A „Mi lett volna, ha…” kérdése viszonylagos közelsége és máig érezhető brutális hatása miatt talán Trianon kapcsán merül fel leggyakrabban. Mi lett volna, ha az ország – nyilvánvalóan erőn felül és hatalmas áldozatok árán – felveszi a harcot? A Károlyi-kormány elvetette a fegyveres ellenállás lehetőségét azt gondolva, a leendő békekonferencián demokratikus, Wilson elnök a népek önrendelkezési szabadságáról kinyilvánított elvei alapján születik majd döntés.
Nem így történt. Utólag pedig csak példaként hivatkozhatunk azokra az esetekre, ahol a helyiek a maguk kezébe vették az irányítást és győzelmet arattak országgal-világgal szemben. Mint Balassagyarmat, ahol a lakosok fegyvert fogtak, és ma 100 éve, 1919. január 29-én a maguk erejéből kiűzték ki a cseh megszállókat. Otthonuk magyar földön maradt, a város pedig az Országgyűlés 2005-ös döntése értelmében kiérdemelte a „Civitas Fortissima”, azaz a legbátrabb város címet.
A Duna és az Ipoly a határ
Miközben a magyar közigazgatás 1918 végén az antant által kijelölt demarkációs vonalak mögé húzódott vissza, az újraéledő román, a szerb és a cseh haderő biztosra ment. A győztes mindent visz elve alapján nyomultak előre, a békekonferenciára pedig úgy tekintettek: minél nagyobb területet tudnak addig elfoglalni, annál többet tarthatnak meg a status quóra hivatkozva.
A Károlyi Mihály vezette küldöttség 1918. november 13-án írt alá fegyverszüneti megállapodást az antanttal, amely Románia és Szerbia felé meghatározta mely területeket kell kiüríteni, ám északon nem követelt meg csapatkivonást. A Cseh Légió ennek ellenére akadálytalanul haladt előre, miután november elején betört a Felvidékre.
A győztes nagyhatalmak egy december 23-ai jegyzékben szentesítették a „hódítást”, amikor a cseh-magyar demarkációs vonalat a Duna és az Ipoly mentén jelölték ki.
Fotó: Komka Péter / MTI
Cseh impérium
Eduard Benes külügyminisztert, későbbi elnököt ez kevésbé hatotta meg, az Aszód-Gyöngyös-Miskolc vonal elérésével törekedett ama „kész helyzet” megteremtésére, ami az Északi-középhegység ásványkincseit is a leendő Csehszlovákiának juttatja. Ennek szellemében lépték át a Cseh Légió egységei az Ipolyt, elfoglalták a folyó déli partján futó vasútvonalat, az Augustin Lauka vezette kontingens pedig január 15-én bevonult Balassagyarmatra.
A forgatókönyv ugyanaz volt, mint a korábbiakban. A nemzetőrséget lefegyverezték, az itt állomásozó magyar csapatok távoztak, megtörtént az „impériumváltás”:
kimondták Balassagyarmat önkéntes csatlakozását Csehszlovákiához, lecserélték a magyar nyelvű táblákat, betiltották a magyar újságokat, cseh körözvényeket adtak ki, elbocsátották a magyar tisztviselőket, alkalmazottakat és hűségesküt követeltek.
Január 25-én Bazovszky Lajos (korábban losonci ügyvéd) a csehszlovák állam képviseletében átvette a közigazgatás irányítását, mint az Ipolyon túli területek zsupánja. Nyílt megszállás volt ez, sőt hódítás, teljesen világos volt, hogy a cseheknek eszük ágában sincs távozni, Balassagyarmatot államuk részének tekintik.
Csehkiverés
A döntően magyar anyanyelvű lakosság nem hagyta szó nélkül nemzeti jogai megtiprását, és ami ezzel együtt járt, munkája, egzisztenciája elvesztését. Január 27- én Rákóczi István kormánybiztos vezetésével gyűlést rendeztek a vármegyeházán, ahol a város minden társadalmi rétege képviseltette magát, és egyhangúan kijelentették: történjen bármi, nem tesznek esküt a csehszlovák államra.
Másnap a vasutasok küldöttséget menesztettek Magyarnádorba, az ott állomásozó katonaság segítségét kérve a csehek ellen.
A támadás január 29-én hajnali négy órakor indult, délutánra a honvédek, vasutasok, felfegyverzett balassagyarmati polgárok közös erővel elűzték a cseh katonákat, Balassagyarmat felszabadította önmagát.
A „csehkiverés” híre futótűzként terjedt a környéken, támadásba lendültek a Drégelypalánkon állomásozó és a Salgótarjánt biztosító magyar egységek, másnapra a csehszlovák haderőt mindenhol visszaverték az Ipoly túlpartjára.
Civitas Fortissima
A cseh és magyar áldozatok együtt nyugszanak a katonai temetőben, Balassagyarmatot a legbátrabb városként kezdték emlegetni, 1922-től a városháza falán tábla őrzi a hőstett emlékét. Horthy Miklós szavaival:
Akikről e tábla szólani fog, igaz magyarok voltak, mert forrón szerették hazájukat, és hősök voltak, mert hazaszeretetüknek életüket is feláldozták
