Az automobil az 1910-es évek elején jelent meg a fővárosi államrendőrség szolgálatában. A rendfenntartás, a bűncselekmények megelőzése és felderítése egyre nagyobb mértékű technikai modernizációt követelt a testülettől. Az 1920-as években fellendülő járműforgalom természetes velejárójaként a rendőrség gépparkja is bővült. 1921-ben kerékpáros, 1926-ban pedig motorkerékpáros osztag felállítására került sor. Az 1930-as évek elején már megjelentek a különböző rendészeti feladatok ellátásában nélkülözhetetlen négykerekű járművek is: csapatszállító riadóautók, rabszállítók, járőrautók, valamint rádióközponttal felszerelt gépkocsik is.
Hazánk rendőrsége folyamatosan figyelemmel kísérte a külföldi államok rendvédelmi szerveinek elméleti és gyakorlati újításait, így felszereltség és eredményesség tekintetében sikerült felzárkóznia az európai „élmezőnyhöz”. A nyugati országok rendőrségeivel folytatott tapasztalatcsere meghatározó fóruma volt az 1926-os berlini rendőrkongresszus, illetve az ennek keretében megnyílt szakmai kiállítás. A szeptember 25-től október 10-ig tartó rendezvényen természetesen bemutatták a bűnügytechnika újdonságait is. Székely Vladimir rendőrfőtanácsos itt találkozott a kiállítás egyik bizarr, ám impozáns darabjával, a fekete Mordautóval, amelyet ő kissé esetlen fordításában „gyilkos-autónak” nevezett. Ez nem volt más, mint a berlini rendőrség új helyszíni szemlekocsija, amely a vizsgálószemélyzeten kívül az összes szükséges technikai felszerelést rövid időn belül a komolyabb bűnesetek helyszínére tudta szállítani.
A helyszíni eljárás tökéletesítése már régóta megoldandó technikai problémát jelentett a magyar nyomozó szervek számára. Egy adott bűnügy gyors és hatékony felgöngyölítésének máig elengedhetetlen feltétele, hogy a nyomozás első szakaszában, a helyszíni szemlén mennyi és milyen minőségű nyomot, információt sikerül rögzíteni. A budapesti rendőrségnek azonban csak egy személyautó állt rendelkezésére ilyen esetekre, amelyben a nyomozást irányító tisztviselőt, a jegyzőkönyvvezetőt, a rendőrorvost és még egy-két rendőri alkalmazottat szállítottak ki a helyszínre, így a detektívek és a szakértők kénytelenek voltak taxin vagy villamoson megtenni ugyanezt az utat. Ezalatt fennállt annak a veszélye, hogy a helyszíni bűnjelek károsodtak (pl. elmaszatolódott egy fontos ujjlenyomat, vagy változtattak a holttest eredeti pozícióján), rosszabb esetben eltűntek.
Az Országos Bűnügyi Nyilvántartó Hivatal vezetője, dr. Kelety Géza főkapitány-helyettes kezdeményezte Scitovszky belügyminiszternél a kiállításon megcsodált autó beszerzését, amelynek első hazai darabját 1928 márciusában gyártották le a budapesti főkapitányság részére. Négyhengeres, harminc lóerős motorját leszámítva minden alkatrésze – beleértve a különleges berendezést, a feketekamrát és a felszerelést – magyar gyártmány volt, az erős karosszéria például Nagy Géza mérnök Erzsébet királyné úti üzemében készült. A 4.5 méter hosszú és 2 méter széles jármű másfél tonnát nyomott.
A főkapitányság bűnügyi osztálya Budapesten, illetve annak peremterületein vette igénybe a Mordautót, kezdetben „hullás” eseteknél (emberölés, öngyilkosság, esetleg baleset), később már nagyobb betörések helyszínén is. A szemlekocsi egyik funkciója a már említett rendőri és szakértői szemlebizottság szállítása volt. A sofőrön kívül hat személy szállítására alkalmas jármű utasterében foglalt helyet a nyomozást felügyelő rendőrtiszt, a bűnügyi fényképész, a daktiloszkópus (ujjnyomszakértő), a rendőrorvos és a detektívek. A kocsi többi része maga volt a „mozgó bűnügyi labor”, felszerelve a modern nyomozás minden elérhető technikai eszközével.
Daktiloszkópiai felszerelés: Az ujjnyomok felkutatásához, előhívásához és levételéhez használt kellékcsomag: argentorát- és indigóporos dobozok, ún. tündérhaj ecsetek, egy csomag vatta az ujjnyom barázdáinak kitisztítására, több ív fólipapír az ujjnyomat rögzítésére, és az ívek szétdarabolásához szükséges olló. Az ujjnyomat rögzítésére: egy tubus ujjnyomatfesték, cinklemez, gumihenger, ujjnyomatlapok. A felvétel előtt a kéz megtisztításához: szappan, körömkefe, egy üvegcse terpentin és egy törülköző. Végül az összehasonlításhoz: 1-2 db daktiloszkópiai akromatikus nagyítólencse keretállványba foglalva.
Fényképészeti felszerelés: A teljes helyszín megörökítéséhez egy nagyméretű, 13×18-as vagy 18×24-es, villanófénnyel ellátott fényképezőgépet, az ujjnyomok fotografálásához pedig külön erre a célra készült, belsőfényű gépet használtak. Állítható állvány segítségével felülnézeti felvételeket is készíthettek. A Mordautóhátsó részét komplett fényképlabor és sötétkamra foglalta el, hogy a helyszínen készített felvételeket rögtön elő lehessen hívni. A laboratóriumi felszerelések közé tartozott: lemezek és lemezszárító bak, másolópapírok, vegyszerek, desztillált víz, borszesz, tálak, másolókeretek, vörös lámpa.
Optikai felszerelés: A parányi méretű nyomok vizsgálatához különböző erősségű (2-12-szeres nagyítású) lencsék, klasszikus nyeles nagyítólencse, esetleg utazó mikroszkóp (ez egy kis dobozban elfért minden kellékével).
Helyszínrajz-felszerelés: A környezet és a helyszín egyes részleteinek rögzítéséhez különböző színű irónok, radír, körzőkészlet, tus, ecset, iránytű, egyenes és derékszögű vonalzók, pausz (oleáta) papír, kockás vázlattömbök, valamint a zsebórához hasonlító lépésmérő, amely mechanikusan számolta a vele megtett távolságot.
Láb-és egyéb nyomokat rögzítő felszerelés: A lábnyomokat lefényképezésük, lemérésük és lerajzolásuk mellett kiöntéssel is rögzíthették. Ehhez az alábbi eszközöket használták: zárt tartályban tárolt gipsz, sztearin (faggyúanyag), asztalos enyv, edények, a felmelegítésükhöz szükséges borszeszlámpa, szürke- vagy itatóspapír, borszesz, olaj, benzin, terpentin, sellakk (viasztalanított gyanta), merevítőpálcikák. Ki nem önthető lábnyomokat egy üveg vagy cellit (átlátszó, hajlékony anyag) és egy viaszceruza segítségével rögzítettek pausz- vagy oleátapapíron. Összehasonlításukra 20×40 cm-es téglalap fakeretet alkalmaztak, amelyen milliméteres beosztásban húrok voltak kifeszítve, amely a nyomra ráhelyezve pontosan leolvasható volt annak méretei.
A helyszínen talált vérnyomokat egy arabmézgával bekent üveglapon rögzítették. A fentebb leírtakkal megegyező anyagokat használtak elégett, megszenesedett papírok megőrzésére és olvashatóvá tételére.
Tárgyak lemintázásához szükséges felszerelés: Eszközök, fegyverek, fogsormintázat, vagy a holttest roncsolódási nyomainak rögzítéséhez többféle mintázóanyag is használatos volt: gipsz, viasz, szappan, pecsétviasz, speciális keverékek negatív és pozitív mintázáshoz, továbbá az ezen eljáráshoz szükséges edények, ecsetek és fémműszerek.
Bűnjelek tárolásához és csomagolásához szükséges felszerelés: Gumidugós kémcsövek és üvegdugós szélesszájú üvegek (hajszál, köpet, bélsár, méhmagzat, hullarészek tárolására), papír-, bádog- és alumíniumdobozok száraz anyagok csomagolására (föld, porhanyós anyagok pl. égési maradványok, stb.), külön orvosságos üvegek testnedvek vagy mérgek számára, a betöltéshez tölcsérrel. Csomagolópapírok, kartonok, levélboríték és selyempapír apró anyagok, pl. köröm alatti piszok csomagolására. Ezek megfogására vagy beseprésére csipeszek, ecsetek, papírvatta, zsinegek, varrókészlet és biztosítótűk.
Mérőeszközök: 20-25 méteres mérőszalag, mérőlécek, vízszintmérő, mérőón, kis súlymérleg, mércézett literes edény. Tolómérték és mikrométer, amelyekkel tized- ill. századmilliméter pontossággal mérhető egyes tárgyak (pl. rúd) átmérője, lemezek vastagsága, stb.
Szerszámkészlet: Ásó, lapát, csákány, fejsze, kalapács, fogók, fúrók, fűrészek, üvegvágó, csavarhúzó, drótvágó olló, feszítővas, zsebkés, véső, reszelő, tolvajkulcsok, stb.
Világítóeszközök: Éjszaka, vagy sötétben (pl. pince) történő helyszíneléshez. Nagy területet bevilágító, állványos fényszóró hordozható akkumulátorral, szintén akkumulátoros kézi fényszórók, zseblámpák, tartalékban kardbidlámpa, gyertya és gyufa.
Egészségügyi csomag: Balesetekhez történő kiszállásokhoz elengedhetetlen a segítségnyújtás kellékeit tartalmazó mentőszekrény.
Irodai felszerelés: A helyszínelés velejárója a papírmunka. A nyomtatványokat és könyveket egy írógéppel felszerelt, lehajtható asztalon tárolták.
Egyéb felszerelés: A szemlekocsi tetejére tolólétrát szereltek, hogy – pl. építkezési balesetnél – magasabb helyre is felmászhassanak, vagy az emeleti ablakon be tudjanak hatolni a helyszínre.
A Bp. 14-293 rendszámot viselő első budapesti Mordauto – két próbaútját követően – 1929. február 12-én állt hivatalosan szolgálatba. Berlini társával ellentétben sziréna, zászló és mindenféle megkülönböztető jelzés nélkül közlekedett, hogy a városon végigrobogva ne vonja magára a kíváncsi tömeg figyelmét és ne keltsen riadalmat.
Végezetül fontos megjegyezni, hogy a rendőrség után a M. Kir. Csendőrség 1930-ban, szintén Budapesten létrehozott nyomozó alosztálya is legyártatta saját helyszínelő gépkocsiját, megelőzve ezzel Európa összes többi csendőrségét. Az 565 cm hosszú, 190 cm széles és 160 cm belmagasságú jármű előre felmálházva, állandó készültségben állt a Böszörményi úti csendőrlaktanya kocsiszínében. A speciális igények szerint, szintén kizárólag magyar gyárakban összeszerelt monstrumban összesen tizenegy személy fért el.
Az autó tervezése során figyelembe vették, hogy az ne csak puszta személy- és felszerelésszállító eszköz legyen, hanem belső berendezésével a helyszíni nyomozati munkák mindegyikét el tudják végezni a beltérben. Ezért a helyszínelőkellékek zöme – praktikus módon – kívülről nyitható, a kocsi belsejébe terjedő, futódeszkákon mozgatható hét szekrényben volt elhelyezve. A csendőrség nyomozati munkája gyakran zajlott a természetben. Ilyen esetekre komplett sátorfelszerelés, bőröndből kihajtogatható kempingasztal, vadászszékek és turista mászókötél is be volt csomagolva az egyik szekrénybe. A kommunikációs lehetőségeket a távbeszélő kellékek biztosították, amelyekkel a legközelebbi állami távbeszélővonalra lehetett rákapcsolódni: telefonkészülékek, telepek, kábelek, ezek összeszereléséhez a szükséges szerszámok, mászóvasak és biztonsági övek. A nyomozás érdekében szükséges távbeszélgetéseket így késedelem nélkül, a helyszínről tudták lefolytatni. A csendőri távbeszélő első alkalmazása 1931-ben, a biatorbágyi vonatmerénylet helyszínéről történt, ahol több, mint két napig volt üzemben.
- kép:A csendőrségi helyszínelő gépkocsi belseje (Csendőrségi Lapok, 1932. július 1.)
Itt meg kell említeni, hogy pontos leírásunk nincsen a helyszíni autó összes felszereléséről. Forrásom egy elméletben összeállított, minden helyszíni körülménynek (város vagy vidék) megfelelő, később a csendőrség számára rendszeresítendő bűnügyi gépkocsi eszközeit mutatja be. A nyilvánvalóan nem városokban használt felszerelési tárgyak ismertetésétől eltekintve a lista így is nagyrészt pontos képet adhat arról, mit rejtett egy ilyen, rendőrségi célokra használt jármű. Lásd: A helyszínelő gépkocsi. Csendőrségi Lapok, 1929. december 10. 1110-1116. o.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése