Kik voltak az első bányászok / Folytatás a posztban

"A palóc régebben, ha elment a bányabejárat előtt undorral nézett a sötét lyukba, s sietve továbbment, esetleg kiköpött." A „bányász" csúf névnek számított közöttük. „Földalatti turkáló piszkos embert láttak benne, s többnyire idegent. A bányászok legnagyobb része jöttment volt, s a vidék népe sokáig nem is vett részt a bányák kiaknázásában". Liptay Pál így folytatta a korai bányászkodásról szóló elmélkedését: „Legtöbb közöttük a tót, kik a felsőbb megyékből nagy számmal jönnek le, de van német, cseh, tiroli, és krajnai munkás is." 

Kik voltak az első bányászok, s milyen nemzet, náció tagjai lehettek, erről két forrás áll rendelkezésünk, az emlékezet mellett. Az egyik az állami anyakönyvek, a másik pedig az iskolai anyakönyvek. Nézzük az elsőt, az állami anyakönyveket 1895-től: Mlinár János - Felsőpalojta, felesége Fero Erzsébet - Középpalojta, Neuschel András - Jánoshegy - Bars megye, Szalva Mihály -Oszada - Liptó m. Felesége Kubicza Anna - uo. Wokács János - Lhotta? - Csehország, Svecz Katalin Dobne, - Csehország, Jisa? József felőr Brezevahora - Csehország, Steiner Mária - Hostin -Csehország, Brettcsheinder Gáspár hevér és Münich Dorottya - Svédler - Szepes megye, Savári Sándor Bicsért Baranya megye, felesége Müller Mária - Szepesremete, Mauer Lajos Handlova - Nyitra megye, Mauer Amália - Körmöcbánya, Havlas János kőszéntársulati raktárnok - Csehország, felesége Mostyenan Anna - Tokod, Bim Alajos - Morvaország, felesége Spitz Karolina - uo. Liska György aknász -Felsőszlávinka - Szepes megye, felesége Krály Máris Lipesa - Zólyom megye, Gifl József vájár - Bars megye, felesége Szkopova Krisztina - Csehország. (A család 1935-ben Garamvölgyire változtatta nevét). Ertl Vilmos - Magurka -Szepes megye felesége Ivánka Zsuzsa - Draskócz -Túróc megye, 1896-ban Kovács István bányász - Dorogháza felesége Petre Rozália - Nemti. Barta Zopkó János Nagybátony, felesége Volcsán Mária Salgótarján Petrovics József vájár Balassagyarmat, Vreska Zsuzsanna Középpalojta, Rybánszky József Nagydovorán, felsége Vranovisz Erzsébet „Cselédfőzőnő" Lipovnyik Nyitra megye, Spicka Vencel vajár Stupna, Moflár Julianna Kisterenye - Ravaszlyuk 1935-ben Siklósi névre változtatta, Gallyas Bertalan vajár Dorogháza, felesége Gonda Katalin Kál,. Hvizdos Péter vájár Szlovinka Szepes megye, felsége. Holes Anna uo. Viszoczki János vájár Felsőszlovinka, felesége Gyuricza Katalin Mátyásfalva Szepes megye.,Szó János kőszénbányász Mátraverebély, Máté Maris Dorogháza Fusán Vencel vájár Hliné Csehország Bulla Anna Őrhegy Szepes megye. Erzsikovics József Rákos- Baranya megye, felesége Tóth Eszter Vámosgyörk. A legtöbben a Felvidékről, Szepességből, Bars megyéből, Nyitra megyéből és  Csehországból jöttek.  Más területekről Dorogháza,Vámosgyörgyk, Rákos, csak egy páran származtak. Ők az ottani megszűnt kis bányákból Nagybátony, Kisterenye, vagy más vállalattól Salgótarján, érkeztek ide szerencsét próbálni Nézzük a másik forrást, az iskolai anyagot. Az iskolai anyakönyvek tanulói adatai is vallanak a származási helyről, mint ahogy azt is bejegyezték, hogy a családfenntartó - az apa - milyen foglalkozást folytatott. (Táblázat a másik oldalon!) A származási helyek egy-két olyan hellyel egészülnek ki (Salgótarján, Kisterenye), amelyek a bányászcsaládoknak közbülső állomásként szolgáltak, mielőtt mizserfai teleplakók lettek.

Az 1886/87-es iskolai évben 48 beírt tanulóból 24-nek az anyanyelve nem magyar A tanulók anyanyelvi, nemzetiségi megoszlása a következő: Német anyanyelvűnek jeleztek négy, gráner (osztrák német) egy, a cseh anyanyelvűek száma kilenc, a többi tót, illetve szlovák anyanyelvű. Az 1896/97-es iskolai évben három német (Hoppa, Sasvári!, Schneider), hét cseh (Jisa, Fuján, Kovanda, Vokács), illetve 10 tót (szlovák) Spegár, Hvizdos, Potrocs!, Uhrin,. Viszóczki, Kiszellea, Kozsenka) tanulója volt az iskolának.

 

Az 1886/87-es tanév tanulóinak neve és nemzetisége a mizserfai bányatársulati elemi népiskolában

 

A gyerek neve	A tanuló születési helye	Apja foglalkozása	Anyanyelve
Hollacek Károly	Ravaszlyuk -Kisterenye	bányagondnok	német
Trunkó Aladár	Szalóc -Prakfalva	bányagondnok	német
Kók Mátyás	Szepesremete	bányász	német
Moflár Juli	Kisterenye -Ravaszlyuk	bányász	tót
Novotni Teréz	Petrozsény	bányász	tót
Sneider! Anna	Kisterenye -Keszipuszta	?	tót
Vokács Katalin	Nirzsen	bányász	cseh
Lhótak? József	Sztupne	bányász	cseh
Seffer! András	Udornya	kovács	tót
Bulla Ignác	Salgótarján	ács	tót
Hajducsek Imre	Salgótarján		tót
Poprocs Teréz	Salgótarján	bányász	tót
Recso János	Salgótarján	bányász	gráner
Spán Ágnes	?	bányász	tót
Sztorfni Juli	Kapszdorf	bányász	cseh
Zadner Emilia	Sztupne	bányász	cseh
Riszorszki Mari	Salgótarján	postaküldönc	tót
Kicsak Juli	Nádasd	bányász	tót
Lhoták Berta	Poszkupne	bányász	cseh
Vokács Anna	Nerán	bányász	cseh
Vokács Ferenc	Nerán	bányász	cseh
Zandtner Mária	Sztupne	bányász	cseh
Melichor Emilia	Kisterenye	bányász	tót
Zandtner Rózsa	Stupne	bányász	német

* Az anyakönyvben szereplő adatokat szó szerint írtam ki. Sz. A.

Ha egy közel 40 évvel későbbi iskolai névsort nézünk meg, akkor a vezetéknevek a következők: Az első osztályba járók vezetéknevei: Barna, Havas, Hegyi, Jesse, Koruhely, Kroszner, Marténi, Misuth, Simon, Soproni, Spegár.

A másodikosok: Gutter, Haydel, Hernádi, Homoki,Kuruhely, Kővári, Soproni, Szántó. A harmadik osztályosok: Barna, Negre, Schneider, Soproni, Szántó, Tót.

A negyedikbe járók: Bakos, Cserháti, Kispál, Misuth, Negre, Óvári.

Az ötödik osztályba járók: Bercsényi, Gutter, Jesse, Kovács, Kovács, Óvári, Páncél, Szántó, Tótok, Zimmerman.

A hatodikat végezték: Gutter, Hegyi, Hernádi, Kaposi, Kispál, Tót, Krenács, Barna. A környező falvakban divatos neveket, csak elvétve találunk. A más nemzetiségre utaló nevek eltűntek, illetve megmagyarosították, viselő gazdáik az 1930-as években. Erre egy pár példa mizserfai gyűjtés alapján. A Korinból lett Kaposi, Zemanból Zentai, Hovanyecből Cserháti, Kokavecből Körmendi, a Poprocsból Hajnal, Heppből Havasi, Misuthból Miskei, Zosából Budai, Stecklből Soproni, Oravecből Óvári, Pinkuszból Pusztai, Pothornyokból Poprádi,  Gertnerből Homoki,  Hermanból Hernádi, Supinából Székely, Sztráskaból Szántó, Müllerből Mecseki, Vizdosból Hegyi.13

A fenti elemzésből kitűnt, hogy a telep lakossága az Osztrák Magyar Monarchia minden részéből jött megélhetést találni. A soknyelvű munkásságnak kellett egy közös nyelv, s ez először - legalább is a munka nyelve területén - a német volt. A 1964-ben egy pályázatra készített munkámból idézett részlet némileg bemutatja azt a nyelvet, melyet a munkások, a bányászok használtak munkájuk során. Címe legyen:

Bányászok beszélgetnek.

Ha több mint nyolcvan évet, vagy akárcsak egy fél évszázadot visszamennénk a történelemben, és meglátogatnánk egy mizserfai bányát, ahol szóba elegyednénk az ott dolgozókkal, vagy csak hallgatnánk egy napjuknak a történését, mi is történt a munkahelyen, akkor ugyancsak kételyeink támadnának, hogy valóban Magyarországon vagyunk-e, vagy magyarok-e a bányász szakma művelői?

„Amikor fújták az öt órát, gyorsan kelni kellett, mert a tramvaj már 6 órakor indult a kolóniából a dunelen át, amivel jártunk a siktába.

A sakta területén volt a ferozoló, ahol a stajger beferozolt. Elsőnek a cajgos indult el, aki megmondta a kutyásnak, hogy menjen a csobolyóval, s hozzon annyi vizet, ami egy egész siktára elég. Ezek után a hevérek megindultak a forsíber után, miután meggyújtották a kahanyecet. A hutman adott egy cikerajszot, mert a sikmajszter elrendelte a használatát, mert büdös volt a bánya. Mielőtt a solnyiba beszálltunk volna, Borbálához imádkoztunk. Az ima után az ansíber szignált, a sakmasiniszta pedig elindította a gőzgépet. Lassan leengedett bennünket a firplaccra. Innen mentünk végig a stolnán, ahol elértük a brenzet. Ott vettük észre, hogy egy kutya elszaladt. Feljebb menve láttuk, hogy nem fogta meg a macska sem. Már akkor lehetett tudni, hogy a bikát nem építették be, így szaladhatott el a vexliből (a kutya). Volt, aki azt mondta, hogy a bodak stafni tört el. Amikor a strekán mentünk, akkor láttuk, hogy nagyobb a stág, mint tegnap volt. Így most már kettőnek kellett húzni a haspert, amin a pánváglira rakott fát szoktuk minden reggel felhúzni a numerára. Akkor két helyen dolgoztunk. Az egyik munkahely egy gurító volt, ahol csak pincsivel szállítottunk. Még azt is (pincsit) úgy kellett egy gránikkal kihúzni a tetőre, ahol bebuktattuk a sutba. A sut alul súberrel volt lezárva, hogy ne fusson ki a fórót. A srám mindig bevetődött a vágatba, s a víz a glajz között folyt. A felhúzott fát leraktuk az ulmára, majd előszedtük a ládából a cajgot. Először mindenki a spicnyelet vette elő. Elkészítettük a stangát is, mert a munkát a cimere felállításával kellett kezdeni, amit az abléz abbahagyott. Lehajoltunk megásni a pilnokot. Közben az egyikük lesvancolta a stompokat és kisarolta a kopnit. Amikor összeállítottuk (az ácsolatot) bezenklisztük, hogy irányba álljon. Ezután a forkopf felett megékeltünk. Középen vendung deszkát szorítottunk fel, hogy könnyebb legyen a stekkolás. Hátrább vagy három méterrel untercúgot állítottunk a rajda elé, ahol majd egy feltörést fogunk kihajtani, amit a maschneider jelölt ki. Az orton mindig vastagabb fát tettünk, hogy az anstrajkot könnyebben be tudjuk közéje építeni. Az apróbb darabokat bordafával szoktuk felfogni. Smirplat nem volt a hangotban, de nagyon oblózos volt, ezért szakadástól kellett tartani. A srámolást egy nyélre vertük be, s csak ezután fúrhattunk az íberhangba. Egyszer csak halljuk, hogy a ferzecbe cincogtak a patkányok. Ilyenkor tudtuk, hogy jön a nyomás. Gyorsan megdupláztuk a forcimrit, s ki a luftkanálba, ki pedig a strucra menekült a ferhóból. Amikor a pattogás megnyugodott (megszűnt), mentünk vissza (a munkahelyre). Fúrtunk utána rangaszlival, kipucoltuk a fúrólyukat. Robbantás előtt a kapszlit ráharaptuk a cinderre, így szereltük össze a patronnal. Ezt együtt betöltöttük a fúrólyukba, majd lódunggal lefojtottuk. Elhelyeztük a stuclemezt, mindenki eltávozott a két hévér kivételével, egy kiáltás (figyelmeztetés) után végrehajtottuk a lövést. Míg kitisztult a bánya, megreggeliztünk. Közben odajött a fedrunghajtó, s elvitt két embert, mert a sahticska öszszeszakadt és egy koszorút kellett beépíteni. A beépített koszorút unterzacnival merevítették. A kiszakadt követ lezajberolták a pindeszkáról. Ekkor még nagyrészt ló húzta a cúgot. Ha kondoktor elaludt, a ló elszökött tőle. Az elszökött lovakról néha azt hitték, hogy bergmanok mászkálnak az aknában. Amikor végleg eloszlott a füst, mentünk vissza a numerára. Megjött az óberstajger is, aki behúzta a srigulákat. Később visszaüzent az óberstajger, hogy a (csapatból) menjen két ember a brenzsakta alá, mert ott nógrajzolni kell, ugyanis a talp felduzzadt a zsompból kicsapódó víz miatt. A közben tőlünk elszólított emberek a vakaknán jöttek vissza. Megkezdtük a kutyázást. A stágba csilléztünk. Négy flokkos, de még néha két homorolóval is fogtuk (a csillét), mégis vitt minket, mint karuly a verebet. A platnyiig mi kutyáztunk a siklón, meg az uraságiak. Az alsó részen levetett terület volt, s ott ereszkésen műveltünk. Egyesek mindig elhordták a distancot, mert bodijuk volt a stajger. A sikta vége felé egy leugrást kaptunk, amin betört a futó. Alig tudtuk cseglyekarókkal felfogni, hogy ne fusson be (a futóhomok). Ezt a munkát még be sem fejeztük egészen, amikor a gunsreka felől jött az avizálás, hogy lassan fejezzük be, mert fajront van. Hosszú volt a 12-es sikta.