SOMOGY VÁRMEGYE NÉPE./ Folytatáshoz katt a posztra !

Írta Endrei Ákos tanár

A somogyi nép elem.

Hogy mily elemekből alakult Somogy vármegyének mai, a legeredetibb magyar nemzeti sajátságokat megőrzött népessége, arról a monográfia történeti részében van bővebben szó. Az erre vonatkozó nyelvi adatok egyik legfeltünőbb körülménye, hogy Somogy népe nagyobb részének nyelve, az alföldi nyelvjárással egyezőn, az ú. n. "ö-ző" (könyér, övött) nyelvjárás körébe tartozik, a mely nyelvjárást beszélik mindenütt ott, a hol a legtöbb eredetiséget és legtöbb faji sajátságot őrizték meg. A honfoglaló magyarok tudvalevőleg a Duna és Tisza vonalától délre, főleg az Alföldön foglaltak helyet s onnan terjeszkedtek délnyugat és kelet felé. A délnyugati terjeszkedés Baranyát, Somogyot és a Dráva vidékét ejtette útba s átterjedt Szlavóniába: a régi Valkó és Szerém-megyék (Kőrös, Belovár, Verőcze) területére is, mint ezt a négy szlavóniai magyar helység nyelve még ma is bizonyítja. Ezen a nagy területen foglalt helyet az igazi magyarság a maga ő-ző nyelvjárásával és ennek az ősmagyarságnak, mely keleten a székelységig terjedt, elég tisztán megmaradt származéka a délsomogyi magyarság is.

Somogy népének egy másik része: az éjszaksomogyi, már nem ily tiszta eredeti faj. A Dunántúl legnagyobb részében ugyanis nagyszámú szlovén lakosságot találtak a honfoglalók, a kik azután megmagyarosodtak. E szlovénok beolvadásával keletkezhettek azok a fajbeli eltérések, melyek Délsomogy népét az éjszaki Somogy népétől megkülönböztetik, mely két faj első elhelyezkedésének határait is megtaláljuk még a nyelvjárások mai helyzetében.

Ezt az éles különbséget Somogy déli és éjszaki magyarsága között minden kutató csakhamar észrevette. Legélénkebben kiemeli a különbséget - bár még csak saját általános tapasztalata alapján - Baksay Sándor az "Osztrák-magyar monarchiá"-ban, a hol a somogyi nép jellemzésére a többek között ezt mondja: "nem oly szálas, mint a jász vagy kun, nem oly zömök és izmos, mint a kecskeméti, de idegei, mint a szíj, hajlékonysága, mint a vessző, mozgása, járása gyors. Belső-Somogyban (a dombóvár-kaposvári vasút és a kanizsai klinkertől délre) ilyen a nép. Külső-Somogyban megtermettebb, csontosabb, vállasabb, teltebb izomzatú, de nyugodtabb és kényelmesebb is. Az arczszín szőkés, míg a Dráva felé barna; fent selymesebbek, posztósabbak az emberek s a nők kedvelik a tarkát, a színest; lent egyszerűbbek s az öltözködés alapszíne a maguk szőtte-fonta fehér (ez a gyász is)".

Már tudományos kutatások alapján konstatálja ezt a különbséget Somogy népének legalaposabb ismerője, Vikár Béla, a következő soraiban: "Hetes, Juta, Bodrog és a Kaposvárhoz közelebbre eső, valamint a kapos-balparti községek, aránylag a többinél, t. i. Csökölynél és a zseliczi falvaknál, csekélyebb mértékben őrizték meg eredeti kultúrájuk és etnográfiai jellemük vonásait; továbbá e két terület néprajza eredetileg teljesen külömböző volt és ezen eredeti külömbözés nyomai köztük ma is kimutathatók, pl. nyelvjárásuk, bár hangtanilag szorosan összefügg, a szókincs és a mondatszerkezet tekintetében feltűnő eltéréseket mutat; így az éjszaknyugati részen - és a hozzászámított többi pontokon - az összes etnográfiai viszonyok (valamint nyelvtényezők is) erősebb német és éjszaki szláv befolyásra vallanak, míg a Zseliczség és a vele tőszomszédos Csököly nagyobbfokú délszláv (horvát-magyar) vegyülésnek világos nyomait tünteti fel olyannyira, hogy a külömböző keveredés mindkét részről a népesség fizikai típusában és pszihikai jellemvonásában is kifejezésre jut."

Körülbelül hasonló eredményre jut Balassa József is, a ki azonban még pontosabban és tudományosabb alapon jelöli meg a nyelvi különbséget Somogy198különböző eredetű népessége között "A magyar nyelvjárások eredete" czímű alapvető munkájában.

Mindezekből tehát megállapítható, hogy Somogy magyarsága kétféle eredetű s éppen ezért kétféle etnográfiai típushoz is tartozik. A déli rész az eredetibb, az aránylag tisztább magyar faj, az éjszaki a vegyültebb és aránylag átalakultabb. E két típus sokban egymástól különböző sajátságokat tüntet fel, melyekre etnográfiai ismertetésük minden részletében tekintettel kell lennünk.

A mily könnyű azonban még nem éppen beható külső érintkezés útján is a somogyi magyarság e két típusát felismerni, éppen olyan nehéz, sőt lehetetlen megvonni a határt, mely a kettőt egymástól elválasztja. Baksay - mint láttuk - egyszerűen a dombóvár-kaposvári vasútvonalat és a kaposvár-kanizsai országutat veszi határvonalul és az egyiket (követve a református egyház közigazgatási alapon álló elnevezését) Belső-Somogynak, a másikat Külső-Somogynak nevezi. Ez az elválasztás nyilván csakis az egyházi életből megszokott, kényelmes osztályozáson alapszik. Már valamivel pontosabb Balassa I. elválasztása (A magyar nyelvjárások osztályozása 39. l.), kinek megállapítása szerint "az alsó-dunántúli nyelvjárás választóvonala kiindul Somogy és Zala határán, körülbelül Nemesvid és Marczali között, s Kaposvárt délre hagyva, a Mecsek felé tart". Ez tehát a déli néptípusnak jóval nagyobb területet jelöl ki. - Végül érdekes még megemlítenünk, hogy ott, a hol Zala határán (a Dráva táján) a dunántúli és alföldi nyelvjárásterület ma érintkezik, ott találta meg Sebestyén Gyula a régi határjelző gyepüket (Etnográfia VIII. 241. l.), melyek az ő kutatásai szerint a határokon hadászati szempontból elhelyezett "székelyek"-nek végállomásait jelezték. Hogy miféle változásoknak volt ez a törzslakosság a századok folyamán kitéve és hogy mily régibb és újabb települők hagyták itt nyomaikat, vagy olvadtak bele a magyarságba, azt a községek története és az általános történeti rész a megfelelő helyen megmondja.

Nyelvhatárok és nemzetiségi viszonyok.

Legeredetibb magyar helyek Somogyban, délen: Lábod, Istvándi, Kálmáncsa, Visonta, Csököly, Csurgó, Balhás.

Éjszakon: Vörs, Keresztúr, Kéthely, Kőröshegy, Kiliti, Ádánd.

Középütt: Szill, Büssű, Gölle, Attala, Nemesdéd, Segesd.

Német hatást mutatnak: Szulok, Hárságy, Bőszénfa, Döröcske, Ecseny, Bonnya, Kissomodor, Kisbőszén, Németszomajom, Mike, Böhönye stb.

Szláv hatást: Lengyeltóti, Buzsák, Táska, Szigetvár, Tarany stb.

Horvát hatást: Babócsa, Tótújfalu, Drávaszentmárton, Bolhó, Drávakeresztúr, Révfalu, Bélavár, Vízvár stb.

Vend nyomokat mutat: Tarany, Iharos.

Az egyes járásokban a nemzetiségi viszonyok következőképen alakulnak:

A csurgói járásban mind a 29 község magyar. Számbavehető horvát kisebbség van 5 helységben (Berzencze, Liszó, Bagolasáncz, Iharos és Zákány), kevés vend van Iharosban. - Megmagyarosodott az elmúlt 50 év alatt 2 (Zákány és Belezna).

A barcsi járásban 28 község közül magyar többség van 19-ben, horvát 8-ban (Potony, Tótújfalu, Aracs, Bolhó, Babócsa, Lakócsa, Szentborbás, Drávaszentmárton), német 1-ben (Szulok). - Elhorvátosodott (szerbből) 4 (Tótújfalu, Lakócsa, Drávaszentmárton, Szentborbás), magyarból 2 (Babócsa, Bolhó).

A nagyatádi járásban 30 község közül magyar 27, horvát 3 (Bélavár, Heresznye, Vízvár), vend kisebbség van 1-ben (Tarany). - Megmagyarosodott az utóbbi félszázad folyamán (horvátból) 4 (Nagyatád, Henész, Bodvicza, Agarév).

A szigetvári járásban 44 község közül magyar 33, német 8 (Nagyhárságy, Boldogasszonyfa, Almamellék, Szt.-László, Tótkeresztúr, Szulimán, Németújfalu, Teklafalva), horvát 3 (Drávakeresztúr, Sztára, Révfalu). Ezenkívül nagy német kisebbsége van 4-nek (Bécz, Magyarlukafa, Németlad, Endrőcz). -Megmagyarosodott az utóbbi félszázadban (szerbből) 1 (Mozsgó); elhorvátosodott (szerbből) 1 (Drávakeresztúr), németből 1 (Sztára), magyarból 1 (Révfalu);elnémetesedett magyarból 3 (Nagyhárságy, Tótkeresztúr, Szulimán), szerbből 1 (Almamellék).

A kaposvári járásban 50 község közül magyar 46, német 4 (Szomajom, Homok, Kercseliget, Bőszénfa), nagy német kisebbség van 3-ban (Kisberki, Szabadi, Simonfa). - Megmagyarosodott 2 (Hajmás, Gálosfa); elnémetesedett 2 (Szomajom, Homok).

A marczali járásban 38 község közül magyar 37, német 1 (Bize), nagy német kisebbsége van 1-nek (Mesztegnyő). - Elnémetesedett 1 (Bize).

A lengyeltóti járásban mind a 28 község magyar. - Megmagyarosodott tótból 3 (Tótszentpál, Táska, Öreglak).

199Az igali járásban 34 község közül magyar 27, német 7 (Bonnya, Szorosad, Sztára, Miklósi, Döröcske, Gadács, Ecseny); nagy német kisebbség van 6 helyen (Somodor, Zimány, Büssű, Szill, Ráksi, Polány). - Elnémetesedett 3 (Bonnya, Szorosad, Miklósi).

A tabi járásban mind a 31 község magyar. Nagy német kisebbség van 2-ben (Pusztaszemes és Zics); csekélyebb német kisebbség van 6-ban (Ádánd, Bábony, Nágocs, Tab, Kereki, Kötcse).

Egész Somogy vármegyében van tehát összesen 312 község, melyek közül magyar 277, német 21, horvát 14. Ezenkívül számbavehető horvát kisebbség van 5 községben, számbavehető német kisebbség van 20 helyen és kevés vend 2 helyen.

A magyarság egy tömegben lakik. A 14 horvát község két csoportban húzódik a Dráva mentén a szlavóniai horvátság átnyúló határszéle gyanánt. A 21 német helység közül 7 a baranyai sváb telep nyúlványa az Almás mellékén, a többi 14 pedig szétszórt szigetségeket alkot a megye belsejében.

Az utóbbi félszázad alatt összesen megmagyarosodott 12 község (horvátból 6, németből 2, tótból 3, szerbből 1), elnémetesedett 7 (magyarból 6, szerbből 1),elhorvátosodott 9 (szerbből 5, magyarból 3, németből 1). A magyar faj nyert 12-t, vesztett 9-et; a német nyert 7-et, vesztett 3-at; a horvát nyert 9-et, vesztett 6-ot; a szerb teljesen kiveszett és a vendnek csak két helyen van nyoma.

A lakosság szaporodását az utóbbi évtizedekben két társadalmi veszedelem nagy mértékben hátráltatja: az egygyermekrendszer, mely a 70-es években a Sárközből terjedt el s különösen a legmagyarabb református községekben pusztít, továbbá a kivándorlás.

Testalkat, jellem.

Somogyban háromféle néptípust különböztethetünk meg: tiszta magyart a vármegye legnagyobb részében, németet a Zseliczségben és egyes kisebb szigeteken, továbbá a szlávot a Dráva mentén és Lengyeltóti környékén. Azonban - miként már fennebb említettük - a magyar faj is két részre oszlik: a délsomogyi és a balatonmenti fajtára. A Balaton táján a férfiakat erős csontalkotás, gömbölyű, telt arcz, izmos tagok, gesztenye haj, a nőket ezenkívül vállas, melles termet jellemzik; a Rinya völgyében (nagyatádi járás) inkább a szőkés, vörösbe átmenő haj és gyengébb izomrendszer a jellemző; Kaposvár vidékén Szenna, Bajom, Csoknya, Hetes, Szt.-Benedek lakói - bár magyarul beszélnek - testalkatban különböznek a többi magyar típusúaktól: gyengébbek, szűkmellűek és szegény izmúak. Általában Külső-Somogyban a nép megtermettebb, csontosabb, vállasabb, teltebb izomzatú, de nyugodtabb és kényelmesebb, ellenben Belső-Somogyban nem oly szálas és izmos, de idegei hajlékonyabbak, járásuk, mozgásuk gyors; szilajabbak, bátrabbak, egyszerűbbek, az emberek. A Balaton mentén kivételt alkot Somogytúr és Látrány református népe, mely nyelvjárás, testalkat és szokások tekintetében a többi partmenti falvak lakosaitól elüt és inkább a belsősomogyi fajhoz hasonlít.

A hajviseletnek egy különös maradványa az ú. n. csimbókviselet, mely már alig található. A csimbók a férfi hosszúra növesztett hajának a fejbúbon és le a tarkó közepén való kettéosztása, mind a két fül előtt három ágra fonva és csomós bokrétába kötve.

A szláv típus Szigetvár környékén (szerb maradvány) és a Dráva táján (horvát): szálas, erős, munkabíró, Lengyeltóti és Buzsák táján (tót) apró, gyenge.

A németek közül az ecsenyiek, bonnyaiak, zselicziek lassúak, hosszú, vékony lábszárúak, szűkmellűek - a mikeiek, szulokiak zömökök, erősek és elevenek - a mocsoládiak és kötcseiek a magyarral már elvegyültek s nem is sejtjük bennük a németet.

Kasztrendszer.

A somogyi nép a felekezeti és nemzetiségi megkülönböztetés mellett még bizonyos társadalmi osztálybeli megkülönböztetést is tesz egyes tagjai között. - A nép saját társadalmát, földbirtok és vagyonosság szerint osztályozza.

Első helyen vannak a telkes polgárok, a kik legalább egy negyed teleknél nagyobb mennyiségű földbirtok tulajdonosai. - A kinek csak egy negyed telek birtoka van; az fertályos polgár. - A kinek háza és 1-2 hold földje vagy szőlőbirtoka van, az házas zsellér. - A kinek háza nincs, de 1-2 hold földje van: az házatlan zsellér. A két utóbbiak egyúttal napszámosok is. - Napszámos azonban igazi értelemben az, a kinek se háza, se földje nincs. - Ezek után következnek a cselédek, a kik földesurakhoz, telkes polgárokhoz vagy egyéb munkaadókhoz elszegődtek. - A községbeli népség között kiváltságos osztály a mesterembereké. A mesterember magát feljebbvalónak tartja a polgárnál, a kit paraszt-nak 200nevez és lenéz, pedig gyakran elmegy a paraszthoz nyáron aratónak. A telkes polgár lenézi a mesterembert és magánál alantabbrangúnak tartja, de azt eltűri - régi szokás -, hogy a mesterember a templomban mindig előbbre ül a polgárnál. Az első pad az úrihölgyeké, a második a mesterembereké. Ez a kasztrendszer, ily mereven, csak a külső-somogyi községekben van meg. Minél inkább délre haladunk, annál demokratikusabb a nép felfogása.

Ruházat.

A népviselet, mely még néhány évtizeddel előbb az országban eredetiségével a legelső helyen állott, ma már rohamosan elveszti ezt a jellegét és a városi polgárok ruházatához idomul. Ma már vajmi ritka ruhadarabok: a szűr, a pruszlik és a dolmány. Férfiak és nők egyaránt az általános divathoz kezdenek alkalmazkodni. Még legtöbb eredetiséget őriztek meg a belsősomogyi református községek. Ezek között is konzervatív szellemben első helyen áll Csököly. Itt láthatni még - de itt is csak elvétve - a széleskalapú vagy rézgombos fehérdolmányú "pógárokat" és a felszedéses csipkéjű főkötős és díszesen kivarrott fejszorítós asszonyokat. A ruházatban sok eredetiséget megőrzött a lengyeltóti járásbeli tót községek népe is (mint Buzsák, Tótszentpál, Varjaskér), mely különösen a női viseletben festői.

A tehetős férfiak ezelőtt fehér szűrposztó-ruhát hordtak, Nemesdéd, Szakácsi és a Balaton táján kék posztóval czifrázva; alatta fehér gombokkal díszített sötétkék nadrágot, posztódolmányt viseltek; ugyanilyen volt az igali, karádi tehetős pógárok viselete, csakhogy ezek a szűr ujját nem varratták be, hanem felöltve hordták és rövid útra menve is vászon- vagy szőrtarisznyát vittek magukkal. Legtöbb vidéken a szűr czifrázására kék helyett vörös posztót használtak, sőt néha még selyemmel is kihímezték.

A legjellegzetesebb férfifelöltők különben a bunda, a ködmen (ezt nők is hordták), a bekecs, a suba, a guba és a szűr, melyeknek készítésével a szűcsök és szűrszabók foglalkoztak.

A régi szűcsiparnak Somogyban találjuk legszebb termékeit. Legközönségesebb volt a bunda, mely abban különbözik a subától, hogy rövidebb és ujja is van. A suba ellenben bokáig ér és ujjatlan, kívül bőr, belül szőr. Hidegben hosszú szőrrel bélelt részét befelé fordították, melegben vagy esőben pedig szőrös felét fordították kívülre. Ezt a subát ma már csak a pásztorgunyhókban, a juhászok fekvőhelyén találhatjuk. Volt ú. n. kissuba is, a mely éppen olyan volt mint a nagy, csakhogy czombig ért. A suba felső része a subatányér, alsó részén csipkézett sávra varrva, hátul egy eredeti alakjában meghagyott báránybőr lóg le. Ma már alig egy-két ember visel ilyen ruhát.

A szűcsmunkák közül legtöbb fönnmaradt terméke van Somogyban a ködmennek, ellenben a bekecs, mely ehhez hasonló, csakhogy valamivel hosszabb, már nagyon ritka. A ködment máskép kisbundának is nevezték s férfiak és nők egyaránt viselték. A bundától és subától abban különbözik a ködmön, hogy szorosan a testhez simul. Juhbőrből készült, ujján és nyakán birkaprémmel. Most már csak a női ködmeneket díszítik, régebben a férfiködmönöknek is voltak művészi czifrázatai.

A ködmenek díszítésénél három változatot különböztethetünk meg. Legrégibb a bőrkivarrásos díszítés, a mikor a szűcs leginkább piros szattyánbőrből virágokat, csipkéket nyírbált ki ollóval, melyeket azután széleiken rávarrt a ködmenre. Ezek a czifra minták a szűcsnek a fejében voltak, nem kellett őket előrajzolni.

Második változata a ködmen-díszítésnek az, melyben a bőrkivarrás a hímzéssel társul. Ez átmenetül szolgál a tiszta hímzéses czifrához. Némelyiken nagyon kevés a hímzés, csak a tulipánbimbók vagy a levélerezetek vannak selyemmel kivarrva.

A harmadik díszítő-változat a tiszta hímzés. Ez mutatja a legnagyobb változatosságot. A hímzés tisztán színes pamukkal történik. A virágok formája és száma attól függ, hogy ki a megrendelő: nő-e vagy férfi, fiatal-e vagy idősebb, gazdag-e vagy kevésbbé jómódú és hogy mely községbe való, mert minden vidéknek megvan a maga ízlése és a szűcsök ehhez alkalmazkodnak. Ezek a tisztán kivarrott ködmenek újabb eredetűek voltak és legmesszebb elterjedtek. Nemcsak Csököly, Nagykorpád, Kisbajom, Nagyatád körül viselték, hanem még Berzencze horvátjai is, a kik valószínűleg a nagyatádi vásárokon ismerkedtek meg velök és kedvelték meg őket. A ködmenek díszei főleg a hátsó részre jutottak, de ezenkívül a szűcsök még az elejét, oldalát és az ujjait is feldíszítették. Legkedveltebb szín a piros, 201emellett azonban zöld, fehér, kékes és más színárnyalatok is szerepelnek a legtarkább vegyületben.

A bőrfelöltőket később, midőn a posztógyártás fellendülésével a posztószövet általánosabbá lett, a szűr, a mi különben is kedvelt ősi viselete volt a magyarnak, lassanként kiszorította. A szűrt az ú. n. "szűrszabó"-k (sajátlagos magyar iparág) állati szőrökből csapott nemezposztóból készítették. A szűr bokáig ért, a vállra akasztották. Sokszor nem is volt ujja, vagy csak rövid ujja, melynek fenekét bevarrták (fenekesujjú szűr). Erről mondja a nóta, hogy: ,,Be van az én szűröm ujja kötve | Kis angyalom, ne kotorássz benne!" A szűrt rendesen két hosszú, összecsatolható, czifra szíjszalag díszíti, a mely a vállon sárgaréz-csattról lóg alá. Ma már csak a juhászszámadók hordanak szűrt. Előfordul még főleg: Kazsokon, Törökkoppányban, Kapolyon, Kutason, Csökölyben, Rinyakovácsiban, Alsósegesden, Szörényen, Markóczon, Erdőcsokonyán, Potonyon, Istvándiban, Visontán, Hedrehelyen stb. De a legtöbb helyt már minden dísz nélkül. A czifra szűr, melynek díszítései a ködmenével egyezők, ma már ritka dolog. Szűrszabó is csak három van Somogyban: Karádon, Szigetváron és Kaposváron. Ezek is uraságok számára dolgoznak, a kik parádés kocsisaik számára készíttetnek czifra szűrt. Ezek azonban nem oly színpompásak, mint a régi szűrök.

Egyéb férfiruhadarabokról kevés a mondanivalónk. Megemlíthetjük még a lájblit vagy mellest, melyet hátul kötnek be. Elől nagy gombok és csíkos, piros színű virágdísz. A lájbli szövetből vagy bőrből készült. Erre húzták a "levest" vagy kisebb felsőkabátot.

A nyári férfiviselet legfontosabb része: a bő gatya, melyet gondosan ránczokba igazítanak (rödős gatya). Ez az asszonyok szombat délutáni foglalkozásai közé tartozik. A lábbeliek sorában még mindig a csizma (sima vagy ránczos) az uralkodó; aratáskor bocskort, házimunkában papucsot hordanak; a német anyanyelvűek faczipőt, "klumpát" viselnek, a mit már a magyarok is átvettek és sok helyt télen faczipőben járnak.

A női viseletben is sok eredetiséget találunk. Ez különben e vármegyében a legváltozatosabb. Régebben természetesen e viselet még sokkal eredetibb volt. Egy félszázad előtti leírás így jellemzi az akkori somogyi viseletet:

"A leányok hétköznap lesímítva, hátul összekötve, befonva hordják hajukat, de vasárnap pántlikával ékesítve, pártát tesznek. Lábuk hétköznap meztelen, de ünnepen magassarkú fekete, piros vagy sárga csizmát, czipőt és ez alatt kék harisnyát viselnek. Néhol télen is könyökig érő ingben, meztelen karral, vállal, fűzött derékkal, tarka szoknyában, fehér köténynyél, összetett kezüket nagyobbacska kendővel takarva mennek templomba. - Másutt (főkép a Dráva felé, B.-Somogyban) hosszú ingben, mely elől hasítva, a mellkas aljáig csak galanddal van összekötve, hogy emlőjüket látni lehessen, hátul sok ránczba szedve, színes vagy színetlen köténynyel a derékon járnak s hajukat felfodrozva hordják. - Az asszonyok hétköznap fehér vagy tarka kendővel, de ünnepen a nagy fehér kendőt szorgalmasan összeillegetve, a homlok felett előre szélesen puposítva, csak pongyolán használják. A Dráva szélén shawlforma önmaguk szőtte kendőt is hordanak; menyecskék fején fejkötő (kápli) fekete selyemkendővel körülkötve, melyről szalagok csüngnek. - A gazdagoknak mentéjük is van, sötétkék vagy zöld posztóból, prémmel és gombokkal; vállukon kaczamájka. Az ifjabbakon rékli, lehajtott kerek gallérral, elől gombok vagy csatt".

Ma már ez a viselet fokozatosan az általános divatnak adott helyet. Legtöbb eredetiséget őrzött meg e tekintetben is Csököly és környéke. Itt az asszonyoknak leginkább a fejviseletük különös. Fejükön ú. n. fejszorítót viselnek. Ez kerek papírból készült, külső része vászonnal van bevonva, legtöbbször fekete, de lehet más színű is, az öregeké és gyászolóké fehér. A fej tetején hordják, kissé előcsusztatva a homlokra. Hátul a hajkontyra van erősítve; itt lóg le az ú. n. "lóggó", egy kifeszített selyemkendő, ehhez tűzik a pántlikát vagy "fizőt", mely a nyakba kétoldalt lóg le.

Másik érdekes ruhadarab: a férevető. Ez egy másfél méter hosszú és 76 czentiméter széles fehér vászon, melyet a fejükön vetnek keresztül; ez a vállon át, a derékon alul ér, elől a mellükön a kezükkel fogják össze, néha úgy, hogy csak a szemük látszik ki. Úgy látszik, hogy ez a viselet, úgyszintén a fehérszínnel való gyászolás is, még a török idők hatása.

Ruházatuk főékessége: a puruszli vagy lájbli, mely díszes kapcsokkal van 202ellátva. Felsőkabát vagy felsőruha: a tyukli vagy rétli. Alsószoknyájuk: a kis péntő.Rendesen 5-6 alsószoknyát is felvesznek. A felsőszoknyára jő vasárnap a selyem elékötő, nyakukra a mízli (három ujjnyi hímzett gyolcs), erre pedig a gyöngysor. Egyedüli ékszerük: a figgő. Télen még mindezt kiegészíti a meleg ködmen.

A lányok "fészorétó" nélkül járnak, de leeresztett hajukba pántlikát (tilánglét) fonnak. Ettől a tipikus csökölyi viselettől azonban a legkülönbözőbb eltérések tapasztalhatók a megye különböző részeiben.

A női ruhadarabok elnevezései: konty (selyem virágokból hátul 30 cm-nyire lelógó tenyérnyi széles selyemszalagok), takarétó (a fejről alálógó fátyolszerű dísz),bikla (alsószoknya), farbikla, kisbikla, péntöl, leves (kabát), pruszlik, bájkó (vastag kabát), öpike (nem testhezálló rékli), rétli, májkó (télikabát), tutyi, klumpa.

Néprajzi tekintetben legérdekesebb a női ruházat azon része, melyet otthon készítenek. Mentől módosabb a menyasszony, annál több a vászna. Csökölyben még ma is szokás, hogy a menyasszony a vőlegénynek húsz-huszonöt pár gatyát varr. Darány, Udvarhely, Visonta, Csokonya községekben két-háromszáz rőf síma vásznat visz a menyasszony a házhoz, hímes vásznon kívül.

A szőtteseknél még tartósabbak a somogyi népies hímzések. Leginkább el volt ez terjedve a Balatonvidék négy községében, ú. m. Tótszentpálon, Varjaskéren, Buzsákon és Táska községben. Főként a női ingek, a vánkoshéjak és a halotti lepedők voltak a legpompásabb színes díszítésekkel ellátva. Az uralkodó szín itt is piros és kék, de a zöld és sárga is elég sűrűn fordul elő. Az ingvállak hímzésében kétféle típust találhatunk. Az egyik csak a külső részt díszíti fölülről lefelé, a másik az ingujjat körülövezi. Az ingujj vége széles csipkével van díszítve, a mely csipkék szintén az odavaló asszonyok kézimunkái. A körülfutó hímzés sokféle változatban fordul elő, egyes változatai hasonlítanak a kalotaszegi varrottashoz. Hasonló dús díszítéssel látják el a vánkoshéjakat.

Délsomogyban sokkal egyszerűbb, de elég ízléses munkákat találunk. Törökkoppányban és vidékén ma is szokásos a fehérnemű díszítésének tiszta ősmagyar módja: a fehérvarrás. Szoknyát, fejkendőt, átkötő-kendőt díszítenek vele. Ma már csak a legény-ingek elején és kézelőjén szokásos ez a fehérvarrás. Újabban a zsebkendőket szeretik színes hímzéssel díszíteni. Olykor ők maguk "ír"-ják a mintát is. Végül még a halotti lepedők-ről kell megemlékeznünk, a milyet majdnem minden házban találni. A lepedő vastag vászonból készült, egyik szélébe csipkével szegélyzett egy-két araszos díszítés van varrva. Ezt néha a lepedőbe hímezik. A szőttes mintával való díszítés is gyakori. A halotti lepedőt haláleset alkalmával a hidegágyra terítik, úgy hogy a csipke a tetem lábánál lóg le. A halotti lepedőknél néha a szalagos dísz is előfordul, a mi szláv hatásnak látszik.

Somogyi kanász szűrháta a mult század 2-ik feléből.

Somogyi ködmen hátrésze.

Hedrehelyi parasztház.

Karádi újabb hímzések.

Karádi régi kendők és terítők.

Az építkezés.

A házak, melyeknek építésében mindinkább elhagyogatják a régi szokást, kivétel nélkül mind véggel néznek az utczára, melytől kis virágos előkert választja el őket, a ház előtt léczes, az udvar előtt deszka- vagy vályogkerítés, a ház bejáratánál kis leveles kapu, az udvarra pedig nagyrészt egy-szárnyú nagy kapu, léczből vagy deszkából. A kapu előtt pad és akáczfák. Ez a somogyi ház általános képe.

A régebbi építésmód szerint az alapzatot négy erős, kifaragott tölgyfa alkotta, melytől a négy falgerendáig karókat vertek, ezekre jött a vesszőfonás, melyet sárral betapasztottak. Néhol az alapzat téglából készült s erre jött a tömés (földből vert fal), ismét másutt pedig a sarat sok törekkel keverték és a jól összetaposott sáranyagot, azon nedvesen, vasvillával rakták fallá. Ez volt az ú. n. fecskerakás. A padlás hasogatott tölgy, a gádor jobbára fenyőből volt, másoknál vékony hasogatott fa, sorba rakva és szalmával gyúrt sárral összetapasztva, azután símán bemeszelve (stukatur). Az istálló néhol egy födél alatt volt, másutt hátul a kertben. A fedél szalma, nád vagy zsindely. A ház alakja az utcza felől üstökösen úgy végződött, hogy a padlásra feljárást engedett és előtornáczkép egy kis tért hagyott, a hol egyetmást tartottak. Kémény a legtöbb házon nem volt, hanem a füst a konyhaajtón tódult ki (füstös konyha). A tető eleinte zsúpból: előbb kontyos tető (négy ferde lap), azután üstökös tető (elől félkontyos) és végre a mai típus.

Ma már természetesen ez építésmód nagyrészt megváltozott, de sok eredetiség megmaradt a legtöbb helyen. Legtöbbet megőrzött ebből is Csököly, a hol, mint sok egyéb helyen is, a házat szobá-nak nevezik és a szobában vannak a házak: az elsőház és a hidegház, a kettő között a konyha és hátul a kamara. A házat úgy építik, hogy tâpat raknak, ezt bekarózzák, az oldalát tipratott sárral berakják. A tetőt a "fekvő tetők" tartják össze, erre jönnek a "szalufák". Vagy zsuppal,205vagy zsindelylyel fedik. Az alsórész a "kanczazsupp", mely az iszterhéjig ér (ez le van nyírva), a többi, a bakzsupp (nyiratlan). A szobát sártapaszszal szokták"sikétanyi". Az udvarra a pitarajtón vagy kiskapun jöhetünk be. A zsindelytetős házak ajtaja a pitarajtó, a zsupposoké a kiskapu. A "házak" a konyhából nyílnak, vagy külső bejárásúak a nyitott tornáczról. Az első házban van a fal mellett az asztal, körülötte a karospadok, a falon a deszkafogas, mely reteszekkel van ellátva, ideteszik a tányérokat, alsó részén pedig a poharak láthatók. A mestergerendán kis fogas van, melyre a "kalanak" vannak aggatva, meg a bicska, kés és"vellakés". E mellett magas ágy, rajta díszes "terétő", kis szómapárna, meg a tollaspárnák és a dunyha. A fal mellett "kászli", a melynek alsó része kendőtartó.Ómáriom, szökrény, sifonér és láda néhol a kamorába szorul. A szökrénybe' van a férfiruha, a ládába' az asszonyruha. A "szüjőszék" is a szobában van elhelyezve. A kamorában van a sikállószék (a mosáshoz), ezen a sodrófa, melyre rátekerik a ruhát és a lapiczkával símétják. Mellette a pállósajtár; odébb a láda. Itt van továbbá a tekenyő, szómavéka és a savanyétó fazék. Az épület fölött van a "pallás", még pedig: a szobapallás (kukoricza és krumpliféle eltartására), a konyhapallás (itt vannak az edények) és kamorapallás (a gabonának).

A lakóházzal egybe van építve az istálló, pajta, csűr; távolabb külön, fából: a "hédas" (disznóól). Az udvar sövénynyel van elválasztva a belsőségtől. Ez a típus azonban számos változatban fordul elő a vármegye különböző részeiben. Általában a következő főbb változatokat tapasztalhatjuk:

Még mindig nagy számban fordul elő a vertfalú-építkezés, de a fecskerakás már csaknem teljesen megszünt. A tető legtöbb helyt síma s mindinkább fogy a garádos. A tetőcsúcs épített, a fedél most már mindinkább modern (cserép, pala, eternit), az építkezés mindinkább a két-tetős (külön a gazdasági épületek) felé hajlik. A beosztás legszokottabb típusa: az egyik épületben szoba, konyha és pitar, szoba, kamra, padlásfeljáró; a másik épületben istálló, pajta. A tornácz nagyrészt fedett. Előkert mindenütt van. Kapu: fonott, rácsos, lécz és deszka. (Nádas házon inkább deszka, zsúposan fonott.) A kút már csak elvétve gémes, legtöbb helyt kerekes.

Díszítési motívumok. Népművészet.

Végül még, mint a néplélekre legjellemzőbb adatokra, az építkezési díszítésekre vessünk rövid pillantást. A kontyos és üstökös tetőn még nem lehet tetődíszre gondolni, de mihelyt az oromfal deszkából készült, azonnal felléptek a díszítő elemek, melyeket vésővel és fürészszel alkottak építőik. Eleinte csak csillagok vagy kereszt, később azonban rendszeres czirádák és fölírások. A díszítőművészetnek bő tere nyílt később a tornáczoszlopok és a kapuk faragásánál, a mire szép változatokat látunk Törökkoppányban és Csökölyön és ugyanott szép példáit láthatjuk az ablaktábla-díszítéseknek, különféle virágmotívumok szerint színesre festve. Ezenkívül a legváltozatosabb eredeti motívumait találhatjuk még a különféle bútordarabok (tulipános láda, szekrény, fogas stb.) és háztartási czikkek (szövőszék, tiloló, virágtartó stb.) díszítéseinek.

Külön kell itt megemlékeznünk a somogyi pásztornép faragóművészetéről. A "fargicsálás" mint ők nevezik, mindenre kiterjed. Faragnak "tikrest" (zsebtükör), bajuszpedrőtartóval és gyufatartóval kombinálva, czifra gyufatartót, titkos-zárú borotvatartót, "lapiczkát", állótükröket, képrámákat, karikásnyeleket, czifra pásztor- és sétabotokat, pipaszárakat, szaruból készült sótartókat, szűknyakú üvegpalaczkba helyezett kálváriákat, juhászkampókat stb. stb., oly változatosságban, hogy egyazon mintát ugyanaz a faragó is csak a legritkább esetben ismétli meg. Színezésül a színes spanyolviaszkot használják, de a karikásnyeleket, díszesebb, viaszkolt botokat ólomöntéssel is czifrázzák, különösen a már-már kivesző kajlaalakú kondásbalták nyeleit. E fargicsálásokban némelyek oly művészetet és ízlést fejtenek ki, hogy akármelyik iparművész tanulhatna tőlük. Motívumaik - melyeket leginkább variálnak - Rózsa Sándor, Patkó Bandi a szeretőjével, pandurok, zsandárok, kosok, kosfejek, szarvasmarhák - a szerint, hogy juhász, vagy gulyás faragta-e? -, de a sertés a legritkább díszítési motívum, habár a kondások között is elég a "fargicsáló" akad. A vadász, a szarvas, a madár is kedvelt, nem is szólva a tulipánról, a rózsáról stb. A magyar czímer is gyakori, de a kétfejű sas sem ritka, különösen, ha faragója bakasorból került haza; ha pedig huszár volt és városban "lógerozott", gyufatartója egyik oldalára egy huszárt, a másikra meg emeletes házat farag. Sajnos, hogy e téren már sok a mesterkéltség és vannak már olyan pásztor emberek, a kik üzletszerűen foglalkoznak faragással. A pásztornép fogyásával különben a fargicsálók száma is mindjobban apad.

Lássuk már most a somogyi nép életét, szokásait, születésétől koporsója bezártáig.

206Születés, keresztelés.

Mikor az újszülött rendben van, a bába a család megbízásából elmegy a leendő keresztanyához, a kit vagy a kiket a fiatal menyecske leánykori barátnői közül választ és e szavakkal jelenti be a nagy eseményt: "Ha mög nem veti a komaasszonyát, akkor mönnyön el hónapután körösztűtetni!" Erre rendesen ez a válasz: "Köszönöm a fáradságát, majd êmönök!" A kitűzött napon azután a keresztanyák - a katholikusoknál 2-3, a reformátusoknál néhol 10 is - elmennek a gyermekágyas házba s rövid reggeli után (sűlt tojás, kalács, pálinka) elviszik az újszülöttet a paphoz. A keresztelendőre a bába fölszalagozott réklicskét, fölczifrázott fejkötőt ad, azután máslis, czifra szalagos vánkosba köti. A gyermek nevét rendesen a szülék állapítják meg; ritkaság, hogy a keresztszülő nevét kapja. Visszatérve a templomból, a bába előremegy és visszafordulva, háromszor ezt kérdezi a küszöb előtt álló keresztanyától: "Mit hoztál?" "Körösztény bárányt!" feleli a keresztanya. Azután behozza a megkereszteltet s először az ágy alá dugja, "hogy jó lögyön", azután az asztalra helyezi, "hogy tiszta lögyön!"

Ha korai még az idő, a keresztanya hazamegy átőtözni. Délben érte megy a bába, hogy ebédre hívja. (Az ebéd rendesen tikleves, tikhús, rétes, kőttészta fahéjjal, dióval és bor.) Ezen az ebéden azonban csak a szereplők és a család tagjai vesznek részt. Néhol a keresztelés napján délután van az ú. n. komabál, a melyen csak az asszonyok vesznek részt és a mely sokszor éjjelig is elhúzódik. Néhol a komabált csak az újszülött 2 éves korában tartják meg.

Másnap a komaasszony már egy jól felrakott véka ebéd kíséretében tesz délfelé látogatást új komaasszonyánál. Ezt megismétli öt egymás után következő napon. Ha két vagy több komaasszony van, akkor felváltva teljesítik ezt a kötelességüket. A véka ebédhez, naponként, egy-egy liter bor is jár. Valósággal versenyeznek egymással, egyik sem akar elmaradnia másik mögött. Néhol ezt az ebédet pénzzel (10 korona) váltják meg. Érdekes megemlíteni, hogy legtöbb helyen az előbbi bizalmas "te" barátok, mint komák, egymást a legnagyobb tisztelet hangján magázzák, s még a leánykori jó barátnők is komámasszonynak titulálják és magázzák egymást. A komaságot nagy tiszteletnek tartják. Ha "komámuram"-nak valami ügyes-bajos dolga akad, melylyel talán maga nem bír, komája bizonyosan kisegíti. A komák családi ünnepekről (eljegyzés, áldomásivás, lakodalom, temetési tor) el nem maradhatnak. Együtt mennek vásárra, fuvarba.

Mikor a gyermek kétéves, akkor a keresztanya sok helyt "korozsmá"-t vesz keresztfiának vagy keresztleányának. A korozsma rendesen teljes ruházatból áll.

A szülés után 4-5 hétig a nő nem igen mozdul ki a házból, semmi dolgot nem végez. Ez idő leteltével, hétköznapon, valamelyik menyecske társával vagy a szomszédasszonynyal felmegy az Istenházába, hálát adva Istennek a felgyógyulásáért és a gyermekáldásért. Ez az ú. n. "egyház-kelés" vagy "avatkozás".Újabban természetesen a keresztelői szokások is mind egyszerűbbekké lesznek, különösen azokon a vidékeken, a hol az egyke dívik s a hol a születést már nem is tekintik áldásnak.

Gyermekjáték.

A gyermekjátékok is sok eredetiséget őriztek meg a nép régi szokásaiból. De ma már ezek is tünedezőben vannak az iskolák nivelláló hatása alatt. Azt a sokféle labdajátékot (kifutós, kapós, bennállós, lovas, görcsös), brinczkézést (egy hegyesvégű fapálczikát a körből ki és visszaütni), bakugrást, apacsost, túróst, lilést, bakfütyöst, susolást, sorba csirkét, koszorúcskát, kavicsozást, körbefutókát, csülközést stb.-t nem is említve, nagyon kedvelt a fiúk között az "Adj király katonát" néven ismert játék. Hasonlóan nagy kedvvel játszszák az ú. n. "zsiványos"-t. Némely játéknál nem annyira maga a játék, mint az azt kísérő ének a mulattató. Vannak e dalok közt olyanok, a melyek régi népdalok maradványai, a melyeket valamikor a felnőttek dalolhattak.

Mulatságok.

Nem oly változatosak és élénkek, mint a gyermekjátékok, a felnőtt ifjaknak és leányoknak a mulatságai. Ma már legények, leányok legszívesebben a ház elé ülnek ki esténként vagy vasárnap és ünnepnap délutánjain, a szomszédok csoportba verődnek, megkezdődik a nóta és ha valahonnan muzsika kerül elő, víg tánczra kerekednek s a nótázásnak nincs vége, csak harangszókor, a mikor hazaballagnak. Más helyeken, sajnos ma már a kocsma előtti tér ez a gyülekezőhely s ott a mulatság nem ily csendesen végződik. - Téli időben sok helyt a fonóházba járnak, a hol szintén víg nótázás mellett pereg az orsó. Felváltja ezt néha a tollfosztás is, a mi sokkal unalmasabb mulatság; őszszel pedig a kendernyomók és kukoriczafosztók 207víg dalától hangos a falu, sokszor éjfélig is. Búcsúkor és húshagyóban azonban még a legjózanabb falu népe is a kocsmába jár tánczolni.

A tánczoláson kívül találunk még itt-ott a felnőtt ifjúság körében is egyéb nemesebb társasmulatságokat, a hol még a kocsmázás rossz szokása el nem hatalmasodott. Ilyen mulatság az ú. n. erdőjározás. Legények és lányok nagy kört alkotva körbe járnak - bent a körben 3-4 pár tánczol és dalolja a következőket:

Erdőjároznak a lányok | Tánczra indulnak a lábok | Mellik járja a legszebben | Azok a leghíresebbek. - Mester úrnak nincs csizmája | (más névvel is dalolják) Fázik szegénynek a lába. | Majd elmegyünk a vásárra, | Vegyünk csizmát a lábára. - De szeretnék páva lenni, Mester úrnak lánya lenni. | Mester úrnak lánya lenni, | Tanítónak párja lenni stb. stb. (Török-koppány).

Egy másik ugyancsak kedvelt tavaszi mulatság: a májusfa kitánczolás. Május elsején valamely kedvelt egyénnek (legtöbbszár a bírónak) háza előtt májusfát állítanak. Május vége felé egy vasárnap délután összegyűl a fiatalság és zene, énekszó és táncz kapcsolatában tartódik a májusfa ünnepélyes kiemelése (Jut).

Néhol szokásos még a nagyobb szüreti körmenet is, a mikor a legények lóháton, a leányok kocsikon magyaros ruhába öltözve, énekszó mellett járják be falut (Kiliti).

Az arató-ünnepek már csak az uradalmakban szokásosak s nem is a nép, hanem az uraság alkalmazottai rendezik.

Ünnepi szokások.

E mulatságoknál sűrűbben fordulnak elő a vallásos szertartásokkal kapcsolatos ünnepi szokások, mint a Betlehemjárás, háromkirályok, paradicsomjáték, Heródes stb. Itt csak a legelterjedtebbekre szorítkozunk.

Karácsony előestéjén szalmát visznek be a szobába, azt a szoba földjén elhelyezik s azon alusznak Jézusnak istállóban való születése emlékére (Buzsák). Karácsony estéjén a gyermekek kolompolás, csengetés és ostorcsattogással végigjárják az utczát; máshol pedig a pásztorok kürtölnek és marha-haranggal kolompolnak, sőt lövöldöznek is (Drávafok).

A Betlehemjárás már novemberben megkezdődik. Öt műkedvelő alkot egy társulatot: 3 pásztor, 1 dadó és egy csengetyűs. A pásztorok szürbe öltöznek, nehéz lánczokkal megrakott botokkal, téli-sapkájukon szénaköteggel. A játék első része, mikor a pásztor álmodik, de ez sokszor kissé drasztikus. A második részben a dadó a betlehemi istállót az asztalra helyezi s a társulat valami karácsonyi énekbe kezd; a dadó csárdásütemben tánczoltatja az istállócska hátsó részében elhelyezett babákat (Balatonszentgyörgy).

Vízkeresztkor egy porczió szénát és egy ekevasat tesznek az asztal alá, majd hoznak a templomból szenteltvizet s azzal a szénát és ekét megöntözik, azután a szénát kiosztják a lovak közt, hogy azok minden bajtól mentve legyenek, az ekevasat pedig ráteszik az ekére, hogy a hol azzal szántanak, ott jó termés legyen. - Másutt vízkeresztkor künn a szabad ég alatt mosakodnak, a teknőbe piros almát, mellé fejszét tesznek, hogy edzettek legyenek, mint a vas és pirosak, mint az alma (Tótszentpál).

Husvétkor az öntözés már nem igen van szokásban, hanem husvét délutánján a réten összegyűl a falu fiatalsága s ott almával s narancscsal "csingál"nak késő estig; a leányok csoportokban csingálnak, mire a legények előtörnek és azon vannak, hogy a leányoktól az almát, narancsot elkapják. - Másutt husvét napján délután a lányok összefogózva, hosszú sort alkotva megkerülik a falut, miközben ezt éneklik:

Ê mönnyünk arra lé | ej Tisza, Duna mellé | Csikós, gulyás voltam | és kilencz esztendeig | kunyhót is csinyátam, | ej kivel? galambommal | egy fazék répát főztem | ej katona szeretőmnek | azt is ellopták tőlem | még a högyre kimöntem | ott sem voltam sokáig | csak huszonegy óráig (Zimány).

Fehér vasárnapon (kis husvét) a lányok egymásnak és a legényeknek ú. n. komatálat küldenek. Egy tányérba süteményt, egy üveg bort, négy hímes tojást és két narancsot tesznek s ezt elküldik valamelyik leánynak (néhol legénynek is). Ez megnézi a tányér tartalmát, a bort elfogyasztja vagy kiönti, az üveget saját borával megtölti s pénzt tesz a tányérba, azután visszaküldi. A komatál-küldés után az illetők egymást "komá"nak hívják s ez némileg kötelez arra, hogy később egymást keresztkomaságra is meghívják.

Farsang utolsó vasárnapja az ú. n. vővasárnap, a mikor is a fiatal házasokat a leány édesapja meghívja s azon a napon együtt étkeznek.

208Egyik legzajosabb és legtöbb mulatságos szokással kapcsolatos ünnep a pünkösd. A leányok délben a legszebb ünneplő ruhájukat veszik fel s valamennyien összefogódzva, énekelve járják be a falut. - Másutt szokásban van a kisebb leányok közt az ú. n. czuczorkajárás. Egy 4-5 éves kis leányt felkoszorúzva, két nagyobb leány kézenfogva vezet. Házról házra járnak és éneklik "A pünkösdnek jeles napján..." kezdetű éneket, mely után a kis koszorús leányt felemelik s ezt kiáltják: "Akkora kenderük legyen, mint a mi czuczorkánk!" A házbeliek azután tojást, pénzt, kalácsot adnak nekik, a mit egymás között megosztanak (Fonó). A pünkösdi királyné választása már csaknem mindenütt megszünt.

Hamvazószerdán a fiatalság kakast vásárol; ezt a földbe ássa, úgy hogy csak a nyaka meg a feje van kint. A fiatalok bekötött szemmel és egy hosszú póznával kísérlik meg a kakast megütni. A ki eltalálja, annak a tulajdona lesz a kakas (Pusztaszemes).

Ádám és Éva napján a nagyobb leányok és fiúk előadják néhol azt a bibliai történetet, mikor az Ur az első emberpárt kiűzi a paradicsomból. Ez az ú. n.paradicsomjáték. Van Ádám, Éva, Isten, két angyal, ördög. Magukkal visznek egy karácsonyfát, melyen sok az alma, sőt a kígyó is rajta látható (Németlad).

Lucza napján érdekes szokás az ú. n. kotyolás. Korán reggel a gyerekek egy darab hasábfával a kezükben elmennek egyes családokhoz és ott a fára ráülve, bizonyos vers elmondása közben kívánják, hogy a tyúkok jó tojók legyenek (egyéb jó kívánságaik is vannak). Ezért azután a gyermekek ajándékot kapnak. Néhol Borbála napján is szokásban van (Tarany).

Vannak igen sok falunak fogadott ünnepnapjai is, a melyek valamely emlékezetes eseménynek köszönik létüket. Ilyen az Antalnap Kaposfüreden, ésVendelnap Szulokon, a mikor jószágát senki be nem fogná. Az ősök nagy jószágvész idején fogadták meg s azóta állhatatosan megtartják. Különösen a Balatonparton (Balatonberény) van sok ilyen fogadott ünnep, a Balatonon történt balesetek emlékére.

Egyik legősibb és legtitokzatosabb a nyári napforduló táján (jún. 24.) tartani szokott Szent-Iván-napi ünnep. Ilyenkor a 15 évesnél idősebb ifjak szárított cseresznyefakérget kötöznek botokra vékony dróttal, aztán meggyujtják és nagy lármával körben lobogtatják (lobogózás). Kezdetben csak 2-3, később 20-30 gyerek kezében lobog a fáklya. - Mozsgón a tűzgyujtást versenylovaglás előzi meg. A falu apraja-nagyja ünneplőruhába öltözve jelenik meg a tágas vásártéren, jún. 24-ike utáni vasárnap. A legények lóháton, bokrétásan jelennek meg. Czélt tűznek ki a verlénylovaglásra és a ki elsőnek érkezik oda, az a vezér. A tüzet ő gyujtja meg, a mátkájától kapott gyujtóval. Azután előlép az öregek egyike és megdicséri a fürge legénységet. Majd tánczra perdülnek. Az első tánczot a nap hőse járja és csak az ő intésére tánczolhat a többi. Táncz után tüzet ugrálnak, a mit szintén a győztes kezd meg. Végül a leányok e napon napfelkelte előtt szedett virágokból font koszorút tesznek a fejükre, s e virágból mátkájuknak is tűznek fel egy kis csokrot. - Dinnyeberkiben a tűznél almát is szokás sütni és az almasütésnél használt nyársakat bedobják a kertbe, hogy a bolha meg ne egye a káposztát, vagy a földjébe szúrják, hogy a poczok fel ne túrja a veteményt. A tűzugrálás közben sütött alma maradékát éjjelre a favágóra teszik, hogy a harmat belepje. A ki ennélkül eszik belőle, az meghal; a ki pedig harmatosan, annak nem fájdul meg a torka. - Fiadon a gyermekek Szt. Ivánkor a közeli hegyekre mennek lobogózni. - Kercseligeten nemcsak drótra fűzött cseresznye- és meggyfakérget lobogóznak, hanem szalmával befont kocsikereket gyujtanak meg s legurítják a dombról. - Törökkoppányban június 20. és 24-ike közt mindennap gyujtanak Szt. Iván-tüzet és ezzel a kiáltással lobogtatják: "Ucczu gyer, ucczu gyer Szt. Iván!" - Vízváron, Bélaváron és Heresznyén pedig Szt. Iván nap előtt négy hétig a nők minden este összefogódzva körben forognak és horvát nyelvű dalt énekelnek, melynek magyar értelme a következő:

Iván szántott nagy hold földet | Szt. Iván-nap este. | Alászántott aranyalmát | Szt. Iván-nap este. | Elküldötte édesanyját, hogy keresse | Szt. Iván-nap este. | Édesanyja elment, nem találta | Szt. Iván-nap este. | Elküldötte mátkáját, hogy keresse | Szt. Iván-nap este. | Elment a mátkája s megtalálta | Szt. Iván-nap este. | Szt. Iván tüzet rak | Szt. Iván-nap este. | Jobbkezével tüzet rak | Szt. Iván-nap este. | Balkezével lobogtat | Szt. Iván-nap este.

Házasság, eljegyzés, lakodalom.

Száz játéknak, ünnepnek és mulatságnak is egy a vége: házasság. Az ezzel összekötött aktusok a legkülönbözőbb változatokban folynak le az egyes községekben, az általános szokást azonban a következő leírás közelíti meg legjobban.

209A vőlegény két kérőemberét, vagy a kérőasszonyt elküldi a lányos házhoz kérőbe. A leány szüleivel és két kiadóval elmegy a vőlegény lakására"háztájnézőbe". Ha a leánynak tetszik a legény házanépe és házatájéka, akkor a kiadók és kérők alkudozni kezdenek a "móring"-ra (női hozomány) és az ú. n."csókpénz"-re (a hozománynak körülbelül 10 százaléka). Míg nem egyeztek meg, addig a menyasszony kiadói nem kapnak sem enni, sem inni. Megegyezésük után azonban pompás lakoma vár rájuk. A menyasszony a vőlegény vagyoni viszonyai szerint ad egy jegykendőt és egyszersmind közösen megállapítják azt is, hogy a vőlegény legközelebbi nőrokonai mikor mennek a menyasszonyos házhoz, a menyasszony által font és szőtt vászonból a vőlegény fehérneműjét kiszabni. Egy-egy leánynál felszabnak ilyenkor 16 pár férfi-alsóruhát. A vásznat mindig a vőlegény nőrokonai választják. A szabás befejeztét ismét lakoma követi. A menyasszony részére igért összegen kívül még ráadásul ajánlanak egy díszes kontyot és néha esküvői czipőt is. A menyasszonynak megajánlott összegből tartoznak szülei a menyasszony ruháját és bútorait beszerezni. Ez az összeg újabb időben 2-300 koronára rúg.

Az esküvő és lakodalom már sokkal nagyobb ünnepélyességgel folyik le. Már hetekkel előbb folynak a készületek rá, a menyasszony szüleinek házában.

Az ünnepélyes egyházi esküvőre különféle babonás eljárás van szokásban. A menyasszonyi czipőbe tesznek: egy darab kétfillérest, két girizd fokhagymát és a karácsonyi tölgylevélből, mely az asztal alatt volt, 1-2 levelet. Jelentése az: hogy a gonosz emberek ne árthassanak az ifjú párnak. A mint a menyasszony a házból kilép, utána gurultatnak egy gombolyag fonalat. Jelentése az: oly friss legyen a fiatal asszony, mint a milyen gyorsan gurult a gombolyag. A menyaszszonyt kísérik: a kérőasszony, egy vőfély és egy nyoszolóleány; (a nyoszolóleányok 8-13 év körüli leánykák. Idősebbet nem kérnek föl) a vőlegényért pedig elmegy a két násznagy, egy vőfély és egy nyoszolóleány. A násznagyok előre megállapítják a helyet, a hol találkoznak és azután mise alatt a menyasszony a templom főajtaján a kérőasszony- és a két nyoszolóleánynyal a templom hajójába, a vőlegény pedig a vőfélyekkel és násznagyokkal a sekrestyébe vonulnak. Mise után van az esküvő. Az esküvő után, a templomon kívül van a menyasszony-csók. A menyasszonyt csókolják a leánybarátnői és ismerősei. A csókolózás után szép rendben hazavonul a menyasszony azokkal, a kikkel hazulról eljött. A vőlegényt is azok kísérik haza, a kik az esküvőre elkísérték. (A kísérőknek mindkét helyen ebédet adnak, ebéd után pedig szépen eloszolnak.) A mint a fiatalok a templomból kilépnek, a menyasszonynak ügyeskednie kell, hogy ő szólaljon meg előbb, mint a vőlegény, mert így hatalma lesz a férje fölött. No meg a menyasszonynak a vőlegény lábára is rá kell lépni, hogy czivakodás esetén ő legyen a "győztös". A mint a menyasszony a szülői ház udvarába belép, egy tojást tesznek eléje és azt gyorsan össze kell tipornia, hogy ha idővel szül, oly gyorsan hozza világra magzatát, mint a minő gyorsan összetiporta a tojást. Azután bevezetik a konyhába és az ételeket sorrendben meg kell kóstolnia, hogy jó gazdasszony legyen belőle. Ez alatt pedig föl kell néznie a konyha kormos padlására, hogy ha gyermeke születik, fekete szeme legyen. Három órára mindkét háznál összegyűlnek a vendégek az ebédre. 5-6 óra között a vőlegény a vendégeivel elmegy a menyasszonyért. Az előre elkészített zászlókat (különféle színű fejkendőket rúdra erősítenek, a rúd felső végére czitromot vagy narancsot szúrnak) a zászlótartók előveszik és azzal ugrálnak, míg a násznép elkészül. A két zászlótartó elől megy, utánuk a vőlegény a koszorúslánykájával és a vőfélylyel, ezeket követik a násznagyok és a többi vendég, egy férfi és egy nő párosával. (A férfiak egy-egy üveg bort, a nők pedig kendőben kalácsot czipelnek, hogy a nézőközönségnek dobhassanak, a férfiak pedig a borral kínálgathassák őket.) Az úton kurjantgatnak és a következőket mondogatják:

A ki minket legyaláz, pokolban legyen kanász. - Fehér borsó gömbölyű, vőlegényünk gyönyörű. - Sárga csikó aranynyereg, vőlegényünk derék gyerek. - A ki kiáll az utczára, rozmaringszál a markába. - Az én csizmám sárba való, az én lábom tánczra való. - Az én csizmám csikorgós, menyasszonyhoz masíroz.

Ha a nézőközönség nem kap kalácsot, az meg odakiáltja: "Azért nincsen kalácscsok, nem kelt meg a kovászszok. (Minden mondóka után: Huj-ju-ju!) A menyasszony udvarán az öregebb vendégek közül 2-3-an egy szék mellett (ezen van egy üveg bor, meg 1-2 fonott kalács) várják a bevonuló vendégeket.

Ezek a jó öregek kérdőre vonják a násznagy urakat. Sokféle kérdést adnak fel nekik, ilyformán: Mi volt Ádám atyánk vezetékneve? Milyen mély a tenger? 210stb. Ha a kérdésre megfelelnek jó, de ha nem tudnak a kérdésre megfelelni, kinevetik őket. Utoljára kérdik: Hát mi járatban vannak? A kérdezettek felelik: Egy csillagot keresünk, itt esett le, itt kell annak lenni. A házbeliek tagadják, de amazok állítják. Ezután elővezetnek egy kis 6-7 éves leánykát és kérdezik: Ez az a csillag, a kit keresnek? Nem. Ismét mutatnak egy nagyobb leánykát (10-12 éves): "Ez-e az a csillag?" A felelet: "Nem ez". Harmadszor jön a menyasszony, ez az a csillag? Igen, ez az, ez kell nekünk, ezért jöttünk. Míg ezeket a kérdéseket feladják, addig a menyasszony vagy a kamarába, vagy valami kisebb szobába el van rejtve. Az ajtót annyira nyitják ki, hogy egy kissé a menyasszony kinézhessen az érkezett vendégekre és azok közül a vőlegényt ki kell szemelnie. Míg a menyasszony a vőlegényt keresi, addig a markába nyomnak egy kis üvegpohár bort; de mielőtt azt kiürítené, előbb 3-szor kell mondania, hogy: "Nem iszom én ezt a bort, hanem a vőlegénynek a mérgét". Ezt azért mondja, hogy a vőlegény ne legyen mérges természetű.

Még mielőtt az ajtó felnyílnék, a menyasszonyi "sublaton" levő ágyneműbe a menyasszonynak a koszorús fejét 3-szor bele kell dugni, hogy a férj, ha boros lesz, hamar menjen aludni és ne házsártoskodjék. Ezek után a menyasszonyt átadják a vőlegénynek, ki őt kézenfogva, bevezeti a szobába. A bevonulás így történik, kéz-kézben: legelől megy az egyik násznagy, utána a második, azután a vőlegény a menyasszonynyal, utánuk a kérőasszony, a két nyoszolóleányka és a többi fiatal menyecske, a párjaikkal. A bevonulás megkezdése előtt, egy magasabb termetű menyecske 2 szál égő gyertyát a kezében magasan tartva, a szoba közepén tánczolni és rikogatni kezd; ezalatt jönnek a bevonulók és a menyecskét körbe fogják. Háromszori körülfordulás után ugyanazon a sorban, a mint össze vannak fogódzva, leülnek az asztalhoz. (Míg a körfordulatot csinálják, addig a legények igyekeznek a gyertyákat elfujni.) A gyertyák azt jelentik, hogy az ifjú pár egész életén át oly vidám legyen, mint a minő vidámsággal a gyertyák égnek.

A kérőasszony figyelmezteti a leülésnél a menyasszonyt, hogy a szoknyájára vigyázzon, nehogy a vőlegény reáüljön, mert ha ez megtörténik, akkor a menyasszony elveszti a férje fölötti hatalmát.

Vacsora alatt minden ételhez elmondja a köszöntőt a vőfély. Vacsorai ételek: marha- és tyúkhúsleves, marhahús tormamártással, kása baromfiaprólékkal (ezt minden vendégnek meg kell fizetnie, a kásapénz a szakácsnőé), káposzta disznóhússal, különféle rétes, pecsenye, hurka, különféle kalács és apró czukrossütemény. Vacsora után a menyasszonyt az egyik vőfély elbúcsúztatja a vőfélykönyvből vett búcsúztatóval. Ezután megindul a menet és az úton a következő mondókákat kiabálják:

Menyasszonynak gyöngy a nyakán, | Nem lesz többé nyoszolólány. | Kinyillott a piros rózsa, | Menyasszonyunk szakít róla. | Ez az utcza, de sáros, | Nem királyi város. | Ez az utcza kanyarékos, | Menyasszonyunk takarékos. | Ez az alma karikós, | Menyasszonyunk mosolygós. | Ez az üveg, de üres, | Menyasszonyunk, de ügyes. | Ez a rétes kerekes, | Menyasszonyunk, de kedves.

Minden mondóka után karban kurjantanak.

A mint a menyasszony a vőlegény kapuján belép, háromszor kell mondania: Ti legyetek a fűzfák, én a fejsze. Jelentése az, hogy a fiatal asszony legyen a leghatalmasabb a házinép fölött. Ezután az udvaron az egyik szakácsnő a menyasszony feje fölé egy kenyeret tart és azzal 3-szor megérinti a koszorúját, hogy jó gazdasszony legyen belőle. Végre egy szakasztóban (zsompor) többféle gabonanemet adnak át neki, a mit a feje fölött kell hátrafelé dobni, hogy sok baromfia legyen. Ezek után bevezetik a házba, de figyelmeztetik, hogy a küszöböt a lábával meg ne érintse, mert ha megérinti, úgy a vőlegény szülei korán elhalnak. A szakácsnő itt is megízlelteti vele az ételeket, hogy jó szakácsnő legyen. A mint az asztalhoz leülnek, a vőlegény azonnal egy új zsebkést tesz a menyasszony elé, mit ha elmulaszt, valamelyik ügyes fiatal vendég egy forgácsdarabkával pótol, a vőlegény szégyenére. A vacsora eltart 10 óráig, azután a násznagy felszólítására kezdődik a "tus". Minden vendég a kedves nótáját huzathatja el a czigánynyal, azután a czigány részére ad valamit a tányérba. A "tus" után bevezeti a vőlegény a menyasszonyt lekötött fővel s 3-szor elkiáltja: "Esik a hó!" hogy a vendégek el ne távozzanak. A vőlegény megkezdi a tánczot a menyasszonynyal, kinek a feje fölé az egyik vőfély üres tányért tart és kiáltja: Eladó a menyasszony! Ekkor már a másik vőfély a kezében tartja a pénzt és bedobja a tányérba, a menyasszonyt a vőlegénytől átveszi, alig néhányat fordul 211vele, már egy másik megváltja, utána a harmadik stb. Ez a táncz addig tart, míg a vőlegény vissza nem veszi a menyasszonyát. A tányérba dobott pénz a menyasszonyé. A táncz után folyik a mulatság reggelig. 11 óra felé van a feketekávé. 12 óra után esznek húst, rétest, kalácsot és azután újra tánczolnak. Reggel a menyasszonyt zeneszóval, egy kis új sajtárral elkísérik a kútra vízért; a mint a vízzel megérkeznek, a menyasszony sorra mosdatja a vendégeket, úgy hogy kissé vizes kézzel megérinti arczukat és letörli, azután a vendég tetszése szerinti összeget dob a sajtárba. Utána pálinkáznak, kocsonyáznak és elvonulnak.

Lakodalom után egy hétre úgynevezett kisvendégség van a vőlegény házánál, a hova már csak kevesebb számú vendéget, a legközelebbi rokonokat, hívnak meg. Ebben résztvesznek a menyasszony szülei is, a kik sok helyt a lakodalmon nem jelennek meg. Ezt követi néhol a menyasszonyi háznál szintén egy kisvendégség, melynek lefolyása hasonló az előbbihez. Ezzel azután teljesen bevégződik a lakodalmazás, mely sok apró dologban különbözik az itt leírottól, a különböző somogyi községekben.

Az eltérések közül csak néhányat említünk meg röviden.

A vendéghívót sok helyt "pozsoviczá"-nak, a nyoszolyóleányokat pedig "silányok"-nak, a czigányoknak szedett pénzt "dicspénz"-nek nevezik. Van továbbá a közismert, ú. n. kásapénz. Az eljegyzés neve néhol "alku" s a vőlegény megajánlott adománya "asztalbér".

Német lakodalmakban divatos az ú. n. karácsonyfa (Breczli), egy gyertyával és süteménynyel díszített ágasfa, melyet a menyasszony keresztanyja készít. Ezt, valamint a keresztanya egyéb ajándékait vacsora előtt zenekísérettel hozzák a lakodalmas házba s éjfélkor a menyasszony elébe helyezve, énekszóval búcsúztatják.

Ugyancsak a német lakodalmak második napján tartják gazdagabb polgároknál az ú. n. "strudl"-t vagyis "rétestánczot", mely a következőkép folyik le. Az asszonyok egyik szomszédnál sütik a rétest s ha készen vannak vele, átmennek a lakodalmas házhoz, a hol mindegyik egy-egy férfit fog magának. Ez azután egyik karján a tánczosnővel, másik kezében gyertyával megy át az utczán a rétesért. Ugyanígy térnek vissza; a többiek pedig áthozzák utánuk a rétest. Itt aztán minden asszony avval a férfivel, a kit fogott, eljárja a rétestánczot.

Halotti szakolások, temetés.

A halotti és temetési szertartások között is - a melyek nagy része tünedezőben van - sok eltérés tapasztalható különösen a katholikusok és reformátusok között. Általánosak a következő szokások.

A bekövetkezett halált a legközelebbi rokon útján adják a rokonság és a jóbarátok tudomására. A legközelebb álló rokonok közül négy-öt férfi azonnal összejő és elkészíti vagy megrendeli az elhalt részére a koporsót és fejfát. Ugyanekkor összejő négy-öt legközelebbi nőrokon is, a kik a halotti torhoz szükséges ételeket készítik elő. Némelyek egészen reggelig ott maradnak a meghalt mellett, az ú. n. siratóban. Másnap a rokonok közül ismét három férfi jelenik meg az ú. n.gödörásók, kik, mielőtt a temetőbe kimennének, megreggeliznek. A haláleset bejelentése után a halottra a haranggal "rácsendíttetnek". Ha háromszor csendítenek, akkor 12 éven felüli férfi a halott, ha pedig kétszer, akkor 12 éven felüli nő. A kisharanggal való háromszori csendítés 12 éven aluli fiút, kétszeri csendítés pedig 12 éven aluli leányt jelez. Ha duplán csendítik a harangokat, akkor érdemes ember halt meg stb. Este azután az atyafiság és az ismerős barátok összegyűlnek és egyházi énekeket énekelnek. Az asztal fel van terítve; tésztaneműek vannak rajta, de ahhoz senki sem nyúl; bor is van az asztalon, de csak akkor isznak belőle, ha a halott ú. n. "öreg halott". A házi s egyházi szertartás végeztével az öreg halottakat kocsira teszik, a 30 éven aluliakat pedig Szt. Mihály lován vállra veszik és elviszik a templom udvarára, a hol a templomajtó előtt helyezik el és ott a siratók között tartják, míg a templomi gyászszertartás tart. A koporsót a temetőbe kis halottnál s fiatal leánynál ifjú leányok, idősebb halottnál a keresztfiak szokták kivinni; sok szép szőttes ruhát, pántlikát is szoktak néhol (Csököly) a koporsóra tenni; a kis gyermekeknél meg annyi a szemfedél, a hány keresztanyja van az illetőnek. Mikor a koporsót a sírba bocsátják, a sirató nőrokonok könnyáztatta zsebkendőiket a sírba dobják. Temetés után a meghívott rokonok és barátok összegyűlnek a halottasháznál és a kézmosás elvégzése után lakomához ülnek; igen öreg halottaknál a halotti tor vége felé víg hangulatba csap át, sőt van rá eset, hogy a halotti tort épp oly gazdag lakomával ülik meg, mint akár a lakodalmat.

212Babonák.

Legfontosabbnak tartja a nép a babonát a betegséggel kapcsolatban. Elsősorban a gyermekeket szereti ily módon óvni vagy gyógyítani. Még meg sem született a gyerek, máris el akarják tőle kergetni a rossz szellemeket az anya ágyába helyezett fokhagymával és nagy késsel. Ha azután a már megszületett gyermeknek esik baja, azt a javasasszony azonnal megönti viaszszal; t. i. a beteg gyermek feje fölött egy tányér tiszta vízbe forró viaszt öntenek s a lehült viasz alakjából következtetnek a gyermek betegségére. - Ha valahol kis gyermek van és férfivendég látogatja meg azt a házat, akkor a vendég kalapját a kis gyermek fejére kell tenni, mert ez megóvja a betegség ellen. - Ha a kis gyermeket a "fráz" bántja, ablaküveget kell az arczára borítani, akkor elhagyja. - A szoptatós anyának akkor, mikor kicsinye szopik, nem szabad vizet inni, mert saját tejét issza meg s elapad. - Este a csecsemőt nem jó kivinni, mert "rászáll a sötétség" s ezáltal lesz gyenge fejlődésű, beteges. - Este nem jó a gyermek fürdővizét kiönteni, különösen nem az eresz alá, mert a vénasszonyok megrontják, megigézik. - Attól is óvják a gyermeket, hogy valaki "szemmel megverje". Azt mondák ugyanis, hogy a kinek a szemöldökén hosszú a szőr és az orra fölött összeér, annak a szeme árt minden élő teremtménynek. Ezért a gyümölcsfákra piros rongyokat, kukoriczatorzsát szoktak kötözni, hogy az ilyen ember szeme először ebbe ütközzék és így igézőerejét elveszítse. A kis gyermek és növendékállat (borjú, csikó) nyakára is hasonló okból piros szalagot kötnek.

A felnőttek betegségével kapcsolatban is sok babona van forgalomban. - A hideglelős embernek a Szt. György-nap előtt kelt tyúknak a tojását kell meginnia, akkor elmúlik a baja. - Mikor valaki először látja az újholdat és a hold felé fordulva elsorolja betegségeit olyképen, hogy azt a helyet, hol a fájdalmat érzi, ujjával háromszor bekeríti s közben ezt mondja: "Új hold, új király, | Hívnak engem vendégségbe, | Ezt küldöm el!" - akkor minden betegsége elmúlik. - A menyasszonynak nem szabad a kelengyéjét mosni, mert a lábai elromlanak. - Az ú. n. "tikvakság"-ot meg lehet gyógyítani, ha sűrű szitán át nézi a szenvedő a hazatérő szellemeket, vagy ha a mészáros az ablakon keresztül ad ki neki egy darab májat. - Karácsonykor a szobába lánczot visznek és a templomból jövet megrúgdossák, ünnepek után pedig ismét kiviszik. A ki így jár el, az egész évben olyan egészséges lesz, mint a vas.

Az állatok közül különösen a tehénnel, a tyúkokkal, általában a lábasjószággal és a férgekkel kapcsolatban van a népnek babonás felfogása. - Tehénrevonatkoznak, egyéb ismerteken kívül, a következők: Tejbe - ha viszik - ne süssön a nap, mert akkor véres tejet ad a tehén. - Az istálló körül nem szabad a varangyot eltűrni, mert az megrontja a tehenet. - A vásárra hajtandó tehén elé egy marok homokot kell szórni; ha megszagolja, jól elkel a vásáron. - A kis borjút, mikor először eresztik ki a szabadba, a hátuljával kell kifelé tolni az ajtón; ez esetben mindig visszasiet az istállóba és szerencsésen fel lehet nevelni. - Ha a tehén megborjadzik, az első nyolcz napon a gazda semmit sem ad ki a házból, "mert elviszik a tehén hasznát".

Sertésre vonatkozó, kevésbbé közkeletű babonák: Disznóvész idején két darab fát addig dörzsölnek, míg kigyullad; erre a tűzre azután egy sertés hulláját dobják; ilyen eljárás mellett a sertésvész biztosan elmúlik. - A sertésnek, ha az göbe, mikor hízlalóba fogják, egy egészen új cserépedényben egy marék rozsot kell adni, akkor nem fog búgni (gürögni) és jól meghízik. A cserépedényt azonban nem szabad használni, míg a sertés egészen meg nem hízott. A hízónak bennfogott disznót először a család legjobb étvágyú tagja eteti.

Aprójószágra vonatkozóak: Borbála és Lucza napján a gyerekek "kotyolni" szoktak. A háziasszony a kotyoló gyerek fejére kukoriczát hint, hogy sok csirke legyen. - Mikor a gazdasszony tyúkot akar ültetni, az összes tojásokat egy férfikalapba rakja s mikor a kanász hajt, átszalad velük az utczán. Ez eljárással minden tojás fias lesz s ha még hozzá a tojásokat egyszerre önti ki a kalapból a fészekbe, akkor valamennyi egyszerre fog kikelni. - A mikor a gazdasszony lámpával nézi a tojásokat, hogy fiasak-e, nem szabad beszélni, mert a kotylós mind megiszsza a tojást. - Ha kotylós ül a tojáson s valaki vizet kér a háznál, de ivás után nem ül le, akkor szintén megiszsza a kotylós a tojásokat. - Tyúkot csak reggel jó ültetni, mert akkor korán kelnek a csirkék. - Tavaszszal, mielőtt tyúkot ültettünk, nem jó tojást kiadni a házból, mert akkor a mienk nem kel ki. - A libákat csak a hét végén szabad "melleszteni".

Buzsáki hímzések és varrottasok.

Törökkoppányi hímzések.

Törökkopányi népviselet.

  

  

Csökölyi népviselet.

 

Nagykorpádi népviselet.

215Egyéb állatokra vonatkozók: Karácsony este nem szabad ruhának a padláson lógni, mert a jószág elhull. - Szt. György napján a kapukat befonják frissen vágott nyers fagalyakkal, hogy az állatokat betegség ne érje. - Az ajándékba kapott kutyát vagy macskát háromszor felemelik a tükör fölé, akkor hamar a házhoz szokik. - Nagypénteken senki sem akar korán tüzet rakni, minden gazdasszony az utczán lesi a falu kéményeit, hol száll fel először a füst. Csak ekkor kezdenek tüzet rakni, különben sok féreg ütne tanyát a házban. - Újévkor egy krajczárt és a házban fogott egy pár "csótánt" kell egy hitvány erszénybe tenni és azt az utczán elveszíteni. A ki ezt megtalálja, ahhoz mennek a csótánok. - Három drb. rezgőnyárfaágat kell késsel megtakarítani és azokat behunyt szemmel eldobni. Amerre azok esnek, arra mennek el a házból a férgek.

Az időjárással és a terméssel összefüggő, kevésbbé ismert babonák: Ha a disznó télen szalmát vesz a szájába és helyet csinál magának, nagy hó lesz. - Ha tavaszszal a czinege "kisczipő, kisczipő" kiabálását gyakran hallatja, hosszú tél lesz. - Sok forgószél szárazságot jelent. - Sok cserebogár tavaszszal sok kukoriczát jelent. - Nagypénteki eső: férges gyümölcs előjele. - Ha sokáig esik az eső s azt akarjuk, hogy álljon meg, rajzoljunk keresztet a földbe és szúrjunk a közepébe kést. - Ugorkát hétfőn kell veti, mert akkor már az első virága is hoz gyümölcsöt. - Ha egy kígyót elásnak a kertben, akkor a tyúkok ott nem tesznek kárt. - Tököt, dinnyét "tök" napon kell vetni t. i. csütörtökön és péntökön, akkor jó termés lesz.

Szerencsét vagy szerencsétlenséget jelentő babonák: Ha hétfőn reggel egy nő valakinek a házához megy, annak egész héten nem lesz szerencséje. - Szt. György nap előtt agyonütött kígyó fejét pénzzel le kell vágni és erszénybe zárni; ez szerencsét hoz. - Ha az ilyen kígyófejbe kendermagot teszünk és azt elvetjük, az abból nőtt kenderből szőtt ostorral kell a jószágot vásárra hajtani; biztos, hogy jól elkel. - Szerencsét hoz az a bot is, a melylyel a kígyót agyonütötték. - Ha a kenyér megrepedez vagy teteje fölválik, halott lesz a háznál. - Kenyérbevetésnél férfiembernek nem szabad jelen lenni, mert akkor nem jó a kenyér. - A kelengyében páros számút nem adnak semmit, mert az nem hoz szerencsét.

Végül a szerelmi igézet és bosszúállás indulataiba is beleszól olykor a babona. - Ha a leány meg akarja nyerni valamely legény szerelmét, különféle növényekből főzött italnak néhány cseppjét pogácsára önti és megeteti a legénynyel. - Ha az asszony akar úr lenni a háznál, megszárítja a "vak csibét" (a tojásba fúlt csibét), porrá töri és titokban a férje ételébe keveri. - Ha valaki haragosának felszedi a lábanyomát s beledobja a kútba, akkor haragosa sorvadásba esik és meghal. - Ha a tűzhelyen "besározza" ezt a lábnyomot, vagy "acskóba" füstre akasztja, akkor az illető rettenetes fejfájást érez, valahányszor azon a tűzhelyen tűz ég. E varázslat mindaddig tart míg a "javós" útján ki nem tudják, ki babonázta meg az illetőt, a ki azután megkéri megbabonázóját, hogy "ereszszen rajta" (oldja föl a varázs alól).

Nyelvjárások.

A somogyi nép nyelve az ú. n. alsódunántúli, alsódrávai és felsődrávai nyelvjárás körébe tartozik. Az alsódunántúli és duna-drávai nyelvjárás közötti határvonal Somogy és Zala határán, körülbelül Nemesvid és Marczali között indul ki és Kaposvárt délre hagyva, a Mecseknek tart. Az alsó- és felsődrávai nyelvjárás közötti határvonalat lehetetlen megvonni, úgy egymásba olvadnak. Hogy Somogynak többféle a nyelvjárása, annak maga a nép is tudatában van. Ez az oka, hogy a különféle vidéken lakók egymást kigúnyolják. Így pl. a csökölyieket beszédjükért a félórányira fekvő Kiskorpád lakosai kinevetik (az egyik alsódunántúli, a másik felsődrávai), pedig ők maguk is így beszélnek: "Káccs oda neki!" "De meghalli-é?" "Meglöjte kee, édösapám a szöget?" "Meglöjtem, édös fiam, meglöjtem." "Micsoda réás az ott? Mér rén az a kölök?" - "Bökötte, édösapám, a lovakat?" "Bököttem, fiam, bököttem!" - Csakhogy a kiskorpádiaknak különösen hangzanak az ilyenek: eszrény, ehelyett: erszény, kalázli - pohár, kamara - szoba, héj - pallás, puruszlájk - mellény, lelejébe - tarisznyába, leves - rékli, kaczabajk e. h. röpike, bunda e. h. ködmen, kalangya e. h. kepe, meécses e. h. lámpi, toppantyú e. h. bocskor; nagyon megzsüjtörözték (verték) a gyerökök; úgy megperéjdikált a pap, hogy egészen kiréjtam a szömöm; lohakat, lehelet (lovakat, levelet), eemögyök türököt vágni, szedök réjbözlit. Különösen szokatlanok a diftongusok: neéz, szeép, szekeér; szeőlő, jaó; hejzó, éjdös szülém, mondja mög a béjró úrnak stb. - Hasonlóképen gúnyolják a taranyiakat (felsődrávai), hogy így beszélnek: "kopari, vakari, nem tudi mit akari", aszondi, berökfa, (égerfa) dönnyetök 216(dinnye), dudafa (szederfa), keévár, kukull mög, küecs, móna (malom), napnyugatsó, keletső, vaczkos (vastag) stb.

Látható e példákból egyszersmind főbb vonásaiban az is, hogy melyek a főbb sajátságai a három somogyi nyelvjárásnak. Foglaljuk össze röviden e sajátságokat, néhány jellemző példával megvilágítva.

Az alsódunántúli nyelvjárásnak, mely a marczali, tabi, lengyeltóti és igali járások nagyobb és a kaposvárinak kisebb részét foglalja magában, főbb sajátságai a következők: az ly h. ll: illen, ollan, millen, hell, Mihall, foló; el h. ê: êment, visêt; ol, ul h. û: távû, tanûnyi, kerüte; l h. ll: allú, föllű, bellű, szallag, hallad; s h. ss: sebëssen, magossak, esső; t h. tt: nyittanyi, füttenyi, taníttó; a h. o (ha előtte a van): házo, lábo, ágyod, játszonak, szántonyi; o, ö h. u, ü (l előtt): gondulok, parancsulom, csókul, énekül, gondúja, csókúnyi, pörűtem; o, ö h. u, ü (egyéb esetekben is): ű, kű, lűnyi, tűrűl, durung, ustor, hunnan, ujan (olyan); ë h. ö(különösen l előtt): köll, fölhő, tësző, ësző, vësző; néha i h. ü: üdő, üng v. ümög, füzet, ügyekszik; j h. gy, ty (mássalhangzó után): rabgya, kalaptya, birgya, várgya, kaptya; l kiesése a szó belsejében: főd, őtözik, vót, tódok, sűve, óma, szóma, fóka, fâd be, nyâd le, aszâtt, pörűt, gondút; l kiesése a szó végén: házbú, hátú, egyé, ittá, törkő, bagó; szóvégi hangok illeszkedése a következő szó első hangjához: ëh ház, nat templom, itt izs van, kizs város, od van, ötfen, hitfány; v kiesése: üeg, koács (Balaton vidékén); vel h. vê: fejjê, avvâ, lábávâ; személyragozás: rabgya, kalaptya, házo, kezin, istenit, kezük, aptyuk, dobgya, vággyuk, rággyo, kaptyátok: főnévi igenév: óvasnyi, keresnyi, ënnyi, innya, sírnya; felszólító mód: számújjam, számídd, számíjja, megtaníjja, gyógyíjja mëg, segíjje; igyá, hozzá, aggyá.

Az alsódrávai nyelvjárás a nagyatádi és szigetvári járásban és a kaposvári járás egy részében van elterjedve. Főbb sajátságai ezek: ly h. néha l: goló, helös, hel, üll; é h. i: szömit, kezin, níz, nímöt, fíkötő, vendíg; a h. néha o: vosárnap, morha; al h. ó: óma, szóma, fóni, hógass; el h. é v. é: êgyün, êveszëk, nyér, reméni, meszêni; ó, ő h. ú, ű: lú, kancsú, rúzsa, kű, ű, gyün; néha i. h. ë vagy é: ënnen, ëtt, ëthon, szëget, kéván, vérad, ásét; ul h. il: gyógyil, fordil, lapil, hátil, azita; ü h. i:tíkör, fistös, hívös, físű; al, el h. â, ê: bottâ, éjjê, röggê; szótagelhagyás: ütte, futtál, kötteni; hoz h. hó: komámhó, házábó; 3 személy néha i: bűri, ízi, béli, ellenben: esze, keze; ok, ök h. ik: borik, kuttyik, kocsijik, magik, utánik; igeragozási sajátságok: vári, láti, mondik, fogik, akarik, húzitok, szeretje taníjja, hajtsák (e. h. tanítsa, hajtják), számíjja, fordíjj; tárgyatlan ragozás tárgyas helyett egyes helyeken: a húst ëszünk mëg először, behordnak-ë ma a szénát?

A felsődrávai nyelvjárást azon a vidéken beszélik, a hol a nyugati (göcseji), dunántúli és dunadrávai nyelvjárásterület összeszögellik (főleg a csurgói és barcsi járásban). Ezért ez valóságos vegyülék nyelvjárás. - Az alsódrávaival egyező sajátságai: a teljes ö-zés és a név- és igeragozás. A nyugatival vagy göcsejivel egyez a következőkben: a h. o (a á után): házo, lábo, tálol; l előtt o, ö h. u, ü. (êvándûnyi, ínekűnyi), é. h i. (legín, egísz, íjjel), é h. ëé. (szëép, këép, nëéz) ó h. uó,ő h. eő (csurgói járás), ly h. ll (illen, ollan, mölik, királ, selöm), l kiesése (kíná, halá, asztâ, á, tanú, röpű). - Mind a nyugatival, mind az alsódrávaival egyez az alábbiakban: t h. tt (nyíttanyi, füttenyi, taníttó), j h. gy, ty (rabgya, kalaptya, szoptya, kaptyuk, hideggyebb, álnoktyabban), ni h. nyi, nya (önnyi, tönnyi, vinnyi, írnya). - Egyéb sajátságai e nyelvjárásnak: a diftongusok (különösen Csököly, Hetes és Juta táján) ú. m. aó (jaó, tinaó), eé (neéz, szeép), ëé (szëölő, üszeő); ü h.i (fist, fíl, figgő), va, ve h. val, vel (befonyval, mög van az vervel); összevonás (kács e. h. kovács, kász e. h. kovász, koóca e. h. kukoricza); személyragozás,(loam, load, lovik, czipeje, szereteje, enyímé, tëedëé, züejé, kieje, Istennek ajállom üket e. h. magukat).

Tájszavak.

Ime ezek a somogyi nyelvjárásoknak legfontosabb hangtani sajátságai. Emellett azonban rengeteg nagy azon tájszavak száma, melyek szintén lényeges alkotórészei a tájnyelvnek. Itt csak nehány legfeltünőbbet sorolunk fel: topor (balta), förhéncz (kocsifelhágó), üsztöegye (eresz), viszorog (erőszakoskodik), korhó (mély út), visodik (czivakodik), keszte (kétujjas keztyű), kapirnya (oldallyukas korsó), koczola (kötény), czodé (mohó), keczmereg (vergölődik), szorgul (siettet), ragmálódik (nem hagyja békében), göcsejes (hegyen-völgyön), csárag (bunkós bot), melöncze (teknyő), bürü (keskeny híd), tohonya (lusta), neszös (lármás) stb.

217Szólásmódok.

Szólásmódok: nekineszül az idő (fergeteg lesz), rám szögezte az ajtót (becsapta az orrom előtt), sibillaszemű (sanda), orrába szaladt a vér (megmérgesedett), összevág a szó (pör keletkezik), leesett a Dócziné ládájába (földre esett), jó nehezze van (súlyos), nagy ókor (ritkán), öreg bajjâ, (aligha), dologti nap (köznap), megcsökött (kicsi maradt), kullogóba jár (leányt keres) stb. stb.

Párbeszédek.

Hasonlóképen jellemzők a párbeszédek és helyi közmondások, mint a minők a következők: Hánkor szokták Dencsen a beharangozót tönnyi? Nëm ëgyarántosan. - Úgy megperéjdikált a pap, hogy egészen kiréjtam a szemeimet. - Há vót kê, Pista bácsi? Kin vótam a szîvásba, osztanég úgy mögjártam, hogy a nyaklólánczot a ló szügyén hosszúra hattam, hát mögugrott a dög, osztanég valahogyan vitt ám, a míg mögtuttam csöndesíteni. Halom majd vigyázok is esztán, mer még csúffá talál tönni (Büssű, igali j.). - Há vót kê, körösztapám? Mögnéztem a kolompért mëg a kukoriczát. Hát millenek? Ölég szépek, a kukoricza mán a fejit is hányi. Gyura bátyám is ki vót ténnap az erdő allába, de aszondi, hogy az üveje, a míta hogy mëgkapáta, sëmmit së nyűtt. A buzakalangyát raktam összê, a kit a szél tënnap szélle hánt. Mamá korán rëggê nekëm is av vót a dógom, de el is fáradtam úgy, hogy mëgértem hazagyünni (Viszló, szigetvári j.). - Há mész, Kati? Emmök arra lë, a Licza nényémhöl. Jábára (hiába) mégy, akár istüllést (azonnal) visszafordúhaccz, nincs otthun. Sz'aszonta tënnap, hogy máma párúnak. Bözög nem párúnak azok, hanem nyüjik a kendört. Aa, ebadta, pejig a fékeszkenyőmet (fejrevaló kendő) viszöm a lúgjába. Nini! hát új botosod (vastag harisnya) van? Az, 80 karajczáros, csak hogy még nincs mögvettel. Hogy illen nagy szila (sürgőssége) van most la a mezei dolognak, nem értem rá mögvetni (vászontalpat varrni alá) (Darány). - Aara ki vótam a csibéknek vizet önteni ... gyüök bé ... ebattikom, a házajtó nyittal (nyitva) van, a kutya mög ottbenn. Nízöm, hát az asztârú az üjegkorsó lë van lökkel (lökve), el is van törrel (törve), osztán dej (legalább) csak ëgyet vethettem vóna rá, de kiugrott a kutya (Darány). - Apa: nem tôm, a gyerök mögitatta-é a lovakat? Anya: Hát én tôm? Kérdözze meg kee tűle magátú! Aztán csak béfogni! Ki a szénáér! Láti kêd-é, hotyon gyün a fölhő? Most főmök a hágszéra (padlás), hozok egy kis pecsinyét (szalonna), aztán hájsle! Mönöllen (menve) is mögöhetik kêtök a kezikbű. (U. o.) - Jó munkát aggyon Isten kêteknek! Aggyon Isten kêdnek is. Kapáli kêd a kukoriczát? Hát mos má mëg kê tënnyi, mer ênyeli a gaz, má jó mögsárgította úgyis. A főggye së a legjobb, ollan vasaras forma (laza). Sokszor íjjár az embër, ha az illen lapú fődet főszánti, a kukoricza nem szereti a tág fődet (Magyarújfalu, szigetvári járás). - Had lögy (legyen) a loak előtt az a takarmány! Rektor uram beillenék papnak, a perdikácziót úgy kiviszi. (Rinyaszentkirály, nagyatádi járás). - Lássa kedves tekéntetës úr, aszonta az én vőm, hogy në találkozzék magányossan az én urammal, mer akkor baj lësz, penig a kezit csókolom, tekéntetës úr, az én uram a mi kenyérkereső fejedelmünk (Kisbajom, nagyatádi járás). - Mi újság kêteknél? Pappíros. Hát hogy vannak? Mint a zsidó funtya, három fërtá! (Boronka, marczali járás). - Há mégy, sógor? Êmënëk a hëgyre. Millen a szőlő? Olan közönségës, jól lakhatunk borral az idén. Hogy van a csalárd? Hát csak mëgvagyunk olan közönségesen, a feleségem olan porzsávás forma, mert igen gyehenna a dolgában. (Nikla, marczali járás). - Mit dógozik kê ma? Ek kis gabonát viszek Fokra (Siófok), aztán mëghozom a permetet, má megeszi a fene a szőlőt! Hogy nem is talának ki má valami érvényes orvosságot a szőlőbajokrul! Én meg a kataszteri urat hondozom a határba, nézli a fődeket, hogy millen klasszisba tegye. Hát aztán mire lesz az? Az adó lejjebb száll. Aztán kêd ezt êhiszi? Aszongyák azér gyütt ez az úr! Megverte a Mária, a mit egyszer êhatároztak, sose száll a lejjebb, mer az uraknak sok pénz köll (Endréd, tabi járás). - Nem látta kê, Kata, néném, mezön mönt el ez az ablakos, a ki az imént itt kajátozott? A mút hétön, mikor a főső szomszéd mögégött, az istállóablakba mindön fiók kipattogott, befún a szél rajta. Ezön fő láttam mönni, talán a kocsmába mögleli kê (Szabás, nagyatádi járás). - Halli kê, Jóska sógor, mér nem vasâtati kê mög ezt a lovat, má mind êvásétti a körmit? (Nagykorpád, nagyatádi járás).

Közmondások.

Míg a szólásmódok és beszélgetések a nép mindennapi életébe és eszejárásába engednek bennünket bepillantani, addig a közmondások a nép gondolkozásmódját tükkrözik vissza.

Legismertebbek és legelterjedtebbek a következők: Sorba megy, mint a jádi bíróság. - Kifogyott, mint a jádi pap az imádságból. - Jó, jó, de azért még 218sem juti.(Badacsonyban jártak juti emberek, a hol a borra mondták ezt s azóta rajtok maradt.) - Azt kapsz, a mit a marczali festő (t. i. semmit). - Ráfizetett, mint Csató a tihanyi vásárra. (Csató István, kapolyi vak koldus elment feleségével a tihanyi vásárra, a szántódi réven oda-vissza fizetett 56 fillért és a vásári koldulási kereset csak 34 fillér volt.) - Érik neki a szilva (bármibe kezd, minden sikerül neki). - Megy, mint a bogaras ökör a sűrűnek. (Szeles emberre mondják.) - Olyan vásár volt, mint a ki a helén kőt. (Néptelen, ritka, mint a gabona, a mit nem vetettek el, hanem csak a helyén kelt, a hová véletlenül kiszóródott.) - Inkább imádságos könyvének lenni, mint lovának. (Arra mondják, ki a lovát nagyon elcsigázza.) - Visszapusztítja, mint Márkus a hiszekegyet. (Az anyja igért neki két szem almát, ha elmondja a hiszekegyet. De mikor elmondta, nem kapta meg az almát, mert nem volt. Erre Márkus azt mondta, hogy visszapusztítja a hiszekegyet. Ezt a mondást a szerződés felbontásakor mondják.) - Bárcsak kaszálnának a pap rétjén. (Szárazság idején mondják). - Izzad, mint Jancsi az aludttejevésben. (Lusta emberre mondják.) - Átesett, mint barát a küszöbön. (Mikor valaki gyorsan átesik a dolgon, de nem úgy, mint kellene.)

Találós mesék.

A találós mesék közül is mutassunk be nehányat - Micsoda hal szőrös? A bihal (bivaly). - Magas Miklós mennybe níz, mi a? Kímín. - Hányat líp ëv veréb esztendőt át? Egyet së, mer ugrik. (Mind a három Szőkedencsről.) - Ugyanonnan való a következő, a mely már átmenet a népdalokhoz:

Rozzant csárda két ódala fakó | Oda vágtat paripáján Patkó, | Csárdásnénak így aggya fő a szót: | Látott-ë mán ël loon hét patkót. | Ha nem látott, nohát mostan láthat: | Nígyet visê ëgy gyönyörű állat, | Az ötödik magam vagyok nemde? | Kettő mëg a csizmámra van verve. (Szőkedencs. Nyelvőr III. 191.)

Gúnynevek.

Végül még a nyelvi sajátságok közé sorolhatjuk a népnek megkülönböztető és gúnyneveit is. Az egyforma családnevűeket ugyanis a nép sajátságos elnevezésekkel különbözteti meg egymástól. Leggyakrabban testi vagy lelki sajátságai után. Ilyenek: nagy Matyikó János, szőrös Mátyikó János, vak Lacza, kis Prigli, mérges Kránitz, szép Kájel, kis Varga János, béres Varga János, sánta Kránitz, füttyös Kránitz, kisfejű Szúnyog, pislogó Kis János, fekete Kusz, czigány Kusz, jukusz Vájsz, malmos Vájsz, vörös Vas, alsó Szabó, szűrös Nagy.

A gúnyneveket már sok különféle sajátságból, vagy egyes állítólag megtörtént esetekből szokta a nép venni, mint szemeti Matyikó (a háza tája szemetes), ördög Matyikó (szavajárása: ördög vigye el), rudas Varga János (állítólag másnak rudját találták nála), bőgős Cser, gvardián Horvát, borjúszájú Matyikó, fecske Hajdu (pállott szája miatt), vikszos Tóth István, tánczos Hekeli, füttyös Hekeli, sanyarú Farkas, aligvárja zsidó, mindégkéri zsidó, hideg Marczi (mindig fázik), nemjó Andris (mindenét megitta), habacsi (gyorsan beszélő), harapós (berúgott és megharapta az ipát), muri (lovának neve után), heri (apja herélő volt), konkó (konkoly), jóljárt Csicsó (sokat örökölt), kuma (a "komá"-t kumának mondta horvátosan), gyántár (az apja czigány volt), aranyos (aranyakat vett), káposztás (káposztát lopott), hadarás (gyorsan és sokat beszél), bocskoros (bocskort lopott) stb. - Érdekes, hogy ama községekben, melyek horvátból vagy tótból megmagyarosodtak, az idegen neveket már csak gúnynévül használják. Igy szentmiklósi gúnynevek: lepsi (anyja legszebbnek tartotta, ú. m. szép), ruzsicza (rózsa, egy csúnya ember gúnyneve, ki kosarat kapott), juzsina (József), pördes (piszkos), jancsádi (Jancsi) stb. - Osztopánban és Tótszentpálon: duisán, habi, zsivnyák, bádán, pilicza, dzsávori, tyutyó, guba, panyuta, pidzsó, siseta, bjeli, latya, szürgyó stb. - A lengyeltóti járásban: kuszi, csók, viki, róka, kis öreg, habakusz, sipinya, kajkó, bukógáti, csendes, sűdő, bilingós, mérő, jebektor, zsebi, selymes, szajkó, búfelejti, vaskői, sánta, kupecz, pupi, mozsi, tikszem, csürkös, buzi, puli, pillér, dada, dudás, csutorás, pótyem, bakós, miskus, követ, csirka, micsitra, ripók, benák stb.

Faragott gyufatartó.

Spanyolviaszkolt "fargicsáló" kés.

Faragott botok.

Színes spanyolviaszkkal díszített kondásbalta.

Faragott tükör, borotvatartóval.

Spanyolviaszkolt "tikres".

Spanyolviaszkolt sótartó, szarúból.

Somogyi juhász spanyolviaszkolt díszítésű, titkos zárú borotvatartója.

Népköltészet.

Az összes eddig tárgyalt népéleti szokások és sajátságok közül egyik sem fejezi ki oly világosan a nép lelkét, mint a nép költészete. E gazdag költészetnek kincseit Vikár Béla egy egész kötetben igyekezett összegyűjteni. De ez nem meríti ki felét sem annak az óriási anyagnak, mely a nép száján él.

Ma már csak a fennmaradt dalokból ismerhetjük meg igazán a régi somogyi kanász- és betyáréletet, a mint azt egyik ismertetője oly elevenen elénk állítja. Hosszas fejtegetés helyett álljon itt a kanász-, juhász- és betyárdalokból egy-egy rövid mutatvány a legismertebbek közül.

Kanászdal. Ha fölvöszöm tükörfényes baltámat | A kocsmába elkijáltam 221magamat: | Takarodjon mindön embör tanyára! | Én vagyok az Eszterházy számadónak | Czifraszűrös, leghírösebb bujtárgya (Juta).

Gulyásnóta. - Nem bánom, hogy parasztnak születtem, | Csak azért, hogy gulássá löhettem. | Eb cseréjjön cserént palotával, | Vagy életét köszfényös nagy úrral! | Kiskirálság az én állapotom: | Igazgató törvény: bunkós botom. | Országom az egész baromjárás, | Nagy potentát ëgy révbeli gulás. | Hat bujtárnak vagyok fejedelme, | Ugy tisztölnek: gazduram kegyelme; | Gula kerétti a cserényömet, | Hat komondor istrázsál engömet. | (Juta.)

Betyárnóta. - Czifra csárda, két oldalán ajtó, | Odarugtat pejparipán Patkó. | "Szép csárdásné!" - így adja fel a szót, | "Látott-ë már ëgy lovon hét patkót? | Ha nëm látott, jöjjön ide, láthat. | Négy patkón áll e gyönyörű állat, | Az ötödik magam vagyok, nemde? | Ketteje mëg csizmámra van verve."

A regölés.

A népköltészettel szoros összefüggésben van az ú. n. regölés: a somogyi nép egy részének az a szokása, hogy karácsony táján (néhol újévkor) nehány 12-14 éves, gyermek különös öltözetben (néhol csak kifordított bundában) lánczos bottal házról házra (néhol faluról falura) jár s engedélyt kér énekmondásra. Azután elmondanak egy hosszabb éneket, melynek refrénje: "Rege, rege, rejtő!" vagy "Rege, rege, raj!" E regölés - a mint Sebestyén kimutatta - az ősi idők énekmondóinak (regőseinek) fennmaradt emléke. Somogyban: Sándon, Miháldon, Nemesdéden, Inkén, Nemesviden, Böhönyén, Balatonberényben, Vörsön, Balatonszentgyörgyön talált Sebestyén ily regölő énekeket, de van több helyen is. Mutatóba álljon itt néhány kiszakított versszak az ilyen regős énekekből:

Nem vagyunk mi rablók! | Szt. Istvánt szolgáljuk. | Most érkeztünk ideg földrű, | Ideg mezejérű, | Had, regö, rejtő! | Azt is megadhatja | Az a nagy Úristen! | Adjon az Úristen | Ennek a gazdának | Négy szép ökröt, két kis bérest. | A kisebbik béresnek Arany ösztökenyelet, | A nagyobbik béresnek | Arany ostornyelet. | Hej regö, rejtő! | Azt is megadhatja | Az a nagy Úristen. | (Ezután még 4-5 versszak jókívánatokkal, azután jő némelyikben a fiatalok összeregölése): | Itt tudunk egy leányt, | Kinek neve (Julcsa), | Amott tudunk egy legényt, | Kinek neve (Pista), | Isten meg ne mentse, | Kebelébe rejtse, | Kert felé kerítse, | Utcza felől behajtsa, | Párna alá szorítsa, | Úgy siktassa, rékassa, | Mint a kocza malaczát, | De még annál is jobban, | Hej regő, rejtő stb. | (Az utolsó versszak rendesen az ajándékkérés.) | Hej regöm, regöm! | Padra ül a gazda, | Posztónadrág rajta, | Ezer forint a zsebébe. | Fele a gazdáé, | Fele a szegény regölőké. | Hej regöm, regöm! | Azt is megadhatja | Az a nagy Úristen.

Sajnos a modern kor áramlata a népköltészet eredeti sajátságait kezdi már eltüntetni. Ma már ritkábban terem a nóta s ha terem is, azt az újabb kultúrával kapcsolatos fogalmak, kifejezések kivetkőztetik eredetiségéből. Íme példa az ilyen nagyon is modern népdalokra:

A lapai telefonyfa, de magos! | Tetejibe a porczolán, de poros, | Reá vagyon tekerve ja kutya drót, | Le se jesik, mégis leadi a szót. (Kaposvár.) - Az uraság hírös masinája, | Ki van téve major hátuljába, | Ki van téve, sej kis angyalom, | Major hátuljába. | Elevátor csak a szómát horgya, | Béni bácsi kazaat igazíttya, | Béni bácsi, sej kis angyalom, | Kazaat igazíttya, stb., stb. (Zimány).

Végül még egy modern népballadát iktatok ide, hogy világosan lássuk, mennyire hanyatlott e műfajban is a nép alakító kedve. 1893-ban történt, hogy egy Somogyi nevű kereskedőt Kaposvár főutczáján éjnek idején megöltek és kiraboltak. Ezt az esetet a nép következő balladaszerű költeményben dolgozta fel:

Hallod pajtás, Kaposváron mi történt? | A Somogyit kapujába megölték, | Fehér Flóri hátrafogta két kezét, | A Vuncs Vincze beleszúrta a kését. | Somogyiné meghallotta a jajszót, | Kedves párom, jó Somogyi, mi bajod? | Egy gaz suhancz általszúrta szívemet, | Jaj tovább én nem élhetek veletek! | Somogyiné meggyujtotta a lámpát, | Vérpatakban látta ottan az urát, | Piros vére így folyt, mint egy kis patak, | Somogyiné árva szíve meghasad. | Somogyiné kéri a szolgálóját, | Eredj, Flóris, keltsd fel azt a négy árvát. | Édesapját hadd sirassa mind a négy... | Fehér Flóri, Fehér Flóri mért nem mégy? | A Somogyi nyugszik már a föld alatt, | Felesége négy árvával megmaradt. | Somogyiné siratja a halottat, | Megyeházán kötözik a rabokat.

Nemzetiségek.

A somogyi nép szokásainak, sajátságainak ismertetése közben sok helyt tekintettel voltunk az idegen nemzetiségűekre is. Láttuk, hogy a szerbek, vendek már teljesen kivesztek, csak helynevekben és családnevekben él még emlékük. Csak a horvátok, németek és tótok tartották még fenn itt-ott nyelvüket és szokásaikat. A horvátok a déli határszélen szoros kapcsolatban vannak szlavóniai testvéreikkel, a németek és tótok azonban a megye bensejében nemzetiségi szigeteket alkotnak s némely sajátságukról, szokásukról itt külön is meg kell emlékeznünk.

A németek - miként már előbb kifejtettük - két csoportban fordulnak elő; a vármegye délkeleti határán a tolnai és baranyai sváb telep folytatásaként s a megye középső és éjszaki részén egyes elszigetelt csoportokban. Ez utóbbi németség a 222sajátlagos somogyi német nemzetiség, mely sok eredetiséget mutat fel még ma is, bár lassan és fokozatosan magyarosodik. Sok köztük a szőke, kékszemű, életmódjukban egyszerűbbek, gazdálkodásukban takarékosabbak, vallásuk vegyesen katholikus és lutheránus. Különösen Hács és Vámos lakosai (lengyeltóti járás) ragaszkodnak régi szokásaikhoz, más nemzetiségűekkel össze nem házasodnak, Wittenberg vidékéről származnak és egy törzset alkotnak a tabi és igali járásbeli németekkel. Lengyeltótiba egy gróf Zichy, Vámosba pedig gróf Niczky Jánosné telepítette őket, 1830 körül. Ruházatuk: bugyogó vagy térdig érő szűk gatya (sípgatya), kalapjuk nagyszélű, alacsonytetejű, felül viselik a mellényt és alatta a szűk, kék gyapot-ujjast. A nők festett, egyszínű szoknyát és ugyanolyan réklit és fejkendőt viselnek, mintha gyászolnának, lábukon nagyrészt klumpát hordanak. Jellegzetes eledelük a német svártli, melyet maguk készítenek. Keresztelőbe-menetelkor ezt mondják németül: "Pogányt viszek, keresztényt hozok." Temetés után este a szalmát, melyen a halott feküdt, a kertben elégetik és azután hetenként kétszer: szombaton és vasárnap, a rokonok összegyűlnek a halottas-házban és imádkoznak az elköltözöttnek lelkiüdveért. A társasjátékok közül a paradicsomjátékot és a Heródes-játékot kedvelik.

A tótok főleg Buzsák, Táska, Tótszentpál, Varjaskér táján laknak. Erős, magas, barna faj. Csimbókot viselnek. Bár erősen magyarosodnak, még mindig tótosan beszélnek. Bőrből készült tulipántos, sujtásos és prémgalléros bekecset, gatyát és szíjas bocskort hordanak. Érdekes, hogy a szláv neveket ma már csak gúnynévül használják.

Források.

Csorba József dr.: Somogy vármegye ismertetése, 1857. Csányi Ferencz: Lapok Somogymegye multjából, 1889. Baksay S.: Somogy népének etnográfiája. Osztrák-magyar Monarchia IV. kötet. Jankó János dr. A Balatonmellék néprajza. 1904. Malonyai Dezső: A magyar nép művészete, IV. k. 1908. Nagy József: Csököly nyelvjárása. Balassa József dr.: A magyar nyelvjárások osztályozása és: A magyar nyelvjárások keletkezése. Balogh Pál: A népfajok Magyarországon, 1902. SebestyénGyula dr.: A regősök I. II. Statisztikai évkönyv 1900., 1910. Vikár Béla: Somogymegye népköltése, 1905. Vikár B.: Somogyi tanulmányutamról. Ethnographia, II.Csáky Elek: Somogymegye lengyeltóti járásának néprajzi viszonyai. Ethnographia, VI. és VIII. Hermann Ottó: A magyar nép arcza és jelleme. Bellosics Bálint: Nyári napforduló. Ethn. XIII. Sebestyén Gyula dr.: A székelyek neve és eredete. Ethn., VIII. Csánki Dezső dr.: Magyarország történeti földrajza a Hunyadiak korában. Ezeken kívül az Ethnographia és Magyar Nyelvőr több kisebb közleménye, a vármegye részéről kibocsátott kérdőívek és saját feljegyzéseim.