HŐSKOR - 1910 körül

SOPRONI HŐSÖK

1944. december 6-án sújtotta Sopron városát az első, hatalmas ember- és anyagi áldozatokat követelő bombatámadás. Az évfordulón minden évben virágok kerülnek a II. világháborús emlékmű talapzatára.

A szemtanúk emlékezéseiből tudjuk, hogy az iszonyatos eseményt követően, amely a Borsmonostori utcát, a Deák tér környékét, a vasútállomást, a Várkerületet és a Belvárost is érte, a lakosság az utcákra tódult. Aki nem látott hozzá a romok kutatásához, az hazafelé igyekezett, hogy megnézze, mi van hozzátartozóival. Véresen, tépetten, szinte merev tekintettel, a szemhártyára fagyott rémülettel és irtózattal járták az emberek a várost. Szédelegtek a bombatölcsérek peremén, bukdácsoltak a széttépett lovak tetemén. Az emberek orrába csapott a feltépett, szabdalt föld szaga, az enyészet illata, a megbomlott csatornák szörnyű bűze.
A legfontosabb tennivaló az összeomlott házakban, pincékben szorultak életének megmentése, a tüzek lokalizálása, az eltorlaszolt utak szabaddá tétele volt.

A fő célpontokra, a pályaudvarokra zuhant a legtöbb - későbbi felmérés szerint - 78 darab 500 és 1000 kilós bomba. A légitámadás kegyetlen vésővel átszabta a belvárost is. A Szent György utcában hét ház dőlt romba, eltűnt a Templom utcai zsinagóga, a Fegyvertár utca egyes épületeiből kémények meredtek az égnek. A Várkerület nyugati oldalán elpusztult házak mögül előbukkant a középkori nagy bástya íve.
Az Orsolya tér súlyos károkat szenvedett, darabokra törött a tér közepén a Mária kút.

A december 6-i légitámadás halottait Németh Alajos vette számba. Könyvébe 310 nevet sorol fel, egyes kutatók szerint az elhunytak száma a sebesültek elhalálozásával jóval megemelkedett.
A nagy bajban megnyilvánult a soproni emberek segíteni akarása. Három nap alatt a város nagyobb részén helyreállt az áramszolgáltatás, megindult az autóbuszforgalom Sopron és a környező községek között, a vasúti forgalom egy hét múlva folytatódott.
A légitámadásból, mely irtózatosabb volt mindennél, végül is mindenki többet bírt elviselni, mint valaha is elképzelte volna.

sopron.hu

Ez a Sopront támadó B-24J-200 co Liberator, ami annyi kárt okozott nekünk, annyi házat romba döntött. S íme a legénység

 http://www.gondola.hu/cikkek/18990-Az_1944__december_18-i_Sopron_elleni_bombazas_uj_reszletei.html

A lezuhant és darabokra tört repülőgép három légcsavartolla díszíti a sopronbánfalvi Hősi temetőben lévő emlékművet.

Vitéz nemes Molnár László, a 3. „Drótkefe" század legendás első tisztje hazánk egyik legszebb síremléke alatt alussza örök álmát. A szívbe markoló mementót dr. nemes Molnár Gyula ezredes (a később agyonhallgatott) szobrász- művész emeltette hősi halált halt fiának.

A lezuhant és darabokra tört repülőgép három légcsavartolla díszíti az emlékművet.

1944. augusztus 7-én az utolsó pillanatig ragaszkodva a kapott parancshoz feláldozta ifjú életét a haza oltárán.

A honi légvédelmet utasító Szikla-központ súlyos tévedése (vagy amerikai tőrbecsalás, rádiófrekvenciára való ráhangolódás) okozta a vadászpilóta halálát, aki gépéből még ki tudott ugrani, de amint ejtőernyőjén aláereszkedett, lelőtték, ő pedig a káldi Farkas erdőbe zuhant. Hősi halálának híre 1944. augusztus 9-én érkezett meg Sopronba, ahol szülei és testvérei mélységes gyászában osztozott az egész város és az egész ország.

A fiatal hadnagy 25 légi győzelmével az addigi legeredményesebb pilótája volt a Puma vadászosztálynak. Egy új támadási taktikát dolgozott ki az ellenséges vadászgépekkel és bombázókkal szemben, a többszörös túlerőben lévő Mustangok azonban aznap felülkerekedtek. Holttestét augusztus 13-án találták meg a káldi erdőben. Másnap többezres gyászoló tömeg kísérte utolsó útjára a sopronbánfalvi Hősi temetőben.

http://www.kisalfold.hu/soproni_hirek/a_pumasok_aszara_emlekeznek/2393011/

ORSÓS ÉS KAZETTÁS EMLÉKEK.../ Többi képért kattints a posztra

TRIANON...

Magyarország 1920. június 4-én, 90 évvel ezelőtt írta alá Trianon kastélyában az I. világháborút lezáró békét. A Trianoni békeszerződés gazdasági-társadalmi hatásait tekintve a magyar történelem legsúlyosabb tehertétele volt, mely egyaránt sújtott és súlyt napjainkban is minden magyar állampolgárt nemzeti, vallási és politikai hovatartozás nélkül.

A trianoni békeszerződés az I. világháborút Magyarország (mint az Osztrák–Magyar Monarchia egyik utódállama) és az Antant (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország) között lezáró békeszerződés, amely többek között meghatározza Magyarország és Ausztria, Románia, valamint az újonnan létrejött Csehszlovákia és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság új határait. (Ausztria határairól emellett a St.Germain-i békeszerződés is rendelkezik.) A trianoni békeszerződés az I. világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések rendszerének része.

A szerződés Magyarország (Magyar Királyság) új határainak megállapítása mellett korlátozta a magyar hadsereg létszámát (35 000 főben), megtiltotta légierő és nehézfegyverek tartását. Tartalmazta az akkor létrejött Népszövetség alapokmányát is. 1920. június 4-én írták alá a Nagy Trianon-kastélyban (egyes - téves - források szerint a Kis Trinanon-kastélyban), a franciaországi Versailles-ban. A szerződést nem írta alá a szintén az Antanthoz tartozó USA, amely akkor nem lett tagja a Népszövetségnek. Az USA és Magyarország később Washingtonban kötött békét: ez a Népszövetségre vonatkozó cikkelyek kivételével szó szerint megegyezett a trianonival.
A magyar delegációt a tárgyalásokon gróf Apponyi Albert vezette. Szigorú értelemben vett tárgyalás nem folyt, az Antant képviselői fogadták a magyar küldöttséget, és egyszerűen közölték vele a feltételeket. Ezután átvették a magyar álláspontot tartalmazó dokumentumokat, majd pár nap múlva - lényegében anélkül, hogy figyelembe vették volna a magyar érveket - közölték a döntést. Az új határokat elvileg a Woodrow Wilson amerikai elnök által megfogalmazott nemzeti elv alapján jelölték ki. Ettől azonban több esetben, stratégiai, gazdasági, közlekedési stb. szempontokra hivatkozva eltértek. Például az összes az új határral párhuzamos út és vasút a határ túloldalára került (főleg katonai okokból). Például az Arad-Nagyvárad-Szatmárnémeti út és vasút, a Csallóköz (a megmaradt, összekötő utak nélküli sugaras szerkezet máig a magyar közlekedés egyik gondja). Így kerültek egybefüggő magyar lakosságú tömbök is a határ túloldalára (Csallóköz a teljes Dél-Felvidékkel, a Partium, Székelyföld, a Délvidék északi része), noha legtöbbször ki lehetett volna jelölni megfelelő határt. A magyar tárgyalási stratégia sem volt kompromisszumkész: a teljes integritást célozta ahelyett, hogy a magyar lakosságú határmenti területek megtartására törekedett volna. Részben ezért is hagyták figyelmen kívül.
A szerződést végül a lényegében erre kinevezett Simonyi-Semadam Sándor kormányának küldöttei, Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és Benárd Ágoston népjóléti miniszter írták alá. A szerződést az 1921. évi XXXIII. törvénycikkel iktatták be a magyar jogrendszerbe - ez volt az egyetlen magyar törvény, amely fekete keretben jelent meg

Magyarország az alábbi területeket veszítette el:
- Erdély és jelentős területek Magyarország keleti részéből (az ún. Partium, valamint a Bánság keleti része, az Alföld egy része Romániához került;
- A szlovákok, rutének által is lakott északi területek többsége, így a Felvidék, a Csallóköz és Kárpátalja Csehszlovákiához került;
- Délen a Szerémség, Bácska és a Bánság nyugati része, valamint a Muraköz az újonnan alakult Szerb–Horvát–Szlovén Királyság (későbbi neve Jugoszlávia) része lett;
- Nyugaton egy sáv, a Felsőőrvidék Ausztriához került, ahol később Burgenland néven önálló tartományt hoztak létre az új területekből a már aláírt Saint Germain-i békeszerződés alapján;
- Északon Szepes és Árva megyéből kb. 500 km2 területet Lengyelország kapott meg.

A szerződéssel a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz került az 1102 óta a magyar korona fennhatósága alá tartozó Horvátország is. Fiume (mai neve Rijeka) városa is a magyar korona része volt, de rövid önállóság után Isztriával és Zárával együtt Olaszországhoz került, majd 1947-ben Jugoszláviához csatolták.

A békeszerződés eredményeképpen a Magyar Királyság elveszítette területének több mint kétharmadát (az ország területe 282 000 km2-ről 93 000 km2-re csökkent).

A Magyar Királyság lakóinak száma 18,2 millióról 7,6 millióra esett vissza. 1910-ben a Magyar Királyságban élő magyar népesség az össznépesség kb. 48,1%-át tette ki. Noha az elcsatolt területeken élők többsége nem volt magyar nemzetiségű, a békeszerződés során az országhatárok megvonása még nagyjából sem követte a nyelvi vagy nemzetiségi határokat. Sok esetben egységes tömbben élő magyar lakosságú területeket is elcsatoltak. Mintegy 3,3 millió magyar rekedt kívül az új magyar állam határain, azaz magyarok kerültek szülőföldjükön kisebbségbe. A magyar nemzetiségűek lélekszáma az elcsatolt területeken az 1910-es népszámlálás alapján:

- Felvidéken (ma Szlovákia): 884 000 fő, a helyi lakosság 30%-a
- Erdélyben (ma Románia): 1 662 000 – 32%
- A Vajdaságban (ma Szerbia): 420 000 – 28%
- Kárpátalján (ma Ukrajna): 183 000 – 30%
- Horvátországban: 121 000 – 3,5%
- Muravidéken (ma Szlovénia): 20 800 – 1,6%
- Felsőőrvidéken (Burgenland) (ma Ausztria): 26 200 – 9%

A békeszerződés után a magyar népesség aránya a népmozgás miatt általában csökkent, de az elcsatolt területeken ma is nagy számban élnek magyarok.

 Az Osztrák-Magyar monarchia nemzetiségi térképe 1910-ből

Ami a gazdaságot illeti, a korábbi Magyar Királyságból a termőföld 61,4%-a, a faállomány 88%-a, a vasúthálózat 62,2%-a, a kiépített utak 64,5%-a, a nyersvas 83,1%-a, az ipartelepek 55,7%-a, a hitel- és bankintézetek 67%-a került a szomszédos országok birtokába. Romániának és Jugoszláviának részt kellett vállalnia Magyarország anyagi tartozásainak rendezésében a fennhatóságuk alá került területek miatt. A további intézkedések közé tartozott, hogy nem épülhet Magyarországon vasút egynél több sínpárral. Magyarország azokról az Európán kívüli területi előjogokról is lemondott, amelyek a korábbi Osztrák–Magyar Monarchia területéhez tartoztak. Az elcsatolt területeken az új rezsimek megbízhatatlannak tartották a korábbi, többnyire magyar nemzetiségű értelmiségi, hivatalnoki réteget, és sokukat elbocsátották. Nagy részük az 1920-as években Magyarországra települt át, ahol komoly nélkülözések után is csak részben találtak munkát. Mindez belpolitikai feszültségeket keltett, felerősítette a magyarországi antiszemitizmust.

Az elveszített területek egy részét a II. világháború előtt és alatt a Bécsi döntésekkel (1938 és 1940), illetve német szövetségben fegyveres akciókkal az ország visszaszerezte. Az I. Bécsi döntéssel a Felvidék és Kárpátalja déli - többségében magyarlakta - részét, Csehszlovákia német elfoglalásakor Kárpátalját, a II. Bécsi döntéssel Észak-Erdélyt, Jugoszlávia német lerohanását követően pedig Muraközt, Dél-Baranyát és Bácskát kapta vissza az ország.

Az 1947-es Párizsi békeszerződés visszaállította az 1937-es határokat, de katonai okokból három Pozsonnyal szemben lévő falu, Oroszvár, Horvátjárfalu és Dunacsún, az ún. Pozsonyi hídfő átkerült Csehszlovákiához (hivatalosan azért, hogy Pozsony további fejlődéséhez, növekedéséhez elég terület legyen a Duna déli oldalán). (Ez tette később lehetővé a Bős-nagymarosi vízlépcsőnél a Duna egyoldalú szlovák elterelését.)

Azóta Magyarország területe – apróbb kölcsönös területi kiigazításoktól eltekintve – nem változott, nagysága hivatalosan 93.030 km2.

A II. világháború után Magyarországot leigázott országnak tekintették, elsősorban a Szovjetunió részéről volt ez a hivatalos álláspont. Ennek értelmében Magyarország számára egészen 1989-ig előírták, hogy nem építhet széles utakat, mert azon a hadsereg fel tud vonulni. A szomszédos országokból kitoloncolták a II. világháború alatt újonnan letelepült magyarokat. Ezzel azonban nem elégedtek meg a környező országok vezetői, és keményen bosszút álltak a magyarajkú őslakosokon. Az egyik ilyen cselekmény Csehszlovákiában a Beneš-dekrétumokból ismert kollektív bűnösség elve volt, mely a magyar mellett a német kisebbséget érintette a legrosszabbul.