Biztosan sokaktól hallottad már, hogy nemcsak más volt akkor az élet, hanem sokkal emberibb, nyugodtabb és érdekesebb is. Való igaz, hogy az akkori gyerekek nem az okoskészülékeiket bújták, hanem nyakukba akasztott kulccsal nyúzták a játszótér alumíniummászókáit sötétedésig. Ők még nem diétás kólát ittak, hanem élvezettel szürcsölték a zacskós tejet a kirágott lyukon keresztül. 3D-s mozinak hírét sem hallották, de össznépi programot csináltak a paneldzsungelekben szombat esténként a kollektív diavetítésekkel. Igen, nagyon jó volt gyereknek lenni a '70-es években.
A Dutra D4K magyar összkerék-meghajtású mezőgazdasági vontató (traktor), melyet a kispesti Vörös Csillag Traktorgyár (VTCS) gyártott 1960-tól 1972-ig. Kezdetben a négyhengeres motorral szerelt alapváltozatot, majd 1964-től az erősebb hathengeres motorral ellátott és jelentően áttervezett D4K–B változatát gyártották. A magyar mezőgazdasági üzemek és erdészetek elterjedt járműve volt az 1960-as évektől és jelentős mennyiségben exportálták is, főleg az NDK-ba. A modellt 1972-től a Dutra 1000 váltotta fel.
A 2000-es évek eleje óta létezik Balatonföldváron a Dutra Múzeum.
A Dutra DR–50 univerzális ömlesztettáru-szállító dömper, amelyet a kispesti Vörös Csillag Traktorgyár (VCST) gyártott az 1950–1960-as években. Egyes változatai önrakodó kivitelben készültek. Magyarországon kívül elterjedten használták más szocialista országokban is. Fő felhasználási területe az építőipar volt, de más gazdasági ágazatokban is sok jármű üzemelt.
1948-ban államosították a Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth Gépgyári Művek Rt. kispesti gyárát, ahol a háborús károk felszámolása után 1950-ben indult újra a termelés. A Vörös Csillag Traktorgyár mint állami vállalat első modelljeinek egyike a DR–50 dömper lett, amelyet a Jáműfejlesztési Intézetben(JÁFI) fejlesztettek ki az 1950-es évek elején. A cél egy könnyen, olcsón és tömegesen gyártható, egyszerű, igénytelen teherszállító jármű kialakítása volt, amely a világháború utáni újjáépítés igényeit ki tudta elégíteni. A gyár 1955-ben kezdte el a sorozatgyártást, amely 1966-ig folyt. A traktorokat külföldön a MOGÜRT külkereskedelmi vállalat forgalmazta.
A 6 tonna teherbírású járműbe egy 60 LE-s Csepel D–413 dízelmotort építettek. A járműnél a merev hátsó híd, a hajtómű, a motor, valamint az ezekhez konzollal kapcsolódó mellső futómű egy egységet alkotva képezi az alvázat. A mellső futómű független kerékfelfüggesztésű. A kerekek lengőkarjai egy keresztben elhelyezett laprugón nyugszanak. Vezetőállásának érdekessége, hogy a kormányoszlopon két kormány található, valamint kettőzött kezelőszervekkel rendelkezik, a vezető ülése pedig átfordítható. Így a jármű mindkét irányba vezethető, ez megkönnyítette a rakodást. A 3,5 m³ térfogatú billenő plató úgy volt kialakítva, hogy a rögzítő zár feloldása után a teher súlyának hatására lebillent. A plató kiürítése után a járművel hátratolattak, majd egy erős fékezéssel a plató visszabillent szállítási helyzetbe, ahol a zár rögzítette.
Az alaptípust később továbbfejlesztették. Megjelent az önrakó berendezéssel ellátott változat. Majd az 1961-ben megjelent, 7 tonnára növelt teherbírású DR–50D már zárt vezetőfülkét kapott, igaz, ezzel le kellett mondani a második kormánykerékről.
A DR–50-en alapult a FRAK–B1 forgórakodó.
1969-ben továbbfejlesztett változata a 10 tonna teherbírású G–116, amelybe már hathengeres Csepel D–613 dízelmotort szereltek. Ezt a modellt a VCST gödöllői gyáregysége készítette. A DR–50 egyes elemeit felhasználták a VTCS későbbi traktorjainál.
A hatvanas évek közepén érvényre jutottak a korszerű katonai gépjármûvek fejlesztésének fõbb irányzatai: a terepjáró képesség fokozása, a teherbíró képesség növelése, valamint a sokoldalú felhasználhatóság. A terepjáró képesség fokozásának katonai követelménye abból adódik, hogy a csapatszintû katonai gépkocsik feladata az alegységek és egységek harcrendjét szorosan követve ezek folyamatos, zavartalan ellátása. Ezt a követelményt három vagy négy hajtott tengellyel, nagyméretû és változtatható belsõ légnyomású kerekekkel, valamint a kerékterhelések csökkentése árán lehet kielégíteni.
A teherbíró képesség növelésének követelménye is kézenfekvõ. A gyorsabb szállításhoz nagyobb teherbíró képességû, tehát 5-8 tonnás szállító tehergépkocsira van szükség.
Az új tehergépkocsi fejlesztését az AUTÓKUT, a Csepel Autógyár a HTI szakembereinek segítségével végezte. De a magyar iparon belül kialakuló feladatmegosztás miatt a csepeli szakemberekre az Ikarus program hárult, ez a jármû volt az utolsó Csepel széria, így a teherautó-gyártás átkerült a Rába vállalathoz. Ahol a hatvanas évek végén megvásárolt MAN típusú dízelmotorok gyártása is beindult.
A KGM 1969-ben 7850 db teherautó megrendelését ütemezte be 1970–-1975-ös gyártásra, de ez már egy év múlva felborult. 1969-ben 3 db kísérleti prototípus, 1970-ben 352 db szériajármû épült, majd a terv a gazdasági helyzet miatt felborult. A gépkocsi ára jóval több volt, mint az import típusoké, és a Csepel Autó, illetve a gyõri MVG képtelen volt kellõ minõséget elérni. A jármûvek kényes kiszolgálását és karbantartását a képzetlen sorállomány nem volt képes elvégezni. Így 1972-ben már 3000 db-ra csökkentették a rendelést, és 1978-ig eltolták az összeszerelést. Ezzel a típus még gazdaságtalanabbá vált. Az 1967/–78-as idõszakban, a D-566.00; 566; 566.02; 566.03 tehergépkocsi-változatokkal összesen 2848 db épült meg. Ehhez járult 1974 és 75-ben 160 db 566.02; 566.05 és 566.03 alváz, amelyek különleges felépítményeket kaptak. A gyártott darabáru ezzel 3008 db volt.
A tehergépkocsik lassan váltották fel az elöregedett Csepeleket. Legnagyobb mennyiségben az átfegyverzés alatt álló légvédelmi tüzéregységek kapták. Összesen 3005 db-ot gyártottak. A tartós üzemeltetés során a tehergépkocsi fékrendszere gyakran meghibásodott. Késõbb az alkatrészut ánpótlás okozott gondot, mivel a Csepel Autógyár leállt a tehergépkocsi-programmal.
A D-566 elsõ prototípusa még D-700 kabinnal
A D-566 második prototípusa egyedi kabinnal
Afrikai expedícióra kiküldött D-566 elhagyja a gyáratl
A D-566 elõszéria egy példánya átalakítva az expedícióra
"Várjuk a billencset. Addig, amíg nem jön, nem tudunk mit csinálni!" Már az első mondatokban benne van a lényeg. Külön elemezni lehetne akár irdalom órán is...:
"A hivatalos munkakezdés utáni HARMINCNYOLCADIK percben a brigád LEGSZORGALMASABB tagja dolgozni kezdett."
