A kástu / Folytatás a posztban

A kástu (régies nevén fölkástu) jellegzetes őrségi épület, amely egyszerre volt éléskamra és jószágélelem tárolására alkalmas építmény.

Több típusát használták. Legismertebb, egyben legritkább formája a módos telkeken álló emeletes kástu, aminek egyetlen autentikus példánya a szalafői Pityerszeren áll. Ezt a kástuformát örökíti meg Nemesnépi Zakál György is:

„°Említtést érdemel még az ugy nevezett Kástu, a'melly fábul rakott kis épület egy emeletre. Az emelet alatt Pincze vagy kamara tartatik (mivel az Eörséghi Földbe a könnyen szivárgó víz miatt mélly pintzét nem lehet ásni). Az emeletbe pedig, a' melybe a' tsinossan össze átsolt de be nem sározott oldal boronnák között a' szabad levegő bé lenghet, fel akogatott hus, szalonna, 's más egyéb főzelék tartatik.”

 Gyakoribb típus volt a domboldalba épült pincés fölkástu, amelynek előteres ajtaja a lejtőre nyílt. A földszinti kástu mögött volt a kamra, és az alatt egy kisebb vagy nagyobb pince, amelynek lejárata a kamrából nyílt. Egyes fölkásuk alatt ólak voltak.

Szintén elterjedt az általában egy helyiségből álló kiskástu vagy a földszintes kástu, amely boronából épült kisméretű zsupptetős ház tölgyfagerendákra építve. Nem sározták sem kívül, sem belül. Bent polcok voltak körben a falakon az edények, élelmiszerek számára. A kástu fontos szerepet töltött be a paraszti világban. Ezt is mutatja, hogy állandóan zárták és csak a gazda vagy a gazdasszony léphetett be. A fából készült kástuk építésének kora akkor áldozott le, amikor az erdőirtás következtében nem volt elegendő a fa.

A Vendvidéken is valamikor voltak kástuk, ezekből ma már csak egy-kettő maradt fenn.

 A kástu az szín, présház, kamra együttesen egy kétszintes épületben. Pityerszeren (Szalafőn), ahol eredeti helyén, a falumúzeumban látható ez a népi építészet egyik legkülönlegesebb, szép emléke. Mindez páratlan látvány az ide látogatóknak.

Földszintje két helyiségből áll; bal oldalon a kamra, mellette jobbra a nyitott szín. A földszinti rész boronafala, kívül-belül sárral tapasztott, fehérre meszelt , alul keskeny sárga színű lábazati sávval. A sározás a téli hideg ellen védte a hordókat. A kamrában hombárok, hordók álltak, melyekben lisztet, ecetet, káposztát tartottak. Ezeken kívül más háztartási eszközök is befértek ide: teknők, kádak. A nyitott színben oldalorsós szőlőprés látható, előtte szekér, mellette eke, a taliga a borona , a szántutézsola, a csikuti.A kástú a Pityerszer 1. számú portáján található meg. A 19. század első felében épült. Ma már Magyarországon egyedülálló ez az emeletes kamra, amely keresztvéges boronafalakkal, zsúpfedéssel készült. Az emeletes építmény rendkívül ritka a magyar népi építkezésben. Az egykori kerített házon házon kívül álló emeletes vagy másképpen fölkástu a jószágos és éléskamra egyesített megoldását képviseli.

Az emeleti kástuba létrán vagy feljárón lehetett feljutni, amely a tornácos ürögbe vagy a kástú pitvarba vezetett. Innen kisajtón lehetett a kástuba feljutni, amely csak a nyitott ajtón és a kis szellőző nyíláson kapott világosságot. A rácsozott szellözőnyílásokat még szíjáccsal is befonták. Az emeleti részen a boronafalak sározatlanok. Itt tartották a zsírnak való szalonnát a sonkát és más húsféleségeket. Ezt szalonnarudaknak nevezték. A földön sorakozó favindőkben zsírt, kölest babot és más szemes terményt tartottak. Az élelmiszereken kívül még sok más limlom is megfért a fölkástúban. A falakon elhelyezett pócákon (polcokon) üvegek állottak, de a 10-15 literes pálinkásüvegeket már ládákban helyezték el. A ládákban, kópicokban aszalt gyümölcsöt is tartottak.

 A szín padlásaként un. színhiélt vagy fütyülikat találunk, amelyek ugyancsak a kástu-pitarból (pitvarból) nyílik. Itt mindenféle gazdasági hulladékot, szerszámot, ócska holmikat tartottak (hátha jó lesz még valamire). Sokszor ebben és a feljebb lévő kástúhiélben száradt a leny is.

Az emeletes kástu mellett található a vízgyűjtő tóka, melynek a mélysége 3-4 méter. A porta tartozéka még a kástú mögötti deszkafalu sátortetős gerinc , oldal és vendégszelemenes tetőszerkezetű pajta. Az egyszerű pajta hosszanti oldalain egy-egy kétszárnyú kapu tette lehetővé a szekerek átjárását. A kástú felőli kapu mellett személybejáróként szolgáló kis ajtó is található.

AZ ŐRSÉG.- 1900 körül

Alig van Vasvármegyének érdekesebb történeti multtal bíró területrésze, mint az, melyet "Őrség" név alatt ismerünk. Régi okmányokban "Eőrségh", "Őrségi tartomány", "a szent korona peculiuma" néven fordul elő s már I. Mátyás király alatt nemesi területnek ("districtus nobilitarius") mondták.

Az Őrség a vármegye délnyugati részén egy, nyugatról keletnek 19·22 és északról délnek 12·25 kilométernyi területen fekszik s 18 község határát foglalja magában. Egykor államot képezett az államban, amennyiben külön előljárókkal, külön szervezeti szabályokkal bírt s a 18 község egy összetartozó kormányzati területet képezett s csak bizonyos esetekben ismerte a vármegyét fölöttes hatóságának.

Őrségi terület.

Az Őrség története ott kezdődik, amikor Árpád, a honalkotó, hadait e vidékre vezeti. Mikor őseink az országnak ezt a részét meghódították, itt azonnal telepítvényeket szerveztek, hogy azoknak lakói az ország nyugati határát védelmezzék, miért is e telepítvényesek őrállóknak neveztettek és szabadalmakkal láttattak el.

Szt.-István szabadalomlevele.

A legrégibb okmány, mely az "Őrség" szervezetéről bővebb részleteket nyujt, István király szabadalomlevele 1270-ből. 

 

Őrségi szervezet.

Ez oklevelet a monorósdi (Mogyorósd?) őrállók nyerték s ebből tudjuk meg, hogy az Őrség legfőbb előljárója őrnagynak vagy ispánnak hivatott, míg emberei őrállóknak neveztettek. Az őrnagy alatt áll 18 község által választott 12 esküdt s ezek az őrnagygyal képezték az őrség bírósági és közigazgatási hatóságot.

Az őrnagy évenként minden egy-egy egész helytől egy ludat, négy tyukot, egy birkát, húsz kenyeret, egy akó sört és öt köböl gabonát kapott tiszti járúléka fejében. A köbölnek három hüvelykes tenyérnek kellett lenni. Ha az őrnagy utazott, csak ellátásra volt igénye, de egyéb adót nem szedhetett. Az őrnagy nem volt feljogosítva, hogy helyettest tartson, de, ha a kerületből távol volt, egy őrálló végezte az őrnagy dolgait. Ha az őrnagy keveredett perbe alattvalóival, ő maga nem bíráskodhatott, hanem tartozott ügyét Vasvármegye alispánja elé vinni.

Peres ügyekben a következő rendelkezések állottak fenn:

Ha egy egész helység vagy egy egész major indította a pert, perdíj fejében 10 forintot fizetett.

Ha valaki személye szerint idéztetett, a perdíj egy márka, vagyis 4 forint erejéig, 40 pénz volt. Ha pedig a per állománya a 4 forintot meghaladta, a perdíj is aránylagosan emelkedett.

396Ha valaki a bíró előtt megsértett valakit, 2 1/2 forintot fizetett. Ha a sértés karddal, nyíllal vagy késsel történt, a büntetés 10 frtra emelkedett. Ha pedig a sértést halál követte, tartozott a sértő a meghalt örököseinek 40 frt vérdíjt s a temetési költségeket s azon felül a biró díjait is fizetni.

Oly tett esetén, mely valamely községnek romlására vagy szabadságvesztésére szolgált volna, az ispánnak minden hely két pénzt fizetett.

A királyi adó porták és nem füst szerint volt fizetendő s az őrállók annak is csak a felét tartoztak fizetni. Vámot és harminczadot csak az fizetett, aki rendes kereskedést űzött.

A föld tulajdonjoga nem volt az egyes családoknál örökös és földbirtokot mindazok szerezhettek, akik az őrállók között letelepedtek. Örökösödési törvényük az őrállóknak a következő volt:

A magtalanul elhaltnak ingatlan javaiban a férfi rokonok örökösödtek s ily esetben az őrnagy azon javakat el nem foglalhatta. Az ingóságokból - a szolgák és szolgálók kivételével - egy rész az őrnagyot illette.

Férfi rokonok nem létében a feleség és leánygyermek minden vagyon felét, másik felét pedig az őrnagy örökölte. Ha pedig leánygyermek sem volt, az őrnagy a vagyonnak 2/3-át kapta s csak 1/3 illette az özvegyet.

Ha az őrnagy az őrállók kötelékéből kilépett, pénzt az őrállóktól nem követelhetett, hacsak erre a királytól különös engedelmet nem nyert.

Az őrállók szabadalma volt az is, hogy királyi szükségletek fedezésére, hadak tartására, csak akkor tartoztak segélylyel járúlni, ha erre nézve a követelők királyi parancsolatot tudtak felmutatni.

Ha az ország nemesei őrállókkal állottak perben, tanukul nem csupán magukhoz hasonló nemeseket, de az őrállók nemzetségéből s az azokhoz hasonló állapotuakból is tartoztak állítani.

Ha az őrnagy a jószágos várjobbágyok közül való volt, egy évig a várjobbágyok kötelékéből kioldatott.

Azon nemesek, kik a "Ridegoy" véghelyen laktak, tartoztak minden majorból tiz-tiz gyalogost adni az őrállók közé, kik aztán a határt Zalavármegyétől Lug helyig őrízni és oltalmazni tartoztak. 

 

Az Őrség pecsétje.

Az őrállók, mint hatóság, két pecséttel éltek. Volt egy nagyobb pecsétjük és egy kisebb.

A nagyobb pecsét: ovalis alak, közepén szent Péter apostol a kulcsokkal.

A kisebbik pecsét szinte egy ovalis, középen egy egyfejű sas, mely egyik körmében kardot, a másikban egy zászlót tart. Felirata, a mennyire kivehető, ez: "Speculari terre - de Orsigh." (Őrség földje vigyázóinak pecsétje.)

István királynak 1270-ben kelt szabadalom-levelét Péntek Gergely és Csács Péter konorosdi őrállók kérelmére Rudolf király 1329-ben megerősítette.

IV. László adomány-levele.

IV. László 1280-ban kelt adomány-levelében felemlíti, hogy az őrségiek azon időtől fogva, mikor a magyarok e hazába jöttek, saját fegyverükkel és költségeiken az ország nyugati határát őrzik és oltalmazzák.

Az adományos községek ezen okmányban a következőleg sorsoltatnak fel: Szalafő, Eőri-Szent-Péter, Ispánk, Külső-Rákos, Zakmer (Szaknyér), Belső-Rákos, Pankasz, Szata, Kerkás-Kápolna, Bajánháza, Senyeháza, Dávidháza, Kotormán, Hodos, Kapornak, Kercza, Szomorócz és Bükalja.

Az adományt nyert családok pedig a következők: Theöreő Péter, Cseörgeő András, Lanó János, Bartha Mihály, Thamaskó Márton, Balog György, László János, Pap András, Zsoldos Ferencz, Bekes György, Apáthy György, Benkeő János, Keserü Ferencz, Paszkontza Mihály, Balla János, Farkas Péter, Kálmán András, Liska Bálint, Thót Benedek, Szabó János, Kovács Ferencz, Apáthy Miklós, Kulcsár Péter, Kosa István, Gergosh Mihály, Lanó Tamás, Cigán Mátyás, Galambos János, Babos Pál, Veörös István, Batha Mihály, Nemes Bálint, Harc Péter, Baraska György, Sohár János, Bitha Péter, Fodor András, Bedők József, Szobor Dániel, Pap Ferencz, Sáska István, Guba Márton, Anthal János, Baxa Péter, Kovács Gergely, Orbán László, Jancse Samu, Németh Péter, Berkes György, Horváth Miklós, Szabó István, Benkeő Ferencz, Tóth István, Gaál András, Asok Miklós, Orbán Mihály, Berkes István, Krisa György, Völgyi Miklós, Imre János, Ferenczi 397Péter, Krisa János, Baján Miklós, Csipán István, Keöme György, Gieörky Samu, Imre Ferencz, Csipán János, Illés István, Bocskay György, Sania Mihály, Róka Péter, Biró János, Janoskó Ferencz, Jankó Mihály, Dávid István, Tüske Márton, Keömé Pál, Jencse Miklós, Eőr Samu, Ábrahám János, Farkas Mihály, Keömé Ábrahám, Forgián Péter, Zabó Imre, Thót Ferencz, Lukács György, Dávid János, Büky Sándor, Kardos János, Pongrácz Mihály, Zabó Ferencz, Németh Miklós, Keömé Gergely, Cigán Péter, Szép Samu, Kapornaky István, Pongrácz Márton és Szép György.

Az elősorolt családok közül nem egynek ivadékai ma is élnek az Őrség említett 18 községében. 

I. Ferdinánd és II. Rudolf adomány-levelei.

Uj adomány-levelet nyertek az őrségiek 1536-ban I. Ferdinándtól és 1595-ben II. Rudolftól. II. Rákóczy Ferencz 1706-ban hadiszolgálataikért minden köztehertől felmenté őket.

Az Őrség főhelye.

Az Őrség főhelye Őri-Szent-Péter volt. Erődített hely, melynek élén a kapitány állott.

Az Őrség és a Batthyányak.

Kiváltságos helyzetükben az őrségiek hosszú időn át zavartalanul éltek, de a tizenhetedik század második fele küzdelmes napokat hozott rájuk. A Batthyány grófok szemet vetettek az Őrségre s oly vélekedésnek adtak nyilvánulást, mintha az őrségiek jobbágyaik volnának, ennélfogva úti dolgok elvégezésére akarták őket hajlítani. A szabadalmas őrállók minden erővel védelmezték régi jogaikat. Hosszú, elkeseredett küzdelem támadt ebből, melynek csak századunk átalakító szelleme vetett véget. Szóhagyomány és peres iratok a következőleg ismertetik ama napokat s az őrségiek védekezését a grófi család támadásai ellen:

Az Őrség a Horvátországban ez időben kitört zavargások alkalmával 10 gyalogost állított a Murához, a határ őrizetére. Mikor azonban a horvát zavargások lecsendesültek, a 10 gyalogost Bécsbe rendelték szolgálattétel végett. Itt találkozott velük Batthyány Kristóf gróf, ez időben a dunántúli hadak tábornoka s midőn hazajött, magához hivatta az őrségiek előkelőit s azt mondá nekik: a bécsi út sokba kerül; ha beleegyeznének, ő talán kinyerhetné ő felségétől, hogy a 10-en csak Német-Ujvárra mennének kapú-állani. Az őrségiek szivesen fogadták az ajánlatot. A bécsi út alól azután fel is mentették és Német-Ujvárott teljesitettek várőrségi szolgálatot.

Ujabb zavarok alkalmával, midőn az őrségi községek idegen hadak által pusztítatnának, a gróf viszontszolgálat fejében segélyt igért nekik. Az őrségi községek ki is állítottak hat ekét káposzta és répa földek szántására s az uradalom oly jól tartotta őket borral, hogy alig tudtak haza menni.

Azután egy más alkalommal gyalogmunkásokat kért az uradalom. Megkapta azokat is és a gyalogmunkások is oly jó borban részesültek, mint a kik szántani voltak.

Ez ideig nem lévén az uradalomnak az Őrségben bormérése, ajánlatot tett az őrállóknak, hogy majd méret ő közöttük bort, mert hiszen az Őrségben nincsenek "valami derekas szőllők". S az uradalom évenként mintegy hat hordó bort mért ki az őrségiek között.

Majd aratókat, kapásokat állítottak, s mindannyiszor kitünően megvendégeltettek.

Lám, jó dolgotok vagyon botunk alatt - mondá a gróf, s az őrségiek is úgy találták, s mikor azt mondták nekik, hogy: "Lám, ti sem lehettek el malom és híd nélkül," készségesen járultak az uradalmi híd és malom csinálásához.

Igy rákapatták őket az úr dolgára, s ez aztán egészen úzussá változott.

Batthyány Kristóf halála után Ferencz gróf értesülvén arról, hogy az őrségiek vonakodnak úr dolgára menni, s szabadalom-levelükre hivatkoznak, izent az őrségieknek, hogy hoznák magukkal szabadalom-leveleiket, hadd lássa azt ő is.

Az őrségi előljáróság, a szabadalom-levéllel a tarisznyában, büszkén állított be a grófi kastélyba, hol nagyúri módra megvendégeltettek. Folyt a bor, s az előljárók hálálkodva, a legvidámabb hangulatban hagyták oda a 398kastélyt, de mily nagy lett ijedelmük, mikor útközben azt vették észre, hogy a szabadalom-levelet sehol sem találják. Alig mertek haza menni. Azt azonban elhatározták, hogy a levél elvesztét otthon nem fogják elbeszélni. Ezután mindegyre sűrűbben ébredtek az őrségiek oly napokra, a mikor robotra, úr dolgára parancsolták őket.

Batthyány Ferencz gróf a vonakodók közül tizenkettőt magához rendelt s megparancsolta nekik: adjanak magukról nyilatkozatot, hogy engedelmeskedni fognak. Ezt ők megtagadták, mire az uraság hajdukat küldött rájuk, kik valóságos hadjáratot viseltek az Őrség ellen. Haláleset is fordult elő, számosat még elfogtak s börtönbe vetették.

Az őrségiek ismételve a királyhoz, majd az országgyüléshez folyamodtak, de fáradozásaiknak kivánt sikerét nem látták. Nyertek ugyan 1678-ban a királytól oltalom levelet, de ez mit sem változtatott sorsukon. 

Az Őrség a Batthyányak alatt.

Az 1681. évi LV. törvényczikk egyenesen kimondta, hogy a Batthyány-család jövőre is folytonos jogával élhessen az őrségiek ellen. 1691-ben az Őrség 18 községe, mint jobbágyság, Batthyány Ferencz és Batthyány Zsigmond grófok között oszlott meg.

1691. május 13-án közösen kiadott instrukcziójukban azt mondják, hogy az előljárók "mindkettőnek részéről való jobbágyság között, egyetértve oda való ispánukkal, tegyenek törvényt, de csak 12 forintig," azonfölül a németujvári, vagy a csákányi úriszék itélt.

A felebbezés is a német-ujvári vagy a csákányi úriszék elé történhetett. Bűnügyekben az Őrség előljárósága nem itélt. Utasíttattak, hogy a polgári pereket egy jegyzőkönyvbe írják össze és helybenhagyás végett terjeszszék az uraság elé! Az őrnagy évenként Szent-György-napkor választatott, az egyik évben Ferencz s a másikban Zsigmond gróf részéről. Az őrnagy mellett most is 12 esküdt polgár működött, 6 Ferencz, 6 Zsigmond részéről. Joghatóságuk kiterjedt mindkét gróf jobbágyaira. Az őrnagynak az uradalmi robot véghezviteléhez semmi köze sem volt, az iránt a gazdatiszt intézkedett.

1695. szeptember 12-én a Batthyányak az alispán és a nádasdi iroda jegyzője előtt nyilatkozatot vettek az őrségiektől, hogy abbanhagyván az eddigi viszáskodásokat, teljesen alávetik magukat a Batthyány-családnak. De hogy ez nem ment csakúgy szépszerivel, kitünik abból, hogy az őrségiek ezentúl is folytatták kérelmezéseiket úgy a trón zsámolyánál, mint az országgyülés előtt.

1832-ben az őrségiek aziránt járultak az országgyüléshez, hogy a mennyiben az 1681. évi LV. törvényczikk az Őrséget az actoratustól elzárná, az a törvényczikk akként változtattassék meg, hogy az Őrségnek, a kir. fiskus pártfogása mellett a peres kereset megengedtessék.

A per azután meg is indult, megindult és folyt évek során át, az itéletet azonban olyan biró hozta meg benne, a milyen eddig csak egy volt: 1848.

A Nádasdy-kard. (Zárókép) Landherr Gyula rajza

Írta Balogh Gyula, átnézte dr. Borovszky Samu

Forrás :  http://mek.oszk.hu