Várgesztesi vár / Folytatáshoz kattints a posztra

Várgesztes (Gesztes) közelében, a Vértes hegység erdei között bújik meg egy laposabb hegycsúcson Gesztes vára.

A 13. század végén a Csák nemzetség több kővárat is emeltetett birtokai védelmére, közéjük tartozott a jelenlegi vár helyén létesített korai erődítmény is. Bár az anarchikus belháború során Károly Róbertet támogatták a trónért folytatott harcában, az uralkodó mégis félt a hatalmát veszélyeztető újabb főúri birtokkoncentrációtól, ezért 1326-ban más földekért cserébe megszerezte Gesztest.

A vár első említése 1332-ből maradt fenn. Korabeli adatok szerint 1342 körül Nagy Lajos király utasítására teljesen lebontották a Csák nemzetség várát, hogy helyébe egy kényelmesebb lakhatást biztosító vadászkastélyt emeljenek, amely a továbbiakban, a vadakban bővelkedő vértesi vadászterületet sűrűn felkereső uralkodó rezidenciájául szolgált. 1410 körül Luxemburgi Zsigmond király elzálogosította más váruradalmakkal együtt Hohenzollern Frigyes brandenburgi őrgrófnak, később a Rozgonyi család, majd az Újlakiak tulajdonába került át.

A 16. században már a török hódítók fenyegették a Dunántúl középső részét is, amelynek természetes átjáróit a hadászati fontosságú Bécs városa felé zárta le a kicsiny vértesi királyi végvárak sora. 1529-ben még sikerrel verte vissza egy martalóc lovasportya rohamát az őrsége, de 1543-ben már a vár feladására kényszerültek. Rövid idő múlva a magyarok visszafoglalták, de 1558-ban ismét török kézre jutott. Egy 1577-es zsoldlista szerint helyőrségét 134 gyalogos katona látta el (nagyrészt a törökök szolgálatába szegődött délvidéki szerbek). Utolsó katonai akcióként, az 1683 őszén Bécs városa alatti katasztrofális török vereség hatására, kardcsapás nélkül kiürítették az Oszmán Birodalom katonái.

Gazdátlan védőműveit és épületeit a lakosság kezdte lebontani, sőt gróf Esterházy József földesúr engedélyével köveiből készítették el a majki kamalduli rendház épületegyüttesét is. 1795-ben a várat már romként említették. 1877-ben Rómer Flóris – a magyar műemlékvédelem atyja – felmérési rajzokat készített romjairól, majd 1942-ben Lux Géza és Csányi Károly kutatta a várat. 1932-ben a Munka Turista Egylet turistaházat épített a vár délnyugati részén.

Az állagmegóvásra csak az 1960-as években került sor. A belső vár épülettömbjében turistaszálló és vendéglő üzemelt, míg a külső vár falai szinte az alapokig lepusztultak. Az épület 1996-ig állami tulajdonban volt, ezt követően megyei önkormányzati tulajdonba került, ahonnan 2012. január elsején az önkormányzat ismét állami tulajdonba adta, a vagyonkezelője a megyei Ingatlankezelő Központ volt. 2013. október 31-től a vagyonkezelő a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Komárom-Esztergom Megyei Kirendeltsége. A turistaszálló és vendéglő 2013. november 1-jén bezárt, mivel a vár állaga – az állami támogatás teljes hiánya folytán – életveszélyessé vált, azóta a vár nem látogatható. 

KISVÁRDAI VÁR / Folytatáshoz kattints a posztra

A vár területén talált őskori leletek alapján azt feltételezik, hogy a helyen őskori földvár lehetett. Várdát és birtokosát, a Várday nemesi családot első ízben egy 1280-as oklevél említi.

Viszonylag későn, a Luxemburgi Zsigmond király által 1400-ban kiadott okiratból értesülünk róla, hogy a nemesi család engedélyt kapott egy vár(castrum) létesítésére. Mivel ez a vidék messze található a hegyektől, építőanyagául az agyagos talaj felhasználásával készített, kiégetett téglát választották, melyből egy hosszúkás, minden oldalán lakóhelyiségekkel övezett erősséget emeltek az egykori mesteremberek. Szerencsés módon fennmaradtak az évtizedekig elhúzódó építkezésről szóló feljegyzések, így tudni, hogy a robotban dolgozó jobbágyok mellett mintegy harminc mesterember s(téglaégető, pallér, kőműves) szorgoskodott a Várday família új rezidenciájának létrehozásában.

A belső lakótömböt egy többszörösen levert facölöpökből álló külsővár is kerítette, melyben a helyőrség, az istállók és a raktárak kerültek elhelyezésre. Az egész nagy területű várat mély vizesárok és mocsaras terep oltalmazta a váratlan lerohanástól.

A viszonylagos békés éveket a 16. században felváltották a törökkel vívott mohácsi vesztes csata utáni belháborúk. A Szapolyai János király ellenében szintén magyar uralkodóvá választott Habsburg Ferdinánd híveinek évtizedekig tartó csatározásai során többször is gazdát cserélt Kisvárda. Birtokosai a várat igyekeztek az ágyúkkal vívott hadviselésekkel szemben ellenállóvá tenni. Jelentős hadi szerepe földrajzi helyzetéből eredt, mivel falai a királyi Magyarország és a török árnyékában függetlenné váló Erdélyi fejedelemség közötti ütközőzónában emelkedtek.

A II. Rákóczi Ferenc vezette kuruc szabadságharc kitörése idején, falai mögé húzódtak a megriadt szabolcsi nemesek. A szabadságharc alatt Rákóczi utánpótlási központja, foglyok őrzőhelye és átvonuló szállás volt. Maga a fejedelem négyszer is megfordult falai között, utolsó seregszemléjét 1711 januárjában itt végezte el.

A békésebb évszázadokban a környékbeli lakosság szekérszámra vitte el értékes téglaanyagát, mígnem 1828-ban a vármegyei hatóságok ezt megtiltották, hogy a „vár fennálló falát, mint betses régiséget meg hagyja a Földes Uraság a mostani állapottyába”. Ez a határozat a magyar műemlékvédelem egyik első dokumentuma. A vár maradványait a 19. században parkkal vették körül, ahol különböző szabadtéri ünnepségeket tartottak. Az első világháború után elhanyagolt állapotba került. 1954-ben a sportpálya építés előkészületei kapcsán a várat feltárták, ennek eredményeképpen 1958-1960 között a maradványokat helyreállították.

Ozora vára / Folytatáshoz kattints a posztra

A Balaton és a Duna folyó között félúton, a lankás tolnai dombság vonulatainál található Ozora községe, melynek legjelentősebb középkori műemléke a várkastély.

A jobbágyfalut minden hozzá tartozó területtel együtt a Döröcske nemzetségből származó Ozorai nemesi família mondhatta a magáénak, akik a 14. század végére férfiágon kihaltak. Luxemburgi Zsigmond király azonban „fiúsította” Ozorai András úr leányát, Borbálát, aki rövidesen kezét nyújtotta Filippo Scolarinak. Zsigmond 1404-ben kinevezte temesi ispánnak, így rá hárult a leginkább veszélyeztetett déli határvonal védelme a gyakran betörő törökkel szemben. 1416-ban engedélyt kapott, hogy a tizenkét jobbágyfalu földesúri központját jelentő Ozorán „kőből, avagy fából várat, erősséget vagy kastélyt” emeltethessen. A meredek dombtetőt hatalmas munkával vízszintesre formálták, hogy rajta egy négyzetes alaprajzú, sarkain kerek tornyokkal és udvarán emeletes főúri pompával kialakított várkastélyt hozzanak létre. Az itáliai stílusú, inkább kényelmes főnemesi rezidenciának, mint nagyobb ellenálló erejű várnak számító épület után Filippo Scolari felvette az Ozorai Pipó nevet, azonban gyermekei mind fiatalon meghaltak, így nem tudott dinasztiát alapítani Magyarországon. Pipó 1426-ban hunyta le örökre szemeit, özvegye tizenkét évvel élte túl, tőle a váruradalom Hédervári Lőrinc nádorispán tulajdonába jutott át. 1491-ben Habsburg Miksa trónkövetelő zsoldosai elfoglalták a várat. 1537-ben Török Bálint fegyvereseivel lerohanta és kifosztotta az épületet, de az 1544-ben támadó törökök már szabályos ostrommal próbálták bevenni. 1686-ban az előrenyomuló Habsburg katonaság ostrommal foglalta el a várat, ekkor leomlott a nyugati oldala, amit az Esterházy földesurak idején részben kijavítottak, hogy öles falai között egy uradalmi gabonamagtárat alakítsanak ki.

Ilyen formában élte meg az 1970-es éveket, amikor megkezdődtek a régészeti kutatások az egykor szebb napokat látott várkastélyban, aminek helyreállítása már megtörtént, így Ozorai Pipó vára ismét tárt kapuval fogadja a látogatókat.