2018. szeptember 1., szombat
TOP 10 bizarr higiéniai szokás a középkorból!
1. Legközelebb, ha kézmosás közben úgy tűnik, túl hideg a víz, gondolj a következőkre: Angliában 1500 körül a legtöbb esküvőt júniusban kötötték, mivel a hagyomány szerint az évi fürdést májusban végezték el és júniusban még elég jó szagúak voltak. Az esetleges kellemetlen szagok elfedéséért a menyasszonyok nagy csokor illatos virágot tartottak kezükben. Ez lett a későbbi menyasszonyi csokor.
2. A fürdő egy nagy, forró vízzel teli kádból állt. A tiszta vízben való mosdás a ház urát illette meg. Utána a fiai és a ház többi férfitagjai fürödtek, majd a nők, végül a gyerekek, utolsónak maradva a csecsemők. Időközben a víz olyan piszkos lett, hogy el is lehetett
tűnni benne. Innen ered a mondás is: "Don't throw the baby out with the bath" – Ne
dobd ki a fürdővízzel a gyereket is!
3. A házaknak magas, nádból készült teteje volt, alatta nem volt kideszkázva. A meleg háztetőn sütkéreztek az állatok, macskák, kutyák, patkányok, bogarak. Esős időben piszkos és nedves lévén, az állatok gyakran lepotyogtak a tetőről. Innen a mondás is: "It's raining cats and dogs"- Macskák és kutyák potyognak az égből! Mivel a szobák felett csak a háztető volt, különösen a hálószobában kellett kitalálni valamit, hogy az ágy ne teljen meg bogarakkal és más szeméttel. Így jelent meg a baldachinos ágy rudakon kifeszített lepedő az ágy felett.
4. A gazdag házak padlója kőlapokból volt kirakva. Esős időben, télen síkossá vált, ezért szalmával (thresh) hintették le, hogy járni tudjanak a házban és melegebb legyen. Idővel annyi szalma gyűlt össze, hogy ajtónyitáskor egyszerűen kicsúszott az ajtón. Ekkor kitalálták, hogy egy fadarabot tettek az ajtó elé. Így jelent meg a küszöb (angolul threshold)
5. Disznóhúshoz ritkán jutottak, ilyenkor nagyon különlegesnek érezték magukat. Ha ekkor vendégük is volt, tüntetően lelógatták a sonkát a gerendáról. Tehetősnek számított az a férfi, aki "could bring home the bacon" ("sonkát tudott hazahozni"). Keveset vágtak a sonkából, szétosztották a vendégek között, és elégedetten "chewed the fat" rágcsálták a zsíros darabokat az asztalnál.
6. A kenyérosztásnak is megvolt a sajátos szabálya: A dolgozók kapták a kenyér égett alját, a család a kenyér belét, és a vendégek, megtiszteltetésképpen, a kenyér felső kérgét ("upper crust").
7. Ólomkupákból itták whiskyvel a sört és ez a kevert ital napokig leverte lábáról fogyasztóját. Úgy feküdtek az útszélen, mintha kómában lettek volna. Rendszerint kinyújtóztatták a részeget a konyhaasztalon 2 -3 napig, a körülötte egybegyűlt család evett ivott és várta, hogy felébred-e.... Így vált szokássá a virrasztás ("to wake up" - felébredni)!
8. Mivel a temetők beteltek, kiásták a koporsókat, és a csontokat és az úgynevezett csontok házába vitték ("bone-house"), így a sírhelyeket újból fel tudták használni. Amikor ezeket a koporsókat megnyitották, elég sok koporsó falán karcolásokat vettek észre és rájöttek, hogy azokban élve voltak eltemetve az emberek. Ekkor gondolták ki azt, hogy temetéskor rákötözzenek egy zsinórt a halott kezére, azt kivezetve a koporsón, síron keresztül csengettyűt
kötöttek a végére. Kijelöltek egy személyt, aki egész éjjel a temetőt járta és figyelte
az esetleges csengőszót. Így jelent meg az éjjeli őrjárat "graveyard shift" – ami ma az
éjszakai műszakot jelöli - és a csengő hangja életet mentett ("saved by the bell").
9. A középkori Angliában az emberek nem szexelhettek, csak a király jóváhagyásával
(kivétel a királyi család). Mikor egy család gyereket akart, a királyhoz kellett fordulniuk kérelemért, aki küldött nekik egy táblát, amit az ajtóra kellett kitűzniük, amikor házas életet éltek. A táblán ez állt: Fornication Under Consent of the King. (F. U. C. K.), azaz paráználkodás a király engedélyével. Innen ered a mai "fuck" angol szó.
10. Hihetetlen, de az, amire a 21. században egy egész ipar épült, azt régen sokkal egyszerűbben oldották meg: igaz, így szabadítva el betegségeket, járványokat. A középkorban ugyanis nemes egyszerűséggel az éjjeli tálba "végzett" dolgokat kiöntötték az ablakon, egyenesen az utcára. A másik megoldás is valami hasonló volt: a várakba úgynevezett
gardróbot építettek, vagyis egy olyan terasz-szerűséget, amely zárt volt, és amely kívülről a fal síkjából kiemelkedett. Az alján egy lyuk volt, ezen keresztül pottyant ki a bent ülő salakanyaga. Az angol WC-t csak a 16. században egy Sir John Harrington találta
fel, ám az még évtizedekig nem terjedt el, bár Erzsébet királynő próbálkozott vele, és udvarában építtetett egy illemhelyet - nem nagy sikerrel, nem szerették ugyanis használni az alattvalók. Az angol, vízöblítéses toalett végül csak a 19. században vált széles körben ismertté és használttá, ám még sokáig nem volt hozzá WC-papír, bármilyen hihetetlennek is tűnik.
A tekercses segítség egyrészt egy Gayetty nevű New York-i vállalkozó nevéhez fűződik,aki kitalálta, hogy a papírral könnyen tisztán tarthatják alfelüket az emberek. Ám egy távoli országban már jóval korábban rájöttek erre: Hung Wu kínai császár bizonyíthatóan használt már lepedő nagyságú papírt a 14. században.
Mára pedig - mint említettük - egy egész iparág épült a WC köré: illatos, zenélő, önmagától működő toalettek, intelligens illemhelyek egész arzenálja várja a magukon könnyíteni vágyókat.
2. A fürdő egy nagy, forró vízzel teli kádból állt. A tiszta vízben való mosdás a ház urát illette meg. Utána a fiai és a ház többi férfitagjai fürödtek, majd a nők, végül a gyerekek, utolsónak maradva a csecsemők. Időközben a víz olyan piszkos lett, hogy el is lehetett
tűnni benne. Innen ered a mondás is: "Don't throw the baby out with the bath" – Ne
dobd ki a fürdővízzel a gyereket is!
3. A házaknak magas, nádból készült teteje volt, alatta nem volt kideszkázva. A meleg háztetőn sütkéreztek az állatok, macskák, kutyák, patkányok, bogarak. Esős időben piszkos és nedves lévén, az állatok gyakran lepotyogtak a tetőről. Innen a mondás is: "It's raining cats and dogs"- Macskák és kutyák potyognak az égből! Mivel a szobák felett csak a háztető volt, különösen a hálószobában kellett kitalálni valamit, hogy az ágy ne teljen meg bogarakkal és más szeméttel. Így jelent meg a baldachinos ágy rudakon kifeszített lepedő az ágy felett.
4. A gazdag házak padlója kőlapokból volt kirakva. Esős időben, télen síkossá vált, ezért szalmával (thresh) hintették le, hogy járni tudjanak a házban és melegebb legyen. Idővel annyi szalma gyűlt össze, hogy ajtónyitáskor egyszerűen kicsúszott az ajtón. Ekkor kitalálták, hogy egy fadarabot tettek az ajtó elé. Így jelent meg a küszöb (angolul threshold)
5. Disznóhúshoz ritkán jutottak, ilyenkor nagyon különlegesnek érezték magukat. Ha ekkor vendégük is volt, tüntetően lelógatták a sonkát a gerendáról. Tehetősnek számított az a férfi, aki "could bring home the bacon" ("sonkát tudott hazahozni"). Keveset vágtak a sonkából, szétosztották a vendégek között, és elégedetten "chewed the fat" rágcsálták a zsíros darabokat az asztalnál.
6. A kenyérosztásnak is megvolt a sajátos szabálya: A dolgozók kapták a kenyér égett alját, a család a kenyér belét, és a vendégek, megtiszteltetésképpen, a kenyér felső kérgét ("upper crust").
7. Ólomkupákból itták whiskyvel a sört és ez a kevert ital napokig leverte lábáról fogyasztóját. Úgy feküdtek az útszélen, mintha kómában lettek volna. Rendszerint kinyújtóztatták a részeget a konyhaasztalon 2 -3 napig, a körülötte egybegyűlt család evett ivott és várta, hogy felébred-e.... Így vált szokássá a virrasztás ("to wake up" - felébredni)!
8. Mivel a temetők beteltek, kiásták a koporsókat, és a csontokat és az úgynevezett csontok házába vitték ("bone-house"), így a sírhelyeket újból fel tudták használni. Amikor ezeket a koporsókat megnyitották, elég sok koporsó falán karcolásokat vettek észre és rájöttek, hogy azokban élve voltak eltemetve az emberek. Ekkor gondolták ki azt, hogy temetéskor rákötözzenek egy zsinórt a halott kezére, azt kivezetve a koporsón, síron keresztül csengettyűt
kötöttek a végére. Kijelöltek egy személyt, aki egész éjjel a temetőt járta és figyelte
az esetleges csengőszót. Így jelent meg az éjjeli őrjárat "graveyard shift" – ami ma az
éjszakai műszakot jelöli - és a csengő hangja életet mentett ("saved by the bell").
9. A középkori Angliában az emberek nem szexelhettek, csak a király jóváhagyásával
(kivétel a királyi család). Mikor egy család gyereket akart, a királyhoz kellett fordulniuk kérelemért, aki küldött nekik egy táblát, amit az ajtóra kellett kitűzniük, amikor házas életet éltek. A táblán ez állt: Fornication Under Consent of the King. (F. U. C. K.), azaz paráználkodás a király engedélyével. Innen ered a mai "fuck" angol szó.
10. Hihetetlen, de az, amire a 21. században egy egész ipar épült, azt régen sokkal egyszerűbben oldották meg: igaz, így szabadítva el betegségeket, járványokat. A középkorban ugyanis nemes egyszerűséggel az éjjeli tálba "végzett" dolgokat kiöntötték az ablakon, egyenesen az utcára. A másik megoldás is valami hasonló volt: a várakba úgynevezett
gardróbot építettek, vagyis egy olyan terasz-szerűséget, amely zárt volt, és amely kívülről a fal síkjából kiemelkedett. Az alján egy lyuk volt, ezen keresztül pottyant ki a bent ülő salakanyaga. Az angol WC-t csak a 16. században egy Sir John Harrington találta
fel, ám az még évtizedekig nem terjedt el, bár Erzsébet királynő próbálkozott vele, és udvarában építtetett egy illemhelyet - nem nagy sikerrel, nem szerették ugyanis használni az alattvalók. Az angol, vízöblítéses toalett végül csak a 19. században vált széles körben ismertté és használttá, ám még sokáig nem volt hozzá WC-papír, bármilyen hihetetlennek is tűnik.
A tekercses segítség egyrészt egy Gayetty nevű New York-i vállalkozó nevéhez fűződik,aki kitalálta, hogy a papírral könnyen tisztán tarthatják alfelüket az emberek. Ám egy távoli országban már jóval korábban rájöttek erre: Hung Wu kínai császár bizonyíthatóan használt már lepedő nagyságú papírt a 14. században.
Mára pedig - mint említettük - egy egész iparág épült a WC köré: illatos, zenélő, önmagától működő toalettek, intelligens illemhelyek egész arzenálja várja a magukon könnyíteni vágyókat.
2018. augusztus 31., péntek
Ki volt Borbála, a megkínzott lány, aki megvédte a bányászokat?
Szent Borbála hosszú évtizedeken át védte meg a pécsi bányászokat a sújtólégtől és egyéb váratlan bányakatasztrófáktól. De ki is volt valójában Borbála, és hogyan vált szentté?
Szent Borbála nevét bizonyára sok pécsi és Pécs környéki hallotta már jó párszor. A szentről elneveztek a városban utat, közösségi házat, Vasason működik a Szent Borbála Egyesület, de ott található a Szent Borbála park is, sőt, a vasasi templomban oltárszobrát és a róla készült festményt is megnézhetjük.
Neve főként a pécsi és Pécs melletti települések bányászünnepségein kerül szóba, azzal pedig nem árulunk el nagy titkot, hogy Szent Borbála a bányászok védőszentje volt. Ennél azonban érdekes módon nem sokan tudnak többet a középkor egyik legismertebb szentjéről, ami valamelyest szomorú, hiszen Borbála tragikus, kegyetlen vértanúlegendáját érdemes ismerni ahhoz, hogy tudjuk, miért is oltalmazza – többek között – a bányászokat.
Borbála a mai Törökország területén fekvő Nikomédiában született, és ott is halt meg, a 4. században, egy előkelő pogány családban. Az Érdy-kódexben olvasható legenda szerint apja betegesen féltette egyetlen gyermekét, a gyönyörű és okos Borbálát a keresztényektől (akinek a neve egyébként a pogány Barbarus női változata).
A kis Borbálát apja a kor tudományágainak legnagyobb mestereivel taníttatta, közben pedig nagyon ügyelt arra, hogy keresztény tanokkal ne ismerkedhessen meg, keresztényekkel ne érintkezzen.
A kereszténygyűlölet legmeghökkentőbb megnyilvánulásaként a már tizenéves Borbálát apja egy kizárólag számára épített, fényűzően berendezett toronyba zárta, ahol csak tanáraival és szolgáival találkozhatott. Pompás, kényelmes börtönét soha nem hagyhatta el, itt kellett várnia arra, hogy apja mikor adja férjhez egy hozzá hasonlóan gazdag és pogány úr fiához. Magányában Borbála azonban meg akart és meg is ismerkedett a kereszténységgel: titokban, becsempészett keresztény írásokat olvasott, sőt még meg is keresztelkedett (egy Bálint nevű pap osont be hozzá). Hite börtönében is nagy volt, ennek jeleként a toronyszoba két ablaka mellé egy harmadikat vágatott, így tisztelgett titokban a Szentháromság előtt.
Mikor apja közölte vele, hogy megtalálta számára a tökéletes pogány férjet, Borbála megtagadva a kényszerházasságot, bevallotta, hogy megkeresztelkedett. Az apa ezt meghallva irdatlan haragra gerjedt és meg akarta ölni egyetlen lányát, akinek sikerült kibújnia kezei közül és elmenekülnie a toronyból. Apja üldözőbe vette, de Borbála szerencsére el tudott bújni egy barlangban, ami pontosan előtte nyílt meg (egy kis utalás ez a bányászok felé). Nem sokkal később azonban egy pásztor elárulta apjának, hogy hova bújt a lánya, akit gyorsan el is fogtak, elvittek a város bírájához, aki halálra ítélte, de előtte kegyetlen módon meg is kínoztatta. A főtéren meztelenre vetkőztette Borbálát, megkorbácsoltatta, így hajtotta végig a városon, majd égő fáklyát dobott az arcába.
Borbála kínzása közben imádkozott, arra kérte Istent, hogy takarja el meztelen, vérző testét a város lakói elől, hogy azok ne nevethessék ki. Imája meghallgattatott, a kínpadra sűrű, fekete felhők ereszkedtek és eltakarták Borbálát. A lány apja ezt látva olyan mérhetetlen dühbe gurult, hogy a kínpadra felrohanva saját kezűleg fejezte le lányát. Borbála így vált vértanúvá a legenda szerint. Apját pedig, a kivégzésről hazafelé menet agyonvágta egy villám. Borbálát az a Bálint pap temette el, aki megkeresztelte.
Borbála oltalmát – apja halálának körülményei miatt – szokás kérni a villámcsapások, váratlan halál, és a hirtelen tűzvészek ellen is, a régi vészharangokra ezért is szokták rávésni képét. Ebből kifolyólag egyébként a harangöntők is védőszentjüknek választották, ahogy a hegymászók is, akiket a villámcsapás sokszor fenyeget. A puskapor feltalálása után – amelyre úgy tekintettek régen, mint a villámlás és a tűz egyesült erejére – a tüzérek védőszentje is lett. A bányászok tehát nem véletlenül tették meg szentjükké Borbálát, hiszen a berobbanó sújtólég egyszerre volt váratlan, ólálkodó, és a villámlásokhoz hasonlóan gyors gyilkos.
Íme egy rövid ima, amit talán a régi pécsi bányászok is elmormoltak, mielőtt lemerészkedtek a mélységbe: „A hirtelen és készületlen halál elleni oltalmazónak tekintjük, és kérjük az Urat,hogy Szent Borbála közbenjárására halálunk előtt részesülhessünk szentségeiben.”
Bányász szótár / Folytatás a posztban
+
Egy 100 éves időszak szakszókincse, mely ilyen formában is elhangozhatott volna. Ezeket a mondatokat olyanok mondták, akik a bányában dolgoztak, s a gyűjtés 1964. márciusában történt a Mizserfai Bányaüzem Szurdok aknájában és a Pálhegy II. aknában.
A 100 év alatt sok minden történt. A korszak kezdetén ismeretlen volt a „modern" biztosítás. Hol volt akkor a TH gyűrű, az acéltám, a beton idomkő, a moll-ácsolat? A villanyvilágítást a füstölgő „kahanyec" pislogó fénye pótolta. A kisgépek helyett a csákány, a stanga volt az az eszköz, amellyel a bányász kitermelte a föld kincsét. A kompreszszort a kézi fuker helyettesítette, biztosítva a szellőzést. A vitla helyett hasperrel húzta a bányász a csillét. A futószalagot pedig a zajberolás pótolta. Később már robbantanak, de fúrólyukat fizikai munkával a „fecskefarkúval" mélyítették, s a teli „kutyákból álló cúgot" húzó banyalovakat, az iskolából alig kimaradt 12 - 14 éves gyerekek vezették. Az állandó veszély a babonák mellett a bányászok nagy százalékát vallásossá tette, s védőszentjükben, Szent Borbálában, a szlovák származásúak pedig Szent Prokopban bíztak, úgy hitték, hogy megsegítik őket munkájukban, s megőrzik családjuknak. Hitviláguk főleg a korai időkben babonával volt átszőve. Számukra sok megmagyarázhatatlan eseményt a szellemnek, a bányarémnek, - vagy ahogy a német nyelvterületről idejövők mondták, - „Bergman"-nak tulajdonítottak, akik öröktől, legalább is nagyon régóta élnek itt a föld mélyén. Mint emberfeletti lények örökéletűek, s náluk egészen más mértékek vannak. Ezt a következő kis anekdota is jelképezi, amiben a bányász észjárás is megtalálható. „Az öreg bányász összetalálkozott egy Bergmannal, akivel szóba elegyedett. Egy idő után a bányász kérdi a Bergmantól: Igaz, hogy nálatok egy pillanat ezer év? Igaz. - Hangzott a válasz. És az is igaz, hogy egy forint nálatok 1000 forintot ér? Igaz. - Volt újra a válasz. Akkor adjál nekem egy forintot - mondta a bányász. Mire jött a válasz: - Várj egy pillanatot."
A szavakat a leírt szöveg sorrendjében fonetikus írással közöljük
- tramvaj = villamos
- kolónia = bányatelep
- Sikta = Munak(nap)
- dunel = alagút
- Sakta = bánya
- ferozoló = felolvasó terem
- Stajger = harmadvezető aknász
- beferozol = kiadták a munkát
- cajgos = szerszámfelelős
- Kutyás = csillés
- csobolyó = ivóvizes tartály
- hevér = vájárképesítésű idősebb bányász
- forsiber csapatvezető egy műszakharmadban
- kahanyec = olajmécses
- hutmann = biztonsági megbízott
- cikerajsz = Dévy-féle benzin biztonsági lámpa
- sikmajszter = bányamester
- büdös = gázos
- solnyi = felvonó
- ansiber = aknacsatlós
- szignál = jelez (hanggal)
- sakmasiniszta = bányagépész
- firplac = aknarakodó
- stolna = lejtakna
- brenz = sikló
- kutya = facsille
- macska = csillefogó, hegyitám
- bika = csillefogó
- vekxli= csilletároló (hely)
- bodak = vándorfék
- stafni = biztonsági támfa, amihez a fékberendezést kötötték
- streka = osztó, szállító-vágatrendszer
- stág = emelkedés
- hasper = fékkel ellátott kézi daru
- pánvágli = fát szállító pályakocsi
- numera = munkahely
- gurító = két szintet összekötő vágat
- pincsi = kisméretű csille
- gránik = kézi daru
- bebuktattzuk = beöntöttük
- sut = a gurító széntároló része
- súber = elzáró retesz
- fórót = szénkészlet
- srám = a vízfolyására készített csorgó, csákánnyal készített rés a szénfalban
- glajz = a sínpár közötti távolság
- ulma = a vágat oldala
- cajg = szerszám
- spicnyel = csákánynyél
- stanga = gyámrúd, a két végén ellentétesen lapított
- cimera = ácsolat
- abléz = az előző műszak
- lpilnok = gyámlyuk
- lesvancol = az ácsolat egyik végének hegyesszögű kiképzése
- stomp = ácsolat, támfa
- kisarol = völgyei
- kopni = a két támfán lévő süveggerenda
- zenkliz = irányt beinteni
- forkopf = a süvegfa és támfa összeillesztése fölötti rész
- Vendung = felékelt deszka, mely a következő előretűzését biztosítja
- stekkol = előtűzés, biztosítás
- untercug = vágatkeresztezésnél alkalmazott ácsolat
- rajda = kanyar
- maschneider = mérnökségi bányafelmérő
- ort = munkahely a vágat végén
- anstrajk = segéd- vagy pótácsolat
- bordafa = hasított fa
- smirplat = a szén feletti sima felület
- hangot = a szén feletti fedő kőzet
- oblózos = vállap, kőzet rétegeit elválasztó sima felület
- srámolás = vízfolyás készítése, mélyedés
- iberhang = szénréteg
- fercez = fejtésben omlasztott vagy tömedékelt vágat
- forcimri = vezérácsolat a vágat és a fejtés találkozásánál
- luftkanál = egy m2 átmérőjű légcsatorna
- Sturc = vaslemez
- ferho = fejtésterület
- rangaszli = fúrólyuk-tisztító
- kapszli = gyutacs
- ráharaptuk = rászorítottuk
- cinder = gyújtózsinór
- lódung = robbantáshoz használt fojtóanyag (itt agyag)
- patron = általában l0dkg hengeres robbanótöltet
- struclemez = szánfelrakást megkönnyítő vaslemez
- fájer = lövés
- fedrung-hajtó = szállítási felügyelő
- sakticska = légakna
- koszorú = ácsolatforma
- unterzacni = könyöktám
- zajberol = egyik helyről a másikra lapátol
- cúg = nyolc, tíz csilléből álló szerelvény
- pindeszka = nyugpad a légvágatban
- kondoktor = vonatkísérő
- bergman = bányarém
- óberstajger = főaknász
- strigula = vonás (teljesítmény)
- brenzsakta = egy fék beiktatásával a tele csille húzza fel az üreset.
- nógrajzol = a talpduzzadást leszedi
- zsomp = víztározó árok
- vakakna = két szintet köt össze
- kutyázás = csillézés
- stág = emelkedés, dőlésben felfelé
- flokk = vasalt fafék vagy vasrúd
- hamoló = fékfa
- karuly = karvaly
- platnyi = fordítólemez
- sikló = felfelé hajtott vágat
- urasági = bányai segédmunkás
- ereszke = lefele kihatott vágat
- művelték = bányászták
- distanc = csillék közötti távolság -osztóköz
- bodi = cimbora, pajtás
- leugrás = futóhomok-betörés
- futó = laza szerkezetű vizes homok
- cseglyekaró = fejtésben előre tűzött ácsolati forma
- gunstreka = gurító
- avizálás = értesítés
- fajront = a műszak végei
- abléz = váltás
Kik voltak az első bányászok / Folytatás a posztban
"A palóc régebben, ha elment a bányabejárat előtt undorral nézett a sötét lyukba, s sietve továbbment, esetleg kiköpött." A „bányász" csúf névnek számított közöttük. „Földalatti turkáló piszkos embert láttak benne, s többnyire idegent. A bányászok legnagyobb része jöttment volt, s a vidék népe sokáig nem is vett részt a bányák kiaknázásában". Liptay Pál így folytatta a korai bányászkodásról szóló elmélkedését: „Legtöbb közöttük a tót, kik a felsőbb megyékből nagy számmal jönnek le, de van német, cseh, tiroli, és krajnai munkás is."
Kik voltak az első bányászok, s milyen nemzet, náció tagjai lehettek, erről két forrás áll rendelkezésünk, az emlékezet mellett. Az egyik az állami anyakönyvek, a másik pedig az iskolai anyakönyvek. Nézzük az elsőt, az állami anyakönyveket 1895-től: Mlinár János - Felsőpalojta, felesége Fero Erzsébet - Középpalojta, Neuschel András - Jánoshegy - Bars megye, Szalva Mihály -Oszada - Liptó m. Felesége Kubicza Anna - uo. Wokács János - Lhotta? - Csehország, Svecz Katalin Dobne, - Csehország, Jisa? József felőr Brezevahora - Csehország, Steiner Mária - Hostin -Csehország, Brettcsheinder Gáspár hevér és Münich Dorottya - Svédler - Szepes megye, Savári Sándor Bicsért Baranya megye, felesége Müller Mária - Szepesremete, Mauer Lajos Handlova - Nyitra megye, Mauer Amália - Körmöcbánya, Havlas János kőszéntársulati raktárnok - Csehország, felesége Mostyenan Anna - Tokod, Bim Alajos - Morvaország, felesége Spitz Karolina - uo. Liska György aknász -Felsőszlávinka - Szepes megye, felesége Krály Máris Lipesa - Zólyom megye, Gifl József vájár - Bars megye, felesége Szkopova Krisztina - Csehország. (A család 1935-ben Garamvölgyire változtatta nevét). Ertl Vilmos - Magurka -Szepes megye felesége Ivánka Zsuzsa - Draskócz -Túróc megye, 1896-ban Kovács István bányász - Dorogháza felesége Petre Rozália - Nemti. Barta Zopkó János Nagybátony, felesége Volcsán Mária Salgótarján Petrovics József vájár Balassagyarmat, Vreska Zsuzsanna Középpalojta, Rybánszky József Nagydovorán, felsége Vranovisz Erzsébet „Cselédfőzőnő" Lipovnyik Nyitra megye, Spicka Vencel vajár Stupna, Moflár Julianna Kisterenye - Ravaszlyuk 1935-ben Siklósi névre változtatta, Gallyas Bertalan vajár Dorogháza, felesége Gonda Katalin Kál,. Hvizdos Péter vájár Szlovinka Szepes megye, felsége. Holes Anna uo. Viszoczki János vájár Felsőszlovinka, felesége Gyuricza Katalin Mátyásfalva Szepes megye.,Szó János kőszénbányász Mátraverebély, Máté Maris Dorogháza Fusán Vencel vájár Hliné Csehország Bulla Anna Őrhegy Szepes megye. Erzsikovics József Rákos- Baranya megye, felesége Tóth Eszter Vámosgyörk. A legtöbben a Felvidékről, Szepességből, Bars megyéből, Nyitra megyéből és Csehországból jöttek. Más területekről Dorogháza,Vámosgyörgyk, Rákos, csak egy páran származtak. Ők az ottani megszűnt kis bányákból Nagybátony, Kisterenye, vagy más vállalattól Salgótarján, érkeztek ide szerencsét próbálni Nézzük a másik forrást, az iskolai anyagot. Az iskolai anyakönyvek tanulói adatai is vallanak a származási helyről, mint ahogy azt is bejegyezték, hogy a családfenntartó - az apa - milyen foglalkozást folytatott. (Táblázat a másik oldalon!) A származási helyek egy-két olyan hellyel egészülnek ki (Salgótarján, Kisterenye), amelyek a bányászcsaládoknak közbülső állomásként szolgáltak, mielőtt mizserfai teleplakók lettek.
Az 1886/87-es iskolai évben 48 beírt tanulóból 24-nek az anyanyelve nem magyar A tanulók anyanyelvi, nemzetiségi megoszlása a következő: Német anyanyelvűnek jeleztek négy, gráner (osztrák német) egy, a cseh anyanyelvűek száma kilenc, a többi tót, illetve szlovák anyanyelvű. Az 1896/97-es iskolai évben három német (Hoppa, Sasvári!, Schneider), hét cseh (Jisa, Fuján, Kovanda, Vokács), illetve 10 tót (szlovák) Spegár, Hvizdos, Potrocs!, Uhrin,. Viszóczki, Kiszellea, Kozsenka) tanulója volt az iskolának.
 |
Az 1886/87-es tanév tanulóinak neve és nemzetisége a mizserfai bányatársulati elemi népiskolában
| A gyerek neve | A tanuló születési helye | Apja foglalkozása | Anyanyelve |
| Hollacek Károly | Ravaszlyuk -Kisterenye | bányagondnok | német |
| Trunkó Aladár | Szalóc -Prakfalva | bányagondnok | német |
| Kók Mátyás | Szepesremete | bányász | német |
| Moflár Juli | Kisterenye -Ravaszlyuk | bányász | tót |
| Novotni Teréz | Petrozsény | bányász | tót |
| Sneider! Anna | Kisterenye -Keszipuszta | ? | tót |
| Vokács Katalin | Nirzsen | bányász | cseh |
| Lhótak? József | Sztupne | bányász | cseh |
| Seffer! András | Udornya | kovács | tót |
| Bulla Ignác | Salgótarján | ács | tót |
| Hajducsek Imre | Salgótarján | tót | |
| Poprocs Teréz | Salgótarján | bányász | tót |
| Recso János | Salgótarján | bányász | gráner |
| Spán Ágnes | ? | bányász | tót |
| Sztorfni Juli | Kapszdorf | bányász | cseh |
| Zadner Emilia | Sztupne | bányász | cseh |
| Riszorszki Mari | Salgótarján | postaküldönc | tót |
| Kicsak Juli | Nádasd | bányász | tót |
| Lhoták Berta | Poszkupne | bányász | cseh |
| Vokács Anna | Nerán | bányász | cseh |
| Vokács Ferenc | Nerán | bányász | cseh |
| Zandtner Mária | Sztupne | bányász | cseh |
| Melichor Emilia | Kisterenye | bányász | tót |
| Zandtner Rózsa | Stupne | bányász | német |
* Az anyakönyvben szereplő adatokat szó szerint írtam ki. Sz. A.
|
Ha egy közel 40 évvel későbbi iskolai névsort nézünk meg, akkor a vezetéknevek a következők: Az első osztályba járók vezetéknevei: Barna, Havas, Hegyi, Jesse, Koruhely, Kroszner, Marténi, Misuth, Simon, Soproni, Spegár.
A másodikosok: Gutter, Haydel, Hernádi, Homoki,Kuruhely, Kővári, Soproni, Szántó. A harmadik osztályosok: Barna, Negre, Schneider, Soproni, Szántó, Tót.
 |
A negyedikbe járók: Bakos, Cserháti, Kispál, Misuth, Negre, Óvári.
Az ötödik osztályba járók: Bercsényi, Gutter, Jesse, Kovács, Kovács, Óvári, Páncél, Szántó, Tótok, Zimmerman.
A hatodikat végezték: Gutter, Hegyi, Hernádi, Kaposi, Kispál, Tót, Krenács, Barna. A környező falvakban divatos neveket, csak elvétve találunk. A más nemzetiségre utaló nevek eltűntek, illetve megmagyarosították, viselő gazdáik az 1930-as években. Erre egy pár példa mizserfai gyűjtés alapján. A Korinból lett Kaposi, Zemanból Zentai, Hovanyecből Cserháti, Kokavecből Körmendi, a Poprocsból Hajnal, Heppből Havasi, Misuthból Miskei, Zosából Budai, Stecklből Soproni, Oravecből Óvári, Pinkuszból Pusztai, Pothornyokból Poprádi, Gertnerből Homoki, Hermanból Hernádi, Supinából Székely, Sztráskaból Szántó, Müllerből Mecseki, Vizdosból Hegyi.13
 |
A fenti elemzésből kitűnt, hogy a telep lakossága az Osztrák Magyar Monarchia minden részéből jött megélhetést találni. A soknyelvű munkásságnak kellett egy közös nyelv, s ez először - legalább is a munka nyelve területén - a német volt. A 1964-ben egy pályázatra készített munkámból idézett részlet némileg bemutatja azt a nyelvet, melyet a munkások, a bányászok használtak munkájuk során. Címe legyen:
Bányászok beszélgetnek.
Ha több mint nyolcvan évet, vagy akárcsak egy fél évszázadot visszamennénk a történelemben, és meglátogatnánk egy mizserfai bányát, ahol szóba elegyednénk az ott dolgozókkal, vagy csak hallgatnánk egy napjuknak a történését, mi is történt a munkahelyen, akkor ugyancsak kételyeink támadnának, hogy valóban Magyarországon vagyunk-e, vagy magyarok-e a bányász szakma művelői?
„Amikor fújták az öt órát, gyorsan kelni kellett, mert a tramvaj már 6 órakor indult a kolóniából a dunelen át, amivel jártunk a siktába.
A sakta területén volt a ferozoló, ahol a stajger beferozolt. Elsőnek a cajgos indult el, aki megmondta a kutyásnak, hogy menjen a csobolyóval, s hozzon annyi vizet, ami egy egész siktára elég. Ezek után a hevérek megindultak a forsíber után, miután meggyújtották a kahanyecet. A hutman adott egy cikerajszot, mert a sikmajszter elrendelte a használatát, mert büdös volt a bánya. Mielőtt a solnyiba beszálltunk volna, Borbálához imádkoztunk. Az ima után az ansíber szignált, a sakmasiniszta pedig elindította a gőzgépet. Lassan leengedett bennünket a firplaccra. Innen mentünk végig a stolnán, ahol elértük a brenzet. Ott vettük észre, hogy egy kutya elszaladt. Feljebb menve láttuk, hogy nem fogta meg a macska sem. Már akkor lehetett tudni, hogy a bikát nem építették be, így szaladhatott el a vexliből (a kutya). Volt, aki azt mondta, hogy a bodak stafni tört el. Amikor a strekán mentünk, akkor láttuk, hogy nagyobb a stág, mint tegnap volt. Így most már kettőnek kellett húzni a haspert, amin a pánváglira rakott fát szoktuk minden reggel felhúzni a numerára. Akkor két helyen dolgoztunk. Az egyik munkahely egy gurító volt, ahol csak pincsivel szállítottunk. Még azt is (pincsit) úgy kellett egy gránikkal kihúzni a tetőre, ahol bebuktattuk a sutba. A sut alul súberrel volt lezárva, hogy ne fusson ki a fórót. A srám mindig bevetődött a vágatba, s a víz a glajz között folyt. A felhúzott fát leraktuk az ulmára, majd előszedtük a ládából a cajgot. Először mindenki a spicnyelet vette elő. Elkészítettük a stangát is, mert a munkát a cimere felállításával kellett kezdeni, amit az abléz abbahagyott. Lehajoltunk megásni a pilnokot. Közben az egyikük lesvancolta a stompokat és kisarolta a kopnit. Amikor összeállítottuk (az ácsolatot) bezenklisztük, hogy irányba álljon. Ezután a forkopf felett megékeltünk. Középen vendung deszkát szorítottunk fel, hogy könnyebb legyen a stekkolás. Hátrább vagy három méterrel untercúgot állítottunk a rajda elé, ahol majd egy feltörést fogunk kihajtani, amit a maschneider jelölt ki. Az orton mindig vastagabb fát tettünk, hogy az anstrajkot könnyebben be tudjuk közéje építeni. Az apróbb darabokat bordafával szoktuk felfogni. Smirplat nem volt a hangotban, de nagyon oblózos volt, ezért szakadástól kellett tartani. A srámolást egy nyélre vertük be, s csak ezután fúrhattunk az íberhangba. Egyszer csak halljuk, hogy a ferzecbe cincogtak a patkányok. Ilyenkor tudtuk, hogy jön a nyomás. Gyorsan megdupláztuk a forcimrit, s ki a luftkanálba, ki pedig a strucra menekült a ferhóból. Amikor a pattogás megnyugodott (megszűnt), mentünk vissza (a munkahelyre). Fúrtunk utána rangaszlival, kipucoltuk a fúrólyukat. Robbantás előtt a kapszlit ráharaptuk a cinderre, így szereltük össze a patronnal. Ezt együtt betöltöttük a fúrólyukba, majd lódunggal lefojtottuk. Elhelyeztük a stuclemezt, mindenki eltávozott a két hévér kivételével, egy kiáltás (figyelmeztetés) után végrehajtottuk a lövést. Míg kitisztult a bánya, megreggeliztünk. Közben odajött a fedrunghajtó, s elvitt két embert, mert a sahticska öszszeszakadt és egy koszorút kellett beépíteni. A beépített koszorút unterzacnival merevítették. A kiszakadt követ lezajberolták a pindeszkáról. Ekkor még nagyrészt ló húzta a cúgot. Ha kondoktor elaludt, a ló elszökött tőle. Az elszökött lovakról néha azt hitték, hogy bergmanok mászkálnak az aknában. Amikor végleg eloszlott a füst, mentünk vissza a numerára. Megjött az óberstajger is, aki behúzta a srigulákat. Később visszaüzent az óberstajger, hogy a (csapatból) menjen két ember a brenzsakta alá, mert ott nógrajzolni kell, ugyanis a talp felduzzadt a zsompból kicsapódó víz miatt. A közben tőlünk elszólított emberek a vakaknán jöttek vissza. Megkezdtük a kutyázást. A stágba csilléztünk. Négy flokkos, de még néha két homorolóval is fogtuk (a csillét), mégis vitt minket, mint karuly a verebet. A platnyiig mi kutyáztunk a siklón, meg az uraságiak. Az alsó részen levetett terület volt, s ott ereszkésen műveltünk. Egyesek mindig elhordták a distancot, mert bodijuk volt a stajger. A sikta vége felé egy leugrást kaptunk, amin betört a futó. Alig tudtuk cseglyekarókkal felfogni, hogy ne fusson be (a futóhomok). Ezt a munkát még be sem fejeztük egészen, amikor a gunsreka felől jött az avizálás, hogy lassan fejezzük be, mert fajront van. Hosszú volt a 12-es sikta.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Ezt is látnod kell
