Örsúr vára / Folytatás a posztban

Ha tetszik amit látsz, kérlek támogasd az oldalt azzal hogy egy reklámra kattintasz !

Neked csak 1 perc de nekünk segítség ! KÖSZÖNJÜK !!!

  Örsúr vára (más néven Örösúr vára) egy elpusztult földvár a Miskolci-Bükkalja területén, Sály közelében.
A Sálytól 4 km-re északnyugatra a Latorpuszta/Latorút felett fekvő Latorvár-tetőn, ahol három egymás közvetlen közelébe épült erősség található. Az első egy vaskori földvár, a második egy honfoglalás-kori földvár (Örsúr vára), a harmadik pedig a hegy déli oldalán épült Árpád-kori kővár, (Latorvár).

Az Örs vezér leszármazottaiból formálódó Örsúr nemzetség a 10. században a Sajó és az Eger-patak közötti területeket és a Bükk egy részét birtokolta. Anonymus így ír erről a Gesta Hungarorum 52. fejezetében:

„Azután Árpád vezér és nemesei innen felkerekedve a Nyárád vizéig vonultak, s tábort ütöttek a patakok mellett attól a helytől kezdve, amelyet most Kácsnak mondanak. Árpád itt nagy földet adott Ócsádnak (Acsád), Örsúr apjának. Örsúr, a fiú aztán ott, annak a folyónak a forrásánál várat épített, amelyet most Örsúr várának hívnak.”

Örsúr várában talál kerámialeletek alapján építése a 10. századra tehető. Pusztulásának idejéről semmi sem árulkodik, de valószínű, hogy Latorvár építése előtt történt. Ez a vár szolgált az Örsúr nemzetség központjaként, majd annak két részre szakadása után a 13. század közepétől a Váraljai-ág birtokába került, míg a Daróci-ág a szomszédos Kács várát birtokolta. A várhoz tartozó Váralja falu valószínűleg a török korban pusztult el.

A földvár belsejéből, a gerendaközöket kitöltő földből és a sánc alatti rétegből kora vaskori leletek (kerámia, állatcsont, kőeszközök) kerültek elő. Ezek egy erődített vaskori település jelenlétére utalnak. A hegytetőn található sáncmaradványokat Fényes Elek, Kandra Kabos, Karácsonyi János, újabban Györffy György, Nováki Gyula és Sándorfi György azonosította Örsúr várával, mások pedig a közeli Kács várát tekintették a nemzetség központjának. A hegytetőn először 1901-ben végeztek feltárást, melynek során a földvár területéről középkori temető került elő. A sáncokat Gádor Judit vágta át, melynek során egymásba csapolt gerendarács- és rekeszszerkezetekből álló, kívülről kövekkel lazán megerősített sáncot tárt fel. A sánc vöröses színét égés okozta, mely feltehetőleg nem pusztulásához, hanem az építési technológia részeként építéséhez kapcsolódott.

Örsúr háromszög alakú várának területe 2,4 ha, a környező terület felett 70 m-re emelkedik ki. Sánca 780 méter hosszú, magassága 1,5-4 méter között változik. A sánc alapja 11 méter széles, sűrűn egymásba csapolt 15–20 cm széles gerendák építik fel. A sánc belső, 3,5 méter széles része nem égett át, külső, 8,5 méter széles rétege pedig narancsvörös égési nyomokat mutat. A földvár főbejárata a keleti, kisebb bejárata a nyugati oldalon nyílott.

Elhelyezkedése

Örsúr vára Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 47° 58′ 41″, k. h. 20° 38′ 31″

Szabolcsi földvár / Folytatáshoz kattints a posztra

A szabolcsi földvár a Tisza folyó bal partján, a mai Szabolcs település közvetlen közelében található erődítmény, amelyet a régészeti feltárások eredményei szerint 950 körül emeltek.

A Kárpát-medencében letelepülő magyar törzsek egyikének vezéri szálláshelye lehetett. Anonymus szerint Szabolcs vezér építtette a honfoglalás után.

A földvár két oldala a Tisza akkori magaspartján épült, míg a harmadik, leghosszabb oldalon mesterséges folyóágat ástak ki, így az erődítmény szigetként emelkedett ki a környező vizekből. A sáncok szerkezete eredetileg rácshálós rendszerben összecsapolt fagerendákból állt, ezt aztán földdel töltötték ki. A 337 x 225 x 387 méteres háromszög alaprajzú földvár területe 3,3 hektár. A falakon három helyen látható áttörés helyén voltak egykor a kikövezett várkapuk. A belső részen látható mélyedés ciszterna vagy kút lehetett.

Az egységes magyar államot létrehozó István király idejében ez a vidék is a keresztény uralkodó hatalmába került, így benne tartotta székhelyét Szabolcs királyi vármegye ispáni tisztségviselője.

A várat a 11. század második felében megerősítették, a falak magasságát emelték, belső oldalait vastagították, mivel újra és újra feldúlták vidékét a Kárpát-medencébe betörő úz és kun törzsek (1068, 1085, 1091). Az első korabeli forrás a várral kapcsolatban az 1092-es szabolcsi zsinatról emlékezik meg, amikor az Árpád-házi Szent László király elnökletével összeülő egyházi és világi méltóságok elfogadták II. Orbán pápa határozatait.

A középkori oklevelekből ismert a királyi vármegyék politikai felépítése. Élükön az uralkodó által kinevezett ispán állt. Beosztottai a várnagy, aki a várbeliek mindennapjait irányította, valamint a hadnagy, aki országos méretű hadjárat alkalmával vezette a fegyveres szolgálatra kötelezett szabad embereket, a várjobbágyokat. A hatalmi hierarchia legalsó részén a várat kiszolgáló, állattartással, földműveléssel, kisebb mértékben kézművességgel foglalkozó várnépek álltak, de a korai időszakban még létezett a rabszolgatartás intézménye is.

Miután II. Endre király nagyrészt eladományozta a szabolcsi ispánság földjeit is, meggyengült a fegyveres szabadok tábora. Így az országra zúduló tatárjárás idején a mongol lovasseregek elfoglalták és lerombolták Szabolcs várát, mely ezután elvesztette katonai jelentőségét.

A települést és a várat 1266 előtt királyi adományul a Szentemágócs nemzetség egyik ága kapta, amely aztán innen Szabolcsinak is nevezte magát, és 1380-ig volt itt birtokos.

A 18. századtól a vár belső részében volt a falu temetője. 1896-ban millenniumi emlékművet emeltek a vár egyik falán. 1996-ban, a honfoglalás millecentenáriuma alkalmából a bejáratnál elhelyezték Szabolcs vezér szobrát.

Elhelyezkedése

Szabolcsi földvár Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 48° 10′ 17″, k. h. 21° 29′ 23″

Szolnoki vár / Folytatáshoz kattints a posztra

Szolnok az Alföld közepén található, fontos vízi és szárazföldi csomópontok kereszteződésénél alakult ki a 10-11. században. A vízi szállítás, a sóút felügyelése, a tiszai fakereskedelem, valamint Buda és Erdély között létesült hadi utak, valamint a főváros közelsége (100 km) miatt a török hódítás korában, az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban, a Tanácsköztársaság idején, a második világháborúban és 1956-ban megmutatkozott a hely jelentősége. Nem véletlen, hogy ma is jelentős katonai támaszpont található itt. Hasonló okok miatt fejlesztették fel 1551–52-ben is az addig csak palánkvárként létező várat. Feladata a török hadak feltartóztatása és az akkori ország gerincének, a Felvidéknek védelme lett volna. A szolnoki vár ma már gyakorlatilag nem látható, nyomai sem maradtak, hacsak nem a mai Zagyva-ág, ami a Tiszába torkollik. Már az Árpád-korban is állt földvár a Tisza és a Zagyva torkolatánál, a tulajdonképpeni palánkvár kiépítésére azonban csak 1551-ben került sor. A törökök, majd a 17. században császári várkapitányok még bővíttették a várat, azonban a Rákóczi-szabadságharc után végképp az enyészet jutott osztályrészéül. Köveit építkezésekre hordták szét.

Szolnoknak a végvárrendszerben betöltött fontos szerepét a térképre tekintve érthetjük meg. A törökök számára, Temesvár és a Duna-Tisza-Maros szögének elfoglalása után, mindössze Szolnok és Eger vára maradt mint jelentős akadály a királyi Magyarországgal szemben. Magyar, erdélyi, bécsi hírszerzők jelentették 1552 júniusa óta, hogy a törökök Temesvár eleste után előbb Szolnok, majd Eger ostromára indulnak. Az említett két vár elfoglalása erős érdekében állt a budai basának, Alinak. Miután a legjelentősebb síksági erődök elestek, II. Szulejmán szultán utasította Ahmedet, Alit és Mohamedet, hogy hadaikat a két végvár ellen vezényeljék.

A régi szolnoki földvár helyén I. Ferdinánd utasítására 1550-51-ben, a török veszély miatt, Szolnokot városfallal vették körbe (részben Dobó István terve szerint), várát megerősítették, élére Nyáry Lőrincet nevezték ki. Az építés főszervezője Nicolaus Salm generális volt, a munkaerőt helyi és odavezényelt hadinépek, valamint nagyszámú jobbágy adták. Bár használtak követ is, az 1552-es vár szerkezetét a korabeli dokumentumok szerint talajba levert gerendák közé döngölt agyagos föld (palánk) képezte. A rézkarcokon látható, hogy a szabálytalan négyszög alaprajzú, sarkain egy-egy ágyúrondellával biztosított végvárt kiterjedt várárok vette körül. A vár fülesbástyákkal való kiegészítése csak magát a tényleges várat érintette és csak a török kiűzése során kerülhetett sor e toldásra, ahogy az a különböző korok metszetein egységesen jól nyomon követhető.

Nyáry parancsnoksága alá 1400 főnyi spanyol, német, cseh és kis számú magyar katona tartozott. A vár 24 ágyúval, 3000 puskával, 800 mázsa lőporral és nagy mennyiségű élelmiszerrel volt felszerelve. A munkálatokat 1552 nyarán megkezdték, és nagy sietséggel haladtak. Megásták a Zagyva mai torkolati szakaszát, ami tehát nem az eredeti medre a Zagyvának. Az eredeti mederrész mára feltöltődött és mindössze egy kisebb tó maradt belőle a mai MÁV-kórház előtt. Ma úgy ismert, mint az egykori várárok maradványa.

1552. szeptember 2-án Ahmed Ali basa 40 000 fős serege ostromzár alá vonta a várat. Először a német zsoldosok foglalkoztak a szökés gondolatával, mégis, a magyar naszádosok szöktek meg legelőször. Szeptember 3-án, éjjel, a magyar és spanyol lovasok átúsztattak a Tiszán, majd a naszádosok visszatértek a gyalogosokért. 1552. szeptember 4-én éjszaka a zsoldosok elmenekültek, sorsára hagyva a várat. A várkaput reggelre nyitva hagyták, Nyáry Lőrinc és a hozzá hű 50 hajdú fogságba estek.

Mekcsey a következőket írta húgának négy nappal a török előhadnak Egerbe érkezése előtt:

„…egyebet nem írhatok… hanem mindennap fejünkre várjuk az súlykot, mert immár Szolnokot is megadták az árulók.”

Ahmed és Mohamed mintegy 2000 fős helyőrséget hagyott Szolnok várában, mielőtt Eger ellen indultak.

A várat a törökök 1685-ig megszállva tartották.

A TOKAJI VÁR / Folytatáshoz kattints a posztra

Az első tokaji vár (Kőrév) egy földvár volt, amely a Bodrog jobb partján, aTokaj-hegy oldalában épült fel. Erről így ír Anonymus:

„	A fent említett Tarcal pedig Árpád vezér kegyelméből annak a hegynek a lábánál kapott nagy földet, ahol a Bodrog a Tiszába ömlik; egyszersmind ugyanazon a helyen földvárat emelt, amely most a jelenben a Hímesudvar nevet viseli.	”
– Részlet a Gesta Hungarorumból

A földvár a tatárjárás idején pusztult el. 1283-ban IV. László adott engedélyt a „nyíri nemeseknek” várépítésre. A kővárrá fejlesztett erősséget 1290-ben IV. László megostromoltatta, hogy megszerezze az ellene szervezkedő Aba Amadétől. A vár vagy az ostrom során, vagy nem sokkal utána pusztulhatott el.

Újjáépítése helyett a Bodrog bal partján, az utak ellenőrzésére alkalmasabb helyen épült egy új erősség a 14. század második felében. Ezt 1410-ben említi először oklevél, amikor Zsigmond király Garai Miklós nádor fiának, Jánosnak adományozta. A vár értéke ekkor 12000 forint volt, de Zsigmond még ebben az évben elcseréltette boszniai birtokokra. 1422 körül Lazarevics István szerb despota kapta meg kárpótlásul, majd utóda Brankovics György birtokolta. 1451-ben Hunyadi János, majd Mátyás tulajdonába került, akik modern, négy saroktornyos erősséggé fejlesztették. 1458-ban itt gyülekeztek a környék nemesei, hogy a frissen megválasztott Mátyás mellé álljanak a felvidéki husziták elleni harcokban.

1459-ben (vagy 1469-ben) Mátyás Szapolyai Imrének adományozta, ezután Tokaj az egyre emelkedő család fontos központja lett. Szapolyai Jánost itt jelölték királynak a mohácsi csata után. Szapolyai és Ferdinánd harcaiban a császári csapatok itt arattak győzelmet Szapolyai felett, melynek során a vár falait is megrongálták. Ferdinánd 1527-ben hívének,Báthory Istvánnak adta a várat, ám Szapolyai már 1528 januárjában visszafoglalta, majd 1530-ig még többször gazdát cserélt. Végül Ferdinánd kezére került, aki Serédi Gáspárnak adta azt. Az 1530-as években Szapolyai újabb ostromokkal próbálkozott, melyek közül az 1537-es sikeresnek bizonyult és rövid időre újra ő birtokolta a Tokajt. 1538-ban a két király felosztotta egymás közt a várat és közös őrséget tartottak benne, ám a Serédiek azt a gyakorlatban saját birtokukként kezelték Végül 1541-ben újra megkapták és 1555-ig irányították

A fenyegető török veszély miatt újabb erődítésekre volt szükség, valószínűleg ekkor épült az ún. vasalóbástya.

Serényi Benedek halála után özvegye, Dobó Zsófia nem adta át a várat az arra pályázó Serényi Györgynek és annak támadását várnagya, Némethi Ferenc visszaverte. Némethi megszerezte az örökös, Serédi István feletti gyámságot is, azonban hamarosan János Zsigmond oldalára állt. Tokajt tovább építtette: vélhetően ekkor készült el a kerek és szögletes bástyákkal erősített külső vár. A 2000 fős őrséget János Zsigmond további 1000 lovassal és 600 gyalogossal erősítette meg. Miksa hadvezére, Schwendi Lázár 1565. február 4. és 12. között ostrommal bevette, melynek során Némethi is elesett. A károkat Raminger Jakab várkapitány irányításával helyreállították. Tokaj a Habsburgok egyik legfontosabb magyarországi erősségévé vált, így évtizedeken keresztül modern, bástyás erődítménnyé építették át. Az erődítésekben olasz hadmérnökök, köztük Francesco del Pozzo, Ottavio Baldigara és testvére Giulio Baldigara valamint Cristodoro della Stella is részt vettek. Az építést nehezítették az állandó anyagi gondok és a folyók áradásai által okozott károkat is gyakran kellett helyreállítani. A Tiszán épült hajóhidat például 1591-ben mosta el az áradás.

Bocskai hajdúi 1605-ben szerezték meg Tokajt, miután védőit egy éven keresztül körülzárva kiéheztették. Bocskai halála után újra császári kézbe került, 1607-ben Thurzó György, későbbi nádor vette zálogba 71590 forintért, aki szintén erősítésével próbálkozott. A vár kijavítására a 1609. évi 51. törvény nyolc vármegye lakosságának ingyenmunkáját rendelte el. 1616-ban a nádor fia örökölte, aki Bethlen Gábor erdélyi fejedelem híve volt. Bethlen 1619-ben megtámadta a várat, ahol ekkor a magyarSzent Koronát is őrizték. Végól 1622-ben császár beleegyezésével Bethlen 300000 forintért kiváltotta és saját birtokaihoz csatolta a várat. Ő is tovább építette: az északnyugati bástyát erősítette meg. 1628-ban Bethlen itt tartotta lakodalmát is. Halála után egy ideig özvegye, Brandenburgi Katalin lakott itt, majd visszaadta Ferdinándnak, akitől Homonnai János országbíró kapta meg. Az épületek állapota eddigre annyira leromlott, hogy tulajdonképpen lakhatatlanná vált.

1644-ben I. Rákóczi György hadjáratakor az őrség harc nélkül feladta a várat. Rákóczi felújította a belső épületeket, új külső kaput, csapóhidat és egy Bodrog-hidat építtetett. A megrongálódott kőfalak helyett azonban csak palánk épült. II. Rákóczi György halálával újra császári kézbe került a vár, 1660-ban de Souches tábornok Erdély ellen készülődő serege egy évig táborozott a vár alatt. Egy katonai felmérés és több képi ábrázolás is fennmaradt ebből az időből. Ezekből tudjuk, hogy a két folyón hidak álltak, ezek hídfőit és a város ék alakú sáncok védték. Jakob Holst császári főszállásmester irányította az erődítési munkákat, utána pedig Battmayer, Ssicha és Strasoldo, a kor neves hadi építészei következtek. A belső épületeket, a kaput, a hidat és a két kőbástyát újították meg.

Az 1670. április 10-én kitört felső-magyarországi felkelés során I. Rákóczi Ferenc emberei elfogták a tokaji vár kapitányát,Starhemberg Rüdigert. Ezután Szuhai Mátyás és Szepesi Pál vezetésével 12 000 fős sereg vette ostrom alá a várat, de elfoglalni nem tudták azt. Az ostrom okozta károkat a császáriak gyorsan kijavították, 1673-ban pedig egy nagyobb cölöphidat emeltek a Tiszán. 1678-ban a kurucok újra sikertelenül ostromolták, elvonulásukkor a várost felgyújtották. A kurucok Thököly Imrével tértek vissza, aki 1682-ben elfoglalta a várat. 1685-ben, Thököly bukása és elfogatása után Schultz tábornok visszavette és újra a Habsburgok kezén volt. Egy 1694-es összeírás név szerint 63 magyar és német katonát sorol fel a várőrségből.

1697-ben a hegyaljai felkelés során a felkelők megnyerték Bajusz Gáspárt, a tokaji vár magyar huszárainak parancsnokát, majd július 1-jén, Patak várának bevételével egy időben, Tokaji Ferenc 500 kuruccal rajtaütésszerűen elfoglalta a várat. Várkapitánnyá Tokajit választották. E két vár vált a felkelés fő gócpontjaivá, ám a Bőcs melletti csatavesztés után azokat nem tudták sokáig tartani. Vaudemont császári hadvezér július 17-én utcai harcokban bevette a várost, majd két napig lövette a várat. A felkelők ekkor a Tiszán keresztül elhagyták Tokajt.

II. Rákóczi Ferenc 1703 őszén fogott Tokaj ostromához, ám csak a folyók befagyása után indított első (sikertelen) roham bírta rá a várvédőket a megadásra. Rákóczi 1704 őszén adott parancsot a vár lerombolására, melyet 1705 tavaszáig el is végeztek. A sáncokat széthányták, majd a Bodrogot egy árkon keresztül átvezették a váron. Ennek okaként korábban a bosszút jelölték meg: Rákóczi így vett elégtételt a császáriakon Sárospatak várának feldúlásáért. Mivel ekkorra már szinte az egész ország a fejedelem uralma alatt állt, valószínűbb, hogy a romos állapotú erősség helyreállítását és őrzését nem tudta vállalni, az ellene irányuló esetleges szervezkedések bázisául pedig nem akarta meghagyni. A vár ágyúit Eger ostromához szállították el.

Tokaj vára ezután nem épült fel újra.