Diósgyőri vár / Folytatás a posztban

 A diósgyőri vár egy középkori vár a történelmi Diósgyőr városában, ami ma Miskolc egyik városrésze. Már a 12. században állhatott itt vár; a mai, gótikus vár a tatárjárás után épült, fénykorát Nagy Lajos uralkodása alatt élte, lovagterme a legnagyobb volt Európában. Később a magyar királynék jegyajándéka volt, egészen a török időkig. A 17. század végére már lakhatatlanná vált, állapota egyre jobban leromlott. Régészeti feltárása az 1960-as években kezdődött meg. A 2010-es évek elején a várat elkezdték visszaépíteni eredeti állapotába, a helyreállított helyiségeket korhű bútorokkal rendezték be.

Diósgyőr és a vár története

A terület az ősidők óta lakott: a szemközti Várhegy barlangjában az őskőkorban készült kőeszközökre és állatcsontokra bukkantak, a vár dombján pedig bronz-és vaskori település nyomaira. A 9–10. századból hullámdíszes edények, illetve cölöp- és gerendamaradványok kerültek elő. Ezt a honfoglalás kori települést földvár, illetve földsánc vette körül.

1200 táján Anonymus említi először Diósgyőr nevét, igaz, ő még Győr formában: „miután Árpád fejedelem seregével elhagyta Szerencset (…) Bors apjának, Böngérnek adományozta a Tapolca vizétől a Sajó folyóig terjedő földet, amely területnek Miskolc a neve, valamint azt a várost, amelyet Győrnek hívnak.” A vár helyén először a 12. században állhatott erődítmény, amelynek azonban a régészek eddig nem találták nyomát; feltehetőleg földvár volt, amely a tatárjárás idején elpusztult – egyesek szerint ez a vár nem a mostani helyén, hanem a Várhegyen állhatott.

A jelenleg álló várat valószínűleg IV. Béla várépítési kezdeményezése után építette az Ákos nembeli Ernye bán. Ez az építmény a kor szokásának megfelelően ovális alaprajzú (körülbelül 40×35 m-es építmény volt egy kerek öregtoronnyal), vele átellenesen álló saroktoronnyal és sokszögű külső várral. Északnak nyíló bejáratához kőpilléres fahíd vezetett át a vizesárkon. Ernye kúriája alighanem a későbbi pálos kolostor helyén állhatott.

A várat 1316-ban Wywar vagyis Újvár néven említik, ez is arra utal, hogy korábbi földvár helyére épült. Ebben az évben Ernye unokái Károly Róbert ellen fordultak, Borsa Kopasz oldalán részt vettek a debreceni csatában (1317), ezért a király várukat elkobozta, és kedvelt hívének, Debreceni Dózsa erdélyi vajdánakadományozta. 1319–25 között Szécsi Miklós horvát bán birtokolta, majd a Drugeth családé lett. A várhoz tartozó falu egy 1330-as jegyzék alapján 12 garas adót fizetett, ami arra utal, hogy a megye gazdagabb települései közé tartozott. A következő nagy építkezésnél a falak alsó szintjét ennek a várnak a visszabontott anyagából építették. 1340-től királyi vár – rendszerint a királynék tulajdona. Ez időtől várnagya egyúttal Borsod és többnyire még egy-két szomszédos vármegye ispánja is volt. Fennhatósága alá tartozott három további királyi vár is:

• Dédes,
• Cserép,
• Regéc is.

A diósgyőri vár fénykora I. Lajos király uralkodása alatt kezdődött. Ő az 1360-as évektől mind gyakrabban fordult meg itt. A vár 1370-ben tett szert jelentőségre, mint a Magyarországról Lengyelország fővárosába, Krakkóba vezető út egyik állomása (Nagy Lajos édesanyja, Lokietek Erzsébet lengyel hercegnő volt, maga Nagy Lajos 1370-ben lengyel király lett). A király, aki Budát mind inkább hanyagolta, Visegrád és Zólyom mellett harmadik székhelyévé tette Diósgyőrt, átépíttette, korszerűsítette a várat. Sokszorosan tagolt védelmi gyűrűk vették körül a tulajdonképpeni várat, amely négyszögletes udvar köré épült, négy sarkán egy-egy csúcsos tetejű torony magasodott. A földszinti helyiségek gazdasági, tárolási célokat szolgáltak, az emeleten a lakosztályok voltak, valamint a 13×25 méter területű lovagterem, mely három oszloppal alátámasztott, kéthajós csarnok volt. Ennek építését már Nagy Lajos lánya, Mária uralkodása alatt fejezték be, aki akkor a vár birtokosa volt. A sajátos elrendezésű kettős tornyokkal erősített, szabálytalan alaprajzú külső körítőfal a római castrumokra emlékeztet. A várat négy méter mély várárok vette körül, vizét meleg vizű források táplálták. A vár egyetlen név szerint ismert építőmestere Ambrus mester.

1364-ben Miskolc városát és környékét a diósgyőri uradalomhoz csatolták. ~1370-ben itt írta alá Nagy Lajos király az első olyan európai adománylevelet, amely „szabad királyi várossá” nyilvánított egy várost (Kassát). 1381. november 26-án a diósgyőri várban – velencei követek jelenlétében – a király ratifikálta a korábban megkötött torinói békét, amelyben Velence városa kötelezte magát, hogyvasárnap és ünnepnapokon felvonja az Anjou-lobogót a Szent Márk téren. Az eseményt panoptikum örökíti meg a diósgyőri vár északkeleti tornyában.

 A magyar–lengyel perszonálunió megszűntével Diósgyőr vesztett jelentőségéből, ettől kezdve magyar királynék nyaralóhelye volt. Tulajdonosai sorban:

• Lokietek Erzsébet
• Kotromanić Erzsébet
• Mária királynő
• Cillei Borbála
• Luxemburgi Erzsébet
• Podjebrád Katalin
• Aragóniai Beatrix
• Candale-i Anna
• Jagelló Anna
• Habsburg Mária

Az utolsó királyné, aki itt élt, II. Lajos felesége, Habsburg Mária volt. 1546-ban írásban lemondott a várról, amit addigra már elfoglalt az erdélyi vajda. A török veszély közeledtével a vár északi oldalát megerősítették.

1526 után várnagya Pemfflinger Sebestyén lett. 1540-ben a gyarmati Balassa Zsigmond 20 ezer aranyforintért zálogba vette Ferdinánd királytól. A család az addigi várpalotát erőddé alakította át, az északnyugati torony elé olasz mintára rondella épült. A karcsú tornyok helyére zömök bástyák kerültek. A bejáratot a nyugati oldalra helyezték át, a királylépcső mellé ötszögű olasz bástyát építettek. Ekkor emelték a háromszintes kazamatát is. Ez volt az utolsó nagy átépítés a vár történetében. Balassa Zsigmond halála után a várat neje, Fánchy Borbála örökölte, majd az ő halála után a király visszaváltotta. 1564-től zálogbirtokosok egész sora követte egymást, a vár pusztulásnak indult. A 16. század második felében a vár a végvári vonalba került. Csekély őrsége nem tudta megakadályozni, hogy a török 1544-ben felégesse és kifossza, majd a környező falvakkal együtt adófizetésre kényszerítse Miskolcot.

1596-ban a török elfoglalta Egert, és Mezőkeresztes mellett legyőzte a keresztény seregeket. Ezután hamarosan (1598-ban) Diósgyőr is elesett, és ura az egri pasa lett, de ekkor a keresztények gyorsan visszafoglalták. Kedvezőtlen fekvésén nem tudtak javítani, de külső védművekkel próbálták megerősíteni:

• az legvédtelenebb északi oldalon a külső vár kettős kaputornyát fedett ágyúállássá alakították,
• az északkeleti toronyhoz nagy alapterületű rondellát csatoltak,
• az északnyugati toronyhoz sokszögű bástyát építettek,
• a nyugati oldalon nyíló kapu elé huszárvárat emeltek.

A 17. század elején az országgyűlés egy sor határozatban rendelte el bővítését, illetve karbantartását, ezek a rendelkezések azonban 1660-ig papíron maradtak. Az őrség fizetése akadozott, a falak omladoztak – az 1650. évi török ostromot azonban így is sikerült visszaverni. 1673-ban leégett a vár tetőzete. Ekkor a vár már alig volt lakható. A század végére minden hadászati értékét elvesztette. A kuruc harcokban már nem játszott semmilyen szerepet.

1703-ban három oldala már erősen romos volt; a negyediket a tulajdonos Haller báró rendbe hozatta. 1730-ban a kápolnát is magába foglaló szárny még használható volt, a többivel nem törődtek. 1756-ban a diósgyőri koronauradalom borházzá szerette volna átalakítani, de a tervekből végül nem lett semmi; a romokat a környék lakossága kőbányának használta. A vármegye 1784-ben engedélyt kért és kapott, hogy a vár falából köveket bányászhasson a Sajó hídjának építéséhez. A kápolnában egy ideig még tartottak istentiszteleteket, de 1820-ra azt is széthordták.

Bár a két települést már 1903-tól autóbusz-, 1906-tól villamosközlekedés kötötte össze, egy 1932-es útikönyv Diósgyőrt még Miskolccal egybeépült szomszédos községként említi. 1945. január 1-jével Diósgyőrt hivatalosan is Miskolchoz csatolták, ekkor jött létre a történelmi Miskolcból, Diósgyőrből és a környező településekből kialakuló Nagy-Miskolc. Diósgyőrt és Miskolcot először a köztük felépülő gyár kötötte össze, majd a két település egyre inkább összeolvadt, napjainkban már csak tábla jelzi az egykori történelmi Diósgyőr határát.

Egyéb érdekességek

• A vár falán emléktábla állít emléket Petőfi Sándornak, aki 1847. július 8-án a diósgyőri várban járt. A költő a várból nézte végig a naplementét, ami Alkony című versét ihlette.

Petőfi Sándor: Alkony

Olyan a nap, mint a hervadt rózsa,Lankadtan bocsátja le fejét;Levelei, halvány sugárok,Bús mosollyal hullnak róla szét.

Néma, csendes a világ körűlem,Távol szól csak egy kis estharang,Távol s szépen, mintha égbül jönneVagy egy édes álomtól e hang.

Hallgatom mély figyelemmel. Oh ezÁbrándos hang jólesik nekem.Tudj isten, mit érzek, mit nem érzek,Tudja isten, hol jár az eszem.

• Az északkeleti torony vármúzeumában állították ki annak a képnek az eredetijét, mely az 1998 és 2009 között forgalomban lévő 200 forintos bankjegy hátulján látható.
• A forrás, amely korábban a várárkot töltötte fel, évtizedekig a Diósgyőri Strandot látta el vízzel, egészen a strand 2014-es bezárásáig.
• A várban rendezett középkori jellegű fesztiválok – pl. A Királynék tavasza (április), Diósgyőri várjátékok (május), Középkori forgatag (augusztus) – során dr. Lovász Emese, a Herman Ottó Múzeum régésze személyesíti meg Kotromanić Erzsébetet, I. Lajos király feleségét, míg férje, Lénárt Attila jeleníti meg I. Lajost, a lovagkirályt. Mindketten a Diósgyőri Aranysarkantyús Lovagrend alapító tagjai.

Jegyek a Diósgyőri várba

Felnőtt belépőjegy: 1 500.- Ft
Tárlatvezetésre is jogosít.

Gyermek, diák, nyugdíjas belépőjegy: 1 200.- Ft 
Tárlatvezetésre is jogosít.

Csoportos felnőtt belépőjegy: 1 400.- Ft
20 fő felett vehető igénybe. Tárlatvezetésre is jogosít.

50%-os felnőtt belépőjegy: 750.- Ft

18-26 év között vehető igénybe, személyazonosságot igazoló okmány felmutatásával. Azon felnőttek is igénybe vehetik, akik legalább két gyermeket kísérnek (legfeljebb két felnőtt). Nem jogosít tárlatvezetésre. Amennyiben jelmezes tárlatvezetést szeretne igénybe venni, válassza az általános felnőtt belépőjegytípust.

50%-os gyermek, diák, nyugdíjas belépőjegy: 600.- Ft

6-18 év között, valamint 62-70 év között vehető igénybe, személyazonosságot igazoló okmány felmutatásával. Nem jogosít tárlatvezetésre. Amennyiben jelmezes tárlatvezetést szeretne igénybe venni, válassza az általános felnőtt belépőjegytípust.

70 év feletti belépőjegy: ingyenes

Nem jogosít tárlatvezetésre. Amennyiben jelmezes tárlatvezetést szeretne igénybe venni, válassza az általános nyugdíjas belépőjegytípust. Személyazonosságot igazoló okmány felmutatásával vehető igénybe.

6 év alatti belépőjegy: ingyenes

Esküvői fotózás jegy: 15 000.- Ft

A belépőjegy maximum 8 fő részére és legfeljebb 3 órás időtartamra. A további szolgáltatásokról érdeklődjön a pénztárban.

Miskolc Pass: ingyenes
Tárlatvezetésre is jogosít.

Nagy Lajos király kincse: 1 200.- Ft
Kincskereső várjáték általános iskolai csoportok számára. Előzetes bejelentkezés szükséges.

A tárlatvezetések óránként indulnak a Felső várudvarban a lépcső melletti tárlatvezetés indulási ponttól.

Az esküvői fotójegy megvásárlásával lehetőség van arra, hogy előzetes egyeztetés alapján a Diósgyőri vár látogatók számára nem megnyitott területeire is belépést nyerjenek. Néhány perc erejéig, szintén előzetes egyeztetés alapján, a kordonok áthelyezése is megoldható.

I. Valentinianus római császár Szőnyben / Folytatáshoz kattints a posztra

Ha tetszik amit látsz, kérlek támogasd az oldalt azzal hogy egy reklámra kattintasz !

Neked csak 1 perc de nekünk segítség ! KÖSZÖNJÜK !!!

I. Valentinianus (Flavius Valentinianus), (321. július 3. – Brigetio, 375.november 17.), pannoniai születésű római hadvezér, 364-től 375-ig római császár fiatalabb öccsével, Valens-szel együtt, aki 378-ig volt a keleti birodalom császára.

Uralkodását nagyrészt a birodalom védelmével töltötte, ő volt az utolsó császár, aki erejét elsősorban a nyugati birodalomra koncentrálta. Hosszú háborút folytatott az alemannok ellen, meg kellett védenie Britanniát a piktek és a skótok támadásától, Gallia partjait pedig a szászoktól és frankoktól. Ő erősíttette meg a pannoniai limest, számos őrtornyot építtetett a Duna partján. Uralkodására esik a göd-újtelepi erőd építése, ami kirobbantotta a kvádok elleni háborút 375-ben. A háborút követő tárgyalások közben rosszul lett és meghalt.

 321-ben született Cibalae városában, Pannoniában Flavius Valentinianusnéven. Apja, Gratianus veterán volt, egykori comes (parancsnok) Africában és Britanniában. Leszerelésekor II. Constantinus Magnentius támogatásának vádjával megfosztotta vagyonától.

Kétszer házasodott. Első felesége, Severa nem sokkal fiuk, Gratianus születése után meghalt. Második felesége Iustina egy fiút, a későbbi II. Valentinianus római császárt és két lányt, Gallát és Iustát szülte neki.

Katonai pályafutása

Valentinianus és öccse, Valens is katonai pályára léptek. 357-ben Barbatio felmentő seregének lovassági parancsnoka, majd lovassági tribunus Iulianus caesar seregében. Az udvari intrikák hatására azonban II. Constantius elbocsátotta a hadseregből.

Iulianus halála után Iovianus újra katonai szolgálatra rendelte. A császár mostohaapjának, Lucillianusnak galliai küldetésekor a beavatott bizalmasok között volt, ám a császár ellenségei fellázították a galliai seregeket Lucillianus ellen, akit a felkelésben megöltek. Valentinianus csak szerencsével menekült meg, a császár előléptette.

Trónra lépése

Iovianus 364. február 17-én meghalt Kis-Ázsiában, a Nikaiában összegyűlt vezetők pedig az Ancyrában állomásozó Valentinianust kiáltották ki császárnak.

Egy hónappal megválasztása után, március 28-án, Konstantinápolyban társcsászárrá nevezte ki öccsét, Valenst, mint augustust, hogy ezzel a trónviszályokat megelőzze. Valens azonban a források szerint egyértelműen alárendelt szerepet kapott bátyjától, mint a keleti birodalom vezetője.

Valentinianus udvarát Mediolanumban és Treveriben, Valens Konstantinápolyban állította fel. A két augustus az államjogi egységet megtartotta, mindig mindkettőjük nevében intézkedtek, hoztak törvényeket, vertek pénzt, bár konkrét együttműködésre nem kerülhetett sor, miután mindkettőjüknek a saját határterületükön akadtak gondjai.

Alemann háború

Egyik első feladata az alemannok betöréseinek elhárítása volt, akik többször végigdúlták Galliát. Ammianus szerint a kirobbantó ok az volt, hogy Valentinianus nem akarta a korábbi császárok által megígért sarcot fizetni az alemann törzseknek. Mivel szüksége volt a nyugati birodalomban még ingatag támogatottsága megerősítésére, a hagyományosan császári feladatnak számító barbárok elleni harc élére állt. Első serege azonban vereséget szenvedett, két tábornokát megölték, 366-ban pedig annyira szétszóródtak a germánok a provinciában, hogy nem sikerült harcba bocsátkozni velük. Következő évben aztán Jovinusnak sikerült több csatában megverni az alemannokat, akik kiszorultak Galliából. Azonban már 367 végén vagy 368 elején újra támadtak, kifosztották Mogontiacum városát. Bár Valentinianusnak sikerült elérnie, hogy egy testőre meggyilkolja az alemann vezért, Vithicabiust, azonban úgy látta, hogy egyszer s mindenkorra római uralom alá kell hajtani az alemannokat. 368-ban hatalmas sereggel átkelt a Rajnán és messze ellenséges területen legyőzte az alemann törzsszövetséget, bár a csatában majdnem elesett. Így sikerült átmenetileg békét kötni.

369-ben elrendelte a Rajna bal partján lévő védelmi vonal (ripa) megerősítését. Ezen kívül parancsot adott egy nagy erőd építésére messze keletre a Rajnától, feltehetőleg Heidelberg környékén, amit azonban a germánok már nem tűrtek, és legyilkolták az építőket. 370-ben megpróbálta elérni, hogy a burgundok megtámadják az alemannok egy másik fontos vezérét, Macrianust. És bár azok a császár viselkedése miatt nem egyeztek bele a vállalkozásba, a megrettent alemann törzseket Theodosius comes (I. Theodosius római császár apja) legyőzte és rengeteg foglyot ejtett. A császár közben a baráti alemann törzsek között is katonákat toborzott, akiket többek között Britanniában vetett be. 372-ben majdnem sikerült elfognia Macrinust, ám 374-ben elszólították a Duna-menti harcok, így kénytelen volt békét kötni az alemann vezérrel.

Gondok Galliában és Britanniában

367-ben a piktek és a skótok megtámadták Britanniát, és legyőzték Fullofaudes duxot. Ezzel egyikdőben a frankok és a szászok dúlni kezdték Gallia partvidékét. Valentinianus Severus comes domesticorumot küldte előre, hogy vizsgálja meg a történteket. Severus visszatérve Amiens-ben találkozott a császárral, aki ezután Jovinust küldte Britanniába. Nemsokára megbetegedett, emiatt trónviszály tört ki Severus és a gall nemesség képviselője, Rusticus Julianus között. Ezért felgyógyulása után Valentinianus idősebb fiát, Gratianust társcsászárrá választotta, hogy a trónviszályoknak elejét vegye.

Mivel éppen a germán földre vezetett hadjáratot tervezte, Valentinianus Theodosius comest küldte Britanniába. Theodosius négy légióval partraszállt Richboroughnál, és nemsokára helreállította a rendet Dél-Britanniában. 369-ben aztán rejtve nyomult előre, hogy a Londiniumtól északra fekvő területeket is elfoglalja. Helyreállíttatta a lerombolt erődöket és egy korábban elveszett, Valentia nevű területet is visszafoglalt. Emellett sikerült meghiúsítania a Rómából elűzött Valentinus lázadását. Mikor visszatért a császárhoz, az a master equituum rangjára emelte Jovinus helyett.

Belső viszályok

365-ben, az alemannok betöréseivel egyidőben Procopius keleten fellázadt Valens császár ellen.

372-ben Africában Firmus vezetésével lázadás tört ki Romanus comes ügyei miatt és azért, hogy képtelen megvédeni a provinciáját. A császárnak Theodosiust kellett odaküldenie, hogy helyreállítsa a római fennhatóságot. A vezér letartóztatta Romanust és legyőzte a Firmus vezette felkelőket.

Háború a Duna mentén

373-ban a Duna bal partján élő germán kvádok megelégelték, hogy a Valentinianus erődöket építtetett a területükön. A Göd határában tervezett erőd építése egy időre abba is maradt, ám Valeria provincia új duxa, Marcellianus mégis parancsot adott az erőd folytatására, a kvádok királyát, Gabiniust pedig egy tárgyalás közben meggyilkoltatta. A kvádok ezért a velük szövetséges szarmatákkal együtt betörtek Pannoniába, és végigdúlták a tartományokat. Két legiót is kirendeltek ellenük, ám a rosszul vezetett seregeknek nem sikerült legyőznie a betolakodókat. Ráadásul a szarmaták rátörtek Moesiára is, amit azonban Theodosius duxnak, a későbbi császárnak sikerült megvédenie.

Valentinianus csak 374 közepén-végén kapott hírt a pannoniai eseményekről. Kényszerből békét kötött az alemannokkal és 375 tavaszán Treverorumból Carnuntumba vonult. Itt szarmata küldöttek járultak elé, hogy bocsánatát kérjék, a császár azonban - figyelmen kívül hagyva Marcellianus erőszakos építkezését és orvgyilkosságát - büntetőhadjáratot tervezett a kvádok ellen. A nyarat az ellátmány előteremtésével töltötték, majd betörtek kvád területre. Végigdúlták a Duna-menti területeket, majd téli szállásra Savariába vonultak. Valentinianus később mégis visszatért a határra, Brigetioba. Ide érkezett november 17-én a kvádok küldöttsége. A sikeres tárgyalások után azonban maga a császár is fogadta őket, amikor pedig megemlítették a háború okaként az erődépítést, és figyelmeztették a császárt, hogy a törzsszövetség nem minden törzsét köti az éppen megkötött egyezség, Valentinianus annyira feldühödött, hogy infarktust kapott és még aznap meghalt.

Valentinianus és a római társadalom

Katonacsászárként a szenátussal szemben a kialakuló új, katonai nemességre építette a hatalmát, amelynek a tagjai főleg a provinciákból érkeztek, ennek a nemességnek rendelte alá a civil társadalmat. 365-ben még a szenátus africai birtokain is adót szedetett, amivel különösen magára haragította a római elkelőket. A régi nemesség hatalmának csökkenése egyben utat nyitott a kereszténység számára is. A politikai berendezkedés egyre bürokratikusabb lett, ahol a császár egy sors tisztviselőn keresztül cselekedett, akiknek már nem tudta minden lépését ellenőrizni, így nem is tudott minden kötelességének eleget tenni. Még a provinciák védelme is problémás volt, amiért pedig az ott lakók az adót fizették, így egyre jobban eltávolodott egymástól a birodalom népe és a bürokratikus hatalom.

Római történetírók általában dicsérik vallási semlegességéért - keresztény létére megtartotta a "pogány" római főpap, apontifex maximus címét is - ugyanakkor két szélsőséges keresztény irányzatot is betiltott. A korabeli keresztény szerzők is elismerően írnak róla, ugyanakkor anyagi okokból még időnként a keresztények ellen fordult. Máskor azonban kiváltságokat adott az egyház tagjainak, és a régi vallás híveit üldözte különböző jogcímeken.

1552. szeptember 9. | A törökök ostrom alá veszik Eger várát

 „- És most magam esküszöm – szólt Dobó, két ujját a feszületre emelve. - Esküszöm, hogy a vár és az ország védelmére fordítom minden erőmet és gondolatomat, minden csepp véremet! Esküszöm, hogy ott leszek a veszedelemben veletek! Esküszöm, hogy a várat pogány kezére jutni nem engedem! Sem a várat, sem magamat élve meg nem adom! Föld úgy fogadja be testemet, ég a lelkemet! Az örök Isten taszítson el, ha eskümet meg nem tartanám!”

(Részlet az Egri csillagok című regényből)

1552. szeptember 9-én vette ostrom alá Ahmed budai pasa és Ali pasa egyesült serege Eger várát, melyet a Dobó István vezette maroknyi védősereg később sikeresen megvédett az oszmánoktól. Az egriek helytállása következtében I. Szulejmán (ur. 1520-1566) 1552. évi hadjárata kudarccal fejeződött be, egyúttal pedig a magyar győzelem reményt, önbizalmat és hősies példát adott a végeken harcoló vitézek számára.

 I. Ferdinánd (ur. 1527-1564) és a kiskorú János Zsigmond (ur. 1540-1570) nevében kormányzó Fráter György 1551-ben úgy gondolták, megérett az idő a kettészakított Magyar Királyság újraegyesítésére, így az év során Castaldo tábornok csapatai megszállták Erdélyt. Néhány hónap után azonban Ferdinánd gyanakodni kezdett a barát kiismerhetetlen diplomáciai húzásai miatt, ezért 1551 decemberében meggyilkoltatta Fráter Györgyöt, és saját kezébe vette a keleti területek kormányzását. A király ezzel a lépéssel hatalmasat hibázott, ugyanis a Porta válaszul büntetőhadjáratot szervezett, melynek vezetésével a szultán Ali pasát bízta meg.

A fősereg 1552 tavaszán útra is kelt Magyarországra, majd júliusban ostrom alá vette Temesvárt, miközben Ahmed budai pasa Szolnok alá vonult. Miután a szóban forgó várakban a védők zömét külföldi zsoldosok adták, hamarosan mindkét kapitány –Temesváron Losonczy István, Szolnokon pedig Nyáry Lőrinc – arra kényszerült, hogy megnyissa a kapukat az ellenség előtt. A két erőd elfoglalása után a pasák Szolnok alatt egyesítették erőiket, augusztus végén pedig megindultak észak felé, hogy a hadjáratot Eger bevételével fejezhessék be.

A Dobó István parancsnoksága alatt álló vár elfoglalása elsősorban azért volt fontos, mert a Felvidék magas csúcsainak előterében ez volt az egyedüli jelentős erőd, mely az észak-magyarországi bányavárosokat őrizte. Eleste nem csak azért lett volna súlyos csapás, mert az oszmánok így megszerezhették volna a magyarországi érclelőhelyeket, hanem azért is, mert Eger mögött jószerével erődítetlen városok feküdtek. Sem Kassa, sem a bányavárosok nem készültek fel egy török támadásra, így aztán a hevesi püspöki székhely elfoglalásával Ali pasáéknak esélyük nyílt volna az egész Felvidék meghódítására.

Ezzel a vár kapitánya, Dobó István is tisztában volt, ezért számos – hatástalan – segélykérő levelet intézett az udvarhoz, és már hetekkel a törökök érkezése előtt felkészült a várható támadásra: munkára fogta a falak mögé menekült környékbelieket, besorozta a parasztokat, de így is alig több mint 2000 katonával rendelkezett. Dobó nehéz helyzetével valószínűleg a pasák is tisztában voltak, ugyanis szeptember 9-én, a vár körülzárása után azonnal levelet küldtek számára, melyben a kapituláció fejében biztonságos elvonulást, a helyiek számára pedig bántatlanságot ígértek.

Gárdonyi Géza Egri csillagok című történelmi regénye alapján a kapitány „válaszát” bizonyára mindenki jól ismeri: Dobó a pasák üzenetének kézhez vétele után azonnal vasra verette a hírhozót, majd megeskette a védőket, hogy a megadás szót ezentúl még csak ki sem ejtik, és akár életük árán is megakadályozzák Eger elfoglalását. Az oszmánok a maguk „válaszával” végül hét napot vártak, majd – szeptember 16-ától kezdve – két héten át 12 ostromágyú és több száz kisebb löveg a pokol tüzét szabadította rá az egriekre.

Ahmed és Ali pasa terve egyszerű – mondhatni „a szokásos” – volt: először rommá akarták lőni a várat, hogy aztán a ledöntött falak között könnyűszerrel érvényesíthessék legalább hússzoros túlerejüket (bár Gárdonyi több százezres ostromló hadról beszél, a törökök körülbelül negyvenezren lehettek). Ebből a szempontból szerencsés körülmény volt az erődítmény szilárdsága – Eger ugyanis egy népvándorlás kori vár helyére épült –, arról nem is beszélve, hogy az ősz elejére az oszmánok kifogytak készleteikből, így például – ágyúgolyók híján – a tüzérségi támadás később olykor több napon át is szünetelt.

Mindez azonban nem von le semmit Dobóék hősiességéből, hiszen az csakis az ő érdemük volt, hogy Eger a szeptember 28-i, majd az október 4-i török roham után is keresztény kézen maradt. Az utóbbi támadás pedig igencsak válságos időszakban érte a várat, ugyanis aznap – a védők gondatlansága következtében – felrobbant a székesegyházban kialakított lőszerraktár, tehát Dobó és alvezére, Mekcsey István egyszerre kellett megküzdjön a káosszal és a falakra kapaszkodó törökökkel. Miután az 1552-es év ősze már korán fagyokat hozott, az éhségtől szenvedő, járványoktól megtizedelt oszmán sereg ideje vészesen fogyott; éppen ezért október 12-én és 13-án Ali és Ahmed pasa két ízben is általános támadást indított a falak ellen, de a hajnaltól éjszakáig tartó küzdelem ismételten kudarccal zárult.

Az utolsó két napban Eger védői már a végkimerülés szélén álltak, és csupán találékonyságuknak és hatalmas akaraterejüknek köszönhették, hogy végül mégis sikerült megtartaniuk a várat: Bornemissza Gergely híres bombái, a falaknál forró vizet és szurkot locsoló asszonyok, az ostromlétráknál elszántan küzdő vitézek szinte egy mondabeli korszak gigászi küzdelmét idézik fel, melyet Gárdonyin kívül Tinódi Lantos Sebestyén és – festményen – Székely Bertalan is megörökített.

Miután az október 13-i, sokadik roham is eredménytelenül zárult, a török táborban akkora lett az elégedetlenség, hogy az addig egymással rivalizáló pasák megegyeztek a visszavonulásban, és október 17-én feladták az ostromot. A maroknyi egri védősereg hősies ellenállása – a közvélemény szemében – később felért egy világraszóló diadallal; a győzelem nagyon komoly fegyvertény volt, hiszen – először a török háborúk során – bebizonyosodott, hogy Szulejmán hadai sem legyőzhetetlenek, vagyis az ostrom még nem jelent szükségszerűen vereséget.

Eger helytállása komoly szerepet játszott abban, hogy Szulejmán szultán seregei néhány évig csak kisebb erősségeket próbáltak megvívni, de például ahhoz is hozzájárult, hogy 1556-ban Szigetvár védői ellen mertek – és tudtak – állni a törököknek. A Tinódi Lantos Sebestyén által megénekelt, és Gárdonyi Géza által regényben megörökített egri ostrom a magyar történelem eme szomorú szakaszának legfényesebb pontja lett, mely példát adott a hűségre és a helytállásra, valamint reményt adott a magyaroknak egy addig reménytelennek tűnő küzdelemben.

Szerző: Tarján M. Tamás

KÖRNYE RÉGEN / Folytatáshoz katt a posztra !

 

Környe.

Konkoly-Thege Miklós dr. nagy-tagyosi parkja és observatoriuma.

Környe, a Vértesek mentén fekszik. Nagyközség 211 házzal és 1772 németajkú, nagyobbára róm. kath. vallású lakossal. Van postája, távírója és vasúti állomása is. Katholikus temploma 1866-ban épült. E község területe már az őskorban lakott volt, mert határában elég sűrűn bronzkori leletek kerülnek felszínre. Később a rómaiak is elfoglalták és ide Quirinum név alatt váracsot is építettek, melynek rengeteg faltömegéből idővel a majki camalduli zárdát és templomot építették. Első okleveles említése Kernye alakban 1283-ban 93történik. Máskülönben a közeli Bánhida sorsában osztozott. A török világban elpusztult és az Esterházyak 1746-ban telepítették be újra, a mikor mosonmegyei németeket hoztak ide, a kiknek utódai részben már megmagyarosodtak, az ide tartozó pusztákon azonban egészen magyar a lakosság. Most az Esterházyakon kívül, a környékbeli pusztákon, még özv. Szokoly Gyuláné, Posztóczky Károly és Konkoly Thege Miklós a nagyobb birtokosok, a kiknek itt csinos, kényelmes úrilakaik vannak, melyek közül a kistagyos-pusztai özv. Szokoly Gyulánéé és ezt a mostani tulajdonos férje, egy Huszár-féle kúria helyén, 1889-ben építtette. Az erdőtagyosi úrilakot, mely most Posztóczky Károlyé, Huszár Ferencz országbíró-helyettes építtette 1835-ben és vétel útján, 1878-ban került a mostani tulajdonos atyjának a birtokába. A Konkoly-Thege Miklós-féle úrilakot 1856-ban Konkoly-Thege Elek építtette. A község lakosai önsegélyző egyesületet tartanak fenn. Ide tartoznak Erdőtagyos, Kis- és Nagytagyos, Kis- és Nagypatár, és Szentgyörgy puszták, Erdőmajor, Rákosmalom és Fáczánkert. Szentgyörgy puszta 1389-ben, Zenthgyurgteleke alakban, a király népeinek lakóhelyeként van említve. Különben Környe sorsában osztozott és ez is az Esterházyaké lett. Még a mult század elején 105 lakosa volt. A Tagyos puszták közül Kistagyos a Huszár családé volt, Nagytagyos pedig aKonkoly és a Csejtey családoké. 1635-ben Tagyos pusztára, Pajor János halála után, Laky István és Mórocz István nyernek királyi adományt, melynek azonbanVida Simon és Csúzy Gáspár ellentmondanak. Nagytagyosnak a mult század elején 190, Kistagyosnak pedig 72 lakosa volt.

 

Környe.
Posztóczky Károly urilaka Erdő-Tagyos pusztán.

 

Környe.Özv. Szokoly Gyuláné urilaka Kis-Tagyos pusztán.

TATABÁNYAI BALKONDÍSZEK / Többi képért katt a posztra !

AZ ŐRSÉG.- 1900 körül

Alig van Vasvármegyének érdekesebb történeti multtal bíró területrésze, mint az, melyet "Őrség" név alatt ismerünk. Régi okmányokban "Eőrségh", "Őrségi tartomány", "a szent korona peculiuma" néven fordul elő s már I. Mátyás király alatt nemesi területnek ("districtus nobilitarius") mondták.

Az Őrség a vármegye délnyugati részén egy, nyugatról keletnek 19·22 és északról délnek 12·25 kilométernyi területen fekszik s 18 község határát foglalja magában. Egykor államot képezett az államban, amennyiben külön előljárókkal, külön szervezeti szabályokkal bírt s a 18 község egy összetartozó kormányzati területet képezett s csak bizonyos esetekben ismerte a vármegyét fölöttes hatóságának.

Őrségi terület.

Az Őrség története ott kezdődik, amikor Árpád, a honalkotó, hadait e vidékre vezeti. Mikor őseink az országnak ezt a részét meghódították, itt azonnal telepítvényeket szerveztek, hogy azoknak lakói az ország nyugati határát védelmezzék, miért is e telepítvényesek őrállóknak neveztettek és szabadalmakkal láttattak el.

Szt.-István szabadalomlevele.

A legrégibb okmány, mely az "Őrség" szervezetéről bővebb részleteket nyujt, István király szabadalomlevele 1270-ből. 

 

Őrségi szervezet.

Ez oklevelet a monorósdi (Mogyorósd?) őrállók nyerték s ebből tudjuk meg, hogy az Őrség legfőbb előljárója őrnagynak vagy ispánnak hivatott, míg emberei őrállóknak neveztettek. Az őrnagy alatt áll 18 község által választott 12 esküdt s ezek az őrnagygyal képezték az őrség bírósági és közigazgatási hatóságot.

Az őrnagy évenként minden egy-egy egész helytől egy ludat, négy tyukot, egy birkát, húsz kenyeret, egy akó sört és öt köböl gabonát kapott tiszti járúléka fejében. A köbölnek három hüvelykes tenyérnek kellett lenni. Ha az őrnagy utazott, csak ellátásra volt igénye, de egyéb adót nem szedhetett. Az őrnagy nem volt feljogosítva, hogy helyettest tartson, de, ha a kerületből távol volt, egy őrálló végezte az őrnagy dolgait. Ha az őrnagy keveredett perbe alattvalóival, ő maga nem bíráskodhatott, hanem tartozott ügyét Vasvármegye alispánja elé vinni.

Peres ügyekben a következő rendelkezések állottak fenn:

Ha egy egész helység vagy egy egész major indította a pert, perdíj fejében 10 forintot fizetett.

Ha valaki személye szerint idéztetett, a perdíj egy márka, vagyis 4 forint erejéig, 40 pénz volt. Ha pedig a per állománya a 4 forintot meghaladta, a perdíj is aránylagosan emelkedett.

396Ha valaki a bíró előtt megsértett valakit, 2 1/2 forintot fizetett. Ha a sértés karddal, nyíllal vagy késsel történt, a büntetés 10 frtra emelkedett. Ha pedig a sértést halál követte, tartozott a sértő a meghalt örököseinek 40 frt vérdíjt s a temetési költségeket s azon felül a biró díjait is fizetni.

Oly tett esetén, mely valamely községnek romlására vagy szabadságvesztésére szolgált volna, az ispánnak minden hely két pénzt fizetett.

A királyi adó porták és nem füst szerint volt fizetendő s az őrállók annak is csak a felét tartoztak fizetni. Vámot és harminczadot csak az fizetett, aki rendes kereskedést űzött.

A föld tulajdonjoga nem volt az egyes családoknál örökös és földbirtokot mindazok szerezhettek, akik az őrállók között letelepedtek. Örökösödési törvényük az őrállóknak a következő volt:

A magtalanul elhaltnak ingatlan javaiban a férfi rokonok örökösödtek s ily esetben az őrnagy azon javakat el nem foglalhatta. Az ingóságokból - a szolgák és szolgálók kivételével - egy rész az őrnagyot illette.

Férfi rokonok nem létében a feleség és leánygyermek minden vagyon felét, másik felét pedig az őrnagy örökölte. Ha pedig leánygyermek sem volt, az őrnagy a vagyonnak 2/3-át kapta s csak 1/3 illette az özvegyet.

Ha az őrnagy az őrállók kötelékéből kilépett, pénzt az őrállóktól nem követelhetett, hacsak erre a királytól különös engedelmet nem nyert.

Az őrállók szabadalma volt az is, hogy királyi szükségletek fedezésére, hadak tartására, csak akkor tartoztak segélylyel járúlni, ha erre nézve a követelők királyi parancsolatot tudtak felmutatni.

Ha az ország nemesei őrállókkal állottak perben, tanukul nem csupán magukhoz hasonló nemeseket, de az őrállók nemzetségéből s az azokhoz hasonló állapotuakból is tartoztak állítani.

Ha az őrnagy a jószágos várjobbágyok közül való volt, egy évig a várjobbágyok kötelékéből kioldatott.

Azon nemesek, kik a "Ridegoy" véghelyen laktak, tartoztak minden majorból tiz-tiz gyalogost adni az őrállók közé, kik aztán a határt Zalavármegyétől Lug helyig őrízni és oltalmazni tartoztak. 

 

Az Őrség pecsétje.

Az őrállók, mint hatóság, két pecséttel éltek. Volt egy nagyobb pecsétjük és egy kisebb.

A nagyobb pecsét: ovalis alak, közepén szent Péter apostol a kulcsokkal.

A kisebbik pecsét szinte egy ovalis, középen egy egyfejű sas, mely egyik körmében kardot, a másikban egy zászlót tart. Felirata, a mennyire kivehető, ez: "Speculari terre - de Orsigh." (Őrség földje vigyázóinak pecsétje.)

István királynak 1270-ben kelt szabadalom-levelét Péntek Gergely és Csács Péter konorosdi őrállók kérelmére Rudolf király 1329-ben megerősítette.

IV. László adomány-levele.

IV. László 1280-ban kelt adomány-levelében felemlíti, hogy az őrségiek azon időtől fogva, mikor a magyarok e hazába jöttek, saját fegyverükkel és költségeiken az ország nyugati határát őrzik és oltalmazzák.

Az adományos községek ezen okmányban a következőleg sorsoltatnak fel: Szalafő, Eőri-Szent-Péter, Ispánk, Külső-Rákos, Zakmer (Szaknyér), Belső-Rákos, Pankasz, Szata, Kerkás-Kápolna, Bajánháza, Senyeháza, Dávidháza, Kotormán, Hodos, Kapornak, Kercza, Szomorócz és Bükalja.

Az adományt nyert családok pedig a következők: Theöreő Péter, Cseörgeő András, Lanó János, Bartha Mihály, Thamaskó Márton, Balog György, László János, Pap András, Zsoldos Ferencz, Bekes György, Apáthy György, Benkeő János, Keserü Ferencz, Paszkontza Mihály, Balla János, Farkas Péter, Kálmán András, Liska Bálint, Thót Benedek, Szabó János, Kovács Ferencz, Apáthy Miklós, Kulcsár Péter, Kosa István, Gergosh Mihály, Lanó Tamás, Cigán Mátyás, Galambos János, Babos Pál, Veörös István, Batha Mihály, Nemes Bálint, Harc Péter, Baraska György, Sohár János, Bitha Péter, Fodor András, Bedők József, Szobor Dániel, Pap Ferencz, Sáska István, Guba Márton, Anthal János, Baxa Péter, Kovács Gergely, Orbán László, Jancse Samu, Németh Péter, Berkes György, Horváth Miklós, Szabó István, Benkeő Ferencz, Tóth István, Gaál András, Asok Miklós, Orbán Mihály, Berkes István, Krisa György, Völgyi Miklós, Imre János, Ferenczi 397Péter, Krisa János, Baján Miklós, Csipán István, Keöme György, Gieörky Samu, Imre Ferencz, Csipán János, Illés István, Bocskay György, Sania Mihály, Róka Péter, Biró János, Janoskó Ferencz, Jankó Mihály, Dávid István, Tüske Márton, Keömé Pál, Jencse Miklós, Eőr Samu, Ábrahám János, Farkas Mihály, Keömé Ábrahám, Forgián Péter, Zabó Imre, Thót Ferencz, Lukács György, Dávid János, Büky Sándor, Kardos János, Pongrácz Mihály, Zabó Ferencz, Németh Miklós, Keömé Gergely, Cigán Péter, Szép Samu, Kapornaky István, Pongrácz Márton és Szép György.

Az elősorolt családok közül nem egynek ivadékai ma is élnek az Őrség említett 18 községében. 

I. Ferdinánd és II. Rudolf adomány-levelei.

Uj adomány-levelet nyertek az őrségiek 1536-ban I. Ferdinándtól és 1595-ben II. Rudolftól. II. Rákóczy Ferencz 1706-ban hadiszolgálataikért minden köztehertől felmenté őket.

Az Őrség főhelye.

Az Őrség főhelye Őri-Szent-Péter volt. Erődített hely, melynek élén a kapitány állott.

Az Őrség és a Batthyányak.

Kiváltságos helyzetükben az őrségiek hosszú időn át zavartalanul éltek, de a tizenhetedik század második fele küzdelmes napokat hozott rájuk. A Batthyány grófok szemet vetettek az Őrségre s oly vélekedésnek adtak nyilvánulást, mintha az őrségiek jobbágyaik volnának, ennélfogva úti dolgok elvégezésére akarták őket hajlítani. A szabadalmas őrállók minden erővel védelmezték régi jogaikat. Hosszú, elkeseredett küzdelem támadt ebből, melynek csak századunk átalakító szelleme vetett véget. Szóhagyomány és peres iratok a következőleg ismertetik ama napokat s az őrségiek védekezését a grófi család támadásai ellen:

Az Őrség a Horvátországban ez időben kitört zavargások alkalmával 10 gyalogost állított a Murához, a határ őrizetére. Mikor azonban a horvát zavargások lecsendesültek, a 10 gyalogost Bécsbe rendelték szolgálattétel végett. Itt találkozott velük Batthyány Kristóf gróf, ez időben a dunántúli hadak tábornoka s midőn hazajött, magához hivatta az őrségiek előkelőit s azt mondá nekik: a bécsi út sokba kerül; ha beleegyeznének, ő talán kinyerhetné ő felségétől, hogy a 10-en csak Német-Ujvárra mennének kapú-állani. Az őrségiek szivesen fogadták az ajánlatot. A bécsi út alól azután fel is mentették és Német-Ujvárott teljesitettek várőrségi szolgálatot.

Ujabb zavarok alkalmával, midőn az őrségi községek idegen hadak által pusztítatnának, a gróf viszontszolgálat fejében segélyt igért nekik. Az őrségi községek ki is állítottak hat ekét káposzta és répa földek szántására s az uradalom oly jól tartotta őket borral, hogy alig tudtak haza menni.

Azután egy más alkalommal gyalogmunkásokat kért az uradalom. Megkapta azokat is és a gyalogmunkások is oly jó borban részesültek, mint a kik szántani voltak.

Ez ideig nem lévén az uradalomnak az Őrségben bormérése, ajánlatot tett az őrállóknak, hogy majd méret ő közöttük bort, mert hiszen az Őrségben nincsenek "valami derekas szőllők". S az uradalom évenként mintegy hat hordó bort mért ki az őrségiek között.

Majd aratókat, kapásokat állítottak, s mindannyiszor kitünően megvendégeltettek.

Lám, jó dolgotok vagyon botunk alatt - mondá a gróf, s az őrségiek is úgy találták, s mikor azt mondták nekik, hogy: "Lám, ti sem lehettek el malom és híd nélkül," készségesen járultak az uradalmi híd és malom csinálásához.

Igy rákapatták őket az úr dolgára, s ez aztán egészen úzussá változott.

Batthyány Kristóf halála után Ferencz gróf értesülvén arról, hogy az őrségiek vonakodnak úr dolgára menni, s szabadalom-levelükre hivatkoznak, izent az őrségieknek, hogy hoznák magukkal szabadalom-leveleiket, hadd lássa azt ő is.

Az őrségi előljáróság, a szabadalom-levéllel a tarisznyában, büszkén állított be a grófi kastélyba, hol nagyúri módra megvendégeltettek. Folyt a bor, s az előljárók hálálkodva, a legvidámabb hangulatban hagyták oda a 398kastélyt, de mily nagy lett ijedelmük, mikor útközben azt vették észre, hogy a szabadalom-levelet sehol sem találják. Alig mertek haza menni. Azt azonban elhatározták, hogy a levél elvesztét otthon nem fogják elbeszélni. Ezután mindegyre sűrűbben ébredtek az őrségiek oly napokra, a mikor robotra, úr dolgára parancsolták őket.

Batthyány Ferencz gróf a vonakodók közül tizenkettőt magához rendelt s megparancsolta nekik: adjanak magukról nyilatkozatot, hogy engedelmeskedni fognak. Ezt ők megtagadták, mire az uraság hajdukat küldött rájuk, kik valóságos hadjáratot viseltek az Őrség ellen. Haláleset is fordult elő, számosat még elfogtak s börtönbe vetették.

Az őrségiek ismételve a királyhoz, majd az országgyüléshez folyamodtak, de fáradozásaiknak kivánt sikerét nem látták. Nyertek ugyan 1678-ban a királytól oltalom levelet, de ez mit sem változtatott sorsukon. 

Az Őrség a Batthyányak alatt.

Az 1681. évi LV. törvényczikk egyenesen kimondta, hogy a Batthyány-család jövőre is folytonos jogával élhessen az őrségiek ellen. 1691-ben az Őrség 18 községe, mint jobbágyság, Batthyány Ferencz és Batthyány Zsigmond grófok között oszlott meg.

1691. május 13-án közösen kiadott instrukcziójukban azt mondják, hogy az előljárók "mindkettőnek részéről való jobbágyság között, egyetértve oda való ispánukkal, tegyenek törvényt, de csak 12 forintig," azonfölül a németujvári, vagy a csákányi úriszék itélt.

A felebbezés is a német-ujvári vagy a csákányi úriszék elé történhetett. Bűnügyekben az Őrség előljárósága nem itélt. Utasíttattak, hogy a polgári pereket egy jegyzőkönyvbe írják össze és helybenhagyás végett terjeszszék az uraság elé! Az őrnagy évenként Szent-György-napkor választatott, az egyik évben Ferencz s a másikban Zsigmond gróf részéről. Az őrnagy mellett most is 12 esküdt polgár működött, 6 Ferencz, 6 Zsigmond részéről. Joghatóságuk kiterjedt mindkét gróf jobbágyaira. Az őrnagynak az uradalmi robot véghezviteléhez semmi köze sem volt, az iránt a gazdatiszt intézkedett.

1695. szeptember 12-én a Batthyányak az alispán és a nádasdi iroda jegyzője előtt nyilatkozatot vettek az őrségiektől, hogy abbanhagyván az eddigi viszáskodásokat, teljesen alávetik magukat a Batthyány-családnak. De hogy ez nem ment csakúgy szépszerivel, kitünik abból, hogy az őrségiek ezentúl is folytatták kérelmezéseiket úgy a trón zsámolyánál, mint az országgyülés előtt.

1832-ben az őrségiek aziránt járultak az országgyüléshez, hogy a mennyiben az 1681. évi LV. törvényczikk az Őrséget az actoratustól elzárná, az a törvényczikk akként változtattassék meg, hogy az Őrségnek, a kir. fiskus pártfogása mellett a peres kereset megengedtessék.

A per azután meg is indult, megindult és folyt évek során át, az itéletet azonban olyan biró hozta meg benne, a milyen eddig csak egy volt: 1848.

A Nádasdy-kard. (Zárókép) Landherr Gyula rajza

Írta Balogh Gyula, átnézte dr. Borovszky Samu

Forrás :  http://mek.oszk.hu