2015. szeptember 18., péntek

A tűz és vas ura - A kovácsmesterség


Szép zene, ha két hű szívben
egy a dobogás,
szép zene, ha Gretna Greenben
ráver a kovács.
Nászmuzsika! Csengő rímben
szól a kalapács.
Száll a szava: Gretna Greenben
titkon esket a kovács.

Ugyan honnan származott a Gretna Green-i kovács házasságkötő hatalma? E hatalmat az 1856. évi parlamenti végzés szüntette meg, de csak elvileg, mert mesterünk még évtizedekkel később is összeadta a hozzászökött szerelmespárokat. Sőt nemcsak a skót kovács ősi joga volt az effajta ténykedés: 3000 kilométernyire keletre, a kaukázusi abházoknál is a kovács volt a házasságok fő ceremóniamestere. Ugyanakkor bírósági ember is, akinél a gyanúsított – ártatlansága bizonyítására – félelmetes esküt tett, e szavakkal: „Ha nem mondtam igazat, Csazmu isten ezen az üllőn loccsantsa szét a fejemet.”
A gyógyítást szintén a kovácsok végezték a régi időkben. Jó száz évvel ezelőtt még hazánkban is általánosan virágzott orvosi tevékenységük. A Szécsényben lakó híres orvos-kovács alakját Mikszáth örökítette meg:
„Lakott az én gyermekkoromban a mi vidékünkön egy Strázsa János nevű kovácsmester, kinek a keze olyan könnyű volt, mint a hab, úgyhogy a legcsodálatosabb szemoperációkat tudta végezni, olyan ügyesen, hogy a híre elszárnyalt egészen Kassáig–Pestig. Különösen a zöld hályogot tudta megoperálni, melyet pedig az akkor híres Lippay sem tudott.”
Ez a bizonyos Lippay Gáspár, a pesti egyetem szemorvos professzora, hogy bécsi kollégáinak eldicsekedhessen vele, egyszer felhívta a nevezetes hályogkovácsot Pestre.
„Strázsa János uram hagyta a ló patkolást a legényére, felköté újdonatúj mándliját, kiélesíté vágó-nyeső szerszámát a kis köszörűkövön, még pofon is vágta a kovácsinast, aki a köszörűkövet forgatta, mert elbámészkodott valahova, aztán – csizmaszárba dugva késeit, útnak eredt. Minthogy a »füstösre« nem mert ülni, gyalogosan indult el Pestre, egész éjjel bandukolván, reggel, öreg fölösötköm idejére, vergődött el az Újvilág utcai egyetemre!”
Itt azon melegében, a bécsi szemorvosok nagy csodálkozására, egy mozdulattal eltávolította a beteg egyik szeméről a hályogot. De amikor Lippay professzor megdöbbenten magyarázni kezdte neki a szem érzékenységét, bicskát tartó keze remegni kezdett, és a másik szemmel már nem próbálkozott meg.
„Azontúl, hogy megtudta, milyen komplikált, külön világ a szem, és mennyi veszély származhatik kezének parányi rezzenéséből, vérének sebesebb lüktetéséből, késének egy gondolatnyi elsiklásától, soha többé nem mert, hályogot operálni.”
Más vonást is tulajdonítanak a kovácsnak: a bölcsességet. „Okos arca van ennek az embernek, mint egy kovácsnak” – ítélkezik a csukcsok egy közmondása. Héphaisztosz „elmés, bölcs, ravasz” jelzői a kultuszának legrégibb rétegéhez tartoznak. Sok népnél fontos tanácsadó volt a kovács, hazánkban is többfelé a falu eszének tartották őket.
És ha még közelebbről vesszük szemügyre az emberiség emlékezetében kirajzolódó kovács alakját, meglehet, hogy itt nagy befolyású, előkelő emberek, tekintélyük sokszor királyira növekedett – másutt viszont a társadalomból kitaszított, megvetett páriák.

XVII. századi kovácsműhely.
J. A. Comenius: A látható világ, 1668.
A régi briteknél a három kiváltságos kaszt egyike: a kelta druidák (papok) és az énekes bárdok rendjével a kovácsok osztálya társult. A mongoloknál Dzsingisz kán történetét festették ki a szent kovácshagyomány színeivel. A XIX. század elején még élt a hit és bizonygatták, hogy valahol még mindig őrzik üllőjét. Iránban a zsarnok legyőzőjének, a nép szabadítójának tartotta az őshagyomány a rézzel kivert bőrkötényét zászlóként lobogtató kovácsot, s Firduszi énekelte meg. A finnek népeposzt teremtettek köréje, hisz mi más a Kalevala, mint az „örökélő művész”, a „tudós kovács Ilmarinen” magasztalása. Hasonlóan magasra értékel egy XVI. századi közmondásunk: „Külömb azert Máthiás király s Máthyás kouácz.” Népmeséinkben is él a vaskovács vagy kovácskirály alakja; hajlékát vasfal veszi körül, s a vasorrú bábát agyonkalapálja.
Viszont Nepálban a kovácsot kitagadta a közösség. A szomáli dinka–négereknél a törzsből nem nősülhetett, és a településen kívül kellett laknia. A szaharai tibbuknál pedig a kovács szóval szidalmazó olyan sértést követett el, amelyet csak vérrel lehetett lemosni.
Honnan származik hát a kovács ilyen sokféle tisztsége és eltérő értékelése, miért e szélsőséges társadalmi ítélkezés?
A válaszadáshoz sok évszázaddal vissza kell tekintenünk időszámításunk elé, a vaskorszak kezdetéig.
vas az őskor diadalmas, új anyaga. A belőle készült fegyver és eszköz használhatóbbnak, jobbnak bizonyult, mint a korábbi kő-, réz- vagy bronzszerszámok. Akik már ismerték és használták, előbb-utóbb a többi törzs fölé kerekedtek. Ily módon a vas birtoklása biztonságot és hatalmat jelentett. De a primitív népek hiedelme szerint nem az anyagi tulajdonság, hanem a vas természetfeletti varázsa győzedelmeskedett a bronzon. Innen a vas babonás ereje: szelleműző, szerencsét hozó képesség, mely évszázadokon át hatalmában tartotta az embert, és alacsonyabb kultúrfokon még ma is sokfelé így hiszik.
A vas megmunkálásához azonban tűz-re volt szükség, és a tűz talán a legelső természeti jelenség, amelyet az ember észrevett. Az égi eredetéről táplált egyetemes emberi hit öltött költői alakokat a Prométheusz-féle tűzrabló demiurgoszokban. A tűz iránti tiszteletet egyrészt a félelem, másrészt a birtoklásából fakadó hatalomtudat hajtotta virágba.
A primitív népek gondolatvilágában a tűz és a vas misztikuma átháramlott a velük dolgozó mesterre, a kovácsra. Így lett csodálatos tulajdonságok birtokosa a tűz és a vas ura.
Ez a hit szabta meg a kovács őstörténeti, sőt jóval későbbi társadalmi helyzetét is.
Biblia özönvíz előtti Tubál Káinja, az indus Rigvéda Tvasterja, aki Indra isten mennyköveit kovácsolja, s a vele rokon Héphaisztosz–Vulcanus, aki az olümpiai Zeusz–Jupitert látja el villámokkal, a germánok Vülundja, és a Kalevala tudós Ilmarinenje nemcsak e mesterség dicsőítése, több annál. Annak az elismerése, hogy a legfőbb úr hatalmának megszerzését és megtartását a kovácsnak köszönheti, hisz az készítette az uralom nélkülözhetetlen eszközeit, afegyver-eket.
De nem minden nép értette a vasmegmunkálás titkait, s a vasérc hiányos előfordulása miatt nem is terjedhetett el mindenhová e mesterség. És ha egy ilyen, a kovácsot nem ismerő nép a kovácsost legyőzte, a behódoltak kovácsait nemcsak idegeneknek, alávalóknak tekintette – mint a többit –, hanem félelmetes mesterségük miatt teljes kirekesztésre kárhoztatta őket.
Minthogy azonban a kovács az ősi hit szerint nemcsak az anyagon uralkodott, hanem az anyag „szellemein” is, mesterségét varázslásnak nézték. „A kovácsok és sámánok egy fészekből bújtak ki” – tartja egy jakut közmondás. A varázslás pedig, amelyet, mint a primitívek főnöke, papja a közösség érdekében végzett, tekintélyhez juttatta mindenütt. Kezébe kaphatta ennek révén a házasságkötő hatalmat és a gyógyítás feladatát. És mivel e mesterség rendszerint apáról fiúra öröklődött, a gyógyítói gyakorlat sok tapasztalattal gazdagodott, tudást szerzett a kovácsnak.
Messze földről felkeresték, sokan, idegenek is gyakran megfordultak nála. Sok hírt hallhatott, és jó emberismeretre tehetett szert. Később pedig, a dohány elterjedésével, még inkább a falusiak gyülekezője lett a kovácsműhely, mert ott mindig pipára lehetett gyújtani. Ott beszélték meg a világ folyását, és cserélték ki híreiket. A kovács tudása, bölcsessége, tanácsadó szerepe ebben gyökerezik.
Maga a kovácsmesterség egyébként már a vaskorszak elején kialakult, hisz aki rájött arra, hogy a felhevített vas, ütögetéssel alakítható, az már megalkotta a legfontosabb szerszámokat – kohó-t, üllő-t, kalapács-ot, fogó-t – és a technológiát is. E mesterség lényegében nem sokat változott az idők folyamán, csupán szerszámai tökéletesedtek, eljárása finomodott.
Már az ókorban ismerték a vas három fajtáját: a kovácsvas-at, az acél-t és az öntöttvas-at, sőt a görögök az acélt nemcsak edzeni, hanem megereszteni is tudták – Homérosz Iliász-ában mesteri kézzel rajzolta meg Héphaisztoszt, az ókori kovács alakját, s leírta műhelyét, munkáját:
…ment a fuvókhoz:
tűz fele fordítván azokat, sürgette dologra.
És a kemencéknél húsz fúvó fútt szakadatlan,
fürgén árasztották szét sokféle fuvalmuk,
egyszer a gyors munkát segitették, másszor elültek,
úgy, ahogyan Héphaisztosz akarta, s a munka kivánta.
Lángra vetette a nem puhuló rezet is, meg az ónt is,
és a nagyértékű aranyat s az ezüstöt; utána
üllőtalpra nagy üllőt tett, a kezébe ragadta
jó kalapácsát, míg a fogót másik keze fogta.
(Devecseri Gábor ford.)
És kovácsolt Akhilleusznek pajzsot, páncélt, sisakot és fegyvert.
Európa népei az etruszkoktól és a rómaiaktól lesték el a kovács munkáját. Az utóbbiaknál már szervezett mesterség volt, törvény szabályozta működésüket, főleg a fegyverkovácsokét.
Eleink az iráni műveltség hatásaként jutottak a vas ismeretéhez, előbb csak a kereskedők révén az áruhoz, majd kezelésének tudományához is. A magyarok felszerelése a vezérek korában e mesterség gyakorlását tételezi fel. A letelepült magyarságnak még nagyobb szüksége lett a kovácsra, hisz a mezőgazdasági eszközöket, majd az ipari szerszámokat mind vele készíttették.
A kovácsmesterségnek a rómaiaknál megkezdődött szakosodása folytatódott, sőt terebélyesedett. Megjelennek a kardcsiszár-ok, lándzsakészítő-k,pajzsgyártó-k, fegyvercsiszoló-k, zablakészítő-k, szegkovács-ok, patkolókovács-ok, kocsikovács-ok, akik sokszor külön-külön céhekbe tömörültek. E mesterségből származott ki és alapított saját családot az ötvöspuskaművesbádogos, a lakatos és sok más fémmunkás. És ahogyan az élet rendje változott, a sokféle fegyverkovács szerepét átvették a szer-, vagyis a szerszám-kovácsok, akik aztán később tovább különültek, és a XIX. századra önálló mesterség lett a fazon-, a fűrész-, a reszelő-, a kés-, a fúró– és az üllőkovács.
De a kovács alakja s munkájának lényege nem változott. Mintha saját emlékeinket idézné, vagy – úgy vélhetnénk – Vergiliusnak Aeneas fegyverzetét készítő Vulcanusnak és ciklopszainak munkájáról szóló sorait ismételné meg Gyöngyösi István 1693-ban megjelent verses munkájában, amikor a Kemény János részére bilincseket készítő tatár kovácsokról s műhelyükről szól. Pedig csak szűkebb hazájának két szeme látta kovácsait és munkájukat ábrázolja, oly híven, hogy szinte keretbe kívánkozik a kép:
…mintha jöttek vólna az Etnából,
Vulkan Műv-helyének szennyes barlangjából,
Most-is füst gőzölög némellyek szájából.
Vas-por szennye ülte hízott pofájokat,
Szenek pozdorjája füstölte nyakokat,
Sok szikra csípdeste fel-tűrött karokat,
Egy-egy pőröly tölté béfogott markokat.
Ritkult a szakállok csapdosó tüzekkel,
Éktelen homlokjok pörzsöllött szemekkel,
Orcájok varasult gyakor égésekkel,
Merő fél-ördögök kormos személyekkel.
De mint Óriások, temérdek tagokkal,
Hegyeket bírnának emelni vállokkal,
Lapdaként jádzanak az ülő-vasokkal,
Mindent végbe visznek erőss munkájokkal.
A kovácsok leírása után a munkáé következik:
Fel-gerjedvén a tűz, a szikrák ropognak,
Hevül a vas, arrúl a rozsdák pattognak,
Az erőss kovácsok mellette forognak
Kezdett munkájokhoz serénységgel fognak.
A Fúvó gégéje körül szít ez tüzet,
Pemete-bojtjával az hint reá vizet.
A verő pőrölyhöz készít némely kezet,
Fogó szájátúl falt vasat némelly vezet.
Hajnal-színt mutat már a vas setétsége,
Megpirossította a tűz melegsége.
Minden mocska, szennye, rozsdája leége,
Engedelmeskedik lágyúlt keménsége.
Zúgnak a pőrölyök fel-emelt kezekben,
Üti ki-ki, lehet mennél erősebben.
A tűz és a munka hevíti testekben,
A repülő szikrák dongnak műhelyekben.
Ha a kovácsmunka lényege nem is változott, a feldolgozás módjait, eszközeit és az ezek szerint elkülönülő termékeket sok lenne felsorolni. Vertvasmunka, vagdaltáttörthidegen készültdomborítottvésettfaragott és kötözött munka került ki a kovácsok kezéből, amelyek mint fegyverek és szerszámok, eszközök és gépek, épületelemek és dísztárgyak elégítették ki a társadalom szükségletét. Vörösmarty szép soraival összegezve a kovácsmunka eredményét:
Kard, eke, lánc készűl a vasnak gazdag eréből,
Táplál, véd, büntet: hármasan őrzi e hont.
Kard s lánc kínszer lesz hódító s zsarnoki kézben;
Csak használni tud a pór-eke, ártani nem.
E kovácsművek egy része már használhatatlanná kopott, vagy megette a rozsda, más része ma is megvan, és több közülük elcsodálkoztat minket gondos és sokszor művészi kidolgozásával. Ki nem szemlélné megdöbbenő áhítattal az ismeretlen magyar mesterek reneszánsz műveit, mint II. Lajos hadipáncélját vagy Bebek György szablyáját; aztán a fertődi Eszterházy-kastély barokk kapurácsát, és még inkább Fazola Henriknek, a diósgyőri vashámor alapítójának 1760 körül az egri megyeházhoz készített, rokokó stílű vasrácsait, a vasművesség világhírű remekeit.
A XIX. század közepén rohanóra forduló technikai fejlődés e mesterség hagyományos kereteit sem hagyta érintetlenül. Bessemer, Siemens, Martin forradalmi jelentőségű találmányaival egyidőben megjelenik a nagyipari munkásság soraiban a gyári kovács is. A régi kovácsműhelyt és szerszámait felváltja avasmű, a korszerű kovácsüzemek hatalmas közlőműves– vagy gőzkalapács-a, amelynek ütőereje 150 tonnát is elér. A kovácsvas-at kiszorítja az öntöttvasés az acél. A kovács munkáját átveszi részben a vaskohászat, részben a gép– és szerszámgyártás. A nagyolvasztó, a Martin-kemence, a 26 000 tonnás nyomással dolgozó óriás hidraulikus sajtó, a hengermű, a nagy teljesítményű forgácsolófúró-, esztergálómaró-, gyaluló-, fűrészelődaraboló,koptató-, hegesztő-gépek és berendezések ontják termékeiket.
De faluhelyen azért még mindig látni kétkezi pöröly-t, öregverő-t, amellyel a külső verő sújtott oda, ahova a mester a félkézkalapáccsal ütögetve a baljában fogóval tartott vasra, csörgetéssel mutat, mondván: rátarts! És ha már-már el is búcsúzunk e mesterségtől, bizonyosak lehetünk abban, hogy az emberiség emlékezete megőrzi a kovácsnak a társadalom érdekében végzett jelentős munkáját. Akár úgy, miként Illyés Gyula, A mester című versében:
Szeretem a szerszámokat,
egész belepték a falat.
A satu fölött léc futott.
A csavarhúzók ültek ott.
A fogók, nagy és kicsi, mind;
a vasvágók, hosszuk szerint;
mint az orgona sípjai
készen kéz alá ugrani.
Járt közöttük az orgonás,
apám, a pusztai kovács,
hogy melyiket emelje le,
csinálni, amit kell vele.
Attól, mit javított s csinált,
örömöt kapott a világ.
Megtisztult egy-egy hangja, vagy
zengetett merő újakat.




Márévár

 Mecsek hegység északi erdőségei között megbújó Magyaregregy község közelében, egy 340 méter magas meredek csúcson találhatjuk meg Márévár kicsiny erődítményét.
 A hely katonai jelentőségét már a dunántúli területekből Pannónia tartományát kialakító rómaiak is felismerték, mert ide építtettek egy őrtornyot, ami a népvándorlás viharaiban pusztult el. Az eddig végzett régészeti feltárások és az egykori oklevelek alapján a tatárjárás utáni nagy várépítések korszakába tehetjük Márévár erősségének keletkezését. Első írásos említése 1316-ból maradt fenn, ekkor adományozta Károly Róbert Bogár Istvánnak a várat. A magát „Máréinak” nevező nemesi família utolsó tagjától örökösödési szerződéssel 1468-ban a Várday família tulajdonába jutott át a vár. A Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd királyok hívei között kitört áldatlan belháborúban ez utóbbi pártján lévő szerb származású Bakics Pál szerezte meg, aki az 1530-as években a reneszánsz ízlésvilágnak megfelelően alakíttatta át lakóépületeit. A hadászati elveknek megfelelő átépítésére nem volt elegendő pénze urának, így csak egy kisebb méretű rondellával bővítették ki védőműveit, az itt elhelyezett ágyúkkal pusztító tűz alá tudták venni a helyőrség tagjai a meredek hegyoldalon rohamra készülő ellenséget. A közeli Pécs városának 1543-as török kézre jutása után azonban kardcsapás nélkül került a vár is az ő fennhatóságuk alá, ezt követően csak kis létszámú katonaságot (72 fő) helyeztek el benne. Mivel a hódoltság határa egyre északabbra tolódott, katonai jelentőségét lassan elvesztette, bár még a megszállók egy nagyobb palánkvárral is megerődítették, amit három toronnyal tagoltak.
A 17. század elején a romos állapotra jutott vár a pécsi püspök birtoka volt. A 19. században Rómer Flóris és Haas Mihály szintén romként említik. 1960-1966 között történt a vár régészeti feltárása, illetve a maradványok helyreállítása.





Elhelyezkedése
Márévár (Magyarország)
Márévár
Márévár
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 13′ 30″k. h. 18° 19′ 20″




Ódorvár

 Odorvár (vagy Ódorvár) egy elpusztult vár az Egri-Bükkalja területén,Cserépfalutól kb. öt kilométerre északnyugat felé fekszik, a Suba-lyuk nevű barlang közelében.
Odorvár a Bükki Nemzeti Park területén, a Hór-völgyében, a 660 m magas Várhegy egy meredek, kiálló hegyormán, 594 m magasságban fekszik. Észak felé a Bükk-fennsík ennél magasabb csúcsai megnehezítik a kilátást, ám a völgyben futó út innen kiválóan ellenőrizhető. Közelében számos barlang található, melyek közül legismertebb a déli oldalon fekvő Hajnóczy-barlang illetve az Odor-vári cseppkőbarlang (melyben már nincsenek cseppkövek). Az "odor" szó jelentése (odorjas - barlangos terület) is ezekre utal. A vár közelében kiépített tűzrakóhely, esőbeálló és információs tábla található.
 A várról kevés információ maradt fenn. Építésének körülményeit és idejét nem ismerjük. Egyes elképzelések szerint már a kő-, majd vaskorban is lakott volt a terület, melynek bizonyítékai a várfalak alatti sáncmaradványok. A várat valószínűleg a tatárjárás után építették erődített vadászkastélyként, majd a közeli Cserép-vár pusztulása után vette át annak szerepét. Mások szerint csak a 15. században épült itt erősség. Kedvező fekvésének köszönhetően csekély katonai erővel is el tudta látni feladatát, a Hór-völgy védelmét. A 14. században több tulajdonosa is volt, közöttük az egri püspökkel. 1351-ből származik egyetlen okleveles említése is, melyben Erzsébet királyné megtiltotta Peskó ódori kapitánynak, hogy Cserépfalun és Bogácson dézsmát szedjen és lakóit "háborgassa". A 15. században Jan Giskra vezetésével husziták (zsebrákok - csehül: koldusok) foglalták el, majd innen irányították a környék falvaiba intézett portyáikat. 1472-ben Mátyás Fekete Seregének élén Magyar Balázs űzte ki őket és rombolta le a várat, mely ezután már nem épült fel, katonai szerepe később nem volt, bár Eger eleste után a törökök valószínűleg megszerezték.

Elhelyezkedése
Odorvár (Magyarország)
Odorvár
Odorvár
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 58′ 57″k. h. 20° 30′ 12″


Bujáki vár

 Buják várának romjai egy 310 méter magas hegyen találhatóak a falutól északra, erdős hegyektől körülvéve.
A vár magja, az öregtorony valamikor a tatárjárás után épülhetett, de oklevélben először csak 1303-ban említik. 1317-ben Csák Máté parancsára Ibur fia István ostromolta, de nem tudta bevenni, mert Dénes fia Pál mester felmentő serege az ostrom feladására késztette.
1386-ban Mária királynő Garai Miklósnak adta, és ezt az adományt 1393-ban Zsigmond király is megerősítette. A Garai család kihaltával visszaszállt az uralkodóra. Zsigmond király 1424. május 20-án a szandai várral együtt feleségének, Borbála királynénak adományozta az erősséget és a környező birtokokat (Bér, Bokor, Boldog, Erdőtarcsa, Kutasó stb.). 1439-ben Albert király elkobozta a várat Borbálától, és Báthory Istvánnak adományozta.
Az 1440-es években a husziták sikertelenül ostromolták.
A mohácsi csatavesztés után 1528-ban Szapolyai János király a Báthoryak hűtlensége miatt Werbőczy Istvánnak adta, de 1551-ben már ismét egy Báthory (Báthory András) volt a birtokos. A Báthoriak építették ki a 16. század közepére (a török veszély növekedése miatt) a külső falgyűrűt. Az északi nagy körbástyát valószínűleg 1551 táján építtette Báthori András. Ő csak 1552-ig maradt a vár ura. Ali budai pasa július 19-én, alig öt napos ostrom után foglalta el a várat, mert az őrség egy része éjszaka elmenekült.
Az 1556-57-es zsoldlajstrom szerint a török várőrség 28 fős volt. 1593-ban Báthory István országbíró vezetésével sikerült visszafoglalniuk a magyaroknak.1605-ben Bocskai István csapatai szállták meg. 1606-ban, a bécsi békével került újra királyi kézbe.
A Báthori-család kihaltával a Várady család és Bosnyák Tamás füleki kapitány birtokába jutott. 1663-ban a törökök újra elfoglalták, és 50 főnyi őrséget helyeztek el a várban. Néhány hónap múlva Balassa Imre gyarmati kapitány vezetésével magyar csapatok foglalták vissza a várat azzal a feltétellel, hogy a török őrséget hagyják szabadon elvonulni. A magyarok a megállapodás ellenére Csécse mellett megtámadták a kivonulókat, és legtöbbjüket megölték. Emiatt még abban az évben Martuzán aga hatvani parancsnok ostrom alá vette a várat, amit Berczely János várkapitány a szabad elvonulás feltételével feladott. Most a törökök támadták meg az elvonulókat, és mészárolták le legtöbbjüket. Ekkor még kijavították a várat a törökök, de néhány év múlva, valószínűleg 1666-ban felrobbantották. Többé nem volt katonai szerepe, azóta pusztuló rom.
A várban még ma is látható a török mecset falainak maradványa.
Elhelyezkedése
Bujáki vár (Magyarország)
Bujáki vár
Bujáki vár
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 53′ 45″k. h. 19° 31′ 50″
Buják központjából a Bujáki Erdészeti Igazgatóság épületétől jobbra kezdődő úton kell elindulni a vár felé. Innen a HM üdülő irányába tartva, mintegy másfél kilométer után következik a Sasbérci kilátó elágazása. Pontosan innen, jobb felé indul a várhoz felfelé tartó ösvény. A távolság 400 méter, a szintkülönbség kb. hetven méter. A vár előtt kevéssel pihenőpad és információs tábla található. Közvetlenül a falak előtt egy újabb építésű, rossz állapotú kis téglaépület van. A vár belsejében a mélységek, instabil falak, kőomlások miatt fokozott elővigyázatosság szükséges. A vár tetejére egy rossz állapotú, keskeny lépcsőzeten lehet feljutni.

Csillagvár - Balatonszentgyörgy

 Balaton déli partján, Balatonszentgyörgy községtől néhány percnyire egy magaslaton emelkedik a messziről komor erődítménynek látszó Csillagvár.
Az egykori dokumentumok szerint bizonyossággal állítható, hogy a nevét négyágú, csillag alakú alaprajzáról kapó épületet csak jóval a török háborúk után, 18201821 között emelték. Tulajdonosa Festetics László gróf, eredetileg a környező erdőségeiben élő vadállatok miatt vadászháznak rendezte be. Az akkori romantikus korszaknak megfelelően, négy esztendő múltán már árokkal és magas sánctöltéssel egészítették ki, így már valóban egy középkori végvárra hasonlított az objektum.
A vár földszintjén a 16. századi somogyi tájon állandó háborús viszonyokat teremtő török megszállás korszakának kiállítása tekinthető meg, egy-egy pillanatképet ábrázolva panoptikumszerűen. Így láthatjuk a falusi plébánossal vitatkozó várkapitányt, valamint a borral és hússal lakomázó végvári katonák figuráit, amiket korabeli ruhák és fegyverek másolatai tesznek élethűvé. A belső terem sarkából letekinthetünk a harminc méter mély kút víztükrére. A felső szinten különböző egyenruhákba öltöztetett babák sorakoznak, egyebek közt a magyar huszárság történetét mutatva be: mintegy 150 huszárfigurán tanulmányozhatjuk a régi egyenruhákat. A kazamataszer pincében baba- és plüssállat-kiállítás várja a látogatókat.
A Csillagvár körül kialakított másfél hektáros parkban a művészeti alkotótáborban készített műtárgyakat szemlélhetjük meg. A karámokban tartott őshonos magyar állatok voltak elődeink fő táplálékai. Nem csak ették őket, de ruházatuk alapanyagait is ezek adták, és még csontjaikból is készítettek használati tárgyakat. Az állatok belépti díj ellenében hajkurászhatók, illetve simogathatók.
A parkban sajátos játszóteret alakítottak ki autógumi-hintákkal, továbbá fatornyokkal, nyaktilóval és más, a középkorra utaló érdekességekkel. A falakon, illetve mellettük a paraszti élet különféle használati tárgyait helyezték el. Vannak még különféle aktuálpolitikai emlékművek (a trianoni békediktátumra, illetve a külföldi magyarok kettős állampolgárságáról tartott népszavazásra emlékeztetve) és egy kisebb kovácsműhely, amelyben ki-ki maga próbálkozhat ízlésének és képességeinek megfelelő tárgyak előállításával.
A Csillagvár egész évben minden nap várja látogatóit, akik a szabadtéri színpadon a „Csillagvári Esték” rendezvénysorozatát is megtekinthetik.
CSILLAGVÁR MÚZEUM , Balatonszentgyörgy
Tel: 06/30-593-3855

2015. szeptember 12., szombat

Matuska Szilveszter a Biatorbágyi merénylő / Folytatáshoz kattints a posztra

Matuska Szilveszter (Csantavér1892január 29. – 1945-ben eltűnt) tanító, katona, tüzér, a biatorbágyi merénylet elkövetője.
Római katolikus családból származott, szülei Matuska Antal papucskészítő mester és Németh Anna. Tízéves korában elveszítette apját, édesanyja ezután hozzáment Kőmíves Sándorhoz, egykori segédükhöz. Ez az ember gondoskodott a gyermek taníttatásáról az anyja kívánsága szerint, aki papnak szánta. Mostohaapja azonban úgy szerette volna hogy a gyermek a műhelynél maradjon, s elsajátítsa a papucskészítő mesterség fortélyait. 1903 őszén beíratták a kalocsai jezsuita gimnázium I/b. osztályába. Gyenge tanulmányi előmenetelének okán később átíratták a szabadkai gimnáziumba. Itt határozta el hogy kántortanító lesz, így a kalocsai érseki tanítóképzőben folytatta tanulmányait. Miután megszerezte oklevelét, három helyre is kinevezték tanítónak, Matuska Szilveszter a püspökhatvani kinevezés mellett döntött.
1913 októberében önként vonult be a szabadkai 6. honvéd gyalogezredhez. Áthelyezték Zomborba, majd az első világháború kitörésekor már őrvezetői rangban szolgált a szerb harctéren. A harcokban megsebesült, majd előléptetést nyert. 1914 november vége - december eleje környékén a szabadkai kórházba osztották be mint hadapródőrmestert. Miután innen kikerült, először zászlós, majd az altiszti iskola parancsnoki, végül a tiszti iskola parancsnokának helyettesi rangját kapta meg. Géppuskás tanfolyamot végzett, utána 1915 végén, az orosz harctérre vezényelték. A Toporoutz – rarancei harcokban is részt vett a géppuskás osztag parancsnokaként. Később áthelyezték a pécsi 19. honvédezredhez, majd Erdélyben hadnagyi minősítésben töltötte be egy trachomás század parancsnoki tisztjét. Felügyelt a mezőgazdasági munkálatokra, majd az összeomlás idején főhadnagyi rangot tudhatott magáénak, ezüst vitézségi érem és bronz katonai érdeméremmel Signum Laudis tüntették ki. A háború után elárvereztette a kincstári holmikat és maga osztotta szét a befolyt összeget.
Szülőfalujába hazatérvén újból elfoglalta tanítói állását, majd megszervezte a polgárőrséget. Kicsapongó életmódjához a tanítói fizetés nem bizonyult elegendőnek, ezért emellett kereskedelmi tevékenységet is folytatott. Felesége, Dér Irén szintén a csantavéri iskolában tanított. Gáspár Dezső igazgató azonban nem tartotta összeférhetőnek a tanítói hivatást a kereskedelemmel, ezért hogy megelőzze elbocsátását, Matuska Szilveszter írásbeli feljelentést tett a szerb tanfelügyelőséghez, mellyel azonban a testület nem foglalkozott.
Ez idő alatt nagy mennyiségben importált sót, petróleumot, cukrot, gyufát és festéket, az Újvidékről, Szabadkáról, Belgrádból, Bulgáriából. Ezen árukat szinte csak nála lehetett megvásárolni. Mezőtúron 120 kataszteri hold földet vett 1 200 000 koronáért, ennek egyhatodát apósára és anyósára íratta, majd gazdálkodásba fogott. Időközben megszületett leánya, Gabriella, emellett tanítói állása is bizonytalanná vált. 1922 júliusában felvette a magyar állampolgárságot, majd családjával Budapestre költözött a Rottenbiller utcába. A birtokát eladta, s még egy házat vett a Visegrádi utcában, ám ezen hamar túladott. Ezután a Szabolcs utcában vásárolta meg egy ház 7/8-ad részét, ám a szerződés utólagos korrigálása miatt - a „korona” szó helyett "korona értékben" került bele - a lakók feljelentették, hosszú pereskedés vette kezdetét, amit Matuska Szilveszter 1926-ban másodfokon megnyert.
A felesége nevére nyitott fűszerüzletet, valamint az italmérési engedélyt is megkapta. Belépett egy fa- és szénkereskedésbe társként, emellett tőzsdézett és más kereskedelmi tevékenységeket is végzett. 1926-ban már mint részvényes dolgozott a „Házkezelési r. t."-nél, mely cég részvényeinek túlnyomó részeit birtokolta.
Matuska arra spekulált hogy a képviselőválasztások után Ausztriában emelkedni fog az ingatlanok ára, így több házat is szeretett volna vásárolni Bécsben az eladott budapesti lakás árából. Megvette a Dempschergasse 3. sz., a Klostergasse 12. és az Esterházygasse 4. számú házakat, melyeket jelzálog is terhelt. Foglalkozott borkereskedelemmel is, próbálkozott egy „Tigris tej" nevű édes kadarka eladásával is, ám ez nem járt sikerrel. 1928 májusában végleg Bécsben telepedett le.
1930 tavaszán a „Házépítési és Gazdasági Szövetkezet" korlátolt felelősségű társaság megalapításának egyik résztvevője volt. Céljában foglaltatott, hogy köz- és magánépítkezésekhez közvetítsen hozzájárulásokat. Szándékában állt az egyik házát felújítani és később értékesíteni, ugyanis magánszemélyként nem részesülhetett állami építési hozzájárulásban. Emiatt mondott fel a ház lakóinak, akik ezt nem fogadták el, így per következett, amit elvesztett. Anyagi haszonszerzés céljából felgyújtotta a ház tetőzetét, ezáltal 180 000 schilling kártérítést kapott. A királyi törvényszék perbe fogta, megvádolva hogy saját maga vitte véghez a gyújtogatást, ám ezt bizonyítani nem tudták.
1929-ben felesége tüdőbajt kapott, melynek gyógyítása, a perek és a meghiúsult vállalkozások elvitték vagyonának körülbelül a felét. 1930-ban már húsznál is többször foganatosítottak ellene kielégítési végrehajtást, emiatt meg annak az évnek őszén letette a vagyontalansági esküt. A vagyonleltárában a következő tételek szerepeltek: 3 schilling készpénz, 2 arany jegygyűrű, néhány ruha, valamint a Hofgasse 9. sz. alatti ház.
Mialatt Bécsben lakott, foglalatoskodott saját szabadalmainak árusításával is. Ezek közé tartozott a lassú víz által hajtott turbina, melynek segítségével elektromos áramot lehetett előállítani. Másik találmánya egy jelzőkészülék volt mely a vasúti pályán lévő akadályra figyelmeztette a mozdonyvezetőt nagyobb távolságról. Kifejlesztett egy gázelzáró készüléket is, mely csak akkor engedte volna a csőben lévő gázt kiömleni, ha a gáz égett. Ez utóbbit a találmányi hivatalban „Orlisó" néven jegyezték be. Találmányainak segítségével próbált volna menekülni az anyagi csőd közeledése elől.
 Tettét 1931. szeptember 12-éről 13-ára virradó éjjel 0 óra 20 perckor vitte véghez.
A detonáció következtében a mozdony az első hat kocsival a viaduktról a mélybe zuhant. A tragédiának 22 halálos áldozata és 17 sebesültje volt. A helyszínen megtalálták a házilag szerkesztett robbanószerkezetet és egy levelet, amely a kommunistákra terelte a gyanút. Ennek következtében statáriumot, vagyis rögtönítélő bíróságot vezettek be 1932 októberéig. A nyomozás során azonban kiderült, hogy az őrült bécsi kereskedő és gyáros, Matuska Szilveszter követte el a bűncselekményt, valamint egy korábbi németországi és ausztriai vasúti robbantásnak is ő volt a tettese. Az osztrák bíróság 6 évi fegyházra, a magyar törvényszék pedig halálra ítélte, de mivel nem volt halálbüntetés Ausztriában, az ottani büntetésének letöltése után életfogytiglani fegyházra ítélték, amelyet a Váci Országos Királyi Fegyintézetben kellett letöltenie. 1944 végén, amikor a szovjet csapatok Vácra érkeztek, a börtön néhány órára őrzés nélkül maradt, Matuska Szilveszter megszökött a zűrzavarban és eltűnt. Utoljára szülőfalujában, Csantavéren látták.



2015. szeptember 9., szerda

Ma lenne 84 éves Latinovits Zoltán-1931. szeptember 9

Latinovits Zoltán (Budapest1931szeptember 9. – Balatonszemes1976.június 4.Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész. A nemzet legnépszerűbb színészeinek egyike, sokan úgy is nevezik: „a Színészkirály”.
1931. szeptember 9-én, Budapesten született, saját bevallása szerint nagyapja, Gundel Károly éttermében, „éppen Krúdy Gyula bácsi asztala fölött”.Édesapja Latinovits Oszkár földbirtokos, édesanyja Gundel Katalin, a legendás vendéglátós família sarja. Az édesapa gyermeke születése után nem sokkal elhagyta a családot, ami élete végéig fájdalommal töltötte el Latinovitsot. Édesanyja 1941-ben férjhez ment Frenreisz István orvoshoz, akitől még két gyermeke született: István (1942), aki Bujtor István néven színész, és Károly (1946), aki Frenreisz Károly néven zenész lett. A konyhaművész Gundel unokájaként a tizenhárom nagybácsi, a gyermeklélek számára csodás-misztikus állatkert, és a nevezetes étterem alkotta hangulatos légkörben nevelkedett. „Tört fényű kagylókkal érkeztem a világra, babonás füvekkel, virágszirmokkal, ördögfintorral, gömbölyű boszorkánykavicsokkal. Felhők, napok, csillagok szikráinak barlanghomályos rajzát hurcoltam magammal, elkezdett kanyaros vonalakat, kis görcsös köröket, befejezetlen görbéket”- vallja. Bár évvesztes lett volna, de már tudott olvasni, hatévesen ezért beíratták a Damjanich utcai elemi iskolába.
1949-ben érettségizett a budapesti Állami Szent Imre Gimnáziumban. Osztálytársai többek között Abody Béla, Györgyi Géza és Vajda Miklós voltak. A gimnázium önképzőköre bemutatta Sárközi György Dózsa György című drámáját. Ebben egy epizódszerepet alakított. Szövegét a nézőknek félig háttal, lámpalázasan, beszédhibával mondta el. Az előadás után -a vendégként jelen levő - Bajor Gizi csak őt kereste meg és a következő szavakkal inspirálta:"Maga menjen színésznek!" Ez eddig sem Latinovitsnak, sem másnak nem jutott eszébe.
1952-ig „bizonyos koráramlat” folytán asztalostanonc, majd hídépítő munkás lesz, de hamarosan beiratkozik a Budapesti Műszaki Egyetemre, és 1956-ban építészmérnökként vörös diplomát kap. Mindeközben 1951-től már NB I-es (tartalék) játékos a Haladás SE kosárlabdacsapatában, ezenkívül nagyon jó vitorlásversenyző. Az egyetemi évek alatt is folyamatosan szaval, Lehotay Árpád és Galamb Sándor tanítványaként, valamint tbk. a MÁVAG színjátszó csoportjának tagjaként ismerkedik a színészmesterség fortélyaival, s mint később bevallja: igencsak nehezen ment neki. 1956-ban mégis szerződtetik Debrecenbe segédszínésznek; többek között Andaházy Margit, Csáki Magda,Hegedűs Ágnes, Lőrinczy Éva, Medgyesi Mária, Szabó Ildikó, Márkus László, Angyal Sándor, Harkányi Endre, Simor Ottó, Lőte Attila, Tréfás György. Tyll Attila, Selmeczi Mihály és Novák István mellett tanulhatta a színészmesterséget.
 Sokat viaskodott az akkori hatalom képviselőivel, szeretett volna másfajta színházat létrehozni a hozzá hasonló szemléletű színészek, színházi szakemberek részvételével. „...összeférhetetlen vagyok. Mindazokkal szemben, akik nem értenek a szakmájukhoz, mégis gyakorolják, sőt vezető helyen gyakorolják - azokkal én nem tudok egyetérteni. Nem is fogok. Erre engem nem lehet rávenni.” Sokan, sokféleképpen hallgatták a Magyar Rádióban 1967 karácsonyán elhangzott nyilatkozatát.
Harcait, igazságkeresését, jobbító szándékát írásban is megfogalmazta a Ködszurkáló című (1973) önéletrajzi kötetében. Azonban a kortársak meg nem értése felőrölte idegeit, bár máig vitatott, hogy a balatonszemesi vasútállomáson „véletlen” baleset történt-e vele, vagy öngyilkos lett. Utolsó munkája a Rádiószínházban egy rádiófelvétel volt, ahol Bárdos Pál Rákóczi–induló című dokumentumjátékában Ady Endre Két kuruc beszélget című versét mondta el, 1976. június 3-án.
Másnap – 45 éves korában - 1976. június 4-én a balatonszemesi vasúti átjáróban veszítette életét, máig vitatott, hogy öngyilkossági szándék, vagy véletlen baleset következtében, erre még Szigethy Gábor Anatómiai vázlat c. értekezése sem nyújtott megbízható választ.
1976. június 6-án vasárnap - akkor még vasárnap is megjelentek a napilapok - mind a négy újságban megjelent a hír Latinovits Zoltán haláláról. Mind a négy napilapban (Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Népszava, Népszabadság) megjelent a Kulturális Minisztérium és a Színházművészeti Szövetség kommünikéje. Nem címoldalon, nem feltűnően nagy betűkkel, gyászkeretben is csak a Népszabadságban.
Az egyen szöveg ez volt: „Latinovits Zoltán érdemes művész 45 éves korában - hosszan tartó, súlyos betegség után - véget vetett életének. A mai magyar színházművészet kiemelkedő egyénisége volt. Halála kulturális életünknek súlyos vesztesége. Temetéséről később történik intézkedés.”
„Vándor, ki erre jársz, Sírj vagy nevess, Zokogó víz Balatonszemes Fái görcsben a tóra hajolnak, Hatalmas nagy fia holtán Ki voltál Latinovits Zoltán. Pünkösdi lángnyelv júniusi szélben Lecsap a habokra, parányi vakokra Boldog vagonokra. Napfogyatkozás egy júniusi éjben.”
– Latinovits Zoltán sírfelirata Balatonszemesen
 A Gundel családból származott, ennek kapcsán megérte a rendszer származás szerinti diszkriminatív politikáját. Személyes tragédiája az volt, hogy apja röviddel a születése után elhagyta a családot. Emiatt egész életében e méltatlan sorssal szemben a „szeretetre érdemesség” bizonyítási kényszere fűtötte.
Sok vetélytársa, irigye volt, akik ott próbálták kikezdeni, ahol lehetett, és ahol abban az időszakban szokás volt. Ruttkai Évával való együttléte mellett egyszer azt mondta: „az összes díjamat, szerepet és sikeremet elcserélném két kisgyerekre”.
Ezt nem adta meg neki a sors. Élete vége felé még Bagó nevű pulikutyájában találhatott barátot, és halála után hirtelenül sok-sok „barátja” lett, noha életében tehetetlen volt a politikai köntösbe bújtatott vagy egyéb módon álságos rágalmazásokkal szemben, amelyek gyakran érték.
Latinovits Zoltán családja és testvérei véleménye szerint Molnár Gál Péter színikritikus jelentései – aki III/III-as ügynökként megfigyelte Latinovitsot – hozzájárulhattak a színész halálához. Molnár G. Péter ezeket a vádakat, miközben Latinovitsról szóló könyvét dedikálta, „marhaságnak” nevezte. Korábban ő jelentette ki: „csak önmaga lelkiismeretével kell elszámolnia, a 90 besúgott színésszel szemben nem”. A Latinovits és Gundel család tagjai mélységesen felháborodtak e nyilatkozaton.
2002-ben kisbolygót neveztek el róla (132874 Latinovits).
Budapest, II. kerület, Endrődi Sándor utca 67





1552. szeptember 9. | A törökök ostrom alá veszik Eger várát

 „- És most magam esküszöm – szólt Dobó, két ujját a feszületre emelve. - Esküszöm, hogy a vár és az ország védelmére fordítom minden erőmet és gondolatomat, minden csepp véremet! Esküszöm, hogy ott leszek a veszedelemben veletek! Esküszöm, hogy a várat pogány kezére jutni nem engedem! Sem a várat, sem magamat élve meg nem adom! Föld úgy fogadja be testemet, ég a lelkemet! Az örök Isten taszítson el, ha eskümet meg nem tartanám!”
(Részlet az Egri csillagok című regényből)
1552. szeptember 9-én vette ostrom alá Ahmed budai pasa és Ali pasa egyesült serege Eger várát, melyet a Dobó István vezette maroknyi védősereg később sikeresen megvédett az oszmánoktól. Az egriek helytállása következtében I. Szulejmán (ur. 1520-1566) 1552. évi hadjárata kudarccal fejeződött be, egyúttal pedig a magyar győzelem reményt, önbizalmat és hősies példát adott a végeken harcoló vitézek számára.
 I. Ferdinánd (ur. 1527-1564) és a kiskorú János Zsigmond (ur. 1540-1570) nevében kormányzó Fráter György 1551-ben úgy gondolták, megérett az idő a kettészakított Magyar Királyság újraegyesítésére, így az év során Castaldo tábornok csapatai megszállták Erdélyt. Néhány hónap után azonban Ferdinánd gyanakodni kezdett a barát kiismerhetetlen diplomáciai húzásai miatt, ezért 1551 decemberében meggyilkoltatta Fráter Györgyöt, és saját kezébe vette a keleti területek kormányzását. A király ezzel a lépéssel hatalmasat hibázott, ugyanis a Porta válaszul büntetőhadjáratot szervezett, melynek vezetésével a szultán Ali pasát bízta meg.
A fősereg 1552 tavaszán útra is kelt Magyarországra, majd júliusban ostrom alá vette Temesvárt, miközben Ahmed budai pasa Szolnok alá vonult. Miután a szóban forgó várakban a védők zömét külföldi zsoldosok adták, hamarosan mindkét kapitány –Temesváron Losonczy István, Szolnokon pedig Nyáry Lőrinc – arra kényszerült, hogy megnyissa a kapukat az ellenség előtt. A két erőd elfoglalása után a pasák Szolnok alatt egyesítették erőiket, augusztus végén pedig megindultak észak felé, hogy a hadjáratot Eger bevételével fejezhessék be.

A Dobó István parancsnoksága alatt álló vár elfoglalása elsősorban azért volt fontos, mert a Felvidék magas csúcsainak előterében ez volt az egyedüli jelentős erőd, mely az észak-magyarországi bányavárosokat őrizte. Eleste nem csak azért lett volna súlyos csapás, mert az oszmánok így megszerezhették volna a magyarországi érclelőhelyeket, hanem azért is, mert Eger mögött jószerével erődítetlen városok feküdtek. Sem Kassa, sem a bányavárosok nem készültek fel egy török támadásra, így aztán a hevesi püspöki székhely elfoglalásával Ali pasáéknak esélyük nyílt volna az egész Felvidék meghódítására.
Ezzel a vár kapitánya, Dobó István is tisztában volt, ezért számos – hatástalan – segélykérő levelet intézett az udvarhoz, és már hetekkel a törökök érkezése előtt felkészült a várható támadásra: munkára fogta a falak mögé menekült környékbelieket, besorozta a parasztokat, de így is alig több mint 2000 katonával rendelkezett. Dobó nehéz helyzetével valószínűleg a pasák is tisztában voltak, ugyanis szeptember 9-én, a vár körülzárása után azonnal levelet küldtek számára, melyben a kapituláció fejében biztonságos elvonulást, a helyiek számára pedig bántatlanságot ígértek.

Gárdonyi Géza Egri csillagok című történelmi regénye alapján a kapitány „válaszát” bizonyára mindenki jól ismeri: Dobó a pasák üzenetének kézhez vétele után azonnal vasra verette a hírhozót, majd megeskette a védőket, hogy a megadás szót ezentúl még csak ki sem ejtik, és akár életük árán is megakadályozzák Eger elfoglalását. Az oszmánok a maguk „válaszával” végül hét napot vártak, majd – szeptember 16-ától kezdve – két héten át 12 ostromágyú és több száz kisebb löveg a pokol tüzét szabadította rá az egriekre.
Ahmed és Ali pasa terve egyszerű – mondhatni „a szokásos” – volt: először rommá akarták lőni a várat, hogy aztán a ledöntött falak között könnyűszerrel érvényesíthessék legalább hússzoros túlerejüket (bár Gárdonyi több százezres ostromló hadról beszél, a törökök körülbelül negyvenezren lehettek). Ebből a szempontból szerencsés körülmény volt az erődítmény szilárdsága – Eger ugyanis egy népvándorlás kori vár helyére épült –, arról nem is beszélve, hogy az ősz elejére az oszmánok kifogytak készleteikből, így például – ágyúgolyók híján – a tüzérségi támadás később olykor több napon át is szünetelt.
Mindez azonban nem von le semmit Dobóék hősiességéből, hiszen az csakis az ő érdemük volt, hogy Eger a szeptember 28-i, majd az október 4-i török roham után is keresztény kézen maradt. Az utóbbi támadás pedig igencsak válságos időszakban érte a várat, ugyanis aznap – a védők gondatlansága következtében – felrobbant a székesegyházban kialakított lőszerraktár, tehát Dobó és alvezére, Mekcsey István egyszerre kellett megküzdjön a káosszal és a falakra kapaszkodó törökökkel. Miután az 1552-es év ősze már korán fagyokat hozott, az éhségtől szenvedő, járványoktól megtizedelt oszmán sereg ideje vészesen fogyott; éppen ezért október 12-én és 13-án Ali és Ahmed pasa két ízben is általános támadást indított a falak ellen, de a hajnaltól éjszakáig tartó küzdelem ismételten kudarccal zárult.
Az utolsó két napban Eger védői már a végkimerülés szélén álltak, és csupán találékonyságuknak és hatalmas akaraterejüknek köszönhették, hogy végül mégis sikerült megtartaniuk a várat: Bornemissza Gergely híres bombái, a falaknál forró vizet és szurkot locsoló asszonyok, az ostromlétráknál elszántan küzdő vitézek szinte egy mondabeli korszak gigászi küzdelmét idézik fel, melyet Gárdonyin kívül Tinódi Lantos Sebestyén és – festményen – Székely Bertalan is megörökített.
Miután az október 13-i, sokadik roham is eredménytelenül zárult, a török táborban akkora lett az elégedetlenség, hogy az addig egymással rivalizáló pasák megegyeztek a visszavonulásban, és október 17-én feladták az ostromot. A maroknyi egri védősereg hősies ellenállása – a közvélemény szemében – később felért egy világraszóló diadallal; a győzelem nagyon komoly fegyvertény volt, hiszen – először a török háborúk során – bebizonyosodott, hogy Szulejmán hadai sem legyőzhetetlenek, vagyis az ostrom még nem jelent szükségszerűen vereséget.

Eger helytállása komoly szerepet játszott abban, hogy Szulejmán szultán seregei néhány évig csak kisebb erősségeket próbáltak megvívni, de például ahhoz is hozzájárult, hogy 1556-ban Szigetvár védői ellen mertek – és tudtak – állni a törököknek. A Tinódi Lantos Sebestyén által megénekelt, és Gárdonyi Géza által regényben megörökített egri ostrom a magyar történelem eme szomorú szakaszának legfényesebb pontja lett, mely példát adott a hűségre és a helytállásra, valamint reményt adott a magyaroknak egy addig reménytelennek tűnő küzdelemben.

Szerző: Tarján M. Tamás

Ezt is látnod kell

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...