A következő címkéjű bejegyzések mutatása: motorkerékpár. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: motorkerékpár. Összes bejegyzés megjelenítése
2018. október 2., kedd
Egy furcsa motor a múltból / Folytatás a posztban
A Cezeta motorkerékpárokat 1957-1964 között gyártották csehszlovákiában
A motorkerékpárokat 175 cc egyhengeres kétütemű blokkal gyártották, 9,5 Le 5000 fordulat/ percnél adta le a maximális sebességet. Egyedi furcsa külsővel rendelkezett, közel 2 méter hosszú volt. Végsebessége 90 km/h volt és 20 literes tankkal rendelkezett. Az első kivitel 1957-1959 között készült 501-es típusszámmal. A következő típus Cezeta 502 ez már 12V-os volt és önindítóval volt ellátva. 1960-ban elkezdődött a termelés egy új modellel, ez volt a Cezeta 505 ami hasonló az 502-es modellhez csak utánfutós, platós kivitel volt, beceneve a riksa. Gyártottak még oldalkocsis kivitelt is 502 Druzeta néven ebből csak 900 db készült. 2012-ben újra kezdték gyártani a motort N-ezeta 506 néven, egy Új-Zélandi cég. A motor elektromos hajtású és a lítium akkumulátorok 85km/h sebességre elegendőek. De rövid ideig gyártoták 200 cc blokkal ami 9,5 Le volt és 95km/h végsebességet ért el.
A motorkerékpárokat 175 cc egyhengeres kétütemű blokkal gyártották, 9,5 Le 5000 fordulat/ percnél adta le a maximális sebességet. Egyedi furcsa külsővel rendelkezett, közel 2 méter hosszú volt. Végsebessége 90 km/h volt és 20 literes tankkal rendelkezett. Az első kivitel 1957-1959 között készült 501-es típusszámmal. A következő típus Cezeta 502 ez már 12V-os volt és önindítóval volt ellátva. 1960-ban elkezdődött a termelés egy új modellel, ez volt a Cezeta 505 ami hasonló az 502-es modellhez csak utánfutós, platós kivitel volt, beceneve a riksa. Gyártottak még oldalkocsis kivitelt is 502 Druzeta néven ebből csak 900 db készült. 2012-ben újra kezdték gyártani a motort N-ezeta 506 néven, egy Új-Zélandi cég. A motor elektromos hajtású és a lítium akkumulátorok 85km/h sebességre elegendőek. De rövid ideig gyártoták 200 cc blokkal ami 9,5 Le volt és 95km/h végsebességet ért el.
2018. augusztus 25., szombat
A magyar motorkerékpár egykoron / Folytatás a posztban
Egy rövidke szösszenet nagyszüleink (többségében) hű társairól, a magyar motorkerékpárgyártás büszkeségeiről. Ezen gépek vitték őket munkába, tanulni, kirándulni, társat keresni, mulatni, hadgyakorlatra, gyorsasági- és terepversenyekre is. A videóban szereplő márkák, modellek: Méray, Mátra, BMG, Csepel Túra, Csepel 100/48, Csepel 125 (összes változat), Csepel 250(mindkét típus), D-Csepel, Danuvia, Panni, Berva, Pannonia TL, Pannonia TLT, Pannonia TLF, Pannonia T5, Pannonia TLB, Pannonia P20, Pannonia P12, Pannonia P21.
2018. augusztus 16., csütörtök
CSEPEL-250-es1953-as motorkerékpár.avi
Vasárnap délután egy régről ismerős motort csodálhattak meg a "benzinmániások" az örvényi templom előtti akác hüvösében.
Darazsac András a motorok szerelmese mesél nekünk:
2018. január 29., hétfő
A Magyar motorkerékpár gyártás / Folytatás a posztban
Kende Márta 1974-es filmje a Motorkerékpárgyárról annak bezárása előtt - Az üzemet 1946 végén más forrás szerint 1948-ban államosították, a neve WM Acél- és Fémművek Nemzeti Vállalat lett. 1950 és 1956 között a neve Rákosi Mátyás Vas- és Fémművek volt, majd 1956-tól Csepel Vas- és Fémművek. Az erőltetett iparosítás éveiben a gyárban a szerszámgépek termelése egyre növekedett, amikor azonban 1954-ben változott az iparpolitika, a termelés visszaesett. A következő évtizedekben újra növekedett és diverzifikálódott, a KGST-együttműködés és a jelentős nyugati export következtében. Az 1970-es évektől a termelés csaknem fele nyugati export volt.
2018. január 20., szombat
Pannónia P10 H / Folytatás a posztban
A Csepeli Motorkerékpárgyár fejlesztői a kéthengeres P20-as modellel párhuzamosan, annak tapasztalataira és egyes alkatrészeire alapozva 1965-66-os években dolgozták ki a P10 jelzésű típusváltozatot. A P10-es a vele együtt gyártott egyhengeres T5-től a látványos benzintankban, a nagy bordás hengerfejben, a gumiágyban rögzített nagy kormányban, valamint több apró részletben – mint a hidraulikus csillapítású első teleszkóp, módosított hátsó teleszkóp, ülés, vízzsákos benzincsap, stb. tért el. A típus H jelölése a szívászaj-csökkentőre és a gumiágyas furulyával lefojtott kipufogóra utal.
Furat x löket: 68 x 68
Furat x löket: 68 x 68
Lökettréfogat 247 cm
Teljesítmény 18 LE /5700 ford/perc
Sűrítési arány: 8,5:1
Végsebesség: 120 km/h
Önsúly: 143 kg
Fogyasztás: 4,2l/100km
Gyártott darabszám Kb. 40 000 db
Gyártási időszak: 1966-1973
Gyártási hely Budapest Csepel
2018. január 10., szerda
Zündapp motorkerékpár / Folytatás a posztban
A Zündapp KS 750-est kifejezetten katonai célokra tervezték. Az 1930-as években számos Zündapp-típust használt a Reichswehr, azonban ezek mind a polgári piacra készült gépek katonai változatai voltak. 1937-ben kapta a gyár feladatul, hogy az OKH (német szárazföldi haderő) igényeinek megfelelő prototípust készítsen.
Előírták egyebek között, hogy a gép össztömege három katonával és azok felszerelésével nem haladhatja meg az 500 kg-ot, teljes terheléssel képes legyen tartósan 80 km-es sebességgel haladni, legnagyobb sebessége érje el a 90 km/órát, ugyanakkor tartani lehessen vele a gyalogos katona sebességét, 4 km/órát.
1939-ben kezdődtek a katonai próbák, melyek 1940-ben fejeződtek be, és a 750 cm3-esre növelt motorú Zündapp KS 750-est alkalmasnak találták hadi használatra.
A motorerő 70 százaléka jut a hátsó kerékre, 30 százalék az oldalkocsikerékre, ami az országúti haladásnál könnyű kormányzást eredményez. A KS 750 gyártása nem fejeződött be a háború végén, 1946 és 1948 között még közel háromszáz gépet állítottak elő, jobbára a szövetségeseknek jóvátételként, azokkal együtt összesen 18 695 ilyen motorkerékpár készült Nürnbergben.
TECHNIKAI ADATOK:
Előírták egyebek között, hogy a gép össztömege három katonával és azok felszerelésével nem haladhatja meg az 500 kg-ot, teljes terheléssel képes legyen tartósan 80 km-es sebességgel haladni, legnagyobb sebessége érje el a 90 km/órát, ugyanakkor tartani lehessen vele a gyalogos katona sebességét, 4 km/órát.
1939-ben kezdődtek a katonai próbák, melyek 1940-ben fejeződtek be, és a 750 cm3-esre növelt motorú Zündapp KS 750-est alkalmasnak találták hadi használatra.
A motorerő 70 százaléka jut a hátsó kerékre, 30 százalék az oldalkocsikerékre, ami az országúti haladásnál könnyű kormányzást eredményez. A KS 750 gyártása nem fejeződött be a háború végén, 1946 és 1948 között még közel háromszáz gépet állítottak elő, jobbára a szövetségeseknek jóvátételként, azokkal együtt összesen 18 695 ilyen motorkerékpár készült Nürnbergben.
TECHNIKAI ADATOK:
- Méretek: hosszúság 2,388 m; tengelytáv 1,415 m (oldalkocsival); magasság 0,51 m
- Súly: saját tömeg 420 kg, megengedett össztömeg 840 kg
- Személyzet: 1+2 fő
- Fegyverzet: egy golyószóró, vagy géppuska
- Hatótáv: 330 km, a benzintartály befogadóképessége 23 liter
- Motor: egy 26 LE-s Viertakt-Boxer kéthengeres, léghűtéses, négyütemű, felülszelepelt benzinmotor
- Erőátvitel: négy előremeneti és egy hátrameneti fokozatú, lábkapcsolású váltómű, folyamatos hátsókerék- és oldalkocsikerék-hajtás, kapcsolható differenciálzár és terepfokozat
- Teljesítmény: max. sebessége úton 95 km/h; fogyasztás 6,5 liter/100 km
BMV R71 és az URAL / Folytatás a posztban
Az URAL M72 motorkerékpár története 1940-ben kezdődött. Akkor már javában folyt a később második világháborúvá eszkalálódó európai háború, és a Vörös Hadsereg szakértői előtt nyilvánvalóvá vált, milyen nagy szerepet kaptak a Wehrmacht haditaktikájában a motorkerékpáros egységek. Abban az időben a német hadseregben a legnépszerűbb modell a BMW R12 volt. Ennek felváltására szánták eredetileg az R71-est, ebből azonban nem lett semmi, az R75-ös erősebbnek és megbízhatóbbnak bizonyult.
A szovjet szakértők közül páran már jóval a háború előtt javasolták a motorkerékpárok széles körű katonai alkalmazását. Közéjük tartozott a Vörös Hadsereg Műszaki Akadémiájának tanára, I. Djumulen is, aki egy tanulmányában szót emelt a motorkerékpáros katonai egységek létrehozása érdekében, rámutatva ezek fontos szerepére egy lehetséges agresszorral szembeni védelem során. Djumulen ezen a ponton - lehetséges támadóként - név szerint megnevezte Németországot, amely akkoriban éppen baráti országnak számított a Szovjetunióban. Djumulent letartóztatták, és megvádolták, hogy ellenséges viszonyt szít Németországgal. Közvetlenül a háború kitörése után, 1941-ben agyonlőtték.
Az M72-esek összeszerelését a moszkvai kerékpárgyártó üzemben kezdték meg. A motorokat a ZISZ (később ZIL), a váltóházat a KIM (jelenleg AZLK, a Moszkvics autókat előállító üzem), az oldalkocsikat a GAZ gyártotta. Készültek M72-esek Harkovban is, oda a motorokat egy kijevi egészségügyi felszereléseket gyártó üzem szállította. És végül, az egykori leningrádi "Vörös Október" üzem is gyártotta a BMW R71 orosz változatát.
A szovjet szakértők közül páran már jóval a háború előtt javasolták a motorkerékpárok széles körű katonai alkalmazását. Közéjük tartozott a Vörös Hadsereg Műszaki Akadémiájának tanára, I. Djumulen is, aki egy tanulmányában szót emelt a motorkerékpáros katonai egységek létrehozása érdekében, rámutatva ezek fontos szerepére egy lehetséges agresszorral szembeni védelem során. Djumulen ezen a ponton - lehetséges támadóként - név szerint megnevezte Németországot, amely akkoriban éppen baráti országnak számított a Szovjetunióban. Djumulent letartóztatták, és megvádolták, hogy ellenséges viszonyt szít Németországgal. Közvetlenül a háború kitörése után, 1941-ben agyonlőtték.
A viszonyokra jellemző, hogy Djumulen kálváriája ellenére 1940-ben azért elkezdődött a felkészülés a katonai motorkerékpárok gyártására. Svédországon keresztül megvásároltak egy (más források szerint több) BMV R71-est, és az Iszkra nevű moszkvai gyárban létrehoztak egy fejlesztő részleget N. P. Szerdjukov vezetésével. (Szerdjukov 1935-ben a Légügyi Akadémia végzős hallgatójaként a BMW repülőgépmotor-gyárában gyakornokoskodott, így elég jól ismerte az ottani technológiát és a gyártástervezést.)
Természetesen a konstruktőröknek nem volt technikai dokumentációjuk. A német mintapéldányokat szét kellett szerelni, lemérni, megállapítani a méreteket és a tűréseket, kideríteni az anyagminőséget és a hőkezelést. Az volt a parancs, hogy a technikai színvonalból semmit nem engedhetnek, ami alaposan feladta a leckét a műszakiaknak. Csak egy a sok nehézség közül: a BMW váza kónikus, tehát változó keresztmetszetű (ellipszis megy át kör alakba), húzott acélcsövekből volt összehegesztve. Ilyen terméket a szovjet csőgyárak akkoriban nem tudtak készíteni, ezért az M72 vázának gyártásához új csőmegmunkáló gépek tervezésére és gyártására volt szükség. Technológiai szemszögből komoly feladat volt az alumínium ötvözetből készült váltóház és a forgattyúsház öntése is. Az orosz gépkocsi- és motorkerékpár-gyártásban addig az öntöttvas játszotta a fő szerepet, a rendelkezésre álló kevés alumíniumot elsősorban a repülőgépiparban használták fel. Nem kevésbé volt kritikus a hidraulikus lengéscsillapítóval felszerelt teleszkópvilla sem, amelynek előállítása egyenletesen nagy pontosságot követelt. Ugyancsak nehézséget okozott az ívelt és kúpos fogaskerekek készítése, mert ilyeneket a Szovjetunióban csak két autógyár tudott készíteni. Ezek a bonyodalmak és a megoldásuk nagy hasznára vált a szovjet járműiparnak, szakértők szerint hasonló lökést adott a technológiai fejlesztésnek, mint amilyent jóval később, 1970-ben a VAZ a FIAT 12,4 modell elsajátításakor megélt.Az M72-esek összeszerelését a moszkvai kerékpárgyártó üzemben kezdték meg. A motorokat a ZISZ (később ZIL), a váltóházat a KIM (jelenleg AZLK, a Moszkvics autókat előállító üzem), az oldalkocsikat a GAZ gyártotta. Készültek M72-esek Harkovban is, oda a motorokat egy kijevi egészségügyi felszereléseket gyártó üzem szállította. És végül, az egykori leningrádi "Vörös Október" üzem is gyártotta a BMW R71 orosz változatát.
Az Indián története / Folytatás a posztban
Két bicikli versenyző alapította a gyárat. Pillanatok alatt népszerű lett. 1901-ben rakták le az alapokat, de az első sorozatgyártású modellre várni kellett egy évet. Ennyi időre volt szüksége a prototípusnak, hogy beérjen. A motor hajtotta bicikliből aztán hamar az egyik legsikeresebb kétkerekű lett Amerikában. Az évek során olyan újítások kerültek fel az Indián motorokra, mint a szíjhajtás, vagy a V-motor.
1904-ben a Single megalapozta a gyár sikérét. Mély vörös színe szimbólum lett, a modell pedig a vásárolók kedvence. 32 ezer darabot értékesítettek belőle a bemutatását követő kilenc évben. Az első V-motor 1907-ben debütált az Indiánon. A különleges konstrukció kiváló alapnak bizonyult a sebességi rekordok döntögetésére.
Az 1920-as évek elején mutatták be a gyár két húzó típusát, a Scout-ot és a Chief-t, amik hamar a springfiledi gyár büszkeségei lettek. A Charles B. Franklin által tervezett konstrukciókba egy 42 fokos hengerszöget bezáró V-blokk került, ami 1922-ben 1000 köbcentisre (61 köbinch) hízott, egy évvel később pedig már 1200-as Powerplus szív hajtotta az országutak rézbőrű főnökét. 1928-ban kapott először első féket az Indián, ami legalább akkor technikai kuriózumnak számított akkor, mint ma az új R1-es blokkja.
A következő tulajdonos váltás 1945-ben következett. Ralph B. Rogers érdeklődött élénken a márka iránt, a korábbi tulaj pedig szívesen túladott a vergődő cégen. Rogers irányítása alatt inkább a kis köbcentis és gyenge minőségű motorokban látták a jövőt: így született meg a 149 köbcentis Arrow, a 250-es Super Scout és a Warrior. 1953-ben aztán váratlanul becsődölt a cég, 1999-ig nem gyártottak Indián név alatt motorokerékpárokat.
1904-ben a Single megalapozta a gyár sikérét. Mély vörös színe szimbólum lett, a modell pedig a vásárolók kedvence. 32 ezer darabot értékesítettek belőle a bemutatását követő kilenc évben. Az első V-motor 1907-ben debütált az Indiánon. A különleges konstrukció kiváló alapnak bizonyult a sebességi rekordok döntögetésére.
Oscar Hedström, az egyik alapító tulajdonos már a prototípussal is feliratkozott a rekorderek közé (56 mph), de a gyár első ikonikus alakja Erwin "Ágyúgolyó” Baker volt, aki arról híresült el, hogy 11 és fél nap alatt átszelte az Egyesült Államokat San Diegótól New Yorkig. Ez a siker alapozta meg a Powerplus modell világra jöttét: 1916-tól 1924-ig szinte változatlan formában maradt gyártásban. 1000 köbcentis, 42 fokos hengerszöget bezáró V-motor hajtotta, ami már 96 km/h-s sebességre is képes volt.
A technikai fejlődés természetesen maga után vonta a sportsikereket is. Az 1911-es Tourist Trophy-n hármas diadalt aratott az Indián, Jake De Riser pedig több gyorsasági rekordot is beállított, továbbá legyőzhetetlen volt a Dirt Track viadalokon is. 33 évesen hunyt el egy versenybalesetben. Később Charles Blake öregbítette a gyár hírnevét a versenypályákon, az a Charles Blake, akivel összeütközött Jake De Riser azon a bizonyos versenyen. De Riser tiszteletére egy napig leállt a munka az Indián gyárban.
Ahogy teltek az évek, egyre több “csemege” jelent meg az Indiánokon, de már E. Paul DuPont irányítása alatt. A festékgyáros 1930-ban vásárolta fel a motorgyárat, újító hozzáállásának köszönhetően 10 év alatt beérte eladásokban a nagy riválist, a Harley-Davidsont. A HD mellett ugyanis csak az Indián biztosított nehézsúlyú cirkálót a szabadságot és hazafiasságot fennhangon hirdető motoros bandáknak.
Hogy fel tudja venni a nagy riválissal a versenyt a cég, olyan innovációkra volt szüksége, mint az 1950-ben bemutatott teleszkópos első futómű, vagy a tíz évvel korábban már csillapított hátsó felfüggesztés (a Harley-kon ekkor még fix volt a hátsó kerék felfogatása), a vonzó külsőségekhez pedig az Indiánokat ma is a többi cirkálótól elkülönítő egyedi sárvédők járultak hozzá.
A nehézsúlyú Chief mellett a középkategóriát célozta meg a Scout. Eleinte 596 köbcentis blokk hajtotta a “cserkészeket”, majd az évek során ő is elhízott, akár a nagyfőnök: a második világháború alatt már 745-ös Indiánok teljesítettek szolgálatot, de 1948-ban is ez a típus győzedelmeskedett a Daytona 200-on, Floyd Emde-vel a nyeregben.
A gyár aztán rövid és sikertelen kikacsintást tett a motorok világából: repülő hajtóműveket, csónak motorokat, és légkondicionálókat is kihozott a legendás név alatt. De ha már szóba került a világháború, muszáj megemlíteni a 841-es modellt, ami többek között olyan konstrukciók megszületésének volt inspirálója, mint a Wermacht által használt BMW R71-eseknek, vagy a Harley XA-nak.
1000 darab 841-est gyártott le az amerikai hadseregnek az Indián, de aztán az éles bevetésükre nem került sor, mert a Jeep-eket sokkal funkcionálisabbnak találták a szakik. A gyárnak a Harley előretörése jelentette a halálos ítéletet: a motoros osztagokat inkább HD-kel látta el a hadsereg.
A tíz évvel ezelőtti újjászületés is csak egy harmatgyenge kísérlet volt a legenda felélesztésére. A coloradói legfelsőbb bíróság egy amerikai befektető csoportnak ítélte oda a motorok gyártásának jogait. Az új központot a kaliforniai Gilroyban hozták létre, innen kapták a Gilroy Indian nevet azok a motorok, melyeket itt gyártottak le. 2003-ig tartott a lendület, ekkor újra bezárultak a gyár kapui. Előtte azonban Schwarzi még izmozott egyet a Terminator harmadik részében egy Gilroy Indiánnal.
A harmatgyenge T3-as fellépés után két évvel mégis meghódította Hollywoodot az Indián, Sir Anthony Hopkinsnak köszönhetően. A világ leggyorsabb Indiánja című film az új-zélandi Burt Munro igaz történetét meséli el. Munro 1962 és ’67 között beállított pár sebességi rekordot egy átalakított 1920-as Scout nyergében. (Aki még nem látta a filmet, sürgősen rohanjon a legközelebbi kölcsönzőnbe.)
Pár évvel ezelőtt egy új management ragadta kezébe az Indián-jogokat, és úgy tűnik, hogy komolyan veszik a feltámadást. Az első újkori kereskedés 2008 márciusában nyílt meg, a viszonteladói hálózat pedig még ezekben a pillanatokban is épül. Jelenleg 15 üzlet látja el a világot Indian motorokkal. A vállalat célja, hogy 2011-ig 50-re fejlesszék ezt a hálózatot, de továbbra is egyedi, különleges minőségű motorkerékpárokkal kívánják öregbíteni a márka hírnevét.
Az Indian Motorcycle Company a napokban bejelentette, hogy megállapodásra jutott első európai importőrével, a francia Paul Chedid Automotive Grouppal, így megalakult az Indian France. A vállalat Franciaország mellett Monacóban, Luxemburgban és Belgiumban értékesít majd kizárólagos jogkörrel Chief modelleket, felszereléseket, alkatrészeket és aftermarket termékeket.
2010-től két új modellel bővül az egyébként sem túl széles termékpaletta. A Chief jelenlegi négy változata mellett megjelenik egy második világháborús repülőgép által ihletett extra exkluzív Chief modell, amit csak egy évig fognak gyártani katona zöldben és silver smoke (ezüst füst) színekben. A tankon a vadászbombázók órán lévő pin-up girl díszeleg, a kézzel varrott bőrtáskák és nyergek pedig a korabeli repülős dzsekiket imitálják. Ez a model 31.000 amerikai dollárt kóstál majd.
A bombázó mellett még egy új modell debütál a Dark Horse. Thunder Black, Indian Red, és Deep Water Blue színekben lesz elérhető. A matt fekete vázról és kiegészítők miatt kapta a sötét ló nevet, amit egyáltalán nem sötét lónak szánnnak. Ez volna a szabadságra vágyó ifjúság új szimbóluma 28.000 dollárért.
Mint minden Chief, ezeket a modelleket is 105 köbinch-es, Power Plus kéthengeres V-blokk hajtja. A meghajtást hat sebességes Baker váltók végzik, szíj meghajtással kommunikál a hátsó kerékkel. A lassulásról 4 dugattyús Brembo nyergek gondoskodnak, 11.5 colos tárcsába marnak bele, amiből kettő is van az első tengelyen. Az öt és fél gallonos tankok pedig a hosszú cirkálásokat szavatolják.
Hogy sikerül-e újra régi fényében tündökölni a gyárnak? Nos, ez még a jövő zenéje. Abban azonban egyet érthetünk, hogy egy ilyen gazdag múlttal rendelkező márkának nem szabad eltűnnie a bürokrácia és a MotoGP-kultúra süllyesztőjében.
2018. január 6., szombat
AZ URAL MOTORKERÉKPÁROK TÖRTÉNETE / Folytatás a posztban
Az 1930-as években a szovjet katonai vezetők elhatározták, hogy a német hadsereg BMW R-71 típusú oldalkocsis motorkerékpárját tekintik alapmodellnek a hadseregük felszereléséhez. Ezért közvetítőiken keresztül Svédországból öt darab BMW motorkerékpárt vásároltak. Szakembereik segítségével szétszedték és elemezték a motorkerékpárok összes darabját. Az alkatrészek kémiai összetételét, a felületek kidolgozását, a megmunkálás pontosságát. Az eredmények birtokában úgy döntöttek, hogy ezt a motorkerékpárt fogják gyártani az elektronikus rendszer kivételével. (Az elektronikai iparban azóta japán és amerikai cégek is előszeretettel alkalmazzák ezt az azóta benchmarkingnak nevezett legális termékfejlesztési eljárást.)
A világ első URAL motorkerékpár típusa az M-72 nevet kapta és a tömeggyártás dokumentációjának elkészülte után 1941. év tavaszán megkezdődött a tömeggyártás. A moszkvai gyár háborús fenyegetettsége miatt 1941. novemberében 30 fokos hidegben a motorgyárat a védett URAL hegységbe IRBIT városba helyezték át. Irbitben egy sörfőzdébe került a motorkerékpár gyártás, ahol kettő lánctalpas traktoron kívül és mindössze hat darab szerszámgépen kívül más eszköz nem állt rendelkezésre. A második világháború alatt összesen “csupán” 9 799 darab motorkerékpár készült, de 1950-ben már évi harmincezret gyártottak.
Az évek során több új típus került a belső piacra így az M-72, M-61, M-62, M-63, Cross-650… Az 1970-es évekre tehető a nem KGST országokba történő export kezdete, majd 1980-tól rendszeresen gyártottak Olaszországba, Svédországba, Hollandiába, Chilébe, Venezuelába, Kolumbiába, Argentínába és más országokba egyaránt.A nyolcvanas évekig gyártott URAL motorkerékpárok darabszáma 3, 2 millióra tehető.
Az évek során több új típus került a belső piacra így az M-72, M-61, M-62, M-63, Cross-650… Az 1970-es évekre tehető a nem KGST országokba történő export kezdete, majd 1980-tól rendszeresen gyártottak Olaszországba, Svédországba, Hollandiába, Chilébe, Venezuelába, Kolumbiába, Argentínába és más országokba egyaránt.A nyolcvanas évekig gyártott URAL motorkerékpárok darabszáma 3, 2 millióra tehető.
A világ első URAL motorkerékpár típusa az M-72 nevet kapta és a tömeggyártás dokumentációjának elkészülte után 1941. év tavaszán megkezdődött a tömeggyártás. A moszkvai gyár háborús fenyegetettsége miatt 1941. novemberében 30 fokos hidegben a motorgyárat a védett URAL hegységbe IRBIT városba helyezték át. Irbitben egy sörfőzdébe került a motorkerékpár gyártás, ahol kettő lánctalpas traktoron kívül és mindössze hat darab szerszámgépen kívül más eszköz nem állt rendelkezésre. A második világháború alatt összesen “csupán” 9 799 darab motorkerékpár készült, de 1950-ben már évi harmincezret gyártottak.
Az évek során több új típus került a belső piacra így az M-72, M-61, M-62, M-63, Cross-650… Az 1970-es évekre tehető a nem KGST országokba történő export kezdete, majd 1980-tól rendszeresen gyártottak Olaszországba, Svédországba, Hollandiába, Chilébe, Venezuelába, Kolumbiába, Argentínába és más országokba egyaránt.A nyolcvanas évekig gyártott URAL motorkerékpárok darabszáma 3, 2 millióra tehető.
A rendszerváltozás után 1992-ben magánkézbe került az Ibit Motorkerékpárgyár és kezdetét vette a hagyomány újjáélesztése, korszerű technológiai és gyártási módszerek felhasználásával. 1990-es évek végén kezdődött meg az Amerikai Egyesült Államokba irányuló export. Jelenleg az Európai Unió tagállamaiban forgalmazzák, de ezen kívül Dél-Amerika, Afrika számos országában, sőt Japánban is. Az URAL motorkerékpárok ma már nagy számban futnak, több mint 20 ország útjain. Az URAL termékek megfelelnek mind az amerikai (EPA/DOT) mind az európai (EEC) követelmények szigorú előírásainak. Nagyteljesítményű motor, kitűnő menetteljesítmény, könnyű szerelhetőség – ezek az alapvető tulajdonságok teszik minden körülmények és klíma-viszonyok között megfelelővé az URAL motorkerékpárokat.
2017. július 21., péntek
A Mátra / Folytatás a posztban
Urbach László 1939-1949 között gyártott „kismotorkerékpárja” a magyar motorkerékpáripar egyik sikertörténete. Ha nem jön közbe a második világháború, a Mátrából nemzetközileg elismert motor lett volna.
Urbach László Eperjesen született 1904 május 5-én. Szakmai pályafutását 1923-ban, Majláth Mihály alkalmazásában kezdte. 1924-1930 között számos nagy motorkerékpáros verseny győztese, hazánk egyik legnevesebb, külföldi motoros körökben is elismert élversenyzője. Szakismeretekben és gyakorlatban bőséges tapasztalattal, 1930-ban lett önálló motorkerékpár kereskedő, az FN, BSA, Sarolea, majd később a BMW és a német Triumph magyarországi vezérképviselője.
Az 1930-as évek közepén gondolt arra, hogy a Csepel kismotorhoz hasonló konstrukciót készít. Urbach László Turulra szerette volna keresztelni a motort, de a jobbra tolódott ország politikája nem vette jó néven. Végül az ország legmagasabb hegyéről lett elkeresztelve az új kismotor és így indult hódító útjára a Mátra márkanév 1939-től. A Mátra kismotor gyártása Urbach Hunyadi tér 12. alatt található kereskedésének pincéjében indult meg.
Készült 100 és 123 cm3-es motorral is Mátra, s a konstrukciókat tökéletesítendő minden versenyen elindultak. Az első magyar kismotoros Grand Prix-t győztesként fejezték be a Mátrák, s 1939-ben a Millenáris pályán 87,7 km/h átlagsebességgel pályarekordot értek el. Ezek után több külföldi lap is megemlékezett a Mátra-ról, sőt a német Sachs gyár képviselője is ellátogatott oda.
1941. környékén a Mátra gyártása átköltözött a Gömb utcába.
Urbach Lászlót 1944-ben politikai nyomásra eltávolították az üzem éléről. A Gömb utcai épület az ostrom alatt bombakárokat szenvedett. 1945. tavaszán Urbach szívós munkával, néhány Ausztriából visszahozott gépével ismét megindította a termelést, sőt törpeautót is épített. Ám az államosítást a Mátra sem kerülhette el.
Az új korszak egyik irányító csúcszerve, a MOGÜRT 1947-ben átvette a Mátra kismotorok gyártását. A MOGÜRT vezérigazgatója, dr Szentiványi Ervin a vállalatcsoporthoz tartozó Hajtómű- és Fogaskerékgyárat (HAFE) bízta meg a nullszéria legyártásával. Ez csupán kísérlet maradt: “egy nullszéria készült, s a profil leállításával a már elkészült motorkerékpárokat az üzem dolgozói is megvásárolhatták” – írták a HAFE történetét feltáró könyvben. Így ért véget a Mátra motorok története.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)