2018. december 29., szombat

AZ 1987-ES NAGY HAVAZÁS / Folytatás a posztban

Manapság már néhány centiméter frissen hullott hó is képes megbénítani a főváros életét ‒ nem ritkán a fél országot ‒, és órákon belül kaotikus helyzetet teremt a közlekedésben. Éppen ezért érdemes nosztalgiázni egy kicsit ‒ különösen a legfrissebb időjárási előrejelzés tükrében ‒, és feleleveníteni az 1987-es nagy havazást, amelyre még én is emlékszem, pedig akkor csak három és fél éves voltam.
20130112_illusztracio_1.jpg
Budapest, 1987. január 12. Az utcai hőmérő -17 Celsius-fokot mutat a 30-50 cm-es hóval betakart Marx (1990-től Nyugati) téren. Jobbra a Nyugati pályaudvar épületének a részlete. Fotó: Baric Imre, MTI

A tankkal kiszállított kenyér, a bezárt iskolák, a megbénult közlekedés és a totális káosz ellenére, vagy éppen ezek miatt az 1986-87-es „utolsó igazi télre” szinte mindenki édes-bús nosztalgiával emlékszik, függetlenül attól, hogy óvodás volt vagy már felnőtt ‒ ebben alighanem egyet lehet érteni az Ilyen volt a Mesetél című ‒ látványos korabeli MTI-fotókkal illusztrált ‒ riport szerzőjével.
Mint az Időkép összefoglalójából kiderül, azokban a napokban az észak-északnyugat felől beözönlő hideg és a dél-délkelet felől beáramló enyhe levegő keveredése gyakorlatilag egy önálló kis ciklont hozott létre a Kárpát-medence felett. 1987. január 10-én este már szinte az egész országra kiterjedt a havazás, amely megszakítás nélkül folytatódott is ‒ három napon keresztül. A sarkvidéki hideg levegő betörését heves szélviharok kísérték, a széllökések sebessége átlagosan 60-80 km/óra volt, de a Kisalföldön 100 km/órát meghaladó lökéseket is mértek. Az erős szél országszerte hatalmas hóakadályokat épített, és heves hófúvások is nehezítették a közlekedést. Január 12-én reggelre az ország túlnyomó részét már 20-40 cm-es, a magasabban fekvő területeket ennél is vastagabb hótakaró borította. Eközben évszázados hidegrekordok dőltek meg, Budapesten például kora délutánra is csak -16,7 Celsius-fokig emelkedett a hőmérők higanyszála.
Magyarország szinte összeomlott, az utcákon és az utakon alig lehetett közlekedni. „Kétméteres hótorlaszok is előfordultak, az M7-es autópálya járhatatlan hósivataggá változott. Székesfehérvár elzáródott a külvilágtól, és országszerte több száz település vált megközelíthetetlenné. A falvak, városok egy része áram nélkül maradt, sok helyen nem volt elég tüzelő, az alapvető élelmiszerek is nehezen jutottak el a lakókhoz. Az iskolákban szünetet rendeltek el” ‒ tudósított a korabeli tévéhíradó, alapos okkal ajánlva, hogy nemcsak a járhatatlanná vált egész Dunántúlon (!), hanem az ország többi részén is lehetőleg mindenki maradjon otthon... A többnapos országos havazást követően, január 16-án a hegyvidékeken 50-77 cm közötti, míg a síkságokon átlagosan 20-50 cm közötti hótakarót mértek minden idők egyik legkeményebb telén.
Bár az előttünk álló héten ekkora „égi áldás” szerencsére nem várható, azért nem árt készenlétben tartani a hólapátokat…

20130112_illusztracio_2.jpg
Budapest, 1987. január 15. Gyalogosok a Ferenc körúton egy gyalogátkelőn, embermagasságig érő hótorlaszok között kelnek át a körúton. Fotó: Pintér Márta, MTI

20130112_illusztracio_3.jpg
Budapest, 1987. január 12. 30-50 cm-es hó fedi a főváros egyik főútját, szélén egy Skoda személygépkocsi parkol félig behavazva. Fotó: Baric Imre, MTI

20130112_illusztracio_4.jpg
Budapest, 1987. január 12. A napok óta tartó rendkívüli havazás igencsak próbára teszi a főváros mintegy kétmillió lakosát is. Budapest útjait 30-50 cm-es hó fedi, többnyire csak a főbb útvonalak járhatók, a bekötőutakon vastag hólepel áll, a gépkocsik többsége is a hó fogságába került. Gépek és emberek teljes erővel dolgoznak az utak megtisztításán. Fotó: Kleb Attila, MTI

20130112_illusztracio_5.jpg
Budapest, 1987. január 14. Egy férfi havat lapátol az utcán hajnalban. Az intenzív havazás miatt az utcán parkoló autókat belepte a hó, a kenyérellátás akadozik. Fotó: Pataki Gábor, MTI

20130112_illusztracio_6.jpg
Zirc, 1987. január 14. Hómaróval tisztítják a Mór és Zirc közötti utat. A megyében az utak többségét méteres hófalak szegélyezik, így gyakran egy nyomsávra szűkülnek az utak. Fotó: Arany Gábor, MTI

20130112_illusztracio_8.jpg
Székesfehérvár, 1987. január 14. Hét busz és számos személyautó vesztegelt a 62-es főúton, Fehérvár határában, többen fagyásos sérüléseket szenvedtek. Délután 400 embert ‒ elakadt buszok, autók utasait ‒ kellett kimenteni a hó fogságából. Fotó: Fejér Megyei Hírlap

20130112_illusztracio_7.jpg
1987. január 13. Honvédségi jármű segít Borsod megyében a hóban elakadt járművek kiszabadításában. Az előtérben egy VT-55 „Kisbika” csörlős harckocsimentő készül a munkához, a háttérben egy BM Volvo homlokrakodó menti az árokba csúszott munkagépet. Fotó: Kozma István, MTI

„KIS SZÍNES” A MESETÉLRŐL

Ezen összeállítás folytatásaként 2017-ben szubjektív sajtószemlét készítettem az Országos Széchényi Könyvtártól már korábban másolatban megrendelt, éppen 30 évvel ezelőtti napilapokból Perlaki Zsuzsanna Éva segítségével. Képaláírásoknak nem feltétlenül a legfontosabb híreket, sokkal inkább „kis színes” jellegű, érdekes, emberközeli és az akkori viszonyokra más szempontból is jellemző idézeteket választottunk a korabeli újságoldalakról. Érdemes az alábbi címlapra kattintani!

20170111_illusztracio_1.jpg


2018. december 3., hétfő

Igáslóból veteránná nemesedett - Pannonia T5H (1969)

A T5 a legnagyobb sorozatú Pannonia, összesen több mint 330 000-et gyártottak belőle 1964 és 1975 között. A T5H 1967-ben jelent meg.
T5-öst mindenki látott már, jó eséllyel mondjuk a 80-as években, egy-egy tavaszi szombat hajnalon, horgászfelszereléssel megpakolva, amint jellegzetes, csepeli kétütemű kattogással tovapöfögött a szürkeségbe. Sok helyen ugyanilyen igásló ma is, gyakran napi használatban, általában elfogadható műszaki-, de katasztrofális esztétikai állapotban. A gyűjtők csak a közelmúltban fedezték fel, és még a gyár is mostohán kezelte, pedig Csepel legnagyobb darabszámú sorozata volt. Olcsósága és exportsikerei nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar motorgyártás egészen 1975-ig túlélhetett, bár sokan éppen a T5 maradiságát és nagy darabszámát okolják a csepeli fejlesztések elmaradásáért. Évtizedek teltek el, amíg ez a motor átlagosból előbb csak érdektelenné vált, de végül csak veteránná nemesedett. Ma már ott tartunk, hogy egy-egy szép példányért 3-500 000 forintot is elkérnek, a színes exportváltozatok pedig még drágábbak.
A T5 ősapja az 1954-ben bemutatott TL, és annak utódjai (TLT, TLF, T1, stb.) ez formáiból és műszaki tartalmából is kitűnik. A 247 köbcentis egyhengeres kétütemű részleteiben sokat finomodott mire 1964 nyarán az első T5-be ért, 10-ről több lépcsőben 16 lóerőre izmosodott, de a hengerfejtömítés vastagságától, a kipufogó fojtásától, a gyertya hőértékétől, és a beállításoktól függően 18-19 ló is kicsalható belőle. Maradt az oldalgyertyás hengerfej, a főtengely a láncos, olajfürdős primerhajtás miatt hátrafelé forog, mint a késői TL-ek óta minden egyhengeresben.
Fotó: Szécsényi Gábor/Retro Mobil
A T5H légszűrőjét a szerszámdoboz bal felébe építették, a cél a hagyományos, külső légszűrős kivitelnél csendesebb működés volt. A H 1967-es bevezetése után a sima T5-is gyártásban maradt
A váz hagyományos dupla acélbölcső, a műszaki tartalom a közvetlen elődhöz, a több mint 100 000-es sorozatban gyártott T1-eshez képest alig változott, de fontos különbség, hogy a forgattyús ház öntvényének vázbölcsők közötti része a T5-nél már bordázott, így sokkal jobb a hűtés. A korai 5-ösök jobboldali szerszámdobozában a csak a világítás álló helyzeti működtetéséhez elengedhetetlen 6V-os téglaakku lakik, a bal a szerszámoké. A préselt lemez légszűrőházat - benne az olajfilmes drótkócos szűrőbetéttel - közvetlenül a karburátor szívócsonkjára bilincselték. A szigorodó zajelőírások miatt azonban 1967-ben nem csak a kipufogót kellett csendesebbre cserélni, az elvében változatlan légszűrőt is szívászaj csökkentővel szerelték fel, ám ennek ellenére továbbra is készültek, a régi szűrős gépek is, főleg szovjet exportra.
A hangtompítós szívórendszer lényegében nem más, mint a baloldali szerszámdobozba, a nyereg alá költöztetett, de változatlanul olajos légszűrő. Mivel így eltűnt az eredeti szerszámhely, a hátsó sárvédő oldalára külön, kulcsos kisládát akasztottak. Minden T5-ösön felfelé kell kapcsolni mind a négy fokozatot, ez 1957, a TLF megjelenése óta van így, addig a hagyományos "le egy, fel az összes többi" sémával működött a váltó. A legelső T5-ösök egy része még a T1-ig általános (és 1954-ben a TL-lel bevezetett) nagy fékdobos (200 mm) kerekekkel futott, de már a gyártás első hónapjában megjelent az ettől kezdve valamennyi Pannoniára jellemző, kisebb, 16 centi átmérőjű fékdob.
Fotó: Szécsényi Gábor/Retro Mobil
Minden T5-ös teljesen tokozott hátsó lánccal készült, a hátsó rugóstagok előfeszítése két fokozatban állítható, a féklámpa alapfelszerelés
A T5-ösökben nagyon kevés volt az import alkatrész, szinte minden elemük itthon készült. A csepeli gyár már 1966-ban, a finoman modernizált P10-es megjelenésekor törölni akarta a motort a programból, de a szovjetek nem kértek modernebb és drágább gépeket, így a T5 finom módosításokkal egészen 1975-ig gyártásban maradt, és összesen bő 330 000, azaz valamennyi Pannonia típusnál több készült belőle. Az 1970-es években itthon már nem tolongtak érte, de jól kialakult, stabil vevőköre megmaradt egészen a gyárbezárásig.
Fotó: Szécsényi Gábor/Retro Mobil
Nem minden motorblokkot festettek fehérre. A festés nagyon érzékeny, könnyen leválik az alumínium alapról, sok tulajdonos maga lecsiszolta. A karburátor hazai gyártmány, alatta a blokk tetején a mutató a bekapcsolt sebességfokozatot mutatja, feleslegesen, mert menet közben láthatatlan
Tesztgépünk 1969-es, és szinte eredeti állapotában pompázik ma is, jelenlegi gazdája egy börzén vásárolta, kicsit rendbe szedte, de generálozni nem kellett. A T5H indítási ceremóniája olyan, mint az úsztatós szívató eltűnése óta minden egyhengeres Pannoniáé. Szivatója dúsító aknás, dugattyúját egy rövid, a tank és az ülés közé felvezetett bowdent meghúzva kell bekapcsolni. Három rúgás, gyújtás nélkül, majd egy határozott letaposás szikrával, és ahogy a gépkönyv írja: "a motornak indulnia kell!" Ez szinte mindig így is van, éppen ezért szerette az egyhengerest annyira a szovjet külkereskedelem. Állítólag még az Izseknél is jobban indult hidegben, tartósságban pedig messze előttük járt.
Fotó: Szécsényi Gábor/Retro Mobil
A sebességmérőnek világítása is van, a tartós utazótempó legfeljebb 80-90 km/óra
A T5 alacsony és hosszú, könnyű átlépni. Nyerge széles, a szivacsbetét vastag, hosszú utakon sem "üli át" a motoros. A mélyre szerelt kormány kényelmes, de a vázgeometria és a nagy átmérőjű első kerék nem szereti a kanyarokat, nehezen fordul, kis sebességnél pedig könnyen beborul a motor eleje. Az egyenesfutás meglepően jó, az első villa lengéscsillapítása nagyon hiányzik, a hátsó rugóstagok hosszú rugóútja nagy teherrel és rossz úton hasznos. A fékhatás új korában is legfeljebb csak átlagosnak volt mondható, manapság pedig már nagyon gyenge, a tartós utazósebesség legfeljebb 80-90 km/óra. A vashengeres kétütemű hűtése rossz, sokat takar a két első vázbölcső, így nem meglepő, hogy a gyár bejáratáskor 1:20, és utána is legfeljebb csak 1:25-as motorolaj-benzin keverési arányt írt elő. Ma már sokkal jobbak az olajok, de így sem ajánlatos túllépni az 1:30-at, mert különben egy szép nyári napon megszorul a dugattyú. A T5H jól gyorsul, állásból 50 km/óráig az autók között még ma is kevés az ellenfele. Ha a váltó könnyebben, és főleg rövidebb utakon venné a fokozatokat, még dinamikusabban lehetne vele gyorsítani.
Fotó: Szécsényi Gábor/Retro Mobil
A kis fékdobos (160 mm), de változatlanul 19 colos kerekek a T5-ösön debütáltak 1964-ben. Később minden csepeli gépen elterjedtek
Műszaki adatokMotor: egyhengeres, léghűtéses kétütemű, oldalgyertyás hengerfejjel.
Hengerűrtartalom: 247 cm3. Furat x löket: 68,0 x 68,0 mm. Kompresszió: 7,5:1.
Teljesítmény: 16 LE, 5400/perc fordulaton. Végsebesség: 115 km/óra.
Vegyes fogyasztás: 3,8 l/100 km. Üzemanyag-tartály: 16,5 l.
Erőátvitel: olajfürdős többlamellás tengelykapcsoló, láncos primer hajtás, lábkapcsolású, négyfokozatú sebességváltó, lánchajtás. Hosszúság x szélesség x magasság: 2100 x 680 x 980 mm. Tengelytáv: 1380 mm. Saját tömeg: 143 kg.
Váz: acél, dupla bölcsőváz, elöl lengéscsillapítás nélküli teleszkópvilla, hátul két lengéscsillapítós, állítható előfeszítésű rugóstagra támaszkodó lengővilla, elöl-hátul egykulcsos dobfékek (160 mm), 19 colos kerekek

Ezt is látnod kell

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...