2017. augusztus 1., kedd

TATABÁNYA - Csákányosi csárda / Folytatás a posztban


 Az 1-es főút mellett áll a Birka Csárda, ott ahol kéktúra keresztezi azt. A múltban több sorscsapás is érte ezt az étlapjában is egyedi vendéglőt (a birka nem csak a nevében szerepel, de az étlapján is): még a múlt század hetvenes éveiben leégett, aztán miután ismét felépítették a forgalmas főút mellett, elkészült a párhuzamos nyomvonalon futó autópálya. 
  Sokan azt jósolták akkor, csődbe megy az addig jól menő vállalkozás, de a Birka Csárda túlélte ezt is, mert bár az átutazók elmaradtak a vendégek közül, de az ínyencek továbbra is visszajártak a mára bizony meglehetősen gyérforgalmú út mellett fekvő étterembe ami sajnos mára a múlté .
 Az épület közepén egy kémény áll, az alaprajz egy kört közelít. A kémény hagyományos rendeltetésén kívül a tetőszerkezet alátámasztó oszlopaként is funkcionál. Két nagyméretű ablakszemmel nyílik fel az egyébként zárt tömegű ház a kilátás felé. A csárda egy öt különböző tervből álló tervsorozat egyetlen megvalósult példája. Ez a megvalósulási arány általánosnak tekinthető. A tatabányai csárda az emberi arc képének és a koponya zártságának szeretett volna építészeti példája lenni.
 Az épületet Makovecz Imre tervezte .



2017. július 31., hétfő

Még egy pár IKARUS / Folytatáshoz kattints a posztra









Az IKARUS babakocsi / Folytatás a posztban







Nem hiszed el, hogy az Ikarus ilyet is gyártott / Folytatás a posztban

Az Ikarus Scolo egy kompakt, többféle kialakításban elkészíthető modell volt. Nagy kár, hogy csak egy darab készült belőle.
“Évi tízezer autót gyártunk Székesfehérvárott” – ezzel a címmel jelent meg egy interjú 1997-ben Széles Gáborral, az Ikarus Rt. akkori elnökével. A Reform című újságban olvasható anyagban az akkor még komoly volumenű megrendeléseket teljesítő hazai autóbuszgyártó első embere azt ecsetelgette, hogy olyan sok ismert külföldi autógyártó kereste meg az Ikarus vállalatcsoportot, hogy elvetették a saját autó fejlesztésének tervét, mivel az túlságosan drága lett volna. 2000 közepére azonban elkészült a Scolo, melyet be is mutattak a sajtónak, azonban egyetlen egy darabot sem adtak el belőle.
A Skoda Felíciára kísérletisesen hasonlító prototípus megalkotásakor a 32 fős csapat célja az volt, hogy olyan modellt hozzanak létre, amely könnyen népautóvá válhat Magyarországon. A  kompakt modell megépítése ugyanakkor nem volt egyszerű feladat, hiszen azt manufakturális körülmények között szerelték össze. A hazai autógyártás feltámasztásán dolgozó gárda eleinte háromféle karosszéria-változatot is készített, melyek közül végül egy visszafogott formavilágot képviselő verzióra esett a választás.
A jármű hajtásához egy 1,3 literes Hyundai motort építettek be, a kormányzásért pedig utángyártott, olasz kivitelű Opel Kadett kormánymű felelt. A Scolo elektromos hálózatát megvásárolható elemekből alakították ki, az autó fényszórói Hella-gyártmányúak voltak, melyeket eredetileg a Škoda használt a Felícia sorozatgyártásánál. A felfüggesztés elöl több autótípus alkatrészeiből tevődött össze, míg a hátsó felfüggesztéshez a Renault torziós rugózású, hosszanti független lengőkarjait használták fel.
A háromajtós prototípust eredetileg két üléssel szerelték, a hátsó traktust pedig rakfelületként hagyták szabadon annak érdekében, hogy nyugodtan dolgozhasson a csomagtartó felől esetlegesen az autóba pillantó emberek fantáziája. A Scolo karosszériája ugyanis az eredeti célnak megfelelően valóban számtalan kialakítást tett volna lehetővé egy esetleges sorozatgyártás terén. Ennek köszönhetően a Scolo ötszemélyes családi autóként, vagy akár zárt áruszállító furgonként is használható lett volna. A kezdeti kalkulációk alapján az autó vételára 4 millió forint körül alakult volna.
1999-ben az azóta már megszűnt francia-olasz vegyesvállalat, az Irisbus megvásárolta az Ikarust, majd 2003-ban bezárta a székesfehérvári gyárat. Hogy az autógyártás beindítása körüli álmokat a tulajdonosváltás, vagy éppen a magyar buszgyártó nehéz piaci helyzete fojtotta-e el, azt ennyi év távlatában már nehezen lehet megállapítani.

2017. július 28., péntek

Ritkán látható történelmi fotók Magyarországról


1895. Földalatti építése, Andrássy út – Dózsa György úti sarok
Ritka történelmi képek
1900. Nyugati pályaudvar
Ritka történelmi képek
1900. Oktogon
Ritka történelmi képek
1905. József krt. bevonuló magyar bakák
Ritka történelmi képek
1929. Nagykörút-Rákóczi kereszteződés, a mai Blaha Lujza tér
Ritka történelmi képek
1930. Junkers hidroplán, Siófok
Ritka történelmi képek
1931. Zeppelin Budapesten, Csepel, Weiss Manfréd művek (későbbi Csepel Művek)
Ritka történelmi képek
1931. Zeppelin Budapest felett
Ritka történelmi képek
1938. Magyar bevonulás Érsekújvárra az első Bécsi Döntés értelmében
Ritka történelmi képek
1939. Magyar páncélautók a Kis Háborúban
Ritka történelmi képek
1940. Honvédségi gépkocsi vezetők viccelődnek (Hanomag 1.3 gépkocsi)
Ritka történelmi képek
1940. Horthy István (a kormányzó fia)
Ritka történelmi képek
1940. Bevonuló leventék Erdélyben
Ritka történelmi képek
1942. Géppuskásraj tüzelőállásban (Schwarzlose 7/31M Gp.)
Ritka történelmi képek
1942. Magyar katonák a Don-kanyarban a lerombolt Goldajevka templom mellett
Ritka történelmi képek
1943. Magyar katona egy zsákmányolt M3 Stuart harckocsival. Az USA tankokat is szállított a Szovjetuniónak a németek és szövetségeseik (olaszok, magyarok, románok) elleni harchoz.
Ritka történelmi képek
1943. Zsákmányolt szovjet Vorosilovec vontató
Ritka történelmi képek
1948. Mezőgazdasági kiállítás, Farkas Mihály, Vas Zoltán és Kádár János
Ritka történelmi képek
1948. Siófok, Fő tér
Ritka történelmi képek
1950. Igazoltató rendőr a Nagykörúton
Ritka történelmi képek
1952. Talajkutató uszály a Dunán, próbafúrások a metró építéséhez
Ritka történelmi képek
1954. Népstadioni metrómegálló és vonal építése
Ritka történelmi képek
1956. Kilőtt Csepel rendőrségi csapatszállító a forradalom alatt.
Ritka történelmi képek
1956. Forradalmár gázálarcban megy le az épülő metróalagútba, ÁVO-sok után kutatva.
Ritka történelmi képek
1957. Kádár vadászik
Ritka történelmi képek
1962. Ferihegyi repülőtér
Ritka történelmi képek
1962. Erzsébet-híd építése
Ritka történelmi képek
1964. az Erzsébet híd terheléspróbája
Ritka történelmi képek

Ezt is látnod kell

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...