Felföldi Mezőváros / Folytatáshoz kattints a posztra

SZEGKOVÁCS / Folytatáshoz kattints a posztra

szegkészítő, szegverő, a kovácsmesterség egyik ágához tartozó mesterember. Épületekhez különféle lécszegeket, pántszegeket, patkószögeket, boronaszögeket, vasúti talpfa-csavarokat, hajóács-szegeket készít. 1846-ban alapították a Kassa melletti Csernely-völgyben az első szeggyárat, melynek gépeit a Csernely patak vize hajtotta. Itt nagy mennyiségben készítettek lécszegeket, melyeket Mo.-on kívül Erdélybe és Galiciába is szállítottak. Később a gyárat → lakatos műhellyel kötötték össze, ahol különféle ajtó és ablakvasalásokat is készítettek. Kisebb falvakban, mezővárosokban a cigányok is foglalkoztak szegkovácsmesterséggel. A fahajó építésénél használt iszkábát rendszerint cigánykovácsok készítették. Néhányan a közelmúltban is űzték ezt a foglalkozást. Leghíresebbek voltak a felsőőri, csobánkai és pomázi szegkovácsok, utóbbiak szövetkezetet is alakítottak.

A halhatatlan hintaló / Folytatáshoz kattints a posztra

A tárgyak mellett a hintaló kultúr- és társadalomtörténeti vonatkozásai legalább olyan fontosak a gyűjtők számára, akik nemcsak rendszerezik az állományt, de folyamatosan kutatják is a témát. A játék a dokumentumok tanúsága szerint I. Károly angol királyhoz köthető, idén 404 éves.

Az egykor céhekben, mesteremberek által készített példányok ma iparművészeti remekművek, a tömegtermelés megjelenésével azonban később egyre kevésbé míves példányok születtek. A hintaló népszerűsége máig töretlen, variánsai száma rendkívül gazdag, nemcsak szerkezetükben, hanem megjelenésükben is és számos szabadalom kapcsolódik hozzá. Némelyik egészen bonyolult belső szerkezettel rendelkezik.

Jézuska pogácsája / Folytatáshoz kattints a posztra

Egy történetet szeretnék elmesélni, ami Jóska bátyámmal történt meg gyerek korában.
Nagy szüleim, mint a Rákóczi utca legtöbb lakója a háború előtti és utáni években szegény emberek voltak. Nagyapámnak minden egyes betévõ falatért meg kellett küzdeni, hogy a hat gyereknek ne kelljen nélkülöznie.
Bátyám- öt-hat éves lehetett, amikor arra kérte nagyanyámat, hogy süssön pogácsát. A MAMA azonnal nem tudta teljesíteni a kívánságot, mert éppen mással volt elfoglalva és otthon sem volt minden szükséges anyag a pogácsa készítéshez. Fiának ezt nem mondhatta meg, mert a gyerekek nem tudhatták, hogy a család nélkülöz, ezért ezt mondta: „ Kérjél kisfiam a Jézuskától”- erre bátyám bement a szobába és a falon függõ, Máriát és kis Jézust ábrázoló képhez lépve, letérdelt , imára kulcsolta kezét és kérte Jézuskát, hogy adjon neki pogácsát.
Nagyanyám mosolygott, amint meglátta fiát, a Szent-kép előtt térdelni. 
-Sokáig kell a Jézuskát kérlelni, és akkor kapsz Tőle pogácsát -biztatta a mama. Ezalatt bátyám nővére – édesanyám- elszaladt a boltba egy zacskó lisztért és azonnal nekiláttak a pogácsasütésnek. Amint elkészült, bátyámat kihívták a szobából és megkérték, hogy hozzon be a „sparheltre” néhány darab összevágott fát.
Jóska a fát behozta, a mama mondta neki, hogy még egy kicsit imádkozzon Jézuskához, hátha kap tőle pogácsát, Bátyám visszament a szobába és egy tányér pogácsával jött ki arcán a boldogság sugaraival és örömmel újságolta – „ Anyám idenézzen, nem hiába imádkoztam, kaptam a Jézuskától pogácsát”!

Az egész életünk így telt. Asztalunkon sokszor volt pogácsa, több-kevesebb, mikor hogyan. Jézuska mindig segített bennünket, természetesen nem úgy, hogy odatette elénk, hanem úgy, hogy a fülünkbe súgta,-„ha megdolgoztok a pogácsáért, el is vehetitek az asztalról.”
Én magamban a krumplis pogácsát elneveztem „Jóska bátyám pogácsájának” amit soha eddig nem mondtam meg neki, de lehet, hogy anélkül is tudja. Akinek Jézuska pogácsát adott, talán még ezt is tudhatja.

DK.

Régi Karácsonyok / Folytatáshoz kattints a posztra

Szívet melengető, amikor gyermekkori, régi Karácsonyokra emlékezek. Ezelőtt volt egy száras cipőnk és egy pár gumicsizmánk. Nem tudtuk kinőni a kisebbnek, mert előbb elnyűttük mielőtt kinőttük volna. A jég, a megfagyott hó bizony előfordult, hogy kivágta a csizmát. 

Édesapám elment, hogy a három kicsinek csizmát vesz a vásárban. Egész nap nagyon esett a hó, édesanyám és mi, az öt gyerek nagyon vártuk haza édesapámat. Mi a vásárfia miatt. A kemencénél melegedve mesélgettünk egymásnak, igyekeztünk nagyon jónak mutatkozni. Egyszer csak megérkezett édesapám, hamarosan közölte, volt a vásárban sok bazár, annyi minden más, még komédiás is, de csizmát az áruházban sem kapott, hanem amint jött haza a vasútállomástól, nagy szárnysuhogást hallott, de hiába nézett fel, csak a nagy hóesést látta, Megint nagy szárnysuhogást hallott, felnézett, és elébe pottyant egy nagy doboz. Lehajolt érte és meg egy doboz, majd a harmadik. 
–Nézzétek már meg, mi lehet benne, - mert õ nem bontotta ki az úton. Persze hogy megtaláltuk a saját csizmánkat, benne szaloncukor volt, gondolom, a vonaton rakta bele. Velünk együtt csodálkozott és mondta, hogy látjátok, mondtam én, hogy a jókat szeretik és megajándékozzák az angyalkák.

Úgy tudott mesélni, mint senki más. Én akkor nyolc éves lehettem, és már mindent tudtam, de akkor jó volt újra hinni, hogy az angyalkák is szeretnek, mert jó vagyok. 

Másnap összegyűjtöttük a szomszéd gyerekeket, édesapám szánkó elé fogta a Rigót és a Huszárt – így hívták a lovainkat-, és ki a határba. Édesapám be-bevette a kanyarokat, bizony aki nem kapaszkodott az lepottyant, bele a nagy hóba. Volt móka, kacagás, sikongás. Mikor hazamentünk kishúgom észrevette, hogy a Jézuska karácsonyfát tett a góréba. Édesapám bevitte és a gerendára kötözte a pár arasznyi kis fenyőt. Édesanyám feldíszítette. A petróleumlámpa fényénél csodálatos árnyéka és játéka volt. Elkezdtük énekelni:

„A karácsonyfa, jaj de pompás fa,
nincs árnyéka, csak játéka, jaj de pompás fa!”

Sok szép ehhez hasonló boldog karácsonyunk volt. Jó volt ott gyereknek lenni, ahol ilyen szeretet kaptunk jóságos szüleinktől. Már csak a három kicsi van, - mindannyian túl a hatvanon. Születési sorrendben, először édesapám, majd édesanyám azután a bátyám, majd a nagyobbik nőverem mentek el az angyalkákhoz. Biztosan örülnek fentről is, amikor lenéznek az ég ablakán, láthatják.
Nem hiába volt a jóra szépre, igazra való nevelés. Máig megtennénk mindent és meg is teszünk a húgommal és a nővéremmel. Csak a karácsonyok már mások. 

„Értsd meg az útra kelt bölcseket, 
érezd újra, mi a szeretet. 
Ha élne még a régi család, 
reánk ragyogna a boldogság. 
Jöjj el Karácsony, szívet melengetni, 
családi melegre még emlékezni.
A szeretet halhatatlan,
Régi ünnep, régi dallam, 
Írásaimban családom, 
Jóságukat mindig áldom.”

Kónya Sándorné Balatonkiliti, 2007. Karácsonya