A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyerek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyerek. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. november 2., péntek

Milyen volt a 80-as években gyereknek lenni Magyarországon?



Amikor litániát zengek a gyermekeimnek arról, mennyivel másabb volt az élet alig harminc éve. Kicsit röhejes, mert én még mindig azt hiszem, gyerek vagyok. A világ pedig rohan mellettem, előttem, jobb esetben velem. De tényleg, mennyivel másabb volt...


Mindenhová gyalog jártunk és ismertük a környék összes utcáját, zegzugát. Már általános iskola első osztályától kezdve egyedül mentünk a suliba. Anyánk egyszer megmutatta, merre van. Ha másodjára nem találtuk meg, arról nem ő tehetett.
Állandóan kint lógtunk a többiekkel a szabadban. Az összes lány az utcából alkotta a lánybandát, az összes fiú a fiúbandát. Fontos feladataink voltak odakint: hajkoszorút fontunk virágokból, gesztenyét gyűjtöttünk, papírt vittünk vissza a MÉH-be, hogy az arra kapott pénzt elfagyizhassuk, volt titkos átjárónk is, meg bunker a hátsó kertben. Ha sötétedett, haza kellett mennünk. Nem volt sem karóránk, sem mobiltelefonunk, de senki meg sem kérdezte, merre jártunk, hisz együtt voltunk, mi bajunk lehetett abból?
kenyer
A boltban lehetett kapni kenyeret. Érted... egyféle kenyeret. Aminek az volt a neve, hogy kenyér. És slussz. Az volt a finom, aminek jó feketére megsült az a héja, ahol bevágta a pék. Nem volt teljesen kiőrölve, meg gluténmentes változata, meg rizs-rozs-akármi lisztből készült fajtája. Egy féle, na. Mondjuk nem is állt el három hétig, de ki a fene tárolt anno kenyeret ennyi időn át? Újat akkor vettünk, ha a régi elfogyott. Még másnap jó volt. Még harmadnap gázláng rózsája felé tartva pirítósként, vajjal és fokhagymával jó volt. De mennyiszer ettünk így pirítóst!
A boltban lehetett kapni tejet. Zacskóban. Felforraltuk és minden reggel kakaót ittunk.




Nem tudtuk, mi az az ásványvíz, de volt otthon szóda, amihez vettük a patront. Minden nap ettünk egy almát, mert tudtuk, napi egy alma, az orvost távol tartja.
Otthon kétféle gyógyszer volt: Kalmopyrin és a fehér rázós folyadék. Ez utóbbi gyógyította a bárányhimlős foltoktól a csaláncsípésen át a rohadék szúnyogcsípésekig mindent. Meg volt méz és kamillatea – ez utóbbi tényleg mindenre jó volt. Megfázásra, fejfájásra, fáradtságra, lázra, köhögésre, pattanásos arcbőrre, gyulladt fogra, felhorzsolt térdre.

Tudtuk, mi az, hogy hajóvonták találkozása tilos. A rádiót nem kapcsoltuk el, ha magyar nótát adott, akkor sem, ha népmesét olvasott fel egy gyerekhang és tudtuk, hogy ki a Botka Valéria meg a gyerekkórus.

2016. március 2., szerda

Mezítláb Magyarországon 1902-1942 / Folytatáshoz kattints a posztra


 A monarchia összeomlása és a vesztett háborút követő trianoni országcsonkítás gazdaságilag mélypontra juttatták a társadalmat. A politikai terror és minden haladó erő és gondolat üldözése jellemzi ekkor a társadalmat. Matolcsy Mátyás 1925-től 1943-ig terjedő időszakra ún. jóléti indexeket számított a lakosság három nagy csoportjára.
A mezőgazdasági népesség életszínvonala az 1933/34-es években került mélypontra.
A munkások reálkeresete 1943-ban 20%-al volt az 1929-es szint alatt.
A tisztviselőknél a több egymást érintő fizetéscsökkenés ellenére Matolcsy nem mutat ki jelentős reálkereset csökkenést. Ebben a körben a tömeges elbocsátások és a fiatalabbak tejes elhelyezkedési képtelensége okoztak általános nehézségeket a 30-as évek közepéig. 
 A munkásság bére a harmincas években szinte elfogadhatónak tűnik, a 4 pengő körüli átlagos napibérrel, 100 pengő körüli havi keresettel. A városokban a lakás havi bére 25-30 pengő körül volt. A lakásviszonyok 1920 és 1930 között alig javultak. A munkásság helyzetét súlyosbította a munkakörülmények romlása.  A munkaidő továbbra is relatíve hosszú maradt.  Az üzemi balesetek száma állandóan növekedett.
A szegénység megítélése szempontjából különösen fontos a keresetek roppant nagy szóródása. A teljes jövedelem-eloszlásról csak becslések vannak. Az egyiket Matolcsy készítette a harmincas évek közepén. A gazdagok jövedelme ötvenszerese, a középosztályé a négyszerese volt a szegényeknek.


 Az 1930.évi népszámlálásból kiindulva végzett becsléseket Rónai-Horváth Jenő, valamennyi foglalkozáson belül megkülönböztetve 5 kategóriát: gazdagok, középosztály, kispolgárok, állandó munkások, szegények. Ebben a tagolásban nemcsak a jövedelem a szegénység kritériuma, hanem a létbizonytalanság is. A jövedelmi kritérium szigorúbb elbírálása mellet szegénynek tekinthető a kispolgárok jelentős része és az állandó munkásság is. Budapesten a lakosság negyede-ötöde volt közsegélyre szoruló ínséges (pauper).
ontjából különösen fontos a keresetek roppant nagy szóródása. A teljes jövedelem-eloszlásról csak becslések vannak. Az egyiket Matolcsy készítette a harmincas évek közepén. A gazdagok jövedelme ötvenszerese, a középosztályé a négyszerese volt a szegényeknek.

 Összefoglalva: a két világháború között a szociális szegénység aránya az időszaktól függően 55-75 százalék között mozoghatott, a legmagasabb aránnyal a harmincas évek közepén. A harmincas évek közepéig a szociális szegények jelentős része szegényebb volt mint az I. világháború előtt, és a pauperizmus félmillió feletti és olykor az 1 milliót közelítő tömegű lehetett






FOTÓK : Fortepan

2015. december 20., vasárnap

A halhatatlan hintaló / Folytatáshoz kattints a posztra

A tárgyak mellett a hintaló kultúr- és társadalomtörténeti vonatkozásai legalább olyan fontosak a gyűjtők számára, akik nemcsak rendszerezik az állományt, de folyamatosan kutatják is a témát. A játék a dokumentumok tanúsága szerint I. Károly angol királyhoz köthető, idén 404 éves.
Az egykor céhekben, mesteremberek által készített példányok ma iparművészeti remekművek, a tömegtermelés megjelenésével azonban később egyre kevésbé míves példányok születtek. A hintaló népszerűsége máig töretlen, variánsai száma rendkívül gazdag, nemcsak szerkezetükben, hanem megjelenésükben is és számos szabadalom kapcsolódik hozzá. Némelyik egészen bonyolult belső szerkezettel rendelkezik.





2015. szeptember 19., szombat

A játékok, melyekkel felnőttünk

Hihetetlen éles a kontraszt az egykori és a mai gyerekek játékai között. Mai ésszel szinte felfoghatatlan – a számítógépes játékok, a konzolok, az okostelefonok korában -, hogy volt idő, mikor a fiatalok egy darab ugrókötéllel, gumival, spárgával eljátszadoztak.

kvarcjatek

gumis-jatek

koteles-jatek

magikus-tabla

autos-kartya

similabda

gombfoci

satras-jatek

vizilovas-jatek

konyha-jatek

katona
matchbox

Ezt is látnod kell

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...