Gúnynevekben is erős volt a középkori magyarság

A királyok, nemesek és urak nevéhez az emberek már az ókor óta előszeretettel kapcsolt különböző jelzőket, vagy ragadványneveket. Így lett Hunyadi Mátyás Igazságos, IX. Alfonz leóni király Nyálas (ha ideges volt, folyt a nyála), I. Lipót pedig Teveszájú (köszönhetően a jellegzetes alsó ajkainak).

A szokás legerősebb példáit azonban nem a modern kornak, hanem a középkori, illetve kora újkori magyarságnak köszönhetjük. Nézzünk is erre néhány példát, mellettük egykori lakhelyükkel, illetve az ismert említés évével!

Méretes fenék:

• Hétseggű László (Ladislao Hethsegew, Pályi, 1415)

Impotencia:

• Lágyfaszúnak nevezett László (Ladislaus dictus lagfazou, ?, 1370-es évek)

A rendszeres – persze távolról sem napi – tisztálkodás hiánya:

• Mocskos Fülöp (Philippum Moczkos, Nyék, 1425)
• Mosdatlan András dési ispán (?, Dés, 1370-es évek)

A táskákat felmetsző, visszaeső tolvaj, akinek büntetésként levágták a fülét:

• Szatyorvágónak nevezett Pál, másik nevén Fületlen Pál (Paulum dictum Zagyurwagou alio nomine filetlenpal, ?, 1364)

Az újító, aki pottyantós vécét használt:

• Polconszarónak mondott György (Georgius Polczonzaro dictus, ?, 1429)

Településnevek terén sem maradtunk ám le: így bukkant fel a nagykanizsai váruradalom 1493-ban készült birtokösszeírásában a kedves nevű Anyadwaloga, ma azonban be kell érnünk Pornóapátival, a Szerencshez közeli Ondótanyával, Beleddel, a történelmi Magyarország területén fekvő Vércsoroggal és Dögmezővel, illetve a Veszprém megyei Apácatornával.