A SIROKI VÁR / Folytatás a posztban

 A Bükk és a Mátra határán a Tarna-patak észak felé kiszélesedő völgye felett áll a vár. A középkorban a Tarna-völgyében észak felé vezető utak lezárására és ellenőrzésére igen alkalmas helyen épült, bár elsősorban földesúri magánvár volt, stratégiai szerepet alig játszott.

 A honfoglalás után a Mátra vidékét az Aba nemzetség uralja, és a birtok elosztásakor a nemzetség egyik ága, a Borh-Bodon ág veszi birtokába az ősi pogány várat a mai fellegvár helyén. Az ezt követő századokban úgy ismerkedünk meg nevével, mint a kabar eredetű Aba nemzetség egyik birtokközpontjával. A név akkor csak a várra vonatkozott, magát a települést Sirok-aljának nevezték. A község későbbi eredetű mint a vár, mert a várat a régi feljegyzések először 1267-ben említik, míg a község első írásos említése 1302-ben történik Sirák névalakban, később 1389-ben nevezik meg egy oklevélben. A várat a régi birtokosa, a Bodon család építi a tatárjárás után, a községet pedig a vár későbbi tulajdonosa, a híres Tari család alapítja közvetlenül 1388 után.

 Károly Róbert király a várat királyi várrá nyilvánítja, és a hozzá hű Kompolthy Imrét nevezi ki várnaggyá, kit ebben a tisztségében 1324-ben kelt levelében meg is erősít. 1331-ben a király visszaveszi az adományt, és egy Ehenyk nevű cseh vitéznek adományozza. A vitéz halála után 1337-ben ismét királyi vár lett, és erős őrséggel látták el. 1372-ben Nagy Lajos király kijavíttatja a várat, a munkálatok költségeit azonban Domoszlai Miklós hevesi alispán és siroki várnagy fizeti. A király ezért 2000 forint értékben neki adja zálogbirtokként. A vár alatti részen közben már kialakult a „szolgáló népek” telepe, amely alapja lesz a hamarosan kialakuló községnek. Fordulatot jelent a térség birtoklásában a Tari család megjelenése. Zsigmond király 1388-ban megengedi Tari Lászlónak szolgálatai elismeréséül, hogy kiváltsa a zálogból a várat és megtartsa magának és családjának. Tari László még abban az évben kifizeti a zálogösszeget Domoszlai Miklósnak, majd egy év múlva a várat új adomány címen meg is kapja a királytól.

 Az új tulajdonos miután birtokba veszi a várat, alatta falut is alapít Sirok-alja néven, melyet a következő évben már oklevél is említ. (1389) Ekkor a következő helységek tartozntak még a várhoz: Verpelét, Nagyberek és Szajla. Sirok közvetlenül a vár alatt, attól délre fekszik, ezért nevezik a régi oklevelekben többféleképpen: Sirokallya, Sirokvárallya, Syrak, Syrok, végül Sirok. A falu 1426-ban és később 1454-ben Villa Sirokallya néven fordul elő. A „villa” latin szó magyar jelentése mezei lak, gazdasági major. Ez tehát világosan mutatja, hogy nem régen keletkezhetett a falu, és a települések kezdeti stádiumában volt. Később már Oppidum Siroknak írják, ami kis mezővárost, községet jelent.

 Sirok a 15. század második felében már városi jelleggel bír, ahol vámszedő hely is volt. A Tari család utolsó örököse Tari László dédunokája György előbb összes birtokát zálogba vetette a Pásztói családnál, majd mivel örököse nem volt, 1465. február 8-án kelt oklevél szerint Budán, Pálóczi László országbíró előtt végrendeletével Sirokot Országh Mihály nádornak és saját sógora fiainak Kompolthy Miklósnak és Vencelnek adja 2400 forint ellenértékben. A két család birtokba veszi a várat. A Pásztóiak pert indítanak az új birtokosok ellen, amit el is veszítenek az ország nádorával szemben, és maga Mátyás király erősíti meg kedvenc nádorát Sirok birtoklásában 1475. május 24-én kelt adománylevelében. Ettől kezdve egy évszázadon át az Országh család uralja a térséget.

 Országh Mihály nádor halála után négy fia: János, Ferenc, Imre és László 1522-ben kölcsönös örökösödési szerződést kötnek a Kompolthyakkal, amelynek értelmében örökös nélküli haláluk esetén birtokaik egymásra szállnak. A négy Országh fiú közül csak Lászlónak maradt fiúgyermeke, a vár végérvényesen Kristóf birtoka lesz. Országh Kristófnak kedvelt tartózkodási helye volt Sirok. Ide hozza ifjú feleségét is Zrínyi Ilonát, a szigetvári hős nővérét. Ezidőtájt növekszik meg különösen a vár katonai jelentősége. Buda török kézre kerülése, majd Hatvan eleste és az egri vár ostroma komoly figyelmeztetések. A török veszélyt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy bár térségünket még nem hódították meg, 1550-ben Sirok már adózik a töröknek.

 Az 1555. évi gönci részleges országgyűlés elrendelte váraink megerősítését. A katonai tapasztalatok ugyanis azt mutatták, hogy a törökök óriási létszámával és fegyverzeti fölényével, harci módszereivel szemben a küzdelmet a kis létszámú hazai véderő — a siker valamelyes reményében — kizárólag egyes megerősített helyeken, várakban, illetve azokból alakított zárólánccal veheti fel. Ezek az építmények annak előtte legfeljebb uraik közvetlen személyes védelmét szolgálták, most azonban egyszerre rendkívüli jelentőségre tettek szert. Ilyen vár szerepét töltötte be a siroki vár is. A vár ura, Országh Kristóf, — aki egyébként Nógrád megye főispánja és országbíró is volt — maradéktalanul eleget tett a gönci határozatnak. 1561-ben megerősíti a felső várat, megépíti az ó-olasz bástyát és az alsó-várat, az őrséget pedig 100 lovasra egészíti ki. Ennek az építkezésnek az emlékére helyeztetett el egy táblát az aló vár kapuja felett, melyet a 18. században Bél Mátyás, majd később Rómer Flóris is látott. Így megerődítve a várat, Sirok is beépül a végvár rendszerbe, mint Eger legerősebb, legjelentősebb elővára Cserép és Szarvaskő mellett. A siroki várnak különösen nagy jelentősége volt, mivel a hódoltság peremvonalán állt, és közvetlen harcérintkezésben volt a törökökkel, akik valóságos rémei voltak a Mátra aljának. Sirok védői az iménti módszerekkel sikeresen védelmezték a Tarna völgyét. Várunk erős, bevehetetlen vár hírében állt, a törökök meg sem próbálkoztak bevételével.

 Országh Kristóf halálával 1567-ben kihalt a család fiúága, az utódok azonban nem frodítnaka figyelmet a vár állapotának megőrzésére. Amikor Eger vára 1596. október 14-én török kézre kerül, a siroki várat még nem támadják meg. Az október 26-án bekövetkezett mezőkeresztesi csatavesztés azonban megpecsételi Sirok sorsát. Jelentős török sereg közeledik Sirok felé Ali és Ahmed basák vezetésével, minek hírére az őrség Kátay Benedek és Helmeczy János várnagyok vezetésével elhagyja a várat,s a törökök így kardcsapás nélkül foglalták el azt. Hatvanhoz, Egerhez hasonlóan a siroki vár is katonai objektum lett. A török megerősíti az alsó várat, és új bástyákat húz, a falakat felmagasítja. Az építkezéshez a köveket a környékbeli lakatlan és elpusztult falvak templomaiból hordatja fel. A sarokbástya kváder kövein a románkori díszítmények ma is szépen láthatók. A vár belterületén és a várfalak melletti házakban török katonák és családtagjaik telepedtek meg, de a falu, Sirokalja a XVII. század közepéig magyar földesurak birtokában maradt.

 A vár 1687-es ostrom alá vételéről semmi nemű adattal nem rendelkezünk. Rossi mester szerint a siroki várat Seron tábornok katonái 1687. október 22-én foglalták el. Egy osztrák történésztől kapott levélbeli tájékoztatás szerint Herbeville két napi ágyúztatás után bírta feladásra a törököket. Egy hiteles forrás szerint azonban — és ez a legvalószínűbb — október 2-án a török őrség ostrom nélkül feladta a várat, sőt még a hadifelszerelést és az élelem egy részét is ott hagyták. A töröktől elhagyott vár a kincstár rendelkezése alá került. Rendbe hozatták a szomszédos községek lakosainak ingyen munkájával, és császári őrséggel rakták meg. 1693-ban gróf Bagni Scipió megvásárolta a hozzá tartozó uradalmakkal együtt, de 1711 után a megegyezés értelmében ismét régi urai, a Nyáry örökösök, a Hallerek, ezek örökösei a Brudern bárók, az Orczyak vették birtokukba.

 A Rákóczi szabadságharc idején (1703-11) a várat állandóan 100 lovas védte, míg Orczy István befolyására 1709-ben fel nem adták a felkelők. A szabadságharc bukása után a várat még rövid ideig meghagyták, de a haditanács elvben már hozzájárult annak lerombolásához. Doria császári tábornok már ekkor elvégezteti az első robbantásokat, és 1713-ban a többi magyar várral együtt végleg lerombolják. A falak leomlanak, a kazamaták összedőlnek, eltűnnek a falak magasítására mélyített árkok, a törmelék több méter magasan feltölti a várudvart. A falu életét, sorsát meghatározó szerepe véglegesen megszűnt. A csend és nyugalom fellegvára lett, de a romjaiban is lenyűgöző látvány előtt ma is csodálattal áll meg az idegen.

II. Rákóczi Ferenc állítólagos gyermeke / Folytatáshoz kattints a posztra

Saint-Germain gróf saját állítása szerint II. Rákóczi Ferenc fejedelemnek és a fejedelem első feleségének,- egy meg nem nevezett, de a Thököly családból származó leánynak -, természetes fia. Rákóczi Lipót Lajos György József Antal néven látta meg a napvilágot 1696.május 28-án, de születése után a Habsburg érdekek képviselőinek parancsára elrabolták és halottnak nyilvánították, majd Párizsba vitték, hozzátartozóitól örökre elválasztották. Gyermekkorában Gian Gastone, az utolsó Medici herceg pártfogása alá helyezték. Két mostoha öccse és egy mostoha húga, már Rákóczi második házasságából, Sarolta Amália Hessen-Rheinfels hercegnőtől származott. (II. Rákóczi Ferenc többszöri házassága kétséges, a Rákóczi életrajzok nem tudnak a fejedelem első feleségéről, illetve csak Sarolta Amáliával kötött házasságról beszélnek.)
Habár a gróf életének kutatói szerint a Rákóczi-családból való származása a legvalószínűbb, de vannak más források melyek portugál, spanyol vagy itáliai születésűnek tartják őt. Sajnos, azonban teljes bizonyossággal lehetetlen nyilatkozni születésének pontos helyéről és idejéről, de köztudottan szoros kapcsolatot tartott fent korának egynémely magyar főrendjével.

Saint-Germain gróf személyéről első alkalommal egy 1710-es velencei látogatása kapcsán esik szó, mikor is megjelenésében egy középkorú, nagyjából 45 év körüli, átlagos testalkatú, kreol bőrű és barna hajú, igen ízlésesen öltözködő, jómódú férfiként említik. Későbbi említése alapján egyik rózsakeresztes barátja, Belle-Isle marsall mutatta be XV. Lajos francia királynak, akinek barátja, a királyi családnak pedig meghitt ismerőse lett. Franciaországi tartózkodása alatt Chambord királyi kastélyában biztosított szállást neki XV. Lajos. Az elbeszélések szerint a gróf gyakori esti vendége volt a királynak és családjának. A király rábízta Madame de Pompadour tanításának nagy részét is. Gyakran kikérte a tanácsát és ha unalom gyötörte, a gróf biztosan kitalált valamit a felvidítására.1744-ben amikor XV. Lajos Metzben hirtelen halálos beteg lett Belle-Isle marsall a kéznél levő Saint-Germaint küldte a segítségére. Ő el is látta a feladatát és a király hálásan elismerte, hogy a „csodadoktor” mentette meg az életét.

Kísérletekkel mutatta be a királynak, hogyan állítható elő új színárnyalat selyem, vászon, pamut, gyapjú és bőranyagok színezésére.

Utazásai során bejáratossá vált több európai királyi udvarba. Európa összes uralkodója fogadta és érdeklődéssel hallgatták. II. Frigyes porosz király ünnepélyesen fogadta és elfogultsággal viseltetett iránta. Később grófi címet adományozott neki és politikai megbízásokkal látta el. Egyedülálló jelenségnek nevezte Saint-Germaint, "akin soha nem tudott átlátni".

Rómában a Máltai lovagrendnél Solar bailli néven fontos bizalmi pozíciót töltött be, és arra is felhatalmazást kapott, hogy a francia és a szárd király követeként lépjen fel, ha a helyzet úgy kívánja (1737-től a század végéig).

1737-1742 között a perzsa sah udvarában tartózkodott. Oroszországban is élt III. Péter uralkodása alatt egészen annak trónfosztásáig, illetve II. Katalin trónra lépéséig. Bizonyos források szerint jelentős szerepet játszott Georg Orloffal együtt a III. Péter elleni államcsínyben és a későbbi Nagy Katalin cárnővé való beiktatásában. Una Brich említi a "THE COMTE DE SAINT-GERMAIN" című munkájában: „Saint-Germain gróf utazásai évek hosszú sorát töltik ki és számtalan országon keresztül vezetnek. Perzsiától Franciaországig, Kalkuttától Rómáig ismerték és tisztelték.”

A korabeli források szerint több elképesztő tulajdonsággal is rendelkezett. Nyelvtudása például – saját állítása szerint, amit nyilvánvalóan senki nem tudott egészében ellenőrizni – egészen fantasztikus volt. Folyékonyan beszélt németül, angolul, olaszul, portugálul, spanyolul, piemonti kiejtéssel franciául, görögül, latinul, svédül, oroszul, szanszkritül, arabul, kínaiul és egyes források szerint - tekintettel állítólagos származására ez nem is olyan meglepő -, magyarul is. Ennek fényében érthető, hogy minden országban, amelyet meglátogatott, mint bennszülöttet fogadták. Tökéletesen használta szinkronban mindkét kezét. Megfigyelték, hogy képes volt egyszerre jegyzetelni jobb és bal kezével. Udvari és arisztokrata körökben a gróf a műveltsége, tehetsége és különleges képességei miatt mindig a társaság középpontja volt. Sokat beszélő feltűnően szellemes, szórakoztató embernek ismerték kortársai, aki saját nagyszerű tulajdonságaival kápráztatta el az amúgy is rendkívül igényes arisztokrata társaságot.

Általában véve Saint-Germain grófot (akit egyébként sok más néven is emlegettek kortársai; mint ahogy ő is időnként álneveket használt utazásai során) rendkívül felvilágosult rózsakeresztes, szabadkőműves és talán templárius mesterként ismerheti az utókor, akinek képzettségéhez, megbízhatóságához, misztikus tudásához és elképesztő nyelvismeretéhez kétség sem férhetett pártfogói körében. Az orosz teozófus Helena Blavatsky szerint korának legnagyobb orientális adeptusa volt, akinek társaságában - egyesek szerint - szintén megfordult. Néhányan az 1789-es francia forradalom egyik titkos szellemi atyjának vélik, bár ez utóbbi feltevés megalapozottsága kérdéses. Az mindenesetre bizonyos, - ezt D’Adhemar grófnő, Marie Antoinette királyné udvarhölgye is leírja emlékirataiban -, hogy egy félelmetes jóslatban előre jelezte a grófnőnek és rajta keresztül a királynénak a forradalom kitörését, a királyi család pusztulását és a Bourbon-ház bukását.

Saint-Germain tevékenysége „ismeretlensége” ellenére beáramlott az osztrák császári udvarba is. Bessenyei György testőr-írót és Báróczi Sándort ihlette szellemi tevékenységében, aki később újraélesztette Magyarországon a rózsakeresztesek mozgalmát.

A gróf életmódjáról a források egybehangzóan úgy nyilatkoznak, hogy feltételezett mesés gazdagsága ellenére nagyon visszafogott, sőt szinte spártai volt. Igényei szerények voltak, ha pénze volt, szétosztotta a szegények között. Gyakran úgy élt, mint egy filozófus, tanulmányozta a természetet, társalgásokat folytatott a királyi udvarokban vagy pedig a laboratóriumában dolgozott.

Feljegyezték róla, hogy még a legnagyobb lakoma közben sem nyúlt ételhez, legfeljebb pár szem gyümölcsöt vett magához. Általában, amíg a vendégsereg falatozott, ő színes történetekkel szórakoztatta az egybegyűlteket.

Étrendjének alapját - ahogy azt tudni lehet -különböző durvaságúra őrölt gabonafélékből sütött kenyerek képezték. Húst többnyire nem evett, alkoholt nem ivott; gyümölcsöket, zöldséget és mézet fogyasztott. Elvonulásai idején pedig rendszerint hosszú böjtöket tartott. A legnagyobb talány vele kapcsolatban az az ún. örök élet elixírje, melynek a források szerint birtokában volt. Visszafogott életmódja és talán eme elixír rendszeres fogyasztása biztosította természetellenesen hosszú életét. Saját szavai szerint - középkorú kinézete ellenére - több mint száz évet élt meg.

Telepátiához hasonló képességgel megérezte, ha jelenlétére valamelyik távoli városban vagy országban szükség volt.

• „Tanulmányaim révén elértem, hogy nagy dolgokat vigyek véghez” - írta memorandumában

Okkult tudásának forrása teljességgel ismeretlen. Azonban úgy tűnik, hogy nem csupán a legmélyebb bölcsességnek volt birtokában, hanem azt a gyakorlatba is maradéktalanul átvitte.
Tökéletesen jártas volt a keleti ezoterizmus alapelveiben. A meditáció és a koncentráció keleti módszerét gyakorolta.

• „Egyszerű külseje mellett szerfelett jómódú. Mindenről tudomása van, mindenhez ért. Nagy társaság előtt kísérletben bizonyította, hogy a vas aranyhoz fogható szépségű fémmé alakítható át..”
• „Életét és személyét homály fedi. Tehetsége van minden művészet és tudomány iránt, költő, zenész, irodalmár, orvos, fizikus, vegyész, gépész és műértő is. Ritka általános műveltsége van, minden nyelven kiválóan beszél, legjobban angolul... Szórakoztató vele beszélgetni..” „Mindenkinek értékes ajándékokat ad át, maga azonban nem kér semmit, és soha nem hagy maga után adósságot.”

Korának rendkívül megosztó alakja volt, sokan bölcs, örök életű mesternek tartották, de még többen csalónak és kalandornak aki hiszékeny emberek félrevezetésével szerezte vagyonát, sőt például Choiseul herceg, XV. Lajos miniszterelnöke, kifejezetten német kémnek vélte, és a gróf ezen kártékony tevékenységéről megpróbált egyértelmű bizonyítékkal szolgálni a királynak.

Saint-Germain nevével később többen megpróbáltak visszaélni, de életében is gyakran keverték a francia nemesi családból származó Robert de St. Germain-nel, aki XV. Lajos francia király kegyvesztett hadügyminisztere volt. Népszerűségét sok csaló próbálta kihasználni és igyekeztek neve alatt bejutni az előkelő körökbe.