A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rába. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rába. Összes bejegyzés megjelenítése
2018. november 7., szerda
A RÉGI RÁBA ÉS IKARUS BUSZOK / Folytatás a posztban
2016. július 12., kedd
Traktorok a múltból / Folytatáshoz kattints a posztra
A traktorok már a 19. század elején megjelentek, amikor gőzhajtású eszközökként használták őket. Az első benzinüzemű traktort John Froelich építette meg 1892 ben Iowában.
Az első, belsőégésű motorral működő kerekes traktor megalkotása az amerikai IHC gyár nevéhez fűződik. Az 1907-ben megalkotott járművet 1912-ben követték a lánctalpas traktorok is, de őket már a Holt-Caterpillar gyártotta.
Elsőként a Ford húzott belőle jelentősebb hasznot, a Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorokat 1917-től kezdve sorozatban állították elő futószalagon. (A traktorok alkatrészeinek nagy része a Ford T-modell-ből származott.)
A magyar traktorgyártás 1923-ban indult meg a Hofherr-Schranz Gép gyárában, ezt követően Győrben és Csepelen is beindult az üzemi gyártás. Manapság a Rába gyárt hazai traktorokat (pl. RÁBA-15, RÁBA-Steiger 250).
2015. december 30., szerda
Rába Magyar Vagon- és Gépgyár / Folytatáshoz kattints a posztra
Petróleumszállító tartálykocsi 1897
A kiegyezés után Magyarországon fellendült a vasútépítés. 1880-ig kiépültek a legfontosabb vasútvonalak. Az 1873. évi nagy világválságban a csőd szélére jutott vasúttársaságokat sorban az állam vette át, így 1896-ban a magyarországi vasútvonalak jelentős része már a MÁV kezelésében volt. Az áruforgalom még a közlekedési hálózatnál is gyorsabban fejlődött. Mivel az 1880-as években csupán a Ganz gyár készített vasúti kocsikat, így jogossá vált az igény újabb gyárak létrehozására is. Ekkor Győr volt a Dunántúl legfontosabb kereskedelmi központja. Kiváló helyszín volt nagyobb gyártelepek létrehozására, mivel itt helyezkedett el egy fontos vasúti gócpont, valamint négy folyó is találkozik itt (Rába, Rábca, Mosoni-Duna, Marcal). A Győrött alapítandó vagongyár gondolata olyan időpontban vetődött fel, amikor maga a város is minden eszközzel támogatta az ipar törekvéseit. A külföldi piacon is megnőtt a kereslet a magyar termékek (főként élelmiszerek) iránt. Győr legnagyobb vetélytársa Pest volt a nyugati exportban.
A győri kereskedő tőkések első, nagyobb szabású közös ipari vállalkozása a Győri Szeszgyár és Finomító Rt volt. A világválság után a bécsi Lederer-testvérek segítségével marad fenn a győri szeszgyártás. Őtőlük indul ki jó 10 évvel ezután a vagongyár alapításának terve. Mivel az 1888-ban a győri polgármesteri széket elfoglaló Zechmeister Károlynak szívügye volt a győri iparfejlesztés, így az utolsó akadály is elhárult a gyár megépítése elől.
A győri kereskedő tőkések első, nagyobb szabású közös ipari vállalkozása a Győri Szeszgyár és Finomító Rt volt. A világválság után a bécsi Lederer-testvérek segítségével marad fenn a győri szeszgyártás. Őtőlük indul ki jó 10 évvel ezután a vagongyár alapításának terve. Mivel az 1888-ban a győri polgármesteri széket elfoglaló Zechmeister Károlynak szívügye volt a győri iparfejlesztés, így az utolsó akadály is elhárult a gyár megépítése elől.
Alapítása
1896. március 27-én egy tőkéscsoport beadványt nyújtott be Győr város törvényhatóságához. A beadványban állami kedvezményeket, vámmentességet, illetve előrendeléseket kértek, amiket meg is kaptak. A részvényjegyzési ív szerint a gyár feladata: "Vagonok, gépeknek és gőzkazánoknak gyári készítése, mindennemű villanyos telepeknek és berendezéseknek előállítása(…)". A vállalat alaptőkéje 500 000 Ft volt (ebből 440 000 Ft volt a Lederer-testvéreké).
Az 1896. december 28-án megtartott alakuló közgyűléssel a "Magyar Waggon- és Gépgyár Részvénytársaság" győri cég hivatalosan is megkezdte működését.
Az 1896. december 28-án megtartott alakuló közgyűléssel a "Magyar Waggon- és Gépgyár Részvénytársaság" győri cég hivatalosan is megkezdte működését.
Gyártmányai, műszaki fejlődése és gazdasági eredményei az első világháború előtt
1897 első hónapjai a gyár beindításával teltek. Győr városa 15 hold 720 négyszögöl területet engedett át a gyárnak 7500 Ft jelképes összegért. Megkezdték az ököristállók gyárépületté alakítását, megrendelték a gyár műszaki berendezéseit, majd február 22-én a győri cégbíróságon bejegyezték a vállalatot. A gyár 500 munkására három gőzgép egységen összesen 500 LE jutott. Az építmények értéke 131 472 Ft volt, az átalakításra 48 779 Ft-ot költöttek. Így válhatott a cég nagyon korszerű vagongyárrá.
A gyár alapítását követő időszaknak a fő (majdnem kizárólagos) gyártmánya a vasúti kocsi volt. Eleinte teher-, majd személykocsik készültek naponta 8-10, ami kiemelkedőnek számított 1200 munkással 1898-ban. Az első gyártmány egy 15 tonnás, 2 tengelyű tartálykocsi volt a Galíciai-Kárpát Petroleum Rt. számára.
1898-ban sorban kapták a megrendelést teherkocsik (borszállító, faszénszállító, bútorszállító, baromfiszállító, gyümölcsszállító), valamint személykocsik (kalauzkocsi) készítésére. Így a gyár az év végére elérte az 1660. vasúti kocsi gyártását.
1899-ben a kieső belföldi megrendelések miatt az export felé tekintett a gyár. Sikerült néhány olasz, német, illetve tengerentúli megrendelést szerezni. Mivel egyre több külföldi város rendel városi villamoskocsikat (Amszterdam, Antwerpen), így szükségessé vált egy "villamos accumulátor gyártási osztály" létrehozása.
1900-ban a vállalatot meghívták a párizsi világkiállításra több vagongyárral egyetemben, ahol a gyár 4 vagont mutatott be. Közben beszerezték az akkumulátorgyártáshoz szükséges berendezéseket, nyersanyagokat.
Az 1901-es év nagy kiugrás volt világviszonylatban. A megrendelők közt szerepelt immáron a Kelet-indiai Vasutak, a Costa Rica-i Vasutak, a Dél-Afrikai Brit Gyarmatok, valamint a Londoni Földalatti Vasút. A sikerek a versenyképes áraknak, jó minőségű gyártmányoknak, és a betartott szállítási határidőknek voltak köszönhetőek. Az akkumulátorgyártó részleget önálló vállalattá alakították át.
Már 1902-ben foglalkozott a cég közúti gépjárműgyártás gondolatával, erre utal a két megrendelés is, azonban a tényleges gyártás csak 1903-ban kezdődött meg. A vagongyárban megkezdődött katonai szállítóeszköz-gyártás – nagy titokban – a Bécsi Tüzérségi Szertár részére. Nagy dilemma előtt állt a cég a gyártási profil kiválasztásánál, mert olyan járművet kellett választani aminek jövője is van. Mivel a régi motorgyárak még mindig főként a helyhez kötött motorok gyártásával foglalkoznak, a Vagongyár vezetősége megvásárolta a Stoltz rendszerű gázmotor szabadalmát. Az gépkocsigyártás még gyerekcipőben járt, a legnagyobb hajtóerő a sport volt. Azonban akadtak érdeklődők haszongépjárművekre, mint például a katonaság és a posta. Magyarországon Csonka János és Bánki Donát végzett úttörő munkát a motoros járművek gyártása terén. A Vagongyár felvette a kapcsolatot Csonka Jánossal, és beszállt a háromkerekű motoros járművek pályázati gyártásába.
1903-ban, amikor megvették a gőzkazán gyártási jogát, nem csupán gőzüzemű vasúti kocsik, hanem gőzautók gyártására is gondoltak. Azonban a gőzautó ötletét hamar elvetették, így egy másik terv lépett elő, a benzinmotoros haszonjárműé. Az autógyártás beindításával egyenletesebbé vált a gyár bevétele, mert azt raktárra is lehetett gyártani. A Győrött készült első automobil próbaútját 1904. február 25-én tartották meg. Franciaországgal ellentétben, Németországhoz hasonlóan a cég célja volt a haszongépjárművek a személyszállító járművekéhez hasonló ütemű gyártása. 1905. március 16-ára el is készült az első mezőgazdasági, igazából katonai célokra szánt kísérleti vontató, ami csak azért lett kísérleti, mert 40 lóerős benzinmotorja nem bizonyult elég erősnek. A gőzüzemű Stoltz motort inkább vasúti motorkocsikba építették be, szép sikerrel.1904-re már a vasutakon megjelentek a Ganz-gyártmányú gőzmotorkocsik mellett a Stoltz motorkocsik is. Egészen 1909-ig gyártják ezeket a járműveket, mígnem elfogynak a megrendelések.
Az 1904-es év az autógyár részlege szempontjából volt jelentős. Az autóiparban a négykerék meghajtás kidolgozása és megvalósítása elsőként a gyár nevéhez fűződött, egy mechanikus négykerék meghajtású közúti vontató járművel. A négykerék meghajtás fontos szerepet játszott az erőátvitelben, mivel ekkor még a vasabroncs miatt az úttal való érintkezés nem volt megfelelő.
1905-ben Csonka János közreműködésével postaautó alvázakat gyártottak az üzemben. Az autók többi része Budapesten készült. A kocsik több százezer kilométer megtétele után, még három évtized múlva is használatban voltak. Még ebben az évben Spitz személyautó alvázakat rendelt, amely kocsikkal később autóversenyt is nyert. Mivel az autógyártás mégse annyira váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így a gyár vezetői kapcsolatot próbáltak kiépíteni a hadsereggel. Jó kapcsolatot építettek ki az osztrák Daimler céggel, minek következtében licencet vásárolnak tőlük teher-, és bérkocsikra.
A Gustave Eiffel tervei alapján 1906-ban elkészült kovácsüzem kora legmodernebbjei közé számított.
Az 1910-es állami ipartámogatás szerint taxi csak magyar kocsi lehet. Így a Vagongyár elkészíti a 3 ülőhelyes bérautóját. Ebből az időszakból való még egy könnyű szállítókocsi is. A kapcsolat a Daimler céggel mégsem bizonyul gyümölcsözőnek, így a felek 1911-ben közös megegyezéssel felbontják azt. Megindul a termelés az acélöntődében, melyet 1914-ben Martin-kemence vált fel.
1913-ban megvásárolják a cseh Praha autók licencét, melynek alapján megkezdődött a RÁBA "V" típusú teherautók és a RÁBA Grand személyautók gyártása.
Műszaki megoldások a vasúti kocsik gyártásánál
A 20. század első évtizedében a gyár korszerűsíti gépparkját, és egy új vagonszerelő csarnokot építenek. Egyre nagyobb teret hódítanak a fémek: 1905-ben már vas merevítéssel látják el a vagonokat. Az exportmegrendelések különleges elvárásai miatt a gyárnak a technológia terén legkorszerűbbet kell nyújtania. A belföldi megrendelők főleg gőzfűtést és olajvilágítást írnak elő, míg a külföldiek villamos világítást kívánnak. Az 1906-os milánói kiállításra igényes berendezésű vasúti kocsikkal nevez be a cég, ahol a kényelemért mindenből áldoztak egy keveset. A Nemzetközi Hálókocsi Társaság étkezőkocsi megrendelése volt az egyik legmegtisztelőbb feladat. A nagy elvárású, magas követelményű próbarendelés sikeres megoldása további 14 étkezőkocsi rendelését eredményezte a Wagons-Lits részéről.
A Vagongyár készítette azonban a temesvári, a kassai, a nagyváradi, a szegedi városi villamosvasút, és a budapesti HÉV kocsijait is. 1905-ös feladatok közé tartozik a londoni Földalatti Vasút 30 motorkocsi, 36 motorkocsi-forgóváz és 66 pótkocsi, 180 pótkocsi-forgóvázas; és Dél-Afrika 20 teherkocsis rendelése.
1936-ban megjelennek a RÁBA Super 2,5 tonnás, majd a a RÁBA Speciál 3,5 tonnás tehergépkocsik és teherautók, amelyek az AFI kooperáció segítéségével készülnek. Ezek a gépkocsik 5 fokozatú sebességváltóval és első ízben hegesztett acél alvázzal készültek. Ebből a sikeres konstrukcióból 1951-ig 2500 darab készült.
Repülőgép műhelyt szerveztek, egyelőre csak az autógyár gépparkjának jobb kihasználása céljából. A technológia alumíniumöntődével és színesfém gyártással bővül. A repülőgép sárkány gyártásához mélyhúzást használtak.
1937 A német MAN gyártól licencet vásárol a RÁBA dízelmotor gyártására. A Super kocsikat 65 lóerős, a Speciálokat 80 LE-s motorokkal látják el, 100 LE-s motort a RÁBA-MAN D5 teherautóba és az 1940-től gyártott 50 személyes Trambuszba építettek be.
1938-ban megkezdték a repülőgépmotor-műhely építését. A motorok vizsgálatára próbaterem épül fékpadokkal. Darányi Kálmán márciusi beszédében meghirdette a nevezetes győri programot, mely honvédelmi felkészülésre 1 milliárd pengős elsősorban hadiipari fejlesztést finanszírozott.
1939 A győri program alapján Winkler Dezső irányításával elkészül a Botond katonai terepjáró gépkocsi a korábban már sikeres RÁBA-AFI család továbbfejlesztése alapján. A gyártásba további öt magyar vállalat kapcsolódik be, 1939. július 1-jén leszállítják az első 150 darabot, melyet 1940. június 30-ig további 1252 követ.
Az acélművet kiegészítik páncéllemezek gyártására alkalmas hőkezelő berendezésekkel, lecserélik a régi hidraulikus préseket. A közvetlen haditermelést szolgáló beruházások mellett fejlesztik a vagongyártást is, új műhelyek épülnek az autóüzem részére és ezeket korszerű gépekkel szerelik fel.
Elkészítik a RÁBA-MAN 100 lóerős hathengeres motorral hajtott RÁBA 41 M típusú tüzérségi vontató, melynek tervezésénél felhasználták már a Botond tapasztalatait is.
1940. Megkezdik az önálló repülőgépgyártást is, miután felépül a szerelőcsarnok és az alkatrészraktár is. Az első ilyen konstrukció, a Levente iskolarepülőgép prototípusa. Ebben az évben még 27 darab WM–21 Sólyom kétfedelű közelfelderítő és bombázó repülőgépet, valamint 29 Focke-Wulf Fw-58 Weihe katonai kiképző repülőgépet gyártanak le.
1940-1942 A gyár felépíti a medvei Duna-hidat.
1942-ben megkezdik a Messerschmidt repülőgépek gyártását: A Bf 109 egymotoros vadászgépet és a Me 210 kétmotoros vadászbombázót. Az első itt gyártott Bf 109-es próbarepülését Zsolt Gyula berepülőpilóta végzi el 1943 tavaszán.
1944-ben a gyárat több súlyos bombatámadás érte. A gyár egyes üzemeit és a dolgozókat kitelepítették a környező községekbe.
A háború pusztításai
A háborús konjunktúra idején megvalósított kapacitásbővítés nagyobb része a bombatámadások miatt megsemmisült. A német megszállás után 18 nagyobb és 8 kisebb bombatámadás érte a várost. Az első és egyben legpusztítóbb az 1944. április 13-i volt, ami mindössze 20 percig tartott, de ezalatt 385 db 227 kg-os, 500 db 45,5 kg-os, 2000 db 20 kg-os bombát, valamint 30-40 ezer db 3 kg-os gyújtóbombát dobtak le az amerikai Liberatorok. Az áldozatok száma meghaladta az 1000 főt. Súlyos károk érték a Vagongyárat, a repülőteret, a Szeszgyárat, a Gázgyárat, a Cardo Bútorgyárat, a MÁVAG-ot az OVIRT-et, a vasútállomást és a síneket. A város 16 hídjából 15-öt felrobbantottak, a szénhiány miatt kiirtották a város parkjaiból a fákat, megszűnt a víz, a gáz- és villanyáram szolgáltatás. Győrt a korabeli szerzők – joggal – romvárosként aposztrofálták.
A Rábca-híd áthelyezése
A Győr belterületén a Dunába torkolló Rábca folyó medrét a várost fenyegető árvízveszélyre való tekintettel a városon kívülre helyezték. A megszüntetendő Rábca-meder feletti híd így szükségtelenné vált, így azt az új torkolat közelébe kellett áthelyezni. Az 1908. augusztus 20-án végrehajtott műveletet a Vagongyár hídosztálya úgy oldotta meg, hogy az 50 m hosszú 100 t súlyú hidat egy darabban felemelték és két uszályra helyezték. Az uszályok felvontatták a hidat a Mosoni-Dunán és ráhelyezték az új hídfőre, az eredeti helytől mintegy 2 km-re.
Az első világháború évei
1914-ben legyártják a RÁBA-Alpha személyautót, mely az első volt a gyár hasonló termékei között. 1915-ben Praha rendszerű mezőgazdasági erőgépeket kezdenek gyártani, melyekkel cséplőgépet, darálókat, őrlőmalmokat is lehetett hajtani. Ezeket a gépeket exportálták is.
A gyár a Grand személyautók katonai változatait is gyártja. 1918-ra a gyár korszerű nagyüzemi gépgyár vas- és acélöntődével, anyagvizsgáló laboratóriummal, karbantartó és szerszámkészítő műhellyel.
Gazdasági fellendülés a húszas évek második felében
1922-ben Szilágyi Vilmos tervei szerint különleges páncélozott, majd polgári kivitelű gépkocsi készült. A jármű haladási iránya irányváltó segítségével megfordítható volt, mindkét oldalon kormányozható volt és mindkét irányban négy sebességfokozatban működtethették.
1923-ban az osztrák magyar túrán egy RÁBA gépkocsi második helyezett lett. A posta megrendelésére "P" típusú 1,5 tonnás tehergépkocsit kezdtek gyártani, melynek módosított változatát tűzoltóautóként is használták.
1925-ben újabb licenc szerződést kötöttek a Praha gyárral. Ennek alapján készültek az "L" jelű háromtonnás teherautók és autóbuszok.
1926-tól 1929-ig gyártották a posta számára a "Pe" típusú elektromos hajtású autókat kooperációban a Ganz gyárral, mely a motorokat és a Tudor gyárral, mely az akkumulátorokat szállította.
1927-ben licencet vásárolt a gyár a Krupp-művektől négy- és hathengeres motorral hajtott 3 és 5 tonnás tehergépkocsik gyártására.
1928-ban az elavult konstrukciójú kisteherautók helyett korszerű az Austro-Fiat tervezte "AF" gépkocsik gyártási jogát vásárolták meg, amelyeket 1934-ig gyártottak.
Ilyen volt a Rába Botond katonai jármű / Folytatáshoz kattints a posztra
A 38 M. Botond a Magyar Királyi Honvédség 1,5 tonna teherbírású személy- és teherszállító járműve, melyet a győri Magyar Waggon és Gépgyár Rt. (MWG) fejlesztett ki a Rába AFi tehergépjármű alapjain, de 6×4 hajtásképlettel. A honvédség 1938-ban állított hadrendbe és alkalmazta a második világháború idején. Továbbfejlesztett változata a 38/42 M. Botond B volt.
Történet
A hazai tehergépkocsi gyártás fő bázisa a győri Magyar Wagon és Gépgyár Rt. volt, amely többféle haszongépjárművet gyártott.
Így készült el az 1936M Rába AFi közepes tehergépkocsi 4×2-es hajtással. Ez a jármű egyaránt jól teljesített a civil, és a katonai használatban is. Számos korszerű megoldása miatt jó alapnak tűnt a Botondhoz is.
Így készült el az 1936M Rába AFi közepes tehergépkocsi 4×2-es hajtással. Ez a jármű egyaránt jól teljesített a civil, és a katonai használatban is. Számos korszerű megoldása miatt jó alapnak tűnt a Botondhoz is.
1937-ben Winkler Dezső okl. gépészmérnök kezdte meg a tervezését a Honvédelmi Minisztérium elvárásainak megfelelő terepjáró tehergépkocsinak.
A 6×4-es hajtásképletű, 1,5 tonnás járművet gyalogsági csapatszállító gépkocsinak szánták, de később más feladatokat is ellátott. A 3 tengelyes kocsi első kerekei a takarékosság miatt nem kapott hajtást, de a terepjáró képességet a pótkerék mankó kerékként való alkalmazásával, illetve a lökhárítóra szerelt görgőkkel próbálták növelni. A tesztek ól sikerültek, és 1402 db megrendelésével a Honvédelmi Minisztérium 38M jellel rendszeresítette a gépkocsit. Az egyszerűség miatt ponyvatetős nyitott fülkés autó 13 főt szállíthatott, úton 2000, terepen 1000 kg-ot vontathatott. A felszerelt csörlő az önmentésnél, és más elakadt járműveknél is igen hasznos volt. Összességében a teherautó terepjáró képessége messze felülmúlta az akkori társaiét. A gyártás 6 üzemből álló munkaközösség kezdte meg. A gyárak 1938-40 között leszállították az első szériát, ami még jobb kormányos volt. 1941-ben még 41 db Botond A alváz készült, amikre többnyire speciális felépítmények kerültek.
Az első bevetés a Jugoszlávia elleni 1941-es áprilisi hadműveletekben történt, majd július, és november között a Szovjetúnióban szerepelt. Igen jól bevált. Az őszi sárban bizonyított. Ahol minden más jármű elakadt, ott a ló, és a Botond elment. A magyar, és a német alakulatok is igen jó véleménnyel voltak róla. A csapatszállításon kívül számos más feladatot is ellátott. gyenge minőségű benzinnel is üzemelt, és a korában 30 l/100 km-es fogyasztásával gazdaságosnak volt mondható. Az utazó sebessége 50 km/h, a maximális sebessége 60 km/h volt.
A 38/42M Botond B
A csapatok jó véleménye, és a nemesacél anyagok hiánya miatt a gyár áttervezte a Botond A típust a 38/42M Botond B kivitelre. A fő változás az erősebb motor, és a bal kormányos kialakítás volt, de a tapasztalatok alapján több apróbb módosítást is végrehajtottak. A gyártás 1943 április 13-áig zavartalan volt, – bár a megrendelt mennyiséget a harckocsigyártás előtérbe kerülése miatt nem tudták legyártani – ám az amerikai bombázás miatt a súlyosan megsérült üzem termelése megszakadt. A további bombázások után a gyártást nem lehetett újra indítani. A géppark egy részét budapesti, ill. mosonmagyaróvári csarnokokban állították fel, és folytatták a gyártást. A járműveket a háború végéig használták, majd a megmaradt példányokat (kb 100 db) kijavították, és 1949-ig rendszerben is tartották, az akkori Magyar Honvédség keretében.
Nincs terep, ami akadály lenne
S bár a Botond tovább fejlesztett változata, az erősebb Botond C már a háború alatt elkészült, a háború után felélesztett fejlesztések már nem értek célba, mert minisztériumi parancsra a fejlesztést leállították, és inkább a Steyer licenc 350-es Csepel kapott zöld utat, de ez már egy másik történet…
A legendás típusból egyetlen példány maradt meg, amely felújított állapotban a Rába gyár múzeumában látható.
Főbb méret- és teljesítményadatok:
Fotók : Baranyai László
Forrás : Botond Veterán Katonai Jármű Egyesület/Wikipédia
2015. augusztus 7., péntek
Sárvári vár / Folytatáshoz kattints a posztra
A vár első írásos említése 1327-ből maradt fenn, amikor is a vár Károly Róbert királyi birtoka volt, amelyet a Németújvári család elbitorolt, majd Köcski Sándor visszaszerzett a királynak. 1390-ben Luxemburgi Zsigmond király a belső udvari köréhez tartozó Kanizsai János esztergomi érseknek adta. A Kanizsai család hűtlensége miatt több tucat évre a Garai család illetve Ozorai Pipó birtokába került. 1424-től ismét Kanizsai-birtok, majd Kanizsai Orsolya férje,Nádasdy Tamás kapta meg. A Kanizsaiak a 15. század végére zárt udvarú, palotaszárnyakkal és védőművekkel körbevett várrá építették ki.
A következő évtizedekben Sárvár lett a központja a szépen gyarapodó Nádasdy család uradalmainak, ahol Orsolya asszony intézte férje sűrű távolléteiben a gazdasági ügyeket. A török rablóportyák elleni védelmül 1549 és 1562 között fokozatosan kiépítették a sárvári véghelyet, melynek öt olasz bástyás erődítményét széles vizesárok oltalmazta; ma is ezek határozzák meg az építmény formáját. A török hódítók által „erős fekete bégnek” nevezett Nádasdy Ferenc, a 16. század végén vitéz seregvezérként sokszor vitte győzelemre a magyar végváriak hadát, a török hódoltság területére behatolva. Halála után özvegye Báthori Erzsébet is lakott falai között, őt 1610-ben a felvidéki Csejte várkastélyában Thurzó György nádorispán parancsára elfogták, és haláláig várfogságban tartották. A 17. században Sárvár uradalmi központjában hatalmas vagyon halmozódott fel, aminek földesura III. Nádasdy Ferenc volt, aki az országbírói hivatalt viselte. Ő építtette a kastély fő látványosságának tartott dísztermet, aminek mennyezeti freskói 1653-ra készültek el. A főnemes azonban belekeveredett a Habsburg császári ház elleni Wesselényi-féle összeesküvésbe, melynek napvilágra kerülése után a bosszú nem maradt el. Ferenc országbírót társaival együtt lefejezték, óriási birtokait elkobozták. Sárvárt a hozzá tartozó jobbágyfalvakkal együtt gróf Draskovich Miklós vásárolta meg az akkori időkben hatalmas összegnek számító egymillió háromszázezer forintért. A Rákóczi-szabadságharcban rövid ideig uralták a felkelők. A 18. század második felében Szily Ádámé volt; ő festette a díszterem falainak képeit. Ezután az Esterházy főnemesi família szerezte meg. Utóbb a Wittelsbach család birtokolta 1945-ig.
A katonai jelentőségét elvesztő középkori várat későbbi földesurai jelentős mértékben átalakították, a legjelentősebben a 19. század elején a modenai Estei család. Ők feltöltették a külső vizes árkokat, és klasszicista stílusban újíttatták fel az épületeket. Utolsó birtokosai a bajor Wittelsbach-ház királyi hercegei voltak; ők 1945-ig töltötték itt idejük egy részét.
Mivel mindig lakták a vár épületeit, hazai erődítményeink közül szerencsés kivételként teljes épségben fennmaradva várja a régmúlt idők iránt érdeklődőket.
1962-ben régészeti feltárásokat végeztek a várban, majd 1966-ban kezdték el a műemléki helyreállítást.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Ezt is látnod kell
