Berva (moped) / Folytatás a posztban

Az Eger Felnémeti városrészében székelő Finomszerelvénygyár 1951-ben haditechnikai termékek gyártásával kezdte működését. 1953-tól kezdve azonban civil termékek, pl. kerékpáralkatrészek és orvosi fecskendők is megjelentek a termékpalettán.
Urbach László, a Mátra motorkerékpárok egykori gyártója, aki a Dongó segédmotort is kifejlesztette, éveken át nyaggatta a Kohó- és Gépipari Minisztériumot moped ügyben. Végül az a megoldás született, hogy a VT50 jelű, 49 cm3-es, 1,8 lóerős kétütemű motort Székesfehérváron, a Vadásztölténygyárban, míg a komplett mopedet a Finomszerelvénygyárban állítják elő.
A Berva-moped egycsöves központi vázzal készült, felfüggesztett motorblokkal. Az első kerék rugózását rövid-lengőkarral oldották meg, csavarrugókkal, külön csillapítás nélkül. A hátsó lengővilla rugós teleszkópokra támaszkodott, lengéscsillapítás itt sem volt. A komplett jármű súlya kb. 55 kiló volt, legnagyobb sebessége 45 km/h.

 1957-ben elkészültek az első Berva prototípusok, s 1958-ban megindult a sorozatgyártás.
Eleinte a moped 5200 forintba került. A gyártás kezdetén nem volt kürt felszerelve, kerékpárcsengő helyettesítette. Nem hiányzott viszont a gazdag szerszámkészlet. Kétféle piros, kék és zöld színek mellett háromféle kalapácslakk-fényezéssel (zöld, kék, szürke) készült, a csíkozás pedig aranyszínű (piros), piros (borsózöld és ezüst-kalapácslakk), vagy fehér (ezüst és kék kalapácslakk, illetve kék) volt. 1958-ig vastag csíkozást festettek, a későbbiekben pedig áttértek a vékony csíkozásra.
1958-ban változtattak a nyergen, a lámpakapcsolón, a szerszámdoboz fedelén, megjelent az elektromos kürt és a sebességmérő. 1959-ben a benzincsapon változtattak, 1960-ban pedig a kormánytoknál erősítették a vázat, nagyobb szerszámdoboz és nagyobb fékkulcsok kerültek a mopedre. 1961-ben javítottak a gyújtómágnesen, változott az első villa, keskenyedett az oldalborítás, lemezvázas nyereggel és egyenes kormánnyal szerelték a mopedet. Az utolsó módosítás a Pannin használt fém tanksapka bevezetése volt.
Időközben a Finomszerelvénygyár megkezdte a 125 és 250 cm3-es motorokhoz a porlasztók gyártását, illetve autóvillamosság termékek előállítását.

 A Berva végzetét nem az időnként jelentkező műszaki problémák okozták. A KGST határozata értelmében Magyarországon 1962-re be kellett szűntetni a robogógyártást. E döntés nyomán Felnémetiben kénytelenek voltak a Berva, illetve az akkor már szintén ott készülő Panni gyártását is leállítani.
1958-1962. között nagyjából 60-70000 Berva készülhetett.

MŰSZAKI ADATOK

Motor: VT50 jelzésű, egyhengeres, kétütemű, léghűtéses. Könnyűfém ötvözetből öntött henger, centrifugálöntésű persellyel. Furat 38mm, löket 43mm, lökettérfogat 48,8 ccm. Legnagyobb teljesítmény 1,5 Le/5400/min. Sűrítés 6,5. Egyfúvókás, tűszabályzós porlasztó. Gyújtás lendkerékmágnessel. Világítótekercs 6V/17W.

Erőátvitel: Négylemezes, nyomórugós tengelykapcsoló, kétfokozatú, kézi kapcsolású sebességváltómű. Primer- és szekunderhajtás lánccal. Gumiméret 23-2.25

Felépítmény: Egycsöves, központi váz, sajtoltlemez elemekkel. Elsőkerék felfüggesztés rövid lengőkarral, csavarrugóval, 48mm-es rugóúttal. Hátsókerék felfüggesztés lengőkarral, teleszkópokkal, rugóút 54mm.

Méretek, tömegek: Hosszúság 1770mm, tengelytáv 1130mm, magasság 1050mm, szélesség 577mm, nyeregmagasság 800mm (állítható). Üzemanyagtartály befogadóképessége 5,4 liter.

Menetteljesítmények: Legnagyobb sebesség 45 m/h, utazósebesség 35 km/h.

Trabant 601 / Folytatás a posztban

 A Trabant 601 (vagy Trabant P601) egy kiskategóriás autó, melyet a VEB Sachsenring autógyár készített Zwickauban, a Német Demokratikus Köztársaságban. Ez volt a harmadik Trabant modell, gyártása 1963 és 1990 között folyt, így a 601 lett a gyár leghosszabb ideig gyártott és legismertebb autója. Utóbbi ténynek köszönhetően gyakran egyszerűen csak "a Trabant" vagy "a Trabi" néven emlegetik, típusmegjelölés nélkül. Összesen 2 818 547 darab készült belőle és ez volt a legnagyobb példányszámban eladott autó az NDK történetében.

 A Trabant 601 háttértörténetét tanulmányozva hamar világossá válik, hogy ez a modell volt a Német Demokratikus Köztársaságválasza a nyugat-német népautóra, a Volkswagen Bogárra. Megtervezésekor az volt a cél, hogy egy olcsó, de megbízható autó jöjjön létre, melynek javítása és fenntartása is egyszerű és kis költségekkel jár. A maga idejében a Trabant 601 több szempontból is modernnek számított, elsőkerék-meghajtása, alacsony fogyasztású motorja, önhordó, kompozit elemekből felépülő karosszériája és független felfüggesztése miatt. Az idő előrehaladtával az egyetlen komoly hátrányt takarékossága ellenére a második világháború előttről származó, DKW alapokon nyugvó kétütemű motor jelentette.

Az 1950-es évek végétől kezdve a nyugati autógyártól sorra kezdték el kicserélni kiskategóriás modelljeik kétütemű motorjait a tisztább égésű és kevesebb káros-anyagot termelő négyüteműekre. A 601 riválisa, a Volkswagen Bogár már a kezdetektől fogva, 1938 óta négyütemű motorral készült, ennek ellenére akadtak nyugat-német autók, melyekben kétütemű motor volt, például az Auto Union 1000, melynek gyártása 1963-ban fejeződött be. A svéd Saab 96 gyártása szintén kétütemű motorokkal kezdődött meg 1960-ban, de 1967-től kezdve ezeket négyüteműekre cserélték. Az NDK-ban azonban kevés pénz jutott fejlesztésekre, így a Trabant 601 mindvégig kétütemű motorral készült, mely az 1960-as években még elfogadható volt, az 1980-as évektől kezdve azonban ritkaságszámba ment és rendkívül elavultnak számított. A Trabant legsikeresebb és legismertebb modelljének a gyártása 1990-ben fejeződött be, helyét a Trabant 1.1 vette át, mely már négyütemű Volkswagen motorral készült.

Változatok / Kivitelek

• Trabant 601 Standard – Az alapmodell (Limousine és Universal kivitelben)
• Trabant 601 S (Sonderwunsch) – Magasabb felszereltségű modell, extraként kérhető ködlámpákkal, tolatólámpával és kilométerszámlálóval (Limousine és Universal kivitelben)
• Trabant 601 DeLuxe – Az előzőhöz hasonló felszereltségi szintben, pluszban kérhető kéttónusú fényezéssel és krómozott lökhárítókkal (Limousine és Universal kivitelben)
• Trabant 601 Kübel – (1966-ban került a kínálatba) Katonai terepjáró változat, ajtók nélkül, vászontetővel, kiegészítő fűtéssel és külön védelmet kapó gyújtással
• Trabant 601 TRAMP – (1978-ban került a kínálatba) A Kübel magánszemélyeknek készült változata, a legtöbb darab görögországi exportra készült
• Trabant 601 Hycomat (P601 H) – 1965 és 1990 között limitált példányszámban készült változat mozgássérültek számára, automata kuplunggal
• Trabant 800 RS – 1986 és 1988 között készült raliváltozat, 771 cm³-es motorral és ötsebességes manuális sebességváltóval

A Trabant 601 ma

Az NDK egykori polgárai vegyes érzelmekkel tekintenek a Trabant 601-re, hiszen az mai napig a volt Kelet-Németország egyik fő szimbólumának számít, mivel az akkor rendszer termékeként született meg. Európa nagy részén, főleg keleten az autó még mindig nagy népszerűségnek örvend, de az emberek többnyire már inkább gyűjtői és hobbi céllal vásárolják, mintsem napi használatra. Világszerte sok Trabant 601 rajongói klub létezik, rendszeres találkozókkal és a raliversenyeken is rendszeresen feltűnik a típus. Egy elterjedt babona szerint zöld színű Trabantot látni szerencsét hoz.

Kelet-német szimbólumként a Trabant 601 központi alakja a nagy sikerű Go Trabi Go című német vígjátéknak, mely az egykori NDK-t figurázza ki. David Hasselhoff amerikai filmsztár magyarországi látogatása során maga is kipróbált egy Trabantot, bár eleinte még a beszállással is gondjai akadtak. Stephen Kinzer, a The New York Times újságírója szerint a Trabi nem az NDK, hanem az egykori kelet-német lakosok szimbóluma, akik "nehéz időket éltek meg, de végül győzedelmeskedtek". A Minden vilángol című 2005-ös amerikai filmben szintén megjelenik a Trabant 601.

A ZiL-130 / Folytatás a posztban

Az "elpusztíthatatlan" ! 

A ZiL-130 a Szovjetunióban a Lihacsov Autógyárban (ZiL) 1962-1994 között gyártott tehergépkocsi. 1992-től a ZiL-hez tartozó Uráli Autómotorgyár (UAMZ) is gyártotta. Az UAMZ nevét 2002-ben Uráli Gépkocsik és Motorok (AMUR) névre változtatták, ezt követően a tehergépkocsit AMUR–53131 típusjelzéssel gyártják. 1994-ig a ZiL-nél 3.380.000 darabot állítottak elő belőle.

 A ZiL-164 utódaként fejlesztették ki. Prototípusa 1956-ban, majd az első öt kísérleti darab 1962-ben készült el. Az első kísérleti példányok még a ZiL-164A tehergépkocsik kerekeit kapták. Ugyancsak a ZiL-164-től származtak a kerek külső visszapillantó tükrök, valamint több berendezés (pl. elektromos berendezések). Az első példányok hűtőmaszkja teljesen eltért a későbbi tömeggyártású változatétól.

 Az első olyan szovjet tehergépkocsi volt, amely az addig kizárólagosan katonai olajzöld (khaki) színűre festette elődeitől eltérően polgári, világoskék-fehér fényezéssel is készült. Ezt a jellegzetes színösszeállítást a ZiL a polgári célú gépjárműveinél a későbbiekben is megtartotta.

1966-ban és 1977-ben jelentős modernizáláson esett át a típus.

 Az 1980-as évek elején fejlesztették ki gázüzemű változatát, a ZiL-138-ast. A jármű propán-bután gázzal üzemelt, de tartalék hajtási módként benzinüzemre is alkalmas volt. Az alapváltozatú ZiL-130 mellett a ZiL-130V1 és a Zil-30D2-t is gyártották gázüzemű kivitelben, ezek a ZiL-138V1 és a ZiL-138D2 típusjelzést kapták.

A járműveket V8 hengerelrendezésű, 5969 köbcentis hengerűrtartalmú, 110,2 kW (150 LE) teljesítményű benzinmotorral szerelték fel, mellyel műúton 90 km/h-s maximális sebességet érhet el.

Főbb típusváltozatok

ZiL-130V1 - A ZiL–130-on alapuló nyergesvontató, a tengelytávot 3300 mm-re csökkentették. 1962-1994 között gyártották. Változatos, sokféle vontatmánnyal használták. Az APPA-4 speciális utasszállító pótkocsival repülőtéri utasszállításra is használták. Gázüzemű változata a ZiL-138V1.

ZiL-130G - 4500 mm-re növelt tengelytávú tehergépkocsi, 1964-től gyártották.

ZiL-130GU - A ZiL-130G-n alapuló, növelt hosszúságú változat, tengelytávját 5600 mm-re növelték.

A ZiL 130 műszaki adatai

Motor típusa: ZiL-130 V8
Teljesítménye: 150 LE, melyet 3200-as percenkénti fordulat mellett ad le. 
Lökettérfogat: 5,969 köbcentiméter
Furat/Löket: 100/95 mm
Sebességfokozatok száma: 5+1
Végsebesség: 90 km/h
Üzemanyag fogyasztása: 27-38 liter/100 km

Tehergépkocsi méretei és súlyadatai

Hosszúsága: 6675 mm
Szélessége: 2500 mm
Magassága: 2400 mm

Tengelytáv: 3800 mm
Teherbírása: 6000 kg
Üzemi tömeg: 4300 kg
Üzemanyagtank térfogata: 170 liter

Felépítmény

Hosszúsága: 3732 mm
Szélessége: 2326 mm
Oldalfal magassága: 575 mm
Rakfelület: 8,6 négyzetméter

Wartburg 1000 / Folytatáshoz kattints a linkre

 Amikor Kovács Kati 1966-ban meghódította a Táncdalfesztivál zsűrijét, néhány tucatnyi szerencsés már vadonatúj kiskerekű Wartburgjában hangolhatta a slágerekre a Berlin rádiót.

A márka története 1898-ban kezdődött, amikor az Eisenachi Autógyár Automobilwerk Eisenach először nevezte így egyik modelljét, amely ezen a néven 1904-ig készült. 1930-ban az Austin 7 egyik licencének a sportváltozata neveként ismét megjelent a név.

1956-ban a VEB Automobilwerk Eisenach az IFA F9 autó alapjaira épülő új autó neveként kelt újra életre. Az első modell a 311-es (nagykerekű, 15 colos) típus 1965-ig készült nagy sikerrel, köztük olyan változatokkal, mint a kétüléses 313-1 Sport, amelyből Magyarországra összesen néhány darab került, elsősorban színészekhez (pl. Kazal Lászlónak volt egy). 1962-ben a motort 900-ról 1000 köbcentisre cserélték, ami a 37 helyett 45 lóerőt tudott. A legnagyobb újdonságnak az addigi termoszifon-rendszerű (a meleg és hideg víz fajsúlykülönbségén alapuló) hűtés átépítése volt szivattyúsra, melynek köszönhetően a hűtővíz ritkábban forrt fel (a szivattyús hűtőt már a 313-1 Sporton is alkalmazták, de más formában). A típusjelzés körül ekkor némi kavarodás tapasztalható, a motort már 312-esnek, belső dokumentációban az autót is 312-esnek jelölték, egy darabig azonban Wartburg 1000 néven forgalmazták. 1965-re elkészült egy új, tekercsrugós, lágyabb futómű, de ekkorra még az új karosszéria nem jelent meg. Az 1965 utáni (kiskerekű, 13 colos) autók 312-1 változatként ismertek.

1966-ban jelent meg a "kocka" Wartburg, először 1000-es, majd 353-as típusjelzéssel, bár a kombi és "Camping" változatok egy darabig még a régi, "púpos" kivitelben készültek. Az autón ezután már csak kisebb fejlesztések következtek, 1975-től a "353W" (Weiterentwicklung, továbbfejlesztés) már 50 lóerőt tudott, kormányváltós mellett padlóváltós is lett, elöl tárcsafékek lassították, a hátsó fékkörbe pedig terhelésfüggő fékerőszabályzó került. Az addig alkalmazott dinamót generátorral váltották fel. 1985-ben a DKW-örökségként a motor mögé épített hűtőt a motor elé helyezték át, és a vízpumpatengelyre mereven szerelt ventilátort villanymotoros, hőkapcsolós váltotta. A kétütemű Wartburg 353-ast egészen 1990-ig gyártották. Az angol exportra szánt változatnak Wartburg Knight volt a neve.

1989-ben jelent meg a Wartburg 1.3 típusjelzésű modell, Volkswagen licenc alapján készült motorral, egészen 1991-ig, a gyártás megszűnéséig, a négyütemű Wartburgból 152 657 darab készült. A gyárat az Opel vásárolta meg.

CSEPEL 250

 A gyártás újraindulásakor nyilvánvalóvá vált, hogy a kis 100-asok, 125-ösök mellett szükség van egy nagyobb, 250-es típusra is. 1947-48-ból ismertek az első prototípusok, amelyekben 250 köbcentis, egyhengeres, ikerdugattyús motor dolgozott, hasonló a Puch által használthoz. A hosszas fejlesztés után 1950-ben mutatkozott be a Csepel 250/U jelzésű változat, amelyet ikerdugattyús Csepelnéven emlegetnek a mai napig. A 10 lóerős ikerdugattyús motor, a négyfokozatú, eleinte kuplungkiemelővel szerelt váltó, a gazdag alapfelszereltség és a sok krómozott alkatrész luxusmotorrá tette a járművet. A 125-ösökkel szemben a 250-eseken sok importalkatrészt használtak: Amal, majd Jikov karburátorokkal, Bosch elektromos alkatrészekkel, VDO sebességmérőkkel szerelték őket. A korábbi, jórészt fekete motorokkal ellentétben a 250-esek első szériái feltűnően sok színben készültek belföldre is. Viszont ezek sem tudták feledtetni a megbízhatóságot, vagyis annak hiányát. Az ikerdugattyús konstrukció nem volt eléggé kiforrott: a hátsó hengernél voltak a legforróbb pontot jelentő kipufogócsatornák, viszont az első henger árnyékolta a hűtést jelentő menetszelet. Az akkoriban használt, kedvezőtlen hőtágulási tulajdonságokkal bíró dugattyúk ezt nehezen viselték és rendszeresen megszorultak a hengerben.

 Így már a következő évre át kellett tervezni a motort, ezzel megszületett a Csepel 250/51, avagy az egydugattyús Csepel. Az ikerdugattyús motorblokkját vették kezelésbe: a blokkok csereszabatosak voltak, de csak egy, 68 mm-es furatú hengerben mozgott 68 mm-es löketen egy dugattyú. Az új, 247 köbcentiméteres négyzetmotor már megbízhatóbbnak bizonyult és kivételesen hosszú karriert futott be: különböző - nem sokban módosított - leszármazottait egészen 1975-ig, a Csepeli Motorkerékpárgyár megszűnéséig gyártották. Az erőforrás mellett a vázon is változtattak. Dacára a rövid gyártási időtartamnak és az alacsony, körülbelül 7.500-as gyártott darabszámnak, a típusnak két változata készült: a gyári alkatrészkatalógusok ED és EF típusként említik őket. A típusok közötti különbségek között az üzemanyagtartály és a sárvédő rögzítése a legjobban látható.

Az új, egydugattyús típus belföldön és az exportpiacokon is nagyobb sikert ért el, bár az exportot a minőségi problémák folyamatosan nehezítették. A jól sikerült konstrukció viszont a későbbi Pannóniák alapjául szolgált.

 A 250/51 típus sikere arra ösztönözte a gyár vezetését, hogy a 250-eseket fejlesszék tovább. Ezért egy új típust kezdtek építeni a meglévő motorblokk köré. A fejlesztés sok erőforrást emésztett fel és a tervekben csak a későbbi 250-esek gyártása szerepelt, ezért a 125-ösök gyártósorát 1954-ben áttelepítették a Danuviához Zuglóba, ott D-Csepel, majd Danuvia néven készültek tovább a 125/T leszármazottai.

A 250-esek vége is 1954-ben jött el: az új Pannónia TL gyártásával egyidőben a 250/51 gyártását leállították. Így 1954 után nem készült több Csepel márkanevű motorkerékpár nagy sorozatban.