Ekétől az alkoholig
 |
Az első ekéknél a barázda mélysége attól függött, hogy a szántást végző ember mennyire képes az ekét lenyomni. Ezek a törékeny ekék teljesen alkalmatlanok voltak a keményebb észak-európai föld megművelésére. Később a csiga helyett már kereket használtak, amely lehetővé tette az eke súlyának növelését, és a vaspapucsos eke alkalmazását. 600 körül az újfajta nehézeke nagyobb termést és jelentős népesség-növekedést eredményezett.
 |
A dagálymalom a vízimalom egyik formája, amelyet az apály és dagály váltakozása hajt. Az öblök mentén gátakat emeltek zsilipekkel, vagy a folyótorkolatok egy részét alakították gyűjtőmedencévé. Az érkező dagály kinyitotta a kapukat, és megtöltötte a mögötte lévő területet. Amikor az ár visszavonult, a kapuk automatikusan bezáródtak, és a víz csak a malomkeréken keresztül tudott utat törni magának. A legkorábbi ismert dagálymalom 787-ből az észak-írországi Strangford Lough szigetén lévő Nendrum kolostorból származik. Az itteni malomkövek átmérője 830 mm, vízszintes kerék teljesítménye pedig 7/8HP volt. Egy 619-ből származó malom maradványai is előkerültek már.
 |
A homokóra a tengeri időmérés egyik megbízható eszköze volt, ezért sokan úgy vélik, hogy egészen a 11. századig használták, amikor már a mágneses iránytűt is bevetették a tengeri navigációban. Ennek ellenére egészen a 14. századig nincs bizonyíték a létezésére. Ekkor, 1328-ban Ambrogio Lorenzetti képén jelenik meg elsőként. A legkorábbi írásos feljegyzések is ebből a korszakból származnak, főleg a hajóleltárokból. A 15. századtól már széles körben használják: a tengeren, templomokban, az iparban és a konyhában. A homokóra volt az első megbízható, újrafelhasználható és meglehetősen pontos időmérő. Ferdinánd Magellán hajónként 18 homokórát vitt magával Föld körüli útjára. A hajóapród feladata volt a homokóra megfordítása, és az idők lejegyzése a hajónaplóba. A navigációhoz az időt mindig délhez viszonyították, amikor a Nap a zentjén állt.
 |
Nyugaton a legrégebbi olvasztókemencéket a svájci Dürstelben, a németországi Märkische Sauerlandban és a svéd Lapphyttannál készítették. Ez utóbbi 1150 és 1350 között üzemelt. A svéd Järnboås tartományban lévő Noraskogban talált maradványok még ennél is korábbról, valószínűleg 1100 tájáról származnak. Bizonyos technikai ismeretek a ciszterci szerzetesek révén terjedtek el, mivel a ciszterciek jól értettek a fémmegmunkáláshoz. "Minden rendháznak saját gyára volt, gyakran olyan nagy maga a kolostor. A különböző masinákat vízierővel üzemeltették"- mindja Jean Gimpel a ciszterciek magas szintű műszaki tudásáról. A vasércet a szerzetesek adományként kapták a vas kiolvasztásához szükséges kohóval együtt, majd a fölösleget eladták. A 13. és 17. sz. között a franciaországi Champagne-ban a ciszterciek voltak a legfőbb vasgyártók. A kohókban visszamaradt, foszfátban gazdag salakot trágyaként felhasználták a mezőgazdaságban.
 |
A desztillálás első nyomai az i.e. 4. évezredből, Babilóniából származnak. Speciális agyagedényeket használtak a természetes hűtéssel desztillált alkoholkivonat tárolására, amely a különbző parfümök adalékanyagaként szolgált. Nem valószínű azonban, hogy ez a módszer lényeges szerepet játszott volna az eljárás kialakulásának történetében. A "mongol stílusú" fagyasztó desztillációt az i.e. 7. században már használták Közép-Ázsiában. Az alkoholos italt lefagyasztották, és így távolították el a vízkristályokat. A fagyasztás nélküli alkoholdesztillációhoz szükséges hűtőberendezést az iszlám alkimisták találták fel a 8-9. században. Dzsabir (Geber) ibn Hajjan (721-815) használt először desztilláló lombikot. Megfigyelte, hogy az ily módon felhevített bor gyúlékony gőzt fejleszt, amelynek "kevés haszna van, de a tudomány számára nagy jelentőséggel bír".
Szemüveg és vesztegzár
 |
1268-ban Roger Bacontől származik az első feljegyzés az optikai célokra használt lencsékről, de a keretes nagyító lencsét már mind Európában, mind Kínában használták ebben az időben, és máig vita folyik arról, hogy ki kitől is vette át a találmányt. Európában először Itáliában jelent meg a szemüveg, bevezetését a fireznzei Alessandri di Spinának tulajdonítják. Az első szemüvegábrázolás Tommaso da Modena Hugó bíboros című, 1352-ben festett képén látható. Domenico Ghirlandaio 1480-ban készített Szent Jeromos című festményén az asztalról szemüveg lóg le, így Szent Jeromos lett a szemüvegkészítők védőszentje. Az első lencsék domborúak voltak a távollátás korrigálására. A rövidlátásnál használt homorú lencsék első ábrázolása Rafael 1517-es X. Leó pápa című festményén található.
 |
A mechanikus óra eredete ismeretlen; az első szerkezeteket valószínűleg kolostorokban használták a szerzeteseket imára hívó harangozásnál. Az első igazi mechanikus órák nagy, súlyhajtással működő szerkezetek voltak, amelyeket tornyokban helyeztek el. Csak az órákat ütötték, nem rendelkeztek mutatóval és számlappal. A legrégebbi, 1386-ból származó angol mechanikus óra a Salisbury székesegyházban található. A2 1389-ben, a franciaországi Rouenben felállított óra még ma is létezik. Az angliai Wells székesegyház óráját a londoni Tudománytörténeti Múzeumban őrzik.
 |
A rokkát valószínűleg Indiában találták fel, bár eredete a homályba vész. Európába közel-keleti közvetítéssel került a középkorban. A kézi fonást váltotta fel, amelynek során a gyapjúszálakat egyenként tekerték fel egy orsóra, összesodorták, majd egy másik orsóra tekerték. A gépesítés első lépése az orsó vízszintes elhelyezése volt úgy, hogy egy kézzel hajtott kerék és egy kötél segítségével forgatni lehessen. A gyapjúszálakat tartó rokkát a bal kézben tartották, miközben a jobb kézzel lassan hajtották a kereket. A megfelelő sodratot úgy lehetett elérni, hogy a szálat ferdén tartották.
 |
A mozgatható nyomóelemeket és a papírt ugyan Kínában találták fel, de a nyomtatás gépesítése Európában történt. Johannes Gutenberg nyomdagépét először egy 1439-es strassburgi perben említik (igen hiányosak a források annak alátámasztására, hogy Laurens Janszoon Coster találta volna fel a nyomdagépet). A nyomdagép feltalálása nyilvánvalóan a középkori papírnyomtatásra, illetve az ezt megelőző, ókori bor és olíva módszerre alapszik. Csaknem 300 évig változatlanul használták, kapacitása óránként 250 lap volt.
 |
A vesztegzárat a 14. században alkalmazták először Velencében, amikor világossá vált, hogy a járványokat a keletről érkező hajókon keresztül hurcolják be a városba. Rendeletet adtak ki, hogy a hajókat egy bizonyos időre el kell ülöníteni, hogy kiderüljön, hoztak-e magukkal valamilyen betegséget, illetve hogy megakadályozzák a fertőzést. Az elkülönítés először 30 (trentina), majd később már 40 (quarantina) napig tartott. Az időtartam megállapításának alapja állítólag az az idő, amennyit Mózes és Jézus töltött egyedül a sivatagban. Velence 1423-ban állította fel az első lazarettót vagy karanténállomást a város közelében fekvő egyik szigeten. Ez a rendszer terjedt el aztán a többi európai országban is, és alapozta meg a karanténellenőrzés gyakorlatát.
