A nyüzsgő nagyvárosban szinte elképzelni is nehéz, hogy az országhatáron belül mennyi aprócska falu és község áll már most elhagyatottan, és mennyi az, mely hasonló sorsra vár - legalábbis a szakértők szerint, akik azt jósolják, a nem is olyan távoli jövőben több száz magyarországi aprófalu halhat ki teljesen.
Korábban olvasóink körében is komoly érdeklődésre tett szert a Bakonyban található, elhagyott faluról, Zsörkről szóló írásunk, melynek apropóján számos ötletet vetettek fel, miként lehetne megmenteni a hasonló településeket.
Véleményük szerint például nagyobb figyelmet kellene fordítania a kormánynak is arra, hogy a hasonló helyeken való letelepedést támogassa, akár a fiatalok, akár a gazdálkodni vágyók számára - bár a vidékfejlesztési program támogatja a hátrányos helyzetbe került településeket, sokak szerint ez még mindig nem elég. Azt, hogy egy település újjáélesztése igenis sikeres lehet, Gyűrűfű példázza a legjobban, amely a semmiből vált főnixmadárrá, hogy ökofaluként szolgálhassa a közösséget.
Nagyecséren vett birtokot 10 évvel ezelőtt Tóth Rudolf, de akkor már egy lélek sem lakta a települést. A faluban az övén kívül az összes ház üres, de ez nem keseríti el a férfit, elmondása szerint még élvezi is a csendet. Önfenntartó gazdálkodásából tartja el magát Rudolf.
A MÁRIA VALÉRIA HÍD
Az esztergomi Prímás-sziget és a szlovákiai Párkány között, a Duna 1718,5 folyamkilométerénél található. A helyiek 2001-ig csak Csonkahídnak nevezték. A határátkelőhely a szlovák hídfőnél volt.
A mederhíd 5 db sarló alakú kéttámaszú rácsos hídból áll. Ehhez kapcsolódik egy rakparti kéttámaszú öszvérhíd a magyarországi oldalon.
A hidat Feketeházy János tervezte, és 1894 februárjában a Cathry Szaléz hídépítő cég kezdte építeni,
Az eredeti, ötnyílású, 496 méter hosszú acélhidat két év alatt építették fel.
A kész hidat 1895. szeptember 28-án adták át hatalmas ünnepség keretében, Vaszary Kolos bíboros-hercegprímás szentelte fel. A hidat Mária Valéria főhercegnőről, I. Ferenc József lányáról nevezték el. Az átadás napján a hidat éjfélig vám fizetése nélkül lehetett használni. Ezután 1918-ig az átkeléskor vámot szedtek.
Esztétikai okokból változó nyílásmérettel épült, a középső pillérei közötti távolság 118 méter volt, ami abban a korban rekordnak számított. Felszerkezete folyóméterenként 5 tonna körüli volt, ami nagyon könnyűnek mondható. A hidat Mária Valéria főhercegnőről, I. Ferenc József lányáról nevezték el.
ELSŐ ÚJJÁÉPÍTÉS
A hídon 24 éven át élénk forgalom zajlott. A trianoni döntés értelmében a Duna államhatárrá vált, a hidat lezárták. A csehszlovák légionáriusok 1919. július 22-én (egyes feltevések szerint véletlen baleset folytán) felrobbantották a párkányi oldalon lévő nyílást, amit később ideiglenes gyaloghíddal pótoltak. A gazdasági szükségesség és a Nemzetközi Duna Bizottság ösztönzésére Csehszlovákia 1922-ben megkezdte a hídszerkezet helyreállítását. A munkálatokat 1923-1924-ben a Ceskomoravska Koiben cég, 1926-ban a pilseni Škoda Művek végezte.
1927-ben a pozsonyi Artur Komlós cég a korszerűtlen fa útpályát vasbetonlemezre cserélte és aszfaltburkolattal látta el. A hídon a forgalom 1927. május 1-jén indult újra, az autóforgalmat pedig 1928-tól engedélyezték.
Másodszor 1944. december 26-án a visszavonuló német csapatok a három középső nyílást felrobbantották. A második rombolás nyomai több mint fél évszázadig láthatók voltak.
MÁSODIK ÚJJÁÉPÍTÉS
1998-ban jött létre miniszteri szintű megállapodás, és végül 1999. szeptember 16-án megszületett a híd újjáépítéséről és a kapcsolódó létesítmények megépítéséről szóló kormányközi megállapodás. A beruházás 19,4 millió euróba került. Az építkezés 2000 októberében kezdődött. A két épségben megmaradt parti nyílást felújították, a felrobbantott hármat újragyártották.
Az elkészült hidat 2001. október 11-én adta át Mikuláš Dzurinda szlovák és Orbán Viktor magyar miniszterelnök, valamint Günter Verheugen, akkori EU-bővítési biztos.
Míg a híd nem állt, a két város között komppal zajlott a közlekedés. Az újjáépült híd valódi határvárossá tette Esztergomot és Párkányt. A határátkelő 2005-ös forgalma hússzorosa a 2001 előttinek. A Mária Valéria híd nemcsak e két város jelképévé vált, hanem a közvetlenül a hídnak köszönhetően létrejött Ister-Granum Eurorégióévá is.
A Bakony hegyei közt megbúvó, Európában egyedülálló, százéves völgyzáró erőd története.
A XX. század első éveiben megnyílt az Osztrák Magyar Monarchia egyik legnagyobb és legkorszerűbb tüzérségi kiképzőbázisa Hajmáskéren. Itt állomásozott a császári és királyi hadsereg 4. számú tarackos osztálya, valamint a 11. tábori tüzérezred két osztálya.
Lipót Szalvátor főherceg a hajmáskéri katonaváros átadásán (Fotó: Vasárnapi Újság)
1914. július 28-án megkezdődött az első világháború. Olaszország ekkor még a központi hatalmak tagja volt, de politikai megbízhatatlansága kezdettől azzal a veszéllyel fenyegette az Osztrák-Magyar Monarchiát, hogy egy váratlan pillanatban átáll az ellenséges antanthatalmak oldalára. (Ami 1915. április 26-án meg is történik.) Olaszországot ugyan kötötte Németországhoz és az Osztrák-Magyar Monarchiához az 1882-es “hármas szövetség”, miszerint a szövetség három tagja közül egyik sem léphetett háborúba más nemzettel, mielőtt a másik kettővel ne konzultálna. Miután Németország és Ausztria-Magyarország úgy léptek be a háborús konfliktusba, hogy előtte nem értesítették Olaszországot, így az tárgyalásokat kezdett az Antanttal, amit a hármas szövetség tagjai árulásnak minősíttek.
A XX. század elején egy esetleges Olaszország elleni háborúban szinte leküzdhetetlen akadályt jelentettek az Alpok hegyei közt kiépített, úgynevezett "völgyzáró erődök". A Bakonyban található építmény azért kapta az Olasz-erőd nevet, mert az Olaszországban található erődök mintájára épült, hogy így gyakorolhassa a Monarchia hadserege az ilyen, és ehhez hasonló olasz hadi bástyák megsemmisítését egy esetleges háború kitörésére felkészülve.
Az ilyen olaszországi erődök, mint például a Casa Ratti, tökéletes építészeti pozíciójuk miatt szinte észrevehetetlenek áthatolhatatlanok voltak, ugyanis akár több kilométerről is ki lehetett szúrni a közeledő ellenséget, vasbeton elemei pedig ellenálltak az akkori korban legmodernebbnek számító ágyúknak is.
Varsányi István helytörténész szerint az Olasz-erőd valószínűleg 1915-ben épülhetett. Az ilyen vasbeton erődök ellen az osztrák-magyar hadsereg már 1911-ben konstruált egy hatalmas erejű mozsárágyút, amely a 350 kilogrammos lövedéket 8,5 kilométerre lőtte el.
Egy vasúti szerelvényen szállított 11 méter hosszú, 30,5 centiméteres mozsarat beállásoztak Eplénytől délre, a vasút és az országút kereszteződésénél, és onnan hajtottak végre gyakorló-bemérő lövéseket az erődre. Részben már ekkor szétlőtték az objektumot, majd 1915-1918 között továbbra is tüzérségi gyakorló célpontnak használták.
A Horthy korszak alatt az erődöt felújították, amit az akkor készült képek is bizonyítanak:
1930-as évek:
A második világháború alatt továbbra is tüzérségi célpontként szerepelt. A 150. gépvontatású nehéz tüzérosztály két utolsó 30 és felesét innen, Hajmáskérről vitték ki a doni frontra, többek között a veszprémi 4/III. és 34/III. zászlóaljak védelmi vonalai mögé, 1942. december elején.
A második világháború után, 1945 és 1991 között a megszálló szovjet csapatok is tüzérségi célpontnak használták az Olasz-erődöt. A rendszerváltás után sokáig szétlőve állt.
Még a kilencvenes évek végén is járható volt az erőd bunkere, ami népszerű turisztikai látványosságnak számított a kalandvágyók körében, aminek a Magyar Honvédség nem feltétlenül örült, hiszen az erőd katonai területen helyezkedik el. Ezért később a bunker bejáratait teletömték betonnal.
2011:
Egy ismerősöm talált az erőd egyik vaselemében egy szöveget és egy évszámot: Resicza 1883. Resicabánya volt az Osztrák-Magyar vasúttársaság gépgyárának központja.
Resicabányán készült a képen látható sín is, amit később felszedtek a hajmáskéri vasútból, hogy felhasználhassák az erőd építéséhez.
Amikor végre eljutottam oda, hogy személyesen is megcsodálhatom ezt a Magyarországon egyedülálló építményt, akkor vettem észre, hogy elkéstem: Az Olasz-erődöt 2012-ben teljesen betemették.
Balassagyarmat lakossága nem volt hajlandó hűségesküt tenni a csehszlovák államra, inkább lesz ami lesz alapon fegyverrel fordult a megszállók ellen.
A „Mi lett volna, ha…” kérdése viszonylagos közelsége és máig érezhető brutális hatása miatt talán Trianon kapcsán merül fel leggyakrabban. Mi lett volna, ha az ország – nyilvánvalóan erőn felül és hatalmas áldozatok árán – felveszi a harcot? A Károlyi-kormány elvetette a fegyveres ellenállás lehetőségét azt gondolva, a leendő békekonferencián demokratikus, Wilson elnök a népek önrendelkezési szabadságáról kinyilvánított elvei alapján születik majd döntés.
Nem így történt. Utólag pedig csak példaként hivatkozhatunk azokra az esetekre, ahol a helyiek a maguk kezébe vették az irányítást és győzelmet arattak országgal-világgal szemben. Mint Balassagyarmat, ahol a lakosok fegyvert fogtak, és ma 100 éve, 1919. január 29-én a maguk erejéből kiűzték ki a cseh megszállókat. Otthonuk magyar földön maradt, a város pedig az Országgyűlés 2005-ös döntése értelmében kiérdemelte a „Civitas Fortissima”, azaz a legbátrabb város címet.
A Duna és az Ipoly a határ
Miközben a magyar közigazgatás 1918 végén az antant által kijelölt demarkációs vonalak mögé húzódott vissza, az újraéledő román, a szerb és a cseh haderő biztosra ment. A győztes mindent visz elve alapján nyomultak előre, a békekonferenciára pedig úgy tekintettek: minél nagyobb területet tudnak addig elfoglalni, annál többet tarthatnak meg a status quóra hivatkozva.
A Károlyi Mihály vezette küldöttség 1918. november 13-án írt alá fegyverszüneti megállapodást az antanttal, amely Románia és Szerbia felé meghatározta mely területeket kell kiüríteni, ám északon nem követelt meg csapatkivonást. A Cseh Légió ennek ellenére akadálytalanul haladt előre, miután november elején betört a Felvidékre.
A győztes nagyhatalmak egy december 23-ai jegyzékben szentesítették a „hódítást”, amikor a cseh-magyar demarkációs vonalat a Duna és az Ipoly mentén jelölték ki.
Kiállítóterem, előtérben egy Schwarzlose MG M.07/12 géppuska az új Civitas Fortissima Múzeumban, Balassagyarmaton Fotó: Komka Péter / MTI
Cseh impérium
Eduard Benes külügyminisztert, későbbi elnököt ez kevésbé hatotta meg, az Aszód-Gyöngyös-Miskolc vonal elérésével törekedett ama „kész helyzet” megteremtésére, ami az Északi-középhegység ásványkincseit is a leendő Csehszlovákiának juttatja. Ennek szellemében lépték át a Cseh Légió egységei az Ipolyt, elfoglalták a folyó déli partján futó vasútvonalat, az Augustin Lauka vezette kontingens pedig január 15-én bevonult Balassagyarmatra.
A forgatókönyv ugyanaz volt, mint a korábbiakban. A nemzetőrséget lefegyverezték, az itt állomásozó magyar csapatok távoztak, megtörtént az „impériumváltás”:
kimondták Balassagyarmat önkéntes csatlakozását Csehszlovákiához, lecserélték a magyar nyelvű táblákat, betiltották a magyar újságokat, cseh körözvényeket adtak ki, elbocsátották a magyar tisztviselőket, alkalmazottakat és hűségesküt követeltek.
Január 25-én Bazovszky Lajos (korábban losonci ügyvéd) a csehszlovák állam képviseletében átvette a közigazgatás irányítását, mint az Ipolyon túli területek zsupánja. Nyílt megszállás volt ez, sőt hódítás, teljesen világos volt, hogy a cseheknek eszük ágában sincs távozni, Balassagyarmatot államuk részének tekintik.
Csehkiverés
A döntően magyar anyanyelvű lakosság nem hagyta szó nélkül nemzeti jogai megtiprását, és ami ezzel együtt járt, munkája, egzisztenciája elvesztését. Január 27- én Rákóczi István kormánybiztos vezetésével gyűlést rendeztek a vármegyeházán, ahol a város minden társadalmi rétege képviseltette magát, és egyhangúan kijelentették: történjen bármi, nem tesznek esküt a csehszlovák államra.
Másnap a vasutasok küldöttséget menesztettek Magyarnádorba, az ott állomásozó katonaság segítségét kérve a csehek ellen.
A támadás január 29-én hajnali négy órakor indult, délutánra a honvédek, vasutasok, felfegyverzett balassagyarmati polgárok közös erővel elűzték a cseh katonákat, Balassagyarmat felszabadította önmagát.
A „csehkiverés” híre futótűzként terjedt a környéken, támadásba lendültek a Drégelypalánkon állomásozó és a Salgótarjánt biztosító magyar egységek, másnapra a csehszlovák haderőt mindenhol visszaverték az Ipoly túlpartjára.
Civitas Fortissima
A cseh és magyar áldozatok együtt nyugszanak a katonai temetőben, Balassagyarmatot a legbátrabb városként kezdték emlegetni, 1922-től a városháza falán tábla őrzi a hőstett emlékét. Horthy Miklós szavaival:
Akikről e tábla szólani fog, igaz magyarok voltak, mert forrón szerették hazájukat, és hősök voltak, mert hazaszeretetüknek életüket is feláldozták
A katonai teherautóknak a legkeményebb terepviszonyokkal is muszáj megbirkózniuk. Az alábbi videók azt mutatják be, hogy az összkerekes, akár 8x8-as monstrumok milyen tesztpályákon „gyakorolnak”. Egy biztos: kevés olyan akadály van, amely feltartóztathatná a gépeket.
Mindenre felkészülve
Átmegy mindenen, még akkor sem hátrál meg, ha elfogy előle az út
Vegyük például a Krazt – a vállalat polgári és katonai használatra gyárt általános, valamint speciális feladatkörű nehéz tehergépkocsikat. Az 1945-ben alapított AvtoKrAZ-nak az ukrajnai Kremencsukban van a székhelye és brutális járművek gurulnak ki onnan. Valódi hardcore modellek, amelyek a legextrémebb terepen is helytállnak.
