II. Rákóczi Ferenc állítólagos gyermeke / Folytatáshoz kattints a posztra

Saint-Germain gróf saját állítása szerint II. Rákóczi Ferenc fejedelemnek és a fejedelem első feleségének,- egy meg nem nevezett, de a Thököly családból származó leánynak -, természetes fia. Rákóczi Lipót Lajos György József Antal néven látta meg a napvilágot 1696.május 28-án, de születése után a Habsburg érdekek képviselőinek parancsára elrabolták és halottnak nyilvánították, majd Párizsba vitték, hozzátartozóitól örökre elválasztották. Gyermekkorában Gian Gastone, az utolsó Medici herceg pártfogása alá helyezték. Két mostoha öccse és egy mostoha húga, már Rákóczi második házasságából, Sarolta Amália Hessen-Rheinfels hercegnőtől származott. (II. Rákóczi Ferenc többszöri házassága kétséges, a Rákóczi életrajzok nem tudnak a fejedelem első feleségéről, illetve csak Sarolta Amáliával kötött házasságról beszélnek.)
Habár a gróf életének kutatói szerint a Rákóczi-családból való származása a legvalószínűbb, de vannak más források melyek portugál, spanyol vagy itáliai születésűnek tartják őt. Sajnos, azonban teljes bizonyossággal lehetetlen nyilatkozni születésének pontos helyéről és idejéről, de köztudottan szoros kapcsolatot tartott fent korának egynémely magyar főrendjével.

Saint-Germain gróf személyéről első alkalommal egy 1710-es velencei látogatása kapcsán esik szó, mikor is megjelenésében egy középkorú, nagyjából 45 év körüli, átlagos testalkatú, kreol bőrű és barna hajú, igen ízlésesen öltözködő, jómódú férfiként említik. Későbbi említése alapján egyik rózsakeresztes barátja, Belle-Isle marsall mutatta be XV. Lajos francia királynak, akinek barátja, a királyi családnak pedig meghitt ismerőse lett. Franciaországi tartózkodása alatt Chambord királyi kastélyában biztosított szállást neki XV. Lajos. Az elbeszélések szerint a gróf gyakori esti vendége volt a királynak és családjának. A király rábízta Madame de Pompadour tanításának nagy részét is. Gyakran kikérte a tanácsát és ha unalom gyötörte, a gróf biztosan kitalált valamit a felvidítására.1744-ben amikor XV. Lajos Metzben hirtelen halálos beteg lett Belle-Isle marsall a kéznél levő Saint-Germaint küldte a segítségére. Ő el is látta a feladatát és a király hálásan elismerte, hogy a „csodadoktor” mentette meg az életét.

Kísérletekkel mutatta be a királynak, hogyan állítható elő új színárnyalat selyem, vászon, pamut, gyapjú és bőranyagok színezésére.

Utazásai során bejáratossá vált több európai királyi udvarba. Európa összes uralkodója fogadta és érdeklődéssel hallgatták. II. Frigyes porosz király ünnepélyesen fogadta és elfogultsággal viseltetett iránta. Később grófi címet adományozott neki és politikai megbízásokkal látta el. Egyedülálló jelenségnek nevezte Saint-Germaint, "akin soha nem tudott átlátni".

Rómában a Máltai lovagrendnél Solar bailli néven fontos bizalmi pozíciót töltött be, és arra is felhatalmazást kapott, hogy a francia és a szárd király követeként lépjen fel, ha a helyzet úgy kívánja (1737-től a század végéig).

1737-1742 között a perzsa sah udvarában tartózkodott. Oroszországban is élt III. Péter uralkodása alatt egészen annak trónfosztásáig, illetve II. Katalin trónra lépéséig. Bizonyos források szerint jelentős szerepet játszott Georg Orloffal együtt a III. Péter elleni államcsínyben és a későbbi Nagy Katalin cárnővé való beiktatásában. Una Brich említi a "THE COMTE DE SAINT-GERMAIN" című munkájában: „Saint-Germain gróf utazásai évek hosszú sorát töltik ki és számtalan országon keresztül vezetnek. Perzsiától Franciaországig, Kalkuttától Rómáig ismerték és tisztelték.”

A korabeli források szerint több elképesztő tulajdonsággal is rendelkezett. Nyelvtudása például – saját állítása szerint, amit nyilvánvalóan senki nem tudott egészében ellenőrizni – egészen fantasztikus volt. Folyékonyan beszélt németül, angolul, olaszul, portugálul, spanyolul, piemonti kiejtéssel franciául, görögül, latinul, svédül, oroszul, szanszkritül, arabul, kínaiul és egyes források szerint - tekintettel állítólagos származására ez nem is olyan meglepő -, magyarul is. Ennek fényében érthető, hogy minden országban, amelyet meglátogatott, mint bennszülöttet fogadták. Tökéletesen használta szinkronban mindkét kezét. Megfigyelték, hogy képes volt egyszerre jegyzetelni jobb és bal kezével. Udvari és arisztokrata körökben a gróf a műveltsége, tehetsége és különleges képességei miatt mindig a társaság középpontja volt. Sokat beszélő feltűnően szellemes, szórakoztató embernek ismerték kortársai, aki saját nagyszerű tulajdonságaival kápráztatta el az amúgy is rendkívül igényes arisztokrata társaságot.

Általában véve Saint-Germain grófot (akit egyébként sok más néven is emlegettek kortársai; mint ahogy ő is időnként álneveket használt utazásai során) rendkívül felvilágosult rózsakeresztes, szabadkőműves és talán templárius mesterként ismerheti az utókor, akinek képzettségéhez, megbízhatóságához, misztikus tudásához és elképesztő nyelvismeretéhez kétség sem férhetett pártfogói körében. Az orosz teozófus Helena Blavatsky szerint korának legnagyobb orientális adeptusa volt, akinek társaságában - egyesek szerint - szintén megfordult. Néhányan az 1789-es francia forradalom egyik titkos szellemi atyjának vélik, bár ez utóbbi feltevés megalapozottsága kérdéses. Az mindenesetre bizonyos, - ezt D’Adhemar grófnő, Marie Antoinette királyné udvarhölgye is leírja emlékirataiban -, hogy egy félelmetes jóslatban előre jelezte a grófnőnek és rajta keresztül a királynénak a forradalom kitörését, a királyi család pusztulását és a Bourbon-ház bukását.

Saint-Germain tevékenysége „ismeretlensége” ellenére beáramlott az osztrák császári udvarba is. Bessenyei György testőr-írót és Báróczi Sándort ihlette szellemi tevékenységében, aki később újraélesztette Magyarországon a rózsakeresztesek mozgalmát.

A gróf életmódjáról a források egybehangzóan úgy nyilatkoznak, hogy feltételezett mesés gazdagsága ellenére nagyon visszafogott, sőt szinte spártai volt. Igényei szerények voltak, ha pénze volt, szétosztotta a szegények között. Gyakran úgy élt, mint egy filozófus, tanulmányozta a természetet, társalgásokat folytatott a királyi udvarokban vagy pedig a laboratóriumában dolgozott.

Feljegyezték róla, hogy még a legnagyobb lakoma közben sem nyúlt ételhez, legfeljebb pár szem gyümölcsöt vett magához. Általában, amíg a vendégsereg falatozott, ő színes történetekkel szórakoztatta az egybegyűlteket.

Étrendjének alapját - ahogy azt tudni lehet -különböző durvaságúra őrölt gabonafélékből sütött kenyerek képezték. Húst többnyire nem evett, alkoholt nem ivott; gyümölcsöket, zöldséget és mézet fogyasztott. Elvonulásai idején pedig rendszerint hosszú böjtöket tartott. A legnagyobb talány vele kapcsolatban az az ún. örök élet elixírje, melynek a források szerint birtokában volt. Visszafogott életmódja és talán eme elixír rendszeres fogyasztása biztosította természetellenesen hosszú életét. Saját szavai szerint - középkorú kinézete ellenére - több mint száz évet élt meg.

Telepátiához hasonló képességgel megérezte, ha jelenlétére valamelyik távoli városban vagy országban szükség volt.

• „Tanulmányaim révén elértem, hogy nagy dolgokat vigyek véghez” - írta memorandumában

Okkult tudásának forrása teljességgel ismeretlen. Azonban úgy tűnik, hogy nem csupán a legmélyebb bölcsességnek volt birtokában, hanem azt a gyakorlatba is maradéktalanul átvitte.
Tökéletesen jártas volt a keleti ezoterizmus alapelveiben. A meditáció és a koncentráció keleti módszerét gyakorolta.

• „Egyszerű külseje mellett szerfelett jómódú. Mindenről tudomása van, mindenhez ért. Nagy társaság előtt kísérletben bizonyította, hogy a vas aranyhoz fogható szépségű fémmé alakítható át..”
• „Életét és személyét homály fedi. Tehetsége van minden művészet és tudomány iránt, költő, zenész, irodalmár, orvos, fizikus, vegyész, gépész és műértő is. Ritka általános műveltsége van, minden nyelven kiválóan beszél, legjobban angolul... Szórakoztató vele beszélgetni..” „Mindenkinek értékes ajándékokat ad át, maga azonban nem kér semmit, és soha nem hagy maga után adósságot.”

Korának rendkívül megosztó alakja volt, sokan bölcs, örök életű mesternek tartották, de még többen csalónak és kalandornak aki hiszékeny emberek félrevezetésével szerezte vagyonát, sőt például Choiseul herceg, XV. Lajos miniszterelnöke, kifejezetten német kémnek vélte, és a gróf ezen kártékony tevékenységéről megpróbált egyértelmű bizonyítékkal szolgálni a királynak.

Saint-Germain nevével később többen megpróbáltak visszaélni, de életében is gyakran keverték a francia nemesi családból származó Robert de St. Germain-nel, aki XV. Lajos francia király kegyvesztett hadügyminisztere volt. Népszerűségét sok csaló próbálta kihasználni és igyekeztek neve alatt bejutni az előkelő körökbe.

1458 Január 24. – Hunyadi Mátyást Budán I. Mátyás néven magyar királlyá választják.

Hunyadi Mátyás (említik mint Corvin Mátyás, németül: Matthias Corvinus,olaszul: Mattia Corvino, csehül: Matyáš Korvín, latin aláírásában: Mathias Rex;Kolozsvár, 1443. február 23. – Bécs, 1490. április 6.) a Hunyadi-házból származó, Hunyadi János magyar kormányzó és Szilágyi Erzsébet grófnő másodszülött fia, megválasztását követően a középkori Magyar Királyság királya I. Mátyás néven. Magyarországon 1458 és 1490 között uralkodott, hivatalos királlyá koronázására 1464-ben került sor, cseh királlyá 1469-ben,osztrák főhercegnek 1486-ban választották. A magyar hagyomány az egyik legnagyobb királyként tartja számon, akinek emlékét sok népmese és monda őrzi. Az „Igazságos” néven ismeretes. 

 Apja Hunyadi János kormányzó, a középkori Magyar Királyság egyik legkiemelkedőbb hadvezére. Nevéhez fűződik az 1456-os nándorfehérvári diadal. Anyja Szilágyi Erzsébet, testvére Hunyadi László.

Hunyadi János kisebbik fiát hat éves koráig anyja és dajkája nevelte, majd tanítók felügyelete alá került. Hunyadi János nem lovagi műveltséget szánt a fiának. Előbb Szánoki Gergely lengyel humanista, majd Vitéz János vezette be a tudás birodalmába. Humanista szellemben Mátyást sokoldalú, érdeklődő emberré nevelték, tanították egyház- és államjogra,művészetekre és latinra. A magyar mellett németül és csehül is beszélt. Vitéz János a váradi könyvtár ritkaságait adta az ifjú Mátyás kezébe, az antik írók műveit. Eredetiben olvasott Nagy Sándor bátorságáról, Hannibál ravaszságáról szóló elbeszéléseket. Az olvasmányokat Vitéz János válogatta meg: a történelem gyakorlati hasznára igyekezett rábeszélni a fogékony gyermeket. Habár neveltetése félbeszakadt, műveltsége így is jóval meghaladta korának főuraiét. Életének e korszakát főként Vajdahunyadon, a családi fészekben töltötte. Hunyadi László kivégzése után, a Hunyadi párt zászlójára Mátyás neve került, aki V. László foglyaként, az István nevű toronyban várta szabadulását.

Nagybátyja, Szilágyi Mihály támadásai következtében zűrzavar támadt az országban, ami a nagyobb várurak javainak pusztulását okozta. A király hatalma és népszerűsége egyre csökkent, ezért elhagyta az országot. Bécsbe, majd Prágába vonult, túszként Hunyadi Mátyást is magával vitte. V. László 1457 szeptemberében érkezett Prágába. Bár V. László anarchiát hagyott maga mögött, lecsillapodván a kedélyek, a véres bosszú elmaradt. Mikor az esküvőjére készülő királyt 1457. november 23-án a halál váratlanul elragadta, Mátyás esélyei megnövekedtek.

 V. László halála után nagybátyja, Szilágyi Mihály és a Hunyadi-párt fegyveres erejének nyomására 1458. január 24-én királlyá választották, a legenda szerint a Duna jegén, ám ez így nem igaz. A jég abban játszott szerepet, hogy Szilágyi emberei átkelhettek a befagyott folyón. A választás a budai várban történt, ám egyúttal öt évre kormányzóvá tették Szilágyit. 

Díszes küldöttség indult 1458 januárjában Csehországba, hogy Budára kísérje a magyarok ifjú királyát. A követséget Vitéz János vezette, de a Hunyadiak számos híve is csatlakozott. Mátyást Podjebrád György cseh kormányzó csak azzal a feltétellel engedte el fogságából, hogy Mátyás feleségül veszi a lányát, Katalint. Az előre kialkudott váltságdíj megfizetése után a fogoly Mátyás végképp megszabadult a fogságból és Buda fele vette az útját. A csapat Esztergomnál kelt át a repedező jégen, és 1458.február 15-én megérkezett a fővárosba.

Már uralkodásának elején gondja támadt mind a főurakkal, mind III. Frigyes német-római császárral. Először Giskra lázadt fel ellene, ám a királyi sereg Rozgonyi Sebestyén vezetésével Jánospatak mellett megverte. Garai László nádort, aki összeesküdött ellene, megfosztotta a nádori méltóságtól. Mivel még kiskorú volt, az országgyűlés Szilágyi Mihályt nevezte ki melléje kormányzónak. Mátyás azonban nem tűrte a gyámkodást és háttérbe szorította nagybátyját, aki erre összeesküdött a király ellen, szövetségre lépve Garai Lászlóval és Újlaki Miklóssal. A király éppen Galambóc váránál hadakozott a törökökkel, amikor fülébe jutott az összeesküvés híre. Azonnal hazatért, az összeesküvőket elfogatta, a nagybátyját pedig le akarta fejeztetni, de meggondolta magát, és az ítéletet várfogságra változtatta, amit Szilágyinak Világos várában kellett letöltenie.

Ez idő alatt Garai és Újlaki újra összeesküdtek Mátyás ellen, és Németújváron magyar királlyá választották III. Frigyest. Mátyás a lázadók ellen Nagy Simon macsói bánt küldte, aki legyőzte az összeesküvőket: Garai nádor meghalt, társai pedig meghódoltak.

A fogságból kiszabadult Szilágyi újra szervezkedni kezdett a király ellen, de a király az újabb lázadást megelőzendő Szerbiába küldte nagybátyját, azzal bízta meg, hogy hódítsa vissza a néhai Szerbia területét. Szilágyi azonban még működése kezdetén a törökök fogságába esett, akik lefejezték őt.

1461-ben Mátyás háborúba keveredett Frigyes császárral, akivel azonban kénytelen volt békét kötni, mivel apósa, Podjebrád bujtogatására a cseh főurak újra lázongani kezdtek ellene. Ezt követően kötötte meg 1463-ban Mátyás III. Frigyessel a bécsújhelyi megállapodást, aminek értelmében 80 ezer aranyforintért visszakapta tőle a Szent Koronát, amivel 1464. március 29-én Székesfehérvárott koronázták meg.Ezen kívül az egyezségben közös céljuknak nevezték meg a harcot a török ellen. Kinyilvánították, hogy ha Mátyás fiú utód nélkül hal, a magyar trónt Frigyes fia, Miksa örökli. Később ez a kitétel vált a Habsburg-ház hatalmi igényének első jogalapjává.

Mátyás trónra kerülésekor a kincstár éves bevétele nem sokkal haladhatta meg a 110-120 ezer forintot. Harminckét éves uralkodása alatt Mátyásnak sikerült elérni, hogy ez a szám a sokszorosára emelkedjen. Az ismert adókivetések átlagát véve alapul, illetve a cseh és osztrák tartományok nélkül ez az összeg évi 628 ezer forint körül lehetett, a leggazdagabb években 900 ezer aranyforintra tehető. Ez még így is jóval szerényebb volt, mint a kor többi nagyhatalmaié. Összehasonlításképpen: (Velence éves jövedelme 1 millió, az Oszmán Birodalomé 1,8 millió, míg a Francia Királyságé mintegy 4 millió aranyforintnak felelt meg.

A kor adórendszere alól sok kibúvó kínálkozott, és a helyzetet csak fokozta, hogy a vámok bérbe vagy zálogba voltak adva. Elkeseredett próbálkozás volt a bevételek növelésére az is, hogy Mátyás Ernuszt János harmincadispánt, körmöci kamaraispánt Körmöcbányára küldte, hogy hozza el a próba címén kötelezően félretett aranyforintokat.

Ahhoz, hogy a kincstár katasztrofálisan alacsony bevételét emelhesse, reform erejű pénzügyi intézkedésekre volt szükség. Ernuszt János felismerte, hogy megoldást csak egy központosított, az egész országra kiterjedő pénzügyi rendszer jelenthet. A királyi jövedelmeknek egy kézbe, a kincstartóéba kell befutnia. Mátyás reformjait az országgyűlés elfogadta, és 1467.március 25-én ki is hirdették.

• Bevezette a háztartásonként szedett királyi kincstár adóját (azaz a füstpénzt - tributum fisci regalis), ami a kapuadót váltotta fel (így nem portánként, hanem családonként szedték be az adót). A változás jelentős jövedelememelkedést jelentett Mátyás számára, mivel a jobbágytelkeken sokszor két, sőt három család is élt, így két-háromszoros volt az emelkedés. Másrészt az új adó nagyon szűk korlátok közé szorította a korábban mentességet élvezők létszámát, így jelentős bevételi forrássá vált.

• Bevezette koronavámot (vectigal coronae) a korábbi harmincadvám helyett. Ez lehetővé tette a jól jövedelmező zálogban és bérben levő vámok visszavételét, és a mentességek is csökkentek.

• Állandó értékű ezüstpénzt veretett. Mivel ezt nem kellett évenként beváltani, a fizetési kötelezettségek számonkérhetőbbek lettek. Ez azt is jelentette, hogy a kincstár elesett az évenkénti pénzváltási nyereségtől. Hosszú távon azonban tervezhetőbb gazdasági alapot teremtett.

• A törvény továbbá kimondta a koronabirtokok elidegeníthetetlenségét, valamint az elidegenítettek visszavételét.

• A rendkívüli hadiadót évenként vetették ki. Ennek mértéke portánként egy forint volt.

Habár a korhoz képest ezek az adók nem voltak alacsonyak, az új rendeletek azt is megtiltották, hogy a földesurak más címeken egyéb adókat is kivessenek. Ez az adózók körében stabilitást hozott, ami valószínűleg hozzájárult a „Mátyás, az igazságos” név elterjedéséhez. A reformok hatására az ország első számú bevételi forrása az adók lettek.

„	1464. évi IX. törvénycikk külföldi sókat nem szabad az országban eladni Külföldi sókat országunkban és országunk végvidékeiben, azok elvételének büntetése alatt senki se adjon el. 1. § Hanem mindenüvé a mi királyi sóinkat kell szállítani. 2. § A kik pedig az ilyen külföldi sóknak elvitelét meg nem engedik, azoknak birtokait és javait el kell foglalni s mindaddig megtartani, a mig innen eredt kárainkért eleget nem tesznek.	”
– 1464. évi IX. törvénycikk

A király jövedelmei három forrásból táplálkoztak. Az első kettő a kincstartó fennhatósága alá tartozott, míg a harmadikért a budavári udvarbíró felelt. Ez a három nagy csoport a következő:

• Rendes bevételi források: Sóbányászat, ércbányászat, vámjövedelmek, adójövedelmek.

• Rendkívüli bevételi források: Rendkívüli adók, birtokok elidegenítése, elzálogosítása, egyházi javadalmak bevételei üresedés esetén, ajándékok, a meghódított tartományokból származó jövedelmek, külföldről kapott pénzbeli támogatás.

• Koronabirtokok jövedelmei: Várak, földterületek jövedelmei, jászkunok adója.

Az ezüstpénz mellett forgalomban volt a kedvelt és jó minőségű aranyforint is. Mátyás veretett még garast, dénárt és obulust (1 aranyforint = 20 garas = 100 dénár = 200 obulus volt, ami persze drasztikusan változhatott a pénzrontások idején). Megváltozott az érmekép is. A Kisdedet tartó Madonna került az ezüstpénzek hátlapjára és az aranyforintok előlapjára. A madonnás érmekép évszázadokig fenn is maradt. Az ország akkori jelentős pénzverdéi Budán, Kassán, Körmöcbányán,Nagyszebenben és Nagybányán működtek.

Vitéz János és Janus Pannonius vezetésével összeesküvés szerveződött ellene. A szervezkedés székhelye Kolozsvár volt. Mátyás Vitéz Jánost fogságba vetette, Janus Pannonius pedig menekülés közben halt meg. Kolozsvár lakosait csak az mentette meg a büntetéstől, hogy a király itt született.

1490. április 6-án Bécsben, váratlanul halt meg. Székesfehérvárott temették el.  Bonfini beszámol arról, hogy az udvari pletykák szerint Mátyást megmérgezték, és ezzel Beatrixot gyanúsították. Orvosi kutatások ezt kétségbe vonják, a leírások ugyanis nem számolnak be mérgezésre utaló tünetekről – valószínűbb a szélhűdés.  Az egyre növekvő török fenyegetettségre való tekintettel olyan királyra volt szükség, aki Mátyás nyugati figyelmű politikája után ezt a problémát is orvosolni tudja. Trónkövetelőként lépett fel Mátyás törvénytelen fia, Corvin János, Jagelló Ulászló cseh király, valamint János Albert lengyel királyfi. Az ország bárói ezek köré csoportosultak. Corvin János az újjáalakuló ligákkal alkudozva lemondott a trónról, Mátyás III. Frigyessel kötött megállapodását figyelmen kívül hagyták, végül a pesti országgyűlés 1490. július 15-én II. Ulászlót választotta királlyá. Mátyás király hatalmának alapját, a Fekete sereget feloszlatták, rablóbandává fajult maradékát a sereg legendás hadvezére, Kinizsi Pál és Báthory csatában szórták szét. Mátyás halála véget vetett a központosított nemzeti királyságnak.

Mátyást a kortársai nem tartották szépnek. Alacsony, erős testalkatú ember volt. Arcát erősen kiemelkedő orra, duzzadó ajka és barna, fénylő szemei tették jellegzetessé. Haja a válláig ért. Parancsoló egyénisége nem tűrt ellentmondást. Haragos dühkitörései félelmet ébresztettek. De tudott megnyerő, nyájas is lenni. A mondák szerint könnyen megértette magát minden emberrel.

1455-ben Hunyadi János megegyezett Cillei Ulrikkal abban, hogy Mátyás feleségül veszi lányát, Cillei Erzsébetet. Mivel azonban a menyasszony 1455-ben hirtelen meghalt, a házasság nem valósult meg.

Míg Mátyás fogságban volt, 1458 elején Szilágyi Mihály megegyezett Garai Lászlóval, hogy Mátyás feleségül veszi lányát, Garai Annát. Ez az ígéret érvényét vesztette, mert kiderült, hogy Mátyás viszont Prágában írásban rögzített házassági szerződést kötött Podjebrád Györggyel arról, hogy az ő lányát veszi el. 

Podjebrád Katalint (1449–1464), I. György cseh király lányát 1463-ban vette feleségül, de a királyné rövidesen 1464-ben gyermekágyi lázban meghalt, miután rövid életű fiúgyermeket hozott a világra. 

A megözvegyült Mátyás 1476-ban másodszorra is megnősült, I. Ferdinánd nápolyi király 19 éves leányát, Aragóniai Beatrixot(1457–1508) vette feleségül, akitől gyermekei nem születtek.

Az 1470. évi bécsi látogatásakor ismerkedett meg egy steini polgárleánnyal, Edelpeck Borbálával (–1495). Elhozta Budára, maga mellett tartotta, s szerelmükből 1473. április 2-án fiúgyermek született, Corvin János (1473–1504, horvát–szlavón bán lett). Edelpeck Borbála a Mátyással való kapcsolata után férjhez ment Friedrich von Enzersdorfhoz. Corvin Jánosnak Frangepán Beatrixszal kötött házasságából két gyermeke: Erzsébet és Kristóf született, de Mátyás unokáival kihalt a Hunyadi-ház.

Ónodi vár / Folytatáshoz kattints a posztra

 A Sajó mentén meghúzódó Ónod település legrégebbi történelmi műemléke a négy sarokbástyás, sok háborút túlélt végvára, az ónodi vár

 A vár a falu és a Sajó között található. Egykor mocsaras környezetéből 5-6 méterre kiemelkedő kavicsos-homokos folyami eredetű teraszon fekszik. A környéken számos folyó és patak (Sajó, Hernád, Hejő, Szinva) található, melyek a középkorban nehezen megközelíthetővé, jól védhetővé tették az árvízmentes kiemelkedésen épült erősséget. A vár a Sajó átkelőhelyét és a kelet felé tartó fontos utakat védelmezte.

A legkorábbi oklevelek tanúsága szerint 1350 körül itt birtokos Cudar főnemesi család tagjai vették körbe erős kőfallal a helybeli plébániatemplomot, hogy abból uradalmi birtokközpontot létesítsenek. A építkezést királyi engedély nélkül kezdte meg Bulchidi Domokos fia, Cudar Péter. Az ő fiai, Simon és Jakab már engedélyt is szereztek Zsigmond királytól. 1413-ra biztosan elkészült, ekkor említik először oklevelek.

A Cudar-család férfiágon való kihalása után Hunyadi Mátyás király 1470-ben a Rozgonyi Jánosnak és fiainak adományozta a környező jobbágyfalvakat összefogó várbirtokot. 1508-ban II. Ulászló királynéi várnak nyilvánította, majd 7000 forintért elzálogosította Tótselymesi Tarcai János ispánnak és fiainak, majd 1511-ben eladta 13000 forintért Ákosházi Sárkány Ambrus pozsonyi főispánnak. Tőle 1514-ben enyingi Török Imre vette meg, aki 1516-ban elcserélte azt Perényi Péter abaúji főispánnal más birtokokért.

A XVI. század fordulópontot jelentett Ónod lakóinak életében, ekkor ugyanis az egyre súlyosbodó török rablótámadások kivédésére a tulajdonos Perényi család – az itáliai Alessandro Vedani hadmérnök tervei szerint – ágyúbástyákkal ellátott erős végvárrá formálta át a már meglévő várat. Erre a két török ostrom miatt is szükség volt (1561, 1582). 1585-ben Báthori István örökölte, majd tőle Losonczy Anna szerezte meg.

A Habsburg hadvezetés által kialakított végvárrendszer első sorába 1596 után lépett, amikor a török szultáni sereg sikeresen megostromolta Eger várát, így a továbbiakban az ónodi katonaságra hárult a Sajó völgyének védelme. 1602-ben az országgyűlés végvárra nyilvánította és elrendelte felújítását. Ezután felsővadászi Rákóczi Zsigmond vásárolta meg.

Az egri és szolnoki törökök 1639 október 10-én váratlanul rajtaütöttek a palánkfallal övezett mezővároson, majd megostromolták a négyszögletű kővárat: a palánkot szétrombolták, a várat felgyújtották, miközben kiszabadították az ott őrzött török foglyokat. A romokat ezután Lorántffy Zsuzsanna 2000 forintos hozzájárulásával Keglovich Miklós kapitány építette újjá. A várat fapalánkkal övezték és kiegészítették egy huszárvárral, így jelentős helyőrség, 400 gyalogos és 500 lovas állomásozhatott benne.

A XVII. század végén kibontakozott kuruc felkelésben többször is gazdát cserélt a katonai szempontból már gyengének számító végvár. 1670-ben I. Rákóczi Ferenc katonái foglalták el, akiktől 1671-ben vette vissza Spandau császári tábornok. 1672-ben a kurucok ismét felgyújtották. A budai pasa és szövetségese, Thököly Imre 1682-ben foglalták el, majd Thököly elrendelte kijavítását. 1685-ben a császári hadsereg újra elfoglalta, 1688-ban török segítséggel ismét Thököly foglalta el, majd felgyújtatta. A várnak katonai szerepe ezután nem volt.

Végzetét 1688-ban a kurucokkal szövetséges, de egyébként mindenfelé rabló, fosztogató krími tatár lovasok okozták, akik felgyújtották az épületeit.

A hegyalja felkelés során a kurucok kétszer is megpróbálták elfoglalni Ónodot, ám mindkétszer súlyos vereséget szenvedtek. Ide érkezett a császári erősítés is Vaudemont és Corbelli vezetésével. Vaudemont Ónodról indult Tokaj és Patak elfoglalására.

1701-ben egy összeírás "puszta-vár"-ként említi. A Rákóczi-szabadságharc idején, 1707-ben tartott ónodi országgyűlést a Sajó áradása miatt nem a várban, hanem a közeli Köröm falu mezején nyitották meg.

A rommá vált ónodi várat rövid ideig gabonaraktárnak használták a helyi lakosok, majd az erődítményt fokozatosan lebontották. A gróf Török család köveinek felhasználásával emelt a faluban kastélyt, majd a római katolikus templom építéséhez használták fel. A kőbányászatot csak a 19. század közepén tiltották meg. Nagyban hozzájárult pusztulásához a Sajó is, melynek 1845-ös és 1855-ös árvizei a falakat alámosták, gyengítették.

Ozora vára / Folytatáshoz kattints a posztra

A Balaton és a Duna folyó között félúton, a lankás tolnai dombság vonulatainál található Ozora községe, melynek legjelentősebb középkori műemléke a várkastély.

A jobbágyfalut minden hozzá tartozó területtel együtt a Döröcske nemzetségből származó Ozorai nemesi família mondhatta a magáénak, akik a 14. század végére férfiágon kihaltak. Luxemburgi Zsigmond király azonban „fiúsította” Ozorai András úr leányát, Borbálát, aki rövidesen kezét nyújtotta Filippo Scolarinak. Zsigmond 1404-ben kinevezte temesi ispánnak, így rá hárult a leginkább veszélyeztetett déli határvonal védelme a gyakran betörő törökkel szemben. 1416-ban engedélyt kapott, hogy a tizenkét jobbágyfalu földesúri központját jelentő Ozorán „kőből, avagy fából várat, erősséget vagy kastélyt” emeltethessen. A meredek dombtetőt hatalmas munkával vízszintesre formálták, hogy rajta egy négyzetes alaprajzú, sarkain kerek tornyokkal és udvarán emeletes főúri pompával kialakított várkastélyt hozzanak létre. Az itáliai stílusú, inkább kényelmes főnemesi rezidenciának, mint nagyobb ellenálló erejű várnak számító épület után Filippo Scolari felvette az Ozorai Pipó nevet, azonban gyermekei mind fiatalon meghaltak, így nem tudott dinasztiát alapítani Magyarországon. Pipó 1426-ban hunyta le örökre szemeit, özvegye tizenkét évvel élte túl, tőle a váruradalom Hédervári Lőrinc nádorispán tulajdonába jutott át. 1491-ben Habsburg Miksa trónkövetelő zsoldosai elfoglalták a várat. 1537-ben Török Bálint fegyvereseivel lerohanta és kifosztotta az épületet, de az 1544-ben támadó törökök már szabályos ostrommal próbálták bevenni. 1686-ban az előrenyomuló Habsburg katonaság ostrommal foglalta el a várat, ekkor leomlott a nyugati oldala, amit az Esterházy földesurak idején részben kijavítottak, hogy öles falai között egy uradalmi gabonamagtárat alakítsanak ki.

Ilyen formában élte meg az 1970-es éveket, amikor megkezdődtek a régészeti kutatások az egykor szebb napokat látott várkastélyban, aminek helyreállítása már megtörtént, így Ozorai Pipó vára ismét tárt kapuval fogadja a látogatókat.