2015. szeptember 9., szerda

1552. szeptember 9. | A törökök ostrom alá veszik Eger várát

 „- És most magam esküszöm – szólt Dobó, két ujját a feszületre emelve. - Esküszöm, hogy a vár és az ország védelmére fordítom minden erőmet és gondolatomat, minden csepp véremet! Esküszöm, hogy ott leszek a veszedelemben veletek! Esküszöm, hogy a várat pogány kezére jutni nem engedem! Sem a várat, sem magamat élve meg nem adom! Föld úgy fogadja be testemet, ég a lelkemet! Az örök Isten taszítson el, ha eskümet meg nem tartanám!”
(Részlet az Egri csillagok című regényből)
1552. szeptember 9-én vette ostrom alá Ahmed budai pasa és Ali pasa egyesült serege Eger várát, melyet a Dobó István vezette maroknyi védősereg később sikeresen megvédett az oszmánoktól. Az egriek helytállása következtében I. Szulejmán (ur. 1520-1566) 1552. évi hadjárata kudarccal fejeződött be, egyúttal pedig a magyar győzelem reményt, önbizalmat és hősies példát adott a végeken harcoló vitézek számára.
 I. Ferdinánd (ur. 1527-1564) és a kiskorú János Zsigmond (ur. 1540-1570) nevében kormányzó Fráter György 1551-ben úgy gondolták, megérett az idő a kettészakított Magyar Királyság újraegyesítésére, így az év során Castaldo tábornok csapatai megszállták Erdélyt. Néhány hónap után azonban Ferdinánd gyanakodni kezdett a barát kiismerhetetlen diplomáciai húzásai miatt, ezért 1551 decemberében meggyilkoltatta Fráter Györgyöt, és saját kezébe vette a keleti területek kormányzását. A király ezzel a lépéssel hatalmasat hibázott, ugyanis a Porta válaszul büntetőhadjáratot szervezett, melynek vezetésével a szultán Ali pasát bízta meg.
A fősereg 1552 tavaszán útra is kelt Magyarországra, majd júliusban ostrom alá vette Temesvárt, miközben Ahmed budai pasa Szolnok alá vonult. Miután a szóban forgó várakban a védők zömét külföldi zsoldosok adták, hamarosan mindkét kapitány –Temesváron Losonczy István, Szolnokon pedig Nyáry Lőrinc – arra kényszerült, hogy megnyissa a kapukat az ellenség előtt. A két erőd elfoglalása után a pasák Szolnok alatt egyesítették erőiket, augusztus végén pedig megindultak észak felé, hogy a hadjáratot Eger bevételével fejezhessék be.

A Dobó István parancsnoksága alatt álló vár elfoglalása elsősorban azért volt fontos, mert a Felvidék magas csúcsainak előterében ez volt az egyedüli jelentős erőd, mely az észak-magyarországi bányavárosokat őrizte. Eleste nem csak azért lett volna súlyos csapás, mert az oszmánok így megszerezhették volna a magyarországi érclelőhelyeket, hanem azért is, mert Eger mögött jószerével erődítetlen városok feküdtek. Sem Kassa, sem a bányavárosok nem készültek fel egy török támadásra, így aztán a hevesi püspöki székhely elfoglalásával Ali pasáéknak esélyük nyílt volna az egész Felvidék meghódítására.
Ezzel a vár kapitánya, Dobó István is tisztában volt, ezért számos – hatástalan – segélykérő levelet intézett az udvarhoz, és már hetekkel a törökök érkezése előtt felkészült a várható támadásra: munkára fogta a falak mögé menekült környékbelieket, besorozta a parasztokat, de így is alig több mint 2000 katonával rendelkezett. Dobó nehéz helyzetével valószínűleg a pasák is tisztában voltak, ugyanis szeptember 9-én, a vár körülzárása után azonnal levelet küldtek számára, melyben a kapituláció fejében biztonságos elvonulást, a helyiek számára pedig bántatlanságot ígértek.

Gárdonyi Géza Egri csillagok című történelmi regénye alapján a kapitány „válaszát” bizonyára mindenki jól ismeri: Dobó a pasák üzenetének kézhez vétele után azonnal vasra verette a hírhozót, majd megeskette a védőket, hogy a megadás szót ezentúl még csak ki sem ejtik, és akár életük árán is megakadályozzák Eger elfoglalását. Az oszmánok a maguk „válaszával” végül hét napot vártak, majd – szeptember 16-ától kezdve – két héten át 12 ostromágyú és több száz kisebb löveg a pokol tüzét szabadította rá az egriekre.
Ahmed és Ali pasa terve egyszerű – mondhatni „a szokásos” – volt: először rommá akarták lőni a várat, hogy aztán a ledöntött falak között könnyűszerrel érvényesíthessék legalább hússzoros túlerejüket (bár Gárdonyi több százezres ostromló hadról beszél, a törökök körülbelül negyvenezren lehettek). Ebből a szempontból szerencsés körülmény volt az erődítmény szilárdsága – Eger ugyanis egy népvándorlás kori vár helyére épült –, arról nem is beszélve, hogy az ősz elejére az oszmánok kifogytak készleteikből, így például – ágyúgolyók híján – a tüzérségi támadás később olykor több napon át is szünetelt.
Mindez azonban nem von le semmit Dobóék hősiességéből, hiszen az csakis az ő érdemük volt, hogy Eger a szeptember 28-i, majd az október 4-i török roham után is keresztény kézen maradt. Az utóbbi támadás pedig igencsak válságos időszakban érte a várat, ugyanis aznap – a védők gondatlansága következtében – felrobbant a székesegyházban kialakított lőszerraktár, tehát Dobó és alvezére, Mekcsey István egyszerre kellett megküzdjön a káosszal és a falakra kapaszkodó törökökkel. Miután az 1552-es év ősze már korán fagyokat hozott, az éhségtől szenvedő, járványoktól megtizedelt oszmán sereg ideje vészesen fogyott; éppen ezért október 12-én és 13-án Ali és Ahmed pasa két ízben is általános támadást indított a falak ellen, de a hajnaltól éjszakáig tartó küzdelem ismételten kudarccal zárult.
Az utolsó két napban Eger védői már a végkimerülés szélén álltak, és csupán találékonyságuknak és hatalmas akaraterejüknek köszönhették, hogy végül mégis sikerült megtartaniuk a várat: Bornemissza Gergely híres bombái, a falaknál forró vizet és szurkot locsoló asszonyok, az ostromlétráknál elszántan küzdő vitézek szinte egy mondabeli korszak gigászi küzdelmét idézik fel, melyet Gárdonyin kívül Tinódi Lantos Sebestyén és – festményen – Székely Bertalan is megörökített.
Miután az október 13-i, sokadik roham is eredménytelenül zárult, a török táborban akkora lett az elégedetlenség, hogy az addig egymással rivalizáló pasák megegyeztek a visszavonulásban, és október 17-én feladták az ostromot. A maroknyi egri védősereg hősies ellenállása – a közvélemény szemében – később felért egy világraszóló diadallal; a győzelem nagyon komoly fegyvertény volt, hiszen – először a török háborúk során – bebizonyosodott, hogy Szulejmán hadai sem legyőzhetetlenek, vagyis az ostrom még nem jelent szükségszerűen vereséget.

Eger helytállása komoly szerepet játszott abban, hogy Szulejmán szultán seregei néhány évig csak kisebb erősségeket próbáltak megvívni, de például ahhoz is hozzájárult, hogy 1556-ban Szigetvár védői ellen mertek – és tudtak – állni a törököknek. A Tinódi Lantos Sebestyén által megénekelt, és Gárdonyi Géza által regényben megörökített egri ostrom a magyar történelem eme szomorú szakaszának legfényesebb pontja lett, mely példát adott a hűségre és a helytállásra, valamint reményt adott a magyaroknak egy addig reménytelennek tűnő küzdelemben.

Szerző: Tarján M. Tamás

2015. szeptember 8., kedd

1898 szeptember 10. – Wittelsbach Erzsébet magyar királyné a Genfi-tó partján anarchista merénylet áldozatává válik

 1898. szeptember 10-én Genfben tartózkodott. Kísérőjével, Sztáray Irma grófnővel (1863–1941) a Genfi-tó partján hajókirándulásra igyekezett, amikor egy Luigi Lucheninevű olasz anarchista egy hegyesre fent reszelővel szíven szúrta.
A merénylő saját bevallása szerint meg akarta ölni bármely királyi család valamelyik tagját, mindegy, hogy kit. A szoros fűzőt viselő Erzsébet a támadás után még felállt, és saját lábán ment fel a hajó fedélzetére. A hajó elindulása után rosszul lett, összeesett, ekkor találták meg súlyos sebét. A hajó visszafordult, de hiába vitték a sebesültet vissza a szállodájába (az Hôtel Beaurivage-ba), az orvos már csak a halál beálltát állapíthatta meg. A királyné utolsó mondata a „Was ist mit mir geschehen?” vagyis a „Mi történt velem?” volt.

Valami misteriósus dicsfény födi az ő alakját, mintha régen, nagyon régen élt volna egy királyné, aki minket nagyon szeretett, aki értünk sokat tett. Hogy mit tett, nem bírjuk elemezni, történetkönyvek, okmányok, krónikák nem hirdetik világosan, de az érzésekben ott él és mint bizonyosság él az a tudat, hogy ez a szent asszony örködött a nehéz órákban Magyarország fölött, hogy az ő szivéből, melyet most átvert a gyilkos tőre, fakadtak ki elsőbben azok a sugarak, melyek most elöntenek fényükkel, melegükkel. A másik szőke asszony az isten anyja, akinek az alakja a pénzeinkre van verve, csak édestestvére ennek a mi érzéseinkben. Egyforma rangban él a kettő a hármas halom és kettős kereszt országában.
– Mikszáth Kálmán: A királyné meghalt. Országos Hírlap, (1898) 1. o.
Luigi Lucheni (Párizs, 1873. április 22. – Genf, 1910. október 19.) olasz anarchista, Erzsébet császárné és királyné gyilkosa.
Olasz munkásnő törvénytelen gyermekeként született, árvaházban és különböző nevelőszülőknél nőtt fel. Tízéves korától munkára fogták. Három és fél évig a lovasságnál szolgált, az 1896-os abesszíniai hadjáratban kitüntette magát. Ezután Svájcban telepedett le, alkalmi munkákból élt.
Mivel nyomorúságos körülmények között nőtt fel, és egész életét a létminimumon töltötte, egyre nőtt benne a gyűlölet az uralkodó osztály iránt. Egyre inkább az anarchizmus felé fordult, ezzel foglalkozó műveket tanulmányozott. Miután I. Umbertó olasz király rendőrsége és katonasága Milánóban vérbe fojtott egy munkásfelkelést, Lucheni bosszút esküdött, de nem volt pénze Olaszországba utazni.
Úgy döntött, mindenképpen megöli az arisztokrácia egyik tagját, lehetőleg valamelyik uralkodócsaládét. Eredetileg az orleansi herceget akarta meggyilkolni, később azonban Erzsébet császárné mellett döntött, mert a herceg a várttal ellentétben nem utazott Genfbe, Erzsébetről pedig köztudott volt, hogy kevés testőrrel járkál. Lucheni felkészült a gyilkosságra, egy anatómiai atlaszban nézte meg, hol van az ember szíve, és vásárolt egy reszelőt, melyet élesre köszörült.
Erzsébet inkognitóban utazott Genfbe, de egy újság – máig nem tudni, honnan szerzett információ alapján – megírta érkezését. A királyné a Beau Rivagehotelban szállt meg; Lucheni 1898. szeptember 10-én délelőtt ott várakozott a hotel előtt, jobb kabátujjába rejtve a gyilkos eszköznek szánt reszelővel. Mikor Erzsébet és udvarhölgye, Sztáray Irma grófnő elsétáltak mellette, ő odarohant, bepillantott a napernyő alá, hogy megbizonyosodjon róla, valóban a királyné az, majd fellökte és közben szíven szúrta. Erzsébet elesett, de a járókelők felsegítették. Ekkor még nem tudta, hogy halálos sebet kapott, olyan erősen be volt fűzve, hogy a szúrást is alig vette észre, és azt hitte, az ismeretlen csak az óráját akarta ellopni. A menekülő Luchenit időközben a járókelők feltartóztatták és átadták a rendőrségnek.
Erzsébet még saját lábán eljutott a sétahajóig, amivel kirándulni indultak volna; itt esett össze, sebét csak ekkor vették észre. Sztáray grófnő elmondta a kapitánynak, hogy az inkognitóban utazó hölgy Ausztria császárnéja és súlyosan megsebesült. A hajó visszafordult, a kikötőből a szállodába vitték Erzsébetet, de az orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani.
Lucheni büszke volt tettére és örült, mikor megtudta, hogy Erzsébet valóban meghalt. November 10-én életfogytiglani börtönbüntetése ítélték. Több mint tíz évnyi raboskodás után, 1910-ben felakasztotta magát cellájában a nadrágszíjával.


A császárné-királynét Bécsben, a kapucinusok templomának császári kriptájában (Kaisergruft) temették el fia, Rudolf koronaherceg mellé. Még 61. életévét sem érhette meg.

2015. szeptember 3., csütörtök

IV. László, Kun László / Folytatáshoz kattints a posztra

 IV. László kun öltözékben. Miniatúra a Képes Krónikából

IV. László, Kun László (1262. augusztus 5. – Körösszeg, 1290. július 10.)Árpád-házi magyar király. Az 1272. szeptember 3. előtti koronázásától haláláig uralkodott. Apja V. István magyar király, anyja Erzsébet kun hercegnő volt. Kun László okleveleiben magát III. Lászlónak nevezte, mivel nem vette számba Imre király fiát, III. Lászlót.
„Kun” nevet azonban nem származása miatt kapta, hanem életében ragasztották rá. A hatalomra törő főurak Joachim bán vezetésével gyerekkorában elrabolták, hogy ezzel tarthassák sakkban apját. A trónra lépő László továbbra is ki volt szolgáltatva az urak kényének-kedvének, és ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy felserdülve szívesebben legyen „szeretett kunjaival”, mint magyarok között. Szinte teljesen azonosult velük, átvette életmódjukat.
 IV. László szobra a Nemzeti Történeti Emlékparkban

László – apja és nagyapja küzdelme kapcsán – számos erőszakos cselekedetnek tanúja, sőt szenvedő részese volt, és ez bizonyosan kihatott későbbi egyéniségére. Bár IV. Béla és V. István ifjabb király éppen László születése évében kötött békét Pozsonyban, a két párt ellentéte 1264-ben újra fegyveres konfliktusba ment át. Az alig kétéves Lászlót és édesanyját saját nagyapja fogatta el Sárospatakon, és záratta Turóc várába. 1265 márciusában az isaszegi csatában végül V. István döntő győzelmet aratott IV. Béla serege felett. A belháború végére 1266. március 23-án a Nyulak szigetén – a mai Margit-szigeten – megkötött béke tette a pecsétet, ennek eredményeképpen László is kiszabadult. A Nyulak szigeti béke megkötésével azonban az ország megosztottsága nem szűnt meg, és ez felgyorsított egy már előzőleg is meglévő folyamatot, a nagybirtokok további gyarapodását és a királyi tekintély drámai csökkenését. A hűség megoszlott, cserélgethető volt, és birtokadományokkal meg kellett vásárolni. Voltak azért kivételek. V. István pártjának vezetői a Csák nemzetség trencséni ágához tartozó Péter és Máté nem szerepelnek V. Istvánnak azon az 1264-es számadásán, amelyik a megvesztegetendő és megjutalmazandó urakat sorolja fel az ajándékokkal együtt, amelyet azért kaptak, hogy megmaradjanak vagy áttérjenek V. István hűségére. A trencséni Csákok szilárdan kitartottak V. István mellett, hasonlóképpen a Kőszegi család – élén Kőszegi Nagy Henrikkel – IV. Béla mellett. Természetesen a Csákok gondolhatták, hogy V. István hatalomra jutásakor a legmagasabb tisztségekre és az ezzel járó adományokra számíthatnak. Az igazi problémák, IV. Béla és V. István halála után jelentkeztek.
László apja 1265 után önálló külpolitikát folytatott. Lászlóval 1269-ben eljegyezték I. Károly szicíliai király (IX. Lajos francia király öccse) leányát,Izabellát (Magyarországon Erzsébetnek nevezték), és a házasságot 1270-ben meg is kötötték. A gyermekek ilyetén, politikai érdekből kötött házassága jellemző volt a középkorra. Amíg V. István volt a király, kemény kézzel irányította az országot, de a beindult folyamatokat nem tudta megállítani. Rövid uralmának egy példátlan botrány vetett véget, amely egyben egy új politikai korszak nyitányának is tekinthető. A király és udvara 1272 nyarán Dalmáciába készült, egy I. Károllyal előkészített találkozóra, de június 24-én Bihácson a szlavón bán, Gutkeled nembeli Joachim elrabolta és Kapronca várába vitte Lászlót. A megrendült és a botrányba belerokkant István hadat küldött Kapronca vára ellen, visszatért Magyarországra, és 1272. augusztus 6-án meghalt. Halálát a kortársak is korszakosnak tekintették, annak az időpontnak – egy 1285-ben kelt oklevél szerint – ami után „robbantak ki országunkban a zavarok”.
 
Kun László és gyilkosai. Miniatúra a Képes krónikából Antal – 1894)










Erzsébet királyné V. István halála után elébe sietett a
Lászlót Szlavóniából Székesfehérvárra hozó Joachimnak, és együtt készítették elő a koronázási ceremóniát augusztus. IV. Béla volt pártja, amelyet V. István háttérbe szorított elsősorban Aba nembeli Finta és rokonai Monoszló nembeli Egyed és Gergely megpróbálták megakadályozni a koronázást, valószínűleg a huszonéves Béla macsói herceget szerették volna inkább a trónon látni és nem a tízéves Lászlót. Előbb elfogták Lászlót, majd a királyné szállására támadtak. A királyné hívei azonban Pok nembeli Miklós vezetésével elhárították a támadást. A lázadók közül Egyed és Gergely II. Ottokár cseh király udvarába menekült – átjátszva Pozsony várát a cseh király kezére – ahol már tartózkodtak még V. István elől elmenekült IV. Béla-párti magyar bárók, köztük a legnagyobb, Kőszegi Nagy Henrik. Egyedet Ottokár szívélyesen fogadta, s számos birtokkal megajándékozta. Ezen Nagy Henrik úgy megsértődött, hogy otthagyta Ottokárt és a magyar udvarba jött felajánlani szolgálatait, ahol szívélyesen fogadták.  Közben megtörtént László koronázása az 1272szeptember 3. előtti napokban, amit Türje nembeli Fülöp esztergomi érsek végzett el. A kortársak III. Lászlónak nevezték, mert a gyermekkorban elhunyt III. Lászlót nem szerepeltették a királynévsorban. A koronázás után az udvar Budára vonult, ahol az ősszel gyakran mulatott a Nyulak szigetén. Egy ilyen alkalommal Kőszegi Nagy Henrik árulással vádolta meg Béla herceget, s a kialakuló szóváltás közben kardot rántott, és úgy összekaszabolta a herceget, hogy utána darabjait testvére, Margit – aki a Nyulak szigeti apácakolostorban élt – és a többi apáca szedték össze. Bélát a kolostorban temették el.
 Fülöp fermói püspök Magyarországra jön. Miniatúra a Képes Krónikából

Rövid, viharos életének utolsó éveiben kun szeretői, Édua, Köpcsecs, és Mandula nyújtottak neki vigasztalást, ekkor már alapvető uralkodói feladatait is egyre kevésbé látta el; csak vonulgatott megmaradt kunjaival, egyre nagyobb terhet jelentve az országnak. Az országban kettős hatalom kezdett kialakulni. A pápában többször felmerült a Magyarországra indítandó keresztes hadjárat gondolata is. A belpolitikai helyzetet súlyosbította, hogy 1285 elején ismét tatár hadak támadtak az országra. A Telebuga és Nögej kán vezette tatár hadak Pestig hatoltak, és az ország keleti részében végeztek nagy pusztítást. Felmerült – és még ma is van olyan nézet –, hogy a tatárokat László hívta volna be. Erre nincsen semmilyen bizonyíték, arra azonban van, hogy 1287 végén a királyhoz hű Baksa György a lengyel–magyar határvidéken újabb tatár beütést hiúsított meg.
IV. László egyéni tragédiájának betetőzése, hogy végül a kunok kezétől veszett el.1290. július 10-én Körösszeg váránál kun előkelők – Árbóc, Törtel és Kemence – embereikkel rárontottak a sátrában alvó Lászlóra, és megölték. A gyilkosság közelebbi oka ismeretlen, és nem alaptalan a gyanú, hogy a közeli várúr, Borsa Kopasz részes volt a gyilkosságban. A király testét a csanádi székesegyház fogadta be. Különösebb részvét nem kísérhette az utolsó, bizonyosan Árpád-házinak tekintett, tragikus sorsú uralkodó halálát.

 I. Rudolf, az első Habsburg a német trónon. IV. László szövetségese és „fogadott apja” (19. századi festmény)
 Kun László ábrázolása Thuróczi János krónikájábanMagyarország a 13. század második felében
IV. László címere

2015. szeptember 2., szerda

Buda visszafoglalása / Folytatáshoz kattints a posztra

Benczúr Gyula: "Budavár visszavétele 1686-ban". A lovon Lotaringiai Károly herceg, az előtérben sebesült karral, karddal a kezében Petneházy Dávid hajdúkapitány. Továbbá Abdurrahmán Abdi Arnaut pasa, Bercsényi Miklós, Pálffy János, Savoyai Jenő, Bottyán János van megjelenítve.
Buda várának és környékének látképe, az 1686. évi ostrom BÁNLAKY JÓZSEF A MAGYAR NEMZET HADTÖRTÉNELME

Európa megkönnyebbüléssel vette tudomásul, hogy Buda visszafoglalása a töröktől 1686szeptember 2-án megtörtént. A régóta várt esemény Buda török kézre kerülése után 145 évvel és négy nappal valósulhatott csak meg. Ezt megelőzően összesen öt alkalommal, legutóbb 1684-ben próbálták visszafoglalni a magyar fővárost. A török hadsereg megpróbálta 1683-ban Bécs városát elfoglalni, emiatt Európának kétsége sem lehetett, hogy az Oszmán Birodalom végső célja az egész kontinens meghódítása. A történelmi veszélyt a pápa érezte talán leginkább, és felismerve az összefogás jelentőségét, létrehozta a Szent Ligát, amely egy többnemzetiségű ostromló keresztény zsoldos sereggé vált. Magyar hadseregről nem lehetett beszélni, nyilvánvaló volt, hogy a magyarság sem visszaszerezni, sem megvédeni nem tudja országának közepét. Buda jól kiépített vár, melyet a török várvédők újabb és újabb erősségekkel falakkal, bástyákkal bővítettek ki, és kijavították a két évvel korábbi sikertelen ostrom omladékait. A védők tudták, hogy stratégiai szempontból Buda a még meg nem hódított Észak-Magyarország kulcsa, és jelentőségét fokozza, hogy Bécshez is viszonylag közel fekszik. Az ostromlottak nagy elszántsággal álltak ellen az ostromlók rohamainak, a török parancsnokok a végsőkig kitartottak.

Károly herceg hadteste
Lovasság parancsnokokGyalogos parancsnokok
  • gróf Ernst Rüdiger von Starhemberg tábornagy
  • helyettese Charles Eugène de Croÿ táborszernagy és tüzérségi tábornok
  • gróf Karl Ludwig de Souches, altábornagy
  • báró Johann Wimmar von Diepenthal vezérőrnagy
  • Ludwig Anton pfalz-neuburgi herceg Német Lovagrend nagymestere
Nyelvterület szerinti parancsnok beosztásEgyéb parancsnokok
  • Frankok: báró Hans Karl Thüngen gyalogsági tábornok
  • Brandenburgiak: Hans Adam von Schöning altábornagy, Kurt Hildebrand von der Marwitz és Hans Albrecht von Barfus tábornokok
  • Svábok: Baden-Durlachi Károly őrgróf altábornagy
  • főhadiszállásbiztos: Seelingencron
  • aknász: Liberti kapitány
  • felszerelés és élelmezés: gróf Rudolf Rabatta zu Dornberg tábornok vezérhadbiztos



Abdurrahmán Abdi Arnaut pasa, a budai vár védője

V. Károly lotaringiai herceg, az ostromló hadsereg fővezére

II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem

Pest elfoglalása (kék nyíl), Buda körbekerítése (kék nyíl), állások kiépítése (kék vonalak), Margit-sziget a sebesültek szigete (kék körbekerítés), török felmentési kísérlet (piros nyíl)

Bottyán János kuruc generális, az esztergomi huszárokat vezette

Batthyány Ádám országbíró Kanizsai végekről érkezett

A várban a győztes fővezér engedélyezte a szabad fosztogatást három napig, olyannyira, hogy a zsoldosok nem törődtek az egyre jobban elharapódzó tűzzel, és Buda összes háza ekkor égett le – ahogy erről a fővezér naplójában megemlékezett. Ebből és még egy zsoldoskatona naplójából kitűnik, hogy a szövetséges külföldi zsoldos közkatonák nagy részét a kincsek képzelete, rablása vonzotta, és kevésbé az, hogy a török veszedelmet elhárítsák. A nagyvezír elmenekült, de a császáriak csak szeptember 6-án indultak üldözésére, és ez már túl nagy előnynek bizonyult az utoléréséhez.
Európában elterjedt a híre, hogy a zsidók együtt védték Budát a törökökkel. Sok európai városban, például Padovában pogromok törtek ki, mintegy bosszúként a zsidók ellen. A padovai zsidó hitközség máig megüli a budai purimot. Az oszmán hódítókkal való fegyveres együttműködésben bűnös 270 zsidót Budáról Nikolsburgba telepítették. A zsidók ezen cselekedete egyáltalán nem véletlenül történt. Tudták ugyanis, hogy az életük a tét, legjobb esetben is üldöztetés várna rájuk a keresztény hódítóktól, hiszen a császáriak ultimátuma az volt, hogy ha nem adják fel a várat, győzelmük esetén nemre, korra tekintet nélkül, senkinek sem kegyelmeznek a várban. A török védők minden használható embert bevetettek a vár védelmében, még a nőket is.
Az ostrom után elhurcolt fogoly zsidót, egy bizonyos Jakabot Bambergben kihallgatták november 25-én. A 12. kérdés az volt: igaz-e, hogy a török védelemnek mindig előre tudomása volt arról, hol fognak támadni a császáriak? Jakab megerősítette, és azt mondta egy bizonyos Schreyer vagy más néven Lauffer mindig azon a helyen dobolt a harctéren, ahol másnap akció volt várható.
Buda bevétele után megkezdődött a török kiűzése Magyarországról. A következő évtizedben váltakozó sikerű Habsburg és oszmán hadjáratok követték egymást. Tizenegy évvel később, 1697. szeptember 11-én a Savoyai Jenő herceg által vezetett szövetséges keresztény hadsereg a zentai csatában döntő győzelmet aratott. Az 1699-ben megkötött karlócai békeszerződés értelmében a Magyar Királyság területének legnagyobb részét az Oszmán Birodalom átengedte a győztes Habsburgoknak.

Ünneplés

A győzelem másnapján Avianói Márk kapucinus szerzetes egy szekéren körbehordozott a várban egy Szűz Mária-szobrot, és a táborban hálaadó szentmisét tartott. A legenda szerint ez a Szűz Mária-szobor el volt falazva, csak a lőportár felrobbanásakor leomló fal mögött vált láthatóvá, ezért „Lőporos Madonna” vagy „Budai Madonna” szobrának nevezték.
Lotaringiai Károly nem engedte, hogy ünnepeljék, ezért éjszaka érkezett vissza otthonába, Innsbruckba. Halála (1690) után azonban fia, I. Lipót lotaringiai herceg óriás falikárpitokon apjának fiktív budai diadalmenetét szövette ki. Az egyik ilyen kárpit Buda várában volt kiállítva, de onnan a második világháború után eltűnt. Bajor Miksa ellenben fényes diadalmenetben vonult be Münchenbe, és úgy rendelkezett, hogy haditetteit monumentális alkotásokkal illusztrálják.
Buda visszafoglalásának hírét nagy ünnepségekkel fogadta Európa. Piacterein a „Buda eliberata” harsogást lehetett hallani. Rómába szeptember 9-én érkezett meg Turi gróf a jó hírrel. A pápa elrendelte, hogy másnap délben, az Angyalvár delet jelző ágyúlövése után minden római templom harangja egy órán keresztül szóljon. Tűzijátékkal ünnepeltek este, és imádkoztak az ostromban elesettek lelki üdvéért. Egy Matteo Simonelli nevű zenész Missa Buda expurgata címmel hálaadó éneket komponált Buda visszafoglalásáról, amelyet 1687. december 14-én adtak elő először.

Petneházy Dávid ezredes Benczúr Gyula festményén

Bercsényi Miklós a bányavárosi főkapítányságból

Pálffy János (nádor)

Koháry István, aki az elfoglalt Buda parancsnoka lett

A török felszabadító kísérletek térképe. Pirossal jelzett részek a török katonaság akciói, kékkel a szövetségeseké (térkép Bánlaky után, 1928)

Ezt is látnod kell

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...