Bujáki vár

 Buják várának romjai egy 310 méter magas hegyen találhatóak a falutól északra, erdős hegyektől körülvéve.

A vár magja, az öregtorony valamikor a tatárjárás után épülhetett, de oklevélben először csak 1303-ban említik. 1317-ben Csák Máté parancsára Ibur fia István ostromolta, de nem tudta bevenni, mert Dénes fia Pál mester felmentő serege az ostrom feladására késztette.

1386-ban Mária királynő Garai Miklósnak adta, és ezt az adományt 1393-ban Zsigmond király is megerősítette. A Garai család kihaltával visszaszállt az uralkodóra. Zsigmond király 1424. május 20-án a szandai várral együtt feleségének, Borbála királynénak adományozta az erősséget és a környező birtokokat (Bér, Bokor, Boldog, Erdőtarcsa, Kutasó stb.). 1439-ben Albert király elkobozta a várat Borbálától, és Báthory Istvánnak adományozta.

Az 1440-es években a husziták sikertelenül ostromolták.

A mohácsi csatavesztés után 1528-ban Szapolyai János király a Báthoryak hűtlensége miatt Werbőczy Istvánnak adta, de 1551-ben már ismét egy Báthory (Báthory András) volt a birtokos. A Báthoriak építették ki a 16. század közepére (a török veszély növekedése miatt) a külső falgyűrűt. Az északi nagy körbástyát valószínűleg 1551 táján építtette Báthori András. Ő csak 1552-ig maradt a vár ura. Ali budai pasa július 19-én, alig öt napos ostrom után foglalta el a várat, mert az őrség egy része éjszaka elmenekült.

Az 1556-57-es zsoldlajstrom szerint a török várőrség 28 fős volt. 1593-ban Báthory István országbíró vezetésével sikerült visszafoglalniuk a magyaroknak.1605-ben Bocskai István csapatai szállták meg. 1606-ban, a bécsi békével került újra királyi kézbe.

A Báthori-család kihaltával a Várady család és Bosnyák Tamás füleki kapitány birtokába jutott. 1663-ban a törökök újra elfoglalták, és 50 főnyi őrséget helyeztek el a várban. Néhány hónap múlva Balassa Imre gyarmati kapitány vezetésével magyar csapatok foglalták vissza a várat azzal a feltétellel, hogy a török őrséget hagyják szabadon elvonulni. A magyarok a megállapodás ellenére Csécse mellett megtámadták a kivonulókat, és legtöbbjüket megölték. Emiatt még abban az évben Martuzán aga hatvani parancsnok ostrom alá vette a várat, amit Berczely János várkapitány a szabad elvonulás feltételével feladott. Most a törökök támadták meg az elvonulókat, és mészárolták le legtöbbjüket. Ekkor még kijavították a várat a törökök, de néhány év múlva, valószínűleg 1666-ban felrobbantották. Többé nem volt katonai szerepe, azóta pusztuló rom.

A várban még ma is látható a török mecset falainak maradványa.

Elhelyezkedése

Bujáki vár Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 47° 53′ 45″, k. h. 19° 31′ 50″

Buják központjából a Bujáki Erdészeti Igazgatóság épületétől jobbra kezdődő úton kell elindulni a vár felé. Innen a HM üdülő irányába tartva, mintegy másfél kilométer után következik a Sasbérci kilátó elágazása. Pontosan innen, jobb felé indul a várhoz felfelé tartó ösvény. A távolság 400 méter, a szintkülönbség kb. hetven méter. A vár előtt kevéssel pihenőpad és információs tábla található. Közvetlenül a falak előtt egy újabb építésű, rossz állapotú kis téglaépület van. A vár belsejében a mélységek, instabil falak, kőomlások miatt fokozott elővigyázatosság szükséges. A vár tetejére egy rossz állapotú, keskeny lépcsőzeten lehet feljutni.

Csillagvár - Balatonszentgyörgy

 A Balaton déli partján, Balatonszentgyörgy községtől néhány percnyire egy magaslaton emelkedik a messziről komor erődítménynek látszó Csillagvár.
Az egykori dokumentumok szerint bizonyossággal állítható, hogy a nevét négyágú, csillag alakú alaprajzáról kapó épületet csak jóval a török háborúk után, 1820–1821 között emelték. Tulajdonosa Festetics László gróf, eredetileg a környező erdőségeiben élő vadállatok miatt vadászháznak rendezte be. Az akkori romantikus korszaknak megfelelően, négy esztendő múltán már árokkal és magas sánctöltéssel egészítették ki, így már valóban egy középkori végvárra hasonlított az objektum.

A vár földszintjén a 16. századi somogyi tájon állandó háborús viszonyokat teremtő török megszállás korszakának kiállítása tekinthető meg, egy-egy pillanatképet ábrázolva panoptikumszerűen. Így láthatjuk a falusi plébánossal vitatkozó várkapitányt, valamint a borral és hússal lakomázó végvári katonák figuráit, amiket korabeli ruhák és fegyverek másolatai tesznek élethűvé. A belső terem sarkából letekinthetünk a harminc méter mély kút víztükrére. A felső szinten különböző egyenruhákba öltöztetett babák sorakoznak, egyebek közt a magyar huszárság történetét mutatva be: mintegy 150 huszárfigurán tanulmányozhatjuk a régi egyenruhákat. A kazamataszer pincében baba- és plüssállat-kiállítás várja a látogatókat.

A Csillagvár körül kialakított másfél hektáros parkban a művészeti alkotótáborban készített műtárgyakat szemlélhetjük meg. A karámokban tartott őshonos magyar állatok voltak elődeink fő táplálékai. Nem csak ették őket, de ruházatuk alapanyagait is ezek adták, és még csontjaikból is készítettek használati tárgyakat. Az állatok belépti díj ellenében hajkurászhatók, illetve simogathatók.

A parkban sajátos játszóteret alakítottak ki autógumi-hintákkal, továbbá fatornyokkal, nyaktilóval és más, a középkorra utaló érdekességekkel. A falakon, illetve mellettük a paraszti élet különféle használati tárgyait helyezték el. Vannak még különféle aktuálpolitikai emlékművek (a trianoni békediktátumra, illetve a külföldi magyarok kettős állampolgárságáról tartott népszavazásra emlékeztetve) és egy kisebb kovácsműhely, amelyben ki-ki maga próbálkozhat ízlésének és képességeinek megfelelő tárgyak előállításával.

A Csillagvár egész évben minden nap várja látogatóit, akik a szabadtéri színpadon a „Csillagvári Esték” rendezvénysorozatát is megtekinthetik.
CSILLAGVÁR MÚZEUM , Balatonszentgyörgy
Tel: 06/30-593-3855

Matuska Szilveszter a Biatorbágyi merénylő / Folytatáshoz kattints a posztra

Matuska Szilveszter (Csantavér, 1892. január 29. – 1945-ben eltűnt) tanító, katona, tüzér, a biatorbágyi merénylet elkövetője.

Római katolikus családból származott, szülei Matuska Antal papucskészítő mester és Németh Anna. Tízéves korában elveszítette apját, édesanyja ezután hozzáment Kőmíves Sándorhoz, egykori segédükhöz. Ez az ember gondoskodott a gyermek taníttatásáról az anyja kívánsága szerint, aki papnak szánta. Mostohaapja azonban úgy szerette volna hogy a gyermek a műhelynél maradjon, s elsajátítsa a papucskészítő mesterség fortélyait. 1903 őszén beíratták a kalocsai jezsuita gimnázium I/b. osztályába. Gyenge tanulmányi előmenetelének okán később átíratták a szabadkai gimnáziumba. Itt határozta el hogy kántortanító lesz, így a kalocsai érseki tanítóképzőben folytatta tanulmányait. Miután megszerezte oklevelét, három helyre is kinevezték tanítónak, Matuska Szilveszter a püspökhatvani kinevezés mellett döntött.

1913 októberében önként vonult be a szabadkai 6. honvéd gyalogezredhez. Áthelyezték Zomborba, majd az első világháború kitörésekor már őrvezetői rangban szolgált a szerb harctéren. A harcokban megsebesült, majd előléptetést nyert. 1914 november vége - december eleje környékén a szabadkai kórházba osztották be mint hadapródőrmestert. Miután innen kikerült, először zászlós, majd az altiszti iskola parancsnoki, végül a tiszti iskola parancsnokának helyettesi rangját kapta meg. Géppuskás tanfolyamot végzett, utána 1915 végén, az orosz harctérre vezényelték. A Toporoutz – rarancei harcokban is részt vett a géppuskás osztag parancsnokaként. Később áthelyezték a pécsi 19. honvédezredhez, majd Erdélyben hadnagyi minősítésben töltötte be egy trachomás század parancsnoki tisztjét. Felügyelt a mezőgazdasági munkálatokra, majd az összeomlás idején főhadnagyi rangot tudhatott magáénak, ezüst vitézségi érem és bronz katonai érdeméremmel Signum Laudis tüntették ki. A háború után elárvereztette a kincstári holmikat és maga osztotta szét a befolyt összeget.

Szülőfalujába hazatérvén újból elfoglalta tanítói állását, majd megszervezte a polgárőrséget. Kicsapongó életmódjához a tanítói fizetés nem bizonyult elegendőnek, ezért emellett kereskedelmi tevékenységet is folytatott. Felesége, Dér Irén szintén a csantavéri iskolában tanított. Gáspár Dezső igazgató azonban nem tartotta összeférhetőnek a tanítói hivatást a kereskedelemmel, ezért hogy megelőzze elbocsátását, Matuska Szilveszter írásbeli feljelentést tett a szerb tanfelügyelőséghez, mellyel azonban a testület nem foglalkozott.

Ez idő alatt nagy mennyiségben importált sót, petróleumot, cukrot, gyufát és festéket, az Újvidékről, Szabadkáról, Belgrádból, Bulgáriából. Ezen árukat szinte csak nála lehetett megvásárolni. Mezőtúron 120 kataszteri hold földet vett 1 200 000 koronáért, ennek egyhatodát apósára és anyósára íratta, majd gazdálkodásba fogott. Időközben megszületett leánya, Gabriella, emellett tanítói állása is bizonytalanná vált. 1922 júliusában felvette a magyar állampolgárságot, majd családjával Budapestre költözött a Rottenbiller utcába. A birtokát eladta, s még egy házat vett a Visegrádi utcában, ám ezen hamar túladott. Ezután a Szabolcs utcában vásárolta meg egy ház 7/8-ad részét, ám a szerződés utólagos korrigálása miatt - a „korona” szó helyett "korona értékben" került bele - a lakók feljelentették, hosszú pereskedés vette kezdetét, amit Matuska Szilveszter 1926-ban másodfokon megnyert.

A felesége nevére nyitott fűszerüzletet, valamint az italmérési engedélyt is megkapta. Belépett egy fa- és szénkereskedésbe társként, emellett tőzsdézett és más kereskedelmi tevékenységeket is végzett. 1926-ban már mint részvényes dolgozott a „Házkezelési r. t."-nél, mely cég részvényeinek túlnyomó részeit birtokolta.

Matuska arra spekulált hogy a képviselőválasztások után Ausztriában emelkedni fog az ingatlanok ára, így több házat is szeretett volna vásárolni Bécsben az eladott budapesti lakás árából. Megvette a Dempschergasse 3. sz., a Klostergasse 12. és az Esterházygasse 4. számú házakat, melyeket jelzálog is terhelt. Foglalkozott borkereskedelemmel is, próbálkozott egy „Tigris tej" nevű édes kadarka eladásával is, ám ez nem járt sikerrel. 1928 májusában végleg Bécsben telepedett le.

1930 tavaszán a „Házépítési és Gazdasági Szövetkezet" korlátolt felelősségű társaság megalapításának egyik résztvevője volt. Céljában foglaltatott, hogy köz- és magánépítkezésekhez közvetítsen hozzájárulásokat. Szándékában állt az egyik házát felújítani és később értékesíteni, ugyanis magánszemélyként nem részesülhetett állami építési hozzájárulásban. Emiatt mondott fel a ház lakóinak, akik ezt nem fogadták el, így per következett, amit elvesztett. Anyagi haszonszerzés céljából felgyújtotta a ház tetőzetét, ezáltal 180 000 schilling kártérítést kapott. A királyi törvényszék perbe fogta, megvádolva hogy saját maga vitte véghez a gyújtogatást, ám ezt bizonyítani nem tudták.

1929-ben felesége tüdőbajt kapott, melynek gyógyítása, a perek és a meghiúsult vállalkozások elvitték vagyonának körülbelül a felét. 1930-ban már húsznál is többször foganatosítottak ellene kielégítési végrehajtást, emiatt meg annak az évnek őszén letette a vagyontalansági esküt. A vagyonleltárában a következő tételek szerepeltek: 3 schilling készpénz, 2 arany jegygyűrű, néhány ruha, valamint a Hofgasse 9. sz. alatti ház.

Mialatt Bécsben lakott, foglalatoskodott saját szabadalmainak árusításával is. Ezek közé tartozott a lassú víz által hajtott turbina, melynek segítségével elektromos áramot lehetett előállítani. Másik találmánya egy jelzőkészülék volt mely a vasúti pályán lévő akadályra figyelmeztette a mozdonyvezetőt nagyobb távolságról. Kifejlesztett egy gázelzáró készüléket is, mely csak akkor engedte volna a csőben lévő gázt kiömleni, ha a gáz égett. Ez utóbbit a találmányi hivatalban „Orlisó" néven jegyezték be. Találmányainak segítségével próbált volna menekülni az anyagi csőd közeledése elől.

 Tettét 1931. szeptember 12-éről 13-ára virradó éjjel 0 óra 20 perckor vitte véghez.

A detonáció következtében a mozdony az első hat kocsival a viaduktról a mélybe zuhant. A tragédiának 22 halálos áldozata és 17 sebesültje volt. A helyszínen megtalálták a házilag szerkesztett robbanószerkezetet és egy levelet, amely a kommunistákra terelte a gyanút. Ennek következtében statáriumot, vagyis rögtönítélő bíróságot vezettek be 1932 októberéig. A nyomozás során azonban kiderült, hogy az őrült bécsi kereskedő és gyáros, Matuska Szilveszter követte el a bűncselekményt, valamint egy korábbi németországi és ausztriai vasúti robbantásnak is ő volt a tettese. Az osztrák bíróság 6 évi fegyházra, a magyar törvényszék pedig halálra ítélte, de mivel nem volt halálbüntetés Ausztriában, az ottani büntetésének letöltése után életfogytiglani fegyházra ítélték, amelyet a Váci Országos Királyi Fegyintézetben kellett letöltenie. 1944 végén, amikor a szovjet csapatok Vácra érkeztek, a börtön néhány órára őrzés nélkül maradt, Matuska Szilveszter megszökött a zűrzavarban és eltűnt. Utoljára szülőfalujában, Csantavéren látták.

Ma lenne 84 éves Latinovits Zoltán-1931. szeptember 9

Latinovits Zoltán (Budapest, 1931. szeptember 9. – Balatonszemes, 1976.június 4.) Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész. A nemzet legnépszerűbb színészeinek egyike, sokan úgy is nevezik: „a Színészkirály”.

1931. szeptember 9-én, Budapesten született, saját bevallása szerint nagyapja, Gundel Károly éttermében, „éppen Krúdy Gyula bácsi asztala fölött”.Édesapja Latinovits Oszkár földbirtokos, édesanyja Gundel Katalin, a legendás vendéglátós família sarja. Az édesapa gyermeke születése után nem sokkal elhagyta a családot, ami élete végéig fájdalommal töltötte el Latinovitsot. Édesanyja 1941-ben férjhez ment Frenreisz István orvoshoz, akitől még két gyermeke született: István (1942), aki Bujtor István néven színész, és Károly (1946), aki Frenreisz Károly néven zenész lett. A konyhaművész Gundel unokájaként a tizenhárom nagybácsi, a gyermeklélek számára csodás-misztikus állatkert, és a nevezetes étterem alkotta hangulatos légkörben nevelkedett. „Tört fényű kagylókkal érkeztem a világra, babonás füvekkel, virágszirmokkal, ördögfintorral, gömbölyű boszorkánykavicsokkal. Felhők, napok, csillagok szikráinak barlanghomályos rajzát hurcoltam magammal, elkezdett kanyaros vonalakat, kis görcsös köröket, befejezetlen görbéket”- vallja. Bár évvesztes lett volna, de már tudott olvasni, hatévesen ezért beíratták a Damjanich utcai elemi iskolába.

1949-ben érettségizett a budapesti Állami Szent Imre Gimnáziumban. Osztálytársai többek között Abody Béla, Györgyi Géza és Vajda Miklós voltak. A gimnázium önképzőköre bemutatta Sárközi György Dózsa György című drámáját. Ebben egy epizódszerepet alakított. Szövegét a nézőknek félig háttal, lámpalázasan, beszédhibával mondta el. Az előadás után -a vendégként jelen levő - Bajor Gizi csak őt kereste meg és a következő szavakkal inspirálta:"Maga menjen színésznek!" Ez eddig sem Latinovitsnak, sem másnak nem jutott eszébe.

1952-ig „bizonyos koráramlat” folytán asztalostanonc, majd hídépítő munkás lesz, de hamarosan beiratkozik a Budapesti Műszaki Egyetemre, és 1956-ban építészmérnökként vörös diplomát kap. Mindeközben 1951-től már NB I-es (tartalék) játékos a Haladás SE kosárlabdacsapatában, ezenkívül nagyon jó vitorlásversenyző. Az egyetemi évek alatt is folyamatosan szaval, Lehotay Árpád és Galamb Sándor tanítványaként, valamint tbk. a MÁVAG színjátszó csoportjának tagjaként ismerkedik a színészmesterség fortélyaival, s mint később bevallja: igencsak nehezen ment neki. 1956-ban mégis szerződtetik Debrecenbe segédszínésznek; többek között Andaházy Margit, Csáki Magda,Hegedűs Ágnes, Lőrinczy Éva, Medgyesi Mária, Szabó Ildikó, Márkus László, Angyal Sándor, Harkányi Endre, Simor Ottó, Lőte Attila, Tréfás György. Tyll Attila, Selmeczi Mihály és Novák István mellett tanulhatta a színészmesterséget.

 Sokat viaskodott az akkori hatalom képviselőivel, szeretett volna másfajta színházat létrehozni a hozzá hasonló szemléletű színészek, színházi szakemberek részvételével. „...összeférhetetlen vagyok. Mindazokkal szemben, akik nem értenek a szakmájukhoz, mégis gyakorolják, sőt vezető helyen gyakorolják - azokkal én nem tudok egyetérteni. Nem is fogok. Erre engem nem lehet rávenni.” Sokan, sokféleképpen hallgatták a Magyar Rádióban 1967 karácsonyán elhangzott nyilatkozatát.

Harcait, igazságkeresését, jobbító szándékát írásban is megfogalmazta a Ködszurkáló című (1973) önéletrajzi kötetében. Azonban a kortársak meg nem értése felőrölte idegeit, bár máig vitatott, hogy a balatonszemesi vasútállomáson „véletlen” baleset történt-e vele, vagy öngyilkos lett. Utolsó munkája a Rádiószínházban egy rádiófelvétel volt, ahol Bárdos Pál Rákóczi–induló című dokumentumjátékában Ady Endre Két kuruc beszélget című versét mondta el, 1976. június 3-án.

Másnap – 45 éves korában - 1976. június 4-én a balatonszemesi vasúti átjáróban veszítette életét, máig vitatott, hogy öngyilkossági szándék, vagy véletlen baleset következtében, erre még Szigethy Gábor Anatómiai vázlat c. értekezése sem nyújtott megbízható választ.

1976. június 6-án vasárnap - akkor még vasárnap is megjelentek a napilapok - mind a négy újságban megjelent a hír Latinovits Zoltán haláláról. Mind a négy napilapban (Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Népszava, Népszabadság) megjelent a Kulturális Minisztérium és a Színházművészeti Szövetség kommünikéje. Nem címoldalon, nem feltűnően nagy betűkkel, gyászkeretben is csak a Népszabadságban.

Az egyen szöveg ez volt: „Latinovits Zoltán érdemes művész 45 éves korában - hosszan tartó, súlyos betegség után - véget vetett életének. A mai magyar színházművészet kiemelkedő egyénisége volt. Halála kulturális életünknek súlyos vesztesége. Temetéséről később történik intézkedés.”

„Vándor, ki erre jársz, Sírj vagy nevess, Zokogó víz Balatonszemes Fái görcsben a tóra hajolnak, Hatalmas nagy fia holtán Ki voltál Latinovits Zoltán. Pünkösdi lángnyelv júniusi szélben Lecsap a habokra, parányi vakokra Boldog vagonokra. Napfogyatkozás egy júniusi éjben.”

– Latinovits Zoltán sírfelirata Balatonszemesen

 A Gundel családból származott, ennek kapcsán megérte a rendszer származás szerinti diszkriminatív politikáját. Személyes tragédiája az volt, hogy apja röviddel a születése után elhagyta a családot. Emiatt egész életében e méltatlan sorssal szemben a „szeretetre érdemesség” bizonyítási kényszere fűtötte.

Sok vetélytársa, irigye volt, akik ott próbálták kikezdeni, ahol lehetett, és ahol abban az időszakban szokás volt. Ruttkai Évával való együttléte mellett egyszer azt mondta: „az összes díjamat, szerepet és sikeremet elcserélném két kisgyerekre”.

Ezt nem adta meg neki a sors. Élete vége felé még Bagó nevű pulikutyájában találhatott barátot, és halála után hirtelenül sok-sok „barátja” lett, noha életében tehetetlen volt a politikai köntösbe bújtatott vagy egyéb módon álságos rágalmazásokkal szemben, amelyek gyakran érték.

Latinovits Zoltán családja és testvérei véleménye szerint Molnár Gál Péter színikritikus jelentései – aki III/III-as ügynökként megfigyelte Latinovitsot – hozzájárulhattak a színész halálához. Molnár G. Péter ezeket a vádakat, miközben Latinovitsról szóló könyvét dedikálta, „marhaságnak” nevezte. Korábban ő jelentette ki: „csak önmaga lelkiismeretével kell elszámolnia, a 90 besúgott színésszel szemben nem”. A Latinovits és Gundel család tagjai mélységesen felháborodtak e nyilatkozaton.

2002-ben kisbolygót neveztek el róla (132874 Latinovits).

Budapest, II. kerület, Endrődi Sándor utca 67

1552. szeptember 9. | A törökök ostrom alá veszik Eger várát

 „- És most magam esküszöm – szólt Dobó, két ujját a feszületre emelve. - Esküszöm, hogy a vár és az ország védelmére fordítom minden erőmet és gondolatomat, minden csepp véremet! Esküszöm, hogy ott leszek a veszedelemben veletek! Esküszöm, hogy a várat pogány kezére jutni nem engedem! Sem a várat, sem magamat élve meg nem adom! Föld úgy fogadja be testemet, ég a lelkemet! Az örök Isten taszítson el, ha eskümet meg nem tartanám!”

(Részlet az Egri csillagok című regényből)

1552. szeptember 9-én vette ostrom alá Ahmed budai pasa és Ali pasa egyesült serege Eger várát, melyet a Dobó István vezette maroknyi védősereg később sikeresen megvédett az oszmánoktól. Az egriek helytállása következtében I. Szulejmán (ur. 1520-1566) 1552. évi hadjárata kudarccal fejeződött be, egyúttal pedig a magyar győzelem reményt, önbizalmat és hősies példát adott a végeken harcoló vitézek számára.

 I. Ferdinánd (ur. 1527-1564) és a kiskorú János Zsigmond (ur. 1540-1570) nevében kormányzó Fráter György 1551-ben úgy gondolták, megérett az idő a kettészakított Magyar Királyság újraegyesítésére, így az év során Castaldo tábornok csapatai megszállták Erdélyt. Néhány hónap után azonban Ferdinánd gyanakodni kezdett a barát kiismerhetetlen diplomáciai húzásai miatt, ezért 1551 decemberében meggyilkoltatta Fráter Györgyöt, és saját kezébe vette a keleti területek kormányzását. A király ezzel a lépéssel hatalmasat hibázott, ugyanis a Porta válaszul büntetőhadjáratot szervezett, melynek vezetésével a szultán Ali pasát bízta meg.

A fősereg 1552 tavaszán útra is kelt Magyarországra, majd júliusban ostrom alá vette Temesvárt, miközben Ahmed budai pasa Szolnok alá vonult. Miután a szóban forgó várakban a védők zömét külföldi zsoldosok adták, hamarosan mindkét kapitány –Temesváron Losonczy István, Szolnokon pedig Nyáry Lőrinc – arra kényszerült, hogy megnyissa a kapukat az ellenség előtt. A két erőd elfoglalása után a pasák Szolnok alatt egyesítették erőiket, augusztus végén pedig megindultak észak felé, hogy a hadjáratot Eger bevételével fejezhessék be.

A Dobó István parancsnoksága alatt álló vár elfoglalása elsősorban azért volt fontos, mert a Felvidék magas csúcsainak előterében ez volt az egyedüli jelentős erőd, mely az észak-magyarországi bányavárosokat őrizte. Eleste nem csak azért lett volna súlyos csapás, mert az oszmánok így megszerezhették volna a magyarországi érclelőhelyeket, hanem azért is, mert Eger mögött jószerével erődítetlen városok feküdtek. Sem Kassa, sem a bányavárosok nem készültek fel egy török támadásra, így aztán a hevesi püspöki székhely elfoglalásával Ali pasáéknak esélyük nyílt volna az egész Felvidék meghódítására.

Ezzel a vár kapitánya, Dobó István is tisztában volt, ezért számos – hatástalan – segélykérő levelet intézett az udvarhoz, és már hetekkel a törökök érkezése előtt felkészült a várható támadásra: munkára fogta a falak mögé menekült környékbelieket, besorozta a parasztokat, de így is alig több mint 2000 katonával rendelkezett. Dobó nehéz helyzetével valószínűleg a pasák is tisztában voltak, ugyanis szeptember 9-én, a vár körülzárása után azonnal levelet küldtek számára, melyben a kapituláció fejében biztonságos elvonulást, a helyiek számára pedig bántatlanságot ígértek.

Gárdonyi Géza Egri csillagok című történelmi regénye alapján a kapitány „válaszát” bizonyára mindenki jól ismeri: Dobó a pasák üzenetének kézhez vétele után azonnal vasra verette a hírhozót, majd megeskette a védőket, hogy a megadás szót ezentúl még csak ki sem ejtik, és akár életük árán is megakadályozzák Eger elfoglalását. Az oszmánok a maguk „válaszával” végül hét napot vártak, majd – szeptember 16-ától kezdve – két héten át 12 ostromágyú és több száz kisebb löveg a pokol tüzét szabadította rá az egriekre.

Ahmed és Ali pasa terve egyszerű – mondhatni „a szokásos” – volt: először rommá akarták lőni a várat, hogy aztán a ledöntött falak között könnyűszerrel érvényesíthessék legalább hússzoros túlerejüket (bár Gárdonyi több százezres ostromló hadról beszél, a törökök körülbelül negyvenezren lehettek). Ebből a szempontból szerencsés körülmény volt az erődítmény szilárdsága – Eger ugyanis egy népvándorlás kori vár helyére épült –, arról nem is beszélve, hogy az ősz elejére az oszmánok kifogytak készleteikből, így például – ágyúgolyók híján – a tüzérségi támadás később olykor több napon át is szünetelt.

Mindez azonban nem von le semmit Dobóék hősiességéből, hiszen az csakis az ő érdemük volt, hogy Eger a szeptember 28-i, majd az október 4-i török roham után is keresztény kézen maradt. Az utóbbi támadás pedig igencsak válságos időszakban érte a várat, ugyanis aznap – a védők gondatlansága következtében – felrobbant a székesegyházban kialakított lőszerraktár, tehát Dobó és alvezére, Mekcsey István egyszerre kellett megküzdjön a káosszal és a falakra kapaszkodó törökökkel. Miután az 1552-es év ősze már korán fagyokat hozott, az éhségtől szenvedő, járványoktól megtizedelt oszmán sereg ideje vészesen fogyott; éppen ezért október 12-én és 13-án Ali és Ahmed pasa két ízben is általános támadást indított a falak ellen, de a hajnaltól éjszakáig tartó küzdelem ismételten kudarccal zárult.

Az utolsó két napban Eger védői már a végkimerülés szélén álltak, és csupán találékonyságuknak és hatalmas akaraterejüknek köszönhették, hogy végül mégis sikerült megtartaniuk a várat: Bornemissza Gergely híres bombái, a falaknál forró vizet és szurkot locsoló asszonyok, az ostromlétráknál elszántan küzdő vitézek szinte egy mondabeli korszak gigászi küzdelmét idézik fel, melyet Gárdonyin kívül Tinódi Lantos Sebestyén és – festményen – Székely Bertalan is megörökített.

Miután az október 13-i, sokadik roham is eredménytelenül zárult, a török táborban akkora lett az elégedetlenség, hogy az addig egymással rivalizáló pasák megegyeztek a visszavonulásban, és október 17-én feladták az ostromot. A maroknyi egri védősereg hősies ellenállása – a közvélemény szemében – később felért egy világraszóló diadallal; a győzelem nagyon komoly fegyvertény volt, hiszen – először a török háborúk során – bebizonyosodott, hogy Szulejmán hadai sem legyőzhetetlenek, vagyis az ostrom még nem jelent szükségszerűen vereséget.

Eger helytállása komoly szerepet játszott abban, hogy Szulejmán szultán seregei néhány évig csak kisebb erősségeket próbáltak megvívni, de például ahhoz is hozzájárult, hogy 1556-ban Szigetvár védői ellen mertek – és tudtak – állni a törököknek. A Tinódi Lantos Sebestyén által megénekelt, és Gárdonyi Géza által regényben megörökített egri ostrom a magyar történelem eme szomorú szakaszának legfényesebb pontja lett, mely példát adott a hűségre és a helytállásra, valamint reményt adott a magyaroknak egy addig reménytelennek tűnő küzdelemben.

Szerző: Tarján M. Tamás