E gyéren lakott kis települések elfoglalása az ellenség kemény
ellenállása miatt javarészt közelharc árán történt. Szuronnyal,
rohamkéssel és kézigránáttal kellett a szívósan védekezõ szovjet
csapatokat lépésrõl-lépésre visszaszorítani.
Marjai Tamás huszár hadnagy
Kivonat az 52. sz. hu. Ho. Pcs.-ból. 1945. március 1.
Marjai Tamás 4. huszárezred állományába tartozó hivatásos hadnagy fegyverténye
1945. évi január hó 20-30 között a Vértes-hegység visszafoglalásáért
vívott harcokban bátorságával messze kimagasló módon kitűnt. A
Kőhányás-puszta elleni támadásnál a legsúlyosabb ellenséges tüzérségi és
gyalogsági nehézfegyverek összefogott gyilkos tüzében, mint
szakaszparancsnok, szakasza élén sorozatosan megrohamozta a mélységben
elhelyezkedett ellenséges támpontokat, míg áttörte az ellenség védelmi
övét. Személyes példája magával ragadta szakaszát, sőt a mellette küzdő
egységet is.
A Nagybükk elleni rohamnál egymaga két ellenséges nehézfegyverrel
megerősített támpontot semmisített meg kézigránáttal, majd rátapadva a
lendületes rohamtól megrendült ellenségre makacsul üldözte azt, úgyhogy
az ellenség nehézfegyvereit hátrahagyva, rendezetlenül kényszerült
visszavonulni. Szakasza elsőként ért fel a Kotló-hegyre, miközben négy,
nehézfegyverrel megerősített támpontot küzdött le.
A Kotló-hegyen az ellenség bekerítette a 4/1. huszár osztályt. Marjai
hadnagy két napon át, lőszerutánpótlás nélkül, étlen, szomjan,
dermesztő hidegben és hóviharban rendületlenül kitartott szakaszával, és
egymás után közelharcban verte vissza a nyomasztó túlerő meg-megújuló
támadásait. A gyűrűből való kitörési parancsra szakasza élére állt és
elkeseredett közelharcban áttörte a két nap folyamán kiépített orosz
védelmi övet. Közben szilánkos combcsontlövéssel megsebesült, és az
orosz védőállás mögött fekve maradt. A dermesztő hidegben keze-lába
lefagyott. Ilyen állapotban, öt napon át étlen, szomjan, a nagy
vérveszteségtől teljesen elgyengülten, hófúvásban, méteres hóban,
hegyről-hegyre csúszott-kúszott marjai hadnagy az orosz védőállásokon
át, amíg saját csapataihoz visszatért.
A fagyás következményeként majdnem összes ujjainak ízét, és mindkét lábát térden alul csonkolni kellett.
Marjai Tamás hadnagy a hőslelkű, minden áron győzni akaró, meg nem alkuvó magyar honvéd huszártiszt példáját testesítette meg.
... még e témához ...
Január végén indult meg a Dunántúlon nagy német páncélos erőkkel a
Budapest felmentését célzó támadás. A huszár hadosztály a kapott parancs
szerint csatlakozott a támadáshoz. Ez volt a magyar huszárok, - mint
fegyvernem, - utolsó nagy csatája. Oroszlány községben gyülekeztek, az
első elérendő cél az orosz vonalat áttörve a Vértes déli kijáróinak
kézbevétele volt. A támadás január 28.-án indult meg, méteres hóban, 30
fokos hidegben. A huszár hadosztály az ellenség kemény ellenállását
megtörve Kőhányás pusztát közelharcban foglalta el. A további előretörés
a terep és időjárás viszonyok miatt kegyetlen ember-ember elleni
küzdelem volt. Szuronnyal, rohamkéssel és kézigránáttal kellett a
szívósan védekező oroszokat lépésről lépésre vissza szorítani, fától
fáig. Hosszas véres küzdelem után kiértek az erdőből a 365 m-es
Kotlóhegyen, majd később a 4. Hadik huszárezredből alakított
huszárosztály Koltay Zoltán huszár százados parancsnoksága alatt
sötétedésben érkezett be. Harc közben igen nagy veszteséget szenvedtek, a
századoknak csak maradványai voltak. Az egyetlen megmaradt a 4/3
századparancsnok Kenessey Miklós volt, a század előretörésében három
szakaszparancsnokát vesztette el. Súlyosan megsebesültek Merényi Ferenc
és Veres Károly zászlósok, Jáger Ferenc őrmester elesett. A legénységben
is kb. 50%-os volt a veszteség. Másnap erős orosz ellentámadást vertek
vissza, majd meggyőződtek arról, hogy be vannak kerítve, miután felmentő
támadásra számítani nem lehetett, elhatározták, hogy kitörnek a
gyűrűből. Élelem és lőszer nélkül közelharcban kellett a huszároknak a
harcot felvenni, január 31.-én hajnalban indultak el visszafelé. Koltay
százados vezette a kitörés élét. A harc közben a 4/3 század teljesen
felmorzsolódott. A kitörés után csak a századparancsnok meg Papp István
törzsőrmester és tizenkét huszár érte el a saját vonalat.
|