Zaporozsec motoros magyar chopper / Folytatás a posztban

Mikor meghallottam a hangját rögtön az jutott eszembe, hogy gyerekkoromban az egyik szomszédunknak volt egy záporesője, mikor beindította az egész utca tudta hogy elindult otthonról.

Pannonia 500 as / Folytatás a posztban

Pannonia 500 -as ( P10 egyhengeresből kéthengeres) A motor Tatár László Fegyverneki Polgármester munkája. Az Ő gépműhelyében készült 2014 -ben igen sok szorgalommal munkával és szaktudás hozzáadásával.

A Magyar motorkerékpár gyártás / Folytatás a posztban

Kende Márta 1974-es filmje a Motorkerékpárgyárról annak bezárása előtt - Az üzemet 1946 végén más forrás szerint 1948-ban államosították, a neve WM Acél- és Fémművek Nemzeti Vállalat lett. 1950 és 1956 között a neve Rákosi Mátyás Vas- és Fémművek volt, majd 1956-tól Csepel Vas- és Fémművek. Az erőltetett iparosítás éveiben a gyárban a szerszámgépek termelése egyre növekedett, amikor azonban 1954-ben változott az iparpolitika, a termelés visszaesett. A következő évtizedekben újra növekedett és diverzifikálódott, a KGST-együttműködés és a jelentős nyugati export következtében. Az 1970-es évektől a termelés csaknem fele nyugati export volt.

Gyömbér Pál-A rablógyilkos / Folytatás a posztban

Gyömbér Pál (Csanytelek, 1860 körül – Szeged, 1890. április 2.) csúfnevén Kató Koszpitál, Szegvár környéki rablógyilkos, aki romantikus szerelemtől hajtva a korabeli Alföld egyik legnagyobb szabású gyilkosságsorozatát követte el. Gyilkosságaira két dolog motiválta: nem akart dolgozni, viszont pénzre volt szüksége, hogy imponálhasson szerelmének.

Gyömbér Pál szegény családban született a Csongrád és Szeged közötti Csanypusztán 1860 körül. Szülei nem voltak házasok, a gyerek ragadványnévként anyja családnevét is viselte: Kató Koszpitál. Életének korai szakaszáról nem maradtak fenn adatok, a bírósági szerint tanult szakmája nem volt, iskolát nem látogatott, ezért olvasni sem tudott. Saját bevallása szerint szeretet nélküli közegben nőtt fel, gyakran költözött anyjával tanyáról tanyára, négy éven át Kunszentmártonon élt. Gyermekkori cimboráitól tudható, hogy Gyömbérnek ellenére volt a fizikai munka, ugyanakkor nem volt részeges természetű és elvetette a szerencsejátékokat is.

A fiatalember a korszakban kifejezetten hosszú ideig, öt éven át udvarolt egy mindszenti leánynak, Pap Erzsébetnek. A leány örömmel fogadta a fiatalember közeledését, Gyömbér pedig szerette volna elkápráztatni a leányt. A munkából való megélhetés azonban igen nehezen ment, így Gyömbér kisebb bűncselekmények elkövetésébe kezdett, de lebukott és előbb két és fél évre, majd három hónapra börtönbe került. A börtönben a Rúzsa Sándor bandájába tartozó (később kivégzett) Besenyei Páltól "oktatást" kapott. A Besenyeitől kapott tanácsok lényege az volt, hogy a rablások a helyszín felderítése nélkül is véghez vihetők, de semmiképpen sem szabad tanúkat hagyni és a gyilkossághoz nem szabad tettestársat igénybe venni. E tudással a zsebében Gyömbér már komolyabb bűncselekmények elkövetésére is vállalkozott.

A gyilkosságsorozat

1888. február 19-én Gyömbér szállást keresvén bekopogtatott a csongrádi Öregszőlőben élő idős Förgeteg-házaspárhoz. Az öregek megvendégelték, majd megágyaztak neki. Hajnalban Gyömbér felkelt és rátámadt az idősekre. Az öreg Förgeteget egy bottal leütötte, annak világtalan feleségét pedig egy székkel eszméletlenre verte. (Az idős ember nem élte túl a támadást, a vak asszony azonban igen.) Február 29-én Gyömbér az idős szentesi Balázs Borbálától kért szállást éjjelre. A meggondolatlan asszony már korábban kifecsegte, hogy van 300 megtakarított forintja, amiből kocsmát akar nyitni. A fiatalember az idős asszonyt álmában egy rozoga baltával agyonütötte, majd kifosztotta a lakást. Ráakadt az asszony 280 forintot érő takarékkönyvére is, de analfabéta lévén nem tudta az abban foglaltakat értelmezni, így eldobta. A lakásból ékszereket vett magához, amelyeket egy nappal később jegyajándékként menyasszonyának adott. (A rendőrség egy Pethő István nevű környékbelit gyanúsított Balázs Borbála megölésével. Pethőt egy hónapra börtönbe is zárták.)

Gyömbér 1888. november 10-ről 11-ére virradó éjjelen Kiskunhalasról hazafelé gyalogolván rátámadt a Kisteleken italmérést üzemeltető Tisóczky-házaspárra, mert azt sejtette, hogy náluk jelentősebb összeget, 300-500 forintot találhat. A kocsmárosokat részegen találta otthon, ő maga is elfogyasztott 10 liternyi bort, majd szállást kért a fogadóstól. Az alvóhelyet előkészítő Tisóczkyt ezután baltával fejbeverte, majd az asszonytól azt az éléskamrába beszorítva pénzt követelt. Az asszony nem volt hajlandó a pénz átadására, ezért őt is fejbe ütötte a baltával. A tett színhelyét ezután megtévesztő módon átrendezte: tányérokat és edényeket vett elő, hogy a nyomozók több tettesre gyanakodjanak, majd kifosztotta a kocsmát. A rablásból származó ruhaneműket jegyesének és anyósának ajándékozta.

1888. november 27-én délután Gyömbér Pál elindult, hogy házasságot kössön Pap Erzsébettel. Útközben megtámadta a magyartési határban lévő tanyáján egyedül tartózkodó Vincze Rókusnét. Az asszonyt baltával fejbe ütötte, azonban a balta feje lerepült a nyeléről és használhatatlanná vált. Gyömbér egy falról leakasztott mángorlófával fejezte be a gyilkosságot. Az asszony holttestét az ágyba tette és betakarta, a lakásból 25 forintot, egy csizmát és egy rend ünneplő öltözetet rabolt el. Az holttestre rázárta az ajtót és távozott. A halott asszonyra a mezei munkából hazaérkező családtagok találtak rá. (A csendőrök a gyilkosság elkövetésével Vince Rókust és egy környékbeli tanyás lakost gyanúsítottak, akikből erőszakos fellépésükkel ki is csikarták a beismerő vallomást.) Gyömbérnek igencsak igyekeznie kellett a gyilkosság után, mert Pap Erzsébettel másnap (november 28-án) volt az esküvője Szegváron. Az esküvőre már megmosakodva, a meggyilkolt asszony fiának ruhájában és csizmájában érkezett. A szertartás tiszteletdíját a magyartési tanyáról rabolt 25 forintból fizette ki a papnak.

Házasságkötése után Gyömbér a Szentesen kocsmát üzemeltető Lévi Lénit szemelte ki áldozatnak. 1888. december 17-én Lévi kocsmájába betért, majd az őt kiszolgálni érkező tulajdonost egy baltával megütötte. Lévi azonban nem kábult el eléggé, mert megharapta az őt fojtogató Gyömbér egyik ujját. Gyömbér a harapástól és a kocsmáros férjének megjelenésétől megijedve elmenekült a helyszínről, egy sötét árokban elbújva vészelte át az éjszakát.

Az utolsó ismert rablógyilkosság-kísérlete 1889. április 17-én éjjel került sor. Gyömbér akácfából egy bunkót készített magának és megtámadta az unokáira vigyázó szegvári Fazekas Istvánnét. Az idős asszonyt leütötte, arcát pedig késsel összevagdalta, miközben pénzt és élelmet követelt tőle. Gyömbér a lakást kifosztotta, majd Szegvár felé menekült. Ezúttal azonban elhagyta az addigi szerencséje. Az összevert asszonyt megtalálták, az unoka pedig látta, hogy a tettes merre távozott. A fellármázott szomszédság és a család férfitagjai a rabló üldözésére indultak. Az üldözők Szegvár külterületén beérték Gyömbért, aki egy kútba ugorva akart volna öngyilkosságot elkövetni, ám elfogták, a földre teperték és átadták a hatóságoknak. Gyömbért a szegedi csillag börtönbe szállították.

Per és ítélet

A rablógyilkos perére 1889 augusztusában Szegeden került sor. A királyi ügyészség a fiatalembert 5 rendbeli rablógyilkossággal, három rendbeli gyilkossági kísérlettel, valamint lopással vádolta meg. Perének elején Gyömbér Pál magabiztosan nyilatkozott. Úgy vélte, hogy a gyilkosságsorozatot enyhe büntetéssel megúszhatja, legfeljebb 1-2 évet kell majd börtönben töltenie. A bírósággal kezdetben magabiztosan és hidegvérrel beszélgetett. A hallgatóság és a bíróság döbbenetére az egyes eseteknél röviden és érthetően el is magyarázta, hogy miként és miért követte el a gyilkosságokat, külön hangsúlyozván, hogy tetteiben mennyire következetesen és fegyelmezetten járt el. Néhány gyilkosság tárgyalásánál leszögezte, hogy eleve emberölési szándékkal érkezett a helyszínre. Érzelmeket csak akkor mutatott, ha felesége került szóba. Pap Erzsébet előtt ugyanis titkolta bűnözői életvitelét, a rablásokból származó gáláns ajándékait pedig a jól végzett munkája fizetségeként magyarázta. A per során mindössze akkor mutatott valamiféle bűnbánatot, amikor a vizsgálóbíró megmondta neki, hogy a felesége elutasítja cselekedeteit és haragszik reá. A tárgyalás során Gyömbér szinte büszkélkedett több olyan bűncselekménynek az elkövetésével, amelyek a korszak törvényei szerint egyenként is halálbüntetést érdemeltek volna, így védőjének nem maradt más lehetősége, mint hogy a vádlott elmeháborodottságára hivatkozva annak életfogytig tartó elmegyógyintézeti elhelyezését kérje a bíróságtól. Ezen szándéka azonban pont a vádlott fellépése és jól felépített mondanivalója miatt sikertelen volt. Gyömbér Pált 1889. augusztus 13-án a szegedi bíróság minden vádpontban bűnösnek találta és kötél általi halálra ítélte. Fellebezése után az ítéletet nem enyhítették. Kivégzésére 1890. április 2-án került sor. Gyömbért a szegedi dorozsmai úti rabtemetőben temették el. Kivégzése után a bíróság a kor szokásainak megfelelően a bűncselekmények elkövetéséhez használt eszközeit elárverezte.

Az elkövetett tettek hidegvérűségéből és a felesége irányába mutatott romantikus szerelemből következő ellentmondás felcsigázta a korszak emberének érdeklődését. A környékbeli városokban az utcán árulták a képét, a tetteit taglaló verses ponyvafüzetek jelentek meg, amelyet az utca népe gyorsan szétkapkodott. A Szegedi Naplóban Gárdonyi Géza közölte Gyömbér tetteiről szóló verseit. A vidék paraszti népe dalokba, balladákba szőtte bele alakját.

Szállj el madár szállj el
Mindszentön keresztül
Nézd meg az én Örzsikémet,
Maga van egyedül

Ha kérdi hun vagyok
mond meg, hogy rab vagyok
A szögedi nagy fegyházba
félig vasba vagyok

Vitális Imre-A bihari haramia / Folytatás a posztban

Vitális Imre (Berettyószentmárton, 1880. május 16. – Berettyószentmárton, 1910. szeptember 24.) az utolsó bihari betyár volt a 19. században, számos betyármonda hőse.

 Vitális háza, melyet csendőrök vesznek körül. Az ajtó és ablakok előtt lövésre készen tartják fegyverüket.

Református családban született, édesapja Vitális Imre, édesanyja Szilágyi Julianna. Neje Vitális Eszter (Vitális László és Bacsa Zsuzsa leánya), akivel 1905. március 29-én kötött házasságot Berettyószentmártonban Polgári foglalkozása földműves volt, ennek ellenére nagyvilági életet élt. Rablóvá züllése előtt jelentős vagyona volt, amelyet azonban budapesti és nagyváradi kártyázásai során elvert. Vitális paraszti származása ellenére megfordult Monte Carlóban is. A szerencsejáték melletti másik szenvedélye a vadászat volt.

A Tolnai Világlapja 500 koronás jutalomdíjat tűzött ki annak, aki élve vagy halva elfogja Vitális Imrét, a bihari haramiát, ki rettegésben tartotta az embereket.

Vitális 1910. augusztus 26-án Püspökfürdő vendéglőjében együtt borozgatott Szirb György marhakereskedővel. A sok készpénzt magával hordó Szirbet Vitális a település külterületén megölte és kirabolta. A csendőrök a gyilkosság során elhagyott kalapja alapján beazonosították és Vitálist és felkeresték lakhelyén. A betyár éppen távol volt, a csendőrök így anyósát faggatták ki. Hazaérve Vitális saját anyósát, Szilágyi Sándornét is lelőtte, mert az elárulta a csendőröknek. Terhes felesége az ablakon keresztül menekült Vitális elől. A Vitálist kergető csendőrök ezután jutottak a nyomára: a hatóság 50 emberével megszállta a települést és tűvé tette az egész falut a betyárért. Vitálist végül éjjel, a temető árkában találta meg egy három főből álló csendőrjárőr. A rabló azonban nem adta meg magát, a járőr egyik tagját agyonlőtte, egy másikat megsebesítette, majd eltűnt a sötétben. A történetek szerint öngyilkossága előtt a betyár három napig bujdosott Bajom és Báránd közt és Saját házában megbújva, Vitális kétségbeesett lövöldözéssel próbált védekezni, ám hasztalanul: a csendőrök ugyanis egyhamar körülzárták a házat, s betörték a szobája ajtaját. Vitális ekkor maga ellen fordította a fegyvert.

„Amilyen borzadályt keltő, rettegett és gyűlölt alak volt Vitális Imre a maga félelmetességében, épp olyan nagy részvét tárgya lett abban a pillanatban, amikor a csendőrök végeztek a benne lakó közveszedelemmel. És ezt a megveszett fenevadat többen siratták el, mint az emberiség legnagyobb jótevőit; fizikai ereje, ügyessége, bősz elszántsága meg az, hogy embernek született, elég volt rá, hogy holtában hőssé avassa a nagy gyermekek szemében” – írta róla 1910-ben Ambrus Zoltán a Nyugatban. 

Vitális házának az a szobája, a hol a haramiát agyonlőtték. Az asztalon látható egy ív papír, a melyre Vitális levelet írt a feleségének.

Vitális Imrének fényes a fokosa,

a Berettyó vizében fényesre lemossa,

fényes a fokosa, jól hordó puskája,

nem fél ha a csendőr százával megy r(e)ája!

(idézet népi szájhagyomány alapján)

 Vitális elfogatására kirendelt csendőrök, a kik három hétig keresték a veszedelmes haramiát.

Vitális Imre, a hetek óta keresett és hajszolt haramia, a saját házában lelte rettenetes halálát. Nem adta meg magát, daczára annak, hogy egész csapat csendőr vette körül a házát. Még akkor is használta fegyverét, először a csendőrök s csak aztán – a mikor látta, hogy elveszett – maga ellen.

Hogy milyen elkeseredett harcz folyt a haramia és a csendőrök között, ezt a helyszinen készült eredeti fényképfelvételeink illusztrálják leghívebben.

Valóságos ostrom alá vették a csendőrök Vitálisnak a házát s mindegyik csendőr az életével játszott ottan. A fegyveres haramia védekezett, kétségbeesetten lövöldözött s csak ugy tehették ártalmatlanná, hogy agyonlőtték.

Az egyik csendőr betörte Vitális szobájának ajtaját s belép a szobájába.

 Egyik csendőr így is megsebesült. A fülét lőtte keresztül Vitális, a ki csak akkor fogta maga ellen is a fegyverét, a mikor az egyik bátor csendőr felfeszítette a szoba bezárt ajtaját s mint ez 5-ik képünkön látható – a szobába lépett. Ekkor már sortüzet adtak a csendőrök és a golyók egész tömegétől holtan bukott le az elszánt ember, a ki rettegésben tartotta ott az egész vidéket.

Emberek életbiztonságáról volt szó, tehát közérdeknek tartottuk, hogy Vitális Imre élve vagy halva kézre kerüljön. Ezért tüzött ki – mint ismeretes – a Tolnai Világlapja 500 korona jutalomdíjat a haramia kézrekerítésére. Az összeget a nagyváradi kir. ügyészségnek is küldöttünk, a melyről a következő hivatalos értesítést kaptunk: 

Szilágyi Sándorné, a ki Vitális levelét elvitte a haramia feleségéhez, de előbb értesítette a csendőröket, hogy Vitális otthon van a lakásában.

 23.613. szám. 
1910. k. ü. 

A nagyváradi kir. ügyészség vezetőjétől. 
„Értesítem, hogy a rablás és gyilkosság büntettével terhelt Vitális Imre elfogója részére nálam letett 500 korona jutalomdíjat kezelésbe vettem és a jutalomdíj közhírré tétele iránt egyidejüleg intézkedem”. 
Nagyvárad, 1910. évi szeptember hó 23-án. 
Baróthy Pál, s. k. 

A Tolnai Világlapja szerkesztőségének. 
Budapest, VII., Dohány-utcza 16. 

A nyomozó csendőrök figyelmét Vitális hollétére, mint ismeretes, Szilágyi Sándorné hívta fel, de ezért a kitüzött jutalomdíj nagy részét a csendőrök kapják meg.

Vitális Imre holtteste. A puskagolyótól szétroncsolt fejen az arc felismerhetetlen.

Vitális Imrét, a hirhedt bihari haramiát, - mint ismeretes, - Berettyószentmártonban, a saját házában a csendőrök agyonlőtték. A helyszínen készült fényképfelvételeink azokat a jeleneteket ábrázolják, melyek a csendőrök és a haramia között lejátszódtak.

Feinsilber Róbert, gyakori becenevén Róbert bácsi / Folytatás a posztban

Családja, egy jemeni zsidó család, amikor Jemenben fellángoltak a zsidók életét veszélyeztető támadások, Jaffába menekült. A csónakban, mellyel a Jaffába induló gőzhajóhoz eveztek, az akkor tizenkét éves anyja - akinek férje akkor töltötte be a tizenharmadik életévét - szülte meg a kis Róbertet. A török fennhatóságú Jaffából családja, a nagyszülőkkel együtt – akik, miként a jemeni zsidók többsége, kitűnő arany- és ezüstművesek voltak – Hollandiába ment. Ott vették fel a foglalkozásuknak megfelelőbb új családi nevüket, az apa családja a Feinsilber, az anya családja a Feingold nevet.

 Az első világháború előtt Galíciából érkezett Budapestre. Az 1910-es években Szimon István rendőrfőkapitány alkalmazta a budapesti kapitányságon Feinsilber Róbertet. Az ő szobájába vezették a konstáblerek azokat az öngyilkosjelölteket, akiket a madaras hídról, a Ferenc József híd turuljáról szedtek le, azért hogy lebeszélje őket végezetes tettükről.

A húszas évek második felében meleg teát osztott és éjjeli menedékhelyet tartott fenn. Később gazdag embereket, cégeket, bankokat keresett fel, adományt gyűjtött. Ingyenkonyháján a Kálvin téren, a Kálvária téren, a Haller téri szegénypiacon - később a Városligetben, majd az Almássy téren – ingyenebédet osztott az éhezőknek, naponta 200-300 adag levest. Nagy népszerűségnek örvendett, tekintélyes támogatói voltak, akik a hatóságok esetleges fellépéseitől is megvédték.

Azonban, amikor már egy évtizede működtek Róbert bácsi konyhái és neve fogalommá vált, kiderült, hogy a gazdagoktól gyűjtött élelem és ruházat jobb részét a szegények sohasem látták. Az összegyűjtött pénzek nagy részét is elsikkasztotta Róbert bácsi, aki a pénzből Bécsben két házat vásárolt. 1930-ban a segélyezések kapcsán kirobbant botrány miatt letartóztatták Feinsilber Róbertet. A rendőrség megállapította, hogy a szélhámos bécsi vagyonát nem áll módjában elkobozni. Kiderült, hogy nem magyar állampolgár, nem szabad ellene eljárást folytatni, ezért kiutasították az országból. 1930. május 2-án elhagyta Magyarországot. Furcsa távozása és a személye körüli találgatások máig megkérdezőjelezik szerepét.

Füst Milán emlékezése:

Feinsilber és Conrad: – két csodabogár együtt! – És hogy összekerűltek, hogy egymásra találtak! Az egyik talán jó ember is, – mindenesetre utrirozza, hogy ő jó ember…. abból él…. Ő az ország jó embere, a Róbert bácsi, – a merő, csöpögő jóindulat…. A másik talán nem is rossz ember, – de hogy rosszaságát legitimálja, hirdeti, hogy ő rossz ember…. Érdekes lehet a beszélgetésük…. (Mondja, mit húzza maga ki azt a szerencsétlent a Dunából? – Mért nem hagyja maga meghalni azt, aki meg akar halni? Mit erőszakoskodik, mit tolakdik? Mit olyan mumus maga?)

Füst Milán Negyedik naplófüzet 1922. október 1. – 1923. december 31.

Harminc esztendő óta vagyok Magyarországon. Ami a vagyonomból megmaradt még, azt felajánlottam az öngyilkosok és a szegénysorba jutott emberek megsegítésére. Folytatom ezt a munkát mindaddig, amíg csak mozogni tudok. A vagyonom ugyan már jórészben elfogyott, de ma már segítenek engem azok az emberek, akiket én mentettem meg, akiket visszaadtam az életnek. A Vásárcsarnokban a kereskedők között akadnak ismerősök, és mindenütt adnak segítséget. úgy érzem az a legnagyobb boldogság, ha enyhíthetek mások szenvedésein. Az élet célja és értelme számomra a JÓTÉKONYSÁG. Ha halálomkor lesz még némi vagyonom, azt is az utolsó fillérig a szegényekre hagyom. Az a kívánságom, ha meghalok, a legegyszerűbb fakoporsóban temessenek, és a gyászszertartáson megtakarított filléreket is adják az éhező, elesett embereknek. Még csak egyet: Nem röstellem, hogy zsidó voltam. Elvégre a tizenkét apostol is zsidó volt.

Mály Gerő / Folytatás a posztban

 Mály Gerő, Mály Gergely Árpád (Székelyudvarhely, 1884. augusztus 1. – New York, 1952. július eleje) örmény származású magyar színművész, komikus. Apja tiltása ellenére lett színész.

 A család Aradon élt, apja itt volt állomásfőnök. Iskoláit itt végezte, egy osztályba járt, s padtársak is voltak Rajnai Gáborral. Együtt lettek színészek, s együtt indultak el Erdélyből Budapestre. Solymosi Elek színiiskolájában tanult, 1903-ban csatlakozott Kárpáthy György társulatához. Tíz évig volt vándorszínész, 1913-ban játszott először Budapesten a Vígszínházban és az Angolparkban. 1913-tól 1915-ig a Pesti Színház tagja volt, 1915 és 1920 között játszott az Apolló Színházban, és 1918-tól 1920-ig a Fasor Kabaré tagja is volt. 1921-ben a Városi Színház, 1923-ban és 1924-ben a Belvárosi Színház és az Andrássy úti Színház tagja volt. 1924 és 1937 között a Vígszínház tagja volt, de játszott 1927 és 1930 között a Magyar Színházban, 1929-ben és 1931 és 1932 között a Belvárosi Színházban, a Budapest Színházban és a Royal Színházban is. 1937-től a Pesti Színházban játszott. 1913-ban szerepelt először filmen. Első hangosfilmje az 1931-ben készült Kék bálvány, utolsó filmje az 1943-ban készült Sári bíró volt. Karakterszerepeket játszott, egyetlen főszerepe sem volt filmen. Emlékezetes szerepe a Légy jó mindhalálig című filmben a pedellus, a Három csengő-ben az inas és a Katyi című filmben a befutott színész inasa. A második világháború alatt átélt borzalmak hatására 1946-ban elhagyta az országot, s az USA-ba emigrált. Tervei azonban nem sikerültek, egy New York-i magyar étteremben dolgozott, s koldusszegényen halt meg 1952 júliusában.

 Szülei Mály Zoltán siklói állomásfőnök és Bovánkovits Emma, nővére Kissné Mály Emma grafológus. Négyszer házasodott, 1907 januárjában Fráter Gizellát vette el, majd elváltak. 1913. október 11-én Zöldi Erzsébet (sz. 1885. máj. 23.) színésznőt, Zöldi Márton író, színész lányát vette feleségül. 1916-ban elváltak, s 1917. február 17-én Klampfer Erzsébet lett a felesége. Házasságuk 1921-ig tartott, a válást követően 1921. április 23-án Négyesi Annával kötött házasságot, akitől 1938-ban vált el.

Színpadi szerepei

• Bródy Sándor: A tanítónő....A kántor
• Bús-Fekete László: Születésnap....Gyorgyevits
• Csehov: Cseresznyéskert....Epihodov
• Hunyady Sándor: Feketeszárú cseresznye....Pópa
• Indig Ottó: Ember a híd alatt....A betörő
• Galsworthy: Úriemberek....Gilman
• Korcsmáros Nándor: A ketrec....Hufnagel Alajos
• Molnár Ferenc: Delila....Csapos
• Móricz Zsigmond: Úri muri....Csörgheö Csuli
• Móricz Zsigmond: Sári bíró....Hajdók sógor
• Pagnol: Topáz....Muche
• Sardou: Szókimondó asszonyság....Vinaigre
• Shaw: Pygmalion....Doolittle
• Shaw: Brassbound kapitány megtérése....Johnson
• Vaszary János: A vörös bestia....Lambert
• Zsolt B.: Oktogon....Bruck

Némafilmek

• Házasodik az uram (1913)
• Krausz doktor a vérpadon (1913)
• Jönnek az oroszok (1914)
• Az ezredes (1917)
• A mi Budapestünk (1927)
• A falu alatt folyik egy patak (1927)
• Naftalin (1928)
• Vasárnap délután (1929) német film
• Melodie de Herzens (Szívek melódiája) (1929) német film
• Kacagó asszony (1930)

Játékfilmek

• Kék bálvány (1931)
• Csókolj meg, édes! (1932)
• Ida regénye (1934)
• Pechmarie (1934) német film
• Az új földesúr (1935)
• Halló Budapest! (1935)
• Édes mostoha (1935)
• Lovagias ügy (1935)
• Mária nővér (1936)
• A méltóságos kisasszony (1936)
• Café Moszkva (1936)
• Légy jó mindhalálig (1936)
• Egy lány elindul (1937)
• A férfi mind őrült (1937)
• Pesti mese (1937)
• Hotel Kikelet (1937)
• Szerelemből nősültem (1937)
• Családi pótlék (1937)
• Az ember néha téved (1937)
• Hetenként egyszer láthatom (1937)
• Pusztai szél (1937)
• Viki (1937)
• Torockói menyasszony (1937)
• Gyimesi vadvirág (1938)
• Rozmaring (1938)
• A hölgy egy kissé bogaras (1938)
• Cifra nyomorúság (1938)
• Süt a nap (1938)
• Menschen vom Varieté (A varieté csillagai) (1938) Német-magyar film
• Nehéz apának lenni (1938)
• Magdát kicsapják (1938)
• Szegény gazdagok (1938)
• Uz Bence (1938)
• Borcsa Amerikában (1938)
• Fekete gyémántok (1938)
• Elcserélt ember (1938)
• Mátyás rendet csinál (1939)
• A szerelem nem szégyen (1940)
• Hétszilvafa (1940)
• Balkezes angyal (1940)
• Pénz beszél (1940)
• Hazajáró lélek (1940)
• Igen vagy nem? (1940)
• Kádár kontra Kerekes (1941)
• Lesz, ami lesz (1941)
• Édes ellenfél (1941)
• Ma, tegnap, holnap (1941)
• Egy tál lencse (1941)
• Európa nem válaszol (1941)
• Három csengő (1941)
• Havasi napsütés (1941)
• Végre! (1941)
• Négylovas hintó (1942)
• Egy bolond százat csinál (1942)
• Pista tekintetes úr (1942)
• Negyedíziglen (1942)
• Katyi (1942)
• Szép csillag (1942)
• Fráter Loránd (1942)
• Egy szoknya, egy nadrág (1943)
• A 28-as (1943)
• Anyámasszony katonája (1943)
• Jómadár (1943)
• Családunk szégyene (1943)
• Sári bíró (1943)

Weiss Manfréd Acél- és Fémművek alapítója. / Folytatás a posztban

 Nagyapja, Baruch Weiss, a falusi pipakészítő kisiparos feltehetően Csehországból érkezett hazánkba, de gyermekei a családot hamarosan ismertté tették Magyarországon. Az apa, Weiss B. Adolf 1807-ben született és hatgyerekes családot nevelt fel, felesége Kanitz Éva volt. A család legkisebb tagjaként látott napvilágot Manfréd.

Weiss Manfréd 1857. április 11-én született Pesten. A kereskedelmi akadémia elvégzése után Hamburgba került, ahol egy gyarmatáru nagykereskedésben töltötte inaséveit. A négy inasév után a kereskedőház cégvezetője lett, s csak apja egyre súlyosbodó betegsége miatt tért haza 1877-ben.

Miután apja még ugyanazon évben meghalt, Manfréd bátyja, Berthold üzleti tevékenységébe kapcsolódott be. Berthold ugyanis közben már sikeresen üzletelt, a terménykereskedésben önállósult, szépen gyarapítva a család vagyonát. A budai Királyi Gőzmalom alapító részvényesei közé is feliratkozott. A két fivér most összefogott és engedélyt kért „szelencében eltartható” húskonzervek készítésére. Az 1882. december 28-án kapott engedély alapján alakult meg Weiss Berthold és Manfréd „Első Magyar Conserv Gyára” a Lövölde téren.

A testvérek a konzervüzemet fokozatosan bővítették, majd áthelyezték a Közvágóhíd közelébe, a Máriássy utcába, ahol főleg a hadsereg megrendelésére gyártották a Globus húskészítményeket, az idénymunka szabad kapacitását pedig gyalogsági töltények szétszerelésével és újratöltésével hidalták át. Később, a nagyobb konzervigényre való tekintettel, a csomagoláshoz szükséges bádogdobozok gyártását is programba vették, ami által már a vasipari tevékenységre is áttértek.

A két testvér vagyonát házasság útján is növelte. Berthold egyik ausztriai üzletfelének lányát vette feleségül, jelentős vagyonnal, Manfréd pedig, miután feleségül vette 1884-ben Albert von Wahl vasúti vezérigazgató Alice nevű lányát, kapcsolatait szélesítette. A vagyonosodás új gyárak alapítását tette lehetővé, a Weiss-ek közreműködésével létrejött Vácott, Iglón, és Selmecbányán az Első Magyar Szövő- és Kötőgyár Rt. Legnagyobb hasznot azonban a hadi rendelések hozták, az erzsébetfalvi telepen a rendszeresített húsáruk készítése mellett túlsúlyba került a töltényhüvelyek és golyók gyártása. A Weiss testvérek a hadseregnek egyre többféle árut szállítottak.

Egy váratlan esemény azonban fordulatot hozott a vállalkozás életében. 1890-ben tölténygyártás közben a húsáru üzemben súlyos baleset történt, robbanás volt az üzem területén. Ettől kezdve a hatóság nem engedélyezte tovább a konzervgyárban a töltények tűz- és robbanásveszélyes élesítését. Ez kényszerítette a tulajdonosokat arra, hogy a gyárat egy lakatlan területre helyezzék át, amely azonban a konzervgyártól se legyen távol. Így esett a választás Csepelre. Gyárukat 1892-ben költöztették át a szigetre. Amikor a Weiss testvérek Csepelen megvetették lábukat, már jelentős tőkeerőre támaszkodhattak, és a jövőre való kilátásaik is kitűnőek voltak. Már beépültek több bankba és vállalatba, több kedvezmény formájában is élvezték a kormány támogatását, jó kapcsolatokat építettek ki a külfölddel, különösen pedig a hadsereggel. Üzleti kapcsolataik révén bekerülhettek az ország és a Monarchia legfelsőbb köreibe.

Amikor a két Weiss-testvér megalapította, és üzembe helyezte a gyárat, Csepel még álmos falu volt, paraszti jellege csak akkor kezdett rohamosan megváltozni, amikor felépült Weiss Manfréd első üzeme a sziget északi részén. A sziget mezőgazdasági munkásai örömmel vállaltak munkát az előnyös munkafeltételeket biztosító iparban.

Berthold és öccse Manfréd 1892. december 12-én vette bérbe Csepel községtől a homokos, úgynevezett János-legelőt.Mintegy öt hold területen, kis favázas épületekben indult meg a termelés, kb. 30–40 férfi és 100–110 nő foglalkoztatásával. 1893. január 12-én kapták meg a vállalkozók az engedélyt ipartelep létesítésére. Üzemük rohamosan fejlődött, ezért az addig csak bérelt területet 1896-ban megvásárolták. Ekkor már 20 épület állt a területen és kb. 400 munkás foglalkozott a töltényhüvelyek felújításával és szerelésével. Jelentős fordulatnak kell tekinteni, hogy 1896-ban Berthold kivált a cégtől, bejutott a parlamentbe, és a Textilgyárak Országos Egyesületének elnöke lett. A gyárat így 1896 végétől Weiss Manfréd egyedül vezette.

 1896–1914 között a gyár az ország legnagyobb hadiüzemévé fejlődött. A családi-katonai kapcsolatok, a biztosnak látszó felvevő piac elősegítették a gyár rohamos fejlődését. Ugrásszerűen megnőtt a gyalogsági lőszer termelése, és egyértelmű lett, hogy a Weiss-gyár a közös hadsereg legjelentősebb magánszállítója, egyúttal a legnagyobb egyéni tulajdonban lévő gyártelep.

Egymás után épültek az új csarnokai. 1896-ban a lőszergyártáshoz szükséges rezet már saját rézkohászati üzemében állítja elő, 1898–99-ben létesült a kovácsműhely, az anyagvizsgáló, a víztorony, a kazánház és nagyon sok raktárépület.

1901-től kezdte gyártani a tábori sütőkemencéket, mozgókonyhákat, főzőládákat és a hasonló katonai felszereléseket. 1904-től a csepeli gyár lett az anyavállalat, a kereskedelmi iroda is Csepelre került.

1907 őszére elkészült a fémcső- és fémrúdtelep, majd 1909 nyarán üzembe állt a járműgyár is. Az 1911–12-es évek újabb nagy fejlődést hoztak. A nagy mennyiségű acélfelhasználás saját acélbázis megteremtésére késztette a céget. Két martinkemencével felépült az Acélmű, mely naponta biztosította az acélt a tüzérségi lövedékek számára. Hengersorokat is állítottak fel az acél feldolgozására. A vasöntvény kereslet növekedése indokolta a Vasöntöde létesítését és ugyancsak még a háború előtt épült ki a Fémmű is, fémöntödéjével és fémfeldolgozó részlegével.

1913-ban megvásárolta a Károlyi-kastélyt Derekegyházán.

 1914-ben kitört a világháború. Weiss Manfréd tudta, hogy számára most jött el az igazi nagy lehetőség, s mivel 1914 nyarán a gyár méreteivel már túlnőtt az egyéni vállalkozás lehetőségein, azt családi részvénytársasággá alakította át. A katonaság most már nemcsak ellátta rendeléseivel, de nyomást is gyakorolt rá a teljesítmény növelése érdekében. Weiss Manfréd bevezette ekkor a háromműszakos munkarendet és berendezkedett a szerszámgépek gyártására is.

Újabb Martin-kemencével bővítette az Acélművet és 1916-ban felállította a nemesacélok gyártásához első elektrokemencéjét. A háború közepén érte el a csepeli gyár első csúcsforgalmát. Weiss Manfréd vagyona óriásira duzzadt, a Generál Biztosító 1917-ben közel 100 millió koronára becsülte a csepeli gyár értékét.

 A háborút megelőző és a háborús években épülnek ki Csepel kulturális és szociális létesítményei, anyagvizsgáló laboratórium, tervezőiroda, tanoncműhely és kaszinó létesül. A gyárban segélyhelyet is állítanak fel. A gyárral együtt fejlődött a település, a gyár mellé csecsemőotthon épült. Közben elkészült az Erzsébetfalva-Csepel közötti helyi érdekű villamos, megépült a gyárba vezető iparvágány, Csepel község lakóinak száma pedig 1910-re megközelítette a 10 ezer főt.

1919-ben a Tanácsköztársaság idején államosították a gyárat. Weiss Manfréd öngyilkosságot kísérelt meg, hisz gyára volt az élete. Mérget vett be, s csak a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhetően élte túl a mérgezést. A család, gyógyulása érdekében Bécsbe vitte, ahonnan 1920-ban a helyzet stabilizálódása után tért haza.

Weiss Manfréd 1922-ben bekövetkezett halála után vagyona nyolc részre oszlott, de változatlanul közös kezelésben maradt.

A háború előtti és alatti években Weiss Manfréd is, gyára is számos elismerésben és kitüntetésben részesült. Weiss Manfréd 1905-től igazgatósági tagja a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknak, egyik kezdeményezője, majd igazgatósági tagja a Gyáriparosok Országos Szövetségének (a GYOSZ-nak). Tagja az ún. „Ipartanácsnak” és beépült az Osztrák-Magyar Államvasút Társaság Igazgatóságába is. Bekebelezte a kecskeméti konzervgyárat és belépett néhány textilüzembe.

Weiss Manfréd 1896-ban kapott magyar nemességet „csepeli” előnévvel, 1901-ben a párizsi világkiállításon elért sikereiért megkapta a „Vaskoronarendet”, a nagymérvű hadfelszerelés érdekében kifejtett tevékenységének elismeréseként a „Ferenc József-rend” középkeresztjét, 1915-ben lett felsőházi tag, és 1918-ban az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legnagyobb hadianyag-szállítójaként szerzett érdemeiért pedig bárói rangot kapott.

Elszegényedve, magányosan, Amerikában halt meg a magyar színészlegenda / Folytatás a posztban

 A tehetségéről és szorgalmáról méltán híres színész és komikus – aki emberek millióit nevettette meg – Budapestről menekült az Egyesült Államokba a harmincas évek végén, az antiszemitizmus elől. Azonban rossz döntései elől nem tudott megszökni. Elszegényedve, magányosan halt meg 54 évesen - Kabos Gyula életéről a Hetek emlékezett meg. 

 Tanulságokkal teli életpályája 130 éve, 1887. március 19-én, Kann Gyula néven indult Budapestről, az Andrássy út szomszédságából. Vezetéknevét az 1910-es években változtatta Kabosra. A hatgyermekes zsidó családban Gyula, a kis kedvenc, már gyerekkorában is bármikor mosolyt tudott csalni az emberek arcára.

Apja vonattal ment utána megverni

Szülei pénzügyi pályára szánták, őt azonban a színészet jobban vonzotta. Szülei azonban nem támogatták színészi ambícióit. Apja hetente több alkalommal levonatozott utána Kunszentmártonba. Tévedés ne essék: nem azért, hogy megnézze, mi az, ami ennyire vonzza a fiát, hanem azért, hogy elverje, helyesebben kiverje fiából a színészálmokat.

Később Solymosi Eleknél sajátította el a színészmesterséget, első fellépésére 15 éves korában került sor. A Népszínházban statisztált egy operettben, amikor az előadás alatt a zenekari árokba pottyant, egyenesen a brácsásra. Emiatt a zene elhallgatott, Kabos pedig úgy megütötte magát, hogy több hétre ágynak esett.

Saját színház

18 évesen Szabadkára szerződött tánckomikusnak a Polgár Károly Színtársulathoz, ahol barátságot kötött Gózon Gyulával. 1906-tól Zomboron játszott, majd 1907-ben visszatért Szabadkára. Három évvel később követte Gózont Nagyváradra, ahol egy némafilmben szerepelt először. 1913-ban Budapesten a Király Színházban folytatta pályáját, majd 1918-ban úgy döntött, hogy saját színházat alapít Nagyváradon. Pénzt, időt és energiát nem kímélve vetette bele magát a munkába. Rövidesen azon kapta magát, hogy minden idejét lekötik a megoldásra váró feladatok, ami elterelte figyelmét egy másik, igazán lényeges teendőről: hogy változatos programlistát készítsen a nagyközönségnek, aki a bevételt biztosítja. A következmény nem maradt el, a színházba járók száma megcsappant. Emellett kedvezőtlen adózási törvényeket vezettek be, ami annyira ellehetetlenítette a boldogulását, hogy úgy döntött, visszatér Budapestre.

Harminckettedik születésnapja előtt pár nappal megnősült, a hadiözvegy dr. Surányi Imréné Puhalag Máriát vette feleségül, a hölgy nyolcéves kislányának, Surányi Gabriellának pedig nevelőapja lett. Egy évvel később megszületett közös gyermekük is, Kabos István György.

 Lejtőre sodródva

A nősülését követő években, 1919 és 1926 között megfordult a Dunaparti Színházban, a Vígszínházban, ahol Vaszary Pirivel és Mály Gerővel lépett fel egy színpadon, majd az Andrássy úti és a Magyar Színházban is tevékenykedett. A nagy nevettető rendszeresen szórakoztatta a nézőket a pesti kabaréban, a húszas évek közepétől pedig a Belvárosi és a Renaissance színházakban is megfordult.

1926 és 1929 között számtalan darabban szerepelt a Fővárosi Operettszínházban, ahol a színpadon – saját hangulatától függetlenül – minden pillanatban jókedvet árasztott magából. Pörgős személyiségére, szakmaiságára épült a színházi élet. 1929-ben új korszak köszöntött be: a színház csődbe ment, és pályázatot írtak ki az igazgatói pozíció betöltésére, melyre közel húszan jelentkeztek. Köztük Kabos Gyula, aki nem okult a Nagyváradon történt eseményekből, hanem összefogott Békeffi Lászlóval annak érdekében, hogy felvirágoztassák az Operettszínházat. A pályázatot megnyerték, de kinevezését követően radikális döntést hozott: jelentősen lecsökkentette a színészek fizetését, ami miatt szenvedélyes viták törtek ki az addig megbecsült, köztiszteletben álló művészekkel. Azonban minden igyekezete hiábavaló volt, ugyanis a színház csődbe ment, Kabos élete lejtőre sodródott.

A későbbiekben bevétele nagy részét a hitelezők vitték el. Egyes beszámolók szerint naponta több doboz cigarettát elszívott, rengeteget idegeskedett, egyre nagyobb mennyiségű kávét fogyasztott. Mindehhez rendkívül sok munka és kevés pihenés társult. Ez az életmód idővel az egészségét is kikezdte.

Az igazi siker

Ám az igazi siker is beköszöntött Kabos életébe, mégpedig a hangosfilmmel. A Hyppolit, a lakáj, a Lila akác, a Meseautó, a Köszönöm, hogy elgázolt, a Nászút féláron, A kölcsönkért kastély, vagy Az én lányom nem olyan című filmek Kabos groteszk mimikájával, hadaró, jellegzetes beszédével váltak teljessé.

1933-tól a Magyar Színház mellett a Fővárosi Operettszínházban is tevékenykedett. 1935-től a Vígszínházhoz, 1937-től a Magyar Színházhoz szerződött. Bár a filmezéssel, színészkedéssel egyre nagyobb elismertségre tett szert, korábbi rossz döntései miatt továbbra is komoly anyagi problémákkal küzdött. Gondjait az 1938-as első zsidótörvény pecsételte meg. Országos hírneve ellenére egyik napról a másikra közellenséggé vált. Egyes feljegyzések szerint szélsőjobboldali tüntetést szerveztek ellene zsidó származása miatt. Cikket írtak róla, és ellenségei azt követelték, hogy fosszák meg az állásától. Filmjeit levették a műsorról.

Szegényen Amerikában

A körülmények nyomásának engedve, meghozta a döntést és 1939 év elején az Egyesült Államokba utazott feleségével, ahol eleinte két és fél éven át alkalmi szerepléseivel szórakoztatta a magyarul tudó közönséget, ám a várt anyagi siker elmaradt. Pedig felesége mindenben segítette a művészt: ha kellett jegyértékesítőként vagy jegyszedőként is közreműködött. Amerikai forgolódásuk alatt rendszeresen írtak levelet a távol élő gyerekeiknek. Ezekből az őket körülvevő szegénység, elkeseredettség és a honvágy olvasható ki. Szívük a szülőföldjükre húzta őket.

1941-ben azonban egy brooklyni színházban az előadás alatt összeesett. Szívproblémái miatt orvosai pihenést írtak elő számára. Fittyet hányva doktorai szavára, továbbra is bejárt a próbákra. Második rosszulléte szintén munka közben, egy próbán érte, melyet egy harmadik követett, amelyhez már tüdőgyulladás is párosult. Emiatt kórházba szállították. Két héttel később, 1941. október 6-án New Yorkban halt meg. 1996. november 30-án az Egyesült Államokból Budapestre szállították földi maradványait, és a Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra.

Pannónia P10 H / Folytatás a posztban

A Csepeli Motorkerékpárgyár fejlesztői a kéthengeres P20-as modellel párhuzamosan, annak tapasztalataira és egyes alkatrészeire alapozva 1965-66-os években dolgozták ki a P10 jelzésű típusváltozatot. A P10-es a vele együtt gyártott egyhengeres T5-től a látványos benzintankban, a nagy bordás hengerfejben, a gumiágyban rögzített nagy kormányban, valamint több apró részletben – mint a hidraulikus csillapítású első teleszkóp, módosított hátsó teleszkóp, ülés, vízzsákos benzincsap, stb. tért el. A típus H jelölése a szívászaj-csökkentőre és a gumiágyas furulyával lefojtott kipufogóra utal.

 Furat x löket:                                  68 x 68

Lökettréfogat                                  247 cm

Teljesítmény                                   18 LE /5700 ford/perc

Sűrítési arány:                                8,5:1

Végsebesség:                                120 km/h

Önsúly:                                           143 kg

Fogyasztás:                                    4,2l/100km

Gyártott darabszám                        Kb. 40 000 db

Gyártási időszak:                            1966-1973

Gyártási hely                                   Budapest Csepel