Ki volt Borbála, a megkínzott lány, aki megvédte a bányászokat?

Szent Borbála hosszú évtizedeken át védte meg a pécsi bányászokat a sújtólégtől és egyéb váratlan bányakatasztrófáktól. De ki is volt valójában Borbála, és hogyan vált szentté?

Szent Borbála nevét bizonyára sok pécsi és Pécs környéki hallotta már jó párszor. A szentről elneveztek a városban utat, közösségi házat, Vasason működik a Szent Borbála Egyesület, de ott található a Szent Borbála park is, sőt, a vasasi templomban oltárszobrát és a róla készült festményt is megnézhetjük.

Neve főként a pécsi és Pécs melletti települések bányászünnepségein kerül szóba, azzal pedig nem árulunk el nagy titkot, hogy Szent Borbála a bányászok védőszentje volt. Ennél azonban érdekes módon nem sokan tudnak többet a középkor egyik legismertebb szentjéről, ami valamelyest szomorú, hiszen Borbála tragikus, kegyetlen vértanúlegendáját érdemes ismerni ahhoz, hogy tudjuk, miért is oltalmazza – többek között – a bányászokat.

Szent Borbála története egy festményen

Borbála a mai Törökország területén fekvő Nikomédiában született, és ott is halt meg, a 4. században, egy előkelő pogány családban. Az Érdy-kódexben olvasható legenda szerint apja betegesen féltette egyetlen gyermekét, a gyönyörű és okos Borbálát a keresztényektől (akinek a neve egyébként a pogány Barbarus női változata).

A kis Borbálát apja a kor tudományágainak legnagyobb mestereivel taníttatta, közben pedig nagyon ügyelt arra, hogy keresztény tanokkal ne ismerkedhessen meg, keresztényekkel ne érintkezzen.

Bányászok Szent Borbála szobrával

A kereszténygyűlölet legmeghökkentőbb megnyilvánulásaként a már tizenéves Borbálát apja egy kizárólag számára épített, fényűzően berendezett toronyba zárta, ahol csak tanáraival és szolgáival találkozhatott. Pompás, kényelmes börtönét soha nem hagyhatta el, itt kellett várnia arra, hogy apja mikor adja férjhez egy hozzá hasonlóan gazdag és pogány úr fiához. Magányában Borbála azonban meg akart és meg is ismerkedett a kereszténységgel: titokban, becsempészett keresztény írásokat olvasott, sőt még meg is keresztelkedett (egy Bálint nevű pap osont be hozzá). Hite börtönében is nagy volt, ennek jeleként a toronyszoba két ablaka mellé egy harmadikat vágatott, így tisztelgett titokban a Szentháromság előtt.

Rubens: Borbála menekül apja haragja elől

Mikor apja közölte vele, hogy megtalálta számára a tökéletes pogány férjet, Borbála megtagadva a kényszerházasságot, bevallotta, hogy megkeresztelkedett. Az apa ezt meghallva irdatlan haragra gerjedt és meg akarta ölni egyetlen lányát, akinek sikerült kibújnia kezei közül és elmenekülnie a toronyból. Apja üldözőbe vette, de Borbála szerencsére el tudott bújni egy barlangban, ami pontosan előtte nyílt meg (egy kis utalás ez a bányászok felé). Nem sokkal később azonban egy pásztor elárulta apjának, hogy hova bújt a lánya, akit gyorsan el is fogtak, elvittek a város bírájához, aki halálra ítélte, de előtte kegyetlen módon meg is kínoztatta. A főtéren meztelenre vetkőztette Borbálát, megkorbácsoltatta, így hajtotta végig a városon, majd égő fáklyát dobott az arcába.

Borbála kínzása közben imádkozott, arra kérte Istent, hogy takarja el meztelen, vérző testét a város lakói elől, hogy azok ne nevethessék ki. Imája meghallgattatott, a kínpadra sűrű, fekete felhők ereszkedtek és eltakarták Borbálát. A lány apja ezt látva olyan mérhetetlen dühbe gurult, hogy a kínpadra felrohanva saját kezűleg fejezte le lányát. Borbála így vált vértanúvá a legenda szerint. Apját pedig, a kivégzésről hazafelé menet agyonvágta egy villám. Borbálát az a Bálint pap temette el, aki megkeresztelte.

Skót bányászok Szent Borbálával vonulnak

Borbála oltalmát – apja halálának körülményei miatt – szokás kérni a villámcsapások, váratlan halál, és a hirtelen tűzvészek ellen is, a régi vészharangokra ezért is szokták rávésni képét. Ebből kifolyólag egyébként a harangöntők is védőszentjüknek választották, ahogy a hegymászók is, akiket a villámcsapás sokszor fenyeget. A puskapor feltalálása után – amelyre úgy tekintettek régen, mint a villámlás és a tűz egyesült erejére – a tüzérek védőszentje is lett. A bányászok tehát nem véletlenül tették meg szentjükké Borbálát, hiszen a berobbanó sújtólég egyszerre volt váratlan, ólálkodó, és a villámlásokhoz hasonlóan gyors gyilkos.

Íme egy rövid ima, amit talán a régi pécsi bányászok is elmormoltak, mielőtt lemerészkedtek a mélységbe: „A hirtelen és készületlen halál elleni oltalmazónak tekintjük, és kérjük az Urat,hogy Szent Borbála közbenjárására halálunk előtt részesülhessünk szentségeiben.”

Bányász szótár / Folytatás a posztban

+

Egy 100 éves időszak szakszókincse, mely ilyen formában is elhangozhatott volna. Ezeket a mondatokat olyanok mondták, akik a bányában dolgoztak, s a gyűjtés 1964. márciusában történt a Mizserfai Bányaüzem Szurdok aknájában és a Pálhegy II. aknában. 

A 100 év alatt sok minden történt. A korszak kezdetén ismeretlen volt a „modern" biztosítás. Hol volt akkor a TH gyűrű, az acéltám, a beton idomkő, a moll-ácsolat? A villanyvilágítást a füstölgő „kahanyec" pislogó fénye pótolta. A kisgépek helyett a csákány, a stanga volt az az eszköz, amellyel a bányász kitermelte a föld kincsét. A kompreszszort a kézi fuker helyettesítette, biztosítva a szellőzést. A vitla helyett hasperrel húzta a bányász a csillét. A futószalagot pedig a zajberolás pótolta. Később már robbantanak, de fúrólyukat fizikai munkával a „fecskefarkúval" mélyítették, s a teli „kutyákból álló cúgot" húzó banyalovakat, az iskolából alig kimaradt 12 - 14 éves gyerekek vezették. Az állandó veszély a babonák mellett a bányászok nagy százalékát vallásossá tette, s védőszentjükben, Szent Borbálában, a szlovák származásúak pedig Szent Prokopban bíztak, úgy hitték, hogy megsegítik őket munkájukban, s megőrzik családjuknak. Hitviláguk főleg a korai időkben babonával volt átszőve. Számukra sok megmagyarázhatatlan eseményt a szellemnek, a bányarémnek, - vagy ahogy a német nyelvterületről idejövők mondták, - „Bergman"-nak tulajdonítottak, akik öröktől, legalább is nagyon régóta élnek itt a föld mélyén. Mint emberfeletti lények örökéletűek, s náluk egészen más mértékek vannak. Ezt a következő kis anekdota is jelképezi, amiben a bányász észjárás is megtalálható. „Az öreg bányász összetalálkozott egy Bergmannal, akivel szóba elegyedett. Egy idő után a bányász kérdi a Bergmantól: Igaz, hogy nálatok egy pillanat ezer év? Igaz. - Hangzott a válasz. És az is igaz, hogy egy forint nálatok 1000 forintot ér? Igaz. - Volt újra a válasz. Akkor adjál nekem egy forintot - mondta a bányász. Mire jött a válasz: - Várj egy pillanatot."

A szavakat a leírt szöveg sorrendjében fonetikus írással közöljük

1. tramvaj = villamos
2. kolónia = bányatelep
3. Sikta = Munak(nap)
4. dunel = alagút
5. Sakta = bánya
6. ferozoló = felolvasó terem
7. Stajger = harmadvezető aknász
8. beferozol = kiadták a munkát
9. cajgos = szerszámfelelős
10. Kutyás = csillés
11. csobolyó = ivóvizes tartály
12. hevér = vájárképesítésű idősebb bányász
13. forsiber csapatvezető egy műszakharmadban
14. kahanyec = olajmécses
15. hutmann = biztonsági megbízott
16. cikerajsz = Dévy-féle benzin biztonsági lámpa
17. sikmajszter = bányamester
18. büdös = gázos
19. solnyi = felvonó
20. ansiber = aknacsatlós
21. szignál = jelez (hanggal)
22. sakmasiniszta = bányagépész
23. firplac = aknarakodó
24. stolna = lejtakna
25. brenz = sikló
26. kutya = facsille
27. macska = csillefogó, hegyitám
28. bika = csillefogó
29. vekxli= csilletároló (hely)
30. bodak = vándorfék
31. stafni = biztonsági támfa, amihez a fékberendezést kötötték
32. streka = osztó, szállító-vágatrendszer
33. stág = emelkedés
34. hasper = fékkel ellátott kézi daru
35. pánvágli = fát szállító pályakocsi
36. numera = munkahely
37. gurító = két szintet összekötő vágat
38. pincsi = kisméretű csille
39. gránik = kézi daru
40. bebuktattzuk = beöntöttük
41. sut = a gurító széntároló része
42. súber = elzáró retesz
43. fórót = szénkészlet
44. srám = a vízfolyására készített csorgó, csákánnyal készített rés a szénfalban
45. glajz = a sínpár közötti távolság
46. ulma = a vágat oldala
47. cajg = szerszám
48. spicnyel = csákánynyél
49. stanga = gyámrúd, a két végén ellentétesen lapított
50. cimera = ácsolat
51. abléz = az előző műszak
52. lpilnok = gyámlyuk
53. lesvancol = az ácsolat egyik végének hegyesszögű kiképzése
54. stomp = ácsolat, támfa
55. kisarol = völgyei
56. kopni = a két támfán lévő süveggerenda
57. zenkliz = irányt beinteni
58. forkopf = a süvegfa és támfa összeillesztése fölötti rész
59. Vendung = felékelt deszka, mely a következő előretűzését biztosítja
60. stekkol = előtűzés, biztosítás
61. untercug = vágatkeresztezésnél alkalmazott ácsolat
62. rajda = kanyar
63. maschneider = mérnökségi bányafelmérő
64. ort = munkahely a vágat végén
65. anstrajk = segéd- vagy pótácsolat
66. bordafa = hasított fa
67. smirplat = a szén feletti sima felület
68. hangot = a szén feletti fedő kőzet
69. oblózos = vállap, kőzet rétegeit elválasztó sima felület
70. srámolás = vízfolyás készítése, mélyedés
71. iberhang = szénréteg
72. fercez = fejtésben omlasztott vagy tömedékelt vágat
73. forcimri = vezérácsolat a vágat és a fejtés találkozásánál
74. luftkanál = egy m2 átmérőjű légcsatorna
75. Sturc = vaslemez
76. ferho = fejtésterület
77. rangaszli = fúrólyuk-tisztító
78. kapszli = gyutacs
79. ráharaptuk = rászorítottuk
80. cinder = gyújtózsinór
81. lódung = robbantáshoz használt fojtóanyag (itt agyag)
82. patron = általában l0dkg hengeres robbanótöltet
83. struclemez = szánfelrakást megkönnyítő vaslemez
84. fájer = lövés
85. fedrung-hajtó = szállítási felügyelő
86. sakticska = légakna
87. koszorú = ácsolatforma
88. unterzacni = könyöktám
89. zajberol = egyik helyről a másikra lapátol
90. cúg = nyolc, tíz csilléből álló szerelvény
91. pindeszka = nyugpad a légvágatban
92. kondoktor = vonatkísérő
93. bergman = bányarém
94. óberstajger = főaknász
95. strigula = vonás (teljesítmény)
96. brenzsakta = egy fék beiktatásával a tele csille húzza fel az üreset.
97. nógrajzol = a talpduzzadást leszedi
98. zsomp = víztározó árok
99. vakakna = két szintet köt össze
100. kutyázás = csillézés
101. stág = emelkedés, dőlésben felfelé
102. flokk = vasalt fafék vagy vasrúd
103. hamoló = fékfa
104. karuly = karvaly
105. platnyi = fordítólemez
106. sikló = felfelé hajtott vágat
107. urasági = bányai segédmunkás
108. ereszke = lefele kihatott vágat
109. művelték = bányászták
110. distanc = csillék közötti távolság -osztóköz
111. bodi = cimbora, pajtás
112. leugrás = futóhomok-betörés
113. futó = laza szerkezetű vizes homok
114. cseglyekaró = fejtésben előre tűzött ácsolati forma
115. gunstreka = gurító
116. avizálás = értesítés
117. fajront = a műszak végei
118. abléz = váltás

Kik voltak az első bányászok / Folytatás a posztban

"A palóc régebben, ha elment a bányabejárat előtt undorral nézett a sötét lyukba, s sietve továbbment, esetleg kiköpött." A „bányász" csúf névnek számított közöttük. „Földalatti turkáló piszkos embert láttak benne, s többnyire idegent. A bányászok legnagyobb része jöttment volt, s a vidék népe sokáig nem is vett részt a bányák kiaknázásában". Liptay Pál így folytatta a korai bányászkodásról szóló elmélkedését: „Legtöbb közöttük a tót, kik a felsőbb megyékből nagy számmal jönnek le, de van német, cseh, tiroli, és krajnai munkás is." 

Kik voltak az első bányászok, s milyen nemzet, náció tagjai lehettek, erről két forrás áll rendelkezésünk, az emlékezet mellett. Az egyik az állami anyakönyvek, a másik pedig az iskolai anyakönyvek. Nézzük az elsőt, az állami anyakönyveket 1895-től: Mlinár János - Felsőpalojta, felesége Fero Erzsébet - Középpalojta, Neuschel András - Jánoshegy - Bars megye, Szalva Mihály -Oszada - Liptó m. Felesége Kubicza Anna - uo. Wokács János - Lhotta? - Csehország, Svecz Katalin Dobne, - Csehország, Jisa? József felőr Brezevahora - Csehország, Steiner Mária - Hostin -Csehország, Brettcsheinder Gáspár hevér és Münich Dorottya - Svédler - Szepes megye, Savári Sándor Bicsért Baranya megye, felesége Müller Mária - Szepesremete, Mauer Lajos Handlova - Nyitra megye, Mauer Amália - Körmöcbánya, Havlas János kőszéntársulati raktárnok - Csehország, felesége Mostyenan Anna - Tokod, Bim Alajos - Morvaország, felesége Spitz Karolina - uo. Liska György aknász -Felsőszlávinka - Szepes megye, felesége Krály Máris Lipesa - Zólyom megye, Gifl József vájár - Bars megye, felesége Szkopova Krisztina - Csehország. (A család 1935-ben Garamvölgyire változtatta nevét). Ertl Vilmos - Magurka -Szepes megye felesége Ivánka Zsuzsa - Draskócz -Túróc megye, 1896-ban Kovács István bányász - Dorogháza felesége Petre Rozália - Nemti. Barta Zopkó János Nagybátony, felesége Volcsán Mária Salgótarján Petrovics József vájár Balassagyarmat, Vreska Zsuzsanna Középpalojta, Rybánszky József Nagydovorán, felsége Vranovisz Erzsébet „Cselédfőzőnő" Lipovnyik Nyitra megye, Spicka Vencel vajár Stupna, Moflár Julianna Kisterenye - Ravaszlyuk 1935-ben Siklósi névre változtatta, Gallyas Bertalan vajár Dorogháza, felesége Gonda Katalin Kál,. Hvizdos Péter vájár Szlovinka Szepes megye, felsége. Holes Anna uo. Viszoczki János vájár Felsőszlovinka, felesége Gyuricza Katalin Mátyásfalva Szepes megye.,Szó János kőszénbányász Mátraverebély, Máté Maris Dorogháza Fusán Vencel vájár Hliné Csehország Bulla Anna Őrhegy Szepes megye. Erzsikovics József Rákos- Baranya megye, felesége Tóth Eszter Vámosgyörk. A legtöbben a Felvidékről, Szepességből, Bars megyéből, Nyitra megyéből és  Csehországból jöttek.  Más területekről Dorogháza,Vámosgyörgyk, Rákos, csak egy páran származtak. Ők az ottani megszűnt kis bányákból Nagybátony, Kisterenye, vagy más vállalattól Salgótarján, érkeztek ide szerencsét próbálni Nézzük a másik forrást, az iskolai anyagot. Az iskolai anyakönyvek tanulói adatai is vallanak a származási helyről, mint ahogy azt is bejegyezték, hogy a családfenntartó - az apa - milyen foglalkozást folytatott. (Táblázat a másik oldalon!) A származási helyek egy-két olyan hellyel egészülnek ki (Salgótarján, Kisterenye), amelyek a bányászcsaládoknak közbülső állomásként szolgáltak, mielőtt mizserfai teleplakók lettek.

Az 1886/87-es iskolai évben 48 beírt tanulóból 24-nek az anyanyelve nem magyar A tanulók anyanyelvi, nemzetiségi megoszlása a következő: Német anyanyelvűnek jeleztek négy, gráner (osztrák német) egy, a cseh anyanyelvűek száma kilenc, a többi tót, illetve szlovák anyanyelvű. Az 1896/97-es iskolai évben három német (Hoppa, Sasvári!, Schneider), hét cseh (Jisa, Fuján, Kovanda, Vokács), illetve 10 tót (szlovák) Spegár, Hvizdos, Potrocs!, Uhrin,. Viszóczki, Kiszellea, Kozsenka) tanulója volt az iskolának.

 

Az 1886/87-es tanév tanulóinak neve és nemzetisége a mizserfai bányatársulati elemi népiskolában

 

A gyerek neve	A tanuló születési helye	Apja foglalkozása	Anyanyelve
Hollacek Károly	Ravaszlyuk -Kisterenye	bányagondnok	német
Trunkó Aladár	Szalóc -Prakfalva	bányagondnok	német
Kók Mátyás	Szepesremete	bányász	német
Moflár Juli	Kisterenye -Ravaszlyuk	bányász	tót
Novotni Teréz	Petrozsény	bányász	tót
Sneider! Anna	Kisterenye -Keszipuszta	?	tót
Vokács Katalin	Nirzsen	bányász	cseh
Lhótak? József	Sztupne	bányász	cseh
Seffer! András	Udornya	kovács	tót
Bulla Ignác	Salgótarján	ács	tót
Hajducsek Imre	Salgótarján		tót
Poprocs Teréz	Salgótarján	bányász	tót
Recso János	Salgótarján	bányász	gráner
Spán Ágnes	?	bányász	tót
Sztorfni Juli	Kapszdorf	bányász	cseh
Zadner Emilia	Sztupne	bányász	cseh
Riszorszki Mari	Salgótarján	postaküldönc	tót
Kicsak Juli	Nádasd	bányász	tót
Lhoták Berta	Poszkupne	bányász	cseh
Vokács Anna	Nerán	bányász	cseh
Vokács Ferenc	Nerán	bányász	cseh
Zandtner Mária	Sztupne	bányász	cseh
Melichor Emilia	Kisterenye	bányász	tót
Zandtner Rózsa	Stupne	bányász	német

* Az anyakönyvben szereplő adatokat szó szerint írtam ki. Sz. A.

Ha egy közel 40 évvel későbbi iskolai névsort nézünk meg, akkor a vezetéknevek a következők: Az első osztályba járók vezetéknevei: Barna, Havas, Hegyi, Jesse, Koruhely, Kroszner, Marténi, Misuth, Simon, Soproni, Spegár.

A másodikosok: Gutter, Haydel, Hernádi, Homoki,Kuruhely, Kővári, Soproni, Szántó. A harmadik osztályosok: Barna, Negre, Schneider, Soproni, Szántó, Tót.

A negyedikbe járók: Bakos, Cserháti, Kispál, Misuth, Negre, Óvári.

Az ötödik osztályba járók: Bercsényi, Gutter, Jesse, Kovács, Kovács, Óvári, Páncél, Szántó, Tótok, Zimmerman.

A hatodikat végezték: Gutter, Hegyi, Hernádi, Kaposi, Kispál, Tót, Krenács, Barna. A környező falvakban divatos neveket, csak elvétve találunk. A más nemzetiségre utaló nevek eltűntek, illetve megmagyarosították, viselő gazdáik az 1930-as években. Erre egy pár példa mizserfai gyűjtés alapján. A Korinból lett Kaposi, Zemanból Zentai, Hovanyecből Cserháti, Kokavecből Körmendi, a Poprocsból Hajnal, Heppből Havasi, Misuthból Miskei, Zosából Budai, Stecklből Soproni, Oravecből Óvári, Pinkuszból Pusztai, Pothornyokból Poprádi,  Gertnerből Homoki,  Hermanból Hernádi, Supinából Székely, Sztráskaból Szántó, Müllerből Mecseki, Vizdosból Hegyi.13

A fenti elemzésből kitűnt, hogy a telep lakossága az Osztrák Magyar Monarchia minden részéből jött megélhetést találni. A soknyelvű munkásságnak kellett egy közös nyelv, s ez először - legalább is a munka nyelve területén - a német volt. A 1964-ben egy pályázatra készített munkámból idézett részlet némileg bemutatja azt a nyelvet, melyet a munkások, a bányászok használtak munkájuk során. Címe legyen:

Bányászok beszélgetnek.

Ha több mint nyolcvan évet, vagy akárcsak egy fél évszázadot visszamennénk a történelemben, és meglátogatnánk egy mizserfai bányát, ahol szóba elegyednénk az ott dolgozókkal, vagy csak hallgatnánk egy napjuknak a történését, mi is történt a munkahelyen, akkor ugyancsak kételyeink támadnának, hogy valóban Magyarországon vagyunk-e, vagy magyarok-e a bányász szakma művelői?

„Amikor fújták az öt órát, gyorsan kelni kellett, mert a tramvaj már 6 órakor indult a kolóniából a dunelen át, amivel jártunk a siktába.

A sakta területén volt a ferozoló, ahol a stajger beferozolt. Elsőnek a cajgos indult el, aki megmondta a kutyásnak, hogy menjen a csobolyóval, s hozzon annyi vizet, ami egy egész siktára elég. Ezek után a hevérek megindultak a forsíber után, miután meggyújtották a kahanyecet. A hutman adott egy cikerajszot, mert a sikmajszter elrendelte a használatát, mert büdös volt a bánya. Mielőtt a solnyiba beszálltunk volna, Borbálához imádkoztunk. Az ima után az ansíber szignált, a sakmasiniszta pedig elindította a gőzgépet. Lassan leengedett bennünket a firplaccra. Innen mentünk végig a stolnán, ahol elértük a brenzet. Ott vettük észre, hogy egy kutya elszaladt. Feljebb menve láttuk, hogy nem fogta meg a macska sem. Már akkor lehetett tudni, hogy a bikát nem építették be, így szaladhatott el a vexliből (a kutya). Volt, aki azt mondta, hogy a bodak stafni tört el. Amikor a strekán mentünk, akkor láttuk, hogy nagyobb a stág, mint tegnap volt. Így most már kettőnek kellett húzni a haspert, amin a pánváglira rakott fát szoktuk minden reggel felhúzni a numerára. Akkor két helyen dolgoztunk. Az egyik munkahely egy gurító volt, ahol csak pincsivel szállítottunk. Még azt is (pincsit) úgy kellett egy gránikkal kihúzni a tetőre, ahol bebuktattuk a sutba. A sut alul súberrel volt lezárva, hogy ne fusson ki a fórót. A srám mindig bevetődött a vágatba, s a víz a glajz között folyt. A felhúzott fát leraktuk az ulmára, majd előszedtük a ládából a cajgot. Először mindenki a spicnyelet vette elő. Elkészítettük a stangát is, mert a munkát a cimere felállításával kellett kezdeni, amit az abléz abbahagyott. Lehajoltunk megásni a pilnokot. Közben az egyikük lesvancolta a stompokat és kisarolta a kopnit. Amikor összeállítottuk (az ácsolatot) bezenklisztük, hogy irányba álljon. Ezután a forkopf felett megékeltünk. Középen vendung deszkát szorítottunk fel, hogy könnyebb legyen a stekkolás. Hátrább vagy három méterrel untercúgot állítottunk a rajda elé, ahol majd egy feltörést fogunk kihajtani, amit a maschneider jelölt ki. Az orton mindig vastagabb fát tettünk, hogy az anstrajkot könnyebben be tudjuk közéje építeni. Az apróbb darabokat bordafával szoktuk felfogni. Smirplat nem volt a hangotban, de nagyon oblózos volt, ezért szakadástól kellett tartani. A srámolást egy nyélre vertük be, s csak ezután fúrhattunk az íberhangba. Egyszer csak halljuk, hogy a ferzecbe cincogtak a patkányok. Ilyenkor tudtuk, hogy jön a nyomás. Gyorsan megdupláztuk a forcimrit, s ki a luftkanálba, ki pedig a strucra menekült a ferhóból. Amikor a pattogás megnyugodott (megszűnt), mentünk vissza (a munkahelyre). Fúrtunk utána rangaszlival, kipucoltuk a fúrólyukat. Robbantás előtt a kapszlit ráharaptuk a cinderre, így szereltük össze a patronnal. Ezt együtt betöltöttük a fúrólyukba, majd lódunggal lefojtottuk. Elhelyeztük a stuclemezt, mindenki eltávozott a két hévér kivételével, egy kiáltás (figyelmeztetés) után végrehajtottuk a lövést. Míg kitisztult a bánya, megreggeliztünk. Közben odajött a fedrunghajtó, s elvitt két embert, mert a sahticska öszszeszakadt és egy koszorút kellett beépíteni. A beépített koszorút unterzacnival merevítették. A kiszakadt követ lezajberolták a pindeszkáról. Ekkor még nagyrészt ló húzta a cúgot. Ha kondoktor elaludt, a ló elszökött tőle. Az elszökött lovakról néha azt hitték, hogy bergmanok mászkálnak az aknában. Amikor végleg eloszlott a füst, mentünk vissza a numerára. Megjött az óberstajger is, aki behúzta a srigulákat. Később visszaüzent az óberstajger, hogy a (csapatból) menjen két ember a brenzsakta alá, mert ott nógrajzolni kell, ugyanis a talp felduzzadt a zsompból kicsapódó víz miatt. A közben tőlünk elszólított emberek a vakaknán jöttek vissza. Megkezdtük a kutyázást. A stágba csilléztünk. Négy flokkos, de még néha két homorolóval is fogtuk (a csillét), mégis vitt minket, mint karuly a verebet. A platnyiig mi kutyáztunk a siklón, meg az uraságiak. Az alsó részen levetett terület volt, s ott ereszkésen műveltünk. Egyesek mindig elhordták a distancot, mert bodijuk volt a stajger. A sikta vége felé egy leugrást kaptunk, amin betört a futó. Alig tudtuk cseglyekarókkal felfogni, hogy ne fusson be (a futóhomok). Ezt a munkát még be sem fejeztük egészen, amikor a gunsreka felől jött az avizálás, hogy lassan fejezzük be, mert fajront van. Hosszú volt a 12-es sikta.

A MAGYAR MUNKÁS / Folytatás a posztban

Magyar retro from irodalom.net on Vimeo.

Polski Fiat 126P / Folytatás a posztban

A magyar utakon valaha megjelent legkisebb szocialista autó, a Polski Fiat 126, vagyis a "kispolski" bemutatása.

Wartburg 353W / Folytatás a posztban

Jelen adásunkban a 353W típusú Wartburg került górcsövünk alá. A járműfelajánlást köszönjük Mester Attilának!

Építőgépek a szocialista országokban / Folytatás a posztban

A Budapesti Nemzetközi Vásár területén rendezték meg az első szakosított nemzetközi építőgép kiállítást.

Trabant gyártás / Folytatás a posztban

Jawa 500 OHV / Folytatás a posztban

Jawa 250 restaurálása / Folytatás a posztban

Volkswagen Schwimmwagen katonai kétéltű / Folytatás a posztban

Zündapp KS 750 1941 / Folytatás a posztban

A magyar motorkerékpár egykoron / Folytatás a posztban

Egy rövidke szösszenet nagyszüleink (többségében) hű társairól, a magyar motorkerékpárgyártás büszkeségeiről. Ezen gépek vitték őket munkába, tanulni, kirándulni, társat keresni, mulatni, hadgyakorlatra, gyorsasági- és terepversenyekre is. A videóban szereplő márkák, modellek: Méray, Mátra, BMG, Csepel Túra, Csepel 100/48, Csepel 125 (összes változat), Csepel 250(mindkét típus), D-Csepel, Danuvia, Panni, Berva, Pannonia TL, Pannonia TLT, Pannonia TLF, Pannonia T5, Pannonia TLB, Pannonia P20, Pannonia P12, Pannonia P21.

A Pannónia motorkerékpár / Folytatás a posztban

Veterán motorok dübörögtek Gyulán / Folytatás a posztban

Jól indul, és gazdája szerint óriási élmény a motorozás a videóban látható Viktóriával. Az orosházi Zilahi Zoltán 1927-es gyártású, remek állapotú motorjával az egyik legrégebbi járművet tudhatta magáénak a hétvégi, motoros találkozón. A 600 köbcentiméteres Viktória korának egyik csúcsmodellje volt. Különlegessége, hogy a motorblokkot hosszában helyezték el. A 71 éves Bencsik Antal egy 71-es évjáratú Jawa motorral érkezett. Nem véletlen,hogy a jármű úgy néz ki, mintha most jött volna le a futószalagról. Érdekessége, hogy új darabokból lett összerakva, a tulajdonos ugyanis még évtizedekkel ezelőtt rakott félre a már akkor is nehezen beszerezhető alkatrészekből, a gép pedig 6 éve állt össze. Ettől félt annyira a NATO - mondta félig viccesen a katonai motor tulajdonosa. A Dnyeper eredetileg roncs volt, de Gajdács János felújította, és mindenféle érdekes kiegészítővel szerelte fel. A veterán motorosok gyulai találkozója már több éves múltra tekint vissza, a létszám és az érdeklődés évről-évre nő. A Veterén Baráti Körnek lesz még egy nagy programja Gyulán, július végén a Végvári napok eseményeihez csatlakoznak.

SZÉNÉRT BAKANCSOT? EGY RUHÁZATI AKCIÓ TÖRTÉNETE TATABÁNYÁN (1945. AUGUSZTUS – OKTÓBER)

A II. világháború magyarországi harcai 1945 tavaszára lezárultak. A közellátási problémák azonban továbbra is igen súlyosak voltak az élet minden területén; a ruházati cikkek esetében éppen úgy, mint az élelmezés vonatkozásában. A hiányosságok fokozottan éreztették hatásukat a termelő iparvidékeken, hiszen a munkásságtól elvárták a megfeszített munkát az ország újjáépítése érdekében. Csakhogy az elemi létfeltételek biztosítása nélkül nem lehet megfelelő munkát végeztetni se. A hiánycikkek pótlására a hatóságok, vállalatok és egyéb szervezetek különböző akciókat szerveztek, amikkel az adott körülmények között felemás eredményeket értek el. Jelen írásban egy ilyen művelet kimenetelével foglalkozunk. A szocialista időszak ideologizált történetírása a háborút követő üzemi munkásellátási problémákért egyoldalúan a nagyvállalatok tőkés vezetőit tette felelőssé (Tatabánya története II. 1972). A kérdés azonban ennél összetettebb.

Az elképzelés

Az akciót 1945 augusztusában kezdték meg. Az akciós pótműszakra minden munkavállaló jelentkezhetett. A vájároknak saját aknájukban kellett jelentkezniük, a külszíni és a szellemi munkásokat pedig az üzemi bizottság osztotta be. A tervek szerint fejenkénti ötcsillényi teljesítmény után az aznapi munkát be kellett fejezni, az így megrakott csilléket a jegykezelésnek külön kellett kezelnie. Az aknáknak megparancsolták, hogy önálló kimutatásban kezeljék a műszakot teljesített munkások neveit. Ezek alapján állapította meg az üzemi bizottság azt a szénmennyiséget, amely – mint a munkásság tulajdona – felett a testület rendelkezett.

Az akció során kitermelt szén harmada a vállalat tulajdonába ment át minden ellenszolgáltatás nélkül. A másik harmadát üzemi és egyéb költségek megtérítésére szánták, a fennmaradó harmadrészt pedig a munkavállaló tulajdonát képezte, mely a felsőgallai és a tatabányai szénrakodókba került. Az utóbbi két részt innen szállították át a közvetítőhöz, a Rajcsányi Konrád és Társai budapesti tüzelőanyag-nagykereskedő cégéhez, mely üzlettársai által a szenet az említett ruházati cikkekre cserélte. Ezeket pedig leszállították a tatabányai élelemtárba, ahol a munkásság az üzemi bizottságtól kapott utalvány ellenében vehette át. (Élelemtárak működtetését az 1854. évi osztrák bányatörvény írta elő a bányavállalatok számára. A MÁK Rt. több ilyen létesítményt üzemeltetett Tatabányán, ahol konzumoknak hívták őket. Kezdetben élelmiszer- és ruházati cikkeket, petróleumot, később már szélesebb választékot kínáltak a vásárlóknak. Csak MÁK alkalmazottak vehették igénybe, akik így olcsóbban juthattak a kívánt cikkekhez, mint a környékbeli kiskereskedőktől.)

A MÁK Rt. által fenntartott élelemtár ruhaosztálya (Forrás: Tatabányai Múzeum)

Az akció lebonyolítására öt hónapot irányoztak elő, mely idő alatt kilencezer munkás százezer pótműszakot dolgozott volna le. Napi nyolcszáz pótműszakot kívántak beállítani, ami tíz termelő aknát alapul véve, nyolcvan pótműszakot jelent aknánként. Az öt hónap alatt hozzávetőleg napi két és fél mázsa szén kitermelésével számoltak, amely napi kétszázhatvan vagonnak, összesen pedig harminckétezer vagonnak felelt meg.

Valóság

Szép tervek voltak ezek, lássuk mi valósult meg mindebből. A rohammunka ugyan augusztusban már megindult, októberben viszont a tatabányai üzemi bizottság már arról számol be, hogy a bakancs- és ruhaszállításnál problémák merültek fel. Ezért a MÁK Rt. fővárosi központja Leskó Béla igazgatót küldte Tatabányára, hogy tájékozódjon az akció alakulásáról. Leskó október 24. és 27. között, illetve október 30. és november 2. között látogatott el a bányatelepre és számolt be az eredményekről.

Elmondása szerint leginkább a külszíni munkások érdeklődtek az akció iránt, mert gyakorlatilag a vájároknak kellett az ő szenüket is kitermelni. A vájármunkában tapasztalatlan külszíniek ugyanis csak rakodási munkálatokat végeztek, miután pedig a vájárok által kitermelt szénnel megtöltötték az előírt öt csillét, befejezettnek tekintették a pótműszakot és odébbálltak. A vájárok kezdetben azért nem lelkesedtek a munkáért, mert azt munkatöbbletre hajtó módszernek tekintették és hamar megtapasztalták a külszíniek hozzáállását is. Az a felfogás is visszatartotta őket, hogy a vállalatnak amúgy is gondoskodnia kell megfelelő bakancsról, akkor ők minek csináljanak még külön pótműszakot ennek érdekében. Miután azonban az akcióban résztvevők számára megérkezett a bakancs, a munkások tömegesen kezdtek jelentkezni a pótműszakra. Leskó mindezt azzal magyarázta, hogy a munkások a hamarjában megszerzett bakancsot élelemre akarták cserélni a környező falvakban. Mikor azonban a ruhakiadásában akadályok merültek fel, a jelentkezési kedv is alább hagyott. Miután pedig az élelemtárakban ki lett hirdetve, hogy a MÁV az akciós szenet lefoglalta, azonnal megszűnt minden jelentkezés.

Az élelemtár fűszerosztálya (Forrás: Tatabányai Múzeum)

Az akcióban résztvevő vájárok arra törekedtek, hogy minél kevesebb munkával letudják a pótműszakot. A rendes műszak kihasználásának rovására és mindenféle módon arra törekedtek, hogy a lehető legrövidebb idő alatt, minél könnyebben, minél több szenet juttassanak az akciós keretbe. Rendellenességek egész sorozata volt tetten érhető. A rendes csapat szenének egy részét gyakran átadta az akciósnak és a csilléket is ilyen jeggyel látta el. Másnap viszont a rendes csapat tagjai végezték a pótműszakot és az előbbiektől visszakapták a szenet. Előfordult, hogy a résztvevők a munkahelyet a rendes műszakon csak előkészíttették, az akciós műszakon csak termeltek, így az ácsolást a következő műszakra hagyták. Ez a munkahely kirablását jelentette. (A szénbányászatban rablógazdálkodásnak nevezik azt az eljárást, amely során kizárólag a gyors kitermelésre törekednek, de nem gondoskodnak az aknák hosszabb távú üzemeltetéséhez szükséges ácsolási és karbantartási munkálatokról.)

Hamar kiderült az is, hogy a munkások az akció során szerzett bakancs és ruha révén sokkal többet tudnak keresni, mint a rendes műszakon. Ezért az akcióban résztvevő bányászok állandóan kifogásolták a rendes műszakon elérhető keresetet. A teljesítmények megtárgyalásánál az lett a fő érv, hogy nem érdemes dolgozni a rendes műszakkeresetért. Pénzért ebben az időszakban ugyanis nem sok mindent lehetett kapni. Sokan le akarták dolgozni az összes akciós műszakot, még üdülési szabadságukat is erre a célra kívánták fordítani és jelentkeztek az akció új sorozatára. A második sorozatra azonban addig nem lett a munka megengedve, amíg az elsőből mindenki meg nem kapta a járandóságát.

A kellemetlen tapasztalatokkal még nem volt vége Leskó küldetésének. Az igazgatónak még a tatabányai üzemi bizottsági tagokkal is vitatkoznia kellett, akik felrótták neki az akciós ruha és bakancs érkezésének megakadását. Arra hivatkoztak, hogy a bányászok ledolgozták a pótműszakot, a vállalat központi vezetésének ezért intézkednie kellene az áruk leszállítása érdekében. Ezenkívül nagyon felzaklatta a tatabányai kedélyeket egy újságcikk, mely a Rajcsányi céget szénfeketézéssel vádolta meg.

Május 1-jei felvonulás Tatabányán 1946-ban (Forrás: Tatabányai Múzeum)

A ruhanemű beszerzése elhúzódott. 1946. június 29-én értesülünk arról, hogy a vállalat felbontotta szerződést a Rajcsányi céggel. Az akció tehát megbukott. A szakirodalom a Szabad Nép 1945. augusztus 10-i számára hivatkozva állítja, hogy a MÁK Rt. a Hazai Fésűfonóval, a Lóden Posztógyárral és a Wolfner Bőrgyárral is kötött hasonló megállapodást (Erdmann – Pető 1977, 28.). E szerint az említett cégek meghatározott szénért tízezer rend öltözetet biztosítottak a tatabányai bányászoknak. A szenet ismételten rohammunkával termelték ki: a pótműszakok keretében teljesített ötvenöt csille szén után kapott egy rend öltözetet egy bányász. A vállalat levéltári anyagában viszont csak a Wolfnerről találtam információt 1946 áprilisára vonatkozóan. Az akció tehát ebben az esetben is elhúzódhatott.

További lehetőségnek bizonyult a Közellátási Minisztérium által 1945 októberében kezdeményezett közérdekű textilakció. Az ennek keretében megszerzett ruházati cikkeket az egyes üzemek üzemi bizottságai osztották szét, tekintetbe véve a munkás ellátatlanságát, a május 1. után teljesített műszakok számát, a kitermelt szénmennyiséget, valamint a családtagok számát. 1945 karácsonyán hasonlós ruhaakcióra kerülhetett sor, mert a tatabányai üzemi bizottság felkérte az egyes üzemeket a bakancsra jogosult személyek összeírására. A részleteket azonban nem ismerjük.

1946 júliusában az Iparügyi Minisztérium használt, de jó karban lévő svéd bakancsok kiutalását kezdte meg azon bányászok részére, akik annak hiányában kénytelenek lennének műszakot mulasztani. Ez az utolsó forrásunk a tatabányai munkások bakancshiányáról, mely azt bizonyítja, hogy a problémát a stabilizáció időszakában sikerült megoldani.

Megállapíthatjuk, hogy a szénért ruhaakció nem hogy nyereséget nem hozott, hanem a normális munkamenet megzavarásával még rontott is a termelésen és a munkaerő fegyelmén. A sikertelenség több tényező együttes eredménye volt, legfőbb okának azonban mindenképpen a szervezetlenséget tartjuk. A vállalat vezetőinek eleve differenciálniuk kellett volna a külszíni és a földalatti munkások között, hiszen más típusú munkavégzésről van szó. A tatabányai üzemi bizottság ráadásul nem ellenőrizte kellőképpen a munkálatokat. Ugyanakkor az akcióban résztvevők közül is többen meglehetősen rövidlátó módon törekedtek a pótműszak kijátszására.

A MÁK Rt. az akcióval olyan megoldást keresett a bakancsproblémára, amivel a vállalat, munkás, és a közvetítő cég is egyaránt jól jár. A kedvezőtlen körülmények, a rossz közlekedési viszonyoktól kezdve, azonban keresztülhúzták a számításokat. Az akció sikertelensége felszínre hozta az egyes csoportok közötti ellentéteket: fővárosi központ és iparvidék, régi és új típusú vállalati vezetés, valamint földalatti és külszíni munkás viszonylatában.

Források:

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (MNL OL) Z 254 (MÁK Rt. Személyzeti Osztály iratanyaga 1945

MNL OL Z 964 MÁK Rt. Központi Üzemi Bizottság iratai  1945-1946

MNL OL Z 965 MÁK Rt. Tatabányai Bányaigazgatóság iratai 1945-1946

MNL OL Z 992 MÁK Rt. Ügyvezető Igazgatóság iratai 1945

Borítókép: Munkásgyűlés Tatabányán 1945 júniusában (Forrás: Tatabányai Múzeum)

Szakirodalom:

Erdmann Gyula – Pető Iván: A magyar szénbányászat a felszabadulástól a hároméves terv végéig. Bp., 1977.

Gombkötő Gábor – Horváth Géza: Tatabánya története II. Tatabánya, 1972.

Simonik Péter: A Népháztól a Gőzfürdőig. Munkásjóléti intézmények a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. tatabányai bányatelepén. Tatabánya, 2013. (Tatabányai Levéltári Kiadványok 14.)

Köszöntjük a bányászokat / Folytatás a posztban

A föld mélyének kincseit a múltban gyötrő munkával hozták felszínre a bányászok. Amíg munkájuk gyümölcsén a szénmedencék urai, a méltóságos Chorin Ferencek gazdagodtak, addig a bányászok odúkban laktak.Hogy könnyítsenek embertelen helyzetükön, sztrájkoltak, éhségtüntetést szerveztek. Horthyék ellenforradalma üldözte a bányászokat. 1919. szeptember 6-án csendőrsortűz gyilkolta a tatabányai tüntetőket. A bányák népe őrzi mártírjai emlékét. 34 évvel a gyilkosság után egy szabad ország fiai ünneplik a Bányásznapot. Az új házak között hajnali köszöntőt fú a zenekar Tatabányán. Ezen a napon senki sem haragszik meg a rendkívüli ébresztésért. Államunk megbecsüli a bányászokat. Az ünnepi műszak végén a győztes 8-as akna előtt is sor kerül a hűségjutalmak átadására. 2 320.- forint hűségjutalmat kapott Ferenc bácsi, aki 40 éve bányász. A nagygyűlésre felvonult Tatabánya népe. Eljött a Kossuth-díjas Tajkov András és eljöttek a győztes aknák bányászhősei győzelmi jelvényeikkel, kiváló termelési eredményeikkel. Népünk háláját és szeretetét Kristóf elvtárs tolmácsolta. Magas állami kitüntetést kapott többek között Krefli Gábor bányamérnök, Lengyel Lajosné csillés. Hampel János vájár az idén először kiosztott 'kiváló bányász' kitüntetését tűzhette sztahanovista jelvényei mellé. A hűségjutalmak ezresei gyorsan változnak át leszállított árú cipővé, ruhává. A tatabányai vidám parkban, mint mindenütt hazánkban, a jólét és felemelkedés részeseivé lett magyar bányászok örömteli napot ünnepeltek.