2018. november 30., péntek
Messerschmitt Kabinenroller Sopronban - 1955 / Folytatás a posztban
2018. november 26., hétfő
Az Országos Mentőszolgálat életéből / Folytatás a posztban
2018. november 24., szombat
A 8 legdrágább veterán autó /Folytatás a posztban
Ahogy telnek-múlnak az évek, a régi nagynevű sportautók értéke napról-napra nő. Bizonyos járművek értéke jobban drágul az aranynál.
Felmerül a kérdés, hogy van-e lélektani határ? Meddig hajlandóak kifizetni a megszállott gyűjtők a veteránok vételárát? Meddig nőhet az ára egy legendás autónak? Az alábbi 8 példa alapján, a határ a csillagos ég.
1. Ferrari 250 GT SWB California Spider
A 250 California Spidert 1960-ban mutatták be a Genfi Motorshow-n. Az autó tengelytávja rövidebb lett, feszesebb és mozgékonyabb futóművel. A háromliteres, 276 lóerős V12 mellé már tárcsafék is dukált. A 2935GT alvázszámú példány élete a Párizsi Autószalonon kezdődött, 1961-ben, majd hat nappal később vevőre is talált. Gérard Blain francia színész vásárolta meg a ritka Ferrarit. 1964-ben Alain Delon vásárolta tőle meg és Kaliforniába szállíttatta. Az európai kasztnira így amerikai lámpák és irányjelzők lettek szerelve, ami az autó történetével együtt még inkább növeli értékét. Az első évtizedben az autó 5 tulajnál fordult meg és egy Ferrarihoz képest rengeteget futott. 1971-ben a hatodik tulaj 44 éven át vigyázott rá. Végül 2015-ben 18,500,000 dollárért adta tovább a gyári állapotában fennmaradt, érintetlen Californiát.
2. Alfa Romeo 8C 2900B Lungo Spider
Az Alfa Romeo manapság a Ferrari és Maserati árnyékában kullog, de remélhetőleg a márka ismét magára talál. Réges-régen azonban az Alfa a motorsport egyik legnagyobb úttörője volt, autóik előremutatóak és egyedülállóak voltak. A második világháború előtt a 8C az autógyártás akkori csúcsát jelentette. A 220 lóerős, sornyolcas, duplakompresszoros, duplavezérműtengelyes motorja egy könnyű felépítésű, acélmerevítéses alumínium kasztniba került. A futómű hasonlóan fejlett, a kerekek egymástól függetlenek. A 412041-es példány története nem egyszerű, 1949-ben Brazíliában tűnt fel először, amikor egy amatőr versenyző beimportálta az országba. Két versenyen jelent meg, mindkettőt megnyerte. Az autót utána szétszedték, a darabjait eladták, majd 1994-ben 40 év után 3 esztendőn át tartó felújításon egyesítették a darabjait. A hányatott sorsú alfát 2016-ban 19,800,000 dollárért adták el egy aukción.
3. Jaguar D-Type
A Jaguar D-Typeja igazi Le Mans veterán, sorozatban 3 éven keresztül tudott diadalmaskodni. A C-Type közeli rokona, az XK sorhatos motor is közös, de maga az autó mégis teljesen egyedülálló fejlesztés. Az utasfülke alumíniumból készült, héjszerkezetű, elliptikus formája merevséget biztosít. A bódé felépítésének fő inspirációja a repülőgépgyártás, a Jaguar a korhoz képest rengeteg energiát ölt az aerodinamika tökéletesítésébe. Az XKD 501-es alvázszámú 3.4 literes korai Jaguar D-Type 2016-ban 21,780,000 dollárért cserélt gazdát. Ez volt az első példány, ami kifejezetten a 24 órás versenyre készült. Számos egyéb futam és apróbb balesetek után a hírnevet az 1956-os 24 órás Le Manson nyerte el. Egy roppant izgalmas, balesetekkel és műszaki hibákkal teli csatározás után az XKD lépte át elsőnek a célvonalat. 1957-ben nyugdíjazták, azóta az egyetlen ép Le Mans győztes D-Type.
4. Mercedes-Benz W196R
Az 1954 és 55-ös szezonokban a W196-ot nagy reményekkel indították útjára a viszonylag új Forma 1-ben. Meg akarták alapozni a német csapatok domináns szerepét, 4 év olasz uralom után. A nyitófutamon a két W196 első és második helyen ért célba, később pedig a lehetséges 12 futamból 9-et megnyertek. A 2.5 literes soros 8 hengeres motor technológiáját a Messerschmitt Bf 109E mérnökeitől kölcsönözték, a közvetlen befecskendezés remek döntésnek bizonyult, a többi karburátoros motorral szemben. 257 lóerőt sikerült kihozni 10000-es fordulaton a fejlett üzemanyag rendszerrel. A 1960100006/54-es alvázszámú a legsikeresebb fennmaradt W196R, és az egyetlen amely nem egy múzeumban kötött ki. Jelenlegi tulaja 25,244,909 dollárért vásárolhatta meg.
5. Ferrari 275 GTB/4 N.A.R.T. Spider
Az alapból értékes Ferrari 275-ből, Luigi Cinetti számára gyártottak 10 darabot, nyitható tetővel. Luigi egy olasz sikeres versenypilóta volt, aki a második világháború idején Amerikába emigrált. Eredetileg 25 darabot terveztek, de a gyenge eladások miatt mindössze 10 készült el. A" N.A.R.T" rövidítés az Cinetti észak-amerikai versenycsapatát jelöli. A 10709-es alvázszámú példány eredetileg mélykék színben látta meg a napvilágot, de gazdája pirosra festette. Normál esetben egy utólagos fényezés árzuhanással jár, de a ritka autó árán ez aligha látszik. 1 tulaj és 45 év után a Smith család 2013-ban 27.5 millió dollárért adta el 275 GTB Ferrariját egy aukción.
6. 1956 Ferrari 290 MM
A Ferrari 290 bosszúra született, évek után 1955-ben a Mercedes- Benz elhódította a WSC címét a Ferraritól, Enzo ezt akarta visszanyerni. A Mille Miglia ismét egy V12-es szívet kapott, az előző évek négy és hathengeres motorjai után. A választás egy 4.5 literes, 320 lóerős erőforrásra esett. A versenyautó remekül teljesített és az áhított bajnoki címet is elnyerte. A 0626-os alvázszámú 290MM 1964-es utolsó versenye után magánkézbe került. Szinte hihetetlen módon teljesen törésmentes, ami egy versenyautónál csodaszámba megy. A több, mint 28 milliós Ferrari Goodwoodon és kisebb historic versenyeken gyakran megfordul, így nyugdíjas évei nem is lehetnének szebbek.
7. 1957 Ferrari 335 S Spider Scaglietti
A 335 négydarabos szériája fekete folt a Motorsport történetében. Az 1957-es Mille Miglián az egyik 335S gumijai már bőven csereérettek voltak, de a pilóta, Alfonso de Portago kényszeresen győzni akart, ezért halogatta a kerékcserét. Ez a hiba végzetesnek bizonyult, egy elfáradt gumi defektje miatt 9 ember, köztük 5 gyermek halt meg.
A 0674-es alvázszámú Ferrari 315 S Scagliettiként látta meg a napvilágot, majd 1 3.8 literes V12 motorját 4.1-re bővítették, így lett 335 S. Ezután az autó a 24 órás Le Manson körrekordot döntött, majd több versenyen is bizonyított. A balesetek ellenére a Ferrari ennek az autónak köszönhetően nyerte el a legjobb gyártónak szánt címet az évben. A 335 végül magánkézbe került és nyugovóra tért. 2016-ban 35,711,359 dollárért cserélt gazdát.
A 0674-es alvázszámú Ferrari 315 S Scagliettiként látta meg a napvilágot, majd 1 3.8 literes V12 motorját 4.1-re bővítették, így lett 335 S. Ezután az autó a 24 órás Le Manson körrekordot döntött, majd több versenyen is bizonyított. A balesetek ellenére a Ferrari ennek az autónak köszönhetően nyerte el a legjobb gyártónak szánt címet az évben. A 335 végül magánkézbe került és nyugovóra tért. 2016-ban 35,711,359 dollárért cserélt gazdát.
8. Ferrari 250 GTO Berlinetta
A GTO homolgizációs céllal született, 1962 és 64 között 39 példány hagyta el a gyárat. Enzo maga válogatta meg, hogy ki vásárolhat a legújabb közönségkedvencből. A GT kategóriás versenyautó bevált technológiát használt, minimális újítással, mégis annyira jól rakták össze, hogy kevés valódi ellenfele volt a pályán. A dupla weber karburátoros 300 lóerős V12 az autóval együtt vált ikonná. A 3851GT sorszámú példány pályafutása csúnyán indult. A második versenyén Henri Oreillier ex síelő és háborús veterán életét vesztette. A komoly sérüléseket szenvedő járművet a Ferrarinál megjavították, és egy olasz magánszemélynek adták el, aki 1963-ban 14 versenyből 12-t megnyert. A hírnevet szerzett versenyautót ismét eladták. A nehéz sorsú GTO-val az új tulaj 1964-ben felborult, úgyhogy rövid időn belül másodszor javították a Ferrari gyárban. A következő évben az autó ismét gazdát cserélt, majd 49 év pihenés után 2014-ben egy aukción 38 115 000 dollárért a világ legdrágábban eladott autójává vált.
2018. november 17., szombat
Attilát vért ivó, kegyetlen és barbár uralkodónak tartották, pedig inkább értelmiségi volt
Isten ostora méltatlanul lett hírhedt kegyetlenségéről: kortársai művelt és kulturált hun királynak ismerték.
A kannibál testvérgyilkos parázna…
Kölcsey Himnuszával belénk égtek az alábbi sorok: „Őseinket felhozád / Kárpát szent bércére, / Általad nyert szép hazát / Bendegúznak vére.” Bendegúz fia, Attila, a 410 körül született legendás hun király annyira megosztó személyiség volt, hogy szinte minden forrás teljesen eltérően nyilatkozik róla és a tetteiről.
Ami bizonyos, hogy a harcos hun hadvezér a kora V. században az uralma alá hajtotta gyakorlatilag egész Európát és Ázsiát, egészen a Kaszpi-tengerig.
A nyugati krónikák azonban vért ivó, kegyetlen és barbár uralkodónak írták le, aki ráadásul parázna is, hiszen pogányként sok felesége volt. Olyan rémhistória is kering – nem hitelt érdemlő forrásokban – róla, miszerint egyik feleségét arra kérte, hogy szolgálja fel neki két saját, mézben párolt gyermekét.
A kannibalizmuson túl testvérgyilkossággal is vádolták, amely eggyel hihetőbb történet az előzőnél: Bendegúz elsőszülött fia Buda volt, de állítólag öccse, Attila a saját kezével ölte meg, hogy egyeduralmat szerezzen. Ami azonban tény, hogy
kíméletlenül hatékony hadvezérnek bizonyult, például itáliai hadjárata során az Aquila nevű, mindaddig bevehetetlen várost megrohanta és porig rombolta.
Az Attilával kapcsolatos sztereotípiák valószínűleg annak köszönhetőek, hogy a sztyeppék vezetői később sem finomkodó stílusukról voltak ismertek, elég csak Dzsingisz Kánra és Timur Lenkre gondolnunk.
…és az éles eszű diplomata egy személyben
Attila gyerekkorában római szellemiségben nevelkedett, miután Honorius császár udvarába került fejedelmi túszként, a Nyugatrómai Birodalom és a hunok között létrejött békeszerződés zálogaként. Ez a vadembernek kikiáltott férfi egyébként latinul és ógörögül folyékonyan beszélt és írt, valamint ismerte az összes udvari szokást és diplomáciai fortélyt. Kíváncsi és nyitott embernek ismerték kortársai, és később is bőven akadtak, akik méltatták őt.
Attiláról szóló tudásunk fő forrása Priszkosz (Priscus) rétor, aki az udvarában élve jegyezte fel a vele kapcsolatos eseményeket. Tőle tudjuk, hogy a király másnak ugyan ezüsttálcán kínálta az étkeket és ezüstserlegekben az italokat, míg ő maga mértékletesen fatálcáról evett és fakupából ivott.
Valamint „ruházata is egyszerű volt, csupán a tisztaságát igényelte”. Kézai Simon a XIII. századi Magyarok Krónikájában azt írta, hogy „vakmerőségben magamérséklő, csatákban ravasz és ügyelő, testéhez illő erejű, akaratjában nagylelkű, fegyvere csinos, sátra s öltözete tiszta, és szerfölött buja is vala.” Éric Deschodt francia író a róla szóló 2012-es könyvében pedig így összegzi Attilát:
„kíméletlen és kegyetlen is tudott lenni, de kíméletlenségben és kegyetlenségben a római császárok magasan felülmúlták, anélkül, hogy megközelítették volna bravúros tetteit és zsenialitását.
Tudjuk, hogy sok embert megöletett, de senkit sem üldözött a hite miatt, minden vallást tiszteletben tartott.”
Megkegyelmezett Rómának egy égi jel miatt
A legnagyobb hírnevet a hun király azzal szerezte meg magának, hogy sikeres – és természetesen véres – hadjáratot vezetett 451-ben Galliában és 452-ben Itáliában. Uralkodása alatt zömében békés viszonyra törekedett a Nyugatrómai Birodalommal, de a történelem mégsem erről emlékezik meg leginkább. Történt ugyanis, hogy hosszú viaskodások árán bevonult csapatával Rómába, hogy elfoglalja az akkori európai szívcsakrát, lemondásra kényszerítve az utolsó császárt is.
Ugyanakkor a szívós harcos élete legellentmondásosabb döntését hozta meg a támadások végeztével: megkegyelmezett Rómának, a legenda szerint Isten parancsára. A leírások szerint, amikor Attila serege Róma falaihoz érkezett, elébe járult I. Leó pápa, akinek a feje fölött meglátta a hadvezér a Boldogságos Szűzanyát, kérlelve őt, hogy kímélje meg a várost.
Az égi jelre fogékony hun király erre megkegyelmezett, amelyet sokan gyengeségnek és őrültségnek tartottak, mások pedig úgy értékelték, hogy ezzel a gesztussal lerakta Európa alapkövét.
A költő Zrínyi Miklós epigrammája érzékletesen mutatja be Attila kettős – félig pogány, félig keresztény – arcát: „Isten haragjának én szelleti voltam, Mikor ez világot fegyverrel nyargaltam, Vércataractákat karddal árosztotam, És mint egy villámás, földet megfutottam. / Én vagyok magyarnak legelső királyja, Utolsó világrészrül én kihozója! Én lehetek tehát magyarnak példája, Hirét s birodalmát hogy nyujtsa szablyája.”
A rejtélyes halál
Nem sokáig ünnepelhette Attila a sikerélményeit, ugyanis 453-ban már el is hunyt. A halál okáról három legenda is él, de egyik sem igazán méltó egy ekkora harcoshoz: az első opció, miszerint a nászéjszakáján eleredt az orra vére és megfulladt részegen, a második verzió szerint az alkohol okozta májzsugor ellensúlyozására létrejövő nyelőcső visszérbetegség okozott nála belső vérzést, a harmadik fáma pedig arról szól, hogy harmadik felesége, Ildikó ölte meg a fülébe cseppentett méreggel.
Az utolsó feltevés eléggé hihető annak fényében, hogy hogyan köttetett ez a frigy. Attila megölte egy véres harcban a burgund királyt, de előtte kimentett a csatatérről egy szépséges, bátran harcoló lányt, aki történetesen a lemészárolt uralkodó leszármazottja volt.
Valószínűleg Ildikó szimpátiája némileg csökkent megmentője és kérője iránt, miután megtudta, hogy későbbi kérője meggyilkolta az édesapját.
A teljes igazság Attila személyével kapcsolatban sosem fog kiderülni, hiszen már csak a krónikák lapjai regélnek róla, és akkoriban is eredményesen működött a negatív kampány intézménye. Annyi bizonyos, hogy nem elég csupán barbár rémként gondolnunk rá, hiszen egy keménykezű, de megfontolt és bölcs hadvezért is tisztelhetünk a magyarok ősében.
2018. november 15., csütörtök
Áprilisi tréfa? - Nevetséges cigaretták
Már a második világháború előtt jelentek meg bizonyos nevezetes alkalmakra, vagy cégek számára készített egyedi cigaretták. Ilyen módon lett saját szívnivalója a Magyar Nemzeti Banknak, az Országos Kaszinónak, a Szeged-Csongrádi Takarékpénztárnak, vagy a Nemzeti Színháznak. Ez idáig rendben is volt, hiszen arra méltó, valóban híres és elismert cégek reklámozták magukat saját elnevezésű cigarettákkal.
Aztán jött a háború, aztán az ötvenes évek és minden megváltozott. Tekinthetnénk úgy is, hogy a későbbi kor tovább ápolta a régen megkezdett szép hagyományt, de a valóság az, hogy egy kicsit átestek a ló túlfelére és már boldog, boldogtalan gyártatott saját füstölni valót.
Az ötvenes években még csak országos események kaptak saját cigarettát, így a mezőgazdasági vásárok, ünnepi napok.
A hatvanas években folytatódott a vásári hagyomány: évente rendszeresen készült cigaretta az Országos Mezőgazdasági Kiállításra, a Budapesti Nemzetközi Vásárra, és elindult egy közel harminc évig tartó folyamat, a Szegedi Szabadtéri Játékokra kiadott cigaretták megjelenésével. Ekkor már cégek is csináltattak cigarettát, de még tényleg csak az arra legérdemesebb, legkiemelkedőbb vállalataink, a Ganz-Mávag, az Állami Biztosító, a Csemege Vállalat, a Csepel Művek…
Viszont már ekkor feltűntek kicsit különc, furcsa szívnivalók: a Hajódaru, a Tempó Családsegítő Szolgálat, vagy a mókás Ablaktisztítás elnevezésű márka, mely utóbbit a Takarító Szövetkezet készíttette. De ez még csak a kezdet volt.
A hetvenes években kezdett igazán eldurvulni a helyzet. A dohánygyárak – legfőképp az egri – ontották a vállalati cigarettákat. Érdekes módon rengeteg fajta maradt fenn ezekből, elég sok példányban, annak ellenére, hogy csak bizonyos helyeken, vagy csak bizonyos ideig voltak kaphatók, mi több, legtöbbjük egyáltalán nem került kereskedelmi forgalomba. A gyűjtemény hatalmas részét teszik ki ezek, de ez koránt sem a teljes kínálat. Bizonyára az egykori cégek dolgozói emlékként megtartották és évtizedeken át féltve őrizték korábbi munkahelyük saját márkáinak egy-egy példányát.
E különcök 99%-ának tervezője Pók Pál grafikus volt, aki az Egri Dohánygyárnak dolgozott az ötvenes évektől. Harminchét éves pályája során több mint 650 féle cigarettadobozt tervezett, az ő rajzasztaláról került le a közismert Románc, Filtol, Fecske csomagolása is. Az alkalmi, vállalati csomagok grafikáit is szinte kivétel nélkül ő készítette.
Megindult egy trend, ami nagyjából húsz éven át csak fokozódott, és furábbnál furább gyárak, szolgáltatások nevei jelentek meg a cigarettadobozokon, ezek közül emelném ki a legnevetségesebbeket, vagy amiknek a doboza, grafikája nem valami méltó egy cigarettához.
Nézzük először a mezőgazdaság témakörét:
1970-ből származik a mesekönyvbe illő, éppen telefonáló kis csirkével ellátott doboz, melyet a 100 éves Magyar Baromfiipar évfordulójára készítettek, és később szinte ugyanezzel a rajzzal jelent meg a Baromfifeldolgozó Vállalatok Trösztjének készített cigaretta is. A magyar baromfinak szánt takarmányhoz a Rozmaring és a Hazafias Népfront MgTSz csíráztatta ki a Vetőmagforgalmazó Vállalat magoncait, mialatt a nagy múltú cég Vetőmag cigarettával ünnepelte 100 éves fennállását. Azt talán mondani sem kell, hogy a palánták gyorsabb fejlődését a Péti Nitrogénművekben előállított pétisó szolgálta.
A gazdák kis keresetét megforgató intézmény, az Agrobank tréfásnak szánt, de szánalmasnak sikerült szlogent jelentetett meg cigarettáján. A dobozról megtudhatjuk, méghozzá angolul, hogy: „a dohányzás káros, az Agrobank hasznos”. Mennyi áttöprengett éjszaka kellett ennek a kitalálásához…
Akit eltántorított ez a kis rém-rím, az betehette kis nyugdíját a méltán világhírű Nagybaracskai Takarékszövetkezetbe is.
A mezőgazdaság mellett nem volt elhanyagolható hazánk nehézipara sem:
A vas- és acél országa természetesen nem maradhatott Lenin Kohászati Művekelnevezésű cigaretta nélkül, és persze a csodálatos Magyar Gördülőcsapágy Művek is érdemelt egy kis sajátságos cigarettafüstöt. A kohászat által megtermelt vegyes iparcikkek a Vasvill Depó üzleteiben találtak vevőikre. De hogy a cigarettadobozon mit keres egy ajándékcsomag, azt nem tudni. Szépen mutathatott a karácsonyfa alatt 3 méter zártszelvény... :)
Az iparnak szüksége volt bányászatra is, melyhez az Ipari RobbanóanyaggyárPeremartoni Üzeme szállította a TNT-t. :) A robbantgatások utáni porfelhőt pedig a Szellőzőművek szerkezetei szellőztették ki.
Az ipari termelés során szem előtt kellett tartani a legfontosabbat, hogy mindenképpen Előzzük meg a baleseteket! – mert a család, az otthon mindenkit hazavár! Ezt a felhívást is cigarettadoboz hirdette a 60-as évek elején.
A lakosság otthonos közérzetéhez legnagyobb mértékben a Dunamenti Hőerőmű Vállalat járult hozzá, cigarettájának dobozán Megawatt felirattal és egy nagyfeszültségre figyelmeztető hatalmas piros nyíllal. Szintén hazánk energiaellátásáról gondolkodott a szovjet baráti szálakat is ápoló Gagarin Hőerőmű Vállalat.
Az ipar és a mezőgazdaság által megtermelt javakat megvásárolhattuk egyetlen metropoliszunkban, a mezőkovácsházán található Mozaik Áruházban, esetleg a Komfort szakboltjaiban.
A hazavitt élelmiszereket, - hogy el ne romoljanak, - azonnal be kellett tenni a jászberényi központú Lehel Hűtőgépgyár szerkezeteibe, melyek sokáig frissen tartották azokat.
Ha a pakolászás során valamit elpotyogtattunk a konyhában, ezen a problémán rögvest segítettek a Hajdúsági Iparművek gyártmányai. A cég cigarettáján is egy cuki porszívógép látható, tudat alatt mindig buzdítva egy kis házimunkára.
A napi munkaidő elteltével, otthonunkba fáradtan megtérve lerugdostuk a Tisza Cipőgyár által készített lábbelinket, és ha a Május 1 vagy a Vörös Október Ruhagyárban (a legújabb divat szerint tervezett) ruhánkon foltot vettünk volna észre, a problémát azonnal orvosolhattuk a Növényolajipari és Mosószergyártó Országos Vállalat Flóra vagy Biopon termékével. De ugyanígy alkalmasak voltak folttisztításra a Tiszai Vegyi Kombinátáltal előállított mosószerek is. Ezen üzemek dolgozóit sohasem érhette érdeksérelem, hiszen teljes vállszélességgel kiállt mellettük a Magyar Vegyipari Dolgozók Szakszervezete.
Cigarettadoboz szólított fel mindenkit, hogy napi munkája jutalmául Fogyassza a Közép-magyarországi pincegazdaság borait! De melyiket? Miután a doboz alternatívákat nem kínált, elpártoltunk mellőle, és inkább a nagyobb kínálatot nyújtó Magyar Állami Pincegazdaság Domoszlói Muskotályát, Egri Bikavérét, vagy Medoc-ját szürcsölgettük. Egye fene, még a gyerekek is belenyalhattak a Törökverő likőrborba, hiszen az olyan jó volt, hogy még cigarettát is elneveztek róla. (Ezek a csomagok általában a Csemege-üzletekben kapható ajándékkosarakba kerültek). A gyomorpanaszokkal küzdő nagymama pedig kapott egy kupica gyógynövénytartalmú Hubertus likőrt.
Gyermekeinket mindenképp figyelmeztetni kellett, hogy csak mértékkel fogyasszák a Budapesti Likőripari Vállalat Coca-Cola termékét, mert a Szénsavtermelő Vállalat annyi buborékot rakott bele, ami már károsítja a fogzománcot, másrészt sokkal finomabb, és ráadásul a hazai gazdaságot erősíti, ha a nyugat fertője helyett inkább egy kis Márka üdítőt isznak. Aki rendesen megette a vacsoráját, az kaphatott pár falatot a SzerencsiCsokoládégyár valamelyik édességéből is.
Vacsora után, nagyobbik gyermekünkkel a jövőről beszélgetve felmerül, hogy ne is Ifjúmunkás legyen belőle, inkább tanuljon tovább, és akkor lehet közalkalmazott, mert azokat legalább védi a szakszervezet.
Ha a kisebbik gyerek ezalatt belázasodott, a Medicor Orvosi Műszergyár által készített hőmérővel azonnal felmérhettük állapotának súlyosságát, és ha kellett, beadtuk neki a Medimpex által forgalmazott gyógyszerek valamelyikét. Fontos volt, hogy hamar meggyógyuljon, hiszen már izgatottan vártuk a másnapot, ugyanis a hétvégére tartalmas kikapcsolódást terveztünk: az egész család meg fogja tekinteni a Vadászati Világkiállítást.
Azzal a nyugodt tudattal hajtottuk álomra fejünket, hogy tudtuk: a Magyar Néphadsereg mindent megtesz a Népért és annak védelméért!
Ezzel a kis mesével talán érzékeltethető, hogy mindennapjainkban, életünk minden területén jelen voltak azok a cégek, melyek olyan fontosnak tartották, hogy termékeiket, szolgáltatásaikat a lehető legtöbb módon népszerűsítsék, hogy még vállalati- és reklám cigarettákat is készítettek maguknak.
Végigtekintve ezen a – koránt sem teljes - listán, sokszor kis mosoly jelenhet meg arcunkon, mert néha elég groteszk, hogy milyen elnevezéseket, milyen grafikákat voltak képesek használni. Mai szemmel ez nem hogy nem népszerűsítő, de inkább romboló hatású kellett volna, hogy legyen. De úgy látszik, mégsem…
Mindenesetre az akkori kor szinte összes vállalata megtalálható cigarettadobozokon is, gyűjtők nagy örömére. Ez egy olyan speciális terület, ami más országokban szinte teljesen ismeretlen, vagy legalábbis minimális. Romániában, Csehszlovákiában, Lengyelországban ugyan bukkant fel anno egy-két alkalmi vagy céges füstölni való, de igen elenyésző mértékben.
Ez a kis összefoglaló betekintést enged az alkalmi cigaretták sokszínű világába, és rádöbbent, hogy az a néhány ismert márka, amire sokan emlékeznek a múlt trafikjaiból, az szinte semmi a Magyar Dohányipar történetében.
Bányásznapi cigaretták / Folytatás a posztban
Az ünnepnapok eleinte vallási kötődésűek voltak, csak később kezdtek nevezetes események évfordulóiról is szervezetten megemlékezni. Néha szerencsére olyan emberek is a figyelem középpontjába kerültek, akik a mindennapokban csak teszik a dolgukat, jelenlétük szinte fel sem tűnik, vagy természetesnek vesszük, hogy vannak.
Ilyen kiemelt hétköznapi hősök lettek az idők folyamán többek között a nők vagy az anyák. Munkájuk típusa szerint ma már megünnepeljük a köztisztviselőket vagy a pedagógusokat is. Voltak és még mindig vannak olyan munkakörök, amik még ma sem élveznek kellő figyelmet, akkor sem, ha művelőjük az egészségét, vagy akár az életét kockáztatja nap, mint nap.
A bányászokat – nehéz és veszélyes munkájuk miatt – mindig is tisztelet és megbecsülés övezte, ennek kifejezésére jöttek létre az első szervezett bányásznapok. Hogy mikor kezdődött ez a hagyomány, arról pontos írásos emlék nem áll rendelkezésre, de mindenképpen sokkal korábban, mint azt elsőre gondolnánk.
A föld alatt végzett munka nagyon alapos tervezést, előkészítést igényel, a munkások részéről pedig hatalmas óvatosságot és körültekintést. Minden elővigyázatosság ellenére folyamatosan előfordultak kisebb-nagyobb szerencsétlenségek, robbanások, beomlások. Nem véletlenül alakult ki a közismert bányász-köszönés: 1893 óta nem „Jó napot”, hanem „Jó szerencsét” kívánnak egymásnak a bányászok az országban, sőt nagyjából ugyanígy vagy hasonlóan köszönnek nem csak Európában, de szerte a világon. Ez a szófordulat megjelent a hivatalos levelezésben is, de a tárnák bejáratai fölötti öles betűk is ekképp bátorították a mélybe tartó vájárokat. Aki pedig végleg a föld alá költözött, annak végső búcsúként „Utolsó jó szerencsét” kívántak.
Jókívánság ide-oda, a sok veszély mellett a munkásoknak még mindig számolniuk kellett a Bányaszellem tevékenységével. Ő a régi bányászok babonás képzelete által alkotott lény, aki vagy szerencséhez segíti a bányászt vagy különféle akadályokat gördít elé. Általában hosszú szakállú, sokszor piros sapkás, törpeszerű lény, aki néha állatalakban, esetleg óriás képében jelenik meg. A róla szóló mondák szerint az emberekhez való viszonya általában pozitív: segíti a bányászokat, figyelmezteti őket a veszélyre. Csak a bánya szabályai ellen vétőket, az igazságtalan felügyelőket bünteti lámpájuk eloltásával, kövek hajigálásával, a bányajáratok beomlasztásával. Elpusztult bányákról szóló mondák szerint azokat a haragvó Bányaszellem omlasztotta össze. (Másik elnevezése - a Bányarém - ismeretes manapság is, bár nem pirossapkás kis manókra, hanem csúf öregasszonyokra használjuk.)
Hasonlóan nagy múltú a bányászok közismert jelvénye, melynek két eleme a keresztbe tett nyeles ék és kalapács. Ez a szimbólum megjelenik a bányászfalvak és városok címereiben, a bányászati létesítményeken, de még az egyenruhák gombjain is, és - fejtetőre fordítva - a gyász jeleként sírokon, és bezárt bányák bejáratai fölött is.
A bányászok istentől kértek segítséget, és a hirtelen halállal fenyegető, veszélyes munkát végzők védőszentjét, Szent Borbálát választották oltalmazójukul. A Borbála-kultusz az első írásos emlékek szerint 1350 körül Németalföldről, Kuttenbergből eredt és innen vették át Európa-szerte. Magyarországon először Selmecbányán jelent meg a Borbála-tisztelet, mely innen terjedt el a Felvidéken, elsősorban a bányavárosokban, majd a 14. és 15. században az ország egész területén általánossá vált.
Hazánkban a XIX. században vett nagyobb fordulatot a bányászat, ami az ipari fejlődés egyik alapja volt, egyre több szénre, az építkezésekhez pedig sok kőre volt szükség. Ekkoriban fejlődött ki a mélyművelésű bányászat, és ekkorra már Európa-szerte hagyománnyá vált a bányásznap is, ami minden évben Borbála napját, december 4-ét követő első vasárnapon került megrendezésre.
Magyarországon bányavidékenként eltérő időpontokban ünnepeltek, néhány helyen a Borbála-naphoz igazodva, míg máshol, például Tatabányán az augusztus 20-i búcsúval kötötték egybe a bányásznapot is. A Borbála-nap megünneplése a II. világháború után megszakadt hazánkban.
A Rákosi-rendszer vezetőinek csak a termelési eredmény számított, nem törődtek a munkások túlhajszoltságával, a biztonsági előírások minimális betartásával sem. Szinte törvényszerű volt, hogy ez a nemtörődömség tragédiához fog vezetni, ami hamar be is következett. 1950. december 30-án 113 tatabányai, vértesszőlősi, héregi bányász szállt le dolgozni a tatabányai XII-es aknába. A munkakörülmények, melyben dolgozniuk kellett, koránt sem nevezhetőek ideálisnak, és főleg nem biztonságosnak. Aznap sújtólégrobbanás következtében nyolcvanegy bányász vesztette életét, és harminckét sérültet hoztak a felszínre a bányamentők. A berobbanó metán és szénpor elképesztő pusztítást végzett. A lökéshullám a fővágatban kiszakította a bányatérségeket egymástól elválasztó légelzáró ajtókat, a 165 méteres függő-, illetve az 550 méter hosszú lejtősaknából nagy mennyiségű gáz csapódott ki a szabadba, majd az égés keltette szívóhatás az egész bányatérségben felemésztette az oxigént.
A tragédiát követően a hazugságokra épülő kommunista rendszer a valódi felelősök megkeresése helyett koncepciós pereket indított a feltételezett szabotázs kivizsgálására. A perekben később súlyos ítéleteket szabtak ki a bíróságok, melyek az igazság elfedését voltak hivatottak szolgálni.
A tragédia és a hozzá vezető körülmények miatti általános elégedetlenség késztette az akkori politikát a bányászok helyzetének javítására, nagyobb erkölcsi és anyagi elismerésére. Ennek egyik eszköze volt a Bányásznap törvénybe iktatása. 1951-től országosan, egységesen szeptember első vasárnapjára szervezik az ünnepséget. Az időpontot szándékosan választották, az 1919. szeptember 6-án eldördült tatabányai csendőrsortűz évfordulójához kötötték, annak áldozatairól is megemlékezve. (Tatabányán mintegy 200-250 főnyi bányamunkás dorongokkal és tégladarabokkal felfegyverkezve a bányaigazgatóság elé vonult, és a kijáratokat elállva követelte a csendőrség által letartóztatott kommunisták kiadását. A helyszínen megjelenő csendőr felszólítására nem oszlottak szét, hanem a járőrrel szembeszálltak. Erre a csendőr tüzet nyitott, amelynek következtében 4 munkás azonnal meghalt, 2 könnyebben, 26 nehezebben megsebesült.)
Az ötvenes évektől megkezdődött erőltetett iparosítási hullám egyik kiváló „célpontja” lett a bányászat, mint a nehézipar egyik alapja, és az eltökélt munkásember vágyainak netovábbja. Mindannyiunknak ismerősek a még ma is bőségesen fellelhető duzzadó izomzatú, szikár alakú, szögletes arcélű bányász-szobrok, csákánnyal vállukon, kalapáccsal kezükben. Az ilyen embertípust állították követendő példának. Gőzerővel fejlesztették a kiszemelt bányavárosokat: Komlót, Oroszlányt, Salgótarjánt, Tatabányát, Várpalotát, stb. Gombamód szaporodtak a bányamunkásoknak otthont adó sorházak és lakótelepek, melyek a mai napig meghatározzák a városképet. Sok épületen megfigyelhető a bányászok emblémája, emlékeztetve a házak eredeti lakóinak foglalkozására. A szocializmus megbecsült munkásainak természetesen járt az elismerés, az éves megfeszített munka után egy napig ünnepelhették magukat a megrendezett bányásznapokon.
Hogy egy-egy ilyen rendezvény miről is szólt, azt megtudhatjuk például a Nógrádi Népújság 1957. augusztus 28-i számából:
„Salgótarjánban lesz megrendezve a bányásznap központi ünnepsége. A nagygyűlés előadója Biszku Béla belügyminiszter lesz. Ide jönnek majd a szénmedence bányászai. Az ünnepségen fogják átadni kiváló munkát végzett bányászainknak a kormánykitüntetést, a bányásznapi verseny győzteseinek a megérdemelt jutalmakat. A kereskedelem is a széncsaták hőseit köszönti. Több mint 20 millió forint kereten felüli áru érkezik a bányásznapra. Gondoskodtak a hiánycikkek pótlásáról és így mosógép, építőanyag, varrógép, bútorok várják majd a vásárlókat. Az idei bányásznapon ismét kapható lesz a Bányász cigaretta. Ezenkívül bő választék lesz ételből-italból is a bányászoknak.”
Ahogy a cikk is írja, az étel-ital mellett kielégítették a munkásember másik nagy szükségletét is: a dohányipar a jeles eseményre Bányász elnevezésű cigarettát gyártott. Hogy először mikor jelent meg ilyen szívni való, arról nincsen pontos információ. Sajnos a korabeli napilapokban nem esett szó ezekről, annak ellenére, hogy újságjaink akkoriban még rendszeresen beszámoltak arról, ha a dohányipar valamilyen újdonsággal állt elő. Ami biztos, hogy az első újkori Bányásznapot 1951-ben tartották, és innentől évente megrendezésre került. Az is bizonyos, hogy 1956-ban már jelent meg Bányász cigaretta, és onnantól kezdve évről évre folytatódott ez a hagyomány. Az ötvenes évekből származnak a 25 szálat tartalmazó, 3 Ft-ért árusított csomagok, melyeken az évszám nincs feltűntetve, így megjelenésük sorrendje is bizonytalan. Az ország legnagyobb és legmodernebb dohánygyára, a lágymányosi készítette az ünnepi csomagokat, alkalmanként 1-20 millió szálas tételben.
A Bányásznap megünneplésének módja az évek során formálódott, több helyen színvonalas kulturális műsor, nívós népművészeti vásár ad méltó keretet az ünnepnek.
Az 1958-as, VIII. Bányásznap salgótarjáni helyszíne ismét bővelkedett minden földi jóban: „a bányai strandfürdő területén hatalmas pavilont épít a Vendéglátó Vállalat, ahol étel-ital lesz bőven. Emellett borkóstoló, több sörkimérés lesz a vásár területén. Nemcsak sátrak, pavilonok lesznek, hanem lesz bennük áru is bőven. Kétmillió forint értékű bútor, több száz mosógép, televízió, hűtőszekrények, 195 000 forint értékű üvegáru, 650 000 forint értékű szőnyegáru, 400 000 forint értékben karóra és még emellett különböző textiláruk, szövetek, függönyök stb. A kereskedelem igen sok kedves ajándékot készített a bányásznapra. Így például árusítják majd a benzinlámpába lévő kölnis üveget, szénbe épített ébresztőórát, bányászkéseket. Ezúttal is megjelenik a bányász cigaretta, elődeitől lényegesen jobb minőségben, kétféle csomagolásban árusítják majd, különösen szép, ízléses fémdobozban. De lesz több ezer bányász gyufa is, sőt kínai fényképalbum és dohányzókészlet bányász díszítésekkel. Ezúttal rendezik meg első alkalommal a konzerv bemutatót, amely hisszük, nagy sikert arat majd. Áruban, választékban tehát nem lesz hiány, s reméljük, vásárlókban sem.”
A normál, papírcsomagos Bányász ebben az évben is 3 Ft volt, míg ugyanez a fent említett különösen szép fémdobozban már 6,50 Ft. Ennyi pénzért, bónuszként a doboz fedelének belső oldala által kínált lehetőségeket fifikásan kihasználták, és a vájárok számára életmentő óvintézkedéseket sorakoztattak fel rajta: Villamosberendezést feszültség alatt ne szerelj! – Villamosgépek védőföldelését a munka megkezdése előtt vizsgáld meg! – Ne kösd át a biztosítót! – Az óvórendszabályokat pontosan és lelkiismeretesen tartsd be!
1960-ban, a 10. rendezvényre megújult az ünnepi cigaretta: 25 helyett már csak 20 darabos csomagokat készített a lágymányosi gyár, összesen 10 millió szálat; és a név Bányász helyett Bányász-nap lett. Az ár a kiszerelés csökkenése mellett megmaradt a korábbi 3 Ft. A következő évben a csomagoláson csak a bányásznap sorszáma változott 11-re, és az ár csökkent 2,80 Ft-ra. Érdekesség, hogy a csomag hátulján a „10 éves Komló – a szocialista bányaváros” felirat szerepel, ugyanis ebből az alkalomból szintén készült 3 forintos ünnepi cigaretta a komlói dolgozók részére.
1962-től 3,20 Ft-ra drágult az ünnepi füstölgés, és annak ellenére, hogy akkor már gyártottak filteres cigarettát Magyarországon, ezek továbbra is füstszűrő nélküliek maradtak, „így óvva” az egész nap szénport beszívó bányászok egészségét…
1963-ból származik az utolsó ismert Bányász cigaretta, és bár a megemlékezést továbbra is évről évre megrendezték, az ünneplőknek valószínűleg már be kellett érniük Munkással.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Ezt is látnod kell
