KI VOLT FÜTTYÖS GYURI?

Egy igazi városi legenda Füttyös Gyuri története. Mindenki ismerte őt annak idején, aki Pesten lakott, hiszen számtalan utcán, téren is összefuthattunk vele. Feltűnt a Rákóczi úton, a Nagykörúton, a Múzeum körúton, a Kálvin téren, a Lövölde téren és a Műjégpálya mellett, valamint még számtalan olyan helyen, ahol sok ember tartózkodott.

Valahogy ott volt az egész városban. Imádta például a buszmegállókat és a fodrászüzleteket. A vele való találkozás mindenki számára emlékezetes maradt. A hölgyeknek azért, mert amikor elhaladt mellettük, biztos volt, hogy az aznapi összecsavart újsággal a fenekükre csapott, másoktól pedig pénzt kért, egy-két forintot. A rendszerváltás idején azonban egyik napról a másikra eltűnt, és azóta sem tudni pontosan mi történt vele. Negyven év körüli férfi volt Füttyös Gyuri, akinek eredeti neve állítólag Szabó György volt, de Téglás Jánosként is emlegetik. Pontos adatokat azonban talán senki sem tud róla mondani, hiszen ő egy igazi, élő legenda volt, aki évekig, nap mint nap járt-kelt az utcákon.

Nem Gyuri volt az egyetlen szelíd bolond Pesten. A Városliget környékén például ott járkált Lajoska, akinek ferde és nagyon vékony volt a karja, rettentő furcsán tartotta, s mindenkinek integetett esetlen, furcsa legyező mozdulatával. Valószínűleg ő is háborús sérült volt.

Állítólag Budán, a Móricz Zsigmond körtér közelében nőtt fel, de egyesek szerint nem ott, hanem a hetedik kerültben, a Keleti környékén. Azt is mondják, okos ember volt, mérnöki végzettséggel. 'Elhíresült szokása' az 1956-os forradalom alatt alakult ki. Akkor ugyanis légnyomást kapott. Egy sebesültet akart a kapu alá behúzni, amikor felrobbant mellette egy gránát. Másik mendemonda szerint éppen tejért állt sorba, amikor gránát csapódott a környékre. Akármi okozta is, attól fogva folyton robbanásokat hallott. Az utcákon sokszor idegesen befogta a füleit. A villamos zaját sem bírta. Otthon sem bírt megmaradni, nehezen tudott aludni is.

SZERETTÉK VAGY SAJNÁLTÁK?

A szörnyű esemény után egy kis időre elkötözött a városból. Nővérei 1956-ban kivándoroltak Belgiumba, és odavették magukhoz Gyurit, remélve, hogy ott majd jobban lesz és a környezetváltozás meggyógyítja. A terv nem sikerült, a honvágya miatt haza kellett hozni. Itthon aztán az édesanyja ápolta, aki takarító volt az egyik moziban. Ekkor már úgy tudni, a hetedik kerületi Dembinszky utcában laktak.

Dal is született róla. Emlékét egy Kováts Kriszta szám őrzi, amit Fábri Péter dalszövegíró emlékezése szerint egy helyen cenzúráztak is. Állítólag maga Füttyös is hallgatta a sárga házban, ahová rövid időre bekerült. Rendkívül büszke volt rá, hogy megénekelték.

Innentől kezdve folyamatosan járta a pesti utcákat. Soha nem ment sehová, mégis mindig úton volt.

Néha betért egy-egy presszóba, vicceket mesélt, felhajtott egy-két felest mások asztaláról és hirtelen olyan intenzitással indult útnak, mint akinek nagyon sietős a dolga. Többen haragudtak is rá, rendőrt akartak rá hívni, vagy meg akarták verni. Mégsem tette meg senki. Talán azért, mert sajnálták is valahol. Egyesek kinevetették, mások megbotránkoztak a viselkedésén, de senki nem maradt közömbös iránta.

A hetedik kerületben többen ma is emlékeznek rá. Féltek tőle, és szerették. Bántani nem bántott senkit. Marika néni is többször találkozott vele.

KOVÁCS KRISZTA ? A FÜTTYÖS GYURI

Zeneszerző: Gallai Péter Szöveg: Fábri Péter

1.
Egy legenda járja Budát és Pestet,
Egy kósza legenda járja,
Egy férfiről, aki nagyokat lépve
A pesti utcákat járja.
Mérnök volt és légnyomást kapott,
legalábbis így szól a fáma,
Negyvenötben, vagy ötvenhatban,
És azóta az utcákat járja.

2.
Csak olyankor látjuk megállni őt,
Ha leszólít: Adj egy kettest!
Messziről látni, ha közeledik,
És a kabátja szárnya repked.
A Keletinél jár, a Nyugatinál jár,
A sapkája persze svájci,
És veri a falat, ahogy őt is verte
Az Isten is meg más is.

Refrén 1:
Őőő a Gyuri, a Gyuri, a Füttyös Gyuri,
aki fütyül a történelemre,
De naponta újabb hírekkel teli
Napilapokkal csap a fenekekre.

Refrén 2:
Őőő a Gyuri, a Gyuri, a Füttyös Gyuri,
Aki (fütty)
De naponta újabb hírekkel teli
Napilapokkal csap (fütty).

3.
Ha itt-ott betér egy presszóba néha,
A presszósnő kávézni hívja.
A nevét sem tudjuk, az egész város
Csak Füttyös Gyurinak hívja.
És nem is hinné a sok-sok csitri,
Ha szoknyájához kapkod,
Nem gondolnák, hogy Gyuri kezével
A történelem csapkod.

– Ebben a kerületben nőttem fel, és emlékszem Gyurira. Kislánykoromban még annyira féltem tőle, hogy ha egyedül voltam és megláttam, inkább átszaladtam az utca másik felére. Anyukám jól ismerte, így tudtam, ha mellettem is elhaladna, biztosan rácsapna a fenekemre. Mi úgy tudtuk, nem mindig volt ilyen bolondos, csak légnyomást kapott a háborúban, és azóta viselkedik furcsán. Bakfisként azonban már nem féltem tőle. Inkább jókat nevettem rajta, főleg azért, mert tudtam, a légynek sem tudna ártani. Szegény, mi öröme lehetett az életben? – sóhajtozott Marika néni, akinek szomszédja, Józsi is jól emlékszik a Füttyösre.

– Nemcsak a nők hátsóját csapkodta az újsággal, hanem mindent, ami az útjába került. Oszlopokat, kirakatokat, a trolit és a villamost is. A sportújságot és az Esti Hírlapot szerette, de sosem azért vásárolta, hogy elolvassa a lapokat, hanem hogy az összecsavart újsággal a kezében tudjon járkálni – tette hozzá József.

Egykori gyerekkori barátja szerint Gyuri huszonéves koráig a XI. kerületben lakott, a Galambóc utca 17-ben. Ő is részt vett a Móricz Zsigmond körtér környéki gyerekek minden csínyében. A háború alatt például a déli összekötő vasút töltésén vonatokat fosztogattak, hogy élelmet szerezzenek, a Dunán pedig kézigránáttal halásztak, de Füttyös Gyuri focizott is, állítólag kitűnően. A barát szerint nem mérnök volt, mint a róla szóló dal mondja, hanem autófényező. Munkatársai annyira kedvelték, hogy azután is rendszeresen elküldték neki havi fizetését, miután munkaképtelenné vált.

IMÁDTA A FODRÁSZATOKAT

Furcsa betegségének, a tárgyak és a női fenekek újsággal való kényszeres paskolásának okáról létezett olyan legenda is, hogy azt egy haláleset sokkja váltotta ki. Sétái közben erősen és dallam nélkül fütyült. Nap mint nap hatalmas távolságokat járt be, néha járművel is megtett egy-egy megállót. A régebbi típusú trolin például a hátsó részről lelógó létrán kapaszkodva.

Gothár Péter Ajándék ez a nap című filmje végén Füttyös Gyuri feltűnik a Ferenciek tere aluljárójában, s Esztergályos művésznő fenekére csap egy újsággal. Saját magát alakította, és a rendező szerint jól lehetett vele dolgozni: ápoltan és időben jelent meg a forgatáson, sőt beszélgetni is lehetett vele. Mint mondta, tiszta gondolkodású ember volt.

A legkülönlegesebb szokása az volt, hogy minden nap bement egy fodrászüzletbe, ahol először a búrákat paskolta meg, majd a vendégeket, akiktől az egyforintosokat kért. A fodrászatokat különösképpen szerette, aminek nyilvánvaló oka az lehetett, hogy ott rendszerint hölgyek tartózkodtak. Az üzlet dolgozói hiába zavarták ki őt nem egyszer, azzal nem mentek semmire, ha megkapta a kis pénzét, akkor viszont szó nélkül kifordult az utcára.

Nagyon ravasz volt egyébként. Ha meglátott közeledni egy csinos nőt, akkor befordult a kirakat felé, mintha nem is őt várná, majd egyszer csak egy hirtelen mozdulattól vezérelve mögé somfordált, hogy először jól szemügyre vehesse 'áldozata' sejhaját, majd zutty – már csapott is rá az újsággal.

A buszmegállókat is kiváltképpen kedvelte. Ott mindig sorozatcsapkodásba kezdett. A nők meg sikoltoztak, hol rémülten, hol némi elégedettséggel, hiszen akik ismerték Gyurit, tudták, hogy elismerést kapott a popójuk.

ÚGY TUDNI, MÁR MEGHALT

A Budapest Galéria egyik munkatársa szerint Füttyös Gyuri akár egy szobrot is megérdemelne.

Aztán úgy a kilencvenes évek közepétől, a rendszerváltás után egyszer csak eltűnt az utcákról. Egyesek szerint meghalt a Keletinél, mások szerint vidékre költözött. Azt is mondják, agyvérzést kapott egy hideg téli estén a Baross téren, a Keleti pályaudvar előtt, és mire rátaláltak, meghalt.

A hetedik kerület 'kabalája', Füttyös Gyuri egyszer csak megszűnt létezni. Azóta is mindenkinek hiányzik, aki ismerte. Egyfajta űrt hagyott maga után. Az örökös bolondozása, a különös elismerései, és úgy az egész egyszerű lénye.

Radics Márk