Kik voltak az első bányászok / Folytatás a posztban

"A palóc régebben, ha elment a bányabejárat előtt undorral nézett a sötét lyukba, s sietve továbbment, esetleg kiköpött." A „bányász" csúf névnek számított közöttük. „Földalatti turkáló piszkos embert láttak benne, s többnyire idegent. A bányászok legnagyobb része jöttment volt, s a vidék népe sokáig nem is vett részt a bányák kiaknázásában". Liptay Pál így folytatta a korai bányászkodásról szóló elmélkedését: „Legtöbb közöttük a tót, kik a felsőbb megyékből nagy számmal jönnek le, de van német, cseh, tiroli, és krajnai munkás is." 

Kik voltak az első bányászok, s milyen nemzet, náció tagjai lehettek, erről két forrás áll rendelkezésünk, az emlékezet mellett. Az egyik az állami anyakönyvek, a másik pedig az iskolai anyakönyvek. Nézzük az elsőt, az állami anyakönyveket 1895-től: Mlinár János - Felsőpalojta, felesége Fero Erzsébet - Középpalojta, Neuschel András - Jánoshegy - Bars megye, Szalva Mihály -Oszada - Liptó m. Felesége Kubicza Anna - uo. Wokács János - Lhotta? - Csehország, Svecz Katalin Dobne, - Csehország, Jisa? József felőr Brezevahora - Csehország, Steiner Mária - Hostin -Csehország, Brettcsheinder Gáspár hevér és Münich Dorottya - Svédler - Szepes megye, Savári Sándor Bicsért Baranya megye, felesége Müller Mária - Szepesremete, Mauer Lajos Handlova - Nyitra megye, Mauer Amália - Körmöcbánya, Havlas János kőszéntársulati raktárnok - Csehország, felesége Mostyenan Anna - Tokod, Bim Alajos - Morvaország, felesége Spitz Karolina - uo. Liska György aknász -Felsőszlávinka - Szepes megye, felesége Krály Máris Lipesa - Zólyom megye, Gifl József vájár - Bars megye, felesége Szkopova Krisztina - Csehország. (A család 1935-ben Garamvölgyire változtatta nevét). Ertl Vilmos - Magurka -Szepes megye felesége Ivánka Zsuzsa - Draskócz -Túróc megye, 1896-ban Kovács István bányász - Dorogháza felesége Petre Rozália - Nemti. Barta Zopkó János Nagybátony, felesége Volcsán Mária Salgótarján Petrovics József vájár Balassagyarmat, Vreska Zsuzsanna Középpalojta, Rybánszky József Nagydovorán, felsége Vranovisz Erzsébet „Cselédfőzőnő" Lipovnyik Nyitra megye, Spicka Vencel vajár Stupna, Moflár Julianna Kisterenye - Ravaszlyuk 1935-ben Siklósi névre változtatta, Gallyas Bertalan vajár Dorogháza, felesége Gonda Katalin Kál,. Hvizdos Péter vájár Szlovinka Szepes megye, felsége. Holes Anna uo. Viszoczki János vájár Felsőszlovinka, felesége Gyuricza Katalin Mátyásfalva Szepes megye.,Szó János kőszénbányász Mátraverebély, Máté Maris Dorogháza Fusán Vencel vájár Hliné Csehország Bulla Anna Őrhegy Szepes megye. Erzsikovics József Rákos- Baranya megye, felesége Tóth Eszter Vámosgyörk. A legtöbben a Felvidékről, Szepességből, Bars megyéből, Nyitra megyéből és  Csehországból jöttek.  Más területekről Dorogháza,Vámosgyörgyk, Rákos, csak egy páran származtak. Ők az ottani megszűnt kis bányákból Nagybátony, Kisterenye, vagy más vállalattól Salgótarján, érkeztek ide szerencsét próbálni Nézzük a másik forrást, az iskolai anyagot. Az iskolai anyakönyvek tanulói adatai is vallanak a származási helyről, mint ahogy azt is bejegyezték, hogy a családfenntartó - az apa - milyen foglalkozást folytatott. (Táblázat a másik oldalon!) A származási helyek egy-két olyan hellyel egészülnek ki (Salgótarján, Kisterenye), amelyek a bányászcsaládoknak közbülső állomásként szolgáltak, mielőtt mizserfai teleplakók lettek.

Az 1886/87-es iskolai évben 48 beírt tanulóból 24-nek az anyanyelve nem magyar A tanulók anyanyelvi, nemzetiségi megoszlása a következő: Német anyanyelvűnek jeleztek négy, gráner (osztrák német) egy, a cseh anyanyelvűek száma kilenc, a többi tót, illetve szlovák anyanyelvű. Az 1896/97-es iskolai évben három német (Hoppa, Sasvári!, Schneider), hét cseh (Jisa, Fuján, Kovanda, Vokács), illetve 10 tót (szlovák) Spegár, Hvizdos, Potrocs!, Uhrin,. Viszóczki, Kiszellea, Kozsenka) tanulója volt az iskolának.

 

Az 1886/87-es tanév tanulóinak neve és nemzetisége a mizserfai bányatársulati elemi népiskolában

 

A gyerek neve	A tanuló születési helye	Apja foglalkozása	Anyanyelve
Hollacek Károly	Ravaszlyuk -Kisterenye	bányagondnok	német
Trunkó Aladár	Szalóc -Prakfalva	bányagondnok	német
Kók Mátyás	Szepesremete	bányász	német
Moflár Juli	Kisterenye -Ravaszlyuk	bányász	tót
Novotni Teréz	Petrozsény	bányász	tót
Sneider! Anna	Kisterenye -Keszipuszta	?	tót
Vokács Katalin	Nirzsen	bányász	cseh
Lhótak? József	Sztupne	bányász	cseh
Seffer! András	Udornya	kovács	tót
Bulla Ignác	Salgótarján	ács	tót
Hajducsek Imre	Salgótarján		tót
Poprocs Teréz	Salgótarján	bányász	tót
Recso János	Salgótarján	bányász	gráner
Spán Ágnes	?	bányász	tót
Sztorfni Juli	Kapszdorf	bányász	cseh
Zadner Emilia	Sztupne	bányász	cseh
Riszorszki Mari	Salgótarján	postaküldönc	tót
Kicsak Juli	Nádasd	bányász	tót
Lhoták Berta	Poszkupne	bányász	cseh
Vokács Anna	Nerán	bányász	cseh
Vokács Ferenc	Nerán	bányász	cseh
Zandtner Mária	Sztupne	bányász	cseh
Melichor Emilia	Kisterenye	bányász	tót
Zandtner Rózsa	Stupne	bányász	német

* Az anyakönyvben szereplő adatokat szó szerint írtam ki. Sz. A.

Ha egy közel 40 évvel későbbi iskolai névsort nézünk meg, akkor a vezetéknevek a következők: Az első osztályba járók vezetéknevei: Barna, Havas, Hegyi, Jesse, Koruhely, Kroszner, Marténi, Misuth, Simon, Soproni, Spegár.

A másodikosok: Gutter, Haydel, Hernádi, Homoki,Kuruhely, Kővári, Soproni, Szántó. A harmadik osztályosok: Barna, Negre, Schneider, Soproni, Szántó, Tót.

A negyedikbe járók: Bakos, Cserháti, Kispál, Misuth, Negre, Óvári.

Az ötödik osztályba járók: Bercsényi, Gutter, Jesse, Kovács, Kovács, Óvári, Páncél, Szántó, Tótok, Zimmerman.

A hatodikat végezték: Gutter, Hegyi, Hernádi, Kaposi, Kispál, Tót, Krenács, Barna. A környező falvakban divatos neveket, csak elvétve találunk. A más nemzetiségre utaló nevek eltűntek, illetve megmagyarosították, viselő gazdáik az 1930-as években. Erre egy pár példa mizserfai gyűjtés alapján. A Korinból lett Kaposi, Zemanból Zentai, Hovanyecből Cserháti, Kokavecből Körmendi, a Poprocsból Hajnal, Heppből Havasi, Misuthból Miskei, Zosából Budai, Stecklből Soproni, Oravecből Óvári, Pinkuszból Pusztai, Pothornyokból Poprádi,  Gertnerből Homoki,  Hermanból Hernádi, Supinából Székely, Sztráskaból Szántó, Müllerből Mecseki, Vizdosból Hegyi.13

A fenti elemzésből kitűnt, hogy a telep lakossága az Osztrák Magyar Monarchia minden részéből jött megélhetést találni. A soknyelvű munkásságnak kellett egy közös nyelv, s ez először - legalább is a munka nyelve területén - a német volt. A 1964-ben egy pályázatra készített munkámból idézett részlet némileg bemutatja azt a nyelvet, melyet a munkások, a bányászok használtak munkájuk során. Címe legyen:

Bányászok beszélgetnek.

Ha több mint nyolcvan évet, vagy akárcsak egy fél évszázadot visszamennénk a történelemben, és meglátogatnánk egy mizserfai bányát, ahol szóba elegyednénk az ott dolgozókkal, vagy csak hallgatnánk egy napjuknak a történését, mi is történt a munkahelyen, akkor ugyancsak kételyeink támadnának, hogy valóban Magyarországon vagyunk-e, vagy magyarok-e a bányász szakma művelői?

„Amikor fújták az öt órát, gyorsan kelni kellett, mert a tramvaj már 6 órakor indult a kolóniából a dunelen át, amivel jártunk a siktába.

A sakta területén volt a ferozoló, ahol a stajger beferozolt. Elsőnek a cajgos indult el, aki megmondta a kutyásnak, hogy menjen a csobolyóval, s hozzon annyi vizet, ami egy egész siktára elég. Ezek után a hevérek megindultak a forsíber után, miután meggyújtották a kahanyecet. A hutman adott egy cikerajszot, mert a sikmajszter elrendelte a használatát, mert büdös volt a bánya. Mielőtt a solnyiba beszálltunk volna, Borbálához imádkoztunk. Az ima után az ansíber szignált, a sakmasiniszta pedig elindította a gőzgépet. Lassan leengedett bennünket a firplaccra. Innen mentünk végig a stolnán, ahol elértük a brenzet. Ott vettük észre, hogy egy kutya elszaladt. Feljebb menve láttuk, hogy nem fogta meg a macska sem. Már akkor lehetett tudni, hogy a bikát nem építették be, így szaladhatott el a vexliből (a kutya). Volt, aki azt mondta, hogy a bodak stafni tört el. Amikor a strekán mentünk, akkor láttuk, hogy nagyobb a stág, mint tegnap volt. Így most már kettőnek kellett húzni a haspert, amin a pánváglira rakott fát szoktuk minden reggel felhúzni a numerára. Akkor két helyen dolgoztunk. Az egyik munkahely egy gurító volt, ahol csak pincsivel szállítottunk. Még azt is (pincsit) úgy kellett egy gránikkal kihúzni a tetőre, ahol bebuktattuk a sutba. A sut alul súberrel volt lezárva, hogy ne fusson ki a fórót. A srám mindig bevetődött a vágatba, s a víz a glajz között folyt. A felhúzott fát leraktuk az ulmára, majd előszedtük a ládából a cajgot. Először mindenki a spicnyelet vette elő. Elkészítettük a stangát is, mert a munkát a cimere felállításával kellett kezdeni, amit az abléz abbahagyott. Lehajoltunk megásni a pilnokot. Közben az egyikük lesvancolta a stompokat és kisarolta a kopnit. Amikor összeállítottuk (az ácsolatot) bezenklisztük, hogy irányba álljon. Ezután a forkopf felett megékeltünk. Középen vendung deszkát szorítottunk fel, hogy könnyebb legyen a stekkolás. Hátrább vagy három méterrel untercúgot állítottunk a rajda elé, ahol majd egy feltörést fogunk kihajtani, amit a maschneider jelölt ki. Az orton mindig vastagabb fát tettünk, hogy az anstrajkot könnyebben be tudjuk közéje építeni. Az apróbb darabokat bordafával szoktuk felfogni. Smirplat nem volt a hangotban, de nagyon oblózos volt, ezért szakadástól kellett tartani. A srámolást egy nyélre vertük be, s csak ezután fúrhattunk az íberhangba. Egyszer csak halljuk, hogy a ferzecbe cincogtak a patkányok. Ilyenkor tudtuk, hogy jön a nyomás. Gyorsan megdupláztuk a forcimrit, s ki a luftkanálba, ki pedig a strucra menekült a ferhóból. Amikor a pattogás megnyugodott (megszűnt), mentünk vissza (a munkahelyre). Fúrtunk utána rangaszlival, kipucoltuk a fúrólyukat. Robbantás előtt a kapszlit ráharaptuk a cinderre, így szereltük össze a patronnal. Ezt együtt betöltöttük a fúrólyukba, majd lódunggal lefojtottuk. Elhelyeztük a stuclemezt, mindenki eltávozott a két hévér kivételével, egy kiáltás (figyelmeztetés) után végrehajtottuk a lövést. Míg kitisztult a bánya, megreggeliztünk. Közben odajött a fedrunghajtó, s elvitt két embert, mert a sahticska öszszeszakadt és egy koszorút kellett beépíteni. A beépített koszorút unterzacnival merevítették. A kiszakadt követ lezajberolták a pindeszkáról. Ekkor még nagyrészt ló húzta a cúgot. Ha kondoktor elaludt, a ló elszökött tőle. Az elszökött lovakról néha azt hitték, hogy bergmanok mászkálnak az aknában. Amikor végleg eloszlott a füst, mentünk vissza a numerára. Megjött az óberstajger is, aki behúzta a srigulákat. Később visszaüzent az óberstajger, hogy a (csapatból) menjen két ember a brenzsakta alá, mert ott nógrajzolni kell, ugyanis a talp felduzzadt a zsompból kicsapódó víz miatt. A közben tőlünk elszólított emberek a vakaknán jöttek vissza. Megkezdtük a kutyázást. A stágba csilléztünk. Négy flokkos, de még néha két homorolóval is fogtuk (a csillét), mégis vitt minket, mint karuly a verebet. A platnyiig mi kutyáztunk a siklón, meg az uraságiak. Az alsó részen levetett terület volt, s ott ereszkésen műveltünk. Egyesek mindig elhordták a distancot, mert bodijuk volt a stajger. A sikta vége felé egy leugrást kaptunk, amin betört a futó. Alig tudtuk cseglyekarókkal felfogni, hogy ne fusson be (a futóhomok). Ezt a munkát még be sem fejeztük egészen, amikor a gunsreka felől jött az avizálás, hogy lassan fejezzük be, mert fajront van. Hosszú volt a 12-es sikta.

Bányásznap / Folytatáshoz kattints a posztra

A bányásznap (ma szeptember első vasárnapja) hosszú múltú hagyományra tekint vissza. 1951 előtt bányavidékenként eltérő időpontban rendezték ezeket az ünnepségeket a bányászok nehéz és küzdelmes munkájának megbecsülésére.

• Szent Borbála a bányászok védőszentje, így hagyományosan az ő napjához, december 4-hez kötődött az ünnep.
• Tatabányán a Bányalelkészség Szent István király temploma védőszentjének ünnepén augusztus 20-án tartották a búcsút, itt ez volt a bányásznap is.
• 1951-től szeptember első vasárnapján országosan egységesen tartják a bányásznapot, az 1919. szeptember 6-án eldördült tatabányai csendőrsortűz áldozatainak emlékére. A tatabányai bányászat nagyon mostoha körülményei, az 1950-es nagy bányaszerencsétlenség és az ezek miatti elégedetlenséget akarták csillapítani a bányásznap törvénybe iktatásával.

Komló 

A bányásznapok kezdeti időszakára írásos anyag nem áll rendelkezésre. Az erre az időre vonatkozó megállapítást, azt a XVIII. század elejéről már írásos anyag igazolja. A bányászok iránti tisztelet és megbecsülés jeleként jött létre a Bányásznap. A bányamunka nehéz és veszélyes volta megkövetelte a munkafolyamatok gondos, alapos előkészítését és végrehajtását. A veszélyek megelőzéséért és elhárításáért Istentől kértek segítséget, oltalmat. Ehhez választották közvetítő védőszentjüknek Szent Borbálát. Hazánkban a XIX. század közepén megindult ipari-társadalmi fejlődés alappillére a szén volt. A XIX-XX. században alakult ki Magyarországon a mélyművelésű szénbányászat. Ezen időszakban az európai államokban már hagyományossá vált a bányásznap, amely minden év december 4.-én Borbála napját követő első vasárnapon került megünneplésre.

A bányásznap (ma szeptember első vasárnapja) hosszú múltú hagyományra tekint vissza. 1951 előtt bányavidékenként eltérő időpontban rendezték ezeket az ünnepségeket a bányászok nehéz és küzdelmes munkájának megbecsülésére.

 Komló

TATABÁNYA 1900 körül / Folytatáshoz katt a posztra !

Szende Lajos vezérigazgató írása...

TATABÁNYA.

Komárom vármegye a tatai szénbányászattal foglalta el helyét a nyugateurópai értelemben vett nagyipari vállalkozásokat magukba fogadó vármegyék között, és ha visszapillantunk ez iparvállalat szédületesen gyors fejlődésére, ha megállapítjuk, hogy rövid tíz év alatt mind a foglalkoztatott munkások számát, mind a termelés mennyiségét tekintve, az ország első széntermelő telepévé küzdötte fel magát: méltán elmondhatjuk, hogy a vármegye e téren is nagy történelmi jelentőségéhez és a neki eddig hazánk mezőgazdaságában kijutott előkelő szerephez méltón foglalta el helyét.A sors különös kegyét kell látnunk abban, hogy e nagyszabású ipari vállalkozás éppen szén termelésében áll, amaz anyagéban, mely minden más ipari vállalkozásnak nemcsak létfeltétele, de valóságban szülőanyja, és hogy felfedezésének és kifejlődésének időpontja összeesik azzal az idővel, midőn a nemzet teljes tudatára látszik ébredni annak, hogy Magyarországnak ipari állammá kell válnia, s midőn ez az óhaj az ország vezető körei előtt minden eddigi megnyilatkozásánál hangosabban és sürgetőbben követel meghallgatást.Az évezredes agrár államból új évezredeket ígérő modern iparállammá való átváltozás, melynek előjeleit most véljük észlelhetni, fogja csak megadni a tatai bányászatnak és ezzel Komárom vármegyének hazánk ipargazdasági haladásában teljes jelentőségét.A telep története.Már évtizedekkel ezelőtt, a negyvenes évek elején ismertek Komárom vármegye délkeleti, Fehér megyével határos részén szénelőjövetelt, sőt az Esterházy grófi uradalom itt - Zsemlye község határában - többszörös, megszakítással, jelentéktelen bányászatot is folytatott, melyet azonban utóbb végleg beszüntetett. E szénelőjövetelre lett figyelmessé 1894-ben a tatai bányászat megalapítója, Királdi Hercz Zsigmond. Az általa kiküldött kitűnő hazai szakférfiak a zsemlyei ismert szénelőjövetelt, gyenge minőségénél fogva, nem tartották alkalmas alapnak nagyobbszerű és életképes vállalkozáshoz. Beható földtani tanulmányaik azonban arra indították őket, hogy kiküldőjüknek mély fúrások eszközlését a legmelegebben ajánlják. A vidék alapos bejárásánál jellegzetes kövületekre akadtak, melyek remélni engedték, hogy a minőségileg ki nem elégítő, az oligoczén képződményhez tartozó zsemlyei szén alatt a régibb képződményű eoczén rétegek és ezek között jobb minőségű széntelepek lesznek feltalálhatók.Az első fúrások.A szénbányászati jogok bérlete a földtulajdonosoktól, nevezetesen az Esterházy grófi uradalomtól és a körülfekvő községek birtokosaitól szerződésileg féltételesen megszereztetvén, megkezdődtek a mélyfúrási munkálatok a régi Zsemlye, most Vértessomlyó község határában. Az eredmény az első fúrólyukakkal teljességgel meddő maradt, mert ezek 110, 206 illetőleg 128 méter mélységekben az itt az alapkőzetet alkotó triasz-korbeli mészkövet elérték, anélkül, hogy eoczén rétegekre bukkantak volna. A fúrásokkal kapcsolatos és meddőnek bizonyult nagy kiadások már-már kedvét szegték a vállalkozó csoportnak. A szakférfiak benső meggyőződésből eredő erős rábeszélésére volt szükség, hogy még egy negyedik, egy utolsó fúrólyuk mélyíttessék. Az előző fúrólyukakból merített tanulságok nyomán, e fúrás helyét jóval nyugat felé Bánhida község határában tűzték ki. Lázas izgatottsággal követték szakemberek és vállalkozók e fúrás haladását. Előbb jellemző kövületekben bővelkedő eoczén rétegeket fúrtak át, 116 méter mélységben pedig egy 5.80 méter vastagságú széntelepet. A. fúróval kihozott szén szurokfekete színű, kagylós törésű volt, minősége, vegyi vizsgálat alapján, körülbelül 5500 hőegység hőhatálylyal bírónak bizonyult.E minden várakozást felűlmuló eredmény után gyors egymásutánban következett a többi fúrólyuk. - 1906 végéig már nem kevesebb, mint 180 ilyen fúrólyukat mélyítettek, melyekkel 5-10-14, sőt egy helyen, a hol a szén feltornyosulása tételézhető fel, 30 méter vastag rétegben, összesen mintegy 200 millió tonna szénnek előjövetelét állapították meg. E szénterület, mely nagyobb számú község alatt terjed el és melynek szíve Felsőgalla, Bánhida és Alsógalla községek, megszokás következtében általánosságban »tatai szénmedencze« gyűjtőnév alá foglaltatik.

Munkástelep.

Kazánház és szénosztályozó.

Középponti gépház.

Tömedék termelése és tömedékakna.

Sodronykötél-pálya.

Függő sínpálya.

Gróf Teleki Géza-akna.

Grós Esterházy Ferencz-akna.

Királdi Hercz Zsigmond-akna.

Sikló-állomás.

Kötélpálya-állomás az aknában.

Szivattyú az aknában.

A telep látóképe.

Külfejtés képe robbantás után.

Kórház.

Iskola, élelemtár és vendéglő.

Szénosztályozó.

A gépház belseje.

A »tatai szénmedencze.«Az ősi természet ilyképp egy nagyszabású bányászat alapját vetette meg. A vállalkozás feladata volt immár a természet kincseit, aknák mélyítésével hozzáférhetővé tenni, nagyszámú munkásnéppel, hatalmas gépek segélyével mozgásba hozni és számukra, a modern nagyipar igényeinek megfelelő közlekedési eszközök útján, a nagy forgalmi útakat megnyitni.A tatai bányászat történetében mindenkor emlékezetes marad az 1896. év karácsony estéje. Ez időben érte el az első, Alsógalla, Felsőgalla és Bánhida községek hármas határpontján telepített akna a széntelepet és midőn országszerte kigyultak a karácsonyfák gyertyái: egy kis csoport visszafojtott lélekzettel leste az első csille szén kihozatalát egy eddig szűz területről; az első csillét, hogy utána annak ezrei, százezrei, milliói következzenek, munkát adva munkások ezreinek, alapot a haza gazdasági fejlődésének.

Külső berendezés.A tatai szénbányászat külső berendezéseinek műszaki alapterve abban állott, hogy Alsógalla község határában, a magyar királyi államvasútak budapest-brucki vasútvonalának mentén, középponti rakodóállomás építtessék, melylyel a köröskörül telepítendő aknák, sugárszerűleg kiinduló sodronykötélpályákkal kapcsoltassanak össze. Ehhez képest első sorban egy 4 1/2 kilométer hosszú, a magyar királyi államvasútak szabványainak megfelelő normálvágányú vasúti pálya építtetett meg, mely a szénmedenczét Bánhida állomással köti össze, egy nagyszabású rakodó állomással és napi 400 vaggonrakomány-teljesítményű szénosztályozóval. Ez utóbbival kötötték össze - sodronypályák segélyével - előbb az első, gróf Esterházy Ferenczről, azután a második, Királdi Hercz Zsigmondról és utóbb a harmadik, gróf Teleky Gézáról elnevezett aknát.Merész újítást jelentett a hazai bányászat terén az a körülmény is, hogy a tatai bányászatot, noha a széntelep a föld felszíne alatt 100 és 200 méter közötti mélységben fekszik, nem függélyes, hanem lejtős aknákkal tárták fel. Ez aknák az eddig szokatlan 300-400 méter lejtős hosszban mélyíttettek le és lehetővé teszik, hogy a föld felszínén levő sodronypályák az almák mélyéig nyúljanak és a nekik a föld gyomrában átadott szénnel telt csille, minden megszakítás nélkül menjen az osztályozón át, a vasúti kocsiig.Az aknák berendezésével párhuzamosan járt természetszerűleg az erőforrás: egy középponti villanyos telep megalkotása.Míg annakelőtte minden gép hajtásához külön kazántelepen fejlesztették a szükséges gőzt és egy-egy bányánál nem ritkán több tuczatra rugott a kazánházak száma: addig ma a tatai bányászat összes gépeit egyetlen középponti telepen fejlesztett villanyos erővel mozgatják. Tizenkét hatalmas, összesen 1800 négyszögméter fűtőfelületű kazánban fejlesztik a gőzt, három darab, egyenként háromszáz és egy darab ezer lóerős gőzgép, továbbá egy 2300 lóerős gőzturbina számára. Ez utóbbi a legnagyobb ilynemű gép, mely 1906 végén hazánkban üzemben van. A gőzgépekkel és turbinával közvetetlenül kapcsolt villanyfejlesztő gépek (dinamók) összesen 4000 lóerőt adnak át vörösréz huzaloknak, melyek az erőt a több kilométernyi körzetben levő egyes fogyasztási helyeken felállított motorok között osztják szét.Csak a gépészeti technikának meseszerű fejlődése, melynek a XIX. század második felében tanúi voltunk, és mely e századot az emberi művelődés történetében kimagasló jelentőségre emeli, tette lehetővé a jelenkori bányászatot. Csak a csoda, mely vékony drótokon a lóerők százait, ezreit viszi a bányák legfélreesőbb helyeire, képesít arra, hogy a föld mélyében, aránylag kis helyen, munkások ezrei munkálkodhassanak és termelhessék ama rengeteg mennyiségű fűtőanyagot, mely a modern iparnak nélkülözhetetlen alapja. A szénipar gépészet nélkül ma épp oly kevéssé lehet meg, mint a nagyipar szén nélkül.A nagyméretű üzemekben való bányászkodás manap magas színvonalon álló tudomány, melyet hazánk kitűnő bányamérnöki kara a selmeczbányai m. kir. bányászati főiskolán sajátított és sajátít el.Nehéz és felelősségteljes az üzemvezető bányamérnök feladata és kétszeresen az új bányaműveknél, mint a tatainál, hol a szakerők többé-kevésbbé ismeretlen alakulásokkal állottak szemben. A bányamérnöknek működésében három, fontosságuk sorrendjében felsorolt szempontot kell törhetetlenül szem előtt tartania: a munkások biztonságát, a bányamű biztonságát és az észszerű, versenyképes üzemet. E szempontok figyelembe vételével állapítja meg az 252üzemtervet és ennek legfontosabb részét: a fejtési módszert, melynek helyes megválasztásától függ egy bányamű felvirágzása vagy tönkje. Laikus ember alig tudja elképzelni, hogy mennyi körülményre kell tekintettel lennie az üzemvezetőnek a fejtési módszer megválasztásánál. A telep csapására és dőlésére, a szén, valamint a fedő- és fekü-kőzet anyagának minőségére, a szénréteg vastagságára, a szállító, légvezető és tömedék-folyosók kedvező elhelyezésére, stb. stb.Tatabányán a bányászat kiváló képességű vezetője, Ranzinger Vincze, m. kir. bányatanácsos-bányaigazgató a talp-oldalpászta fejtési módszerét honosította meg, mely immár tíz év óta kitűnően bevált.A mai nagy tudományos apparátussal és gépóriásokkal dolgozó bányászatnál természetesen a bányamunkás munkaviszonyai is mások, mint régebben voltak.Sokan még ma is borzongással gondolnak a bányász munkájára. Képzeletükben ott áll az ős, a mint titokzatosan leszáll a föld mélyébe, görnyedve hasogatja gyenge szerszámaival a sziklát, küzdve ezer veszedelemmel és végre roskadozva czipeli terhét a bánya kijárata felé.A tatai és hasonló, a jelenkori technika magaslatán álló bányászat látása, mindenesetre nagy meglepetéssel járna az ilyképpen képzelődőkre. Tatabányán a munkások reggelenként, illetőleg esténként az egyes aknák közelében levő tágas »felolvasó-termekben» gyűlnek össze, hol névsor olvasása útján megállapítják jelenlétüket. Egy idősebb munkás hangosan elmondja a napi imát, melyet ájtatosan ismételnek a jelenlévők.Ezek után a munkás, csákánynyal vállán, kis biztonsági lámpával kezében, az úgynevezett személyszállító aknához megy, mely a munkások közlekedésére szánt felvonóval - lifttel - van felszerelve. E felvonók néhány pillanat alatt az akna fenekére szállítják, honnan sugárszerűleg, több irányba kiinduló, villamossággal világított, széles, magas vágatok vezetnek a munkahelyekre.

Biztonsági intézkedések.A bánya látogatóinak elsősorban az üde levegő fog feltűnni, mely mind a vágatokban, mind a legtávolabb eső munkahelyeken körülveszi. A modern bányamérnöki tudomány egyik legnehezebb, de eredményében legáldásosabb ága: a légvezetés tette ezt lehetővé. A külszínen elhelyezett hatalmas szellőztetők - ventillátorok - perczenként több ezer köbméter levegőt szívnak a bányákon keresztül. E légáram oly módon vezettetik, hogy annak minden egyes munkahelyet érintenie kell, hogy minden egyes munkásnak a szükséges friss, üde levegőt meg kell kapnia.A munkás, a munkahelyre érkezvén, rendszerint a »réselés« munkájába fog, azaz csákányával a még érintetlen szénfalba 100-120 centiméter mély, változó szélességű és 30-50 centiméter magas rést vág. Mikor a rés készen van, mind a rés felett, mind a rés alatt megmaradt szénfalba, a réshez hasonló mélységű lyukakat fúr, ezekbe biztonsági robbantószert helyez el és e robbantószert, villanyos gyújtógépek segélyével, jó távolból meggyújtja. A »lövések« eldördülése után megvárja, míg a szellőztető a gázokkal telt levegőt frissel pótolta, azután újból a munkahelyre megy és a »lelőtt« szenet csillébe - négykerekű kis kocsiba - rakja, melyet a bányásznyelv »kutyának« nevezett el és ezt továbbszállítás végett a »csillésnek« adja át.Nagyfontosságú feladata ezután a munkásnak: a munkahely biztosítása bedőlés ellen; e czélból oly távolságban, mint ezt a fedőkőzet többé vagy kevésbbé szilárd volta megköveteli, faoszlopokat állít fel.

Szállítás.Közben a csillés a síneken mozgó szeneskocsikat az akna felé tolja. Mi sem természetesebb, mint az, hogy e téren is már legnagyobbrészt géperő pótolja az emberi munkát. Oly modern felszerelésű bánya, mint a tatai, keresztül-kasul van hálózva a legkülönfélébb szállítási berendezésekkel. A siklókon fékek segélyével eresztik le a telt csilléket és ezek önsúlyukkal vonják fel az üreseket; meredek emelkedésű folyosókon vitlák hozzák fel őket, míg csekély emelkedésű és szintes vágatokban végnélküli kötelek mozognak állandóan, magukkal vivén a telt csilléket és hozva az üreseket.Az 1906. év vége felé egy angol mérnök kért és nyert engedélyt a tatai bányászat megtekintésére. Előzetes beszélgetés közben a vendég az angol bányák tökéletes szállítási berendezéseit magasztalta és azok tanulmányozását kötötte a vezetőség lelkére. A bányák bejárása után azonban kijelentette, hogy ez irányban a tatai berendezések jobban már nem tökéletesíthetők.

Tömedékelés.A tataihoz hasonló vastag széntelepek kitermelésénél, a visszamaradó nagy üregek állandóan veszélyeztették bányászatokat, főleg két irányban: elsősorban az üregekben lévő levegő behatása alatt, a csaknem minden bányában található széndús, égvényes palák vegyileg bomlani kezdettek, meggyulladtak, állandó tűzveszélylyel fenyegetve az üzemben levő bányákat; másik nagy hátránya ez üregeknek, hogy lassan-lassan a felszíni talaj süppedését idézik elő, E jelentős hátrányok elkerülése végett a kivett szén helyét földdel tömik be, a mi mind a meggyulladást, mind a süppedést megakadályozza. A tatai bányászatot már megalapításakor ily módon rendezte be vezetője. A kitermelt szén helyébe földet tömtek, mely földet ugyanazokon a csilléken hordották a bányába, melyek a szenet hozták ki. Három éve, hogy Németországon keresztül egy jelentős amerikai találmány híre, az úgynevezett iszaptömedékelésé, érkezett hozzánk. A tatai bányászat e tömedékelési eljárást hazánkban elsőül tette magáévá; e szerint a tömedék anyaga, vízzel keverve, mint iszap, kilométernyi távolságokra csöveken át vezettetik a földalatti folyosókon és e csövekből hull ki a kiszedett szén helyére, hol a víz lefolyván, a homok szilárd falként marad vissza. Hogy laikusoknak e találmány fontosságát némileg jellemezzük, felemlítjük, hogy a minden iránt érdeklődő német császár kihallgatásra rendelte ez eljárás németországi első bevezetőjét, hogy jelentőségét és mibenlétét magának megmagyaráztassa. Az új eljárás sok száz munkás nehéz munkáját pótolja.A vállalkozók anyagi érdeke, de a folyton növekedő fogyasztás is, melylyel nem áll arányban a munkáskéz szaporodása, arra ösztökéli a modern technikus világot, hogy az emberi munkát minden lehetőség szerint gépek munkájával pótolni igyekezzék. Ez irányban az »iszaptömedékelés« már óriási haladást jelent, melyet nyomon követ a másik: a géppel való réselés, vagyis az általunk már előbb említett, az érintetlen szénfalba vésendő első bevágásnak géppel való elkészítése. Hazánkban eddig e munkát a bányász kézzel végezte, ő vájta a szénbe csákányával a rést; e legnehezebb és a legtöbb szakértelmet igénylő, egyúttal legveszélyesebb munkája után nyerte a tulajdonképpeni kiképzett szakbányamunkás a »vájár« nevet. Az előrehaladott külföld, különösen Északamerika és Anglia nyomán indulva, a mely két állam együtt a világ széntermelésének felét produkálja, a réselésnek sűrített levegővel hajtott gépekkel való elvégzése van e pillanatban, az 1906. év végén a tatai bányászatnál berendezés alatt. E nagy anyagi befektetéseket igénylő gépészeti berendezés a bányásznak, - mint fent említettük, - legnehezebb és legveszélyesebb munkáját van hivatva végezni.Kétségtelen, hogy a bányászat ma is sokféle veszélylyel egybekötött foglalkozás és sajnos, az 1906-ban a francziaországi Courrièresben előfordult elrémítő szerencsétlenség mutatja, hogy nagy katasztrófák ma sincsenek kizárva. A bányákban manapság előforduló ily nagy szerencsétlenségek rendszerint sokféle természeti esély összejátszásának eredményei; ezek teljesen kizárva soha sem lesznek oly helyeken, hol emberek nagy tömegekben vannak együtt, hol az emberi ész által teljesen sohasem ellenőrizhető természeti erők behatásával, pillanatnyi romboló féktelenségével állunk szemben, de nem hiszszük, hogy ily módon manap a bányászat több áldozatot szedne, mint tegyük fel a színházégések. Bízvást elmondhatjuk, hogy a tatai bányászat minden berendezésénél, költségkímélés nélkül, megtörtént és megtörténik minden, a mi alkalmas a munkával járó veszély csökkentésére, a munkások testi jólétének, egészségének megóvására, konzerválására. S ha magában a napi munkában - bár hála az égnek, elvétve - előfordulnak balesetek, ezek nem számosabbak, bármely más, hasonló, nagyszámú munkáskezet foglalkoztató iparnál és az esetek legnagyobb része bebizonyíthatólag arra vezethető vissza, hogy a munkások elfásulnak a mindennapi veszedelmek iránt, mint például a kőmíves vagy cserepes a leesés veszedelme iránt, és a fennálló biztonsági intézkedések legelemibb előírásait is nem ritkán határtalan könnyelműséggel mellőzik.Mily rövidlátó az, ki a huszadik század elején a munkaadóban még a munkásnép ellenségét keresi. A kapocs a tőke és a munka között napról-napra szorosabb, az egymásra utaltság érzése erősebb és tán egy iparnál sem oly mértékben, mint a bányászatnál.

A bányászok.A tatai bányászat megalapítói az első percztől kezdve teljesen át voltak hatva az érdekek kölcsönösségének, párhuzamos voltának ez érzésétől, és minden ténykedésükben ez vezette őket. Kétszeres fontossággal birt a munkáskérdés éppen a tatai bányászatnál. A környék amúgy is csekélyszámú munkásnépe csak az évek folyamán, lassanként szokott bele a bányamunkába. A munkásnépet messzeföldről kellett összetoborzani és minden egyes munkás elhelyezésére lakásról gondoskodni. A tatai bányászat ez irányban, a tekintetbe jövő egyéb bányászatokkal szemben, kedvezőtlen helyzetben van. Míg az osztrák bányák a környező népes falvakban megfelelő számban találnak munkáskezet, míg a hazai, nagyobb jelentőségű nógrádi bányák, lassúbb fejlődésükben, ugyancsak leginkább a környékben tudtak munkástörzsre szert tenni, addig a tatai bányászatnak, rohamos fejlődése következtében, tíz év alatt egész várost kellett felépítenie és benépesítenie. Tíz évi üzem után az 5000 főnyi munkásságnak már harmadrésze kerül ki a környékbeli falvakból, míg kétharmad része még mindig telepített, kolonizált munkás. Minden munkás elhelyezése átlagban 1000 korona befektetéssel jár. Ezért kellett a Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársulatnak egész várost felépítenie, mely ma hatszázötven épületet és 10.000 léleknyi lakosságot számlál, külön vasúti, posta-, távíró- és telefonállomással, és Tatabánya önálló község néven szerepel a községek országos törzskönyvében. A fejlődés e gyorsasága páratlan hazánkban és a külföldön sem talál sok analogiára.

Tatabánya község.Tatabánya község több kilométernyi hosszban a vasút mentén terül el; újabb részei már a volt bánhidai uradalmi erdőben épültek. A szabályosan egymás mellé sorakozó házak egyenes utczákat alkotnak, melyek fákkal vannak szegélyezve. Minden munkásház hat családnak nyújt egy-egy szobából, konyhából és kamarából álló lakást, melyhez kis házikert is tartozik.A nőtlen munkások számára czélszerűen berendezett munkáskaszárnyákat épített a társulat.A tiszti lakok kis kertektől körülvéve, festői látványt nyújtanak.Legfőbb kötelességének ismerte a társulat nagyrészt saját költségén, kisrészben a munkástársládával egyetemben, mindazoknak az intézményeknek megteremtését, melyek a munkások szellemi és testi jóvoltát szolgálni hivatvák.A társulat iskolájában immár tizenhat tanerő oktat 1500 gyermeket és a nevelés hazafias iránya mind a megye, mind a tanügyi kormány részéről többször részesült dicsérő méltatásban. A német, tót, vend, lengyel ajkú munkás-gyermek, félévi iskoláztatás után meglepő, módon sajátítja el hazánk nyelvét. A kisdedek, - nem kevesebb, mint 300, - két szakképzett óvónő és megfelelő számú segédszemélyzet felügyelete alatt játszanak és játszva tanulnak.A munkások testi jóvoltának ápolása és megvédése a legbehatóbb gondoskodás tárgya. Jól felszerelt és czélszerűen berendezett modern kórház áll a betegek rendelkezésére, külön pavillonnal ragályos betegek részére és jól felszerelt gyógyszertárral. Egy főorvos, egy műtőorvos és egy belgyógyász nagy lelkiismeretességgel igyekeznek a munkásokat betegség esetén gyógyítani és előrelátó gondoskodásuk, jó tanácsaik következtében, az új község egészségi állapota igen kielégítő. Ebbeli fáradozásaikat támogatja a társulattól berendezett egészséges ivóvizet szolgáltató vízvezeték, valamint a díjtalanul a munkások rendelkezésére álló kád- és zuhanyfürdő.Tűzoltóság, gyakorlott mentőszemélyzet egészítik ki a közjónak szolgáló intézményeket.Az új község lakossága túlnyomó részben róm. katholikus hitvallású lévén, a társulat kuratiát létesített és a lelkipásztori teendőket egy kurátus osztja meg két káplánnal.A tisztviselők szórakoztatására kaszinó, az altisztek részére társas olvasókör áll rendelkezésre, míg a munkások nyáron a társulat által külön e czélból megvásárolt, a községgel határos erdőben, télen pedig az e czélra szolgáló termekben, a munkás-zenekar hangjainál szórakoznak.

Megélhetési viszonyok.Nagy és fontos feladat háramlott a társulatra a munkások olcsó megélhetésének biztosítása körül. Az évről-évre szaporodott munkáslétszámot a környék nem tudván élelmiszerrel ellátni az árak rendkívüli mértékben emelkedtek. A társulat élelmiszertárt állított fel, három vendéglőt, egy nagy, a katonai pékműhelyekhez hasonlóan felszerelt pékműhelyt, tejüzletet, mészárszékeket, stb. A vezérelv mindenben az volt, a munkást a lehető legjobb áruval, a lehető legolcsóbb, nagyban való bevásárlási árban ellátni és a mellett különös ügyet vetni arra, hogy a szükséges egészséges élelmiczikkek: hús, kenyér, liszt, sör, zsír, szalonna, a lehető legjutányosabban kerüljön a munkás kezéhez, míg az erős alkoholtartalmú italok ne legyenek olcsóbbak a környékbeli falvak árainál, nehogy az olcsó árakkal a sajnos, úgyis eléggé elharapódzott iszákosság istápoltassék. A telepen lakó önálló kézművesek megszabott jutányos árban tartoznak a munkásság igényeit szolgálni. Mindez üzletekről külön mérleg készül és terjesztetik a bányakapitányság jóváhagyása alá, mely a mutatkozó nyereséget a munkások társládájának utalj a ki.A nőtlen munkások jó és olcsó ellátására munkás népkonyha áll fenn, ahol 90 fillérért reggeliből, ebédből és vacsorából álló egészséges napi élelmet nyújtanak a jelentkezőknek.Az eredményeket tekintve, joggal mondhatjuk, hogy a munkások jó és olcsó ellátását czélzó intézmények kiválóképpen beváltak és elsősorban ezeknek köszönhető, hogy aránylag rövid idő alatt sikerült ily nagyszámú munkásnépet összegyűjteni.

Széntermelési statisztika.A tatai bányászat megalapítói, bár egész vállalkozásuk nagyszabású voltát tagadni bizonyára senki sem fogja, még legvérmesebb reményeikben sem merték a bányászat olymérvű fejlődését remélni, mint azt a következő számok feltüntetik:

1897. évben a termelés	379.066 mm.,	a munkások létszáma 450
1898. évben a termelés	1,215.383 mm.,	a munkások létszáma 1.259
1899. évben a termelés	3,039.858 mm.,	a munkások létszáma 1.829
1900. évben a termelés	4,806.600 mm.,	a munkások létszáma 2.794
1901. évben a termelés	6,547.800 mm.,	a munkások létszáma 3.467
1902. évben a termelés	8,119.000 mm.,	a munkások létszáma 3.555
1903. évben a termelés	8,193.500 mm.,	a munkások létszáma 3.488
1904. évben a termelés	9,372.000 mm.,	a munkások létszáma 4.642
1905. évben a termelés	11,106.000 mm.,	a munkások létszáma 4.803
1906. évben a termelés	12, 750.000 mm.,	a munkások létszáma 5.000

E jelentős mennyiségek kitermelésében az 1900.-1903. években átmenetileg szerepet játszott a külszíni fejtés is. Több millió métermázsa szén oly csekély mélységben találtatott a föld felszíne alatt, hogy a földréteg eltávolítható volt és a széntelep a nap fényénél fejtetett le.A tág keretekben megszabott Tatabánya állomás lassan-lassan elégtelennek bizonyult a növekvő forgalom lebonyolítására, annyival is inkább, miután az 1906. évben már 13 millió métermázsa szállítása irányoztatott elő. Ez tette szükségessé, hogy a magyar királyi államvasútak Felsőgalla állomásának kapcsán, új szénrakodó állomást nyisson, mely 1906. év végén adatott át a forgalomnak. Az új állomás 1200 méter hosszú vashíddal van összekötve, a nagyérdemű Ranzinger Vincze bányatanácsos-bányaigazgatóról elnevezett VI. számú és VII. számú aknával. Modern berendezésű és nagy teljesítő képességű osztályozóján a szén tetszésszerinti nagyságú darabokra választható.A tatai bányászat rohamos fejlődését jórészt kereskedelmi szempontból is igen kedvező fekvésének köszöni. A m. kir. államvásútak fővonalán, két oly nagyjelentőségű ipari góczpont között fekve, mint Budapest és Bécs fő- és székvárosok; előnyös vasúti kapcsolatban Komárom, Győr, Pozsony és a Dunántúl egyéb ipari jelentőségű városaival, kitűnő széntermékére, busás fogyasztási piaczot talált. Ma már nemcsak a Dunántúl iparát szolgálja, de hazánk dunáninneni részeiben, a Duna-Tisza közén, a Nagy Magyar Alföldön és a bánsági vármegyékben talál készséges vevőkre.A tatai bányászat teremtette meg a szénkivitelt Ausztria felé és 1906-ban már több mint 35.000 kocsirakomány talált elhelyezést a szomszéd országban, 4,000.000 koronával javítva meg hazánk gazdasági mérlegét.

Brikettgyártás.A tatai bányászatnál honosították meg először nagyobb mértékben a brikettgyártást. A szénpor, szurok segélyével tojás, vagy tégla alakú darabokba sajtolva, ma már kedvelt fűtőanyaga a hazai közönségnek.

Mészégető és téglagyár.Ugyancsak a tatai bányászattal kapcsolatos a felsőgallai mészégétőtelep, mely ma hazánk legnagyobb ily telepei között foglal helyet és 1906-ban 2500 kocsirakomány meszet adott át a forgalomnak.A bányatelepen levő géptéglagyár évi két millió tömör tégla termelésével, a fűrészmalom, a nagy kőbánya és gépműhely kizárólag a telep szükségletét szolgálják.Ez volna dióhéjban a tatai bányászat rövid, tíz esztendős multjának és jelenének ismertetése. A kiindulási pont 1896-ban Alsó- és Felsőgalla testvérközségek, Bánhida, stb. szántóin az ismert »szőke halászszal rengő térség«, melyen 1906-ban tízezer lelket számláló, virágzó község, 24 millió korona tőkével, 5000 munkást foglalkoztató, 12 millió korona értéket produkáló iparvállalat áll, mely óriási anyag, élelmi- és ruházkodási czikk fogyasztásával, közvetve még további ezreknek ad kenyeret, megélhetést, nagy mértékben hozzájárult a közjólét emeléséhez a környékbeli falvakban és számottevő tényező hazánk iparában.A kiindulási pont és a mai állapot között mérhetetlenül sok érdemes munka és gond, sok jó barát támogatása, sok nehézség és kishitűség leküzdése fekszik.Komárom vármegye közönsége és hivatott vezetői mindenkor felismerték e nagy ipartelep fontosságát a vármegye gazdasági életében. A rideg formalitásokat mellőző előzékenység sokban egyengette útját Tatabánya fényes fejlődésének.

BÁNYÁSZAT RÉGI KÉPEKEN / Többi képért katt a posztra !

A TERMÉSZET VISSZAHÓDÍT, avagy egy tatabányai bányaüzem elmúlása / Többi képért katt a posztra !