A következő címkéjű bejegyzések mutatása: középkor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: középkor. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. február 19., kedd

Egy este a párkányi Középkori Parasztétteremben / Folytatás a posztban

Leparasztozzák és lecsürhézik a vendégeket, mégis népszerű a középkori étterem Párkányban
A határ közelében, a szlovákiai Párkányban nyílott Középkori Parasztétterem (Stredoveká Sedliacka Reštaurácia) olyannyira sajátos hangulatú, hogy nem mindenkinek tetszik. Mielőtt néhány kuriózumot megismernénk, kedvcsinálónak nézzék meg a vendéglátóhelyet népszerűsítő rövid videót, amely megadja az alaphangot a folytatáshoz:


Aki belép az étterembe, már a látványtól úgy érzi, mintha más világba csöppent volna. Két csontváz és egy ketrecbe zárt boszorkány figurája fogadja a meglepett vendéget. Amikor aztán megérkezik a pincér, s kedvesen közli, hogy „Helló büdös paraszt, ülj le és zabálj!”, nem mindenki érti a tréfát.Ezért is kommenteltek volt látogatók úgy, hogy ez egy „tapló hely”.Akadt, aki már a bejáratnál visszafordult, a többség azonban nevetéstől könnyezve foglal helyet és szemrevételezi a középkori, korhű dekorációt, a Facebookon pedig büszkén posztolnak a vendégek. Az egység ugyanis igen népszerű!





Fotó: Facebook/Középkori Parasztétterem

Aki felkészülten érkezik, és a Középkori Parasztétterem weboldalán előzetesen tájékozódik, azt nem éri meglepetés, mert tudja, ha letegezik, vagy tenyeres-talpasnak esetleg csürhének nevezik, nem megsérteni akarják, csak a középkori zabatanya hangulatát idézik.
Légy üdvözölve idegen, szerény tanyánkon ízes ételekkel vendégül látunk.





Fotó: Facebook/Középkori Parasztétterem

Mindenféle jó itókával megitatunk. A sör, a bor a pálinka és a tiszta víz torkodat tanyánkon kellemesen nedvesíti. Mivel a középkorba látogattál, ne csodálkozz, ha a pajkos felszolgáló letegez, vagy a csapos lármázva szólongat. Viselkedésük talán durvának tűnik, de hidd el, jó emberek ők. Gondoskodnak róla, hogy üleped puhán nyugodjon, hasad válogatott jókkal megteljék, hogy végül jó pár arannyal könnyebben távozhass.
Ha a vendég kikéri krigli italát, annak felszolgálását sem ússza meg szó nélkül. A pincér minden valószínűséggel odamondja, hogy “nesze neked is itt a lőré, igyad, legalább addig sem jártatod a pofád.”
Ételt – melyek kiadós, fatányéron felszolgált adagok – könnyen választhatunk. Van egy középkori nyelven és mai magyarsággal megfogalmazott változata is minden ételnek, melyből most hármat megismerhetnek.
A sült nyúl középkori leírása így olvasható:
Tapsifülest tepsiben vörösre sütöttem, zabáld paraszt sebtiben, vagy zsíros pofád beverem.
Sült csirkeszárny régiesen:
Hé paraszt! Ha tiknek ropogós szárnyát szopogatnád, harapdálnád, fokhagymától bűzlene a pofád.
Egyik legnépszerűbb ételük, a sült csülök középkori parasztsággal így hangzik:
Csocsám lábát levagdostam, jó pácban megúsztattam. Ropogósra sütöm neked, itt van paraszt nesze egyed!
Ehhez nem is tudunk mit hozzáfűzni! Jó kacagást, jó szórakozást, jó étvágyat, ha bármikor betoppannának a Középkori Parasztétterembe Párkányban.












2018. november 14., szerda

Gúnynevekben is erős volt a középkori magyarság

A királyok, nemesek és urak nevéhez az emberek már az ókor óta előszeretettel kapcsolt különböző jelzőket, vagy ragadványneveket. Így lett Hunyadi Mátyás Igazságos, IX. Alfonz leóni király Nyálas (ha ideges volt, folyt a nyála), I. Lipót pedig Teveszájú (köszönhetően a jellegzetes alsó ajkainak).


A szokás legerősebb példáit azonban nem a modern kornak, hanem a középkori, illetve kora újkori magyarságnak köszönhetjük. Nézzünk is erre néhány példát, mellettük egykori lakhelyükkel, illetve az ismert említés évével!
Méretes fenék:
  • Hétseggű László (Ladislao Hethsegew, Pályi, 1415)
Impotencia:
  • Lágyfaszúnak nevezett László (Ladislaus dictus lagfazou, ?, 1370-es évek)
A rendszeres – persze távolról sem napi – tisztálkodás hiánya:
  • Mocskos Fülöp (Philippum Moczkos, Nyék, 1425)
  • Mosdatlan András dési ispán (?, Dés, 1370-es évek)
A táskákat felmetsző, visszaeső tolvaj, akinek büntetésként levágták a fülét:
  • Szatyorvágónak nevezett Pál, másik nevén Fületlen Pál (Paulum dictum Zagyurwagou alio nomine filetlenpal, ?, 1364)
Az újító, aki pottyantós vécét használt:
  • Polconszarónak mondott György (Georgius Polczonzaro dictus, ?, 1429)

Településnevek terén sem maradtunk ám le: így bukkant fel a nagykanizsai váruradalom 1493-ban készült birtokösszeírásában a kedves nevű Anyadwaloga, ma azonban be kell érnünk Pornóapátival, a Szerencshez közeli Ondótanyával, Beleddel, a történelmi Magyarország területén fekvő Vércsoroggal és Dögmezővel, illetve a Veszprém megyei Apácatornával.

2018. november 13., kedd

Nőnek lenni a középkorban / Folytatás a posztban

Ha a középkori lovagi irodalmat olvassuk, könnyen azt hihetjük, hogy a középkorban nőnek lenni azt jelentette, hogy a hölgyeket maximális tisztelettel és hódolattal vették körül a férfiak. Nos, ennél nagyobbat nem is tévedhetnénk.

Ezt mondja az egyház a nőről és a házasságról


A Biblia szerint Isten a nőt a férfi oldalbordájából teremtette, ebből tehát az következik, hogy a férfi a felsőbbrendű, és az asszonyt az Úristen a férfi kedvéért teremtette. Az egyház szerint a házasságnál magasabb rendű a szűzies élet, de ha már az ember eredendően ilyen gyenge, hogy szüksége van a szexre, akkor azt már jobb a házasságon belül gyakorolni. Persze kizárólag csak gyereknemzés céljából. Szent Ágoston szerint a nemzéshez nem vezető szexuális kapcsolat paráznaság, és meggyónásra való bűn. Persze azért voltak realistább szentek is. Firenzei Szent Antal például azokat az asszonyokat ostorozta prédikációiban, akik hosszan piszmogtak az éjszakai imájukkal, csakhogy elkerüljék házastársi kötelességeik teljesítését.


Házassági törvények


A törvények szerint a házasság alsó korhatára lányok esetében 12, fiúk esetében pedig 14 éves kor volt. A házassági ceremónia több részből állt: először tárgyalások zajlottak a családok között, majd következett az eljegyzés, a házasulandók kihirdetése a templomban, végül a házassági szertartás a templomkapuban.
3 héttel az esküvő előtt a templom ajtajában kihirdették a jövendő házasságkötést, hogy ha valakinek tudomása van valamelyik fél házasságáról, vagy a felek egymással való rokonságáról, akkor még időben szólhasson. Törvények tiltották ugyanis, hogy vérrokonok házasodjanak össze negyedik fokig. A házasság megkötéséhez nem a menyasszony, hanem annak apja, fivére adta a beleegyezését. Bár az egyház kizárólag a házasulandó felek önkéntes beleegyezése esetén érvényesítette a házasságot, tudjuk, hogy a legtöbb esetben a lányokat hozzákényszerítették ahhoz a férfihoz, akit az apjuk kiválasztott számukra. A lány ugyanis szigorú engedelmességgel tartozott az apjának, aki engedetlenség esetén keményen megfenyíthette (megverhette..), és amúgy sem volt sok esélye egy családból kitagadott lánynak arra, hogy tisztességesen megéljen. Tehát a vagyonos családok lányai hozzámentek ahhoz a férfihoz, akit az apjuk kiválasztott számukra.
Persze azért volt egy kiskapu a szerelmesek számára. Az egyház ugyanis elismerte azt a házasságot, amelyet a jegyespár tanúk jelenlétében vagy akár anélkül kölcsönös megegyezéssel kötött. Ha senki nem fellebbezett a házasság ellen, az ifjú házasokat nem büntették, és egyházi szertartásra sem kényszerítették őket. Sőt, akkor is érvényesnek tartották a házasságot, ha a szülők akarata ellenére köttetett, és az egyház ebben az esetben sem engedélyezte a válást.
Maga a házasságkötés rendszerint a templom ajtajában történt. A jegyespár kifejezte házasulási szándékát, és egymásra ruházta a házasság szentségét. Szavatolták a hozományokat, majd a pár belépett a templomba, hogy részt vegyenek a nászmisén. Utána pedig következhetett a lakodalom.
A válást az egyház csak nagyon ritkán engedélyezte. Például akkor, ha kiderült hogy a pár tagjai vérrokonok, egyikük már házas, esetleg ha a férj impotenciája miatt nem hálták el a házasságot. Nem véletlen, hogy a királyi nászéjszakák gyakran az udvar és a család jelenlétében zajlottak. Egyrészt meg kellett győződni arról, hogy a menyasszony szűz, másrészt pedig arról, hogy valóban megtörtént a házasság elhálása, és érvényes lett a frigy.
hazassag_a_kozepkorban.jpg

A férjes asszonyok helyzete


A házasságkötés pillanatától kezdve a nő új ura a férje lett, és mindenben engedelmeskednie kellett neki. A korabeli jogtudósok részletesen taglalták azokat az eszközöket is, amelyekkel a férj engedelmességre bírhatta a feleségét. Egy 14. századi flandriai törvénykönyv szerint a férj verheti a feleségét, "melegítheti lábát az asszony vérében". Ha ezek után a feleség felépül, a férj nem hágta át a törvényt.
A házasság alatt a férj kezelte a közös vagyont, a feleségnek nem volt joga eladni, elzálogosítani, elcserélni a saját tulajdonát sem. Férjezett asszony nem köthetett szerződést, nem vehetett fel kölcsönt, nem indíthatott pert férje beleegyezése nélkül.
masikboleyn1.jpg

Az özvegyek helyzete


Az özvegyek a házas nőknél egy fokkal kedvezőbb helyzetben voltak. Az egyház védelmét élvezték, mert az elnyomottakhoz sorolták őket, hiszen a "védelmező" férjük meghalt. Sokan közülük újra megházasodtak, sajnos a többségük nem önszántából. A hűbérurak olykor belekényszerítették a nemes özvegyasszonyokat az újabb házasságba, és ugyanígy jártak a parasztok is, akiket az uruk kényszerített ismét házasságra, hogy legyen aki gondot visel a földre.
Ugyanakkor aki tehette, inkább özvegy maradt, ugyanis az anyagi biztonságban élő özvegyasszony több szabadságot élvezett mint bármelyik nő a középkorbanAki megözvegyült, annak nem kellett többé más akaratának alávetnie magát, így nagyfokú önállóságot élvezett. Például kiskorú gyermekei gyámjaként kezelhette a családi vagyont is.


Anyának lenni


A középkorban anyának lenni nem jelentett különösebb értéket. A gyerek világra hozása csak azért fontos, hogy megtaníthassák nekik Isten tiszteletét. Sem a Mária-tisztelet, sem az nőt piedesztálra emelő udvari költészet nem tulajdonított különösebb jelentőséget annak, hogy egy nő anya is volt egyben. A kortárs irodalom szinte kivétel nélkül a feleség férje iránti kötelességeit hangsúlyozza, nem pedig a gyermek gondozásának kötelezettségét. Egyes irodalmi művek úgy beszélnek a rossz anyákról, mint akik direkt azzal bosszantják a férjüket, hogy hagyják sírni a gyereket éjszaka.
Hogy mi az oka az anyaszerep ilyen elutasításának? A válasz leginkább a középkori ember gyermekek iránti attitűdjében keresendő. A középkorban a gyereknek szinte egyáltalán nem volt helye a társadalomban. Ha a gyerekek életben maradtak, megélték a felnőttkort, akkor részt vehettek a közös családi vállalkozásokban, és újabb munkáskezet jelentettek. Egy didaktikus mű szerzője így írt a szülőknek: "Ha vannak gyermekeid, teljen bennük kedved, és neveld őket rendesen. Ha meghalnak kiskorukban, fogadd el a sorsodat. Ne keseregj, ne bánkódj túlzottan. Gondolj arra, mennyi törődést kíméled meg magadat!"
Valószínű, hogy a szülők magukat is védték a magas gyerekhalandóság okozta fájdalom ellen azzal, hogy érzelmileg távol tartották magukat gyermekeiktől. A kisgyermekek iránti hozzáállás a középkor végétől kezdett csak lassan, óvatosan változni.

2018. szeptember 26., szerda

Hét karácsonyi szokás a középkorból

1. A karácsonyi lakoma

Talán nem meglepő, hogy a megérdemelt bőséges étkezések nemcsak manapság vannak divatban, hanem a régmúltra nyúlik vissza remek és ínycsiklandozó hagyományuk. Elődeink azonban nem elégedtek meg egy ványadtabb pulykával és mézeskaláccsal, a középkori, királyi lakomákon a feljegyzések szerint igazán méretes fogásokat szolgáltak fel, és a jelenlévők valószínűleg betegre ehették magukat. 

A feljegyzések szerint az angliai János király 1214-ben igazán gazdag lakomával kápráztatta el vendégeit. Az alapanyagokat rendelték, és az egyik ránk maradt ilyen listán huszonnégy hordó bor mellett ezer tyúk, illetve kétszáz disznófej is szerepelt, és akkor az ételek elkészítéséhez szükséges további hozzávalókról, például fűszerekről nem is beszéltünk! Természetesen itt igazán uralkodóhoz méltó fényűzéssel találkozhatunk, ám alacsonyabb rangú, szerényebb vagyonnal rendelkező emberek is megszámlálhatatlan mennyiségű sört és bort ittak meg a Hereford püspöke, Richard of Swinfield által rendezett karácsonyi vacsorán. A bőségesen fogyasztott alkoholos italokhoz ötven szárnyas, négy őz, és ugyanennyi disznó jelentette a menüt.

A dőzsölés oka a gazdasági jellemzőkben keresendő, a középkori karácsony a betakarítások után tartott ünnep volt, ráadásul az állatok nagy részét ilyenkor le kellett vágni, mivel nem tudták volna őket egész télen etetni. A rengeteg ételt aztán el kellett fogyasztani, ilyenkor nemcsak a felsőbb társadalmi osztályok étkeztek önfeledten, hanem a parasztok asztalára is bőven jutott. Ilyenkor a földesurak étellel jutalmazták meg a földjeiken dolgozókat. Sör, bor, kenyér és hús jutott ilyenkor a jobbágyoknak, ez a bőséges étkezés biztosította azt, hogy a szűkösebb erőforrásokkal rendelkező emberek is több táplálékhoz jussanak a sötét és hideg téli időszakban.

2. Karácsonyi lidércnyomás

Listánk következő pontjánál nem tudtam ellenállni ilyesféle címalkotásnak. Európa északi területein a karácsony éjjelétől számított tizenkettedik napig tartó mókában fiatal férfiak vettek részt. Nem akadt más feladatuk mint jól ráijeszteni a gyanútlan parasztokra, és az utakon éjszaka is kóborló vándorokra. Ijesztő maszkokkal takarták el az arcukat, és viselkedésükkel, jelmezükkel az ördögöt, kísérteteket, illetve trollokat utánozták. Állítólag ordenáré gesztusokat is tettek hitelességük megtartása érdekében. Ételt és italt követeltek kényszerű vendéglátóiktól, és csengőszóval köszönték meg, ha kaptak valamit, viszont, ha nem kaptak, akkor azt még meg is ütötték.

A hatás persze nem maradt el, több feljegyzésben olvashatunk arról, hogy a karácsonyi kecske láttán a gyermekek órák múlva is remegtek és sírtak a rémülettől. Ez a rémisztgetés leginkább a tizenhatodik és tizenhetedik században volt divat.

3. Karácsonyi püspök

Karácsony püspökét az évnek ebben az időszakában választották meg Nyugat-Európa országaiban, egy tizenkettedik században meghonosodó hagyományról beszélünk. A karácsonyi püspök címére kisfiúk pályázhattak, és december 28-án Aprószentek ünnepén derült ki, ki a szerencsés jelentkező. A szokáshoz hozzátartozott, hogy a nyertes fiú megfelelő öltözetben szentmisét tartott, prédikációval kiegészítve, majd étellel és pénzzel jutalmazták. Több angol király vevő volt erre, például II. Edward pénzt adott 1316-ban a karácsonyi püspöknek, I. Edward 1299-ben vecsernyét mondatott a karácsonyi püspökkel.

A karácsonyi püspöknek természetesen meg kellett dolgoznia az ajándékokért, grimaszvágással és színlelt komolysággal annyi párt kellett megesketnie, amennyit csak tudott, a friss “házasoknak” cserébe fel kellett ajánlaniuk valamit a karácsonyi püspöknek, aki, ha nem találta elég jónak az ajándékot, akkor megüthette őket egy zsák hamuval, amit a palástja alatt tartott. A karácsonyi püspök által megszentelt házasság csak egy éjszakára szólt.

4. Kockázás és foci

A következő szokás Franciaország területén volt népszerű. Karácsony pihenőidőnek számított, így természetes, ha előkerültek a kockák. A cél természetesen a szerencsejáték örömével vagy hibájával megtűzdelni a karácsonyi hangulatot, és annak ellenére maradt töretlen a népszerűsége sokáig, hogy az egyház párszor be akarta tiltani. Angliában és Európa más részein is szokásban volt a kockázás és más szerencsejátékok hagyománya karácsonykor. Egyes területeken a karácsonyi időszakra vonatkozóan nem volt állami monopólium a kaszinók elődjein, és VIII. Henrik is felmentette szolgáit a szerencsejáték tilalma alól a karácsony tizenkét napjára.

A másik karácsonyi elfoglaltság a középkori Európában az évenként, karácsonykor rendezett bajnokság volt, ahol a falvak lakói mérkőztek meg egymással egy labdajátékban. A fával vagy mohával kitömött bőrlabdát kellett a csapat játékosai között tartani. A labdaszerűséget lehetett rúgni, ütni, vagy botokkal irányítani. A játéknak általában rengeteg sebesültje volt, és halálos balesetek is előfordultak olykor.

5. Bölcsőállítás

A mai Olaszország területén volt népszerű egy bölcső felállítása, elékeztetve mindenkit Jézus születésére. A tizenkettedik századtól fogva jelent meg ez a hagyomány, az  Betlehem felállítása valószínűleg 1223-ban történt Assisi Szent Ferenc jóvoltából egy barlangban. A hagyomány aztán megjelent Rómában 1272-ben, és Nápolyban 1343-ban. A tizenhatodik századig a Betlehem három figurából állt: egy babából a bölcsőben, és két állatból, akik melengették. Az oltár mellé helyezték, ahhoz, amelyiknél az ünnepi misét tartották. A középkor végére kiegészült Mária és József figuráival, majd kibővült a pásztorok imádásával, illetve a háromkirályokkal. Ez a hagyomány Európa egész területén elterjedt, és mai napig állítanak Betlehemet, például Magyarországon is. 

6. A reneszánsz karácsony

A reneszánsz udvarokban a karácsony jelentős ünnepnek számított. Galeazzo Maria Sforza idejében (1466-1476) Milánóba látta vendégül a városállamhoz tartozó és környékén élő kisebb rangú nemeseket, és csak akkor lehetett hiányozni a neves eseményről, ha a meghívott beteg volt, ha nem, akkor Milánóba kellett utaznia udvartartásával és az idegen országokból érkező követekkel. 

A nagy vendégsereg természetesen a milánói udvartartás megnövelésével járt, hiszen a magas rangú meghívottakat valakiknek ki is kellett szolgálnia, így karácsonykor Sforza udvartartása megduplázódott, azonkívül újabb, átmeneti konyhákat alakítottak ki, és ezüst étkészleteket, bútorokat kölcsönöztek a paviai kastélyból, és persze Milánó fa-, viasz-, bor-, illetve kenyérfogyasztása jelentősen megnövekedett. Ilyenkor volt a fényűző mulatságok ideje, ahol előszeretettel szerencsejátékoztak a vendégek, a pénzükből kifogyott szerencsétlenebbeknek pedig maga a herceg adott kölcsön, hogy folytathassák a játékot. Galeazzo Maria Sforza maga is szívesen vett részt a játékokban, ha éppen nem szentmisét hallgatott valamelyik milánói templomban.

1476-ban azonban a herceg, Galeazzo Maria Sforza szerényebb méretű ünnepséggel kedveskedett vendégeinek. Két okból döntött így valószínűleg, egyrészt a városban felütötte a fejét a pestisjárvány, így a hatalmas embertömeg egyáltalán nem lett volna előrelátó döntés, másrészt olyan hírek érkeztek, hogy saját családja merényletet fontolgat. Ám kiderült hamarosan, hogy testvérei nem gondolkoztak ilyesmiben, annál inkább három elöljárója, akik minden bizonnyal úgy vélték, hogy Galeazzo Maria Sforza már elég időt töltött a hercegi poszton, és jobb lesz nekik nélküle. Erőfeszítéseiket siker koronázta, hiszen végül meggyilkolták, tizennégy késszúrással a hercegüket. Galeazzo Maria Sforza rögtön meghalt.

7. Karácsonyi trollok

Az utolsó, egykor Izlandon élt hiedelem igazi rémtörténet. A hosszú és hideg téli éjszakákon nemcsak az eltévedés vagy fagyhalál várhatott az elővigyázatlan vándorra, hanem komoly veszély is leselkedett rá. Ezeken az éjszakákon igazán különös dolgok történhettek bárkivel. Az Eyrbyggja sagában egy farmer áthívta a szomszédait, hogy közösen ünnepeljék a karácsonyt, de a meghívottak helyett csupán szellemek érkeztek, akik a többi vendégre zúdították a ruhájukra ragadt sarat. A megpróbáltatások nem értek itt véget, hiszen, aki meg akarta őket állítani, az beteg lett és meghalt. 

A Grettir sagában egyenesen trolloktól jön a veszedelem. Egy pásztor éjszaka kiment, hogy ellenőrizze az állatait, féltette őket a hóvihartól. Várták a férfit, ám az nem jött, másnap a karácsonyi étkezés után, elmentek megkeresni, meg is találták, vérbe fagyva, törött nyakkal és csontokkal feküdt a földön.

Izlandon a késő középkorban is népszerű volt a rejtett népben (huldufólk) való hit, tulajdonképpen ennek köszönhetjük, hogy a Télapónak manók segítenek be a karácsonyi készülődésbe, ráadásul ugyanezek a manók azok, akik karácsonykor emberek házában tartanak vad partikat. A rejtett népben való hit továbbra is népszerű az országban. 

Szörnyű kivégzési módszerek

Az emberiség történetét egész végig borzalmas kínzások és kivégzési eljárások tarkították. Most ezekből szeretnénk bemutatni tíz típust.
A pimasz bika
Ezt a kivégzési eljárást az i.e. 6. században találták fel Athénban. Egy hatalmas réz bikafejet ajándékoztak egymásnak a fontos tisztségviselők, amelyről kiderült, hogy remek eszköz lehet a kivégzéshez is, hiszen éppen elfért benne egy ember. Hogyha odabent tűzet gyújtottak, akkor az áldozat teljesen hamuvá égett.


Akasztás és negyedelés
Ez a módszer igencsak elterjedt volt Angliában. Borzalmas, de egészen 1814-ig alkalmazták a gyakorlatban. Az első szakaszban egy ló mögé kötötték az embereket, amely a kivégzés helyszínére hurcolta őket. Ezután felakasztották, de csak addig, amíg majdnem meghalt. Ekkor levették az akasztófáról és egy asztalra helyezték. A hóhér ekkor kiherélte és kibelezte az áldozatot, majd elégette szerveit annak szeme láttára. Ezután jött csak a fejezés, majd a négybe vágás.


Máglyán égetés
A máglyán égetés megszokott kivégzési forma volt. Ekkor az alanyt hozzákötötték egy karóhoz, majd fát hordtak alá, amelyet meggyújthattak. Hogyha igazán tehetséges hóhér végezte a műveletet, akkor először a vádli, a combok, a karok, a törzs, a mellek, az arc égett el, csak ezután következett be a halál. Hogyha egyszerre több embert is égettek, akkor lehetséges, hogy előbb füstmérgezéstől haltak meg az emberek, mielőtt elért hozzájuk is a tűz.


Ling Chi
A Ling Chi olyan kivégzése forma, amelyben a halál lassú darabolás útján éri el az áldozatot. Ezt Kínában alkalmazták, egészen 1905-ig, amikor törvényen kívülre helyezték. Elsőként a karokat, a lábakat és a mellkast vagdosták, majd végül szíven szúrták a bűnöst. A kivégzés akár napokig is tarthatott.


Kerékbe törés
A kerékbe törés a középkor egyik legnépszerűbb kivégzési formája volt. A bűnöst ilyenkor egy szekér kerekére kötötték, karját és a lábát a küllőkre feszítették. Eközben egy nehéz kalapács törte össze lassan az ember csontjait a küllők között. Hogyha kegyelmes kivégzés volt elrendelve, akkor több csonttörés után végzetes ütést mértek a bűnösre, azonban voltak olyanok is, akik a keréken maradtak a halálukig, ez akár napokig is tarthatott.


Forralás
A forralás során az elítéltnek meztelenre kellett vetkőznie, majd megmártóznia bugyogó vízben, esetleg először hideg vízbe mászott, amelyet lassan forráspontra melegítettek. A folyadék nem mindig víz volt, lehetett olaj, sav, kátrány vagy olvadt ólom is.


Megnyúzás
A megnyúzás során a bőrt távolították el az emberi testről egy nagyon éles kés segítségével. A cél az volt, hogy a bőr egyben maradjon. A nyúzás nagyon ősi kivégzési forma.


Nyakörvezés
Ezt a borzalmas eljárást Dél-Afrikában alkalmazták 1980 és 1990 között. Ekkor egy autógumit töltöttek meg benzinnel, amelyet az áldozat karjára és mellkasára applikáltak, majd meggyújtották.


 Csónakolás
Ezt az eljárást Perzsában alkalmazták. Ekkor egy meztelen embert csónakhoz kötöttek. A fej, a kezek és a lábak kiálltak a rögtönzött tartályból. Az elítéltnek mézet és tejet kellett nyelnie, ami súlyos hasmenést okozott, ráadásul vonzotta a rovarokat is. A széklet lassan összegyűlt a tárolóban, ami rengeteg bogarat és állatot vonzott. A halál lassan következett be, ennek oka főleg a kiszáradás, az éhezés és a szeptikus sokk volt. Erre sokszor 17 napot is várni kellett.


Fűrészelés
A bűnöst a fűrészelés során fejjel lefelé lógatták, majd egy hatalmas fűrésszel ketté vágták a testét. A lágyéknál kezdték, majd a fejnél fejezték be. Mivel fejjel lefelé lógtak, így az agyba elég sok vér jutott, amely életben tartotta őket addig, amíg a fűrészt elérte a hasban az artériát.

21 borzasztó tény a középkorból: hálát adsz, hogy nem akkor éltél

Nem fertőtlenítették a műtétékhez használt eszközöket, nyaranta egyáltalán nem fürödtek, a betegeket piócával kezelték. És ez csak 3 példa.

Hosszú fejlődésen ment keresztül a higiénia kultúrája a nyugati világban, mire elérkezett a mai állapotához. Mosógépekkel, törlőkendőkkel, szappanokkal, fertőtlenítőkkel és tisztítószerekkel vagyunk körülvéve: olyan dolgok ezek, amelyek nélkül évezredekig elvolt az emberiség.
Az alábbiakban 21 tisztálkodási praktikát láthattok, amelyek - hála az égnek - a középkor után kimentek a divatból.
1.
Ha valaki lusta volt kimenni az illemhelyre a középkorban, gyakran az ágy alatt tárolt edénybe végezte a dolgát.
1_wikimedia_commons
2.
Ha az edény megtelt, a hátsó kertben ásott lyukba ürítették.
2_wikimedia_commons
3.
Segéd törölte a királyok hátsóját. Ez a foglalkozás nagyon nagy presztízsű volt a maga idejében.
3_wikimedia_commons
4.
A parasztságnak nem volt lehetősége papírt használni a nagy dolgukhoz, ezért levelekkel intézték el.
4_wikimedia_commons
5.
A középkori polgárságnak négy szett ruhája volt összesen, egy-egy minden évszakra.
5_wikimedia_commons
6.
A legtöbb ruha gyapjúból készült, amit eleve nehéz volt kitisztítani.
6_wikimedia_commons
7.
Mosás helyett inkább kefékkel távolították el róla a szennyeződéseket.
7_wikimedia_commons
8.
Tetvek lepték a legtöbb parókát.
8_wikimedia_commons
9.
Volt, hogy ürülékben vett fürdővel próbáltak valakit kigyógyítani a mentális betegségéből.
10.
Kapaszkodjatok meg: lúgosított formában ruhák tisztítására is használtak ürüléket.
10_pixabay
11.
Aki nem volt gazdag – tehát a lakosság több mint 90 százaléka -, nyilvános fürdőkben tisztálkodott, abban a vízben, amiben számtalan más ember is.
11_pixabay
12.
Széles körben elterjedt, hogy nyáron nem érdemes fürdeni.
13.
Ha valaki szexuális betegséget kapott el, töménytelen mennyiségű higannyal kezelték.
14.
Ólomport is használtak sminkként a nők.
14_wikimedia_commons
15.
Csirkeürülékkel elegyített káliumot használtak a kopaszság kezelésére.
16.
Sasok ürülékével pedig a nők fájdalmát enyhítették szüléskor.
17.
Nem voltak tamponok és betétek a középkorban. Ilyen célokra mohát használtak a nők.
18.
Ha valaki megbetegedett, piócát raktak rá, hogy az kiszívja belőle a mérgeket.
18_pixabay
19.
Nem fertőtlenítették a műtétekhez használt eszközöket.
19_wikimedia_commons
20.
Fájdalomcsillapítás nélkül még kellemetlenebb volt a foghúzás – képzeld el, ahogy ezek az eszközök motoszkálnak a szádban.
20_wikimedia_commons
21.
Bort és vizeletet is használtak fertőtlenítőként.
21_wikimedia_commons

Ezt is látnod kell

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...