Szenzációs magyar régészeti leletekre bukkantak a Kaukázus-előterében!

Szenzációs magyar régészeti leletekre bukkantak a Kaukázus-előterében!

Kivételes, a honfoglaló magyarokhoz köthető régészeti leletekre bukkantak magyar kutatók Oroszországban, a Kaukázus észak-nyugati előterében, a Kubán-vidéki Krasznodar és Anapa városok múzeumi gyűjteményeiből.

Szerelmey Miklós: Magyar városának romjai közel a Kuma vizéhez /Magyar hajdan és jelen 1847./

    A raktárak mélyéről előkerült leletegyüttesek olyan palmettadíszes szablyákból, övdíszekből, aranyozott ezüst hajfonatkorongból és veretes tarsolyból állnak, amelyek a 9. század végén a honfoglaló magyarok vezető rétegének viseleti tárgyaival azonosak, velük egy műhelykörben készülhettek, és legközelebbi párhuzamai is kizárólag történelmi hazánk területéről ismertek – olvasható M. Lezsák Gabriella régésznek, az októberben lezajlott kutatóút vezetőjének közleményében.

X. századi nyeregveretek a Kaukázus térségéből. /Fotó: G. Szapozsnyikov/

Mint a beszámolóban áll, a leletek egy kéthetes tudományos-régészeti expedíció során kerültek elő, amely a Kubán-vidék és az Orosz Föderáció észak-kaukázusi múzeumait, régészeti gyűjteményeit járta végig, 9-10. századi leletanyagokat tanulmányozva.

Lezsák Gabriella /MTA – BTK/ előadása a Kurultaj Magyar Törzsi Gyűlésen

Az expedíció célja az volt, hogy a Kárpát-medence honfoglalás-kori magyar jellegű régészeti leleteinek párhuzamait a térségben gyűjtse, dokumentálja, és kiépítse a kapcsolatot a helyi régészekkel.

 Az október 15. és 30. között lezajlott kutatóutat M. Lezsák Gabriella régész, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) Magyar Őstörténeti Témacsoportjának (MŐT) munkatársa vezette. Az expedíció tagja volt még Gáll Erwin, régész, történész, a Román Tudományos Akadémia Vasile Parvan Régészeti Intézetének munkatársa, Somfai Kara Dávid, orientalista, az MTA BTK Néprajzi Intézetének munkatársa és Avar Ákos orientalista, az ELTE Belső-Ázsia Tanszékének munkatársa.

A Kaukázus északi előtere (kép: hu.wikipedia.org)

A kutatóút érintette a Kubán-vidéket, a Sztavropoli-hátságot, Kabar-Balkárföldet, Észak-Oszétiát és Csecsenföldet. A gyűjtőmunka 9 város múzeumában zajlott, a helyi múzeumi vezetők, régészek és történészek segítségével. Az expedíció tagjai ellátogattak a mai Bugyonnovszk melletti (Sztavropoli járás) egykori Magyar nevű város területére is. A kutatók tervezik a talált leletek első hazai tudományos publikálását.
A beszámoló kitér arra, hogy a Kubán vidék és a Kaukázus északi előtere a hazai és a külföldi krónikák szerint a magyar honfoglalás óta kiemelt szerepet játszott a magyar elit közgondolkodásban és politikai kapcsolatrendszerében. Egy bizánci forrás arról számol be, hogy a honfoglalást megelőzően a magyarság kettévált: egyik rész nyugatra, a Kárpát-medencébe, a másik rész a Kaukázuson túli területre költözött, ám a két népegység kapcsolattartása a X. század közepén is folyamatos volt.

Madzsar városa a Kaukázus előterében

A keleten maradt magyarokat a 13. század első felében Domonkos-rendi szerzetesek indultak el felkeresni IV. Béla király támogatásával, majd évszázadokkal később több magyar utazó is eljutott a térségbe és hírt hozott az egykor ott élt magyarok nyomairól.
A 19. század végén gróf Zichy Jenő vezetett több tudományos expedíciót a Kaukázus térségébe. Mintegy 40 évvel ezelőtt Erdélyi István régész látogatott el az Észak-Kaukázus néhány nagyobb múzeumába, és közölt olyan leleteket, amelyek a honfoglaló magyarság leleteivel mutattak rokonságot. Azóta azonban a térség múzeumügye tovább fejlődött, és számos új tárggyal gazdagodtak a kinti gyűjtemények is, bár az illegális műkincs-kereskedelem továbbra is nehezíti a kutatók munkáját. A most megtalált legérdekesebb leletegyüttesek egy része is az illegális műkincspiacról került hatósági lefoglalás után múzeumba.

Gróf Zichy Jenő expedíciója a Kuma parti Madzsar város melletti ásatásoknál /Vasárnapi Újság 1895/

Mint írják, mindezek ellenére napjainkban a magyar őstörténettel foglakozó régészek többsége mégsem fordít figyelmet a térségre, holott egyes írott források ezeken a területeken egyaránt magyar jelenlétről számolnak be, már jóval a honfoglalást megelőző évszázadokból is. Az expedíció tagjai ezért tartották fontosnak, hogy felvegyék a kapcsolatot a helyi múzeumok régészeivel, és szisztematikusan átnézzék az érintett múzeumok régészeti gyűjteményeit.

Már az első “ismerkedő” expedíció során előkerült leletek is azt igazolják, hogy a Kaukázusészaki előtere és a Kubán-vidék a magyar őstörténet kutatás fontos területe lehet – áll a beszámolóban.
Az expedíció tagjai úgy vélik, hogy napjaink magyar őstörténeti kutatásának legsürgetőbb feladata a precíz anyaggyűjtés, és annak teljes körű feldolgozása, a történeti értékelést csak ezután lehet elvégezni.
A beszámolóban kiemelik: a magyar őstörténet kutatása többé már nem képzelhető el a Kaukázustérségében folytatott több tudományág – régészet, embertan, archeogenetika, néprajz, történettudomány, nyelvészet, etnomuzikológia – művelőinek szisztematikus feltáró munkája nélkül. Ezért az expedíció tagjai a jövő évben is folytatni szeretnék a helyszíni régészeti kutatásokat, kiegészítve az említett tudományterületek vizsgálataival.

kurultaj.hu / MTI

A magyarok nyilai - A honfoglaló magyar harcos

A történetírás sokáig nem a jelentőségéhez mérten kezelte az  907. július 4-én a magyar törzsszövetség, valamint az egyesített keleti frank és bajor hadak között Pozsony mellett lezajlott csatát. Ez az ütközet, amelyet a Kárpát-medencében letelepedett magyarság első nagy honvédő háborújának is tekinthetünk, megszilárdította és véglegessé tette Árpád nagyfejedelem művét, a honfoglalást. A túlerővel szemben aratott fényes győzelem után több mint egy évszázadig, nem mertek idegen hadak a Kárpát-medence földjére lépni. Európa ekkor tanulta meg igazán félni a magyarok nyilait.

A honfoglaláskori régi magyar konyha / Folytatás a posztban

 „Egy nép étkezési kultúrája, szokásai, konyhájának fejlődése az adott nép történelmével szorosan összefügg.” Emellett a magyar gasztronómia története jó példa arra, hogy nem szabad túlbecsülni a modern sütési-főzési eljárásokat, valamint arra is, hogy a régi ételeket sem szabad lebecsülni, mivel az egészséges táplálkozás elemeit mindkettőben megtalálhatjuk.

 "A honfoglalás kori magyar konyhát nem lehet összehasonlítani a nyugat-európai konyhákkal, mert konyhafilozófiája teljesen más volt és gasztronómiai szempontból sokkal magasabb szinten állt, mint a korabeli európai konyhák. A magyar konyhára mindenekelőtt a főzés a jellemző, miként a türk és más keleti népek konyhaművészetében is ez a lényeges vonás. Míg nyugaton inkább sütnek, keleten inkább főznek az emberek; ez az alapvető különbség a gasztronómia tekintetében" (Cey-Bert Róbert Gyula).

Az ősi magyar ételkultúra az életfa szimbólumrendszerében és az öt elem (tűz, víz, a föld, fa, fém) tiszteletén alapult. Ezért az ételek a földön álló, bronzból vagy vasból készített fémüstben főttek, válogatott fahasábokból rakott tűzön, víz felhasználásával. A világfa hármas jelképrendszere az ételek alapanyagaiban fejeződött ki: az égi világot a fán termett gyümölcsök (szőlő és alma), levelek, virágok és a méz; a földi világot a föláldozott állat és a földön összegyűjtött növények és fűszerfüvek (a tárkony és a borsfű); a föld alatti világot a földben megtermett gyökerek, gumók és hagymák jelenítették meg. Az ételeket az ún. „öt íz harmóniája” tette teljessé – az édes, a savanyú, a sós és keserű mellett az erőset is külön íznek fogták fel, akárcsak a mai belső-ázsiai népek.

A leggyakrabban fogyasztott húsféle a birka és a baromfi volt, ünnepi alkalmakkor ló- és marhahúsból készültek az ételek, de fogyasztottak szarvas, jak, sertés és kecskehúst is. A gabonákból (búzából, kölesből, árpából) tejben, vízben főtt kásákat készítettek. A belső-ázsiai konyha jellegzetes étele a „laska”, a kézzel nyújtott tészta, a korabeli magyar ételek között is jelen volt. Kedvelték a mézet és számos egzotikus fűszert is (szerecsendió, szegfűszeg, fahéj, vanília stb.) ismertek. Legjellemzőbb italuk a víz volt, emellett kumiszt, méhsört, és ünnepek vagy áldozati szertartások alkalmával bort is fogyasztottak. Az élelmiszerek tartósításában az aromás füvekkel – kakukkfűvel, rozmaringgal, tárkonnyal – való pácolás dominált; a húsféléket sózással és szárítással is tartósították, majd gyakran porrá őrölték. Egyes tejtermékeket is porítottak.

Honfoglaláskori, ősi gyökerű ételeink: a tarhó, egy joghurthoz hasonlító különleges étel amely az alföldi pásztorok kultúrkörében maradt fenn; a lepénykenyér – a vízzel, sóval gyúrt erjesztetlen tészta, melyet forró kövekre borítva sütöttek át; a keng elnevezésű hsziungu áldozati étel (ősmagyar „pörkölt”) és ennek lédúsabb változata a ta-keng (a „gulyás”). A keng, a hunok áldozati ételének első leírása a Kr. e. 2. századból, Sze-ma Csien Shiji A történetíró feljegyzései című művében maradt fenn, amely szabad fordításban így hangzik: „Végy tüzesre hevített öntöttvas vagy bronz üstöt, és amikor az olyan forró, hogy a belecsepegtetett víz azonnal gőzzé válik, dobjad bele a zsírjával együtt fölaprított disznóhúst vagy a faggyújával együtt apróra vágott birka húsát apróra vágott hagymával. Amikor ezt beledobjuk a forró üstbe, a nagy hő hatására hirtelen kiolvadó zsír vagy faggyú megpörköli a hagymát és a húst.” A kenget és a ta-kenget eleinte nem fűszerezték, hogy megbecsüljék tiszta egyszerűségét.

GAZ-66 / Folytatás a posztban

A gyári fogyasztás 24 liter, legalábbis országúton, és lassú tempónál, írja a GAZ-66 prospektusa. Tény, hogy nem volt a takarékosság jelképe, de kit érdekelt, amikor a seregben ott voltak még a szintén benzines ZIL 131-esek és a dagonyázásnál százon százat felhörpintő Uralok, a tankolás pedig úgysem saját zsebre ment. Magánkézben azonban minden átértékelődik, úgyhogy sokukat dízelesítették (akár MTZ vagy Zetor motorral), mielőtt erdőre küldték fát szállítani, zöld kiközelítő-rendszámmal.

Ismerős a seregből? Sok sorkatona zötykölődött a 66-os platóján, és selejtezésük után hamar gazdára találtak. Sajnos az M-zároltakat is sokan elhasználták, vagy szabadban tárolták.

Szerencsére néhány eredeti V8-as is megmaradt, az egyiket például 900 ezerért hirdetik használtan, és a platósok vagy lyukfúrók mellett dobozos (rádiós vagy térképész), felújított, netán M-zárolt állapotban megőrzött példányokat is ki lehet fogni, persze drágábban.

A rádiós vagy híradós felépítményű GAZ-ok nagyon adják magukat lakóautó átépítésre. Két benzintank van, az egyiket sokan gáztartállyal helyettesítik - LPG-vel vállalhatóbb a fogyasztás.

Ennek az ergonómia látta kárát, az üléshelyzet nem az igazi, a váltókar pedig a kabin hátfalától mered előre. Az 51-essel ellentétben viszont a GAZ-66 nem mozgó konditerem, kapott kormányszervót, és a hidropneumatikus fékek is rendesen lassítják, kompakt méreteivel pedig könnyű manőverezni. Nem érdemtelenül kapta meg 1966-ban a Kiváló minőség állami jelzést Moszkvában, de a feladat azonban kifogott rajta: amikor TÜ2 néven még tűzoltóautóvá alakították, és országúton járt felmálházva.

Baleset a Guszev (mai régi-új nevén Sas) utcában, a Nysa mentő mellett egy GAZ-66 tűzoltóautóval.

A kapcsolható összkerékhajtású GAZ természetes élőhelye ugyanis a terep, minden porcikáját arra tervezték. Látszólag primitív felépítése rengeteg érdekességet rejt, merev hídjaiba elöl-hátul önzáró differenciálművek kerültek, vaskos első lökhárítója mögé pedig erős csörlőt építettek be az oroszok. Mindez a rusztikus külsővel együtt sok rajongót ad a 66-osnak, sőt Nyugaton is értékelik hidegháborús hangulatát - kompakt méretben.

Nyoma sincs a Tatra 805 kifinomult felépítésének, de GAZ rettentő masszív szerkezet. Látszik a váltókar lehetetlen helyzete, a fülkét előre lehetett billenteni szereléshez.

Tatra 805 / Folytatás a posztban

Ha Tatra teherautó, akkor legtöbben a sóderrel megrakott, háromtengelyes óriásokra vagy a Dakaron repesztő versenygépekre gondolnak, pedig volt egy kompakt méretű (egy mai Audi A4-gyel megegyező hosszúságú, de hórihorgas), terepes haszonjárművük is, a 805-ös. E gömbölyded, ártatlan tekintetű gépet 1953-től gyártották hét éven keresztül, eredetileg a csehszlovák haderő megrendelésére, egy fura minisztériumi döntés miatt a Skoda-műveknél.

Van, aki osztrák Steyr teherautónak nézi, pedig ízig-vérig csehszlovák a 805-ös.

Idővel többféle, például mentős, tűzoltó, benzinszállító és - utólag remek lakóautóvá alakítható - dobozos rádiósváltozata is készült, de mindegyik közül a lenyitható vászontetejű sofőrkabinos a legizgalmasabb.
Nálunk elég ritka volt, de az újságokban szinte mindenki találkozhatott a képével: ilyennel ment világ körüli expedíciója utolsó állomásaira a Hanzelka és Zikmund .

Szenzációs terepjáró képességei vannak a legkisebb, portáltengelyes Tatra teherautónak. Független felfüggesztésein rögös úton is finoman rugózik.

Nem annyira a dizájn, hanem a technika miatt izgalmas a 805-ös, hiszen nagyobb testvéreihez hasonlóan csővázra épült, elöl-hátul portáltengelyekkel és természetesen összkerékhajtással, felezővel, diffizárral.
Ugyanaz a 2,5 literes, V8-as, léghűtéses benzinmotor hajtja amúgy, mint a lenyűgöző 603-as pártlimuzint, és a lóerők hiányáért gyönyörű hanggal kárpótol.

Hanzelka és Zikmund első expedícióira Tatra 87-es személyautóval indult, de 1959-ben már két lakóautót kaptak a gyártól fotólaborral, rádióadóval, teljes stábbal.