Titokban mindannyiunk férfias játszótérre vágyik. A Danuvia fészek pont ilyen, békés rendezetlenségében megfér minden: félkész motorok, blokkok, vázak és skiccek; az utolsó porszemben is ott van a motorok iránt érzett szerelem. Vlado Kovacevic feltámasztotta a magyar motorgyártást. Két évtizednyi álomnak és tíz év munkájának az eredménye, hogy térdem közé az új Danuvia tankját szoríthatom. Az ő játszótere egy más dimenzió – arcán látszik, hogy minden pillanatot élvez, de ami létrehozott nem játék: a magyar motor újra valósággá vált.
- Ez az én kreatív kuckóm, ebben az épületben a látványmodellek születnek. A végleges tervek ezek alapján készülnek számítógéppel, három dimenzióban; csak úgy találomra nem lehet a szükséges alkatrészeket legyártani. Amit lehet, lézerrel vágunk ki, de majd mindent megmutatok az üzemben! –kevergette rövidnadrágjában fészkelődve kávéját. Én kezemben is hatalmas bögre, benne adrenalin erősségű balkáni kávé: csak ott ébredtem igazán.
- Az alapoknál kezdjük, a kisebbekkel. Először tanulják meg az emberek a SupeRetrón és Nova Supermotón keresztül, hogy ismét létezik a márka, aztán majd jöhet az Adriatica. Régi vágyam az ezres sportmotor, és már dolgozunk is rajta –hátrabökött a padon épülő gép felé. A térhálós csővázban egy V2-es Rotax blokk trónol, mögé kifeszítve a méretarányos tervrajzok mutatják a majdani formát.
Amíg öltözik, nézelődőm. Eklektikus rendezetlenség: fiatalkori képek, versenymotorok, repülőgépek, egy falat beborító, megkopott tapétája a Szelíd motorosoknak. Lábam előtt szerszámok, vasdarabok, a munkapulton kipufogók. Az emelhető állványokon nem csak új motorok állnak. A múltból előreívelő koncepciómotor foglalja el az egyik sarkot – formái alapján csak remélhetem, hogy valaha elkészül.
Motorral követtem Vladót, a számomra ismeretlen mellékutcákat felfűzve energikusan vágta át Budapestet. A külvárosi csarnok ugyanott található, ahol a múltkori bemutatót - félig titokban - megrendezték. Az előítéletekre okot adó környék ellenére egy példás, rendezett gyárba léptünk be. Az üzleti partner csarnokai ezek, speciális bolti berendezések készülnek bennük. A modern gépek tömbjei számomra elsőre értelmezhetetlenek, csak a mellette levő fémkupacokból saccolgattam funkciójukat. A lézervágóra úgy kell felnéznem, a lemezhajlító mellett egyenesen eltörpülök – a mellette dolgozgató emberek érzékeltették igazán a valós méreteit.
A szerelőnadrágos munkások betolták a két Danuviát. A múltkori sokk ismét meglegyintett, a mai motorgyártás felesleges formai cifrái után nehéz megszokni a SupeRetro minimalista szépségét.
-A tömeg a legfontosabb. Hiába erős egy motor, ha nehéz. Minden egyes kilogramm a kezelhetőség rovására megy – magyarázta az alkotó –könnyűnek kell lennie, a régiek is azok voltak. Igaz, az újak egy picit erősebbek lesznek! – nevetett gyermeki örömmel rám. A 115 kg száraz össztömeg valóban pillangósúly, a francia Sherco 510-es blokk röhögve fogja ezt mozgatni. A főtengelyen 70 lóerős négyütemű nagyjából 55 lovat ad majd le a hátsó gumira. A dinamizmus garantált, az aranysárga Öhlins rugóstagokat nézve a kanyarsebességgel sem lesz gond. A dirt track világából származó street tracker forma defenzív üléspozícióba kényszerít; a széles kormány már a tengerentúli versenypályákon is bevállt.
Vladóra kacsintottam, és se szó, se beszéd felültem a motorra. Nem volt harag, elégedetten nézte, ahogy a SupeRetrón illegettem magam. Pont jó ez így, mormogtam magamban: a kormány jó helyen, az üléspozíció jó, a hátam egyenes, talpam alatt ott várja a váltókar, hogy egyest tapossak bele. Mi lehet izgalmasabb annál, hogy a szinte még nem is létező motor első példányán foglalok helyet? - Vlado, ezen a Danuvián más újságíró még nem is ült? - ingatta fejét én pedig vérszemet kapva ráadtam a gyújtást, a kuplungot behúztam és megnyomtam a gombot.
Nem bírtam magammal, apró gázfröccsökkel izgattam az egyhengerest. - Nemsokára tesztpéldányok is lesznek - nyugtatott Vlado. - Már most kaptunk előrendeléseket a motorra - tette hozzá, ami a másfélmillió forintos alapárat tekintve nem is csoda.
Szerettem volna kiengedni a hidraulikus kuplungot, de az elektronikus műszerfal visszajelzője azt mutatta, hogy fokozatban van a váltó. Lábfejemmel az ürest keresve aprót böktem felfelé. Ebben a pillanatban a SupeRetro megugrott előre.
– Vigyázz, kikötöttük a kuplungot, hogy a munkások meg se próbáljanak motorozni vele! – Láttam arcán az aggodalmat, de gyorsan elterelte gondolataimat az a fél méter, amit gurultam a Danuviával. Tudom, hogy kevés, de mégis egy újabb adalék számomra – akárhogy is nézzük, ezt a sajtó még nem járatta meg – ebből az aspektusból az ötven centi is jelentős történelmi esemény, motorbuzi énemnek legalábbis.
AZ ÚJ DANUVIA:
Motorgyártás Magyarországon? Ezt a kérdést évtizedeken át csak sóhaj kísérte. A magyar motorok horvát szerelmese kellett hozzá, hogy a Danuvia feltámadjon. A sportos utcai egyhengeresek piacán tátongó lyuk akár nemzetközi sikerekhez is segítheti a márkát.
Vlado Kovacevic többször hangsúlyozta, hogy nem a világmárkákkal akar konkurálni; ez egyelőre rétegmodell. Vannak még tervek, pislant rám nyugtatólag, majd a fejére bök. -Tudod Árpád, naivitás nélkül nincs kreativitás – mondta még a reggeli kávé mellett. - én csak elhittem, hogy menni fog, dolgozni kezdtem, kollégáim pedig hittek nekem. - fűzi hozzá. – Naívak vagyunk továbbra is - de a világban kell, hogy hely legyen a Danuviának.