Olasz-erőd a Bakonyban - Amiről a történelemkönyvek nem írnak

A Bakony hegyei közt megbúvó, Európában egyedülálló, százéves völgyzáró erőd története.

A XX. század első éveiben megnyílt az Osztrák Magyar Monarchia egyik legnagyobb és legkorszerűbb tüzérségi kiképzőbázisa Hajmáskéren. Itt állomásozott a császári és királyi hadsereg 4. számú tarackos osztálya, valamint a 11. tábori tüzérezred két osztálya.

Lipót Szalvátor főherceg a  hajmáskéri katonaváros átadásán (Fotó: Vasárnapi Újság)

1914. július 28-án megkezdődött az első világháború. Olaszország ekkor még a központi hatalmak tagja volt, de politikai megbízhatatlansága kezdettől azzal a veszéllyel fenyegette az Osztrák-Magyar Monarchiát, hogy egy váratlan pillanatban átáll az ellenséges antanthatalmak oldalára. (Ami 1915. április 26-án meg is történik.)
Olaszországot ugyan kötötte Németországhoz és az Osztrák-Magyar Monarchiához az 1882-es “hármas szövetség”, miszerint a szövetség három tagja közül egyik sem léphetett háborúba más nemzettel, mielőtt a másik kettővel ne konzultálna. Miután Németország és Ausztria-Magyarország úgy léptek be a háborús konfliktusba, hogy előtte nem értesítették Olaszországot, így az tárgyalásokat kezdett az Antanttal, amit a hármas szövetség tagjai árulásnak minősíttek.

A XX. század elején egy esetleges Olaszország elleni háborúban szinte leküzdhetetlen akadályt jelentettek az Alpok hegyei közt kiépített, úgynevezett "völgyzáró erődök". A Bakonyban található építmény azért kapta az Olasz-erőd nevet, mert az Olaszországban található erődök mintájára épült, hogy így gyakorolhassa a Monarchia hadserege az ilyen, és ehhez hasonló olasz hadi bástyák megsemmisítését egy esetleges háború kitörésére felkészülve.

Az ilyen olaszországi erődök, mint például a Casa Ratti, tökéletes építészeti pozíciójuk miatt szinte észrevehetetlenek áthatolhatatlanok voltak, ugyanis akár több kilométerről is ki lehetett szúrni a közeledő ellenséget, vasbeton elemei pedig ellenálltak az akkori korban legmodernebbnek számító ágyúknak is.

Varsányi István helytörténész szerint az Olasz-erőd valószínűleg 1915-ben épülhetett. Az ilyen vasbeton erődök ellen az osztrák-magyar hadsereg már 1911-ben konstruált egy hatalmas erejű mozsárágyút, amely a 350 kilogrammos lövedéket 8,5 kilométerre lőtte el.

Egy vasúti szerelvényen szállított 11 méter hosszú, 30,5 centiméteres mozsarat beállásoztak Eplénytől délre, a vasút és az országút kereszteződésénél, és onnan hajtottak végre gyakorló-bemérő lövéseket az erődre. Részben már ekkor szétlőtték az objektumot, majd 1915-1918 között továbbra is tüzérségi gyakorló célpontnak használták.
A Horthy korszak alatt az erődöt felújították, amit az akkor készült képek is bizonyítanak:

1930-as évek:

A második világháború alatt továbbra is tüzérségi célpontként szerepelt. A 150. gépvontatású nehéz tüzérosztály két utolsó 30 és felesét innen, Hajmáskérről vitték ki a doni frontra, többek között a veszprémi 4/III. és 34/III. zászlóaljak védelmi vonalai mögé, 1942. december elején.

A második világháború után, 1945 és 1991 között a megszálló szovjet csapatok is tüzérségi célpontnak használták az Olasz-erődöt. A rendszerváltás után sokáig szétlőve állt.
Még a kilencvenes évek végén is járható volt az erőd bunkere, ami népszerű turisztikai látványosságnak számított a kalandvágyók körében, aminek a Magyar Honvédség nem feltétlenül örült, hiszen az erőd katonai területen helyezkedik el. Ezért később a bunker bejáratait teletömték betonnal.

2011:

Egy ismerősöm talált az erőd egyik vaselemében egy szöveget és egy évszámot: Resicza 1883. Resicabánya volt az Osztrák-Magyar vasúttársaság gépgyárának központja.
Resicabányán készült a képen látható sín is, amit később felszedtek a hajmáskéri vasútból, hogy felhasználhassák az erőd építéséhez.

Amikor végre eljutottam oda, hogy személyesen is megcsodálhatom ezt a Magyarországon egyedülálló építményt, akkor vettem észre, hogy elkéstem: Az Olasz-erődöt 2012-ben teljesen betemették.

Bár a kilátás azért kárpótolt: