Régi Karácsonyok / Folytatáshoz kattints a posztra

Szívet melengető, amikor gyermekkori, régi Karácsonyokra emlékezek. Ezelőtt volt egy száras cipőnk és egy pár gumicsizmánk. Nem tudtuk kinőni a kisebbnek, mert előbb elnyűttük mielőtt kinőttük volna. A jég, a megfagyott hó bizony előfordult, hogy kivágta a csizmát. 

Édesapám elment, hogy a három kicsinek csizmát vesz a vásárban. Egész nap nagyon esett a hó, édesanyám és mi, az öt gyerek nagyon vártuk haza édesapámat. Mi a vásárfia miatt. A kemencénél melegedve mesélgettünk egymásnak, igyekeztünk nagyon jónak mutatkozni. Egyszer csak megérkezett édesapám, hamarosan közölte, volt a vásárban sok bazár, annyi minden más, még komédiás is, de csizmát az áruházban sem kapott, hanem amint jött haza a vasútállomástól, nagy szárnysuhogást hallott, de hiába nézett fel, csak a nagy hóesést látta, Megint nagy szárnysuhogást hallott, felnézett, és elébe pottyant egy nagy doboz. Lehajolt érte és meg egy doboz, majd a harmadik. 
–Nézzétek már meg, mi lehet benne, - mert õ nem bontotta ki az úton. Persze hogy megtaláltuk a saját csizmánkat, benne szaloncukor volt, gondolom, a vonaton rakta bele. Velünk együtt csodálkozott és mondta, hogy látjátok, mondtam én, hogy a jókat szeretik és megajándékozzák az angyalkák.

Úgy tudott mesélni, mint senki más. Én akkor nyolc éves lehettem, és már mindent tudtam, de akkor jó volt újra hinni, hogy az angyalkák is szeretnek, mert jó vagyok. 

Másnap összegyűjtöttük a szomszéd gyerekeket, édesapám szánkó elé fogta a Rigót és a Huszárt – így hívták a lovainkat-, és ki a határba. Édesapám be-bevette a kanyarokat, bizony aki nem kapaszkodott az lepottyant, bele a nagy hóba. Volt móka, kacagás, sikongás. Mikor hazamentünk kishúgom észrevette, hogy a Jézuska karácsonyfát tett a góréba. Édesapám bevitte és a gerendára kötözte a pár arasznyi kis fenyőt. Édesanyám feldíszítette. A petróleumlámpa fényénél csodálatos árnyéka és játéka volt. Elkezdtük énekelni:

„A karácsonyfa, jaj de pompás fa,
nincs árnyéka, csak játéka, jaj de pompás fa!”

Sok szép ehhez hasonló boldog karácsonyunk volt. Jó volt ott gyereknek lenni, ahol ilyen szeretet kaptunk jóságos szüleinktől. Már csak a három kicsi van, - mindannyian túl a hatvanon. Születési sorrendben, először édesapám, majd édesanyám azután a bátyám, majd a nagyobbik nőverem mentek el az angyalkákhoz. Biztosan örülnek fentről is, amikor lenéznek az ég ablakán, láthatják.
Nem hiába volt a jóra szépre, igazra való nevelés. Máig megtennénk mindent és meg is teszünk a húgommal és a nővéremmel. Csak a karácsonyok már mások. 

„Értsd meg az útra kelt bölcseket, 
érezd újra, mi a szeretet. 
Ha élne még a régi család, 
reánk ragyogna a boldogság. 
Jöjj el Karácsony, szívet melengetni, 
családi melegre még emlékezni.
A szeretet halhatatlan,
Régi ünnep, régi dallam, 
Írásaimban családom, 
Jóságukat mindig áldom.”

Kónya Sándorné Balatonkiliti, 2007. Karácsonya