Füleki vár / Folytatáshoz kattints a posztra

Történészek szerint a 12. században a mai vár helyén már fából készült erődítmény állt, a várat úgy emlegetik mint amelyik átvészelte a tatárjárást (mai helyesírásra átírva): „…Vártuk az egyház és a Szentatya segítségét, hogy a dunai átkelőkön szembe találjuk magunkat Krisztus nevének ellenségeivel. Végül a Duna befagyott és szabad utat kaptak felénk. Rossz szándékkal átjöttek a Dunán, hogy tökéletesítsék az ördög művét. De mi sokan voltunk fölfegyverezve és meghúztuk magunkat Esztergomban, Győrben,…, a másik oldalon pedig Pozsonyban, Nyitrán, Komáromban, Füleken és más erődítményekben.” (részlet a „Magyarok a pápának“ című levélből).

Egy 1246. január 10-én kelt királyi oklevélben szerepel először Fülek, annak kapcsán, hogy a várat és tartozékait IV. Béla elkobozza akkori garázdálkodó urától, a Kacsics nemzetségbeli Folkustól (Fulkó), s odaajándékozza a Pok nemzetségből származó Móricnak. Fulkó a tatárjárás idején haranggal csalogatta magához a tatárok elől menekülőket, akiket aztán kirabolt és megölt. Tény, hogy meggyilkolta a rokonát is, amiért aztán a király (istenítéletként) párbajra ítélte, de barátai közbenjárására kegyelmet kapott. Ennek ellenére folytatta a gaztetteit; hamis pénzt veretett, a királyt sértegette stb., aki mindezt megelégelve arra ítélte, hogy meztelenül párbajozzon egy harcossal. Fulkó azonban a börtöntársával megölte az őröket és megszökött. Magányosan élt, amíg öngyilkosságot nem követett el.

A vár alatti települést 1255-ben említik a források, 1262-ben már anyaegyháza is volt. Fülek 1423-ban városi privilégiumot kapott. A várat a fent említett urak birtokolják, míg 1453-ban Zsigmond király a Perényieknek adta bérbe. 1438-ban Erzsébet királynő tulajdonában volt, aki 1440-ben védelmi célokra megerősíttette. Mátyás király hada 1483-ban bevette a már erődítménnyé emelt várat. Mátyás halála után, 1490-ben a vár vezetését Ráskai Balázsra bízták. A középkori Fülek, – a vár és a város – volt a királyé, a királynőé, Csák Mátéé, volt királyi adomány és zálogbirtok, például a Perényieké, akiktől Mátyás király erővel vette vissza. Mohács után megnőtt Fülek jelentősége. Akkori ura, Bebek Ferenc megerősítette a várat, de 1554-ben a török elfoglalta és 39 évig innen sarcolta a környék falvait, sőt, a bányavárosokat is, amelyeknek a kapuja Fülek volt.

Ráskai Balázs lányát Bebek Ferenc vette feleségül és nászajándékba a várat kapta. Bebek gondoskodott a várról és az olasz Alessandro da Vedano tervei alapján egy erős katonai erődítménnyé építtette át, 1551-ben. A régi vár egy középső várrésszel és két új, ötszögalapú bástyával, valamint egy 6 méter vastag fallal bővült, amelyben ágyúkat helyeztek el. Továbbá hozzáépítettek egy falat, amely körülvette az egész várat, két kör alakú bástyával, amelyeknek feladatuk az volt, hogy védelmezzék a vár alsó és középső területeit. Ez a két bástya 10 m mély árokkal volt körülvéve és csapóhídon keresztül lehetett bejutni a várba, amit végül a törökök – árulással – 1554. június 16-án mégis bevettek.

A török hódoltság alatt

A törökök az elfoglalt területet az Oszmán Birodalomhoz csatolták. Az ostrom után a hódítók megerősítették a várfalakat, s Szokoli Musztafa vezetése alatt minaretet, virágos- és zöldséges kerteket, a karavánoknak istállókat, üzleteket, műhelyeket emeltek, valamint tökéletesítették a vízvezetéket és a kutakat. 1556–57-ben a várban 49 janicsár, 177 lovaskatona és 89 „aszab” (gyalogos katona) tartózkodott.

Ezek az adatok az 1568–69-as évekre sem sokat változtak, azzal a kivétellel, hogy 56 ágyúst (topcsi) is kiképeztek. 1554–1593 között 10 bég váltotta egymást: Kara Hamza (1556-ig), Velidzsan (1562-1564), Arszlán (1564), Mehmed (1575), Has(s)zán (1576), Mahmud (1579), Korkud (1579-1590), Ali (1591) és Juszuf (1593). Fülek hosszú időre a török alaptábora lett. Fennmaradt minden levél, amit Kara Hamza, a fekete bég 1556. április 14-én a Zólyom-környéki falvaknak küldött. Részlet egy ilyen levélből:

„Nektek városiaknak, akik a zólyomi vár alatt éltek írom és parancsolom, hogy döntsétek el, hogy fogtok-e adót fizetni vagy sem. Mert ha nem akartok, akkor tudjátok meg, hogy leigázom és porrá égetem városotokat, benneteket pedig rabszolgaságra ítéllek. Jól jegyezzétek meg, milyen közel voltam a városotokhoz és mennyi zólyomi katonának vettem a fejét…” (1591-es idézet) Értelemszerűen, a falvak inkább kifizették az adót. A törökök 1562-ben nyomultak be Murány környékére. Ferhard Haszán bég leigázta Krasznahorka és Miskolc környékét is. Amikor 1580-ban a dobsinaiak nem voltak hajlandók adót fizetni, a bég martalócaival 1584. október 14-én kirabolta, majd fölégette a várost és 350 embert elhurcolt, akiket a füleki nyilvános piacon, 2000 keresztény között adtak el rabszolgának nemre és korra való tekintet nélkül.

Fokozatosan foglalták el a környező várakat. Habár Várgede ellenállt egy darabig (1560), de úgy mint Füleken, a törökök ott is azt az időt használták ki, amikor a legkevesebben voltak a várban (1571). Már 1566-ban elfoglalták Hajnácskő várát, Várgedének se maradt más választása, minthogy megadja magát. Viszont ebből a várból nem volt semmi hasznuk a törököknek, úgyhogy lerombolták. A salgói várat még 1554-ben elfoglalták, nem sokkal a a füleki ostrom után. Egyedül a somoskői vár maradt szabad, még 22 éven keresztül, csak 1576-ban, a várkapitány, Modolóczi Miklós rövid csata után adta föl.

A felszabadítás

A vidék nemesei által támogatott császári hadsereg 1593-ban szánta el magát az ellencsapásra, azt is csak azért, mert az Oszmán Birodalom főereje más térségekbe volt koncentrálva. 1593. november 10-én Tieffenbach Kristóf vezetésével a császári hadsereget Fülekre helyezték. November 24-re pedig Pálffy Miklós 7000 katonával sietett a sereg megsegítségére, megint csak azt az alkalmat használva ki, amikor nem volt jelen a vár kapitánya, Ofressus, és 4000 keresztény katona megtámadta a várat. A törökök csak nagy nehézségek árán tudtak ellenállni, de végül 1593. november 27-én visszahúzódtak a vár fölső részébe, ahol is megadták magukat. Ezek után 300 török család maradt még önszántából a vár körül. Kisebb alakulatok minden nehézség nélkül fölszabadították még a salgói és a somosi várat is.

A Habsburg Birodalom részeként

A vár fölszabadítása után, 1598-ban Sorényi Mihály, 1599-ben pedig Honorius Tonhauser volt a várkapitány. A 17. század Fülek fénykora. Ebben az időben politikai és katonai fellegvárnak számított. Ide menekültek a nemesek a veszélyeztetett területekről. Itt üléseztek Heves, Pest, Szolnok és Csongrád megye elöljárói. Nemcsak Nógrád, hanem a szomszédos hódoltsági területek székhelye, stratégiai fontosságú királyi végvár is volt ekkor. A Habsburg-uralom ideje alatt mindennaposak voltak az egyes érdekcsoportok közötti viszályok, harcok, mégpedig Bocskai István (1557-1606), Bethlen Gábor (1580-1629) és I. Rákóczi György (1593-1648) között. 1604-ben a császári hadsereg megpróbálta kiszorítani Bocskait a Felvidék keleti részéről. A felkelők egyik ága Rhédey Ferenc (füleki várkapitány, az angol királyi családba beházasodott Clodina őse) vezetésével elfoglalták Gömört és Kishontot, majd 1604 decemberében beértek a füleki vár alá. Csakhogy a várat jól fölfegyverzett katonák őrizték, úgyhogy továbbmennek Krupina és Besztercebánya felé.

1605 márciusában a janicsárokkal együtt visszatértek elfoglalni Füleket. A felkelés visszaszorításával 1607-től Bosnyák Tamás volt megbízva. 1615. május 4-én szörnyű tűz pusztította el a várat és a várost, de 1619-re helyre tudták állítani.

1619 szeptemberében Bethlen Gábor felkelése idején a várost újra elfoglalták, ám belső viszályok miatt a császári hadsereg Szécsi György segítségével újra visszafoglalta Füleket és Szécsényt. Az akkori várkapitány, aki egyébként maga is Bethlen követője volt, segített bevenni a várat, 1621. április 9-én, a király részére. Egy nappal ezután meghalt és helyét Rhédey vette át.

Bethlen még próbálkozott a füleki, valamint az érsekújvári vár bevételével (10 000 katonával), de végül föladta tervét. II. Ferdinánd király újra Bosnyákot tette meg kapitánynak és 1630-tól a vár tulajdonosa Bosnyák Judit lesz. Fülek mint Nógrád központja ezekben az időkben élte a virágkorát. Evangélikus gimnáziumot alapítanak, fejlesztik a kézművességet és az ipart. Egy közeli dombon (Vöröskőn) és Őrhegyen megfigyelő bástyákat emelnek, Losonc irányába. A városban négy nagyobb építmény állt: a monumentális evangélikus templom, két harangtoronnyal és parókiával, a római-katolikus templom kolostorral, két török építmény és két közfürdő, iskolák és a mai gimnáziumnak otthont adó kastély, valamint további emeletes házak. A vár alatt működő evangélikus gimnáziumot 1645-ben, Rákóczi György hadjáratai idején helyezték át Osgyánba. Valósághű makettet készített 1670-ben egy francia mérnök (Johann le Dentu) a városról.

Ezen építmények többsége 1682-re nem maradt fenn. Érdekes lenne ásatásokat végezni a város mai területén. I. Rákóczi György felkelése idején az akkori várkapitány, Wesselényi Ferenc a királyi gárda oldalára állt. 1648-ban Rákóczi meghalt és ezzel befejeződött a 30 éves háború. 1650 és 1664 között a kapitány Wesselényi Ádám, viszont a főkapitány 1657-től báró Koháry I. István volt. 1652-ben a vár katonai állományát 197 német gyalogos, 300 huszár, 150 hajdú és 25 ágyús képezte.

Az 1667-es évben Koháry báró fia, a császár hűséges követője, Koháry II. István lett a várkapitány. 1672-ben megerősíttette a várat, mintha megérezte volna, hogy szükség lesz rá. Az ő kapitánysága alatt egy másik felkelés volt készülőben, mégpedig gróf Thököly Imre vezetésével. Az Oszmán Birodalom, amely mellesleg a Habsburgok legnagyobb ellensége volt, Thököly segítségére hatalmas hadsereget küldött, de úgy, mintha a vár védelmére küldené. Ezt Thököly kihasználva átpártol a törökhöz. A török-kuruc csapatok 1678-ban támadták meg Füleket, de sikertelenül. 1682-ben még egyszer megpróbálták, ez megpecsételte a város sorsát. Augusztus 22-én az első török-kuruc alakulatok körülvették a várat és számuk napról napra csak nőtt. Megkezdődött az ostrom. A füleki vár értékét bizonyítja az is, hogy ilyen hatalmas sereget küldött Thökölynek a török szultán. Összesen 60 000 katona ostromolta a várat (Bél Mátyás szerint 100 000). A várvédők száma 4000 volt, a város lakosságát is beleértve.

Thökölyék 20 000 tallérral lefizettek egy Braka András nevű parasztot, hogy gyújtsa fel a házát. Az őröknek kellett volna jelenteniük a tüzet és ezalatt támadták volna meg a várat. Ám a várkapitány ezt megtudta, Brakát felakasztatta és négyfelé vágatta.

Az ostromot Mikes Mátyás szemtanú naplója alapján rekonstruáltuk: szeptember 3-a hajnalán hullottak az első gránátok a várra. Reggel fél hatra a városnak több részét tűz borította, kilencre pedig már az egész lángolt. Szejdi pasa északról, Ibrahim pasa pedig a keleti részről bombázta a várat. A város és a vár déli oldaláról Apafi Mihály és Teleki Mihály generálisok támadtak. Koháry beljebb húzódott a várba. Csata csatát követett és a védők egyre fáradtabbak voltak. A végkimerültség határán Petróczi, Szirmay és Kezer fölszólították Koháryt, hogy adja föl a várat.

A vár segítségére siettek Nácsy, Csont és Kakukk Gergely alakulatai is. Az esély a vár megmentésére mégis napról napra csökkent, ezért a vár legénysége háborogni kezdett. Viszont a kapitány, mint aki vak, nem akarta észrevenni, hogy a legénység már nem bírja erővel. Csak akkor eszmélt föl, amikor le akarták őt is dobni a várfokról. Ennek ellenére Koháry a várat soha nem akarta föladni és akár a saját testével is védte volna. Akarata ellenére, két hét múlva, 1682. szeptember 10-én a legénység mégis föladta.

A törökök felrobbantották az egész várat. Az egész várost a földdel tették egyenlővé. Fontos iratok és levelek égtek el, valamint a legtöbb városi épület. 1682. szeptember 16-án Ibrahim pasa levelet küldött Thökölynek, amelyben kinevezte a birodalom királyának. A szultán is elküldte neki a királyoknak járó szimbolikus jeleket: palástot, kardot, buzogányt, zászlót és koronát. Thököly az utolsó pillanatban viszont meggondolta magát és nem fogadta el a kinevezést. Továbbra is „csak” a birodalom urának tartotta magát.

A várost annyira lerombolták, hogy csak hosszú idő múlva és sok munkával tudták újjáépíteni. Ha a várat már nem is, de sikerült felhúzniuk egy kastélyt. 1696-ban már csak 24 nemesi, 8 tiszti, 13 katonai ház és egypár bódé a szegényeknek és az özvegyeknek állt. Fülek történelmi szerepe itt véget ért. Birtokosa, gróf Koháry István (országbíró) hősies hazafisága révén magasra emelkedett a ranglétrán, sőt költőként is jeleskedett. 1694 és 1727 között barokk stílusú, római katolikus templomot és ferences rendházat építtetett Füleken. A ma is álló barokk épület, főleg belső berendezése révén értékes műemlék. A mellette lévő kolostor is fennáll. A ferencesek jelenléte Füleken 1513-tól - kisebb megszakításokkal - folyamatosnak mondható. Ugyancsak 18. század eleji a Koháry–kúria, amit a róla elnevezett 47. sz. Koháry István cserkészcsapat apránként, folyamatosan rendbe hozott. A füleki Koháry-uradalom később, házasság által Coburg hercegé lett. Füleken és környékén voltak birtokaik a Berchtold és Cebrián grófoknak is. Barokk kastélyuk később a Stephani, majd Herold családé lett. Jelenleg, gyönyörűen fölújított külsővel, a gimnáziumnak ad otthont.

A 19-20. században

A klasszicista stílusú, egykori Cebrián-kúriában sokáig kisebb szakorvosi rendelőintézet működött. Mára az elkótyavetyélt ingatlan külföldi tulajdonosai hagyják az enyészetnek, mivel az orvosok az irreális bérleti díj megfizetése helyett szétszóródtak a városban, vagy Losocra települtek át. 1845-ben Petőfi felrótta a fülekieknek a savanyú bort és azt, hogy a vár vérrel öntözött köveivel töltik fel az utcákat… A mesteremberek és szőlőtermesztők csendes kis városa a századfordulóra ipari központtá fejlődött a téglagyár és főleg az 1908-ban alakult zománcárugyár révén. Ez utóbbi túlélte az 1930-as évek gazdasági válságát is. 1945 után Kovosmalt n.v. néven a járás legnagyobb ipari üzeme volt (5000 főt alkalmazott) a rendszerváltást követő széthordásáig.

Az ásatásokat Kalmár dr. a vár középső részével kezdte. A következőkben a fölső udvaron 6 helyiséget tárt föl. Kitisztította a gabona tárolására használt helyiséget és egy kemencét, amelyben valamikor kenyeret sütöttek. A vár középső részén egy víztározót, egy kutat és 3 ágyúállást kutattak át. Északnyugati részén cserépedény-kiégető kemencét találtak. Az ásatásokat a háború szakította félbe.

Leletek: a várban számos kerámiacserepet találtak, amelyek valószínűleg edényekből, poharakból és kályhákból valók. Továbbá leltek még pipákat, kalapácsot, fúrókat, baltát, csákányokat, kaszát, lapátot stb. A fontos leletek közé tartoznak még: különböző kések, kőműveskanál, étkészletek, ollók, török mécsesek. A személyes tárgyak közül talán az ékszereket és az érméket érdemes megemlíteni. Fegyvereket szintén találtak: ágyúgolyó-maradványok, török kopjahegyek, harci balták, bárd, lándzsa, szablya, török jatagánok és puskacsövek, vas- és ólom puskagolyók és a hozzájuk tartozó öntőformák. Tömérdek mennyiségű ágyúgolyót is találtak, valamint az ágyú tisztításához szükséges kellékeket, amelyek ma a krasznahorkai múzeumban tekinthetők meg. A lovasságtól főleg patkók maradtak fenn. A második világháború után Budapestről a Pozsonyi Nemzeti Múzeumba szállították át a leleteket, ahonnan nyilvántartásba vételük után, Fülekre kerültek vissza. A vár rekonstruálását az 1970-es években kezdték el. Felújították az ún. Bebek-tornyot, ami egyébként a legjobb állapotban maradt meg, az óratornyot és az ágyúk helyét, a vár középső részén. Szükséges lenne a Perényi-bástya és az őrtorony rekonstruálása is. Érdemes lenne teljesen rendbe hozni óratornyot és befedni, hogy ne menjen még jobban tönkre. Felújítás alatt állnak a fából készült lépcsők is, bár gyakran vandalizmus áldozatává válnak. A vegetáció, a kis fák gyökerei és a gaz szintén komoly károkat tehetnek a vár egyes részeiben, ami 1993 óta látogatható.

Csővár vára / Folytatáshoz kattints a posztra

Csővár vára egy középkori eredetű vár romja, Váctól keletre mintegy 20 kilométerre, Csővár község határában.

A vár a jelenleginél jóval kisebb elődje a feltételezések szerint IV. Béla magyar király szorgalmazására épült, szintén csak feltételezések szerint az ott élő tehetős Csői és Nézsai családok által. Építésének időszakára az ott talált ezüstpénzek utalnak. Később Csák Máté csapatai megostromolták és elpusztították, közel száz évvel később épült fel újra. Ekkori birtokosairól semmit nem tudni. 1423-ban Zsigmond király szerette volna, hogy a vár Garai János kezébe jusson, ez azonban Chapy András, a király egyik kegyeltjének ellenvéleménye miatt nem valósult meg.

1444-ben az elszegényedő és birtokaikat vesztő Csői és Nézsai családok összefogva a huszitákkal elfoglalták Giskra vezetésével. A vár a következő évtizedekben rossz hírű rablótanya hírében állt, folyamatos fosztogatásokat tartottak uraik a környező falvakban. 1470-ben Csői Miklós testvérgyilkosság és garázdálkodás miatt elveszítette birtokait. A vár a Nézsaiak kezén maradt, de két várurat, Nézsai Lászlót és Jánost még ugyanabban az évben a Vitéz János féle összeesküvésben való részvétel miatt Mátyás „hűtelennek” nyilvánította. Miután mindketten fiúutód nélkül haltak meg, 1474-ben a birtok és a vár visszakerült a királyi kamara kezébe.

Mátyás elzálogosította Parlagi György számára, majd a zálog visszaváltása után fia, Corvin János birtokába adta, sok mással egyetemben. Mátyás halála után egy ideig a vár Jánosé maradt.

Következő gazdája Ráskay Balázs volt, aki Mátyás udvarában töltött be magas tisztségeket. Mátyás halála után is hű maradt Jánoshoz, a várat csak annak bukása után szerezte. A vár a következő néhány évtizedben élte virágkorát. Nagyarányú átépítések kezdődtek, a vár sasfészek helyett inkább reneszánsz lakókastéllyá kezdett válni.

Buda elfoglalása után ismét felértékelődött hadi szerepe. Ágyúzásnak is ellenálló módon próbálták megerősíteni, felépítették a külsővárat, a lankásabb, ezért veszélyeztetettebb bejárat irányába tüzelő ágyúk számára 20 méteres rondellát építettek. A törökök nógrádi előrenyomulásával a vár egyre inkább reménytelen helyzetbe került, majd 1551-ben egy kisebb csapat elfoglalta. A törökök néhány évtizedig lakták is a várat, majd magára hagyták és valószínűleg felgyújtották.

A törökök kiűzése után a vár a Ráskay-örökösök kezébe került. Házasság útján a Károlyi család lett a gazdája, ők elcserélték a Prónay családdal 1730 körül, akik birtokában maradt 1945-ig.

A romokat az 1730-as években részlegesen lebontották, részben a vár köveiből épült az acsai Prónay-kastély. Noha a vár romos volt, legalább egy kis része egy ideig lakható maradt, erre utal, hogy a manapság is látható gótikus ablakokat már a Prónayak vágatták az egykori várkápolna falába. Az első kutatások is akkoriban zajlottak. A XIX. század elején erdészházat alakítottak ki a várban, de az nem állt fent sokáig. A század közepén a vár már magára hagyott rom volt, melyet kőbányának használtak. 1875-ben Arányi Lajos György rajzokat és leírást készített a romokról.

1954 és 1961 között Jakus Lajos irányításával megerősítették a leomlani készülő tornyot, megtisztították a területet, feltárták a ciszternát. Később a munkálatok abbamaradtak. Részletes régészeti feltárás nem történt.

Ónodi vár / Folytatáshoz kattints a posztra

 A Sajó mentén meghúzódó Ónod település legrégebbi történelmi műemléke a négy sarokbástyás, sok háborút túlélt végvára, az ónodi vár

 A vár a falu és a Sajó között található. Egykor mocsaras környezetéből 5-6 méterre kiemelkedő kavicsos-homokos folyami eredetű teraszon fekszik. A környéken számos folyó és patak (Sajó, Hernád, Hejő, Szinva) található, melyek a középkorban nehezen megközelíthetővé, jól védhetővé tették az árvízmentes kiemelkedésen épült erősséget. A vár a Sajó átkelőhelyét és a kelet felé tartó fontos utakat védelmezte.

A legkorábbi oklevelek tanúsága szerint 1350 körül itt birtokos Cudar főnemesi család tagjai vették körbe erős kőfallal a helybeli plébániatemplomot, hogy abból uradalmi birtokközpontot létesítsenek. A építkezést királyi engedély nélkül kezdte meg Bulchidi Domokos fia, Cudar Péter. Az ő fiai, Simon és Jakab már engedélyt is szereztek Zsigmond királytól. 1413-ra biztosan elkészült, ekkor említik először oklevelek.

A Cudar-család férfiágon való kihalása után Hunyadi Mátyás király 1470-ben a Rozgonyi Jánosnak és fiainak adományozta a környező jobbágyfalvakat összefogó várbirtokot. 1508-ban II. Ulászló királynéi várnak nyilvánította, majd 7000 forintért elzálogosította Tótselymesi Tarcai János ispánnak és fiainak, majd 1511-ben eladta 13000 forintért Ákosházi Sárkány Ambrus pozsonyi főispánnak. Tőle 1514-ben enyingi Török Imre vette meg, aki 1516-ban elcserélte azt Perényi Péter abaúji főispánnal más birtokokért.

A XVI. század fordulópontot jelentett Ónod lakóinak életében, ekkor ugyanis az egyre súlyosbodó török rablótámadások kivédésére a tulajdonos Perényi család – az itáliai Alessandro Vedani hadmérnök tervei szerint – ágyúbástyákkal ellátott erős végvárrá formálta át a már meglévő várat. Erre a két török ostrom miatt is szükség volt (1561, 1582). 1585-ben Báthori István örökölte, majd tőle Losonczy Anna szerezte meg.

A Habsburg hadvezetés által kialakított végvárrendszer első sorába 1596 után lépett, amikor a török szultáni sereg sikeresen megostromolta Eger várát, így a továbbiakban az ónodi katonaságra hárult a Sajó völgyének védelme. 1602-ben az országgyűlés végvárra nyilvánította és elrendelte felújítását. Ezután felsővadászi Rákóczi Zsigmond vásárolta meg.

Az egri és szolnoki törökök 1639 október 10-én váratlanul rajtaütöttek a palánkfallal övezett mezővároson, majd megostromolták a négyszögletű kővárat: a palánkot szétrombolták, a várat felgyújtották, miközben kiszabadították az ott őrzött török foglyokat. A romokat ezután Lorántffy Zsuzsanna 2000 forintos hozzájárulásával Keglovich Miklós kapitány építette újjá. A várat fapalánkkal övezték és kiegészítették egy huszárvárral, így jelentős helyőrség, 400 gyalogos és 500 lovas állomásozhatott benne.

A XVII. század végén kibontakozott kuruc felkelésben többször is gazdát cserélt a katonai szempontból már gyengének számító végvár. 1670-ben I. Rákóczi Ferenc katonái foglalták el, akiktől 1671-ben vette vissza Spandau császári tábornok. 1672-ben a kurucok ismét felgyújtották. A budai pasa és szövetségese, Thököly Imre 1682-ben foglalták el, majd Thököly elrendelte kijavítását. 1685-ben a császári hadsereg újra elfoglalta, 1688-ban török segítséggel ismét Thököly foglalta el, majd felgyújtatta. A várnak katonai szerepe ezután nem volt.

Végzetét 1688-ban a kurucokkal szövetséges, de egyébként mindenfelé rabló, fosztogató krími tatár lovasok okozták, akik felgyújtották az épületeit.

A hegyalja felkelés során a kurucok kétszer is megpróbálták elfoglalni Ónodot, ám mindkétszer súlyos vereséget szenvedtek. Ide érkezett a császári erősítés is Vaudemont és Corbelli vezetésével. Vaudemont Ónodról indult Tokaj és Patak elfoglalására.

1701-ben egy összeírás "puszta-vár"-ként említi. A Rákóczi-szabadságharc idején, 1707-ben tartott ónodi országgyűlést a Sajó áradása miatt nem a várban, hanem a közeli Köröm falu mezején nyitották meg.

A rommá vált ónodi várat rövid ideig gabonaraktárnak használták a helyi lakosok, majd az erődítményt fokozatosan lebontották. A gróf Török család köveinek felhasználásával emelt a faluban kastélyt, majd a római katolikus templom építéséhez használták fel. A kőbányászatot csak a 19. század közepén tiltották meg. Nagyban hozzájárult pusztulásához a Sajó is, melynek 1845-ös és 1855-ös árvizei a falakat alámosták, gyengítették.

Zboró vára / Folytatáshoz kattints a posztra

Bártfától 9 km-re északkeletre a Kamenica-patak völgyében fekszik.

A hagyomány szerint a falut IV. Béla Makó nevű híve kapta adományként a királytól és oda a tatárjárás után várat épített. Valószínűbb azonban hogy Zboró, vagy más néven Makovica várát 1270 körül Biberstein Ottó építtette. Először "Makouicha" néven I. Lajos király 1347. április 26-án kelt oklevelében, majd 1349-ben a jászói konvent oklevelében említik. A falu 1355-ben szerepel először I. Lajos oklevelében "Villam Zbro et in ipsa capellam et molemdinum", azaz Zbro falu kápolnájával és malma összefüggésben. Eszerint már ekkor volt egy fából épített kápolna a faluban, melyet majd 1492-ben is említenek. Egyházilag Zboró egészen a 16. századig Szemelnye filiája volt. 1364-ben szolgálataiért és hűségéért Ónodi Czudar Péter kapta meg királyi adományként Galbatő vámjával együtt. Az új birtokos az uradalom intenzív betelepítéséhez kezdett. Az Erzsébet királyné és Albert király közti viszály idején huszita hadak pusztították az uradalmat. 1470-ben Czudar Jakab halálával kihalt a Czudar család és az uradalom a királyra szállt. 1471-ben Hunyadi Mátyás a várat és uradalmát híveinek a Rozgonyiaknak adta. Még ebben az évben lengyel hadak dúlták fel a vidéket a Mátyás és Kázmér lengyel király közti harcok idején. 1491-92-ben a Mátyás halálát követő trónharcok során újabb lengyel támadás érte a települést, ekkor az egész uradalom elpusztult. 1512-ben az uradalom újra a királyra szállt, aki a Tarczayaknak adta, majd a mohácsi csata után Szapolyai János birtoka lett. Ekkoriban épült a falu első temploma is, melynek építési dátuma nem ismert, a Rozgonyi, vagy a Tarczay család nevéhez fűződik. A templom és a plébánia épülete 1541-ben már biztosan állt. 1540-ben Szapolyai halála után I. Ferdinánd király a birtokot hívei, a Dessewffy, a Péchy és Tachy családok között osztotta fel. A megosztottság 1548-ig tartott, amikor a vár és uradalma királyi adományként Kassa kapitányáé Serédy Gáspáré lett. Az új birtokos a közeledő török veszély hatására a vár megerősítéshez látott, melyhez a korszerű várépítészetben járatos olasz mestereket hozatott. Új lakó és gazdasági épületeket, reneszánsz várpalotát és magas falakat emeltetett. 1571-ben az uradalom Balassa András nógrádi ispáné lett, aki Serédy Gáspár özvegyét Méray Annát vette feleségül. 1601-ben Rákóczi Zsigmond vásárolta meg és rendbe hozatta. Később azonban a község északnyugati végén építtetett várkastélyt magának, itt volt 1666-ban I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona lakodalma. Rákóczi halála után Zrínyi Ilona Thököly Imre felesége lett, így a vár a Habsburg ellenes felkelés egyik erőssége lett. 1684-ben Zrínyi Ilona védte, a Schlutz generális vezette császáriak azonban 1684. október 14-én elfoglalták és lerombolták. A kastély Rákóczi Julianna hozományaként az Aspermont, majd Erdődy családé lett. Az 1800-as évek végén a kastélyban tűzvész pusztított. A várkastély 1914-ben ágyútűzben pusztult el a mellette álló templommal együtt, azóta rom. A falu a 17. század elején építette fel az első kőtemplomát a régi temető területén. A régi fatemplomot Hosszúrét kapta meg, ahol 1787-ig állt. A templomot végül 1655. december 5-én szentelte fel Kisdy Benedek egri püspök képviselője Antiokheiai Szent Margit tiszteletére. 1876. március 23-án a templom tornya és tetőszerkezete egy tűzvészben leégett, de újjáépítették. 1915 őszén az első világháború során újra súlyos károkat szenvedett.

Vályi András szerint "ZBORÓ. Orosz Mezőváros Sáros Várm. földes Urai Gr. Áspermont, és Gr. Szirmay Uraságok, a’ kiknek kastéllyaik jelesítik, lakosai katolikusok, papiros malma, ’s ispotállya is van; határja termékeny, erdeje, legelője, réttye van, piatza közel." 

Fényes Elek szerint "Zboró, Sáros v. tót-orosz m. v. Bártfához északra 1 1/2 mfd., közel a gallicziai szélekhez: 1900 r. kath., 192 g. kath., 5 evang., 198 zsidó lak. Kath. paroch. templom. Synagoga. A város feje a makoviczi nagy uradalomnak, melly hajdan herczegség volt. Ezen uradalmat Serédy Gáspár birta, s ez adá el Rákóczinak 16000 darab aranyért. Később egyetlen leányát Aspermont gr. cs. vezér vévén el, ennek kezére jött; mostani birtokosai pedig gr. Erdődy György és gr. Szirmay család. Van itt két kastély, melyekből a felső bástyákkal kerített, s egy kéttornyu templomot és egy nagy udvart foglal magába. Az udvaron kivül két sorban 100 hársfa áll, mellyek onnan nevezetesek, mivel Rákóczy György minden levél irásánál e szavakat szokta használni: „Datum Zboroviae sub centum tiliis.” A most leirtt várkastély gr. Erdődyé; az alsó egy angol kertrtel együtt gróf Szirmayé. Mind a két udvaron egy patak folyik keresztül. Van itt sok gazdasági épület, papirosmalom, pálinka és sörfőzőház, tehenészet, kórház; a lakosok közt sok csizmadia és timár. – A régi makoviczi vár egy erdős, magas hegy tetejére épittetett, de most omladékokban hever. Azonban bir itt még gr. Csáky Miklós alapitványi tömege is, melly az esztergomi káptalan felügyelete alatt van. Áll e birtok Zboró mezővárosban 500 hold szántóföldből, 80 kapás hegyi rétből, Dubova helységben korcsmából és egy malomból, mind a három helység határában fekvő összesen 1080 hold kiterjedésű erdőből, és Zborón gőzgéppel dolgozó szeszgyárból." 

A trianoni békeszerződésig Sáros vármegye Bártfai járásához tartozott.

A TOKAJI VÁR / Folytatáshoz kattints a posztra

Az első tokaji vár (Kőrév) egy földvár volt, amely a Bodrog jobb partján, aTokaj-hegy oldalában épült fel. Erről így ír Anonymus:

„	A fent említett Tarcal pedig Árpád vezér kegyelméből annak a hegynek a lábánál kapott nagy földet, ahol a Bodrog a Tiszába ömlik; egyszersmind ugyanazon a helyen földvárat emelt, amely most a jelenben a Hímesudvar nevet viseli.	”
– Részlet a Gesta Hungarorumból

A földvár a tatárjárás idején pusztult el. 1283-ban IV. László adott engedélyt a „nyíri nemeseknek” várépítésre. A kővárrá fejlesztett erősséget 1290-ben IV. László megostromoltatta, hogy megszerezze az ellene szervezkedő Aba Amadétől. A vár vagy az ostrom során, vagy nem sokkal utána pusztulhatott el.

Újjáépítése helyett a Bodrog bal partján, az utak ellenőrzésére alkalmasabb helyen épült egy új erősség a 14. század második felében. Ezt 1410-ben említi először oklevél, amikor Zsigmond király Garai Miklós nádor fiának, Jánosnak adományozta. A vár értéke ekkor 12000 forint volt, de Zsigmond még ebben az évben elcseréltette boszniai birtokokra. 1422 körül Lazarevics István szerb despota kapta meg kárpótlásul, majd utóda Brankovics György birtokolta. 1451-ben Hunyadi János, majd Mátyás tulajdonába került, akik modern, négy saroktornyos erősséggé fejlesztették. 1458-ban itt gyülekeztek a környék nemesei, hogy a frissen megválasztott Mátyás mellé álljanak a felvidéki husziták elleni harcokban.

1459-ben (vagy 1469-ben) Mátyás Szapolyai Imrének adományozta, ezután Tokaj az egyre emelkedő család fontos központja lett. Szapolyai Jánost itt jelölték királynak a mohácsi csata után. Szapolyai és Ferdinánd harcaiban a császári csapatok itt arattak győzelmet Szapolyai felett, melynek során a vár falait is megrongálták. Ferdinánd 1527-ben hívének,Báthory Istvánnak adta a várat, ám Szapolyai már 1528 januárjában visszafoglalta, majd 1530-ig még többször gazdát cserélt. Végül Ferdinánd kezére került, aki Serédi Gáspárnak adta azt. Az 1530-as években Szapolyai újabb ostromokkal próbálkozott, melyek közül az 1537-es sikeresnek bizonyult és rövid időre újra ő birtokolta a Tokajt. 1538-ban a két király felosztotta egymás közt a várat és közös őrséget tartottak benne, ám a Serédiek azt a gyakorlatban saját birtokukként kezelték Végül 1541-ben újra megkapták és 1555-ig irányították

A fenyegető török veszély miatt újabb erődítésekre volt szükség, valószínűleg ekkor épült az ún. vasalóbástya.

Serényi Benedek halála után özvegye, Dobó Zsófia nem adta át a várat az arra pályázó Serényi Györgynek és annak támadását várnagya, Némethi Ferenc visszaverte. Némethi megszerezte az örökös, Serédi István feletti gyámságot is, azonban hamarosan János Zsigmond oldalára állt. Tokajt tovább építtette: vélhetően ekkor készült el a kerek és szögletes bástyákkal erősített külső vár. A 2000 fős őrséget János Zsigmond további 1000 lovassal és 600 gyalogossal erősítette meg. Miksa hadvezére, Schwendi Lázár 1565. február 4. és 12. között ostrommal bevette, melynek során Némethi is elesett. A károkat Raminger Jakab várkapitány irányításával helyreállították. Tokaj a Habsburgok egyik legfontosabb magyarországi erősségévé vált, így évtizedeken keresztül modern, bástyás erődítménnyé építették át. Az erődítésekben olasz hadmérnökök, köztük Francesco del Pozzo, Ottavio Baldigara és testvére Giulio Baldigara valamint Cristodoro della Stella is részt vettek. Az építést nehezítették az állandó anyagi gondok és a folyók áradásai által okozott károkat is gyakran kellett helyreállítani. A Tiszán épült hajóhidat például 1591-ben mosta el az áradás.

Bocskai hajdúi 1605-ben szerezték meg Tokajt, miután védőit egy éven keresztül körülzárva kiéheztették. Bocskai halála után újra császári kézbe került, 1607-ben Thurzó György, későbbi nádor vette zálogba 71590 forintért, aki szintén erősítésével próbálkozott. A vár kijavítására a 1609. évi 51. törvény nyolc vármegye lakosságának ingyenmunkáját rendelte el. 1616-ban a nádor fia örökölte, aki Bethlen Gábor erdélyi fejedelem híve volt. Bethlen 1619-ben megtámadta a várat, ahol ekkor a magyarSzent Koronát is őrizték. Végól 1622-ben császár beleegyezésével Bethlen 300000 forintért kiváltotta és saját birtokaihoz csatolta a várat. Ő is tovább építette: az északnyugati bástyát erősítette meg. 1628-ban Bethlen itt tartotta lakodalmát is. Halála után egy ideig özvegye, Brandenburgi Katalin lakott itt, majd visszaadta Ferdinándnak, akitől Homonnai János országbíró kapta meg. Az épületek állapota eddigre annyira leromlott, hogy tulajdonképpen lakhatatlanná vált.

1644-ben I. Rákóczi György hadjáratakor az őrség harc nélkül feladta a várat. Rákóczi felújította a belső épületeket, új külső kaput, csapóhidat és egy Bodrog-hidat építtetett. A megrongálódott kőfalak helyett azonban csak palánk épült. II. Rákóczi György halálával újra császári kézbe került a vár, 1660-ban de Souches tábornok Erdély ellen készülődő serege egy évig táborozott a vár alatt. Egy katonai felmérés és több képi ábrázolás is fennmaradt ebből az időből. Ezekből tudjuk, hogy a két folyón hidak álltak, ezek hídfőit és a város ék alakú sáncok védték. Jakob Holst császári főszállásmester irányította az erődítési munkákat, utána pedig Battmayer, Ssicha és Strasoldo, a kor neves hadi építészei következtek. A belső épületeket, a kaput, a hidat és a két kőbástyát újították meg.

Az 1670. április 10-én kitört felső-magyarországi felkelés során I. Rákóczi Ferenc emberei elfogták a tokaji vár kapitányát,Starhemberg Rüdigert. Ezután Szuhai Mátyás és Szepesi Pál vezetésével 12 000 fős sereg vette ostrom alá a várat, de elfoglalni nem tudták azt. Az ostrom okozta károkat a császáriak gyorsan kijavították, 1673-ban pedig egy nagyobb cölöphidat emeltek a Tiszán. 1678-ban a kurucok újra sikertelenül ostromolták, elvonulásukkor a várost felgyújtották. A kurucok Thököly Imrével tértek vissza, aki 1682-ben elfoglalta a várat. 1685-ben, Thököly bukása és elfogatása után Schultz tábornok visszavette és újra a Habsburgok kezén volt. Egy 1694-es összeírás név szerint 63 magyar és német katonát sorol fel a várőrségből.

1697-ben a hegyaljai felkelés során a felkelők megnyerték Bajusz Gáspárt, a tokaji vár magyar huszárainak parancsnokát, majd július 1-jén, Patak várának bevételével egy időben, Tokaji Ferenc 500 kuruccal rajtaütésszerűen elfoglalta a várat. Várkapitánnyá Tokajit választották. E két vár vált a felkelés fő gócpontjaivá, ám a Bőcs melletti csatavesztés után azokat nem tudták sokáig tartani. Vaudemont császári hadvezér július 17-én utcai harcokban bevette a várost, majd két napig lövette a várat. A felkelők ekkor a Tiszán keresztül elhagyták Tokajt.

II. Rákóczi Ferenc 1703 őszén fogott Tokaj ostromához, ám csak a folyók befagyása után indított első (sikertelen) roham bírta rá a várvédőket a megadásra. Rákóczi 1704 őszén adott parancsot a vár lerombolására, melyet 1705 tavaszáig el is végeztek. A sáncokat széthányták, majd a Bodrogot egy árkon keresztül átvezették a váron. Ennek okaként korábban a bosszút jelölték meg: Rákóczi így vett elégtételt a császáriakon Sárospatak várának feldúlásáért. Mivel ekkorra már szinte az egész ország a fejedelem uralma alatt állt, valószínűbb, hogy a romos állapotú erősség helyreállítását és őrzését nem tudta vállalni, az ellene irányuló esetleges szervezkedések bázisául pedig nem akarta meghagyni. A vár ágyúit Eger ostromához szállították el.

Tokaj vára ezután nem épült fel újra.