar gazda

Milyen ember a magyar? Ezt az egyszerűnek tűnő kérdést az internacionalizmust hirdető Magyarországon először a hatvanas évek végén lehetett a sajtóban feltenni. A háziasszonyok szerint fáradt, szótlan és az otthoni munkában nem vesz részt. A püspöki kar szerint már-már kapitalista módon élvhajhász.





Magyar retró 2. - A magyar iskola

Emlékeznek-e, hogy nézett ki Miskolc, Debrecen, Győr, Pécs és Szeged a 60-as években? És mit jelentett Boros Lajos számára a pol-beat? És hogy hogyan énekeltük a Himnuszt az iskolai évnyitókon?





Magyar retro

“-Te figyelj, haver. Képzeld el, Magyarországon jobb lett az élet! -Tényleg? -Nem, de képzeld el.”





2019. július 25., csütörtök

Királylány a templomfalban

Egy legenda szerint Árpád-házi Szent Margit csontjai egy pozsonyi templom falába rejtve várják a feltámadást.


Magyar szentek elveszett és meglévő maradványairól dióhéjban a műemlékem.humagazin cikkében.
Miután a törökök 1541-ben elfoglalták Budát, a Margit-szigeti kolostor lakói sebtiben összeszedték értékeiket, hogy kevésbé háborgatott helyen találjanak új otthonra. A templomi felszerelésen, kegytárgyakon, becses ruhákon kívül ilyen értéknek számított az 1270-71-ben elhunyt (a dátum vitatott), akkor még nem szentként (1276 óta boldogként) tisztelt Árpád-házi Margit koporsója, a benne lévő csontmaradványokkal. Az ereklyét előbb Nagyváradra, majd Nagyszombatra vitték, végül Pozsonyban, a klarisszák kolostorában találtak helyet. Egy 1638-as beszámoló szerint akkor még megvolt a koponya, a kar-, láb- és gerinccsontok, több ruhanemű (amelyek feltehetően nem a holttest mellett voltak csaknem háromszáz esztendeig a sírban), önkorbácsolásra használt ostorának néhány foszlánya, valamint vezeklőöve – utóbbi az esztergomi bazilika kincstárában található napjainkban is. A koponyát először 1643-ban tették ki tiszteletre a templom kórusában.
A maradványok történetében a fordulópontot az jelentette, amikor II. József 1782-ben feloszlatta a szerzetesrendeket. A legenda szerint a távozó apácák befalazták Margit csontjait a templom falába, feltehetően az épület kriptájába. Ugyanakkor az a nézet is ismert, hogy már korábban elajándékozták (vagy eladták) darabonként bűnbánó világiaknak. Ennek némileg ellentmond, hogy Margit tiszteletét 1789-ben engedélyezték hivatalosan (szentté csak 1944 januárjában avatták), ám ereklyéi nem bukkantak fel ezután. Egy csontdarabka van meg csupán, szintén az esztergomi Főszékesegyházi Kincstárban. A befalazott csontok azonban a volt klarissza templom, kétezres években végzett, felújításakor sem kerültek elő, ami persze nem bizonyítja, hogy nincsenek ott, de legalábbis elhinti a kétely magját.
Szent Margit csontjai ügyében tehát nem jutottunk előbbre, legalábbis ami a jelenlegi helyüket illeti, pedig a királylány földi maradványainak története jobban dokumentált, mint a többi Árpád-házi ősöké. A királyi család azon tagjainak a porhüvelyével, akiket nem övezett haláluk után kultusz, többnyire nemigen foglalkozott az utókor, így maradványaikat is csak különleges szerencsével lehet azonosítani. Az egyetlen példa erre az 1848-ban Székesfehérvárott megtalált férfi és női csontváz, amelyet III. Béla és felesége, Châtillon Anna maradványaként azonosítottak (bár volt, aki szerint Könyves Kálmán és felesége Szicíliai Felícia nyugodott a két kőkoporsóban). Még a tisztelet sem jelentett persze garanciát a csontmaradványok megmaradására: Aba Sámuelnek ugyan kialakult kultusza a 11-12. században, ám a későbbi Szent László kultusz ezt háttérbe szorította, így a maradványok sorsáról sem maradt fenn adat.
A legjobb esélyt tehát az jelentette, ha az illetőt a halála után tisztelték, ami azonban a többnyire a csontmaradványok és az illetőhöz tartozó tárgyak használatával járt. Így Margit koponyáját évente kétszer (ünnepnapján, vagyis halálának vélt fordulóján, január 18-án, illetve antiochiai Szent Margit ünnepén, július 13-án) közszemlére tették. A vezeklőövét (amelyről azt állították, hogy megkönnyíti a szülést – itt szintén az antiochiai szenttel mosták össze) kölcsön is adták. Fennmaradt levelek tanúskodnak erről: 1689. november 21-én Eszterházy Mária Magdolna pozsonyi klarissza nővér visszakérte a gróf feleségének szüléséhez kölcsönadott vezeklőövet (Árpád-házi Margitét). „Ezen idő alatt – ti. míg az öv távol volt – hány rendbeli úri asszonynak is kérték immár… s … kezünknél nem lévén, oda nem adhattuk.”
Margit ereklyéit tehát hosszú időn át használták, s így is csupán egy csontdarabka és az öv maradt fenn napjainkra. Mivel a szenthez kötődő maradványok értékesek voltak, gondoljunk csak a Szent Jobbra, amit a legenda szerint egy Mercurius nevű szerzetes lopott el a sírból. Néha gombamód szaporodtak az ereklyék: napjainkban legalább kilenc Szent István-ereklyéről tudunk, nem csak a Szent Jobbról – Székesfehérvár és Pannonhalma mellett a többi között Kölnben, Aachenben és Dubrovnikban is őriznek neki tulajdonított csontdarabokat, melyek a története, többségében teljes homályba vész.

2019. július 18., csütörtök

kb. 100 éve jelent meg a harcmezőn a tank



Az új harci eszköz felemásan mutatkozott be, napjainkra pedig mintha jelentőségét veszítené.
A brit hadsereg közzétett egy rövid videót a tank harcmezőn való bemutatkozásának századik évfordulója alkalmából, amelyben összevetik a hosszú időszak neves brit fejlesztéseit. A történet természetesen ennél jóval összetettebb, és jelen esetben mintha a „happy end” is hiányozna.


1916 februárjában kezdődött meg a verduni csata, mégpedig a német hadvezetés azon célkitűzésével, hogy végleg kivéreztetik a francia ellenfelet. Ez végül mindkét oldalon hatalmas veszteségekkel járt, a nyugati front északi szakaszán pedig (részben francia nyomásra) megindult a brit ellentámadás, amely a Somme folyó mentén vált hatalmas vértócsává. Itt vetették be az első tankokat, mégpedig a Mark I-es típust, amely 8 fős személyzettel, 6 különböző fegyverrel, illetve alig 5 km/h-s végsebességgel bukkant fel. Bár a német oldalon eleinte komoly gondokat okozott a gyalogság pánikba esése, a hatás nem volt igazán átütő. Az első valódi eredményre egy évet kellett várni, jóllehet Cambrai mellett szintén csak egy rövid sikerről beszélhetünk, amelyet a lassú előrehaladás, a különböző csapatok szoros együttműködésének hiánya, valamint a szemben álló fél gyors átcsoportosítása tompított.


A második világháború kezdeti szakaszát már a vesztes német oldal által alkalmazott harckocsik átütő erejű sikerei jellemezték. Ekkorra végre rendelkezésre állt a gyors előretöréshez, a kezdeti lendület fenntartásához szükséges sebesség, bár ehhez már akkor is a tüzérség, a gyalogság, valamint a légierő közös munkájára volt szükség, a tank ugyanis önmagában sem a terület megszállására és megtartására, sem pedig a levegőből érkező támadások kivédésére nem volt alkalmas (az egyébként gyengébb német típusok, így például a PzKpfw II könnyű harckocsi és a PzKpfw III közepes harckocsi pedig a támadásnál is sokszor a Luftwaffe segítségére szorult, mind a nyugati, mind pedig a később megnyíló keleti fronton, ami viszont azt mutatta meg, hogy a jobb páncélzatot és fegyverzetet kompenzálta a rádió és a szorosabb együttműködés).


Az ezeket követő német fejlesztések már jóval inkább az erősebb páncélzatot és fegyverzetet részesítették előnyben, ami utólag hibás elképzelésnek bizonyult, mivel a „sok lúd disznót győz” elve alapján a szövetséges hatalmak inkább egyszerűbb tankok tízezreivel árasztották el a harcmezőt, ezt pedig vadászgépek és csatarepülők hatalmas tömegei egészítették ki – bár azért ők sem maradtak adósak a nehézharckocsikkal, amire jó példa a szovjet KV és ISZ, a brit Churchill, valamint az amerikai Pershing tank.

A németek által alkalmazott villámháborús taktika mindazonáltal mély nyomot hagyott az ellenfelekben, a második világháború utáni években mindenki valahogy így képzelte el a jövő háborúját, ez azonban különböző okok miatt sem Koreában, sem pedig Vietnamban nem valósult meg – nem beszélve az afganisztáni szovjet beavatkozásról, amelyet később ugyanitt és Irakban is gyors amerikai sikerek, majd pedig egy elhúzódó, komoly problémákkal tarkított pacifikálás követett, amely a mai napig is tart.

Manapság mintha némileg háttérbe szorultak volna a tankok, itt szinte minden hír az új repülőkről és drónokról szól. A kisebb-nagyobb rakéták és okosbombák, valamint a gyalogság által könnyen mozgatható elhárító fegyverek elterjedése egyébként is megnehezíti a tankok alkalmazását. Napjainkban a vastag páncélzat sem jelent kellő védelmet, az azonban az elmúlt száz évben számtalan alkalommal beigazolódott, hogy szükséges és hasznos volt a tank kifejlesztése és későbbi bevetése. Az már erősen kérdéses, hogy ez mennyiben lesz így az elkövetkező évtizedekben.




Hofi Géza és a Rabruha



 Egy időben elterjedt a hír, hogy börtönben volt. Ez a pletyka egy Markó utcai látogatás miatt kapott szárnyra. Csak rabruhára volt szüksége egy előadáshoz, de másnap már mindenki arról beszélt, hogy lecsukták Hofit. Azért persze volt ő bilincsbe verve, egész Celldömölk tanú erre – mesélte nevetve Péter, aki ifjú rendőrként, maga „tette rabbá” nagybátyját. – Édesanyámhoz mentünk látogatóban és Géza bácsi eszelte ki ezt a tréfát az úton. Bilincsben érkezett vendégségbe, az egész falu összefutott. Azt is kevesen tudják, hogy kiváló kézügyessége volt, szépen rajzolt, festett és porcelánszobrokat is készített. Természetesen ezt is a tőle megszokott legendás humorérzékkel. Megesett, hogy tetszett neki egy lány, akinek már más udvarolt, bosszúból vicces karikatúrákat rajzolt a vetélytársról. Minden bolondságra kapható volt, az elveiből azonban mégsem engedett soha. 



A 80-as években ezek voltak az iskolatáskákban



A 80-as években ezek voltak az iskolatáskákban – jó nosztalgiázást kívánunk.
Mutatjuk a tárgyakat, amelyek nem maradhattak ki a tagyóból.
iskola1
iskola2
iskola6

iskola3
iskola4
iskola5
iskola7
iskola8
iskola9
iskola10


Idilli élet, társaság, játékok. Egy gyerek sohasem volt egyedül órákon át, belebújva a telefonjába.

Biztosan sokaktól hallottad már, hogy nemcsak más volt akkor az élet, hanem sokkal emberibb, nyugodtabb és érdekesebb is. Való igaz, hogy az akkori gyerekek nem az okoskészülékeiket bújták, hanem nyakukba akasztott kulccsal nyúzták a játszótér alumíniummászókáit sötétedésig. Ők még nem diétás kólát ittak, hanem élvezettel szürcsölték a zacskós tejet a kirágott lyukon keresztül. 3D-s mozinak hírét sem hallották, de össznépi programot csináltak a paneldzsungelekben szombat esténként a kollektív diavetítésekkel. Igen, nagyon jó volt gyereknek lenni a '70-es években.

Image #0


A buborékfújó szériatartozéka volt a nyárnak. Még nem a hengeres, hanem a régi, csavart drótos verzió.

Image #1


Hétfőnként nem volt adás a tévében, így a szomszéd gyerekeket is össze lehetett hívni egy jó kis diavetítésre.

Image #2


A legelső televíziók bekerültek az iskolákban, ahol kollektíven lehetett nézni, és bemutatták a működését technikaórán.

Image #3


A játszóterek ugyan nem EU-szabványnak megfelelően készültek, de a farönkös játszókat mindenki imádta.

Image #4


Minden iskolai szünetben búcsú vagy vándorcirkusz járta a településeket. Az ott kapott vásárfiát kincsként őrizte minden gyerek.

Image #5


A szakszervezeti üdülők mindegyikében volt csocsó, lengőteke, óriás sakk és egyéb társasjátékok. Töretlen népszerűségnek örvendett az összes.

Image #0


Ha csak tehették, együtt voltak, bicikliztek a fiúk. (1976)

Image #1


Nem volt okostelefonon villogó játék, de szólt esti mese a rádióban, és a tévémaci is estéről estére beköszönt a tévében a hatvanas évektől fogva. 

Image #2


Akkor még többet játszottak a levegőn a gyerekek. Ez a bájos kislány például egy szép virágot csodál. 

Image #3


Bőrönddel vagy anélkül, kisbiciklire pattanva láttak világot a gyerekek. 





2019. július 7., vasárnap

De mi az a "Hopszázás", és miért volt tilos?

Az emberek mindig szerettek mulatni, és a fiatalság mindig is kicsit bolondosabb táncokkal szórakoztatta magát, mint az előző generációk.
Minden korban voltak olyan táncok, amik kiverték a biztosítékot, és megpróbálták tiltani. Ilyen volt egykoron a Hopszázás is, ami valójában nem csak egy tánc, hanem  egy táncelem is.  
Eredetileg hopszpolka volt a neve, német néptánc, és hogy miért hopsz?
Mert ugrós, forgós tánc. A lányokat ugráltatják, emelgetik, forgatják a férfiak. Ez bizony a 1800-as évek végén Magyarországon is ismert tánc volt, a paraszti mulatságokban szívesen járták. Egy gond volt vele, túl sokat mutatott a lányokból. Ekkoriban - még főleg nyáron -  nem feltétlenül hordtak bugyogót faluhelyen a hajadonok, persze alsószoknya volt, de hát ilyen forgós,pörgős,ugrós táncoknál az nem sokat takart. 
A városi emberek inkább az 1920-as években ismerkedtek meg vele, akkor mutatták be Szirmay Albert operettjét, a Mágnás Miskát, melyben ez a tánc is szerepel. Ebben az időben már általános volt ama bizonyos női fehérnemű viselése, ennek ellenére még nem szívlelték a teljes comb, kivillanását tánc alatt, sőt vannak olyan pillanatok forgás közben, amikor a szoknya semmit nem takar. 
Nem csoda, ha a harmincas években és előtte erkölcstelennek tartották ezt a táncot, hisz a század elején még hosszú ruhában jártak a nők, és az is nagy csoda volt, ha a boka villant... 
 Az 1949-ben készült film Mészáros Ági és Gábor Miklós főszereplésével pedig még nagyobb népszerűséget szerzett a táncnak, táncelemnek.  De inkább a falusiak körében, és főleg búcsúkban járták. 


Tyúkokkal keltek, és tyúkokkal feküdtek


 Faluhelyen a reggel nem akkor indult, mint egy városi portán. 
Minden háznál voltak tyúkok, s voltak kakasok, de legalábbis egy, amelynek jelzését a gazda úgy ismerte, mint a tenyerét, és az ő kukorékolására kelt. Ez még legtöbbször akkor volt, amikor éppen csak pirkadt... Jó volt ez a korán kelés, mert mire elvégezte a maga körüli nyűgöket, addigra már ott volt az idő, hogy trágyázzon, etessen, itasson, s jöhessen a többi dolog. 
Először is az istállóba indulás volt a lényeg, hisz nyaranta a tehenek, borjak kimentek a legelőre, akár a falu csordájával, akár az asszony, vagy valamelyik gyerek felügyelete alatt.  A marhát ilyenkor reggel etetni nem kellett, hisz majd kint eszik füvet, zöldet eleget. Este meg majd kap egy kis szemeset pótlásnak, mert a tejhez azért kell. 
Először is trágyázni kellett, ami - ha több tehén is van a háznál, akkor az nem megy pillanat alatt. Még ez előtt hordani kell szalmát a kazalból, hogy a trágya helyére friss alom kerüljön.  A kiszedett trágyát pedig kihordani az udvaron lévő trágyadombra, amit időről-időre - trágyahordás idején (mert, hogy olyan is van) kihordanak a földre - sok-sok fordulóval. 
Aztán jön az itatás - régen húzni kellett hozzá a vizet, ez bizony időbe telt. Egy tehén pedig nem pohárkával iszik, hanem sokszor akár több vödörrel. Volt mit húzni, és hordani. Sokszor - ha nem volt más segítség, akkor az asszony is besegített. Ő húzta a vizet, az "ember" meg hordta befele. 
Ilyenkor aztán a tehénkéket kicsit "rendbe is tette", hisz mégis csak kimegy a legelőre, másoknak ilyenkor "szeme van", ne mondhassák azt, hogy milyen gondozatlan, nyakig "sz.rban van". Meg hát a fejés is jött... Egy kis csutakolás, aztán lemosni a tőgyét, tiszta ruhával meg is törülni, majd jöhet a fejés.  Ha sok tehén van, itt vagy egy nagyobb gyerek, vagy megint az asszony - besegít.  Aztán az asszony beviszi a tejet, leszűri, szétpakolja, ahová kell. 
A gazda pedig nekifog a második körnek. Jön a trágyázása a disznónak, egy kis takarítás a baromfiudvaron, szétnézni a többi állat között, majd itat mindenütt.  
A moslékot a disznónak kihordja, elé borítja, ha ólban tartja őket, akkor zöldet is kapnak, nyáron száraz szénát nem ad, hisz az nagy kincs, majd télen kapnak. Ilyenkor néhány napra mindig előre dolgozik, vág egy darab füvet frissiben.  
Közben, mikor érkezik a csorda, akkor kiengedi a teheneket, aztán folytatja tovább az egészet. Az asszony meg azokat az állatokat, amikkel valamilyen baj van ellátja szépen. Ha sokat fialt a koca, és nem tudja nevelni az egészet, vagy a borjú olyan esetlen, báránnyal gondok vannak - a frissen fejt tejből kapnak, cumisüvegből szopnak... 
Ha kimennek a határba dolgozni nap közben, akkor az asszony közben összekészíti a napi élelemet, itókát, a gazda pedig megönti a moslékot a disznóknak, hogy este csak etetni kelljen. Előhozza a marhának az abraknak valót, és minden olyan dolgot, amire majd este szükség lesz. 
Indulás előtt még bekap pár falatot, aztán vállra a kapa, vagy kasza, s kezdődhet a következő műszak... 
- És amit eddig csinált, csak pár óra -


Autószerelő volt, aztán ő lett minden idők legnagyobb Bánk bánja

Schulder Józsefként született Kistarcsán 1916 szeptember 18-án, a Gép- és Vasútfelszerelési Gyár kolóniáján, úgy hívták akkoriban: Jelinek-telep.  Hárman voltak testvérek, két nővére volt. Szülei viszonylag hamar elváltak, édesanyja nevelte a gyerekeket.   Magyarország talán legismertebb, és legnépszerűbb tenoristája lett, ha Bánk bánról volt szó, akkor az emberek Rá gondoltak, azonosították vele. 146-szor lépett színpadra Bánk-ként.  
Erre a szerepre is, mint mindegyik másra komolyan készült, utána olvasott, belemélyedt. Tudta, hogy hitelesen csak így formálhatja meg, mutathatja be hazaszeretetét, és népe iránti aggodalmát.
Ha este fellépése volt, akkor a délelőtt kikapcsolódással telt el, délben kiadós ebéddel, délután pedig beénekelt. Számára még nehezebb szerepeknél pedig előző nap kétszer is próbált.

Megjelenése, tartása, hangja alapján hőstenor volt, népszerűsége vetekedett a könnyűzenei előadókkal,rajongtak érte az emberek, ami egy operaénekesnél igencsak ritka -  nem volt olyan gyerek az országban, aki legalább ének órán ne hallotta volna előadásában Bánk áriáját lemezről. 
A mai napig a magyarok nagy része úgy vélekedik, hogy Bánk áriáját, a "Hazám, hazám"-ot senki sem énekelte előtte, és utána sem úgy, mind Simándy József. Az ő előadásában nyert igazán értelmet a dal, a szöveg. Hallatára, szuggesztív előadása miatt rendkívül mély érzések törnek elő.
Tudta, hogy népszerűségét ennek a szerepnek köszönheti, és bár szerette volna, hogy más szerepekben is jobban megismerjék, elfogadta a közönség akaratát...
Tehetsége valóban nem "csak" erre az egy szerepre korlátozódott, rendszeresen vendégszerepelt külföldi operaházakban, így fordult elő, hogy Münchenben Donizetti: Lammermoori Lucia előadása után 39-szer kellett kimennie a függöny elé megköszönni a tapsot...
Alkatilag, hangilag világsztár lehetett volna, viszont pont abban az időszakban született, amikor a politika ennek a lehetőségnek nem kedvezett.
Egy róla készült portréfilmben mondta annak idején régi szakmájáról, az autószerelésről:
A színpadon lehet valaki dalnok, de itt mesternek kell lenni....
Iskola után a Szürketaxi vállalatnál kitanulta az autószerelő mesterséget, kollégái itt ismerték meg énektudását, és az ő unszolásukra kezdte később képezni magát.  23 éves koráig dolgozott szerelőként, hirtelen történt a váltás, egyik nap még a műhelyben dolgozott, másik nap pedig már az Operába ment.  Posszert Emília zenepedagógus magániskolájában szívta magába az alapokat, ő készített fel a Zeneakadémiára, ahol dr. Székelyhídy Ferenc növendéke volt.  Székelyhídy Ferenc a kor nagy tenorja volt. Ezzel egyidőben az Operaház kórusának is tagja volt, így kereste kenyerét. 1945-ben végzett az Akadémián, majd egy évvel később mutatkozott be szóló tenorként még Szegeden, a Carmenben - Don José szerepét játszotta. 1947-től már az Operaház színpadán is játszott, melynek 1990-ben lett örökös tagja. 1978-tól, 18 éven keresztül a Zeneakadémián is tanított. 
Budapesten a Hegyvidéken, XXII. kerületben élt a Mártonhegyi úton, idővel Balatongyörökön vett egy telket, ahová lassan, saját kezével nyaralót épített. Ide ment le Oláh Gusztáv díszlettervező, rendező még 1952-ben, és kezdte rábeszélni Simándyt Bánk szerepére. Nem volt könnyű dolga, mert a művésznek elég erős elképzelései voltak ebben a témában. Meg volt róla győződve, hogy bizonyos szerepekre érni kell, nem mindegy milyen élettapasztalat van a háta mögött. Otellóra is már az ötvenes évei előtt próbálták rávenni, de ő mindig visszautasította, úgy gondolta, hogy ő azt a szerepet hitelesen 50 felett tudja előadni.
Nem csak nagy énekes, hanem nagy, erőteljes, okos, tájékozott, sokoldalú  személyiség volt. Egy igazi művész.
 Hisz az igazi művész saját magát adja, senki mással össze nem téveszthető.  Egyszeri, egyedi, csak saját magára "hasonlít". 
1953-ban Kossuth - díjjal is kitüntették, Érdemes- és Kiváló művész volt, Erzsébet-díjas, Bartók-Pásztory-díjas, megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja volt, és Magyar Örökség díjas is lett.
1997. március 4-én hunt el Budapesten.

És végezetül egy anekdota a régi időkből:
Egy forró augusztusi napon Simándy József összetalálkozott egy jeges kocsival, még a  hűtőszekrény nélküli időkben. 
Mialatt izzadó homlokát törülgette, irigykedve nézte a jeges munkáját, ahogy hegyes kampójával kiemeli a jégtömböket, s miközben évődik a várakozó menyecskékkel, percenként küldi, ordítja érces hangján a csábító szózatát: Jegeeees! jegeeees! 
- De szeretnék cserélni magával, barátom!- szólt sóhajtva a jegeshez.
- Azt elhiszem. De ahhoz hang is kell, uram!...  :)


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...