1931. szeptember 9-én, Budapesten született, saját bevallása szerint nagyapja, Gundel Károly éttermében, „éppen Krúdy Gyula bácsi asztala fölött”.Édesapja Latinovits Oszkár földbirtokos, édesanyja Gundel Katalin, a legendás vendéglátós família sarja. Az édesapa gyermeke születése után nem sokkal elhagyta a családot, ami élete végéig fájdalommal töltötte el Latinovitsot. Édesanyja 1941-ben férjhez ment Frenreisz István orvoshoz, akitől még két gyermeke született: István (1942), aki Bujtor István néven színész, és Károly (1946), aki Frenreisz Károly néven zenész lett. A konyhaművész Gundel unokájaként a tizenhárom nagybácsi, a gyermeklélek számára csodás-misztikus állatkert, és a nevezetes étterem alkotta hangulatos légkörben nevelkedett. „Tört fényű kagylókkal érkeztem a világra, babonás füvekkel, virágszirmokkal, ördögfintorral, gömbölyű boszorkánykavicsokkal. Felhők, napok, csillagok szikráinak barlanghomályos rajzát hurcoltam magammal, elkezdett kanyaros vonalakat, kis görcsös köröket, befejezetlen görbéket”- vallja. Bár évvesztes lett volna, de már tudott olvasni, hatévesen ezért beíratták a Damjanich utcai elemi iskolába.
1949-ben érettségizett a budapesti Állami Szent Imre Gimnáziumban. Osztálytársai többek között Abody Béla, Györgyi Géza és Vajda Miklós voltak. A gimnázium önképzőköre bemutatta Sárközi György Dózsa György című drámáját. Ebben egy epizódszerepet alakított. Szövegét a nézőknek félig háttal, lámpalázasan, beszédhibával mondta el. Az előadás után -a vendégként jelen levő - Bajor Gizi csak őt kereste meg és a következő szavakkal inspirálta:"Maga menjen színésznek!" Ez eddig sem Latinovitsnak, sem másnak nem jutott eszébe.
1952-ig „bizonyos koráramlat” folytán asztalostanonc, majd hídépítő munkás lesz, de hamarosan beiratkozik a Budapesti Műszaki Egyetemre, és 1956-ban építészmérnökként vörös diplomát kap. Mindeközben 1951-től már NB I-es (tartalék) játékos a Haladás SE kosárlabdacsapatában, ezenkívül nagyon jó vitorlásversenyző. Az egyetemi évek alatt is folyamatosan szaval, Lehotay Árpád és Galamb Sándor tanítványaként, valamint tbk. a MÁVAG színjátszó csoportjának tagjaként ismerkedik a színészmesterség fortélyaival, s mint később bevallja: igencsak nehezen ment neki. 1956-ban mégis szerződtetik Debrecenbe segédszínésznek; többek között Andaházy Margit, Csáki Magda,Hegedűs Ágnes, Lőrinczy Éva, Medgyesi Mária, Szabó Ildikó, Márkus László, Angyal Sándor, Harkányi Endre, Simor Ottó, Lőte Attila, Tréfás György. Tyll Attila, Selmeczi Mihály és Novák István mellett tanulhatta a színészmesterséget.
Harcait, igazságkeresését, jobbító szándékát írásban is megfogalmazta a Ködszurkáló című (1973) önéletrajzi kötetében. Azonban a kortársak meg nem értése felőrölte idegeit, bár máig vitatott, hogy a balatonszemesi vasútállomáson „véletlen” baleset történt-e vele, vagy öngyilkos lett. Utolsó munkája a Rádiószínházban egy rádiófelvétel volt, ahol Bárdos Pál Rákóczi–induló című dokumentumjátékában Ady Endre Két kuruc beszélget című versét mondta el, 1976. június 3-án.
Másnap – 45 éves korában - 1976. június 4-én a balatonszemesi vasúti átjáróban veszítette életét, máig vitatott, hogy öngyilkossági szándék, vagy véletlen baleset következtében, erre még Szigethy Gábor Anatómiai vázlat c. értekezése sem nyújtott megbízható választ.
1976. június 6-án vasárnap - akkor még vasárnap is megjelentek a napilapok - mind a négy újságban megjelent a hír Latinovits Zoltán haláláról. Mind a négy napilapban (Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Népszava, Népszabadság) megjelent a Kulturális Minisztérium és a Színházművészeti Szövetség kommünikéje. Nem címoldalon, nem feltűnően nagy betűkkel, gyászkeretben is csak a Népszabadságban.
Az egyen szöveg ez volt: „Latinovits Zoltán érdemes művész 45 éves korában - hosszan tartó, súlyos betegség után - véget vetett életének. A mai magyar színházművészet kiemelkedő egyénisége volt. Halála kulturális életünknek súlyos vesztesége. Temetéséről később történik intézkedés.”
„Vándor, ki erre jársz, Sírj vagy nevess, Zokogó víz Balatonszemes Fái görcsben a tóra hajolnak, Hatalmas nagy fia holtán Ki voltál Latinovits Zoltán. Pünkösdi lángnyelv júniusi szélben Lecsap a habokra, parányi vakokra Boldog vagonokra. Napfogyatkozás egy júniusi éjben.”– Latinovits Zoltán sírfelirata Balatonszemesen
Sok vetélytársa, irigye volt, akik ott próbálták kikezdeni, ahol lehetett, és ahol abban az időszakban szokás volt. Ruttkai Évával való együttléte mellett egyszer azt mondta: „az összes díjamat, szerepet és sikeremet elcserélném két kisgyerekre”.
Ezt nem adta meg neki a sors. Élete vége felé még Bagó nevű pulikutyájában találhatott barátot, és halála után hirtelenül sok-sok „barátja” lett, noha életében tehetetlen volt a politikai köntösbe bújtatott vagy egyéb módon álságos rágalmazásokkal szemben, amelyek gyakran érték.
Latinovits Zoltán családja és testvérei véleménye szerint Molnár Gál Péter színikritikus jelentései – aki III/III-as ügynökként megfigyelte Latinovitsot – hozzájárulhattak a színész halálához. Molnár G. Péter ezeket a vádakat, miközben Latinovitsról szóló könyvét dedikálta, „marhaságnak” nevezte. Korábban ő jelentette ki: „csak önmaga lelkiismeretével kell elszámolnia, a 90 besúgott színésszel szemben nem”. A Latinovits és Gundel család tagjai mélységesen felháborodtak e nyilatkozaton.
2002-ben kisbolygót neveztek el róla (132874 Latinovits).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése