2018. október 2., kedd

Dongó segédmotor a Székesfehérvári Vadásztölténygyárból

Dongó nevű segédmotort a Székesfehérvári Vadásztölténygyár gyártotta 1955-től 1957-ig.


Története

A Székesfehérvári Vadásztölténygyár 1949-ben vált önálló gyárrá, felügyeletét pedig a Nehézipari Központ látta el. A Vadásztölténygyár ebben az időszakban kapta azt a feladatot, hogy egy viszonylag egyszerű szerkezetű, alacsony fogyasztású, könnyen biciklikre szerelhető segédmotort gyártson. A Dongó nem önálló konstrukció volt, a mérnökök az olasz Gilera Mosquito segédmotorjától vettek át „ötleteket”, a porlasztó viszont teljesen magyar fejlesztés volt, de egyes vélemények szerint ez nem vált éppen előnyére.
1954-ben már legyártották az első néhány Dongót, 1955-ben elkészült az 500 darabos nullszéria, s még abban az évben megkezdődött a gyártás. A Dongó induló ára 1480 forint volt, a Keravillban is árulták. A felszerelés viszonylag egyszerű volt, a kis motort azonban a vásárlás után 48 órával be kellett jelenteni a helyi rendőrségen. Ez utóbbi azt a célt szolgálta, hogy az igazolólap birtokában így már benzinjegyet is kaphatott a Dongó tulajdonosa.
Az 1 hengeres, 2 ütemű segédmotort biciklire lehetett felszerelni (a pedáltengely alá), mely egy dörzskeréken keresztül a hátsó kereket hajtotta, az emelkedőnél azonban már lábhajtással kellett besegíteni.
A gyártás 1957 májusában fejeződött be, összesen mintegy 60 ezer darab készült a Dongó segédmotorból.


5 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Biztos, hogy a videón látható akárminek köze van a 'Dongó'-hoz?

    VálaszTörlés
  3. Nekem is volt Dongó motorom, de az nem így nézett ki!

    VálaszTörlés
  4. A felső képen látható a valódi Dongó motor. Lenn nem a dongó van. Ahogy cikk is írta a Dongó a pedáltengely alatt volt, ahogy az a fenti képen is látszik.

    VálaszTörlés

Ezt is látnod kell

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...