KI VOLT FÜTTYÖS GYURI?

Egy igazi városi legenda Füttyös Gyuri története. Mindenki ismerte őt annak idején, aki Pesten lakott, hiszen számtalan utcán, téren is összefuthattunk vele. Feltűnt a Rákóczi úton, a Nagykörúton, a Múzeum körúton, a Kálvin téren, a Lövölde téren és a Műjégpálya mellett, valamint még számtalan olyan helyen, ahol sok ember tartózkodott.

Valahogy ott volt az egész városban. Imádta például a buszmegállókat és a fodrászüzleteket. A vele való találkozás mindenki számára emlékezetes maradt. A hölgyeknek azért, mert amikor elhaladt mellettük, biztos volt, hogy az aznapi összecsavart újsággal a fenekükre csapott, másoktól pedig pénzt kért, egy-két forintot. A rendszerváltás idején azonban egyik napról a másikra eltűnt, és azóta sem tudni pontosan mi történt vele. Negyven év körüli férfi volt Füttyös Gyuri, akinek eredeti neve állítólag Szabó György volt, de Téglás Jánosként is emlegetik. Pontos adatokat azonban talán senki sem tud róla mondani, hiszen ő egy igazi, élő legenda volt, aki évekig, nap mint nap járt-kelt az utcákon.

Nem Gyuri volt az egyetlen szelíd bolond Pesten. A Városliget környékén például ott járkált Lajoska, akinek ferde és nagyon vékony volt a karja, rettentő furcsán tartotta, s mindenkinek integetett esetlen, furcsa legyező mozdulatával. Valószínűleg ő is háborús sérült volt.

Állítólag Budán, a Móricz Zsigmond körtér közelében nőtt fel, de egyesek szerint nem ott, hanem a hetedik kerültben, a Keleti környékén. Azt is mondják, okos ember volt, mérnöki végzettséggel. 'Elhíresült szokása' az 1956-os forradalom alatt alakult ki. Akkor ugyanis légnyomást kapott. Egy sebesültet akart a kapu alá behúzni, amikor felrobbant mellette egy gránát. Másik mendemonda szerint éppen tejért állt sorba, amikor gránát csapódott a környékre. Akármi okozta is, attól fogva folyton robbanásokat hallott. Az utcákon sokszor idegesen befogta a füleit. A villamos zaját sem bírta. Otthon sem bírt megmaradni, nehezen tudott aludni is.

SZERETTÉK VAGY SAJNÁLTÁK?

A szörnyű esemény után egy kis időre elkötözött a városból. Nővérei 1956-ban kivándoroltak Belgiumba, és odavették magukhoz Gyurit, remélve, hogy ott majd jobban lesz és a környezetváltozás meggyógyítja. A terv nem sikerült, a honvágya miatt haza kellett hozni. Itthon aztán az édesanyja ápolta, aki takarító volt az egyik moziban. Ekkor már úgy tudni, a hetedik kerületi Dembinszky utcában laktak.

Dal is született róla. Emlékét egy Kováts Kriszta szám őrzi, amit Fábri Péter dalszövegíró emlékezése szerint egy helyen cenzúráztak is. Állítólag maga Füttyös is hallgatta a sárga házban, ahová rövid időre bekerült. Rendkívül büszke volt rá, hogy megénekelték.

Innentől kezdve folyamatosan járta a pesti utcákat. Soha nem ment sehová, mégis mindig úton volt.

Néha betért egy-egy presszóba, vicceket mesélt, felhajtott egy-két felest mások asztaláról és hirtelen olyan intenzitással indult útnak, mint akinek nagyon sietős a dolga. Többen haragudtak is rá, rendőrt akartak rá hívni, vagy meg akarták verni. Mégsem tette meg senki. Talán azért, mert sajnálták is valahol. Egyesek kinevetették, mások megbotránkoztak a viselkedésén, de senki nem maradt közömbös iránta.

A hetedik kerületben többen ma is emlékeznek rá. Féltek tőle, és szerették. Bántani nem bántott senkit. Marika néni is többször találkozott vele.

KOVÁCS KRISZTA ? A FÜTTYÖS GYURI

Zeneszerző: Gallai Péter Szöveg: Fábri Péter

1.
Egy legenda járja Budát és Pestet,
Egy kósza legenda járja,
Egy férfiről, aki nagyokat lépve
A pesti utcákat járja.
Mérnök volt és légnyomást kapott,
legalábbis így szól a fáma,
Negyvenötben, vagy ötvenhatban,
És azóta az utcákat járja.

2.
Csak olyankor látjuk megállni őt,
Ha leszólít: Adj egy kettest!
Messziről látni, ha közeledik,
És a kabátja szárnya repked.
A Keletinél jár, a Nyugatinál jár,
A sapkája persze svájci,
És veri a falat, ahogy őt is verte
Az Isten is meg más is.

Refrén 1:
Őőő a Gyuri, a Gyuri, a Füttyös Gyuri,
aki fütyül a történelemre,
De naponta újabb hírekkel teli
Napilapokkal csap a fenekekre.

Refrén 2:
Őőő a Gyuri, a Gyuri, a Füttyös Gyuri,
Aki (fütty)
De naponta újabb hírekkel teli
Napilapokkal csap (fütty).

3.
Ha itt-ott betér egy presszóba néha,
A presszósnő kávézni hívja.
A nevét sem tudjuk, az egész város
Csak Füttyös Gyurinak hívja.
És nem is hinné a sok-sok csitri,
Ha szoknyájához kapkod,
Nem gondolnák, hogy Gyuri kezével
A történelem csapkod.

– Ebben a kerületben nőttem fel, és emlékszem Gyurira. Kislánykoromban még annyira féltem tőle, hogy ha egyedül voltam és megláttam, inkább átszaladtam az utca másik felére. Anyukám jól ismerte, így tudtam, ha mellettem is elhaladna, biztosan rácsapna a fenekemre. Mi úgy tudtuk, nem mindig volt ilyen bolondos, csak légnyomást kapott a háborúban, és azóta viselkedik furcsán. Bakfisként azonban már nem féltem tőle. Inkább jókat nevettem rajta, főleg azért, mert tudtam, a légynek sem tudna ártani. Szegény, mi öröme lehetett az életben? – sóhajtozott Marika néni, akinek szomszédja, Józsi is jól emlékszik a Füttyösre.

– Nemcsak a nők hátsóját csapkodta az újsággal, hanem mindent, ami az útjába került. Oszlopokat, kirakatokat, a trolit és a villamost is. A sportújságot és az Esti Hírlapot szerette, de sosem azért vásárolta, hogy elolvassa a lapokat, hanem hogy az összecsavart újsággal a kezében tudjon járkálni – tette hozzá József.

Egykori gyerekkori barátja szerint Gyuri huszonéves koráig a XI. kerületben lakott, a Galambóc utca 17-ben. Ő is részt vett a Móricz Zsigmond körtér környéki gyerekek minden csínyében. A háború alatt például a déli összekötő vasút töltésén vonatokat fosztogattak, hogy élelmet szerezzenek, a Dunán pedig kézigránáttal halásztak, de Füttyös Gyuri focizott is, állítólag kitűnően. A barát szerint nem mérnök volt, mint a róla szóló dal mondja, hanem autófényező. Munkatársai annyira kedvelték, hogy azután is rendszeresen elküldték neki havi fizetését, miután munkaképtelenné vált.

IMÁDTA A FODRÁSZATOKAT

Furcsa betegségének, a tárgyak és a női fenekek újsággal való kényszeres paskolásának okáról létezett olyan legenda is, hogy azt egy haláleset sokkja váltotta ki. Sétái közben erősen és dallam nélkül fütyült. Nap mint nap hatalmas távolságokat járt be, néha járművel is megtett egy-egy megállót. A régebbi típusú trolin például a hátsó részről lelógó létrán kapaszkodva.

Gothár Péter Ajándék ez a nap című filmje végén Füttyös Gyuri feltűnik a Ferenciek tere aluljárójában, s Esztergályos művésznő fenekére csap egy újsággal. Saját magát alakította, és a rendező szerint jól lehetett vele dolgozni: ápoltan és időben jelent meg a forgatáson, sőt beszélgetni is lehetett vele. Mint mondta, tiszta gondolkodású ember volt.

A legkülönlegesebb szokása az volt, hogy minden nap bement egy fodrászüzletbe, ahol először a búrákat paskolta meg, majd a vendégeket, akiktől az egyforintosokat kért. A fodrászatokat különösképpen szerette, aminek nyilvánvaló oka az lehetett, hogy ott rendszerint hölgyek tartózkodtak. Az üzlet dolgozói hiába zavarták ki őt nem egyszer, azzal nem mentek semmire, ha megkapta a kis pénzét, akkor viszont szó nélkül kifordult az utcára.

Nagyon ravasz volt egyébként. Ha meglátott közeledni egy csinos nőt, akkor befordult a kirakat felé, mintha nem is őt várná, majd egyszer csak egy hirtelen mozdulattól vezérelve mögé somfordált, hogy először jól szemügyre vehesse 'áldozata' sejhaját, majd zutty – már csapott is rá az újsággal.

A buszmegállókat is kiváltképpen kedvelte. Ott mindig sorozatcsapkodásba kezdett. A nők meg sikoltoztak, hol rémülten, hol némi elégedettséggel, hiszen akik ismerték Gyurit, tudták, hogy elismerést kapott a popójuk.

ÚGY TUDNI, MÁR MEGHALT

A Budapest Galéria egyik munkatársa szerint Füttyös Gyuri akár egy szobrot is megérdemelne.

Aztán úgy a kilencvenes évek közepétől, a rendszerváltás után egyszer csak eltűnt az utcákról. Egyesek szerint meghalt a Keletinél, mások szerint vidékre költözött. Azt is mondják, agyvérzést kapott egy hideg téli estén a Baross téren, a Keleti pályaudvar előtt, és mire rátaláltak, meghalt.

A hetedik kerület 'kabalája', Füttyös Gyuri egyszer csak megszűnt létezni. Azóta is mindenkinek hiányzik, aki ismerte. Egyfajta űrt hagyott maga után. Az örökös bolondozása, a különös elismerései, és úgy az egész egyszerű lénye.

Radics Márk

Az ország legnagyobb szélhámosa

Ezer és egy példa bizonyítja, hogy az orbitális méretű szélhámosságoknak is megvan a maga befogadó közönsége, valakit mindig rá lehet szedni. Adtak már el csalók hidakat, épületeket, sőt, két ízben még az Eiffel-tornyot is. A nemzetközi példák mellett akadnak hazai elhíresült legendák is.

Az ország kétségkívül egyik legnagyobb szélhámosa az a jó modorú, kitűnő fellépésű Hamrák János volt, aki még a boldog emlékű Osztrák-Magyar Monarchia idejében követte el eleinte kisstílű, majd egyre nagyobb csalásait. Az akkor harmincéves fiatalember már-már kabarékba illő eszközökkel dolgozott. Ténykedéseinek hajnalán mindössze annyit tett, hogy házilag elkészítette a tiszti szalagrend kicsinyített mását, melyet nemes egyszerűséggel a gomblyukába tűzött. Mivel ez a kitüntetés igen nagy szó volt a monarchiában, ezért Hamrák igen könnyen a kispolgárok bizalmába férkőzött, s szívesen látott vendég lett az előkelő urak társaságában is.

A szélhámos legemlékezetesebb húzása talán az az 1909-ben történt eset volt, amikor is a tudomására jutott, hogy Székesfehérvárott a piactér lefedésére készülnek, amihez fatéglára lesz szüksége a városvezetésnek. Hamrák ezúttal is előállt határozott fellépésével, s néhány városatya között elhintette, hogy a fa ára sohasem látott magasságokba fog emelkedni rövid időn belül. Ám az ő birtokában még éppen van annyi mennyiség, ami a piactér lefedéséhez szükséges, s jutányos áron szívesen megválik tőle.

A fehérvári hivatalnokok tán’ még egy imát is elmondtak, amikor kifizették Hamráknak az előleget, aki másnap néhány munkással Pesten elkezdte felbontani a Rottenbiller utca faburkolatát, azt a látszatot keltve, hogy a város alkalmazottja. Munkásai nem egészen egy hét alatt felszedték az utca burkolatát, amit a Kelenföldi pályaudvarnál tehervonatokra pakolva le is szállítottak Székesfehérvárra. Mire a pesti városatyák rájöttek a csalásra, addigra Hamrák már valamelyik vidéki városban menekült búr vezérként tetszelgett.

Te jó ég, ez egy ZIL!

Egyesek egyenesen számítógépes manipulációt sejtettek a fotó mögött, mások szerint a látott kép a valóságot tükrözi. Szó szót követett, de inkább lássuk a vitára okot adó gépállatot!
Úgy tűnik, hogy a tuningolt ZIL teherautó létezik, az előkerült képek nem feltétlenül ügyes kezű grafikusok munkájának eredménye.

Maradt az eredeti V8-as, 6000 cm3-es motor. A váltó 5 sebességes, a motor 170 lóerős, melynek fogyasztása polgári alkalmazásban 20-35 l/100 km. Az átalakított ZIL raksúlya 6000 kg, össztömege pedig 13000 kg, s akár eléri a szédületes 130 km/h sebességet is.

Egyébiránt a ZIL volt az első olyan szovjet teherautó, melyet nem katonai zöldre fényeztek, hanem polgári, azaz világoskék-fehér festéssel láttak el.

Aki továbbra is kételkedne a tuning ZIL-ek létezését illetően, annak itt egy megnyugtató youtube videó, mely minden kétséget eloszlat.

A játékok, melyekkel felnőttünk

Hihetetlen éles a kontraszt az egykori és a mai gyerekek játékai között. Mai ésszel szinte felfoghatatlan – a számítógépes játékok, a konzolok, az okostelefonok korában -, hogy volt idő, mikor a fiatalok egy darab ugrókötéllel, gumival, spárgával eljátszadoztak.

Teknővájó

A Magyarországon élő cigányság rendszeresen dolgozó rétegét alkotják a teknős cigányok. A magyar lakosság körében is őket becsülik meg a legjobban, mert állandó munkával keresik meg kenyerüket és készítményeik a paraszti háztartások számára sokáig nélkülözhetetlenek voltak. ,,A mi munkánk mindig értékes volt, meg tudtunk élni a munkánkból" - mondta Oláh József teknővájó mester.1

A teknővájás öröklődő mesterség, Oláh József is apjától tanulta. A Szabolcs megyei Vencsellőn laktak és 12 éves korától rendszeresen járta apjával a környékbeli falvakat. Négy-öt év alatt elsajátította a teknőkészítést.,, Tanult mesterség a mienk " -tartja a teknővájásról. Nősülés után önállósodom és előbb Vencsellőn. majd a Zemplén megyei Felsőbereckiben telepedett le. Itt azonban főleg csak télen lakik, az év nagy részében a Bodrogköz, Hegyalja és a Hegyköz falvaiban dolgozik, ahol megfelelő fát tud beszerezni.

A két világháború között még bőven volt munkája. Egyrészt az ipar fejletlensége miatt több fiiedényre (leknő. fatál, kanál) volt szüksége a lakosságnak, másrészt több fa is állt rendelkezésre. Régebben az uradalmakban és azoknál a parasztgazdáknál dolgozott, ahol megfelelő fát tudott szerezni.2 A nagybirtokosoknál rendszerint az erdőben telepedett le, maga válogatta ki a fát. Gyakran 100-150 darab teknőt is készített egy helyen. A késztermékeket vagy kettéosztották és mind a fa tulajdonosa, mind a teknővájó értékesítette a sajátját, vagy pedig a cigány adta el az összes teknőt és a pénzt elfelezték. A parasztgazdáknál úgy dolgozott, hogy a gazda adta a fát, a teknővájónak kellett kivágni és azt készített belőle, amit a fa tulajdonosa kívánt. Az árut itt is megfelezték, de előfordult, hogy az teljes egészében a gazdáé lett, a teknőkészítő pedig pénzt, esetleg kosztot kapott a munkájáért. Nagyon ritkán a fát vette meg valamelyik faluban, ott helyben elkészítette a különböző faedényeket és vásáron értékesítette.

A teknővájó cigányok - mesterségük természetéből következően - vándorló életmódot folytattak. Oláh Józsefnek régebben saját lova és szekere volt, ezzel járta Zemplén és Szabolcs megye községeit. Magával vitte családját is és a legszükségesebb felszerelési tárgyakat.

Ha erdőben dolgoztak, mindig ott is telepedtek le arra az időre, amíg volt munka. Itt szabadabban élhettek, könnyen megszerezhették a tüzelőt. Az erdőben rendszerint hosszabb ideig dolgozott, ezért kunyhót építettek a család számára. Anyagát az erdő adta így könnyen elkészült vele. Nagysága a család létszámától függően változott: szélessége kb. 2 méter, hosszúsága 3-4 méter. A kunyhót nem a föld színére építették, hanem kb. fél méterre lemélyítették a földbe. A kunyhó vázát egymáshoz sátor alakúra támasztott vastag rudak alkották, amit gallyal fedtek, majd beföldeltek. Kis ablakot is hagytak rajta, a bejáratot pedig deszkaajtóval záiták. A kunyhó belsejét jó vastagon berakták szénával és ezen aludt a család.3 Ha előfordult, hogy télen is ilyen kunyhóban laktak, akkor kis masinával (tűzhely) fűtöttek.

A teknőket és egyéb edényeket a családfő készítette, a fiúgyerekek csak a fa kivágásában segítettek. Az asszony a kész áruval járta azt a falut, ahol éppen dolgoztak. Elsősorban a kisebb darabokat adták el helyben, a nagy teknőket a vásárra vitték. Aszakajtókért (fatál) gyakran kaptak élelmiszert (krumplit lisztet, szalonnát), amit az erdőn főztek meg. A főzés a kunyhó előtt történt, három kőre helyezett fazékban. Saját készítésű faedényekből ettek, fakanállal.

Ha parasztcsaládok számára dolgoztak, akkor nyári időszakban a csűrökben, hidegebb évszakokban pedig kunyhóban aludtak. Ilyen helyen leggyakrabban úgy vállalta a munkát, ha a gazda kosztot is adott vagy csak a hozzávalót és ebből a felesége tőzött.

Az 1950-es években még volt elegendő munkaalkalom, de a termelőszövetkezetek megalakulása után egyre nehezebben lehetett fához jutni. A fa a termelőszövetkezetek tulajdonába került, így a gazdáknak egyre kevesebbet dolgozik. Ha valakinek nagyobb mennyiségű faedényre van szüksége, tartalékolja a szükséges fát és helyben dolgoztatja fel a teknővájóval. Újabban néhány termelőszövetkezet is készíttet vele sózóteknőket. Pl. 1969 nyarán a sárospataki Rákóczi Termelőszövetkezet végardói telepén dolgozott. A faanyagot a Tsz adta. Oláh József elkészítette a teknőket, majd megfelezték és ki-ki értékesítette a magáét. A Tsz vezetősége eredetileg az istálló melletti gondozószobát jelölte ki szálláshelyül, de feleségével ragaszkodtak a régi életmódhoz és kunyhót építettek maguknak a tsz telepén. Ez némileg eltér az erdőben épített kunyhóktól. Négy nagy tuskóra két vastag gerendát helyeztek, erre keresztben két vékonyabbat raktak és oldalról deszkákkal, rudakkal támasztották meg. A tetejét deszkával, kátránypapírral borították, majd az egészet körülrakták szalmával. A szalmát kívülről nekitámasztott rudak tartják, hogy a szél meg ne bontsa. A bejáratot széles deszkalapokkal zárták el. A kunyhónak semmilyen berendezése nincs, kb. fél méter magas szénán alszanak és a kunyhó egyik sarkában tartják a szerszámokat, fazekat. (1. kép)

A teknővájó cigányok általában háromféle árut készítettek: teknőket, szakajtókat és kanalakat.4

Teknőkészítés

A paraszti háztartások elsősorban a sózóteknő és a dagasztóteknő készítését igényelték a teknővájó cigányoktól. A sózóteknőegységes méretben készült, a dagasztóteknőből kellett egy nagyobb méretű kenyérsütéshez és egy kisebb - a dagasztóteknőnek kb. a fele - amiben fánknak való tésztát dagasztottak.

A teknőkészítés szerszámai:/í'/réc, balta, kapocska, kétnyelű kés v. gyalukés, fénkö. (2. kép)5 A fiirészt csak a vastag fák feldarabolására használta. Feleségével vagy fiával fűrészelte el, a vékonyabb törzsű fiiból azonban csak baltával szabja ki a szükséges méretet. A teknős cigány egyik legfontosabb szerszáma a balta. A kiszemelt fa elhasításától a nagyolásig (a teknő formájának durva kitaragása) minden munkát baltával végez. A balta mellett a kapocskával, illetve kopacskc'ival végzik a legkülönbözőbb műveleteket, s ezeket tisztulásnak nevezik.

A kapocska kapa formájú,'hajlított pengéjű, rövid nyelű szerszám. Részei: foka, éle, nyele. Kétféle méretben használatos, az egyik szélesebb, a másik keskenyebb élű. A kapocskát kovácsokkal készíttette és egy szerszámmal 4-5 évig is dolgozhatott. A teknő vagy szakajtó simára faragását a kétnyelű késsel végzi. Használaton kívül hozzátartozik a kétnyelű kés fa, ami a kés élét védi. Amikor a kétnyelű késsel dolgozik, egy enyhén hajlított deszkalapot, mellvédőt akaszt a nyakába. Ehhez szorítja az éppen lesimítandó munkadarabot; hogy a ruháját megvédje a késtől. A fenőkő a munka közben kitompult szerszámok élesítésére szolgál.

A teknőkészítés legelső mozzanata az alkalmas fa kiválasztása. A fa állapota és minősége gyorsíthatja vagy lassíthatja a munkát és meghatározza a teknő minőségét. A teknővájó cigányok általában fűzfából és nyárfából dolgoznak. A nyers fát a legkönnyebb faragni. A száraz fa „már be van sülve" és könnyebben megrepedezik a belőle készült teknő. Arra is ügyelni kell, hogy a fa ne legyen görcsös. A fa kiválasztása után a teknő méretének megfelelően fűrésszel levágják a fatörzsből a megfelelő hosszúságot. Sosem dolgozik méretre, mindig „csak úgy szemre" készíti a teknőket. Az általában 140-160 cm hosszú fatörzset faékek segítségével kettéhasítja úgy, hogy ebből két teknő készülhessen.

Az elhasított fél fatörzset egy fadarabbal alátámasztja és a baltával egyenesre faragja a tetejét, „egyenesbe hozza". A következő mozzanat a nagyolás. amikor baltával kiszedik a félbevágott fa belsejét. Egyszer bal, egyszer jobb oldalról vágva hasít ki egy-egy darabot. Miután a fa belsejét kinagvolva, a két végét gömbölyűre lefaragja és megformálja a teknő füleit is. A felállított teknő alját egyenesre faragja és ezzel befejezte baltával a munkát.

Ekkor veszi elő a kapocskát, amit először is élesre fen a fenőkővel. (3. kép) A faragáshoz a teknőt egy gerendához támasztja, ő pedig leül a bal oldalára. A tisztulást a teknő belsejével kezdi, először a szélesebb pengéjű kapocskát használja. Belülről a teknő mindkét végét és az alját egyenletesen görbülő formára faragja. A belső rész kiképzése után felfordítja a teknőt és a sarkait pucolja le a kapocskával. Pontosan ki faragj a a teknő alakját megformálja a füleket is, de véglegesen csak a kétnyelű késsel alakítja ki. Ezzel simítja le a teknő fenekét, tetejét és körül az oldalát.

Bármilyen gondosan ellenőrzi is a fát felhasználás előtt, előfordul, hogy, görcs van a teknő falában. Ilyenkor hicskm'cil kiszedi a görcsöt és a keletkezett lyukba fadugót üt. A dugót is nyersfából készíti, belülről üti a lyukba, majd megékeli, hogy szorosabban tartson. Ha esetleg még akad rés, ezt kis ékekkel bedolgozza és kapocskával simára faragja.

Oláh József fiatalabb korában naponta 2-3 nagy sózóteknöt is elkészített (4. kép), a kisebb méretűből pedig öt-hatot. A kisebb méretű teknő ára 1969-ben 80-100 forint volt.

Szakajtó

Anyaga azonos a leknőével és fö mozzanataiban a munka menete is megegyezik. A szakajtó készítéséhez azonban sokkal keskenyebb törzsű fa is megfelelő. Ennél a méretet már baltával is el tudja vágni, nem használ fürészt. Az egyenesre lefaragott és félbevágott fa belsejét kör alakúan szedi ki a baltával. Durván kifaragja a szikajtó alakját úgy, hogy a lábát a fára teszi és ezzel biztosítja a stabilitását. Baltával formálja ki a szakajtó alakját és két fiúét is. (5. kép) A durva kifaragás után kapocskával folytatja a munkát. A forgácsra ül, két lába közé teszi a szakajtót úgy, hogy a bal lába egy gerendán van áttéve. s ennek a gerendának támasztja a szakajtót az. egyik fii lénél, jobb lábával pedig leszorítja a másik fülénél. Bal kézzel fogja a szakajtó fülét, jobb kezében akapocskával a szakajtó belsejét faragja. Ezután másik oldalára fordítja, mellé térdel és a külső oldalát formálja simára. A szakajtó végleges kifaragása a kétnyelű késsel történik. Ehhez a munkához leül, jobb lábát térdben behajlítva a bal lába alá helyezi. Két lába közé teszi a megmunkálandó szakajtót, így mindkét kezével kezelheti a kést. (6. kép) Először a tetejét, majd az alját és az oldalát simítja le egyenletesen gömbölyűre, végül a fülek méretét szabja ki. Munka közben gyakran meg kell fenni a kétnyelű kést, mert„hamar kiveszi az élét. "

Oláh József fiatalabb korában, ha jó nyers fából dolgozott, akkor naponta 6-8 szakajtót is elkészített. Az 1960-as évek végén egy szakajtót 25-30 Ft-ért értékesít.

Kanalak

A használattól függően, több fajta kanalat készített. Régebben egyaránt faragott zsírkavaró, rántáskavaró fakanalat és evőkanalat.Újabban már szinte egyáltalán nem készít evőkanalat, mert csak néhány idősebb ember kér ilyet. Korábban azért szerették a fakanalat, mert „ezzel jobb ízű az étel, és nem melegszik át olyan könnyen, mint. az alumíniumkanál. "

A kanálkészítés során a balta és a kapocska mellett kétfajta kést használ: egyenes kés, görbe vagy kanálvájó kés.

A kanál hosszának megfelelő méretre levágott fahasábot négyfelé hasítja. Az egyes cikkekből baltával durván kifaragja négy kanál formáját, az alakját azonban kapocskával adja meg. Először a kanálfejet dolgozza ki. A kapocska sarkával szedi ki a fa belsejét, majd a nyelet faragja. A késsel egyenesre vágja a kanálfej peremét. A kanálfej mélységét a kanálvájó késsel szedi ki úgy, hogy egyszer a végétől, másszor a nyelétől metszi ki. (7. kép) Végül a kés hátuljával vagy egy üvegdarabbal simára csiszolja a kanalat és néhány bevágással, rovátkával díszíti a nyelét. A kanálkészítéssel több munka van, mint a teknővel vagy a szakajtóval. Sokkal nehezebb a kis méretű kanalat faragni, mint a többit és lassabban is halad vele. Kanalat főleg télen készít, amikor a nagyobb darabokon kint nem lehet dolgozni. A nagy zsírkavaró kanalak ára 6-10 forint, a kisebbeké 2-3 forint, a fa evőkanalat pedig 5 forintért árulja.

Megjelent / Published in: PETERCSÁK Tivadar: Adatok a teknővájó cigányok munkájához. A miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 14. 1975. pp.98-104., ill.

1. Teknővájó cigáiy kunyhója Hut of a tub-making Gypsy
2. Teknővájó cigány szerszámai: a/ balta; b/ kapocska; c/ mellyvédő; ál kétnyelü kés, kétnyelü kés-ta; el kanálvájó kés. Tools of a tub-making Gypsy: axe, kapocska breast-shield, double-handle knife and case, spoonrcarving knife
4 Oláh József a kész sózóteknökkel. József Oláh with ready salting troughs
5. A szakajtó iáragása baltával. Carving a bread-bowl with anase
6. A .szakajtó faragása kényelem késsel. Cramvig a hread-bowl with a double-handle knife
7. Fakanál készítése. Making a wooden spoon