Csővár vára / Folytatáshoz kattints a posztra

Csővár vára egy középkori eredetű vár romja, Váctól keletre mintegy 20 kilométerre, Csővár község határában.

A vár a jelenleginél jóval kisebb elődje a feltételezések szerint IV. Béla magyar király szorgalmazására épült, szintén csak feltételezések szerint az ott élő tehetős Csői és Nézsai családok által. Építésének időszakára az ott talált ezüstpénzek utalnak. Később Csák Máté csapatai megostromolták és elpusztították, közel száz évvel később épült fel újra. Ekkori birtokosairól semmit nem tudni. 1423-ban Zsigmond király szerette volna, hogy a vár Garai János kezébe jusson, ez azonban Chapy András, a király egyik kegyeltjének ellenvéleménye miatt nem valósult meg.

1444-ben az elszegényedő és birtokaikat vesztő Csői és Nézsai családok összefogva a huszitákkal elfoglalták Giskra vezetésével. A vár a következő évtizedekben rossz hírű rablótanya hírében állt, folyamatos fosztogatásokat tartottak uraik a környező falvakban. 1470-ben Csői Miklós testvérgyilkosság és garázdálkodás miatt elveszítette birtokait. A vár a Nézsaiak kezén maradt, de két várurat, Nézsai Lászlót és Jánost még ugyanabban az évben a Vitéz János féle összeesküvésben való részvétel miatt Mátyás „hűtelennek” nyilvánította. Miután mindketten fiúutód nélkül haltak meg, 1474-ben a birtok és a vár visszakerült a királyi kamara kezébe.

Mátyás elzálogosította Parlagi György számára, majd a zálog visszaváltása után fia, Corvin János birtokába adta, sok mással egyetemben. Mátyás halála után egy ideig a vár Jánosé maradt.

Következő gazdája Ráskay Balázs volt, aki Mátyás udvarában töltött be magas tisztségeket. Mátyás halála után is hű maradt Jánoshoz, a várat csak annak bukása után szerezte. A vár a következő néhány évtizedben élte virágkorát. Nagyarányú átépítések kezdődtek, a vár sasfészek helyett inkább reneszánsz lakókastéllyá kezdett válni.

Buda elfoglalása után ismét felértékelődött hadi szerepe. Ágyúzásnak is ellenálló módon próbálták megerősíteni, felépítették a külsővárat, a lankásabb, ezért veszélyeztetettebb bejárat irányába tüzelő ágyúk számára 20 méteres rondellát építettek. A törökök nógrádi előrenyomulásával a vár egyre inkább reménytelen helyzetbe került, majd 1551-ben egy kisebb csapat elfoglalta. A törökök néhány évtizedig lakták is a várat, majd magára hagyták és valószínűleg felgyújtották.

A törökök kiűzése után a vár a Ráskay-örökösök kezébe került. Házasság útján a Károlyi család lett a gazdája, ők elcserélték a Prónay családdal 1730 körül, akik birtokában maradt 1945-ig.

A romokat az 1730-as években részlegesen lebontották, részben a vár köveiből épült az acsai Prónay-kastély. Noha a vár romos volt, legalább egy kis része egy ideig lakható maradt, erre utal, hogy a manapság is látható gótikus ablakokat már a Prónayak vágatták az egykori várkápolna falába. Az első kutatások is akkoriban zajlottak. A XIX. század elején erdészházat alakítottak ki a várban, de az nem állt fent sokáig. A század közepén a vár már magára hagyott rom volt, melyet kőbányának használtak. 1875-ben Arányi Lajos György rajzokat és leírást készített a romokról.

1954 és 1961 között Jakus Lajos irányításával megerősítették a leomlani készülő tornyot, megtisztították a területet, feltárták a ciszternát. Később a munkálatok abbamaradtak. Részletes régészeti feltárás nem történt.

Sümegi vár / Folytatáshoz kattints a posztra

Sümeg vára a Balaton-felvidék nyugati részén, a környező tájegységből kiemelkedő magányos hegycsúcs tetején található. A vár 10292. számú azonosítóval állami tulajdonú műemlék.

IV. Béla király parancsára a veszprémi püspök erős kővárat emeltetett a sümegi hegyen. A 14. század elején a Dunántúl korlátlan hatalmú oligarchái, a Kőszegi család ragadta magához, uralmukat csak az 1318-as győztes hadjáratában döntötte meg Anjou Károly. 1440 nyarán a Luxemburgi Erzsébet királyné pártján álló nemesek ostrom alá vették az Ulászló király táborához tartozó püspökség sümegi várát, amit azonban sikeresen megvédelmezett az őrség. Rövidesen megépítették a külsővárat, így Sümeg a környék legerősebb kővárává fejlődött. Sümeg jelentőségét csak fokozta, hogy a veszprémi püspök is ide húzódott vissza székhelyéről, amit 1552-ben elfoglaltak a „pogány” hadak. 1553-ban emelték legkorszerűbb védőművét, a több emeletes, vastag falú Kövess-bástyát. 1605 tavaszán a Habsburg-ház zsarnoksága ellen felkelt Bocskai István erdélyi főnemes hajdúserege megszállta a várat, ahol meggyilkolták Újlaky Miklós veszprémi püspököt, majd a fejét legurították a hegyoldalon. Katonai szerepét a II. Rákóczi Ferenc irányította kuruc szabadságharcban is megtartotta, és 1705-től a felkelők fontos bázisának számított, falai között még lőport is gyártottak a harcoló katonaságnak. Hadiszerencséjük hanyatlásával 1709-ben ágyúlövés nélkül feladta a kuruc katonaság, épületeit négy esztendő múltán egy hadgyakorlat ürügyén felgyújtatta a császári parancsnokság.

A gazdátlanná vált védőműveket az időjárás vasfoga a lakossággal karöltve évszázadokon át rombolta, mígnem az 1960-as években megkezdődött régészeti feltárása és megóvása. A Balaton-felvidék legjobban helyreállított középkori kővárában minden nyáron színpompás várjátékokkal idézik fel az egykori vitézek életét.

KISVÁRDAI VÁR / Folytatáshoz kattints a posztra

A vár területén talált őskori leletek alapján azt feltételezik, hogy a helyen őskori földvár lehetett. Várdát és birtokosát, a Várday nemesi családot első ízben egy 1280-as oklevél említi.

Viszonylag későn, a Luxemburgi Zsigmond király által 1400-ban kiadott okiratból értesülünk róla, hogy a nemesi család engedélyt kapott egy vár(castrum) létesítésére. Mivel ez a vidék messze található a hegyektől, építőanyagául az agyagos talaj felhasználásával készített, kiégetett téglát választották, melyből egy hosszúkás, minden oldalán lakóhelyiségekkel övezett erősséget emeltek az egykori mesteremberek. Szerencsés módon fennmaradtak az évtizedekig elhúzódó építkezésről szóló feljegyzések, így tudni, hogy a robotban dolgozó jobbágyok mellett mintegy harminc mesterember s(téglaégető, pallér, kőműves) szorgoskodott a Várday família új rezidenciájának létrehozásában.

A belső lakótömböt egy többszörösen levert facölöpökből álló külsővár is kerítette, melyben a helyőrség, az istállók és a raktárak kerültek elhelyezésre. Az egész nagy területű várat mély vizesárok és mocsaras terep oltalmazta a váratlan lerohanástól.

A viszonylagos békés éveket a 16. században felváltották a törökkel vívott mohácsi vesztes csata utáni belháborúk. A Szapolyai János király ellenében szintén magyar uralkodóvá választott Habsburg Ferdinánd híveinek évtizedekig tartó csatározásai során többször is gazdát cserélt Kisvárda. Birtokosai a várat igyekeztek az ágyúkkal vívott hadviselésekkel szemben ellenállóvá tenni. Jelentős hadi szerepe földrajzi helyzetéből eredt, mivel falai a királyi Magyarország és a török árnyékában függetlenné váló Erdélyi fejedelemség közötti ütközőzónában emelkedtek.

A II. Rákóczi Ferenc vezette kuruc szabadságharc kitörése idején, falai mögé húzódtak a megriadt szabolcsi nemesek. A szabadságharc alatt Rákóczi utánpótlási központja, foglyok őrzőhelye és átvonuló szállás volt. Maga a fejedelem négyszer is megfordult falai között, utolsó seregszemléjét 1711 januárjában itt végezte el.

A békésebb évszázadokban a környékbeli lakosság szekérszámra vitte el értékes téglaanyagát, mígnem 1828-ban a vármegyei hatóságok ezt megtiltották, hogy a „vár fennálló falát, mint betses régiséget meg hagyja a Földes Uraság a mostani állapottyába”. Ez a határozat a magyar műemlékvédelem egyik első dokumentuma. A vár maradványait a 19. században parkkal vették körül, ahol különböző szabadtéri ünnepségeket tartottak. Az első világháború után elhanyagolt állapotba került. 1954-ben a sportpálya építés előkészületei kapcsán a várat feltárták, ennek eredményeképpen 1958-1960 között a maradványokat helyreállították.

Drégely vára / Folytatáshoz kattints a posztra

 Drégely vára egy vár a Börzsöny északi részén, Drégelypalánk és Nagyoroszi községektől egyforma távolságra, a zöldellő hegyek egyik 444 méter magas sziklacsúcsán.

„	Felhőbe hanyatlott a drégeli rom, Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja; Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom, Tetején lobogós hadi kopja.	”
– Arany János: Szondi két apródja (részlet)

A mongol könnyűlovasok elvonulása után, a horvát tengerpartról hazatérő Árpád-házi IV. Béla király parancsára végrehajtott várépítések idején emeltette a környező területeket birtokló Hontpázmány nemzetség.

Első, fennmaradt okleveles említése 1285-ből származik, akkoriban Hont fia – Demeter nemes úr – lakta családjával és szolgaszemélyzetével. A vár birtokosai a 14. század elején kitört anarchikus belháborúban kénytelenek voltak meghódolni a nagyhatalmú Csák Máté oligarcha előtt. 1321 után királyi várnagy parancsolt benne.

1544-ben nevezte ki Várdai Pál esztergomi érsek a vár kapitányává Szondy Györgyöt, aki megpróbálta a katonai szempontból már elavult végvárat megerősíteni. Ali budai pasa 1552 nyarán vonult fel a vár ostromára hatalmas seregével. A helyőrség létszáma ekkor mindösszesen 146 katona volt. A korszak leghíresebb versmondója, Tinódi Lantos Sebestyén Krónikájából ismerjük a háromnapos viadal részleteit.Luxemburgi Zsigmond király 1390-ben az udvari köréhez tartozó Tari László főnemesnek adományozta, a trónra jutása idején vívott pártharcokban tanúsított hűséges szolgálataiért. Később az esztergomi érsek tulajdonába került, aki fényesen berendezett vadászkastéllyá alakíttatta át a középkori erődítményt. Budavárának 1541-es török általi elfoglalása után megnőtt a hadászati jelentősége, az arany- és ezüstbányákkal rendelkező felvidéki németajkú városokat védelmezte. Csekély létszámú helyőrsége sokszor csapott össze a környékbeli falvakat fosztogató „pogány” lovasportyázókkal.

„	Sok foglya őnéki, kettőt ő hívata, Két énökös apródgyát előállatá, Azok előtt ily testamentomot szóla: Az Ali basának két apródgyát ajánlá. Ezen igen kéri basát őnagyságát, Vitésségre taníccsa ő két apróggyát, És eltemettesse Szondi Györgynek tagját, Mert majd itt megláttyák az ő szörnyű halálát.	”
– Tinódi Lantos Sebestyén: Budai Ali basa históriája

Az alsó palánkvár felgyújtása után a védők visszavonultak a sziklán magasodó felsővárba, melynek kaputornyát a törökök tüzérsége hamarosan földig rombolta. A gyalogsági rohamokat visszaverő magyar végváriak még életben maradt katonái, végül a harmadik napon halált megvető bátorsággal kitörtek, és Szondy kapitánnyal az élen mind hősi halált haltak a véres közelharcban, csak a várkapitány két apródja, Libárdy és Sebestyén maradt életben, akiket Szondi már korábban Ali basához küldött, kérve, hogy életükről gondoskodjék. A rommá lőtt Drégely várát a hódítók nem építették újjá, helyette a völgybeli községben emeltettek egy palánkvárat.

Sárvári vár / Folytatáshoz kattints a posztra

 A teljes épségben megmaradt középkori váráról híres Sárvárt a Rába folyó nyugati partjának közelében kereshetjük fel.

A vár első írásos említése 1327-ből maradt fenn, amikor is a vár Károly Róbert királyi birtoka volt, amelyet a Németújvári család elbitorolt, majd Köcski Sándor visszaszerzett a királynak. 1390-ben Luxemburgi Zsigmond király a belső udvari köréhez tartozó Kanizsai János esztergomi érseknek adta. A Kanizsai család hűtlensége miatt több tucat évre a Garai család illetve Ozorai Pipó birtokába került. 1424-től ismét Kanizsai-birtok, majd Kanizsai Orsolya férje,Nádasdy Tamás kapta meg. A Kanizsaiak a 15. század végére zárt udvarú, palotaszárnyakkal és védőművekkel körbevett várrá építették ki.

A következő évtizedekben Sárvár lett a központja a szépen gyarapodó Nádasdy család uradalmainak, ahol Orsolya asszony intézte férje sűrű távolléteiben a gazdasági ügyeket. A török rablóportyák elleni védelmül 1549 és 1562 között fokozatosan kiépítették a sárvári véghelyet, melynek öt olasz bástyás erődítményét széles vizesárok oltalmazta; ma is ezek határozzák meg az építmény formáját. A török hódítók által „erős fekete bégnek” nevezett Nádasdy Ferenc, a 16. század végén vitéz seregvezérként sokszor vitte győzelemre a magyar végváriak hadát, a török hódoltság területére behatolva. Halála után özvegye Báthori Erzsébet is lakott falai között, őt 1610-ben a felvidéki Csejte várkastélyában Thurzó György nádorispán parancsára elfogták, és haláláig várfogságban tartották. A 17. században Sárvár uradalmi központjában hatalmas vagyon halmozódott fel, aminek földesura III. Nádasdy Ferenc volt, aki az országbírói hivatalt viselte. Ő építtette a kastély fő látványosságának tartott dísztermet, aminek mennyezeti freskói 1653-ra készültek el. A főnemes azonban belekeveredett a Habsburg császári ház elleni Wesselényi-féle összeesküvésbe, melynek napvilágra kerülése után a bosszú nem maradt el. Ferenc országbírót társaival együtt lefejezték, óriási birtokait elkobozták. Sárvárt a hozzá tartozó jobbágyfalvakkal együtt gróf Draskovich Miklós vásárolta meg az akkori időkben hatalmas összegnek számító egymillió háromszázezer forintért. A Rákóczi-szabadságharcban rövid ideig uralták a felkelők. A 18. század második felében Szily Ádámé volt; ő festette a díszterem falainak képeit. Ezután az Esterházy főnemesi família szerezte meg. Utóbb a Wittelsbach család birtokolta 1945-ig.

A katonai jelentőségét elvesztő középkori várat későbbi földesurai jelentős mértékben átalakították, a legjelentősebben a 19. század elején a modenai Estei család. Ők feltöltették a külső vizes árkokat, és klasszicista stílusban újíttatták fel az épületeket. Utolsó birtokosai a bajor Wittelsbach-ház királyi hercegei voltak; ők 1945-ig töltötték itt idejük egy részét.

Mivel mindig lakták a vár épületeit, hazai erődítményeink közül szerencsés kivételként teljes épségben fennmaradva várja a régmúlt idők iránt érdeklődőket.

1962-ben régészeti feltárásokat végeztek a várban, majd 1966-ban kezdték el a műemléki helyreállítást.