2015. augusztus 6., csütörtök

Galambóc (Golubac) vára / Folytatáshoz kattints a posztra



Galambóc (szerbül: Голубац/GolubacnémetülTaubenbergtörökül: Gögerdsinlik) falu és község Szerbiában.
Újmoldovával átellenben, közvetlenül a Duna jobb partján, a Vaskapu-szorosnál fekszik. Galambóc községhez 24 falu tartozik.
Galambóc vára helyén egykor Columbaria római erőd állott. A várat a rácok (későbbi szerbek) építették, 1334-ben Károly Róbert hódította meg hadjárata során. 1387-ben Lázár szerb fejedelem ostromolta. A török először 1391-ben foglalta el, de ekkor még Perényi Péter visszafoglalta. A szerb várat 1427-ben szerződéssel szerezte meg Zsigmond király, de annak szerb kapitánya a töröknek adta át 12 000 aranyért. 1428-ban Zsigmond ostrom alá vette, de a szultán serege felszabadította, és a király is alig menekült meg. 1458-ban Mátyás serege ostromolta, de a belharcok miatt kénytelen volt az ostromot félbeszakítani. 1481-ben Kinizsi Pál foglalta el, de nemsokára megint török kézre került. 1688-ban Nándorfehérvár eleste után török őrsége feladta. Festői romjai a Duna partján állnak Galambóc mellett.


1 megjegyzés:

  1. Gyönyörű a vár, még romos állapotában. Elképzelni lehet csak milyen erőd lehetett közvetlenül a Duna mellett. Aki nem hiszi el, menjen nézze meg!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...