Füleki vár / Folytatáshoz kattints a posztra

Történészek szerint a 12. században a mai vár helyén már fából készült erődítmény állt, a várat úgy emlegetik mint amelyik átvészelte a tatárjárást (mai helyesírásra átírva): „…Vártuk az egyház és a Szentatya segítségét, hogy a dunai átkelőkön szembe találjuk magunkat Krisztus nevének ellenségeivel. Végül a Duna befagyott és szabad utat kaptak felénk. Rossz szándékkal átjöttek a Dunán, hogy tökéletesítsék az ördög művét. De mi sokan voltunk fölfegyverezve és meghúztuk magunkat Esztergomban, Győrben,…, a másik oldalon pedig Pozsonyban, Nyitrán, Komáromban, Füleken és más erődítményekben.” (részlet a „Magyarok a pápának“ című levélből).

Egy 1246. január 10-én kelt királyi oklevélben szerepel először Fülek, annak kapcsán, hogy a várat és tartozékait IV. Béla elkobozza akkori garázdálkodó urától, a Kacsics nemzetségbeli Folkustól (Fulkó), s odaajándékozza a Pok nemzetségből származó Móricnak. Fulkó a tatárjárás idején haranggal csalogatta magához a tatárok elől menekülőket, akiket aztán kirabolt és megölt. Tény, hogy meggyilkolta a rokonát is, amiért aztán a király (istenítéletként) párbajra ítélte, de barátai közbenjárására kegyelmet kapott. Ennek ellenére folytatta a gaztetteit; hamis pénzt veretett, a királyt sértegette stb., aki mindezt megelégelve arra ítélte, hogy meztelenül párbajozzon egy harcossal. Fulkó azonban a börtöntársával megölte az őröket és megszökött. Magányosan élt, amíg öngyilkosságot nem követett el.

A vár alatti települést 1255-ben említik a források, 1262-ben már anyaegyháza is volt. Fülek 1423-ban városi privilégiumot kapott. A várat a fent említett urak birtokolják, míg 1453-ban Zsigmond király a Perényieknek adta bérbe. 1438-ban Erzsébet királynő tulajdonában volt, aki 1440-ben védelmi célokra megerősíttette. Mátyás király hada 1483-ban bevette a már erődítménnyé emelt várat. Mátyás halála után, 1490-ben a vár vezetését Ráskai Balázsra bízták. A középkori Fülek, – a vár és a város – volt a királyé, a királynőé, Csák Mátéé, volt királyi adomány és zálogbirtok, például a Perényieké, akiktől Mátyás király erővel vette vissza. Mohács után megnőtt Fülek jelentősége. Akkori ura, Bebek Ferenc megerősítette a várat, de 1554-ben a török elfoglalta és 39 évig innen sarcolta a környék falvait, sőt, a bányavárosokat is, amelyeknek a kapuja Fülek volt.

Ráskai Balázs lányát Bebek Ferenc vette feleségül és nászajándékba a várat kapta. Bebek gondoskodott a várról és az olasz Alessandro da Vedano tervei alapján egy erős katonai erődítménnyé építtette át, 1551-ben. A régi vár egy középső várrésszel és két új, ötszögalapú bástyával, valamint egy 6 méter vastag fallal bővült, amelyben ágyúkat helyeztek el. Továbbá hozzáépítettek egy falat, amely körülvette az egész várat, két kör alakú bástyával, amelyeknek feladatuk az volt, hogy védelmezzék a vár alsó és középső területeit. Ez a két bástya 10 m mély árokkal volt körülvéve és csapóhídon keresztül lehetett bejutni a várba, amit végül a törökök – árulással – 1554. június 16-án mégis bevettek.

A török hódoltság alatt

A törökök az elfoglalt területet az Oszmán Birodalomhoz csatolták. Az ostrom után a hódítók megerősítették a várfalakat, s Szokoli Musztafa vezetése alatt minaretet, virágos- és zöldséges kerteket, a karavánoknak istállókat, üzleteket, műhelyeket emeltek, valamint tökéletesítették a vízvezetéket és a kutakat. 1556–57-ben a várban 49 janicsár, 177 lovaskatona és 89 „aszab” (gyalogos katona) tartózkodott.

Ezek az adatok az 1568–69-as évekre sem sokat változtak, azzal a kivétellel, hogy 56 ágyúst (topcsi) is kiképeztek. 1554–1593 között 10 bég váltotta egymást: Kara Hamza (1556-ig), Velidzsan (1562-1564), Arszlán (1564), Mehmed (1575), Has(s)zán (1576), Mahmud (1579), Korkud (1579-1590), Ali (1591) és Juszuf (1593). Fülek hosszú időre a török alaptábora lett. Fennmaradt minden levél, amit Kara Hamza, a fekete bég 1556. április 14-én a Zólyom-környéki falvaknak küldött. Részlet egy ilyen levélből:

„Nektek városiaknak, akik a zólyomi vár alatt éltek írom és parancsolom, hogy döntsétek el, hogy fogtok-e adót fizetni vagy sem. Mert ha nem akartok, akkor tudjátok meg, hogy leigázom és porrá égetem városotokat, benneteket pedig rabszolgaságra ítéllek. Jól jegyezzétek meg, milyen közel voltam a városotokhoz és mennyi zólyomi katonának vettem a fejét…” (1591-es idézet) Értelemszerűen, a falvak inkább kifizették az adót. A törökök 1562-ben nyomultak be Murány környékére. Ferhard Haszán bég leigázta Krasznahorka és Miskolc környékét is. Amikor 1580-ban a dobsinaiak nem voltak hajlandók adót fizetni, a bég martalócaival 1584. október 14-én kirabolta, majd fölégette a várost és 350 embert elhurcolt, akiket a füleki nyilvános piacon, 2000 keresztény között adtak el rabszolgának nemre és korra való tekintet nélkül.

Fokozatosan foglalták el a környező várakat. Habár Várgede ellenállt egy darabig (1560), de úgy mint Füleken, a törökök ott is azt az időt használták ki, amikor a legkevesebben voltak a várban (1571). Már 1566-ban elfoglalták Hajnácskő várát, Várgedének se maradt más választása, minthogy megadja magát. Viszont ebből a várból nem volt semmi hasznuk a törököknek, úgyhogy lerombolták. A salgói várat még 1554-ben elfoglalták, nem sokkal a a füleki ostrom után. Egyedül a somoskői vár maradt szabad, még 22 éven keresztül, csak 1576-ban, a várkapitány, Modolóczi Miklós rövid csata után adta föl.

A felszabadítás

A vidék nemesei által támogatott császári hadsereg 1593-ban szánta el magát az ellencsapásra, azt is csak azért, mert az Oszmán Birodalom főereje más térségekbe volt koncentrálva. 1593. november 10-én Tieffenbach Kristóf vezetésével a császári hadsereget Fülekre helyezték. November 24-re pedig Pálffy Miklós 7000 katonával sietett a sereg megsegítségére, megint csak azt az alkalmat használva ki, amikor nem volt jelen a vár kapitánya, Ofressus, és 4000 keresztény katona megtámadta a várat. A törökök csak nagy nehézségek árán tudtak ellenállni, de végül 1593. november 27-én visszahúzódtak a vár fölső részébe, ahol is megadták magukat. Ezek után 300 török család maradt még önszántából a vár körül. Kisebb alakulatok minden nehézség nélkül fölszabadították még a salgói és a somosi várat is.

A Habsburg Birodalom részeként

A vár fölszabadítása után, 1598-ban Sorényi Mihály, 1599-ben pedig Honorius Tonhauser volt a várkapitány. A 17. század Fülek fénykora. Ebben az időben politikai és katonai fellegvárnak számított. Ide menekültek a nemesek a veszélyeztetett területekről. Itt üléseztek Heves, Pest, Szolnok és Csongrád megye elöljárói. Nemcsak Nógrád, hanem a szomszédos hódoltsági területek székhelye, stratégiai fontosságú királyi végvár is volt ekkor. A Habsburg-uralom ideje alatt mindennaposak voltak az egyes érdekcsoportok közötti viszályok, harcok, mégpedig Bocskai István (1557-1606), Bethlen Gábor (1580-1629) és I. Rákóczi György (1593-1648) között. 1604-ben a császári hadsereg megpróbálta kiszorítani Bocskait a Felvidék keleti részéről. A felkelők egyik ága Rhédey Ferenc (füleki várkapitány, az angol királyi családba beházasodott Clodina őse) vezetésével elfoglalták Gömört és Kishontot, majd 1604 decemberében beértek a füleki vár alá. Csakhogy a várat jól fölfegyverzett katonák őrizték, úgyhogy továbbmennek Krupina és Besztercebánya felé.

1605 márciusában a janicsárokkal együtt visszatértek elfoglalni Füleket. A felkelés visszaszorításával 1607-től Bosnyák Tamás volt megbízva. 1615. május 4-én szörnyű tűz pusztította el a várat és a várost, de 1619-re helyre tudták állítani.

1619 szeptemberében Bethlen Gábor felkelése idején a várost újra elfoglalták, ám belső viszályok miatt a császári hadsereg Szécsi György segítségével újra visszafoglalta Füleket és Szécsényt. Az akkori várkapitány, aki egyébként maga is Bethlen követője volt, segített bevenni a várat, 1621. április 9-én, a király részére. Egy nappal ezután meghalt és helyét Rhédey vette át.

Bethlen még próbálkozott a füleki, valamint az érsekújvári vár bevételével (10 000 katonával), de végül föladta tervét. II. Ferdinánd király újra Bosnyákot tette meg kapitánynak és 1630-tól a vár tulajdonosa Bosnyák Judit lesz. Fülek mint Nógrád központja ezekben az időkben élte a virágkorát. Evangélikus gimnáziumot alapítanak, fejlesztik a kézművességet és az ipart. Egy közeli dombon (Vöröskőn) és Őrhegyen megfigyelő bástyákat emelnek, Losonc irányába. A városban négy nagyobb építmény állt: a monumentális evangélikus templom, két harangtoronnyal és parókiával, a római-katolikus templom kolostorral, két török építmény és két közfürdő, iskolák és a mai gimnáziumnak otthont adó kastély, valamint további emeletes házak. A vár alatt működő evangélikus gimnáziumot 1645-ben, Rákóczi György hadjáratai idején helyezték át Osgyánba. Valósághű makettet készített 1670-ben egy francia mérnök (Johann le Dentu) a városról.

Ezen építmények többsége 1682-re nem maradt fenn. Érdekes lenne ásatásokat végezni a város mai területén. I. Rákóczi György felkelése idején az akkori várkapitány, Wesselényi Ferenc a királyi gárda oldalára állt. 1648-ban Rákóczi meghalt és ezzel befejeződött a 30 éves háború. 1650 és 1664 között a kapitány Wesselényi Ádám, viszont a főkapitány 1657-től báró Koháry I. István volt. 1652-ben a vár katonai állományát 197 német gyalogos, 300 huszár, 150 hajdú és 25 ágyús képezte.

Az 1667-es évben Koháry báró fia, a császár hűséges követője, Koháry II. István lett a várkapitány. 1672-ben megerősíttette a várat, mintha megérezte volna, hogy szükség lesz rá. Az ő kapitánysága alatt egy másik felkelés volt készülőben, mégpedig gróf Thököly Imre vezetésével. Az Oszmán Birodalom, amely mellesleg a Habsburgok legnagyobb ellensége volt, Thököly segítségére hatalmas hadsereget küldött, de úgy, mintha a vár védelmére küldené. Ezt Thököly kihasználva átpártol a törökhöz. A török-kuruc csapatok 1678-ban támadták meg Füleket, de sikertelenül. 1682-ben még egyszer megpróbálták, ez megpecsételte a város sorsát. Augusztus 22-én az első török-kuruc alakulatok körülvették a várat és számuk napról napra csak nőtt. Megkezdődött az ostrom. A füleki vár értékét bizonyítja az is, hogy ilyen hatalmas sereget küldött Thökölynek a török szultán. Összesen 60 000 katona ostromolta a várat (Bél Mátyás szerint 100 000). A várvédők száma 4000 volt, a város lakosságát is beleértve.

Thökölyék 20 000 tallérral lefizettek egy Braka András nevű parasztot, hogy gyújtsa fel a házát. Az őröknek kellett volna jelenteniük a tüzet és ezalatt támadták volna meg a várat. Ám a várkapitány ezt megtudta, Brakát felakasztatta és négyfelé vágatta.

Az ostromot Mikes Mátyás szemtanú naplója alapján rekonstruáltuk: szeptember 3-a hajnalán hullottak az első gránátok a várra. Reggel fél hatra a városnak több részét tűz borította, kilencre pedig már az egész lángolt. Szejdi pasa északról, Ibrahim pasa pedig a keleti részről bombázta a várat. A város és a vár déli oldaláról Apafi Mihály és Teleki Mihály generálisok támadtak. Koháry beljebb húzódott a várba. Csata csatát követett és a védők egyre fáradtabbak voltak. A végkimerültség határán Petróczi, Szirmay és Kezer fölszólították Koháryt, hogy adja föl a várat.

A vár segítségére siettek Nácsy, Csont és Kakukk Gergely alakulatai is. Az esély a vár megmentésére mégis napról napra csökkent, ezért a vár legénysége háborogni kezdett. Viszont a kapitány, mint aki vak, nem akarta észrevenni, hogy a legénység már nem bírja erővel. Csak akkor eszmélt föl, amikor le akarták őt is dobni a várfokról. Ennek ellenére Koháry a várat soha nem akarta föladni és akár a saját testével is védte volna. Akarata ellenére, két hét múlva, 1682. szeptember 10-én a legénység mégis föladta.

A törökök felrobbantották az egész várat. Az egész várost a földdel tették egyenlővé. Fontos iratok és levelek égtek el, valamint a legtöbb városi épület. 1682. szeptember 16-án Ibrahim pasa levelet küldött Thökölynek, amelyben kinevezte a birodalom királyának. A szultán is elküldte neki a királyoknak járó szimbolikus jeleket: palástot, kardot, buzogányt, zászlót és koronát. Thököly az utolsó pillanatban viszont meggondolta magát és nem fogadta el a kinevezést. Továbbra is „csak” a birodalom urának tartotta magát.

A várost annyira lerombolták, hogy csak hosszú idő múlva és sok munkával tudták újjáépíteni. Ha a várat már nem is, de sikerült felhúzniuk egy kastélyt. 1696-ban már csak 24 nemesi, 8 tiszti, 13 katonai ház és egypár bódé a szegényeknek és az özvegyeknek állt. Fülek történelmi szerepe itt véget ért. Birtokosa, gróf Koháry István (országbíró) hősies hazafisága révén magasra emelkedett a ranglétrán, sőt költőként is jeleskedett. 1694 és 1727 között barokk stílusú, római katolikus templomot és ferences rendházat építtetett Füleken. A ma is álló barokk épület, főleg belső berendezése révén értékes műemlék. A mellette lévő kolostor is fennáll. A ferencesek jelenléte Füleken 1513-tól - kisebb megszakításokkal - folyamatosnak mondható. Ugyancsak 18. század eleji a Koháry–kúria, amit a róla elnevezett 47. sz. Koháry István cserkészcsapat apránként, folyamatosan rendbe hozott. A füleki Koháry-uradalom később, házasság által Coburg hercegé lett. Füleken és környékén voltak birtokaik a Berchtold és Cebrián grófoknak is. Barokk kastélyuk később a Stephani, majd Herold családé lett. Jelenleg, gyönyörűen fölújított külsővel, a gimnáziumnak ad otthont.

A 19-20. században

A klasszicista stílusú, egykori Cebrián-kúriában sokáig kisebb szakorvosi rendelőintézet működött. Mára az elkótyavetyélt ingatlan külföldi tulajdonosai hagyják az enyészetnek, mivel az orvosok az irreális bérleti díj megfizetése helyett szétszóródtak a városban, vagy Losocra települtek át. 1845-ben Petőfi felrótta a fülekieknek a savanyú bort és azt, hogy a vár vérrel öntözött köveivel töltik fel az utcákat… A mesteremberek és szőlőtermesztők csendes kis városa a századfordulóra ipari központtá fejlődött a téglagyár és főleg az 1908-ban alakult zománcárugyár révén. Ez utóbbi túlélte az 1930-as évek gazdasági válságát is. 1945 után Kovosmalt n.v. néven a járás legnagyobb ipari üzeme volt (5000 főt alkalmazott) a rendszerváltást követő széthordásáig.

Az ásatásokat Kalmár dr. a vár középső részével kezdte. A következőkben a fölső udvaron 6 helyiséget tárt föl. Kitisztította a gabona tárolására használt helyiséget és egy kemencét, amelyben valamikor kenyeret sütöttek. A vár középső részén egy víztározót, egy kutat és 3 ágyúállást kutattak át. Északnyugati részén cserépedény-kiégető kemencét találtak. Az ásatásokat a háború szakította félbe.

Leletek: a várban számos kerámiacserepet találtak, amelyek valószínűleg edényekből, poharakból és kályhákból valók. Továbbá leltek még pipákat, kalapácsot, fúrókat, baltát, csákányokat, kaszát, lapátot stb. A fontos leletek közé tartoznak még: különböző kések, kőműveskanál, étkészletek, ollók, török mécsesek. A személyes tárgyak közül talán az ékszereket és az érméket érdemes megemlíteni. Fegyvereket szintén találtak: ágyúgolyó-maradványok, török kopjahegyek, harci balták, bárd, lándzsa, szablya, török jatagánok és puskacsövek, vas- és ólom puskagolyók és a hozzájuk tartozó öntőformák. Tömérdek mennyiségű ágyúgolyót is találtak, valamint az ágyú tisztításához szükséges kellékeket, amelyek ma a krasznahorkai múzeumban tekinthetők meg. A lovasságtól főleg patkók maradtak fenn. A második világháború után Budapestről a Pozsonyi Nemzeti Múzeumba szállították át a leleteket, ahonnan nyilvántartásba vételük után, Fülekre kerültek vissza. A vár rekonstruálását az 1970-es években kezdték el. Felújították az ún. Bebek-tornyot, ami egyébként a legjobb állapotban maradt meg, az óratornyot és az ágyúk helyét, a vár középső részén. Szükséges lenne a Perényi-bástya és az őrtorony rekonstruálása is. Érdemes lenne teljesen rendbe hozni óratornyot és befedni, hogy ne menjen még jobban tönkre. Felújítás alatt állnak a fából készült lépcsők is, bár gyakran vandalizmus áldozatává válnak. A vegetáció, a kis fák gyökerei és a gaz szintén komoly károkat tehetnek a vár egyes részeiben, ami 1993 óta látogatható.

Füzéri Vár / Folytatáshoz kattints a posztra

A füzéri vár egy középkori, tatárjárás előtti vár Füzér település központjában, 170 m magasan a falu felett, a Zempléni-hegység legkeletibb részén a Zempléni Tájvédelmi Körzetben.

Építésének pontos ideje ismeretlen, de valószínűleg az itt birtokos Aba nemzetség egyik tagja, a Füzéry család őse, Zaránd építtette.

A várat 1264-ben említik először hivatalos oklevélben, majd egy 1270-ben kelt újabb oklevél egyik utalása alapján bizonyossá tehető, hogy a vár II. András halálakor (1235) már állt, illetve 1235 előtt a király birtokába került.

IV. Béla 1262-1263 körül kedvenc lányának, Anna hercegnőnek adta Füzért, és a hozzá tartozó uradalmat, de később, 1264-ben IV. Béla fia, István herceg, apja ellen harcolva elvette azt a királyhoz hű Anna hercegnő tulajdonából. IV. Béla megpróbálta ostrommal visszafoglalni fiától a várat, de István várnagya, Füzéry Mihály visszaverte seregével a támadást.

Az 1270-ben V. Istvánként trónra lépő herceg a várat Rosd nemzetségbeli (Füzéry) Mihálynak és Demeternek adományozta.

1285 után a vár Aba Amadé birtokába került. A rozgonyi csata (1312) után Károly Róbert elkobozta a várat és Drugeth Fülöpöt nevezte ki várnaggyá.Luxemburgi Zsigmond király előbb elzálogosította, majd 1389-ben Perényi Péter fiainak adományozta a várat. A Perényiek a 15. és a 16. században jelentős építkezéseket folytattak Füzéren. A család birtoklása idején az 1440-es évek közepén a vár átmenetileg Pálóczy László királyi ajtónálló mester kezébe került, de a Füzéryek földbirtokai háborítatlanok maradtak.

Az 1480-as években Mátyás király összetűzésbe került a Perényi családdal és kiűzte Perényi Istvánt a füzéri várból, de később visszaadta a várat Perényi Imre nádornak. 1526-ban Perényi Péter koronaőr Szapolyai János koronázása után, ahelyett, hogy szokott helyére, a visegrádi várba vitte volna a Szent Koronát, Füzérre szállíttatta és legalább egy évig ott rejtegette. Perényi Péter erődítési munkálatokat végeztetett Füzéren, fia, Perényi Gábor az 1560-as években a palotaszárnyakat építtette át reneszánsz stílusban.

1567-ben, Perényi Gábor halála után a Báthoryak szerezték meg a birtokot.1603-ban Báthory Erzsébet révén a Nádasdy család kezére jutott. 1626 körül rövid időre Bethlen Gábor csapatai szállták meg. 1654-ben elzálogosítás útján Mosdóssy Imre, majd 1668-ban Bónis Ferenc kezére jutott, végül a királyi kincstár kezelésébe került.

A Kamara német őrséget rakott a várba, de kevéssé törődött az erődítmény állapotával. Mivel a vár hadászati jelentőségét elvesztette, 1676-ban a császári katonaság lakhatatlanná tette és elhagyta. Ezután a környék lakossága kőbányának használta a romokat. Az 1686 óta birtokos Károlyi család 1934-1936 között állagvédelmi munkákat végeztetett a váron.

A korabeli feljegyzések szerint a Füzéryek mellett egyik utolsó birtokosa Bónis Ferenc zempléni középnemes volt. Szerencsétlen módon belekeveredett a Wesselényi-féle császár elleni összeesküvésbe, amit kegyetlenül megtoroltak, így Bónis Ferenc feje is a porba hullott a pozsonyi városháza előtt és birtokai a Füzéry, majd házasság révén a Bagossy család birtokába jutottak. Füzér várát Strassoldo kassai generális gyújtatta fel, hogy ne szolgálhasson az egyre szaporodó felkelők menedékhelyéül. A következő évszázadokban már a kegyetlen időjárás viharai és a környékbeli lakosság bontó keze omlasztotta az egykor szebb napokat látott erődítményt. Majd felfedezték a romantikus tájképeket alkotó vándorfestők, így a 19. században erre járt Thomas Ender osztrák művész is.

Csővár vára / Folytatáshoz kattints a posztra

Csővár vára egy középkori eredetű vár romja, Váctól keletre mintegy 20 kilométerre, Csővár község határában.

A vár a jelenleginél jóval kisebb elődje a feltételezések szerint IV. Béla magyar király szorgalmazására épült, szintén csak feltételezések szerint az ott élő tehetős Csői és Nézsai családok által. Építésének időszakára az ott talált ezüstpénzek utalnak. Később Csák Máté csapatai megostromolták és elpusztították, közel száz évvel később épült fel újra. Ekkori birtokosairól semmit nem tudni. 1423-ban Zsigmond király szerette volna, hogy a vár Garai János kezébe jusson, ez azonban Chapy András, a király egyik kegyeltjének ellenvéleménye miatt nem valósult meg.

1444-ben az elszegényedő és birtokaikat vesztő Csői és Nézsai családok összefogva a huszitákkal elfoglalták Giskra vezetésével. A vár a következő évtizedekben rossz hírű rablótanya hírében állt, folyamatos fosztogatásokat tartottak uraik a környező falvakban. 1470-ben Csői Miklós testvérgyilkosság és garázdálkodás miatt elveszítette birtokait. A vár a Nézsaiak kezén maradt, de két várurat, Nézsai Lászlót és Jánost még ugyanabban az évben a Vitéz János féle összeesküvésben való részvétel miatt Mátyás „hűtelennek” nyilvánította. Miután mindketten fiúutód nélkül haltak meg, 1474-ben a birtok és a vár visszakerült a királyi kamara kezébe.

Mátyás elzálogosította Parlagi György számára, majd a zálog visszaváltása után fia, Corvin János birtokába adta, sok mással egyetemben. Mátyás halála után egy ideig a vár Jánosé maradt.

Következő gazdája Ráskay Balázs volt, aki Mátyás udvarában töltött be magas tisztségeket. Mátyás halála után is hű maradt Jánoshoz, a várat csak annak bukása után szerezte. A vár a következő néhány évtizedben élte virágkorát. Nagyarányú átépítések kezdődtek, a vár sasfészek helyett inkább reneszánsz lakókastéllyá kezdett válni.

Buda elfoglalása után ismét felértékelődött hadi szerepe. Ágyúzásnak is ellenálló módon próbálták megerősíteni, felépítették a külsővárat, a lankásabb, ezért veszélyeztetettebb bejárat irányába tüzelő ágyúk számára 20 méteres rondellát építettek. A törökök nógrádi előrenyomulásával a vár egyre inkább reménytelen helyzetbe került, majd 1551-ben egy kisebb csapat elfoglalta. A törökök néhány évtizedig lakták is a várat, majd magára hagyták és valószínűleg felgyújtották.

A törökök kiűzése után a vár a Ráskay-örökösök kezébe került. Házasság útján a Károlyi család lett a gazdája, ők elcserélték a Prónay családdal 1730 körül, akik birtokában maradt 1945-ig.

A romokat az 1730-as években részlegesen lebontották, részben a vár köveiből épült az acsai Prónay-kastély. Noha a vár romos volt, legalább egy kis része egy ideig lakható maradt, erre utal, hogy a manapság is látható gótikus ablakokat már a Prónayak vágatták az egykori várkápolna falába. Az első kutatások is akkoriban zajlottak. A XIX. század elején erdészházat alakítottak ki a várban, de az nem állt fent sokáig. A század közepén a vár már magára hagyott rom volt, melyet kőbányának használtak. 1875-ben Arányi Lajos György rajzokat és leírást készített a romokról.

1954 és 1961 között Jakus Lajos irányításával megerősítették a leomlani készülő tornyot, megtisztították a területet, feltárták a ciszternát. Később a munkálatok abbamaradtak. Részletes régészeti feltárás nem történt.

Sümegi vár / Folytatáshoz kattints a posztra

Sümeg vára a Balaton-felvidék nyugati részén, a környező tájegységből kiemelkedő magányos hegycsúcs tetején található. A vár 10292. számú azonosítóval állami tulajdonú műemlék.

IV. Béla király parancsára a veszprémi püspök erős kővárat emeltetett a sümegi hegyen. A 14. század elején a Dunántúl korlátlan hatalmú oligarchái, a Kőszegi család ragadta magához, uralmukat csak az 1318-as győztes hadjáratában döntötte meg Anjou Károly. 1440 nyarán a Luxemburgi Erzsébet királyné pártján álló nemesek ostrom alá vették az Ulászló király táborához tartozó püspökség sümegi várát, amit azonban sikeresen megvédelmezett az őrség. Rövidesen megépítették a külsővárat, így Sümeg a környék legerősebb kővárává fejlődött. Sümeg jelentőségét csak fokozta, hogy a veszprémi püspök is ide húzódott vissza székhelyéről, amit 1552-ben elfoglaltak a „pogány” hadak. 1553-ban emelték legkorszerűbb védőművét, a több emeletes, vastag falú Kövess-bástyát. 1605 tavaszán a Habsburg-ház zsarnoksága ellen felkelt Bocskai István erdélyi főnemes hajdúserege megszállta a várat, ahol meggyilkolták Újlaky Miklós veszprémi püspököt, majd a fejét legurították a hegyoldalon. Katonai szerepét a II. Rákóczi Ferenc irányította kuruc szabadságharcban is megtartotta, és 1705-től a felkelők fontos bázisának számított, falai között még lőport is gyártottak a harcoló katonaságnak. Hadiszerencséjük hanyatlásával 1709-ben ágyúlövés nélkül feladta a kuruc katonaság, épületeit négy esztendő múltán egy hadgyakorlat ürügyén felgyújtatta a császári parancsnokság.

A gazdátlanná vált védőműveket az időjárás vasfoga a lakossággal karöltve évszázadokon át rombolta, mígnem az 1960-as években megkezdődött régészeti feltárása és megóvása. A Balaton-felvidék legjobban helyreállított középkori kővárában minden nyáron színpompás várjátékokkal idézik fel az egykori vitézek életét.

Zboró vára / Folytatáshoz kattints a posztra

Bártfától 9 km-re északkeletre a Kamenica-patak völgyében fekszik.

A hagyomány szerint a falut IV. Béla Makó nevű híve kapta adományként a királytól és oda a tatárjárás után várat épített. Valószínűbb azonban hogy Zboró, vagy más néven Makovica várát 1270 körül Biberstein Ottó építtette. Először "Makouicha" néven I. Lajos király 1347. április 26-án kelt oklevelében, majd 1349-ben a jászói konvent oklevelében említik. A falu 1355-ben szerepel először I. Lajos oklevelében "Villam Zbro et in ipsa capellam et molemdinum", azaz Zbro falu kápolnájával és malma összefüggésben. Eszerint már ekkor volt egy fából épített kápolna a faluban, melyet majd 1492-ben is említenek. Egyházilag Zboró egészen a 16. századig Szemelnye filiája volt. 1364-ben szolgálataiért és hűségéért Ónodi Czudar Péter kapta meg királyi adományként Galbatő vámjával együtt. Az új birtokos az uradalom intenzív betelepítéséhez kezdett. Az Erzsébet királyné és Albert király közti viszály idején huszita hadak pusztították az uradalmat. 1470-ben Czudar Jakab halálával kihalt a Czudar család és az uradalom a királyra szállt. 1471-ben Hunyadi Mátyás a várat és uradalmát híveinek a Rozgonyiaknak adta. Még ebben az évben lengyel hadak dúlták fel a vidéket a Mátyás és Kázmér lengyel király közti harcok idején. 1491-92-ben a Mátyás halálát követő trónharcok során újabb lengyel támadás érte a települést, ekkor az egész uradalom elpusztult. 1512-ben az uradalom újra a királyra szállt, aki a Tarczayaknak adta, majd a mohácsi csata után Szapolyai János birtoka lett. Ekkoriban épült a falu első temploma is, melynek építési dátuma nem ismert, a Rozgonyi, vagy a Tarczay család nevéhez fűződik. A templom és a plébánia épülete 1541-ben már biztosan állt. 1540-ben Szapolyai halála után I. Ferdinánd király a birtokot hívei, a Dessewffy, a Péchy és Tachy családok között osztotta fel. A megosztottság 1548-ig tartott, amikor a vár és uradalma királyi adományként Kassa kapitányáé Serédy Gáspáré lett. Az új birtokos a közeledő török veszély hatására a vár megerősítéshez látott, melyhez a korszerű várépítészetben járatos olasz mestereket hozatott. Új lakó és gazdasági épületeket, reneszánsz várpalotát és magas falakat emeltetett. 1571-ben az uradalom Balassa András nógrádi ispáné lett, aki Serédy Gáspár özvegyét Méray Annát vette feleségül. 1601-ben Rákóczi Zsigmond vásárolta meg és rendbe hozatta. Később azonban a község északnyugati végén építtetett várkastélyt magának, itt volt 1666-ban I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona lakodalma. Rákóczi halála után Zrínyi Ilona Thököly Imre felesége lett, így a vár a Habsburg ellenes felkelés egyik erőssége lett. 1684-ben Zrínyi Ilona védte, a Schlutz generális vezette császáriak azonban 1684. október 14-én elfoglalták és lerombolták. A kastély Rákóczi Julianna hozományaként az Aspermont, majd Erdődy családé lett. Az 1800-as évek végén a kastélyban tűzvész pusztított. A várkastély 1914-ben ágyútűzben pusztult el a mellette álló templommal együtt, azóta rom. A falu a 17. század elején építette fel az első kőtemplomát a régi temető területén. A régi fatemplomot Hosszúrét kapta meg, ahol 1787-ig állt. A templomot végül 1655. december 5-én szentelte fel Kisdy Benedek egri püspök képviselője Antiokheiai Szent Margit tiszteletére. 1876. március 23-án a templom tornya és tetőszerkezete egy tűzvészben leégett, de újjáépítették. 1915 őszén az első világháború során újra súlyos károkat szenvedett.

Vályi András szerint "ZBORÓ. Orosz Mezőváros Sáros Várm. földes Urai Gr. Áspermont, és Gr. Szirmay Uraságok, a’ kiknek kastéllyaik jelesítik, lakosai katolikusok, papiros malma, ’s ispotállya is van; határja termékeny, erdeje, legelője, réttye van, piatza közel." 

Fényes Elek szerint "Zboró, Sáros v. tót-orosz m. v. Bártfához északra 1 1/2 mfd., közel a gallicziai szélekhez: 1900 r. kath., 192 g. kath., 5 evang., 198 zsidó lak. Kath. paroch. templom. Synagoga. A város feje a makoviczi nagy uradalomnak, melly hajdan herczegség volt. Ezen uradalmat Serédy Gáspár birta, s ez adá el Rákóczinak 16000 darab aranyért. Később egyetlen leányát Aspermont gr. cs. vezér vévén el, ennek kezére jött; mostani birtokosai pedig gr. Erdődy György és gr. Szirmay család. Van itt két kastély, melyekből a felső bástyákkal kerített, s egy kéttornyu templomot és egy nagy udvart foglal magába. Az udvaron kivül két sorban 100 hársfa áll, mellyek onnan nevezetesek, mivel Rákóczy György minden levél irásánál e szavakat szokta használni: „Datum Zboroviae sub centum tiliis.” A most leirtt várkastély gr. Erdődyé; az alsó egy angol kertrtel együtt gróf Szirmayé. Mind a két udvaron egy patak folyik keresztül. Van itt sok gazdasági épület, papirosmalom, pálinka és sörfőzőház, tehenészet, kórház; a lakosok közt sok csizmadia és timár. – A régi makoviczi vár egy erdős, magas hegy tetejére épittetett, de most omladékokban hever. Azonban bir itt még gr. Csáky Miklós alapitványi tömege is, melly az esztergomi káptalan felügyelete alatt van. Áll e birtok Zboró mezővárosban 500 hold szántóföldből, 80 kapás hegyi rétből, Dubova helységben korcsmából és egy malomból, mind a három helység határában fekvő összesen 1080 hold kiterjedésű erdőből, és Zborón gőzgéppel dolgozó szeszgyárból." 

A trianoni békeszerződésig Sáros vármegye Bártfai járásához tartozott.

Déva vára / Folytatáshoz kattints a posztra

Déva vára hajdani erődítmény az Alsó-Maros mentén, a Déva város fölé emelkedő hegyen, egy 250 méter magas sziklán.

Déva vára kicsiny, jelentéktelen erősség volt az Erdély szívébe vezető úton, a Maros bal partján. Hadi értéke igazán csak a 17. században volt, mikor Várad elfoglalása után egyedül ez a vár állhatott ellen egy esetleges további török inváziónak – a helyzet azonban gyorsan változott, és szerepe egyre csökkent, bár teljesen csak a 18-19. század fordulóján veszítette el jelentőségét. Ma romos állapotban van.

A vár számos birtokosa közül a legjelentősebbek Hunyadi János, Szapolyai János, Bocskai István és Bethlen Gábor.

A Várhegyen már az ókorban, dákok és a rómaiak idejében is emelkedett erődítmény. A várat a tatárjárás után IV. Béla építtette újjá, s 1264- től említik a korabeli oklevelek. 1264. augusztus elején itt győzte le V. István híve, Csák nembeli Péter az István ifjabb király és IV: Béla király közötti belháborúban a IV. Béla pártján álló kunokat, egyeseket megölve, másokat fogságba vetve. 

1302-től a dévai vár volt az erdélyi alvajdák székhelye. 1580 körül a katonai jelentőségű várat ismét megerősítették. 1550 novemberében itt aratott győzelmet enyingi Török János, hunyadi főispán Kászim török pasa előhadain. A 16. században ebben a várban raboskodott Dobó István, az egri hős, aki Izabella királyné parancsára került fogságba. A dévai vár börtönében szenvedte el rabsorsát Dávid Ferenc, Erdély első unitárius püspöke, aki itt halt meg 1579. november 15-én. 1603. szeptember 9-én itt akarta kivégeztetni Basta osztrák tábornok az Erdélyi Fejedelemség főurait. 1657-ben a török nagyvezír foglalta el a várat.

A Rákóczi-szabadságharcban, 1704-ben kuruc kézre jutott, de Csáky András három heti ostrommal 1706-ban visszafoglalta. 1705 novembere és 1706. február 22. között kiállt ki egy kuruc ostromot.

1717–1719 között Erdély katonai parancsnoka a várat jelentősen megerősítette, a várrendszer sérüléseit kijavíttatta, sőt, egy külső védműövet is építtetett. 1752-ben tovább erősítették, felújították, noha a vár katonai értéke ekkor már igen csekély volt, hiszen a Maros völgyében nem volt háborúnak sem emléke, sem kilátás rá. 1773-ban II. József trónörökös látogatásából tudjuk, hogy a várőrség egy fél század katonát és néhány tüzért számlált. Utolsó katonai szereplése a szabadságharc előtt 1784-ben volt, amikor a Mócföldről indult román jobbágyfelkelés elől ide menekült Hunyad vármegye nemességének jelentős része. Itt végezték ki a felkelés elfogott résztvevőit is.

Ettől kezdve a vár olyannyira nem látott el semmilyen katonai funkciót, hogy elárverezték, és új tulajdonosa Pogány Franciska minden mozdíthatót elhordatott a várból, ami így gyorsan pusztulásnak indult. A Habsburgok minden bizonnyal szerettek erdélyi útjaik során a Maros mentén utazni, mert az 1817-ben erre utazó I. Ferenc császárnak megtetszett a vár és környéke, majd elrendelte a restaurálást, ami 12 évig tartott.

A szabadságharcban nem bírt jelentősebb szereppel. Helyőrsége német volt, 160 fő és 3 löveg Kudlich főhadnagy vezetésével. Ezzel az erővel csak Déva lakosait tudták terrorizálni, komolyabb harci cselekményekre képtelenek voltak (legjobb esetben is egy századnak minősültek). Az erdélyi hadi helyzet miatt nem kerültek a frontvonalba, de Bem Észak-Erdély felszabadítása utáni hadműveleteinek útjába került.

1849 februárjában érkezett meg a vár alá Kemény Farkas különítménye. 1849. február 7-én itt lepték meg az Avram Iancu vezette, osztrákbarát román népfölkelők, s csak Bethlen megérkezése mentette föl a forradalmi csapatokat a szorongatott helyzetből. A vízaknai vereség után Bem is ideérkezett serege maradékával, de a helyőrség nem adta meg magát, ugyanakkor elfogadta, hogy addig nem lövet a magyar csapatokra, amíg azok nem rohanják meg a várat.

Az erdélyi helyzet azonban március végén stabilizálódott, sőt, Gyulafehérvár és az Érchegység kivételével egész Erdély magyar kézre került. A vár zárolását Forró Elek ezredes vezette 2000 fővel és 6 löveggel 1849 áprilisától. A védők négy hétig tartották magukat, majd – páratlanul előnyös feltételek mellett – május 27-én átadták a várat a magyaroknak (szabad elvonulás, egyhavi zsold a magyar államtól). Ezután egyenesen Temesvárhoz mentek annak védőit gyarapítani.

Déva ostroma az 1848–49-es szabadságharc három sikeres magyar ostromának egyike volt; Déván kívül még Budát és Aradot sikerült elfoglalni.

Ezt követően Bem lőszerraktárt rendeztetett be a várban, ami azonban a temesvári csatavesztés után (augusztus 13-án) rejtélyes körülmények között felrobbant, több mint száz honvéd halálát okozva. Azóta az egykor fontos katonai erősségnek számító, s az egész Várhegyet uraló várrendszernek ma már csak a Várhegy ormán található falai állnak.

1849. augusztus 18-án itt tette le a fegyvert Bem apó és Guyon magyar forradalmi seregének a maradványa az osztrák haderő előtt.