1. A karácsonyi lakoma
Talán nem meglepő, hogy a megérdemelt bőséges étkezések nemcsak manapság vannak divatban, hanem a régmúltra nyúlik vissza remek és ínycsiklandozó hagyományuk. Elődeink azonban nem elégedtek meg egy ványadtabb pulykával és mézeskaláccsal, a középkori, királyi lakomákon a feljegyzések szerint igazán méretes fogásokat szolgáltak fel, és a jelenlévők valószínűleg betegre ehették magukat.
A feljegyzések szerint az angliai János király 1214-ben igazán gazdag lakomával kápráztatta el vendégeit. Az alapanyagokat rendelték, és az egyik ránk maradt ilyen listán huszonnégy hordó bor mellett ezer tyúk, illetve kétszáz disznófej is szerepelt, és akkor az ételek elkészítéséhez szükséges további hozzávalókról, például fűszerekről nem is beszéltünk! Természetesen itt igazán uralkodóhoz méltó fényűzéssel találkozhatunk, ám alacsonyabb rangú, szerényebb vagyonnal rendelkező emberek is megszámlálhatatlan mennyiségű sört és bort ittak meg a Hereford püspöke, Richard of Swinfield által rendezett karácsonyi vacsorán. A bőségesen fogyasztott alkoholos italokhoz ötven szárnyas, négy őz, és ugyanennyi disznó jelentette a menüt.
A dőzsölés oka a gazdasági jellemzőkben keresendő, a középkori karácsony a betakarítások után tartott ünnep volt, ráadásul az állatok nagy részét ilyenkor le kellett vágni, mivel nem tudták volna őket egész télen etetni. A rengeteg ételt aztán el kellett fogyasztani, ilyenkor nemcsak a felsőbb társadalmi osztályok étkeztek önfeledten, hanem a parasztok asztalára is bőven jutott. Ilyenkor a földesurak étellel jutalmazták meg a földjeiken dolgozókat. Sör, bor, kenyér és hús jutott ilyenkor a jobbágyoknak, ez a bőséges étkezés biztosította azt, hogy a szűkösebb erőforrásokkal rendelkező emberek is több táplálékhoz jussanak a sötét és hideg téli időszakban.
2. Karácsonyi lidércnyomás
Listánk következő pontjánál nem tudtam ellenállni ilyesféle címalkotásnak. Európa északi területein a karácsony éjjelétől számított tizenkettedik napig tartó mókában fiatal férfiak vettek részt. Nem akadt más feladatuk mint jól ráijeszteni a gyanútlan parasztokra, és az utakon éjszaka is kóborló vándorokra. Ijesztő maszkokkal takarták el az arcukat, és viselkedésükkel, jelmezükkel az ördögöt, kísérteteket, illetve trollokat utánozták. Állítólag ordenáré gesztusokat is tettek hitelességük megtartása érdekében. Ételt és italt követeltek kényszerű vendéglátóiktól, és csengőszóval köszönték meg, ha kaptak valamit, viszont, ha nem kaptak, akkor azt még meg is ütötték.
A hatás persze nem maradt el, több feljegyzésben olvashatunk arról, hogy a karácsonyi kecske láttán a gyermekek órák múlva is remegtek és sírtak a rémülettől. Ez a rémisztgetés leginkább a tizenhatodik és tizenhetedik században volt divat.
3. Karácsonyi püspök
Karácsony püspökét az évnek ebben az időszakában választották meg Nyugat-Európa országaiban, egy tizenkettedik században meghonosodó hagyományról beszélünk. A karácsonyi püspök címére kisfiúk pályázhattak, és december 28-án Aprószentek ünnepén derült ki, ki a szerencsés jelentkező. A szokáshoz hozzátartozott, hogy a nyertes fiú megfelelő öltözetben szentmisét tartott, prédikációval kiegészítve, majd étellel és pénzzel jutalmazták. Több angol király vevő volt erre, például II. Edward pénzt adott 1316-ban a karácsonyi püspöknek, I. Edward 1299-ben vecsernyét mondatott a karácsonyi püspökkel.
A karácsonyi püspöknek természetesen meg kellett dolgoznia az ajándékokért, grimaszvágással és színlelt komolysággal annyi párt kellett megesketnie, amennyit csak tudott, a friss “házasoknak” cserébe fel kellett ajánlaniuk valamit a karácsonyi püspöknek, aki, ha nem találta elég jónak az ajándékot, akkor megüthette őket egy zsák hamuval, amit a palástja alatt tartott. A karácsonyi püspök által megszentelt házasság csak egy éjszakára szólt.
4. Kockázás és foci
A következő szokás Franciaország területén volt népszerű. Karácsony pihenőidőnek számított, így természetes, ha előkerültek a kockák. A cél természetesen a szerencsejáték örömével vagy hibájával megtűzdelni a karácsonyi hangulatot, és annak ellenére maradt töretlen a népszerűsége sokáig, hogy az egyház párszor be akarta tiltani. Angliában és Európa más részein is szokásban volt a kockázás és más szerencsejátékok hagyománya karácsonykor. Egyes területeken a karácsonyi időszakra vonatkozóan nem volt állami monopólium a kaszinók elődjein, és VIII. Henrik is felmentette szolgáit a szerencsejáték tilalma alól a karácsony tizenkét napjára.
A másik karácsonyi elfoglaltság a középkori Európában az évenként, karácsonykor rendezett bajnokság volt, ahol a falvak lakói mérkőztek meg egymással egy labdajátékban. A fával vagy mohával kitömött bőrlabdát kellett a csapat játékosai között tartani. A labdaszerűséget lehetett rúgni, ütni, vagy botokkal irányítani. A játéknak általában rengeteg sebesültje volt, és halálos balesetek is előfordultak olykor.
5. Bölcsőállítás
A mai Olaszország területén volt népszerű egy bölcső felállítása, elékeztetve mindenkit Jézus születésére. A tizenkettedik századtól fogva jelent meg ez a hagyomány, az Betlehem felállítása valószínűleg 1223-ban történt Assisi Szent Ferenc jóvoltából egy barlangban. A hagyomány aztán megjelent Rómában 1272-ben, és Nápolyban 1343-ban. A tizenhatodik századig a Betlehem három figurából állt: egy babából a bölcsőben, és két állatból, akik melengették. Az oltár mellé helyezték, ahhoz, amelyiknél az ünnepi misét tartották. A középkor végére kiegészült Mária és József figuráival, majd kibővült a pásztorok imádásával, illetve a háromkirályokkal. Ez a hagyomány Európa egész területén elterjedt, és mai napig állítanak Betlehemet, például Magyarországon is.
6. A reneszánsz karácsony
A reneszánsz udvarokban a karácsony jelentős ünnepnek számított. Galeazzo Maria Sforza idejében (1466-1476) Milánóba látta vendégül a városállamhoz tartozó és környékén élő kisebb rangú nemeseket, és csak akkor lehetett hiányozni a neves eseményről, ha a meghívott beteg volt, ha nem, akkor Milánóba kellett utaznia udvartartásával és az idegen országokból érkező követekkel.
A nagy vendégsereg természetesen a milánói udvartartás megnövelésével járt, hiszen a magas rangú meghívottakat valakiknek ki is kellett szolgálnia, így karácsonykor Sforza udvartartása megduplázódott, azonkívül újabb, átmeneti konyhákat alakítottak ki, és ezüst étkészleteket, bútorokat kölcsönöztek a paviai kastélyból, és persze Milánó fa-, viasz-, bor-, illetve kenyérfogyasztása jelentősen megnövekedett. Ilyenkor volt a fényűző mulatságok ideje, ahol előszeretettel szerencsejátékoztak a vendégek, a pénzükből kifogyott szerencsétlenebbeknek pedig maga a herceg adott kölcsön, hogy folytathassák a játékot. Galeazzo Maria Sforza maga is szívesen vett részt a játékokban, ha éppen nem szentmisét hallgatott valamelyik milánói templomban.
1476-ban azonban a herceg, Galeazzo Maria Sforza szerényebb méretű ünnepséggel kedveskedett vendégeinek. Két okból döntött így valószínűleg, egyrészt a városban felütötte a fejét a pestisjárvány, így a hatalmas embertömeg egyáltalán nem lett volna előrelátó döntés, másrészt olyan hírek érkeztek, hogy saját családja merényletet fontolgat. Ám kiderült hamarosan, hogy testvérei nem gondolkoztak ilyesmiben, annál inkább három elöljárója, akik minden bizonnyal úgy vélték, hogy Galeazzo Maria Sforza már elég időt töltött a hercegi poszton, és jobb lesz nekik nélküle. Erőfeszítéseiket siker koronázta, hiszen végül meggyilkolták, tizennégy késszúrással a hercegüket. Galeazzo Maria Sforza rögtön meghalt.
7. Karácsonyi trollok
Az utolsó, egykor Izlandon élt hiedelem igazi rémtörténet. A hosszú és hideg téli éjszakákon nemcsak az eltévedés vagy fagyhalál várhatott az elővigyázatlan vándorra, hanem komoly veszély is leselkedett rá. Ezeken az éjszakákon igazán különös dolgok történhettek bárkivel. Az Eyrbyggja sagában egy farmer áthívta a szomszédait, hogy közösen ünnepeljék a karácsonyt, de a meghívottak helyett csupán szellemek érkeztek, akik a többi vendégre zúdították a ruhájukra ragadt sarat. A megpróbáltatások nem értek itt véget, hiszen, aki meg akarta őket állítani, az beteg lett és meghalt.
A Grettir sagában egyenesen trolloktól jön a veszedelem. Egy pásztor éjszaka kiment, hogy ellenőrizze az állatait, féltette őket a hóvihartól. Várták a férfit, ám az nem jött, másnap a karácsonyi étkezés után, elmentek megkeresni, meg is találták, vérbe fagyva, törött nyakkal és csontokkal feküdt a földön.
Izlandon a késő középkorban is népszerű volt a rejtett népben (huldufólk) való hit, tulajdonképpen ennek köszönhetjük, hogy a Télapónak manók segítenek be a karácsonyi készülődésbe, ráadásul ugyanezek a manók azok, akik karácsonykor emberek házában tartanak vad partikat. A rejtett népben való hit továbbra is népszerű az országban.
