Falun / Folytatáshoz kattints a posztra

A HSCS izzófejes traktor / Folytatáshoz kattints a posztra

A HSCS izzófejes traktor a magyar mezőgazdaságban az 1920-as és 1950-es évek között általánosan használt vontató- és erőgép volt.

 Az 1920-as évekre a gőzhajtású mezőgazdasági gépek kora lejárt. A gőzgépek rendkívül rossz hatásfoka arra ösztönözte a gyártókat, hogy a gőzgéphez hasonló igénytelenségű és olcsó, de lényegesen gazdaságosabb üzemű megoldásokat keressenek. A HSCS a megoldást az egyhengeres, izzófejes motorral hajtott traktorban találta meg. Ezt a motort nyersolajjal lehetett működtetni, egyszerűen gyártható, kevés alkatrészből állt, kevés karbantartást igényelt és alkalmas volt a legfontosabb mezőgazdasági feladatok ellátására: a talajművelésre és stabil erőgépként cséplőgép hajtására. Az izzófejes traktort mezőgazdasági, sőt tüzérségi vontatóként is használták.

A sikeres kétütemű izzófejes traktorok között az R-20-22, R-35, majd továbbfejlesztett változata, a G-35 traktor mindenütt megtalálható volt a magyar gazdaságokban. Ez utóbbiból fejlesztett korszerűbb típus, a GS-35 már az államosított gyárban készült.

Az 1943-tól gyártott G-35 traktor acélkerekekkel ellátott szerkezet, a kormányzott első kerekek sima, a hátsó kerekek cserélhető acélkörmökkel voltak szerelve a jobb kapaszkodás céljából, ezért a köznyelv a traktort körmös Hoffernek becézte. Az acélkerekes traktort közúti közlekedéshez acélabroncsokat szereltek fel, hogy a körmök ne rongálják az úttestet. Volt közúti vontató változata is, melyet gumiabroncsokkal szereltek és a közúti közlekedéshez szükséges lámpákkal is ellátták. A traktor jobb oldalán szíjtárcsa helyezkedett el, mely egyben a lendkerékfeladatát is ellátta. A szíjtárcsából kihúzható fa fogantyúval lehetett a motort kézzel beindítani, miután a traktor felszerelését képező benzinlámpával a motor izzófejét vörös izzásig felhevítették. A szíjtárcsáról laposszíjjal lehetett más gépeket (például cséplőgépet) meghajtani.

A GS-35 traktor a G-35 továbbfejlesztett változata. Kerekein gumiabroncsok vannak és külön hajtótengelyt alakítottak ki a traktor után kötött mezőgazdasági gépek hajtására. Mindkét traktor vázát a sebességváltó erős öntvénye képezi. Ehhez csatlakozik az egyhengeres motor hengeröntvénye, mely a traktor alatt menetirányban helyezkedik el. A traktor elején a hengerfej öntvényének alsó része izzófejnek van kiképezve, ezt kell hevíteni indítás előtt egy benzinlámpával. Az izzítás a külső hőmérséklet függvényében több percig is eltartott. A G-35 és GS-35 típus készült féllánctalpas kivitelben a nehéz és változó terepviszonyokon történő munkák végzéséhez.

A vízhűtő a motor felett helyezkedik el a hűtőventilátorral együtt, az áramlási irány a menetirányra merőleges.

Az 1950-es évekre a traktor elavult, gyorsjárású dízelmotoros traktorok váltották fel, melyek jobb hatásfokkal, nagyobb teljesítménnyel és ergonómiailag sokkal jobb kialakítással rendelkeztek.

Adatai

HSCS Hoffherr G-35 műszaki adatai

Megnevezés
A motor adatai	Teljesítmény (szíjtárcsán, állandó)	30 LE
	Teljesítmény (szíjtárcsán, átmenetileg)	35 LE
	Teljesítmény vonóhorgon	18-21 LE
	Furat	190 mm
	Löket	240 mm
	Fordulatszám	760 1/perc
	Szíjtárcsa átmérője	475 mm
	Szíjtárcsa szélessége	160 mm
	Szíjsebesség állandó üzemre	19 m/s
Tartályok befogadóképessége	Nyersolaj	62 kg
	Kenőolaj	6,3 kg
	Hűtővíz	40 kg
Sebességek	Előre I.	3,2 km/h
	Előre II.	4,3 km/h
	Előre III.	5,4 km/h
	Előre IV.	7,5 km/h
	Hátra I.	3,5 km/h
	Hátra II.	3,2 km/h
Külső méretek	Hosszúság	3,05 m
	Szélesség	1,75 m
	Magasság (kipufogóval és légszívócsővel)	2,15 m
	Magasság (a fentiek nélkül)	1,60 m
	Nyomtáv	1270 mm
	Tengelytáv	1900 mm
	Első kerék átmérője	700 mm
	Első kerék szélessége	170 mm
	Hátsó kerék átmérője	1100 mm
	Hátsó kerék szélessége	300 mm
	A talajtól számított legkisebb magasság	240 mm
	Fordulási sugár	3,5 m
Tömeg	A traktor tömege kapaszkodók, szerszámok, üzemanyag és víz nélkül:	2500 kg
	1 készlet (40 db) 145 mm magas tüskéskapaszkodó csavar	130 kg
	1 készlet (40 db) 170 mm magas tüskéskapaszkodó csavar	160 kg
	1 készlet (24 db) 100 mm magas tüskéskapaszkodó csavar	130 kg
Tartozékok	1 készlet kapaszkodó, szerszámok
	1 db előmelegítő lámpa
Fogyasztás	Nyersolajfogyasztás szántásnál	7-8,5 kg/h
	Kenőlajfogyasztás szántásnál	0,25-0,30 kg/h

A Hofherr és Schrantz Gépgyár az 1910-es évek végén. Előtérben a Budapest-Lajosmizse vasút, mögötte a jelenlegi Hofherr Albert utca.

A magyar mezőgazdasági gépgyártás egyik megalapítója és világhírűvé vált fejlesztője Hofherr Mátyás a dél-németországi Moosbeurenben született gazdálkodó családban. A fiatal fiú a gépek szeretete okán kitanulta a lakatos mesterséget, majd vándorlegényként Angliába, Svájcba és végül Bécsbe jutott. Itt 1853-ban művezető lett egy mezőgazdasági gépgyárban, ahol több konstrukciójára is felfigyeltek. Néhány évnyi odesszai munka után az angol Clayton-Shuttleworth Co. bécsi gyárának vezetője lett. Itt is több sikeres gépet (nagy teljesítményű kukoricamorzsoló) szerkesztett, majd 1869-ben „M.Hofherr” néven Bécsben önálló gyárat alapított, ahol aratógépeket kezdett gyártani. Ennek sikere nyomán többek között kaszálógépek, cséplőgépek, vetőgépek gyártását is megkezdte. A cég által gyártott gépek forgalmazását kezdetben a Clayton cég végezte.

1881-ben Schrantz János, aki eddig csendes társ volt, belépett a cég vezetésébe, a cég neve „Hofherr-Schrantz cs. kir. szab. mezőgazdasági gépgyár” lett. A gyár termékei népszerűek lettek nemcsak Ausztriában, hanem Magyarországon, Lembergben, Bukarestben Odesszában és Harkovban is. 1883-ban létesült új műhelyében már gőzlokomobilok és gőzcséplőgépek is készültek.

A hazai piacról a versenytársakat (elsősorban Clayton céget) kiváló termékeivel kiszorította és magyarországi telephelyet is létesítettek, majd a bécsi gyárat be is zárták, mert nem volt a terület továbbfejleszthető. A gyár végleges helyét Kispesten találták meg, ahová a bécsi személyzet egy részét is áttelepítették 1900-ban. Az építést Hofherr Rudolf a bécsi gyár vezető gépészmérnöke irányította. A gyár neve „Hofherr és Schrantz Gépgyár” lett. Hofherr Mátyás fokozatosan átadta a vezetést fiának, Albertnek.

1912-tól

A Clayton cég felismerte, hogy a Hofherr gyárral a kelet-európai piacon nem bírja a versenyt és így felszámolták cégeiket, eladták raktáraikat és műhelyeiket a Hofherr-Schrantz cégnek és hozzájárultak nevük felhasználásához. Így változott a cég neve 1912-ben „Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth Magyar Gépgyári Művek Rt.”, rövidítve „HSCS”-re . 1938-ban belépett a céghez Rázsó Imre gépészmérnök, főmérnök, későbbiMTA tag. A két világháború között a cég bevezette az egyhengeres izzófejes nyersolajmotorral hajtott HSCS izzófejes traktorok gyártását, amely újabb világsiker lett.

A második világháború után

A szovjet Vörös Hadsereg 1945. január 12-én rendezte be tankjavító üzemét a gyár helyiségeiben. Erdős Jenő a gyár vezérigazgatója 1944. március 22-től a Gestapo fogságában volt, majd internálták és végül 1945. január 17-én a szovjet csapatok szabadították ki. 1945. január 21-én Erdőst igazgatóvá nevezték ki. A gyárat 1948-ban államosították, Hofherr Schrantz Traktorgyár N.V. K.F. néven nemzeti vállalattá alakították. A vállalat élére a később iparügyi miniszterré kinevezett Zsofinyecz Mihály került, aki 1948 és 1949 között a gyár munkásigazgatója, majd vezérigazgatója volt. A vállalat elnevezése előbb Hofherr Schrantz Traktorgyárra, majd pedig 1951. november 21-től Vörös Csillag Traktorgyárra változott.

1946-1951 között Korbuly János a gyár főmérnöke, később tanácsadója. A D4K traktor kifejlesztéséért 1963-ban Rhorer Emil főkonstruktőrrel Kossuth-díjat kapott. 1956-tól a gyár műszaki fejlesztésében meghatározó szerepet töltött be.

Munkások a Hofherr és Schrantz Gépgyárban

Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth Magyar Gépgyári Művek Rt.
A HSCS első logója 1912-től
Jogelőd	Hofherr-Schrantz cs. kir. szab. mezőgazdasági gépgyár
Alapítva	1900
Megszűnt	1948
Jogutód	Vörös Csillag Traktorgyár
Székhely	Kispest
Vezetők	Hofherr Albert vezérigazgató
Alapító	Hofherr Mátyás, Schrantz János
Iparág	mezőgazdasági gépgyártás
Tulajdonos	Hofherr Mátyás, Schrantz János, Hofherr Albert
Forma	Részvénytársaság
Termékek	Lokomobilok, cséplőgépek, traktorok, kazánok
Alkalmazottak száma	több, mint 1600 fő (1914)

A CSÉPLŐGÉP / Folytatáshoz kattints a posztra

A cséplőgép olyan zárt munkaterű, jellemzően kerekekre szerelt mezőgazdasági gép, amelyet a gabonafélék (búza, rozs, árpa, zab, rizs,köles, cirok), esetleg a cséplőszerkezet átalakításával egyéb kultúrnövények (napraforgó, kukorica, hüvelyesek, herefélék, fűfélék stb.) magjának kinyerésére, tisztítására és osztályozására használnak.

Lokomobilról szíjhajtással üzemeltetett muzeális cséplőgép

A hagyományos szemnyerési módokat, az állati erővel végzett nyomtatást és a cséphadaróval művelt kézi cséplést a 19. században kezdték felváltani tömegesen a különböző gépi cséplési eljárások. A skót Andrew Meikle 1785-ben készítette el verőléces cséplődobját, ezt követően több angliai gyárban megindult az állati erővel üzemeltetett szerkezet gyártása, így el tudott terjedni egész Európában. 1831-ben az amerikai Samuel Turner fejlesztette ki a szöges rendszerű gépi cséplést. A cséplőgépek tömeges elterjedésére azt követően került sor, hogy a szerkezet meghajtásáról 1849 után gőzgép gondoskodott.

Magyarországon először Martinovics Ignác szerkesztett egyfajta cséplőalkalmatosságot, ez azonban nem terjedt el, jobbára technikatörténeti érdekességként ismert. A Meikle-féle verőléces cséplőgépek első lóhajtású példánya 1802-ben jelent meg az országban, de a század első évtizedeiben igazán nem terjedt el. Számot kellett vetni a jobbágyság kenyérféltésével is, akik nemegyszer felgyújtották a munkájukat elvevő cséplőgépet (pl. az ercsi Lilien-uradalomban). Az első – Angliában összeszerelt – gőzüzemű cséplőgépet 1852-ben Törökbecsén állították munkába. 1861-től hazai gépgyárakban is előállítottak cséplőgépet, amely a 19. század második felében csak a nagyobb uradalmakban, illetve a nagyparaszti birtokokon terjedt el. 1904-ben megjelentek az első motoros meghajtású cséplőgépek is. A gépi cséplésnek a nyomtatásnál, illetve a kézi cséplésnél jóval kedvezőbb üzemadottságait fokozatosan felismerték: a cséplőgép nemcsak a szemnyerés minőségén javított, de jelentősen lerövidítette a korábban hónapokig tartó cséplés munkaidő-szükségletét is. A századforduló környékére, az első világháború előestéjére a gőz- vagy motoros cséplőgépek – a paraszti családi gazdaságok kivételével – kiszorították az állati erővel üzemeltetett cséplőszerkezeteket. Az egy cséplőgép működtetésére szerveződött cséplőbandák – esetleg tehetősebb parasztok – bércséplést vállaltak, és portáról portára, gazdaságról gazdaságra járva, rész vagy napszám fejében végezték a munkát. Hatalmas önsúllyal rendelkező alkalmatosságok lévén, állati erővel (szarvasmarhával vagy bivallyal), később lokomobillal vagy traktorral vontatták őket a szemnyerés helyére. Ezt követően a 20. század közepéig, az arató-cséplő gép (kombájn) megjelenéséig Magyarországon kizárólagos cséplési módnak számított, napjainkra csupán egyes aprómagvas termények szemnyerésére, illetve parcellacséplésre alkalmazzák.

A 19. században tehetősebb parasztgazdaságok, a 20. században pedig egyes területeken a családi gazdaságok a cséplőgép egy sajátos változatával, a kisebb teljesítményű, kézi hajtású cséplőgéppel (járgány) végezték a szemnyerés munkafolyamatát.

A cséplőgépbe kézi erővel vagy etetőszerkezettel juttatják a cséplendő szálas gabonát. A tengelye körül forgó cséplődob a felületén kiképzett bordázott verőlécek vagy szögek segítségével dörzsöli, illetve veri ki a gabonaszemeket, amelyek a dob alatt elhelyezkedő, ívesen kialakított dobkosárba hullanak. A cséplődob forgástengelye általában merőleges az etetőszájra. A dobkosáron a felfogott szemek 80–90%-a – ekkor még törekkel és pelyvával elegyesen – a magvezető vagy törekasztalra hullik. A kicsépelt szalmát a szalmarázóra továbbítja a cséplődob forgása, azon, illetve a szalmautánrázón áthaladva a maradék gabonaszemek is kihullanak és a magvezető asztalra jutnak. A kicsépelt szalmát a szalmarázó végénél kialakított elevátor juttatja ki a cséplőgépből. Eközben a szalmától elválasztott mag a tisztítószerkezetbe kerül, ahol előbb a töreket, a pelyvát, majd a toklászt választják el a különböző módon kialakított rosták. A cséplőgép egyes változataiba rög- és fűmagrostát is beépítenek, az apróbb szemét eltávolítására pedig szelelőberendezésen is átjáratják a maggyűjtőben felhalmozódott magot. Legvégül pedig – a termény zsákolása előtt – a magszekrénybe épített osztályozóhenger gondoskodik a magok méret szerinti elkülönítéséről.

A cséplőgépek két alapvető típusa a verőléces, illetve a szöges cséplődob, bár azonos áteresztőképesség esetén utóbbi teljesítménye nagyobb. A teljesítmény fokozása végett a 20. század utolsó negyedétől terjed több cséplődob egymásba kapcsolása, illetve a kombájnok cséplőszerkezetének ún. axiális elrendezése is, amikor a cséplődob tengelyiránya függőleges, s a dobot teljesen körbeveszi a rázóasztalt is helyettesítő dobkosár. A cséplőgép a korábbi eljárásokhoz képest kimagasló minőségi mutatókkal rendelkezik, a munkagép típusától és műszaki állapotától függően a szemvesztés rendszerint 0,5%, a szemtörés pedig 3% alatt marad.

A BUDAPESTI MEZŐGAZDASÁGI MÚZEUMBAN / Többi képért katt a posztra !

ÉLET A TANYÁN-RÉGI KÉPEKKEL / Többi képért katt a posztra !